The USA almost entirely dresses up from import clothing and shoes. Although the US President has envisaged cheaper products for Americans in the wake of the tariff war, the proposed tariffs are likely to negatively affect those who are already vulnerable. So poorer Americans, and those developing countries with significant clothing production will be effected - and a high proportion of US imports.

On 2 April, the President of the United States of America, Donald Trump, announced that tariffs would be imposed on products imported into the US market as a way to offset the US trade deficit. As things stand, the basic tariffs came into force on 5 April, followed by additional tariffs on 9 April. However, on the 9th, he also announced the suspension of the tariffs for 90 days against countries whose representatives had been approached and had not taken countermeasures. Analysts and economists have widely disputed the positive impact of the planned tariffs on the US economy and have sounded the alarm that, overall, the planned tariffs will penalize US buyers (and consumers) with higher priced products, pushing the country into recession.

Global value chains: clothing manufacturing is one of the most fragmented

According to the WTO 2023 report, textiles and clothing account for 2 and 4% of total international exports of finished goods: $339 billion and $576 billion respectively. In terms of clothing exports, China is the largest exporter (31% share), followed by the EU (27.1%), Bangladesh (7.9%), Vietnam (6.1%), Turkey (3.5%), India (3.1%), Indonesia (1.7%), Cambodia (1.6%) and Pakistan (1.5%). The United States is the largest importer, so US tariffs will undoubtedly hit those countries hard.

According to the Observatory of Economic Complexity, the US imports $242 billion worth of apparel products in 2023. These include knitted and non-knitted sweaters, women's, men's and children's clothing, along all other textile apparel products. The country imports the most from Asia, especially China, Japan, South Korea and Vietnam, and significant imports also come from Mexico and Canada - Canada and Mexico also export raw materials and textiles to the USA. However, the governments of the countries with the highest tariffs, such as Vietnam, Indonesia, India and Cambodia, have already indicated that they will try to negotiate with Trump and are ready to waive the tariffs previously imposed on US imports. But China, the largest importer, seems to be challenging the announcement and is also taking up arms in the tariff war. On Wednesday, the European Commission also announced countermeasures.

The problem with Trump's original statement and promise, however, is that the US imports 98% of the clothing and 99% of the shoes they use, as Business of Fashion's analysis has shown. So, there will be hardly any clothing products on the US market that are not affected by the newly announced tariffs. And the proposed tariffs will affect dozens of countries with which the US has a trade deficit - many of them developing countries whose clothing exports (and employment) account for a significant percentage of their total exports.

Trump's announcement on 2 April on how much tariffs could hit some countries' clothing exports (Source of planned tariffs: CNN Business, Export data: UN Comtrade, SITC 84 – Category of clothing)

Although the UN Comtrade database does not have data on clothing exports from all the countries concerned for 2023, it can be said that the European Union is still practically the less affected with 20% tariffs. However, while the EU can trade in a good number of other goods and services, Bangladesh's export portfolio is less colorful: apparel is by far the country's largest export (worth $4.89 billion in 2023), with almost half of this imported by the US market. Based on previous export data, Bangladeshi garment manufacturing accounts for about 70% of the country's total export activity.

Although the database does not include data for Bangladesh and Vietnam for 2023, the example of Cambodia shows the vulnerability: the country's total exports in 2023 were $23.7 billion, of which $7.9 billion were garment exports alone. So, garments account for almost 30% of the country's exports, and of these, $2.6 billion, almost half, went to the US market. But the US market is not negligible for China either: of the $164.7 billion, $34.7 billion of clothing products, or about 20%, go to the US market. However, China's role in garment manufacturing has declined over the last 15 years, while countries like Bangladesh and Vietnam have gained in importance.

Apparel exports to the EU from several less developed countries, for example, were boosted by the Everything But Arms agreement, which allowed them to export duty-free to the EU market without quantitative quotas (anything but arms, as the name suggests, although Cambodia was denied this benefit by the EU precisely because of serious human and labor rights abuses in the garment industry). And since the Multi-Fiber Arrangement was abolished in 2005, there are no quantitative quotas on clothing trade - many developing countries have entered the global (clothing) value chains accordingly. The WTO's 'general' rules now govern international trade in clothing. So it is 'thanks' to these that most of the clothing exports from Southeast Asian countries to the US market have increased (also). Although the US has (bilateral) free trade agreements with 20 countries, in the case of the US, the Dominican Republic–Central America Free Trade Agreement (CAFTA-DR) provides for duty-free treatment for textiles and clothing products in both directions. Thanks to this, and the former NAFTA, US apparel companies predominantly trade in the Western Hemisphere when it comes to textiles and apparel products. In 2020, only a little over 12% of apparel products imported into the US market came under the FTA's ring-fenced tariffs and were subject to relatively high tariffs (compared to other product categories). 

Also according to an article published in Business of Fashion 2024 on 6 April, representatives of several Asian manufacturing countries said they had no plans to retaliate against the US tariffs. While it is far from a level playing field in international trade, when many developing and least developed countries are dominated by low value-added assembly activities in their economies, and a significant proportion of those employed in the industry make their living from the relatively cheap, easy and quick to 'upscale' garment industry. And the decades of cheap supplies to the huge US market are incomparable to the size and purchasing power of local, regional markets (the exception being China, of course).

Made in America - at what price?

The announcement did not help the shares of US clothing brands, which have recently become increasingly conglomerated: Nike, Puma, Ralph Lauren, PVH (including Tommy Hilfiger and Calvin Klein), Capri (Michael Kors, Versace, Jimmy Choo) and Tapestry (Coach New York, Kate Spade, Stuart Weitzmann) all saw their share prices plummet. The current heated phase of the tariff war could not have come at a worse time for one of the biggest luxury acquisitions in recent times: the Italian Prada group was due to decide this week to buy Versace, an Italian brand owned by US Capri. According to the Wall Street Journal, the deal could fall through completely, while the Financial Times reported a price cut of €200 million.

At the same time, the US textile and apparel industry outsourced production very early on, and at the same time the local industry almost completely declined: as Magdolna Sass wrote in her earlier article, Trump's advisors also see the outsourcing of production capacity and the relocation of industrial capacity abroad as the reasons behind the decline of US industry and thus the trade deficit. And these leading US fashion brands almost completely outsourced production from the country, mostly already in the 1990s.

And if companies want to cut costs through their foreign suppliers (and it is quite safe to say from past examples that they will want to cut production costs and/or raise prices, which customers will pay), this will lead to a further deterioration of working conditions, which are often exploitative and violate human and labor rights, and which are already very low-margin from the outset. (Although this will not concern Trump or his advisors.) And the few US garment companies that are still in business will not be able to meet the extra demand due to high labor costs, forced payment of duties on raw materials, and lack of capacity if US brands want to produce locally.

According to the Bureau of Labor Statistics, between 1990 and 2025, the number of people working in the garment industry in the US will fall by 90%: from more than 938,000 people working in the sector in 1990 to just over 84,000 now. By comparison, Hungary, which is a fraction of the US in terms of both land area and workforce, has now shrunk its garment industry, which employs around 17,000 people, according to the Central Statistical Office. The garment industry provides a livelihood for about 4 million people in Bangladesh and 700,000 in Cambodia, according to previous calculations and research by the NGO Clean Clothes Campaign.

At the same time, US garment workers are not being given a free ride: exploitative sweatshop conditions are wrongly associated with developing countries. As early as 2000, Edna Bonacich and Richard Appelbaum published books that made a profound point about the undignified working conditions in Los Angeles garment workshops. The FABRIC (Fashioning Accountability and Building Real Institutional Change) bill, which aims to regulate working conditions in the US garment industry, was introduced in the Senate in 2022. And if industry pressures increase (and an uncertain situation puts pressure on the already competitive, highly price-sensitive apparel sourcing), it will be the garment workers who will suffer because their working conditions will deteriorate.

Although U.S. Bureau of Economic Analysis data for 2022 show that U.S. apparel production hit a record high of $28 billion, this is still small compared to the country's apparel imports. According to data from the Office of Textiles and Apparel (OTEXA) under the US Department of Commerce, $24.8 billion of this was exported anyway, so little of it was sold domestically. Moreover, any US fashion brand, regardless of size, will be adversely affected by the proposed tariffs, because even if they manufacture their products in the US, the raw material is already guaranteed to be imported, in the almost total absence of US textile production.

Unaffected luxury industry?

However, the largest luxury conglomerate, French LVMH, derives a quarter of its revenue from the US market: according to Le Monde, the CEO of the luxury group, Bernard Arnault, also considered one of the richest men in the world, has had a very good relationship with Donald Trump since his first presidential term. Moreover, the US market is particularly important for European luxury brands in the recovery from the coronavirus epidemic, especially since they can no longer rely on the Asian luxury appetite as they used to. While the Asian luxury consumer class has increasingly started to appreciate local designers and spend more prudently, US luxury consumers - unlike Europeans who prefer to save during an impending crisis - are more willing to spread their money around, even in uncertain economic times. So far, there has been a tariff of around 15% on European luxury goods, so the planned 20% could be offset by a 1-4% increase in the price of finished goods for luxury brands that traditionally operate on higher margins. This will be more easily accepted by luxury consumers, who obviously also have higher incomes. The LVMH group has already been ahead of the curve and ahead of the tariff war during Trump's first term, opening 3 factories in Texas and California, producing half of Louis Vuitton's products sold in the US market in volume and a third in value.

What is next?

The previous US tariffs legislation has also contributed significantly to Chinese ultra fast fashion players Shein and Temu practically fattening themselves up in the US market. Previously, thanks to the de minimis "loophole", Chinese companies could send packages directly to US customers duty-free for less than $800. Trump has now (also) done away with this, so it is likely that these very low-priced products will become more expensive, even though the market for ultra fast fashion products is growing worldwide.

The problem is that Trump's tariffs will hit hardest those consumers and exporters who are already the most vulnerable: the lower social groups in the US and the developing countries that account for a large part of the clothing production in the country, as export-oriented industrialization has led to the dominance of clothing production in many Southeast Asian countries. Although apparel manufacturing is 'easy to move' and can be restructured relatively cheaply and quickly, it is also possible that if the tariffs planned by Trump (and his advisors) remain, it will redraw the apparel sourcing map and increase US apparel exports from countries that are less affected.

Even if Trump's goal is to remove the United States from the global value chains in the name of economic nationalism, the tariffs imposed will not, of course, lead to the recovery and reconstruction of the once American textile and clothing industry. No new jobs, let alone high value-added jobs, will suddenly appear, and they will not supply the lower classes in America with affordable products. So, it is almost certain that Trump, who has announced that local manufacturing will also bring lower prices for Americans, will not be right.  

Emese Dobos

Az Amerikai Egyesült Államok szinte teljes egészében importból öltözik fel, legyen szó akár ruháról, akár cipőről. Bár az amerikai elnök a vámháború napokban kihirdetett fejleményeinek jegyében olcsóbb termékeket vizionált az amerikaiak számára, a tervezett vámok nagy valószínűséggel pont azokat fogják negatívan érinteni, akik amúgy is sérülékenyek. Tehát a szegényebb amerikaiakat, és azokat a fejlődő országokat, ahol jelentős a ruházati gyártás – és az amerikai import aránya.

Április 2-án jelentette be az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Donald Trump, hogy vámokat vezetnek be az amerikai piacra importált termékekre, amolyan ellensúlyozásként az amerikai kereskedelmi deficitre. A jelenlegi állás szerint április 5-én léptek életbe az alapvámok, majd 9-én továbbiak. 9-én ugyanakkor azt is bejelentette, hogy 90 napig szünetelteti a vámokat azokkal az országokkal szemben, amelyek képviselői megkeresték és nem tettek ellenlépéseket. Elemzők és közgazdászok igencsak vitatták a tervezett vámok pozitív hatását az amerikai gazdaságra és megkongatták a vészharangokat, hogy összességében a tervezett vámok az amerikai vásárlókat (s fogyasztókat) büntetik majd magasabb árú termékekkel, recesszióba taszítva így az országot.

Globális értékláncok: a ruházati gyártás az egyik legszéttagoltabb

A WTO 2023-as jelentése szerint a textilek és a ruházati termékek teszik ki a készáruk nemzetközi összexportjának 2 és 4%-át: ez 339 és 576 milliárd (amerikai) dollárt jelent. A ruházati termékek világexportjának tekintetében Kína a legjelentősebb (31% a részesedése), majd az EU (27,1%) után Banglades (7,9%), Vietnám (6,1%), Törökország (3,5%), India (3,1%), Indonézia (1,7%) és Kambodzsa (1,6%), valamint Pakisztán következik (1,5%). Az Amerikai Egyesült Államok pedig a legnagyobb importőr, tehát az amerikai vámok kétségkívül súlyosan fogják érinteni a vámokkal sújtott országokat.

Az Observatory of Economic Complexity adatai alapján az USA 2023-ban 242 milliárd dollár értékben importált ruházati termékeket. Ezek között vannak kötött és nem kötött pulóverek, női-, férfi-, gyerekruhák, minden egyéb textilruházati termék mellett. A legtöbbet Ázsiából importálja az ország, Kína, Japán, Dél-Korea és Vietnám mellett még a mexikói és kanadai import jelentős – Kanada és Mexikó az alapanyagok, textilek terén is. A legmagasabb vámokkal sújtott országok kormányai, így Vietnám, Indonézia, India és Kambodzsa ugyanakkor már jelezték, hogy megpróbálnak tárgyalni Trumppal és készek elengedni az amerikai importra korábban kivetett vámokat. Kína – mint legnagyobb importőr – azonban úgy tűnik, felveszi a kesztyűt és maguk is „fegyvert” ragadnak a vámháborúban. Szerdán az Európai Bizottság is ellenintézkedéseket jelentett be.

Trump eredeti kijelentésével, ígéretével a gond azonban az, ahogy azt a Business of Fashion elemzése is írta, hogy az USA importálja az általuk felhasznált ruházati termékek 98, és a cipők 99%-át. Tehát alig lesz olyan ruházati termék az amerikai piacon, amelyiket nem érintik az újonnan bejelentett vámok. A tervezett vámok pedig több tucat olyan országot érintenek, amellyel szemben kereskedelmi deficitje van az USÁ-nak – ezek közül több is olyan fejlődő ország, amelyeknek az exportjának (és foglalkoztatásuknak) jelentős százalékát adja a ruházati gyártás.

Donald Trump április 2-i bejelentése alapján mekkora vámok sújthatják egyes országok ruházati exportját

Tervezett vámok forrása: CNN Business, Ruházati termékek importja: UN Comtrade, SITC 84 – Ruházati termékek kategória

Bár a UN Comtrade adatbázisban nincs minden érintett ország ruházati exportjára vonatkozó adat 2023-ra vonatkozóan, azt azonban kijelenthetjük, hogy gyakorlatilag még az Európai Unió jár a legjobban a 20%-os vámokkal. Míg az EU azonban jó pár más termékkel és szolgáltatással tud kereskedni, addig Banglades exportportfóliója már kevésbé színes: az ország toronymagasan legjelentősebb exportcikke a ruházati termék (2023-ban 4,89 milliárd dollárt tett ki), és ennek szinte a felét az amerikai piac importálja. Korábbi exportadatok alapján a bangladesi ruházati gyártás az ország teljes exporttevékenységének körülbelül 70%-áért felelős.

Bár az adatbázisban Bangladesre és Vietnámra vonatkozóan nincsenek adatok 2023-ra, Kambodzsa példáján látszik a sérülékenység: az ország teljes exportja 2023-ban 23,7 milliárd dollár volt, ebből 7,9 milliárd dollár csak a ruházati termékek exportja. Tehát az ország exportjának közel 30%-át ruházati termékek teszik ki, és ezekből 2,6 milliárd dollár, tehát annak majdnem a fele az amerikai piacra ment. De Kína esetében sem elhanyagolható az amerikai piac: 164,7 milliárd dollárból 34,7 milliárd dollárnyi ruházati termék, tehát annak a körülbelül 20%-a az amerikai piacra megy. Kína szerepe azonban csökkent az utóbbi 15 évben a ruházati gyártásban, miközben az olyan országoké, mint Banglades és Vietnám megerősödött.

Az EU-ba irányuló ruházati exportot több kevésbé fejlett ország esetében például az Everything But Arms megállapodás pörgette, mivel ennek keretében vámmentesen, mennyiségi kvóta nélkül exportálhattak az EU piacára (mindent, csak nem fegyvert, ahogy a név is sugallja, bár Kambodzsától megvonta az EU ezt a kedvezményt, pont a ruházati iparban is súlyosan megsértett emberi és munkajogok miatt). A 2005-től megszűnő Multi-Fiber Arrangement óta pedig nem sújtják különösebben mennyiségi kvóták a ruházati kereskedelmet – ennek megfelelően számos fejlődő ország lépett be a globális (ruházati) értékláncokba. Mostanra a WTO „általános” szabályai határozzák meg a ruházati termékek nemzetközi kereskedelmét. Tehát ezeknek „köszönhetően” nőtt meg leginkább délkelet-ázsiai országok ruházati exportja az amerikai piacra (is). Bár 20 országgal van (kétoldalú) szabadkereskedelmi megállapodása, az USA esetében a Közép-Amerika-Dominikai Köztársasággal kötött szabadkereskedelmi megállapodás (CAFTA-DR) értelmében a textil és ruházati termékek mindkét irányba vámmentességet élveznek. Ennek, és a korábbi NAFTA-nak köszönhetően az amerikai ruházati cégek döntően a nyugati féltekén kereskednek, ha textilekről és ruházati termékekről van szó. 2020-ban egyébként az amerikai piacra importált ruházati termékek csak kicsit több, mint 12%-a érkezett a szabadkereskedelmi megállapodások karimája alatt és ezekre viszonylag magas vámot is vetettek ki (más termékkategóriákhoz képest).  

Szintén a Business of Fashion 2024. április 6-án megjelent cikke szerint számos ázsiai gyártó ország képviselője nyilatkozta, hogy nem tervezik, hogy megbosszulnák az amerikai vámokat. Bár korántsem beszélhetünk egyenlő erőviszonyokról a nemzetközi kereskedelem színterén, amikor számos fejlődő, és legkevésbé fejlett országban gazdasági tevékenységei során dominálnak az alacsony hozzáadott értékű összeszerelő műveletek, és az iparban foglalkozatottak jelentős hányadának pont a relatív olcsón, könnyen, gyorsan „felhúzható” ruházati ipar jelent megélhetést. Valamint az évtizedek óta kedvező szállítás a hatalmas amerikai piacra, össze sem hasonlítható a helyi, regionális piacok méretével (kivétel persze Kína) és vásárlóerejével.

Made in America – milyen áron?

A tőzsdén jegyzett, az utóbbi időszakban egyre inkább konglomerátumosodó amerikai ruházati márkák részvényeinek sem tett jót a bejelentés: a Nike, a Puma, a Ralph Lauren, a PVH (ide tartozik a Tommy Hilfiger és a Calvin Klein), a Capri (Michael Kors, Versace, Jimmy Choo) és a Tapestry (Coach New York, Kate Spade, Stuart Weitzmann) részvényeinek értéke is zuhanni kezdett a bejelentés hatására. A vámháború aktuális, forrongó szakasza nem is lehetett volna rosszabb időzítésű az elmúlt időszak egyik legnagyobb luxusipari akvizíciójához: az olasz Prada csoport a héten döntött volna az amerikai Caprihoz tartozó (ám olasz) Versace márka megvásárlásáról. A Wall Street Journal értesülései szerint akár teljesen meg is hiúsulhat az adásvétel, a Financial Times pedig 200 millióval alacsonyabb vételárról írt.

Ugyanakkor az amerikai textil-, és ruházati ipar nagyon korán kiszervezte a gyártást, ezzel párhuzamosan pedig szinte teljes egészében leépült a helyi iparág: ahogy Sass Magdolna írta a korábban megjelent cikkében, Trump tanácsadói a termelési kapacitások kihelyezését és az ipari kapacitások külföldre telepítését is az amerikai ipar leépülésének, és így a kereskedelmi deficit mögötti okoknak tekintik. Ezek a vezető amerikai divatmárkák pedig szinte teljes egészében kiszervezték az országból a gyártást, már zömében az 1990-es években.

Ha pedig a külföldi beszállítóikon keresztül szeretnék csökkenteni a költségeket a cégek (márpedig a korábbi példák alapján elég biztosan kijelenthetjük, hogy a gyártási költségeken akarnak majd faragni, és/vagy árat fognak emelni, amit a vásárlók fizetnek majd meg), az az alapból rendkívül alacsony haszonkulccsal működő, sokszor kizsákmányoló és emberi-, valamint munkajogokat sértő munkakörülmények egyenesen még további romlásához vezet. (Bár ez nem fogja se Trumpot, se a tanácsadóit meghatni.) Az a néhány, ruházati gyártással foglalkozó amerikai vállalat pedig, akik még működnek, a magas(abb) munkaerőköltségek, az alapanyagra kivetett vámok kényszerű megfizetése miatt, kapacitás hiányában sem lesznek képesek kielégíteni a többletigényt, ha az amerikai márkák helyben szeretnének ezután gyártatni.

A Bureau of Labor Statistics adatai alapján 1990 és 2025 között 90%-kal csökkent a ruházati iparban dolgozók száma az USA-ban: míg akkor több, mint 938 ezer fő dolgozott a szektorban, mostanra kicsit több, mint 84 ezren dolgoznak a szegmensben. Összehasonlításképpen: Magyarországon – ami mind területileg, mind munkaerő tekintetében az USA töredéke - mostanra zsugorodott a ruházati ipar, ami körülbelül 17 ezer főt számlál a KSH adatai alapján. Bangladesben körülbelül 4 millió, Kambodzsában pedig 700 ezer embernek nyújt megélhetést a ruházati ipar a Clean Clothes Campaign NGO korábbi számításai és kutatásai alapján.

Ugyanakkor az amerikai ruházati dolgozókat sem fürösztik tejben-vajban: a kizsákmányoló sweatshop-körülményeket tévesen köti a köztudat a fejlődő országokhoz. Edna Bonacich és Richard Appelbaum már 2000-ben megjelent könyvökben mélyrehatóan rámutattak a Los Angeles-i ruházati műhelyekben uralkodó, méltatlan munkakörülményekre. Az amerikai ruházati ipar munkakörülményeit szabályozni kívánó, ún. FABRIC (Fashioning Accountability and Building Real Institutional Change) törvényjavaslatot 2022-ben terjesztették a Szenátus elé. Ha pedig növekszik az iparági nyomás (márpedig egy bizonytalan helyzet is nyomást gyakorol az amúgy is kompetitív, rendkívül árérzékeny ruházati beszerzésre), annak a ruházati gyártásban dolgozók isszák meg a levét, mert az ő munkakörülményeik fognak romlani.

Bár a U.S. Bureau of Economic Analysis 2022-as évre vonatkozó adatai alapján az amerikai ruházati cégek termelése rekordot döntött és elérte a 28 milliárd dolláros értéket, azért ez még mindig csekély az ország ruházati importjának fényében. Az amerikai kereskedelmi minisztérium alatt működő Office of Textiles and Apparel (OTEXA) adatai alapján ebből 24,8 milliárd dollárnyit egyébként exportáltak, tehát keveset értékesítettek a cégek a hazai piacon. Ezen felül bármelyik amerikai divatmárkát, mérettől függetlenül hátrányosan érintik a tervezett vámok, mivel még ha az USÁ-ban is gyártják a termékeiket, az alapanyagot már garantáltan importálják, amerikai textilgyártás szinte teljes hiányában.

Érintetlen luxusipar?

A legnagyobb luxuskonglomerátum, a francia LVMH ugyanakkor a bevétele egynegyedét az amerikai piacról szerzi: a luxuscsoport CEO-ja, a világ egyik leggazdagabb emberének is tartott Bernard Arnault a Le Monde szerint egészen jó kapcsolatot ápol Donald Trumppal annak első elnöki ciklusa óta. Az amerikai piac ráadásul kiemelten fontos a koronavírus-járvány utáni fellendülésben az európai luxusmárkák számára, különösen mióta már nem alapozhatnak úgy az ázsiai luxuséhségre, mint korábban. Míg az ázsiai luxusfogyasztó réteg mind inkább elkezdte értékelni a helyi tervezőket és megfontoltabban költ, az amerikai luxusfogyasztók – szemben az európaiakkal, akik inkább spórolnak egy közelgő, fennálló válság során - előszeretettel szórják a pénzt, bizonytalan gazdasági helyzetben is. Eddig körülbelül 15%-os vám volt az európai luxustermékeken, így a tervezett 20%-ot akár a késztermékek árának 1-4%-os emelésével is kompenzálni tudják a hagyományosan magasabb marginnal operáló luxusmárkák. Ezt pedig a nyilvánvalóan magasabb keresettel is rendelkező luxusfogyasztók könnyebben el is fogadják majd. Az LVMH csoport egyébként már Trump első ciklusa alatt is elébe ment a dolgoknak és a vámháborús lépéseknek: 3 gyárat nyitottak Texasban és Kaliforniában, amelyek mennyiségben az amerikai piacon eladott Louis Vuitton termékek felét, értékben pedig harmadát állítják elő.

Merre tovább?

Az amerikai vámokkal kapcsolatos korábbi jogszabályok egyébként jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a kínai ultra fast fashion szereplők, a Shein és a Temu gyakorlatilag kövérre hízzák magukat az amerikai piacon. Korábban a de minimis „kiskapunak” köszönhetően 800 dollár alatt vámmentesen tudtak kínai cégek közvetlenül az amerikai vásárlóknak csomagot küldeni. Erre (is) pontot tett most Trump, így vélhetően megdrágulnak majd ezek a nagyon alacsony árú termékek, bár világszerte egyre növekszik az ultra fast fashion termékek piaca.

A gond tehát pont az, hogy a trumpi vámoskodás pont azt a fogyasztói réteget és exportőr országokat érintik majd a leghátrányosabban, akik amúgy is a legvédtelenebbek: tehát az alsóbb amerikai társadalmi csoportokat, és azokat a fejlődő országokat, amelyeknek a ruházati termékek gyártása jelentős részét teszik ki az országban, ugyanis az exportorientált iparosítás révén számos délkelet-ázsiai országban domináns a ruházati termékek gyártása. Bár a ruházati gyártás „könnyen mozgó” és relatív olcsón, gyorsan lehet átszervezni, így az is elképzelhető, hogy ha maradnak a Trump (és a tanácsadói) által tervezett vámok, az átrajzolja a ruházati beszerzés térképét és megnő majd az amerikai ruházati export olyan országokból, amelyek kevésbé érintettek.

Még ha a gazdasági nacionalizmus jegyében Trump célja is az Amerikai Egyesült Államok kiszakítása a globális értékláncokból, a bevezetett vámoktól persze nem fog egy csapásra felépülni és rekonstruálódni a valaha volt amerikai textil- és ruházati ipar. Nem jelennek meg egy csapásra új munkahelyek, pláne nem magas hozzáadott értékűek, és ezek nem fogják elérhető árú termékekkel ellátni az alsóbb amerikai osztályokat. Így szinte biztos, hogy nem lesz igaza Trumpnak, aki bejelentette, hogy a helyi gyártás alacsonyabb árakat is fog hozni az amerikaiak számára.

Dobos Emese

When Donald Trump was campaigning as a candidate for the US presidency, he often claimed that many countries were "taking advantage" of the US by exporting more products to it than they imported from it. Hearing this rhetoric, in my university courses I often pointed out that no one in the Trump team at the time was likely to have given much thought to global value chains. If they had, they would have known that, on a value-added basis, these trade balances are a much more balanced picture. Indeed, in some cases, such as Mexico, there is even a slight US surplus.

However, recent tariff increase announcements suggest that attention is being paid to global value chains after all. It seems that Trump's advisers now see not only the simple trade balance, but also the outsourcing of production capacity and the offshoring of industrial capacity as the reasons behind the decline of US industry and thus the trade deficit. This industrial decline is a major cause of dissatisfaction among the US electorate, as stressed not only by the Trump team but also by experts more closely associated with the Democratic Party, such as Paul Krugman. As early as 2007, he said: „It’s no longer safe to assert that trade’s impact on the income distribution in wealthy countries is fairly minor. There’s a good case that it is big, and getting bigger. I’m not endorsing protectionism, but free-traders need better answers to the anxieties of globalisation’s losers.”

A possible explanation

This suggests that one possible explanation for the tariff increases could be that the US is trying to break out of the global value chains. It is important to note, however, that the US has been one of the lowest tariff applying countries in the world so far - all its low (simple average just above 3%, trade-weighted average just above 2%) ad valorem tariffs are bound in the WTO (i.e. in principle it cannot touch them, if it does it has to compensate its trading partners, although the significance of this binding was already questioned during the previous Trump administration). These tariff increases that are effectively prohibitive, i.e. that effectively discourage imports, have a serious impact on global value chains, which are characterised by a high level of international trade.

Global value chains are international production networks within which multinational companies fragment production and divide it between different locations in different countries - in order to reduce costs. This is particularly prevalent in the automotive, machinery, textiles and clothing, electronics and chemicals, and certain service industries. The geographical "dispersion" of production phases results in a high level of external trade in components, semi-finished and finished products and some services. This is why the openness of a country's external trade, especially towards other countries in the global value chain, is of paramount importance. Participation can be facilitated unilaterally by the application of low tariffs and non-tariff trade restrictions or by participation in free trade agreements. However, if the level of trade barriers between members of value chains increases, the economic viability of international production networks is jeopardised and these arrangements may gradually disintegrate.

If this is indeed the reason behind the Trump administration's tariff hikes, it is worth examining whether this strategy could be a way to disconnect from global value chains and "lure" industry back home, and to what extent it is in the interests of the US economy. At the moment, it does not seem that this approach is necessarily appropriate. On the one hand, the uncertainty created by protectionist economic policies is in itself a disincentive to investment, whether domestic or foreign. On the other hand, the 'repatriation' of production does not bring back the mass of jobs that used to be created in industry, as technological progress, automation and robotisation mean that new investment requires only a fraction of the number of jobs that were created in the 1970s, 1980s or even 1990s. Even if the US market is large enough in itself to withdraw some capacity, losses of scale efficiency can occur here too. Some exporters may decide that the tariff burden will raise their selling prices so much that they will withdraw from the US market instead, leading to the disappearance of some products.

The price-increasing impact of tariff increases - with the risks of inflation, a reduction in real income for consumers or an increase in illegal trade - would require a separate analysis. And some US companies that organise their domestic and foreign production in global value chains will suffer a significant loss of competitiveness. The same can be expected for US manufacturers that rely heavily on imported parts and components, for example in the automotive sector. The impact on the rest of the world economy will depend on whether other countries follow the US example or continue to keep their economies open. Of particular interest could be the reaction of China, for which the US is the most important export market (with a share of around 13%). If Chinese exporters were to try to sell their such 'liberated' goods on other markets - even at depressed prices - instead of the US, this would create trade tensions. The US policy of tariff increases runs counter to the rules and spirit of the WTO, raising questions about the future of the multilateral trading system and the extent to which current developments will lead to an increased role of regional blocs in world trade.

Direct involvement of Hungary

According to data for the year 2024, the US is our 8th most important partner for Hungarian goods exports. It is important to note that it is the only non-EU member in the top ten (and the only non-EU member in the top 15, apart from the US, is Ukraine). Its share is over 4% in total exports.

Table 1 Top 10 Hungarian export partners in 2024 and their share of total Hungarian exports (%)

Source: KSH Information database, Product data by country of destination by SITC (EU-27_2020)

What products do we export to the USA? Presumably mostly foreign-owned subsidiaries operating as part of global value chains, are the main exporters: automotive, electronics and machinery products are listed among the top exported products. The exception is 'pharmaceuticals and pharmaceutical products', ranked 10th, where Hungarian-controlled companies may be involved. Another interesting feature is the strong concentration of exports at the product level: the top three product groups account for half of total exports to the US; the top ten for more than 80%. The share of US exports in total Hungarian exports of the given product group is significant for the top two, exceeding 10%. (For some product groups of lesser importance in total Hungarian exports, however, the US market is dominant. These are the case for more product groups in the SITC 3rd position breakdown (more than 260 product groups altogether): Works of art, collectors' pieces and antiques (46% of total Hungarian exports), Arms, parts thereof; ammunition (36%), Miscellaneous base non-ferrous metals and cermets used in metallurgy (35%), Paper pulp and paper making machinery, Paper cutting machinery and other machinery for making paper products; Parts thereof (27%), Precious metal ores, whether or not concentrated; waste, scrap and waste powders of precious metals (except gold) (25%), Tin (22%) and the top twenty exports Copper (20%). )

Table 2 Top 10 products (groups) in Hungarian exports to the US, 2024, SITC

Source: KSH Information database, Product data by destination country according to SITC (EU-27_2020) , 3 positions

The picture is even more interesting when looking at the product level (Combined Nomenclature, CN) rather than by product group and taking into account the duties applied so far. Tariffs (MFN rates) for the top ten products are typically low, in many cases 0%, with the highest for car tyres at 4%. Exports are highly concentrated, with the top five products accounting for half of exports out of some twelve thousand products, and the top ten products for 60%. For some of the top 10 products, the share of the US market in Hungarian exports is significant: almost four-fifths for generators (product 6) and more than 40% for the second-ranked automotive products. It is interesting to note that 32 of the products outside the top 10 are exclusively destined for the US - notable among these are exports of jet gas turbines. Although these do not appear to be large in volume and share, if a company manufactures them in Hungary, they could be severely hit by tariff increases.

Table 3 Top 10 products (groups) in Hungarian exports to the US, 2024, CN

Sources: KSH Information database, Product level data by CN (from 2015) and WTO https://www.wto.org/english/tratop_e/tariffs_e/tariff_data_e.htm (WTO customs data do not always correspond to the eight-digit accuracy of the CN categories reported by KSH)

The tables of course only include exports from Hungary directly to the US. The exposure of the Hungarian economy is significantly increased “indirectly”, through its heavy integration in global value chains, i.e. by parts and components that are produced here but incorporated in another country into a product that is subsequently exported to the US market. The magnitude of this can be very significant, e.g. linked to global value chains led by German companies. To identify such 'indirect' exports, it would be necessary to look at value-added trade data, but this is beyond the scope of this short post.

In conclusion, one of the possible goals of Donald Trump's tariff increase policy is to disconnect the US economy from global value chains and thus bring industrial capacity back to the country. Although the US has been one of the world's lowest-tariff economies, the protectionist turn is aimed at luring back production abroad, justified in principle by the decline of US industry and the loss of jobs. However, the strategy is of questionable effectiveness, as automation and the uncertainty that discourages investment mean that 'repatriated' or newly established factories will not be numerous and create far fewer jobs than expected, while the inflationary and international tension-increasing effects of tariffs are also to be reckoned with.

For Hungary, the United States was the 8th most important and the first non-EU export market in 2024, with more than 4% of total exports. Hungarian exports are highly product-concentrated: the first three product groups (vehicles, electrical machinery and data processing equipment) account for half of all exports to the US, and the majority of these are linked to global value chains, typically produced by foreign affiliates operating in Hungary. Some products that are less important in total Hungarian exports but have a strong presence in the US market (e.g. artwork, weapons, gas turbine components) may be particularly sensitive to tariff increases.

The majority of tariff rates applied by the US are currently low (typically 0-4%), so a tariff increase represents a significant additional burden. More importantly, however, a change in political and trade policy direction is an even larger risk for Hungary - especially given our significant export-oriented industries integrated into global value chains.

Magdolna Sass

Amikor Donald Trump amerikai elnökjelöltként kampányolt, gyakran hangoztatta, hogy sok ország „kihasználja” az Egyesült Államokat azáltal, hogy több terméket exportál oda, mint amennyit onnan importál. Ezt a retorikát hallva az egyetemi kurzusaimon gyakran hangsúlyoztam, hogy a Trump-csapatban akkoriban valószínűleg senki sem foglalkozott érdemben a globális értékláncokkal. Ha így lenne, tudnák, hogy hozzáadott érték alapon számolva ezek a kereskedelmi mérlegek sokkal kiegyensúlyozottabb képet mutatnak. Sőt, bizonyos esetekben – például Mexikó esetében – akár amerikai többlet is kimutatható.

A legutóbbi vámemelési bejelentések azonban azt sugallják, hogy mégiscsak figyelmet fordítanak a globális értékláncokra. Úgy tűnik, Trump tanácsadói már nemcsak az egyszerű kereskedelmi mérleget, hanem a termelési kapacitások kihelyezését és az ipari kapacitások külföldre telepítését is az amerikai ipar leépülésének, és így a kereskedelmi deficit mögötti okoknak tekintik. Ez az iparvesztés pedig az amerikai választók elégedetlenségének egyik fontos kiváltója – ezt nemcsak a Trump-csapat, hanem olyan, inkább a Demokrata Párthoz köthető szakértők is hangsúlyozzák, mint például Paul Krugman. Ő már 2007-ben úgy fogalmazott: „Már nem lehet biztonsággal állítani, hogy a kereskedelem hatása a gazdag országok jövedelemeloszlására meglehetősen csekély. Jó okunk van feltételezni, hogy nagy, és egyre nagyobb. Nem támogatom a protekcionizmust, de a szabadkereskedőknek jobb válaszokra van szükségük a globalizáció veszteseinek aggodalmaira.”

Egy lehetséges magyarázat

Ez alapján a vámemelések egyik lehetséges magyarázata az lehet, hogy az USA megpróbál kiszakadni a globális értékláncok hálójából. Fontos ugyanakkor előrebocsátani, hogy az USA a világ egyik legalacsonyabb vámtarifákat alkalmazó országa volt eddig – az összes, alacsony (egyszerű átlag alig 3% felett, kereskedelemmel súlyozott átlag alig 2 % felett), ad valorem vámjait le is kötötte a WTO-ban (vagyis elvileg nem nyúlhat hozzájuk, ha mégis, akkor kompenzációt kell adnia érintett kereskedelmi partnereinek, bár ennek a lekötöttségnek a jelentősége már az előző Trump-adminisztráció idején megkérdőjeleződött). A gyakorlatilag prohibitív, vagyis az importot érdemben visszatartó vámemelések súlyosan érintik a globális értékláncokat, mivel ezek működését erőteljes nemzetközi áruforgalom jellemzi.

A globális értékláncok olyan nemzetközi termelési hálózatok, amelyeken belül a multinacionális vállalatok a termelést feldarabolják, és különböző helyszínek-országok között osztják fel – költségcsökkentési céllal. Különösen meghatározó ez az autóiparban, a gépiparban, a textil- és ruházati iparban, az elektronikai és vegyipar egyes szegmenseiben, valamint bizonyos szolgáltató ágazatokban. A termelési fázisok földrajzi „szétszórása” élénk külkereskedelmet eredményez a részegységekben, félkész és késztermékekben, valamint egyes szolgáltatásokban. Ezért is kiemelten fontos, hogy az adott globálisértéklánc-résztvevő ország külkereskedelme mennyire nyitott – különösen az értékláncban részt vevő más országok felé. A részvételt elősegítheti unilaterálisan az alacsony vámok és nemvámjellegű kereskedelmi korlátozások alkalmazása vagy a szabadkereskedelmi megállapodásokban való részvétel. Ha azonban nő a kereskedelmi akadályok szintje az értékláncok tagjai között, az a nemzetközi termelési hálózatok gazdaságosságát veszélyezteti, és így ezek a konstrukciók fokozatosan leépülhetnek.

Amennyiben valóban ez áll a Trump-adminisztráció vámemeléseinek hátterében, érdemes megvizsgálni, hogy ez a stratégia alkalmas lehet-e a globális értékláncoktól való leválásra és az ipar „hazacsábítására”, illetve hogy mindez mennyiben szolgálja az amerikai gazdaság érdekeit. Jelenleg úgy tűnik, hogy ez a megközelítés nem feltétlenül célravezető. Egyrészt a protekcionista gazdaságpolitika következtében kialakult bizonytalanság önmagában is visszatartja a beruházásokat – akár hazai, akár külföldi szereplők részéről. Másrészt a termelés „hazahozatala” nem hozza vissza a korábbi ipari munkahelyek tömegét, mivel a technológiai fejlődés, az automatizáció és a robotizáció miatt egy-egy új beruházás a korábbi, hetvenes, nyolcvanas, de akár kilencvenes évekbeli munkahelyszámnak csak a töredékét igényli. Még ha az amerikai piac önmagában elég nagy is ahhoz, hogy néhány kapacitást visszavonzzon, a skálahatékonysági veszteségek itt is jelentkezhetnek. Néhány exportőr dönthet úgy, hogy a vámteher annyira megnöveli eladási árait, hogy inkább kivonul az amerikai piacról, ami bizonyos termékek eltűnéséhez vezet.

A vámemelések árnövelő hatása – az inflációs kockázatokkal, a fogyasztók reáljövedelmének csökkenésével, vagy az illegális kereskedelem felerősödésével – külön elemzést igényelne. Egyes olyan amerikai vállalatok pedig, amelyek globális értékláncokban szervezik meg hazai és külföldi termelésüket, jelentős versenyképesség-csökkenést lesznek kénytelenek elszenvedni. Ugyanez várható azoknál az amerikai gyártóknál, akik nagymértékben támaszkodnak importált alkatrészkre és részegységekre, például az autóiparban. A világgazdaság többi szereplőjére gyakorolt hatás pedig attól függ, hogy más országok is követik-e az USA példáját, vagy inkább továbbra is nyitva tartják gazdaságukat. Különösen érdekes lehet Kína reakciója, amelynek az USA a legfontosabb exportpiaca (kb. 13%-os részesedéssel). Ha a kínai exportőrök az USA helyett más piacokon próbálnák értékesíteni így „felszabadult” áruikat – akár nyomott árakon –, az kereskedelmi feszültségeket generál Végül nem hanyagolható el a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szerepe sem. Az USA vámemelési politikája szembemegy a WTO szabályaival és szellemiségével, így kérdésessé válik a multilaterális kereskedelmi rendszer jövője, valamint az is, hogy a jelenlegi fejlemények milyen mértékű regionális tömbösödéshez vezetnek a világkereskedelemben.

Magyarország közvetlen érintettsége

A magyar árukivitelben a 2024-es évre vonatkozó adatok szerint az USA a 8. legfontosabb partnerünk. Fontos megjegyezni, hogy az egyetlen nem EU-tag az első tíz között (az első 15-ben pedig az USA-n kívül csak Ukrajna szerepel az EU-n kívülről). Részesedése meghaladja a 4 %-ot.

1. táblázat Az első 10 magyar export partnerország 2024-ben és részesedésük a teljes magyar exportból (%)

Forrás: KSH Tájékoztatási adatbázis, Feladó/rendeltetési országonkénti termékadatok SITC szerint (EU-27_2020)

Milyen termékeket exportálunk az USA-ba? A globális értékláncok részeiként működő, feltehetően leginkább külföldi tulajdonban levő leányvállalatok a fő exportőrök: autóipari, elektronikai és gépipari termékek szerepelnek a listán. A kivétel a 10. helyen szereplő „gyógyszer és gyógyszerészeti termék”, ahol magyar ellenőrzésű vállalatok is érintettek lehetnek. Érdekes még a kivitel erős termékszintű koncentrációja: az első három termékcsoport adja a teljes, USÁ-ba irányuló kivitel felét; az első tíz több mint 80 %-át. Az adott termékcsoport teljes magyar exportjában jelentős, 10 %-ot meghaladó az USA-kivitel részesedése az első két helyezettnél. (Néhány, a teljes magyar exportban kisebb jelentőségű termékcsoportnál viszont meghatározó az USA-piac. Az SITC 3.pozíciós bontás több mint 260 termékcsoportjánál ezek: Műalkotás, gyűjtemény és régiség (a teljes magyar kivitel 46%-a), Fegyver, ennek alkatrésze; lőszer (36%), A fémkohászatban alkalmazott különféle színes alapfém és cermet (35%), Papírpépkészítő és papírgyártó gép, papírvágó gép és egyéb papírtermék-gyártó gép; ezek alkatrésze (27%), Nemesfémek érce, dúsítva is; nemesfém hulladék, -törmelék, -hulladékpor (arany  kivételével) (25%), Ón (22%) és a top húsz kiviteli termék között szereplő Réz (20%).)

2. táblázat Az első 10 termék(csoport) az USA-ba irányuló magyar exportban, 2024, SITC

Forrás: KSH Tájékoztatási adatbázis, Feladó/rendeltetési országonkénti termékadatok SITC szerint (EU-27_2020) , 3 pozíció

Termékcsoportok helyett termékszinten vizsgálva (kombinált nomenklatura, KN) és az eddig kivetett vámokat is figyelembe véve még érdekesebb a kép. Az első tíz termék esetében kivetett vámok (legnagyobb kedvezményes vámtételek) jellemzően alacsonyak, sok esetben 0%, a gépjárműhöz való gumiabroncs esetében a legmagasabb: 4%. A kivitel erősen koncentrált, mintegy tízenkétezer termék közül az első öt termék adja az export felét, az első tíz termék a 60 %-át. Néhány top 10 termék esetében jelentős a magyar kivitelben az USA-piac részesedése: az áramfejlesztők (6. termék) esetében csaknem négyötöd, a második helyen szereplő gépjárművek esetében több mint 40 %. Érdekesség, hogy a top tízen kívüli termékek közül 32 esetében kizárólag az USA a célpiac – ezek közül említésre méltó például a sugárhajtású gázturbinák kivitele. Bár ezek volumenben és részesedésüket tekintve nem tűnnek nagynak, amennyiben egy-egy vállalat gyártja ezeket Magyarországon, úgy azokat komolyan sújthatják a vámemelések.

3. táblázat Az első 10 termék(csoport) az USA-ba irányuló magyar exportban, 2024, KN

Forrás: KSH Tájékoztatási adatbázis, Termékszintű adatok KN szerint (2015. évtől) és WTO https://www.wto.org/english/tratop_e/tariffs_e/tariff_data_e.htm (a WTO vámadatai nem minden esetben felelnek nyolcszámjegyű pontossággal a KSH által közölt KN-kategóriáknak)

A táblázatok természetesen csak a Magyarországról közvetlenül az USA-ba irányuló exportot tartalmazzák. A magyar gazdaság kitettségét növelik azok a részegységek és alkatrészek, amelyeket itt gyártanak, de valamelyik másik országban építik azokat be a később az USA-piacra exportált termékbe. Ennek a nagyságrendje igen jelentős lehet, pl. a német vállalatok által vezetett globális értékláncokhoz kapcsolódva. Az ilyen, „indirekt” export meghatározásához a hozzáadott-érték-kereskedelem adatait lenne szükséges vizsgálni, de ez szétfeszíteni ennek a rövid bejegyzésnek a kereteit.

Összefoglalva elmondható, hogy Donald Trump vámemelési politikájának egyik lehetséges célja az Egyesült Államok gazdaságának kiszakítása a globális értékláncokból, és ezzel az ipari kapacitások visszahozatala az országba. Bár az USA a világ egyik legalacsonyabb vámtarifájú gazdasága volt, a protekcionista fordulat célja a külföldre telepített termelés visszacsábítása, amit az amerikai ipar hanyatlásával és a munkahelyek elvesztésével indokolnak. A stratégia azonban kérdéses hatékonyságú, mivel az automatizáció és a beruházásokat visszatartó bizonytalanság miatt a „hazahozott” vagy újonnan alapított gyárak jóval kevesebb munkahelyet teremtenek, miközben a vámok inflációs és nemzetközi feszültségeket fokozó hatásaival is számolni kell.

Magyarország szempontjából az Egyesült Államok 2024-ben a 8. legfontosabb és az első nem EU-n. kívüli exportpiac volt, a teljes kivitel több mint 4%-ával. A magyar export erősen termékkoncentrált: az első három termékcsoport (járművek, villamos gépek és adatfeldolgozó eszközök) adja az USA-ba irányuló kivitel felét, és ezek többsége globális értékláncokhoz kötött, jellemzően külföldi leányvállalatoktól származik. Néhány, a teljes magyar exportban kevésbé meghatározó, de az USA-piacon erősen jelen lévő termék (pl. műalkotás, fegyver, gázturbina-alkatrész) különösen érzékenyen reagálhat a vámemelésekre.

Az USA által alkalmazott vámtételek többsége jelenleg alacsony (jellemzően 0–4%), így a vámemelés jelentős többletterhet jelent. Ennél is fontosabb azonban a politikai és kereskedelempolitikai irányváltás, ami Magyarország számára is kockázatot jelent – különösen a jelentős, exportorientált, értékláncokba integrált iparágaink miatt.

Sass Magdolna

Hosszú szünet után ismét a magas politika frekventált vitatémája lett a vám. Az aktualitás kapcsán nem árt megvizsgálnunk a címben feltett kérdést: mi is a vám, milyen célból alkalmazzák, és milyen gazdasági hatása van?

Célszerű a 200 év előtti közgazdasági alapokból kiindulni. Piacgazdasági viszonyokat feltételezünk, ahol a kereslet és a kínálat egyensúlya határozza meg a termelést és az árakat. David Ricardo mutatta be először, hogy a specializáció, a szakosodás előnyöket jelent minden együttműködő ember, gyár, ország számára. Azért előnyös, mert mindenki olyasmivel foglalkozik, azt termel, amihez a legjobban ért, amihez a legjobb adottságai vannak. Az így létrehozott termék tömeg nagyobb lesz, mintha mindenki mindent maga gyártana. Arról érdemes csak vitatkozni, hogy a résztvevők egymás között hogyan osztozzanak a többleten. Nyilvánvaló, hogy az erősebb vállalkozó, gyár, nemzet nagyobb részt fog tudni magához vonni, mint a kisebb, gyengébb.

Ezzel a tiszta logikával vitatkoztak azok a közgazdászok, akik szerint a hosszú távú fejlődést korlátozza, ha a szereplők megragadnak a kialakult gazdasági szerepkörükben. Ez a gondolat már 200 évvel ezelőtt is országok közötti gazdasági és politikai erőviszonyok fenntartását vagy megváltoztatását célozta. A brit hegemónia ellen irányult. De volt közgazdasági tartalma is. A Ricardo-féle komparatív előnyök „bebetonozása” negatív következményekkel járhat, csökkenti a versenyt, monopóliumok létrejöttéhez vezethet.

Ezt a veszélyt úgy lehet elkerülni, ha új versenytársak megjelenését támogatjuk a gazdaságban. Kormányok ezt például úgy tehetik meg, hogy időlegesen megnövelik az erős monopol pozícióban lévő gyártók árait, megadóztatják termékeiket. Külföldi gyártók termékeire vámot vetnek ki. A vám segíti a kevésbé hatékony, esetleg gyengébb minőségű termékeket termelő hazai vállalkozásokat, mert saját maguk is alkalmazhatják a mesterségesen megemelt piaci árakat, ami bevételeiket növeli. A kulcs a korlátozott időtartam, és persze nem árt az sem, ha a kormányzat időnként utánanéz, hogy a vámokkal segített gyártók valóban fejlődnek-e az elvárásoknak megfelelően. A vámok és más adminisztratív korlátozó eszközök alkalmazását a külkereskedelemben protekcionizmusnak hívjuk.

A vámok alkalmazásának legfontosabb gazdaságpolitikai célja tehát a hazai gazdaság fejlesztése, főleg az iparpolitika alátámasztása. Hogy ennek hatására a hazai gyártók képesek-e a fejlődésre, az sok tényezőn múlik. Leginkább saját adottságaik számítanak, de fontos lehet az adott ország általános gazdasági állapota, intézményeinek fejlettsége is. Egy alapvetően korrupt országban például a vámok nagy valószínűséggel újabb járadékszerzési lehetőséget jelentenek csak néhány privilegizált vállalkozónak.

De vannak egyéb gazdasági célok is. A vámok csökkentik a vámmal sújtott termékek iránti keresletet, az így kialakuló piaci rést használhatják ki a hazai gyártók azzal, hogy a kieső importtermékek helyébe lépnek. De a vámok még csökkenő fogyasztás mellett is új bevételi forrást jelentenek a központi költségvetés számára. Adott esetben tehát fiskális célok érvényesítése céljából vezetnek be vámokat. Ezek a vámok többnyire nem egyes piacokra célzottan, hanem általános jelleggel kerülnek alkalmazásra. Amint a fiskális célt sikerül elérni, a túlzott költségvetési hiányt megfelelően csökkenteni, a vámokat azonnal ki lehet vezetni.

A vámoknak további hatásai közül kiemelkedik az inflációs hatás. Nem nehéz belátni, hogy a vámok alkalmazása mesterségesen megnöveli egyes piacokon az árszintet. Ez természetesen egy nem kívánatos, de nagyon is valós, biztosan bekövetkező mellékhatás. Az infláció minden gazdasági szereplőt érint, de nem mindenkit egyformán, hiszen vannak, akik képesek jövedelmeiket az inflációhoz igazítani és vannak, akik nem. Legrosszabb helyzetben természetesen a leggyengébb érdekérvényesítő képességgel rendelkező egyszerű fogyasztók vannak. Őket nem csak közvetve, az infláción keresztül sújtja a vám, de adott esetben közvetlenül is, hiszen ők vásárolják meg a megdrágított termékeket. Ezeken a csatornákon keresztül a vámok kivetése jelentős jövedelemátcsoportosító hatással is jár, és jellemzően növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Az infláció mellett további negatív makrogazdasági hatásokat is előidézhet a vámok alkalmazása. Az árdrágulás következtében a kereslet, a fogyasztás csökkenni fog. Ennek a hatásnak a mértéke a kereslet árrugalmasságától függ. Nyilvánvaló, hogy alapvető fogyasztási cikkek esetében a csökkenés kisebb, mint a szükségleti hierarchia magasabb szintjén lévő termékeknél. A mostani viták egyik gócpontját jelentő személygépkocsi vásárlás például nagyon rugalmasan tud az árváltozásokhoz alkalmazkodni. A visszaeső piaci kereslet pedig a gazdasági növekedést is negatívan befolyásolja. A szabad kereskedelem a globális gazdasági együttműködéshez alapvetően szükséges feltétel. Az alapanyagokra, félkész termékekre, alkatrészekre alkalmazott vámok a globális munkamegosztást megvalósító értékláncok működését nehezíti meg. Például a kanadai alumíniumra kivetett vám az amerikai felhasználók termelési költségeit fogja növelni, ami nem tesz jót ezek versenyképességének.

Látható tehát, hogy a vámok alkalmazása sokrétű és általában nem kedvező gazdasági folyamatokat indíthat el vagy erősíthet fel. Éppen ezért fontos higgadtan megfontolni, hogy mikor és milyen célból alkalmazzuk. Úgy gondolom, hogy a nem gazdasági célú alkalmazás szempontunkból a legkárosabb. Ha politikai furkósbotként alkalmazzuk, magunkat is elintézhetjük vele. Ráadásul úgy, hogy az égvilágon semmilyen gazdasági előnyünk nem származik belőle.

Donald Trump nem közgazdász, és tanácsadói között olyan üzletemberek szerepelnek, akik úgy tűnik, hogy saját gazdagodásukat előbbre helyezik az amerikai gazdaság gyarapodásánál. A politikacsinálást mindig is jellemezte a különféle gazdasági, ideológiai, politikai lobbik befolyása. A sikeres állami vezetők képesek a lobbiérdekek között egyensúlyozni és figyelembe veszik a nemzeti érdekeket, amelyeket nem azonosítanak saját személyes érdekeikkel vagy a lobbisták érdekeivel. Az új amerikai elnök nem ezt a hagyományt követi. Politikai célokból, gyakran saját személyes, elfogult meggyőződéseit követve alkalmazza a vámokat, akár egy furkósbotot.

Az amerikai gazdaság jó állapotban van, a vámok negatív hatásait egyelőre elviseli. Kérdés, hogy következő lépésként a vámokkal megtámadott országok hogyan reagálnak? Most nem gazdasági racionalitás van az intézkedések mögött. Diplomáciai szokás szerint az ilyen lépéseket hasonló, arányos megtorló intézkedések követik. Európai termékekre általános 25 %-os büntetővám bevezetését elvileg hasonló mértékű általános vám kivetése követi. Csakhogy vannak más tényezők, amelyek megfontolásra késztetik az Európai Bizottságot. Ilyen mindenek előtt az amerikai LNG szállítások kérdése. Az amerikai gáz már eddig is sokkal drágábban került be az európai gazdaságba, mint korábban az orosz. Az LNG szállítást tehát nagyon nem lenne jó tovább drágítani. Így aztán Trump akár jól is számíthatott: behúzott egy gyomrost Európának, amit az nem tud hasonlóképpen visszaadni. Nyert. Megmutatta. Legfeljebb nem fognak majd annyi Cadillac-et vásárolni Európában, de mivel azt úgyis a másik ellenség, Mexikó gyártja, ez főleg az ottani gyárakat fogja majd érinteni.

Sajnos tehát nem állunk jól. Bármilyen ostoba indoklással körítik is az amerikai vámokat, a régi mód szerint most is az erősebb kutyáé lesz a csont. Nem csak a szabadkereskedelem előnyein lehet egyenlőtlenül osztozni, de a protekcionizmus költségein is.

Szanyi Miklós     

Köztudott, hogy az Európai Unió stratégiai autonómiát szeretne, ami elsősorban azt jelenti, hogy csökkenteni kívánja a gazdasági függést Kínától, elsősorban a kínai alapanyagoktól. Ennek egyik fontos része a kritikus nyersanyagok (pl. kobalt, nikkel, lítium, mangán, gallium, grafit, réz, stb.) európai kitermelésének felfuttatása. A kritikus nyersanyagokról szóló törvény (CRMA, Critical Raw Materials Act) 2024 tavaszán lépett érvénybe és kitűzi azt a célt, hogy 2030-ra az EU ilyen nyersanyag felhasználásának legalább 10%-át európai bányászatból fedezzék. A 2024 szeptemberében kiadott átfogó Draghi jelentés külön fejezetet szán a kritikus nyersanyagoknak, megállapítva, hogy az ezek iránti igény rohamosan nőni fog, hiszen szükség van rájuk az akkumulátorokban, napelemekben, chipekben is. Jelenleg néhány ország kezében összpontosul a kitermelés: a ritkaföldfémek és a grafit globális kitermelésében Kína a világpiac 70%-ával dominál, a kobalttermelés 74%-a Kongóban zajlik, Indonézia a globális nikkeltermelés 49%-át, Ausztrália a globális lítiumtermelés 47%-át adja. Mivel a globális termelési láncok sérülékenyek (ezt a pandémia és a háborúk hatása is bebizonyította), s a geopolitikai érdekek is különbözők lehetnek, annál jobb, minél több az európai kitermelés.

Európának van lítiumbázisa. Bár jelenleg szinte egyáltalán nem folyik aktív lítiumbányászat, számos projekt van fejlesztés alatt vagy előrehaladott vizsgálati szakaszban, és az előrejelzések szerint 2030-ig körülbelül öt-tíz bánya fog megnyílni. Még növekvő kereslet mellett is, az európai lítiumellátás 2030-ra a kereslet 50-100%-át fedezheti – írja a Draghi jelentés. Nézzünk meg néhány fontos bányászati projektet és azok társadalmi fogadtatását.

Finnországtól Szerbiáig

2026-ban a tervek szerint Finnországban megnyílik egy lítiumbánya, ami évente 15 ezer tonna lítium-hidroxidot tud előállítani. Van egyébként egy két évtizede fejlődő „bányászat-szkeptikus mozgalom” az országban, ami a kritikus nyersanyagok kapcsán újra megerősödhet.

Portugáliában a lítiumbányákhoz köthető korrupció szerepet játszott Antonio Costa miniszterelnök lemondásában 2023 novemberében. A kerámiaipar miatt kevés lítiumot már régóta bányásznak Portugáliában, de a kormány számára 2017-ben készített jelentés megállapította, hogy az ország több, az északi és a középső régióban található területen jelentős lítiumlelőhelyekkel rendelkezik. Ezt követően 2018 januárjában a kormány jóváhagyta a lítium feltárására vonatkozó stratégiát és szerződést kötött két céggel, két terültre vonatkozóan. Az egyiket Covas do Barroso községben (593 hektár) Boticas településen a brit Savannah Resources vállalattal, a másikat (825 hektár) Morgade községben, Montalegre településen a portugál Lusorecursos társasággal kötötték meg. 2022 januárjában befejeződött az országos stratégiai környezeti hatásvizsgálat, ami alapján hat területen engedélyezték a lítiumkutatást és -feltárást (néhol lehatárolva), míg két védett területen elutasították azt. A hat terület jórészt ritkán lakott, de van, ami a FAO mezőgazdasági örökségi listáján szerepel és oltalom alatt álló termékeket termel (Boticas, Montalegre). Van olyan is, ami egy 6000 hektáros területet fenntartó öntözőrendszert érint, gazdaságokat és Közép-Portugália ökológiai nemzeti parkját és mezőgazdasági rezervátumait. A lítiumbányászatra kijelölt települések egyes polgármesterei már a kezdetektől fogva hangsúlyozták a lítiumbányászat kapcsolatát a helyi munkahelyteremtéssel, az elnéptelenedés visszafordításával és a bevételi kilátásokkal. Ugyanakkor a nyílt bányák okozta környezetpusztítás és kitelepítések miatt Portugália északi és középső régióiban bányászatellenes mozgalmak, egyesületek és platformok alakultak ki. Ezek összefogva többször tüntettek Lisszabonban és nemzeti kiáltványt is kiadtak, leszögezve, hogy nincs "zöld bányászat".

A szomszédos Spanyolországban tíz kritikus-nyersanyag bánya működik (pl. réz, volfrám, stroncium, folypát, koltán). A lítiumot tekintve az egyik projekt az Alberta I. nevet viseli, és Galíciában, Pontevedra és Ourense tartományok között található. Az első kitermelési projektet a hatóságok 2020-ban elutasították, de 2023-ban a vállalat újabb felméréseket végzett és a több, mint ezer hektár terület 40%-ának feltárása már megtörtént.

Extremadurában több projekt is folyamatban van. A Lithium Iberia SL vállalat 2025-től tervezi a Cañaveral (Cáceres) településen található Las Navas lítiumlelőhely kitermelését. A bánya mellett egy katódgyárat is terveznek építeni, amit a Phi4tech vállalat fog üzemeltetni. A bánya újranyitásának tervei ellenállást váltottak ki az érintett települések körében, akik a „Plataforma no a la mina de Cañaveral” (Nem a Cañaveral bányára) platformban tömörültek, és aggódnak amiatt, hogy a bánya tönkreteszi a környezetet.

A lítium kitermelésére irányuló másik cáceresi projekt, a San José de Valdeflores bánya terve (összesen 111,3 millió tonna, 0,61 százalékos lítium-oxid), amely alig több mint két kilométerre van a várostól, és amely a „Salvemos la Montaña” egyesület vezetésével szintén jelentős ellenállást váltott ki a környékbeliek körében. A bányavállalat (az ausztrál Infinity Lithium Corp) már földalatti alagúton keresztüli kitermelést tervez, ami drágább, mint a nyílt színi, de talán kisebb környezeti hatással jár. A néppárti-Vox tartományi vezetés próbálja a cég útját egyengetni. A bánya például jogosult általános és regionális érdekű üzleti projektnek minősülni Extremadura „PREMIA” projektosztályozása alapján, amely a pályázatok gyorsított elbírálására, könnyített engedélyezésére szolgál. (Négy ilyen PREMIA projekt van Extremadurában, az egyik az Envision AESC Spain S.L. vállalat lítium-ion akkumulátor gyár építése Navalmoral de la Mata városában).

A San José lítiumbánya 2025-ben épülne meg és 2027-ben kezdődne a kitermelés (évente mintegy 33 000 tonna lítium-hidroxid) kezdetben 700 dolgozóval és 26 évig működne. A spanyol kormányzat pozitív hozzáállását mutatja, hogy 2023 végén 18,82 millió eurós támogatást ítéltek oda a bányának (a végső finanszírozó az EU-s RRF alap). Ez a 1,43 milliárd eurónyi befektetés 1%-át teszi ki. Ez a terület nagyon gazdag növény- és állatvilággal rendelkezik, valamint a Nuestra Señora de la Montaña hegy (ahol a bánya lenne) jelképes szentély és örökség is. A helyiek féltik az értékes, földalatti vízbázist is. Nem csökkenti a civil ellenállást, hogy 2024 szeptemberében kiderült, hogy az önkormányzat eltitkolta a bányaprojektet értékelő tanulmányok azon nagy részét, amelyek rámutattak problémákra, vagy nem tanácsolták a megvalósítást.

Extremadurában tervek vannak lítium, ón, volfrám és tantál kitermeléséree a Sierra de Gata területén is, 65 helyen („Acebo” projekt). Acebo polgármestere 2024 szeptemberében kereken elutasította a bányákat, mert az ökoszisztémára és a turizmusra is negatívan hatna.

Csehországban, Prágától 100 km-re, a német határnál, Cinovecnél található Európa legnagyobb kőzetlítium lelőhelye. 2010-ben a Geomet cseh geológiai vállalat megkezdte a feltárást, 2014-ben a Geometet felvásárolta az ausztrál székhelyű European Metals Holdings (EMH) vállalat, amely megvásárolta a Cinovec projektterület feltárási jogainak 100%-át, és megkezdte a fúrásokat, a tesztelést, felmérést. 2017 elején az EMH megkezdte a bányászati engedélyezési eljárást is, 2017 májusára az illetékes cseh hatóságok 3 engedélyt adtak az EMH-nak: előzetes bányászati engedélyt, vízmentesítési engedélyt és további kutatási engedélyt. Az előzetes bányászati engedélyt a Környezetvédelmi Minisztérium 2025 áprilisáig adta meg. A megvalósíthatósági tanulmány 2017-es befejezését követően az EMH és a cseh kormány egyetértési, majd végleges megállapodást kötött a Cinovec-projekt fejlesztéséről. A cseh energiacég (CEZ) a leányvállalatán keresztül a Geomet (Cinovec projekt) 51%-os részvényese, az EMH pedig 49%-os részvényese lett. 2021 óta az EMH partnerséget kötött az EIT InnoEnergyvel, az Európai Akkumulátor Szövetség közvetítőjével, hogy felgyorsítsa a Cinovec projekt megvalósítását. Az EMH benyújtotta a környezeti hatásvizsgálatot és az életciklus-elemzést, amelyek alacsony általános környezeti hatásokat mutattak ki. A cseh Ipari és Kereskedelmi Minisztériummal kötött megállapodás részeként az EMH beleegyezett abba, hogy a lítiumot Csehországban dolgozzák fel, így 2022 októberében megkezdte a csehországi vegyi feldolgozóüzem tervezését és 2023-ban földterületet vásárolt.

2023 januárjában a Cinovec projektet a cseh kormány és az EU stratégiai jelentőségűnek nyilvánította, és így elsőbbséget biztosított számára az Európai Unió Igazságos Átmeneti Alapjából származó támogatásban. A Cinovec projekt 49 millió eurót kapott, ami a lehetséges maximális, vissza nem térítendő összeg. 2023 júliusában az EBRD 6 millió eurót fektetett be saját tőkén keresztül a Cinovec-projekt fejlesztésének felgyorsítása érdekében, és kisebbségi részvényessé vált. 2026-ra tervezték a bányászati tevékenység megkezdését 25 évig és évente közel 30 000 tonna akkumulátor minőségű lítium-hidroxidot fognak termelni (az EU jövőbeli igényeinek közel 8%-át). A bányaüzemben a becsült alkalmazotti létszám kb. 1300 fő lesz, a feldolgozóüzemben pedig a becsült alkalmazotti létszám megközelíti az 50044 főt. Azt remélik, hogy ez vállalkozásokat, valamint kutatási és fejlesztési tevékenységet vonz a régióba és növelni fogja az önkormányzatok adóbevételeit. 2024 tavaszán azonban a CEZ elhalasztotta a döntést 2025 közepére, mert máshová helyezik a feldolgozóüzemet és ehhez új megvalósíthatósági tanulmányra van szükség

A helyiek szerint a térségben jelentős a negatív hatások kockázata (zaj, szennyezés, vízhiány). Minimális, kizárólag szükséges bányaépületeket szeretnének és biztosítékokat kérnek a bányavállalatoktól arra vonatkozóan, hogy a légszennyezés nem fog növekedni. A táj vízveszteségének potenciális kockázata miatt elutasítják a vízigényes kitermelés módszerét és szerintük a vízhiány az Érchegység természetére és tájára is hatással lesz.

Az egyik lejelentősebb társadalmi ellenállás déli szomszédunkban Szerbiában zajlott és zajlik a Jadar völgyében megvalósítandó lítiumbánya ellen. Az erős tiltakozások miatt a projektet 2022-ben fel is függesztették, majd a szerb választások után ismét zöld utat kapott, a projektet leállító korábbi rendeletet 2024 júliusában a szerb alkotmánybíróság döntése hatályon kívül helyezte. Az ausztrál Rio Tinto vállalat a tervek szerint 2028-ban indítaná a kitermelést. A tét jelentős: a lítiumtartalékokat tekintve Szerbia a 12. helyen áll a világon összesen 1,2 millió tonna lítiumkészlettel. A Jadar projekt három fő termék előállítását foglalja magában: borátok, lítium-karbonát és nátrium-szulfát. Becslések szerint a bánya működése során a várható 1300 munkavállaló 90%-a szerbiai lesz. A beruházás Szerbia teljes GDP-jének mintegy 4%-ának felel meg és a várakozások szerint évente további 695 millió euróval járul hozzá az ország GDP-jéhez.

A Jadar projekt, egy földalatti bányát, egy feldolgozóüzemet és egy ipari hulladéklerakót foglal magában, mindháromra környezeti hatásvizsgálatot ígért a Rio Tinto. Ezekre a további engedélyek megszerzéséhez és a biológiai sokféleséggel, a vízkészletekkel és a földhasználattal kapcsolatos aggályok kezeléséhez van szükség. Amíg a tanulmányok nem készülnek el, a Jadar projekt jövője bizonytalan marad. A bánya ellen a közvélemény tiltakozik, számos tömeges tüntetéssel. A szerb parlament egyik képviselője azzal vádolta a kormányt, hogy Szerbia természeti erőforrásait külföldi érdekeknek adja el. Megszólaltak a tudósok is: kutatásaik szerint a kutatófúrások máris károkat okoztak, mert magas bórkoncentrációjú szennyezett víz szivárgott ki, ami károsította a termést. A telephely folyásirányában lévő folyókban magasabb bór-, arzén- és lítiumkoncentrációt mutattak ki, a talajminták pedig folyamatosan meghaladták a kármentesítési határértékeket. Ha a bánya folytatja működését, akkor valószínűleg fokozódnak a hulladéktárolókkal, a szennyvízzel, a zajjal, a levegőszennyezéssel és a fényszennyezéssel kapcsolatos aggodalmak.

Merre tovább?

Guillaume Pitron könyvet írt a ritkaföldfém-háborúról. Járt Afrikában, Kínában sivatagi tájakon, feldolgozta a korábbi európai talaj- és vízszennyezéseket is. Könyve végén ezt írja: „Támogatom a bányászat visszaállítását Nyugaton. Nem annyira a saját ellátási láncunk stratégiai biztonsága miatt, hanem a környezetvédelem érdekében. A piszkos iparágak áthelyezése hozzájárult ahhoz, hogy a nyugati fogyasztók ne tudják meg, hogy életmódunknak milyen valódi környezeti költségei vannak, miközben más nemzetállamok szabad kezet kaptak az ásványkincsek kitermelésére és feldolgozására rossz körülmények között és tekintet nélkül a környezetre. A bányászati tevékenységek Nyugatra való visszatérésével azonnal rájönnénk a valódi szörnyű költségeire a modernnek, összekapcsoltnak és zöldnek kikiáltott világunknak. A „hátsó udvarunkban” lévő bányák véget vetnének közönyünknek és tagadásunknak, és igyekeznénk a keletkező szennyezést megfékezni. Mert nem akarunk úgy élni, mint a kínaiak. Nyomást gyakorolnánk a kormányainkra és a szabálytalan vállalatokra. Tömegesen tiltakoznánk a termékek tervezett elavulásának gyalázatos gyakorlata ellen és követelnénk, hogy milliárdokat költsenek a ritkafémek teljes újrahasznosíthatóságának kutatására. Talán felelősebben vásárolnánk és visszaszorítanánk a féktelen fogyasztásunkat.”

A kormányokra és a vállalatokra azonban sokszor igen nehéz nyomást gyakorolni, főleg, ha összejátszanak. A felelősebb vásárlás és a fogyasztás visszafogása irreális akkora mértékben, amekkorára szükség lenne, főleg, ha erre nem érdeke ösztönözni sem az államoknak, sem a vállalatoknak. Inkább mesterséges keresletteremtés zajlik, állami programok pl. az elektromos autók vásárlásának támogatására. A bányászat alternatívája bizonyos mértékben az újrahasznosítás, de az is rengeteg vegyi anyaggal jár, energia és vízigényes folyamat, az ilyen üzemek ellen is tiltakoznak a lakosok. Bár érthetően Kínától sem jó függni, a stratégiai autonómia miatt környezeti károk mellett társadalmi feszültségekkel is szembe kell néznie az EU-nak. Emiatt elemi érdeke a környezetbarátabb technológiák fejlesztésének támogatása.

Éltető Andrea

It was recently reported that the Hungarian government is also trying to pave the way for battery recycling plants by amending the law, and the Minister of Economy has been persuading several battery recycling companies in South Korea and China to invest in Hungary. According to a statement from the Ministry of Economy, since the EU's 2023 regulation makes battery producers responsible for collecting and recycling all battery waste, but the country still has hardly any recycling plants, so this sector needs to be developed "to provide safe and environmentally friendly solutions for the large-scale recycling of used batteries."

As for "safety", anyone who has seen a battery recycling plant on fire or followed the events in Bátonyterenye and Szigetszentmiklós at the South Korean SungEel's plants (exploding shredder, deaths, workers exposed to toxic substances) does not need much explanation. Due to the ageing process of the Li-ion batteries and the internal changes that occur during charging, the older the battery, the greater the risk of ignition. Let us now look at the term "environmentally friendly" in relation to the regular functioning of the battery factories.

Recycling currently uses two basic technologies after the discharge of used batteries: 1. energy-intensive pyrometallurgy (incineration, pyrolysis, 1000-1600 ^oC), which allows the recovery of valuable cathode-active substances. Here 46 different gas products were identified, due to the evaporation and degradation of the electrolyte and the pyrolysis of the separator and binder.  2. hydrometallurgy (400-600 ^oC), in which, after removal of the electrolyte and binders, inorganic or organic acids are used to dissolve the metallic components, followed by component separation. In this way, lithium, cobalt, nickel and other metals are recovered in sufficient purity to be reused in production. This technology is water and chemical intensive and produces large amounts of industrial wastewater. It is worth noting that the future would be the so-called direct technology, which, following the introduction of standardised battery systems, is based on a  'parts replacement' philosophy. Encouraging R&D results have already been achieved in this area, minimising emissions.

Some of the substances that are released during recycling are much less well known than heavy metals or the solvent NMP. These are the per- and polyfluorinated alkyl substances (PFASs), which have found a wide range of applications and are present in products from many industries, e.g. in waterproof textiles, food packaging, tableware, paints and as flame retardants or electrolyte additives in  lithium-ion batteries. In the event of fire, polyvinylidene difluoride (PVDF) used in battery factories produces several toxic fluorinated gases (Semcorp, Samsung, SK, CATL, Bamo use PVDF as a binder). PFAS are stabile, “forever” materials, slowly cumulating in human body or in the environment. According to a recent European survey, only 29% of people know about these substances, but 84% of those who are informed are concerned about their environmental impact. The European Chemicals Agency (ECHA) has proposed the restriction of more than 10,000 of these compounds by 2023, and this process is underway in various sectors.

A study details the fate of PFAS compounds at the stages of the Li-ion battery recycling process. For example, the much lower temperature used in hydrometallurgy compared to pyrometallurgy is unfavourable for the mineralisation of PFAS components, but at the same time promotes the formation of new PFAS compounds.

Every time a new battery manufacturer or recycling company invests in the country, it is said that "it is a closed system", almost nothing is released into the air, waste water, the limits (if any) are strict, etc. It is possible that such a plant exists, but for the time being the examples of Göd and other domestic factories, but also international experience contradict this.

An article published in the prestigious journal Nature in July 2024 informed about important results. Between January and October 2022, an international team of researchers sampled surface water, groundwater, tap water, snow, sediment and soil samples at 87 different sites in the USA and Europe. The sampling locations were near Li-ion battery factories. A subset of PFAS substances (bis-FASI sulfonimides) were detected in all samples, even in leachate from landfills. The presence of the chemicals in snow, for example, suggests that these move easily in the atmosphere, they have been found in Chinese seawater and other remote areas not close to production plants.

Toxicity data have shown that bis-FASIs alter the behaviour and basic energy metabolism of aquatic vertebrates and invertebrates even at low concentrations. In other words, there is evidence that the aquatic fauna is being harmed by Li-ion battery production (as well). Based on this study, it is likely that the concentrations of PFAS compounds in soil, groundwater, surface water, sewage residues and landfill leachate will increase, and trigger human and environmental problems.

In addition to PFAS substances, heavy metal compounds, NMP and other solvents are likely to be released into wastewater and, depending on the efficiency of the water treatment technology used, into surface and groundwater, not only from battery production but also from hazardous waste management. Thus, it can be said that the massive development of the battery industry has the potential to harm the living creatures of our waters, all members of the food chain and ultimately even humans to an unknown extent. We do not know either where the contaminated sludge filters, protective gloves and rags that are considered serious hazardous waste end up from the factories. What we do know is that hazardous waste is sometimes classified as non-hazardous, whether legally or illegally, and that when abandoned mines are filled up, strange things do end up in the waste. Add to this the wetlands that have been covered by the construction of the factories, the particulate matter, carbon dioxide and water vapour that are released into the air by their operation, and the nitrogen oxides that contribute to acid rain (significant increases in these have already been documented in Göd and Komárom), and you can see the serious damage to the ecosystem (and at the expense of Hungarian taxpayers, since the factories in Asia receive huge direct and indirect state subsidies of around HUF 1500 billion).

We have to agree with the environmental chemists who wrote the Nature article that rigorous and complex life-cycle assessments and calculations would be needed to ensure that the reduction in CO2 emissions (greening) is not offset by an increase in the emissions of persistent pollutants. Otherwise, we have a classic case of 'unintended substitution' (replacing bad with worse) and the opportunity for sustainability is missed.

This kind of cost-benefit analysis has never been done in our country. Rather, it is the forced implementation - at any cost - of an uncoordinated and ill-considered strategy that might have seemed good four years ago. After all, if we import a lot of battery factories from Asia, they will need a lot of raw materials (electrolyte, cathode, NMP, separator film, etc.). The large amount of scrap left over from production and the used batteries that will be produced later on will also require recycling plants (otherwise they will be illegally dumped in abandoned warehouses). The battery train is moving on the fast track: "this year, we need to decide which companies can start investing in which locations," the economy minister said about the Asian battery recyclers.

Choosing such sites will not be easy, nor is it easy in other European countries because of public protests. In Poland, SungEel wanted to invest in the Silesian municipality of Złotoryja in early 2021, which led to significant public protests over environmental and health concerns. In the end, the company abandoned the investment and built the plant in Bukowice in 2022.  In Thuringia, Germany, SungEel is facing strong public opposition in its second desired location and is unable to start the investment, but most recently, local residents in the province have also risen up against the Finnish battery recycler Fortum. A referendum near Ostrava in the Czech Republic rejected a South Korean greenfield battery factory in the summer. Hungarian residents have also protested in Alsózsolca, Sóskút and Heves, but government decrees and “national priority investment” method could force through battery recycling plants. In this case, the already knocked out Hungarian nature and environmental protection will once again receive a targeted blow from the government, which may benefit some business circles in the short term, but the picture that emerges in the longer term is depressing.

It is a fact that Hungarian companies can hardly get involved in the battery production process and Hungarian added value is low, but it would be good to improve this at least in the field of research and development. There are initiatives in this respect in the framework of the Innovation Partnership Programme with South Korea, for the implementation of which the Korean Development Institute commissioned a 40-page study for the Hungarian government in 2023 entitled "Development of a life cycle management and traceability system for batteries". This is available only on the Korean Institute's website, in English. The study proposes the development of such a system and the establishment of a Korean-Hungarian cooperation centre, to be set up by 2028, to analyse battery materials and production (also important for future recycling) and to acquire instruments to test and improve battery performance. Environmental impacts are only mentioned in the study in relation to EU regulation (ecological footprint) and there is no mention of the irregular, polluting and unsafe activities of South Korean battery factories in Hungary. As this is a Korean-Hungarian centre, it will cooperate with the Korean factories, and its staff will probably not even be allowed into the Chinese factories.

However, in parallel and in conjunction with technological developments, supporting Hungarian R&D would be a pioneering step internationally to mitigate or eliminate the expected negative ecological and environmental impacts of battery production and recycling. This would require an accurate and comprehensive external monitoring system, thorough and transparent documentation, appropriate instrumentation and well-trained professionals. All this would allow (at least in the future or in other countries) to reduce emissions, increase Hungarian added value and provide opportunities for the application and development of new, state-of-the-art knowledge.

 Andrea Éltető

Thanks are due to Professor Emeritus Gyula Záray (HUN-REN Centre for Ecological Research) for his help in navigating through the chemical compounds.

Translation of the post of KRTK Portfolio-blog, published on September 20, 2024 at: https://www.portfolio.hu/krtk/20240920/jelentos-mertekben-szennyeznek-a-magyarorszagi-akkumulatorgyarak-de-lenne-erre-megoldas-710973

Bevezetés

Mario Draghi, az Európai Központi Bank korábbi elnöke, illetve korábbi olasz miniszterelnök készített egy nagyszabású-, versenyképességre fókuszáló jelentést. Draghi szerint, ha az EU nem változtat, elkerülhetetlen a gyorsuló lemaradása az Egyesült Államok és Kína mögött, a versenyben vesztessé válik, s lassú agónia elé néz. A jelentés megállapításai szerint a kutatás-fejlesztési beruházásokat ösztönözni kell, javítani szükséges az innováció kereskedelmi hasznosítását, valamint ágazatspecifikus intézkedések is szükségesek. (A Draghi-jelentést Orbán Viktor miniszterelnök egy interjúban „szigorú dokumentum”-ként mutatta be, s sajnálatát fejezte ki, hogy a hazai nyilvánosságban ezzel alig foglalkoznak, „kár érte, mert ez a jelentés megérdemelné”). Az alábbiakba a jelentés egyik fejezetét igyekszem bemutatni.

A gyógyszeripar szerepe az EU-ban

A globális piaci trendekkel kapcsolatban a jelentés megállapítja, hogy a gyógyszeripar piaca a nettó árbevétel alapján a negyedik legnagyobb, míg a profit alapján már dobogós, harmadik helyezést ér el a világon, ráadásul a népesség elöregedése a keresletet hosszabb távon növelni fogja. Az Európai Unióban a gyógyszeripar a teljes hozzáadott érték 5%-át adta 2020-ban, a teljes export közel 11%-át képviselve 2023-ban mintegy egymillió embert foglalkoztatott közvetlenül az ágazat, de 2008-ban ez a szám még nem érte el a 700 ezer főt. Az ágazat magasan képzett és kiemelt bérezésű munkahelyeket kínál, ahol a munkavállalók 15%-a kutatás-fejlesztéssel foglalkozik. Ezen felül – ahogy a koronavírusválság mutatta – a gyógyszeripar geostratégiai jelentőséggel is bír. A gyors vakcinafejlesztés, gyártás kulcsfontosságú volt az EU gazdasági helyreállítása szempontjából. A jelentés utal arra, hogy Belgiumban és Dániában a gyógyszeripar a teljes hozzáadott érték 20%-át is eléri. A dán kiugró adat mögött a Novo Nordisk nevű dán vállalat Ozempic injekciós diabétesz készítménye iránti óriási (főleg amerikai) túlkereslet áll, ami annak köszönhető, hogy kiderült, hogy a termék mellékhatása a testsúly csökkentése.

A gyógyszeripar exportja 2022-ben rekordot ért el a COVID-19 vakcinák iránti keresletnek köszönhetően. Bár az egyes tagállamok között nagy eltérések vannak, 2002 és 2023 között az EU gyógyszeripari termékeinek exportja évente közel 10%-kal nőtt, az EU gyógyszeripari kereskedelmi mérlege az Egyesült Államokkal szemben többletet mutat, ami a 2022-es 54 milliárd eurós csúcsot tavaly is megközelítette 45 milliárd euró értékben. A legnagyobb exportőrök listáját Németország vezeti, második Belgium, harmadik helyen pedig Írország szerepelt 2022-ben és 2023-ban is. Fontos, hogy az ír gyógyszeripar tulajdonképpen amerikai gyógyszergyártók adóoptimalizálási célú írországi megtelepedéséból és székhely áthelyezéséből adódik.  

Az EU-nak nemcsak a gyártási bázisa erős, de a szabadalmak területén is meghatározó szereppel bír, ez utóbbi szükséges a globális kereskedelmi jelenléthez. Az EU-ban az innovatív gyógyszerek előállításához szükséges gyógyszerhatóanyagok 77%-a az EU-ból származik. Ami az akadémiai kutatást illeti, az EU a tudományos publikációk számát tekintve továbbra is az USA-val azonos szinten, 21-21%-os részesedéssel bírt 2020-ban.

A versenyképességi problémák okai

Ugyanakkor az elmúlt évtizedben a gyógyszerpiacok átalakuló változásai miatt a jelentés rögzíti az EU versenyképességi lemaradását, különös tekintettel a legdinamikusabb piaci szegmensekben. A tíz legkelendőbb biológiai gyógyszer közül Európában 2022-ben kettőt uniós cégek, míg hatot (köztük az első négyet) amerikai székhelyű vállalatok hoztak forgalomba, ráadásul az uniós vállalatok piaci részesedése egyértelműen visszaesett, míg az amerikaiak részesedése nőtt.

Az EU kialakulóban lévő versenyhátrányának több okát is sikerült beazonosítani a jelentésben. A széttagolt és csökkenő állami K+F-beruházások 2023-ban az USA-ban az EU hatszorosát, 47 milliárd eurót érték el. A csökkenő befektetések a magánszektorban is megfigyelhetők, itt az EU részesedése a globális értéknek mintegy ötöde, míg az amerikai ennek a kétszerese, 40%. További probléma a hiányzó támogató környezet, amire a jelentés szerint Amerikában (pl. Bostonban) a helyi „hub”-ok, Kínában pedig az ún. „Made in China 2025” stratégia mutat pozitív példákat. Következő versenyképességi probléma az EU lassú és bonyolult szabályozási keretrendszere. Az új gyógyszerek jóváhagyási ideje az Európai Gyógyszer Hatóság (European Medicines Agency, EMA) által közel 430 napot vett igénybe, szemben a japán 322, az amerikai 334, az ausztrál 347, a kanadai 351, a svájci 418 nappal. Ráadásul, miután az EMA jóváhagyta az új gyógyszert, 27 különböző nemzeti szintű eljárás keretében döntenek a forgalmazásba kerülési árakról. Az utolsó akadály az ún. Európai Egészségügyi Adattér (European Health Data Space EHDS), mert az adatvédelmi szabályok (pl. a GDPR) az egészségügyi adatok feldolgozását ugyan az ellátás biztosítása érdekében lehetővé teszik az adatfeldolgozást, de ez nem elég hatékony jelenleg. A szabályozási környezet reformjára a közelmúltban uniós szintű reformokat hoztak, de nagyobb sebességre és komolyabb erőfeszítésekre van szükség. A jelentés foglalkozott a 2023-ban hozott új irányelvre és rendeletre, amely felváltotta az általános gyógyszerészeti jogszabályokat, jelentősen rövidítve a forgalomba hozatal idejét.

Draghi gyógyszeripari javaslatai

Az anyag ki nem mondva főleg a termékszabadalmi védelem alatt álló originális készítmények fejlesztésének sajátosságait és problémáit tárgyalja és az állam, a kutatóintézetek és a gyógyszercégek együttműködését olajozó javaslatai is alapvetően arra vonatkoznak.

A problémák gyökereinek feltárása után a javaslatokra áttérve a jelentés kiemeli a gyógyszeripari magán- és állami beruházások növelésének a fontosságát. Egyes javaslatok kitérnek az üzleti kiszámíthatóságra, a hosszú távú tervezésre, amihez ún. stratégiai nemzetközi partnerségek kialakítása vezethet, erősítve az EU nemzetközi kereskedelmi pozícióját a gyógyszeriparban. Természetesen a gyógyszeripari fejezetet nem önmagában kell vizsgálni, többek között komoly szinergiák vannak az innovációs fejezetekkel, a befektetések ösztönzésére ott a kockázati tőkebevonás az egyik javaslat, illetve az Európai Befektetési Alap (European Investment Fund, EIF) jelentős növelése. Draghi az uniós gyógyszeripari ágazat számára egyértelmű előrelépést irányoz elő a mesterséges intelligencia fejlesztésére, az egészségügyi adatokhoz való jobb hozzáférésre, a célzott állami beruházásokra, mert ezek szerinte segíteni fogják az EU egészségügyi erősségeinek megőrzését. A Draghi-jelentés kiemeli az új kutatás-fejlesztési tevékenységek EU-ba vonzásának a fontosságát, amihez növelni kell az elektronikus egészségügyi nyilvántartásokhoz való hozzáférést. Szükség van a betegkísérletek népszerűsítésére, a páciensek bevonására, hogy minél több valós eredményt, tapasztalatot, adatgyűjtést lehessen feltárni. Erre egy sikeres kezdeményezés az ún. Adat Elemző és Valódisági Vizsgálati Hálózat (Data Analysis and Real World Interrogation Network, DARWIN EU®) és a genom szekvenálási kapacitások bővítése. Az Európai Egészségügyi Adattér (European Health Data Space, EHDS) rendelettel biztosítható az elektronikus egészségügyi nyilvántartások és a nemzeti egészségügyi adatokhoz való hozzáféréssel foglalkozó szervek kapacitásépítésének támogatása. Ez fontos a határokon átnyúló egészségügyi ellátáshoz és a betegek egészségügyi adataikhoz való hozzáféréshez megfelelően szabályozott, ugyanakkor használható és együttes működést (interoperabiltást) lehetővé tevő formátumban. Középtávú cél az EU-t a klinikai kutatások kivitelezése céljából vonzóbb helyszínné alakítani. Az ún. Egészségtechnológiai Értékelés (Health Technology Assessment, HTA) szabályozására tett javaslatok gyors és teljes körű végrehajtása esetén több erőforrás juthat a határokon átnyúló klinikai vizsgálatokra. Draghi javaslatai között a mesterséges intelligenciára vonatkozóak kiemelt fontosságúak (s az egész jelentésben több helyen búvópatakként elő is fordulnak). A mesterséges intelligencia átfogóbb alkalmazása hozzájárulhat a termelékenység növekedéséhez, a gyógyszeriparban a termékek piacra jutásától kezdve a megfelelő árazáson át egészen a finanszírozó hatóságok, a társadalombiztosítás hatékonyságának növeléséig terjedhetnek az egyes alkalmazási területek. A hatékonyság növelésére Draghi egy nemzetek feletti, EU-szintű gyógyszeripari ügynökség létrehozása középtávon tesz javaslatot.

Az originális készítmények fejlesztésének jelenleg az amerikai piac a mozdonya, mert a többszáz millió dolláros kutatási költségek jelenleg csak ott tudnak megtérülni, mert az valóban egységes a piac, szemben az EU piaccal, ahol csak a központi engedélyezési eljárás egységes, a társadalombiztosítási támogatásba való befogadás már 27 tagállamra esik szét (ahogy ezt a leíró részben nevesíti is az anyag). Ráadásul az EU 27 nemzeti társadalombiztosítása nemcsak 27 különböző eljárást jelent, hanem egy más befogadói hozzáállást is, amely sokkal restriktívebb (befogadási eljárás hossza, HTA-k, befogadási árszintek), mint az USA magánbiztosítóinak hozzáállása, akik versenyben vannak egymással az előnyöket kínáló új készítmények bevezetéséért. Kár, hogy Draghi ez utóbbit nem mutatja be az elemzésében, valószínűleg azért, mert ezt változtathatatlan adottságnak tekinti.

Magyar gyógyszeripar és a kormányzati versenyképességi stratégia

A Kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország elérje az Európai Unió fejlettségi szintjének 90 százalékát. A Nemzetgazdasági Minisztérium tavasszal közölte a versenyképességi stratégiáját, amely fókuszában az ipar áll, olyan hagyományos és sikeres ágazatokkal, mint a járműipar, az egészségipar, az élelmiszeripar, az alapanyagipar (vegyipar, fémipar, műanyagipar). A gyógyszeripar az egészségipar részeként szerepel ebben a dokumentumban, amellyel szemben 2030-ra 4 fő célt azonosítottak. Az első az önellátóvá válás, a második a magyar termékek arányának 30%-ra emelése a hazai egészségügyben, a harmadik a régiós meghatározó szerep elérése a kutatás-fejlesztés területén a magyar orvosok és kutatók tudására alapozva, végül a negyedik a hazai egészségipari gyártás károsanyag-kibocsátásának 25%-kal csökkentése. Kijelenthető, hogy a Draghi jelentés gyógyszeripari javaslatai a hazai kormányzati elvárásokkal nem igazán egyeztethetők össze, nemcsak a két stratégia idősíkjai különböznek, hanem az indikátorok is teljesen eltérőek.

Magyarországon a kormányzat legfontosabb intézkedései a gyógyszeripari versenyképességre: (i) 2022. december 23-án éjszakai kormányrendelettel 2022-re (visszamenőleges hatállyal) és 2023-ra gyógyszeripari különadót vezettek be, amelyet az árbevétel arányában vetettek ki, sávosan progresszív kulcsokkal (2024-re megfelezték a kulcsokat és ígéret van arra, hogy 2025-re kivezetik); (ii) nemzeti oltóanyaggyártó üzem építése a debreceni egyetemhez rendelve (de miután ezt is EU forrásból fedezi a kormány, nem is gyártóüzem, hanem "kutatóüzem"). Már rég működni kellene neki, de tipikus állami projektként még csak a csarnok váza készült el.

A Draghi-jelentést, mint versenyképességi stratégiát szinte kizárt, hogy a magyar EU-elnökség alatt, még idén elfogadják, noha az elnökség egyik prioritása éppen a versenyképesség növelése.

A magyar gyógyszergyártó cégek generikus, originális és licenckészítményeket egyaránt gyártanak és forgalmaznak. Magyarországon a termékszabadalommal már nem védett generikus készítmények a legelterjedtebb termékei a gyógyszeriparnak. A kiválasztott magyarországi klinikai vizsgálati helyek részt vesznek az originális készítmények fejlesztésének multinacionális cégek megbízásából szerződéses kutatási szervezetek (contract research organization, CRO) által szervezett klinikai vizsgálataiban. Ez teljesen üzleti alapú, erre a Draghi-javaslatoknak kevés hatása van.

A piacvezető vállalat a Richter Gedeon Nyrt. gyógyszergyártási árbevétele 747 milliárd forintot (közel 2 milliárd eurót) ért el 2023-ban, új székházát 2024 nyarán adták át. A Richter kivételt képez, mert a cariprazine (skrizofénia gyógyszer) miatt originális készítményt is gyárt. A többi itthon működő gyógyszergyár ugyancsak jó eredményeket ért el, a belföldi ellátás mellett főként exportra termelve (82 százalék). A magyarországi gyógyszeripar vállalatai nagyon differenciáltak. A szektorba tartozó vállalatok eltérnek a méretükben, az export vs belföldi piaci fókuszban, a tulajdoni szerkezetben (külföldi vs. hazai), a menedzsment stratégiai önállóságában, a termelési láncban elfoglalt pozícióban (beszállító, vagy végtermék gyártó). A szektorban fellelhetők a gyógyszergyártókon kívül diagnosztikumok előállítói is.

Összességében kijelenthető, hogy nemcsak az a szomorú, hogy a Draghi jelentést kevesen olvassák, hanem az is problémát fog okozni, hogy ha az ő javaslatai –az EU27 társadalombiztosítási akadályainak mérséklésén túl - kevéssé érintik a hazai szereplőket.

Kerényi Ádám

Over the past two decades, China's share of the world economy's total FDI stock has grown rapidly. While in 2000 the country's share was negligible, by 2023 it accounted for nearly 7% of the total stock, according to UNCTAD data. This rapid growth contrasts with the stagnating share of the other BRICs and the slightly or significantly declining share of the leading developed economies (especially the US). Since 2009, China has been the "podium" country in terms of annual outward FDI inflows every year, mostly behind the US and ahead of Japan in the ranking. Nevertheless, there have been years when China has been the largest source of outward FDI in the world economy: for example, in 2014 or 2020. In 2022, China accounted for more than 10% of total annual outward FDI in the world economy, and in 2023 for more than 9.5%. Including Hong Kong, these shares are more than 17% and more than 16% respectively (UNCTAD). (Further growth is likely to continue, as outward FDI in China accounted for 16% of GDP in 2023, compared to an OECD average of 52% and even around 20% for Central and Eastern European countries.)

Such an increase in outward FDI is impressive even when taking into account the many problems with the FDI data reported by China. Chinese multinationals tend to set up special purpose entities in intermediary countries, most often Hong Kong, and 'channel' their outward investment through them. In some cases, the capital returns to China (round-tripping), in other cases it continues to its final destination in third (or even fourth, fifth etc.) countries. Thus, we have limited reliable information on the final destination countries of the originally Chinese FDI and on the actual size of Chinese FDI. On the other hand, it is suspected that the majority of outward FDI in Hong Kong is owned by Chinese firms.

Figure: FDI stock from China and China+Hong Kong as % of GDP in selected OECD countries, 2014 and 2022

Source: OECD, for UK: Office for National Statistics; Hungary 2022 data: MNB; Germany and UK: 2021 data instead of 2022

Reliable data disaggregated by ultimate Chinese investors are only available for a few developed OECD countries, and in virtually all of them Chinese FDI increased between 2014 and 2022. The United States has the highest stock of Chinese capital, while in Europe France, Germany and Switzerland are the most important destinations in terms of absolute investment. When the size of economies is also taken into account, Hungary and Switzerland stand out in terms of the size of FDI from China relative to GDP. If we also take into account the different "FDI exposure" of each economy, the different role of FDI in each country, Hungary also shows the highest share of Chinese FDI in total FDI in 2022: almost 5%. Based on various analyses, there is one other European country worth looking at. Serbia has recently seen a surge in Chinese projects and has become a major destination for Chinese FDI in Southern Europe. Chinese capital is coming to the country mainly through brownfield acquisitions of old industrial capacities, such as the Smederevo steel plant and the Bor metallurgical and mining combine, and greenfield investments, such as the Linglong vehicle tyre factory in Zrenjanin. In 2022, about 10% of total FDI will come from China (including Hong Kong, Macao and Taiwan, according to the Bank of Serbia's specific interpretation). This will make China the 5th largest investor in the Balkans in 2022.

The latest figures for 2023 and 2024 and announcements of FDI projects in China indicate a continuation of these trends. In 2023 and 2024, Chinese investment in Hungary, mainly in electric vehicles, continued to grow, accounting for 44% of all Chinese FDI in Europe, making Hungary the number one destination and China the number one investor in the country last year. The previous leading European destinations (Germany, France and the UK) accounted for about one third of Chinese annual FDI in Europe. (In Serbia, China was the largest investor in 2023 with an investment of €1,373 million, accounting for nearly one third of total annual FDI inflows in the country.)

China against world trends

The shift in Chinese activity is at odds with the FDI trends that are becoming increasingly prominent in the global economy. Globalisation has been transformed by changes driven by technological advances, (geo)political developments and sustainability requirements. As a result, the growth of FDI (and associated global value chains) has declined or stagnated relative to GDP or foreign trade growth in the longer term. Geopolitical considerations have also become more important than economic ones in FDI: the share of investment in 'friendly' countries has increased significantly, with multinationals increasingly locating strategic activities closer to home. This is causing volatility in FDI relations and the marginalisation of traditional FDI factors, as well as reducing diversification opportunities for host economies. There is a divergence between FDI in manufacturing and FDI in services, with services becoming increasingly dominant, including services linked to manufacturing activity. And in manufacturing, FDI in sectors that support sustainability has grown rapidly, in effect almost the only capital available on the 'supply side'. Examples include environmental technologies and e-battery and e-car manufacturing.

Compared to these global trends, China's foreign direct investment is partly moving in a different direction. First, Chinese FDI has been growing significantly in recent years, driven by the changing growth trajectory of the Chinese economy, significant domestic overcapacity and stagnating domestic consumption, and thus increasing reliance on external export markets. In the past, Chinese investors were attracted by raw materials and energy resources in developing countries, partly through acquisitions and partly through greenfield investments, while in developed countries they mainly bought technology and brands, and so the dominant mode of entry was through acquisitions. However, in the last two to three years, with the gradual closure of export markets and the rise of protectionism, the mix of motives has changed: while access to raw materials and technological resources remain important, new motives have emerged. One important new motivation is the international expansion of Chinese digital brands and platforms, which is driving China's international expansion in the cultural and technological fields. Alibaba, TikTok and JD.com are going global to enter new markets and find new audiences. Bytedance, the parent company of TikTok, was the fifth most active Chinese investor last year, announcing nine FDI projects. These included new offices in Argentina, Colombia, Denmark and Kenya; a research and development centre in Sydney, Australia; and a $1.3 billion pledge to build three new data centres to comply with EU data transfer legislation.

Avoidance of increased customs duties

An even more important new motivation is the growing number of so-called tariff jumping FDI. Exports are the way out for Chinese companies in the face of weakening domestic demand, but solvent developed markets are increasingly using protectionist measures to shield their producers from (some argue artificially) low-priced Chinese imports. It is thus becoming increasingly important for China to bypass protectionist measures and supply local or 'friendly country' production and exports to targeted but closing developed and in some cases developing markets (e.g. Brazil or Indonesia). The Chinese government is also providing significant support to these efforts. Related to this, developing countries have also become important export markets and production sites for global value chains led by Chinese companies. (The problem is that the host country often profits little from this: all the parts and components, and often even the workers, are imported from China. This also raises questions about the extent to which the goods thus produced in such a way meet the already poorly defined and enforced rules of origin requirements, and thus qualify as products that can be exported to closing markets at preferential tariffs.) In other words, developed markets are partly replaced by these developing markets, and from there, Chinese producers can also bypass the protectionist "walls" erected by the developed countries. The change also affects the mode of entry: there is a clear preference for greenfield investments. A good example is Mexico, from where the US market is easily accessible thanks to the USMCA agreement and geographical proximity. Between 2022 and 2023, Chinese FDI there increased by 57%. As a result last year Mexico replaced China as the leading US trading partner for imports of goods. Vietnam is another good example: in 2023, Chinese FDI there also set records, while Vietnam is the leading foreign trade partner of both the US and the EU, and has a free trade agreement with the EU since 2020.

Figure: Distribution of Chinese FDI inflows in the European Union in 2023 (%)

Source: Kratz, A., Zenglein, M. J., Brown, A., Sebastian, G., Meyer, A. "Dwindling investments become more concentrated - Chinese FDI in Europe: 2023 Update", MERICS Report, 6 June, 2024,

The large investments that are also planned in "friendly" Hungary are part of this process. China has announced EUR 7.6 billion of FDI in Hungary in 2023, making it the largest source country last year. Among electric vehicle investments in 2023, BYD stood out, but other smaller-scale investments (e.g. Evoring, Baolong, Sunwoda, Huayou Cobalt, Eve Power) and investments in other sectors (e.g. CPMC, Wasion, Jiecang Linear Motion) also contributed to China's top ranking last year. According to data of the Hungarian National Bank, China was the 8th largest investor country in Hungary in 2022 (6th with Hong Kong). Thanks to projects in 2023 and 2024, it is likely to "jump up" to 2nd-5th place and increase its share in total FDI in Hungary to around 10%, approaching the figures for Austria, South Korea or the US. These investments also show the so-called "tariff jumping" motivation and are of the export-platform character. Their capacities are so large that they are clearly not looking to supply the Hungarian market but the EU market. For example, the planned annual capacity of BYD's car plant in Szeged alone is 200 000, while the number of new car sales in Hungary is around 100 000 per year.

The increase in FDI inflows in Hungary has thus been from the most available sources and sectors, although the growth impact so far has been surprisingly low. At the same time, given the background, it is questionable what the consequences for the Hungarian economy will be in the future. On the one hand, increasing sectoral specialisation increases the vulnerability of the economy. On the other hand, the increase in geopolitical tensions is not conducive to the continued smooth access of these capacities to their intended export markets. Thirdly, the reliance on Chinese components, sub-assemblies and R&D (and on not local labour), which, based on experience to date, is much stronger among Chinese investors than among other investors, suggests that the positive impact on the Hungarian economy will be limited or even non-existent. 

Magdolna Sass

Translation of the post of KRTK Portfolio-blog, published on the 1st of September, 2024 at https://www.portfolio.hu/krtk/20240901/magyarorszag-europai-ellovas-a-kinai-befektetesek-teren-de-ki-jar-ezzel-jol-706459 

By Andrea Éltető

Over the past year, battery waste has been in the Hungarian news mostly because of illegally dumped discarded batteries. Iklad, Abasár, Mocsa, Salgótarján, Sárbogárd – in these cities thousands of tons of hazardous batteries were dumped in abandoned buildings and old factories, in an irregular way. Despite calls from the authorities, they are still not being removed, regardless of polluting the air and soil. For example, on 28 March 2024, the Heves County Government Office issued a new fine (HE/HGO/00065-45/2024) and wrote: “the storage of large quantities of hazardous waste without a permit and without official control has resulted in a risk to the environment. Furthermore, a further thirty deadlines for voluntary compliance after the initial deadline for compliance had passed without result and the fine was imposed for the thirty-first time.” Damage to discarded batteries results in large amounts of lithium emissions (among others) into the environment, which can be a source of serious environmental and health problems. Lithium inhibits cell viability and the division of human heart muscle cells, is harmful to skin and eyes, carcinogenic and flammable.

Visible and smelly waste batteries, however, make up only a fraction of the hazardous waste from battery production, and there are many other less noticeable types of waste. For example, the table shows that the largest item (about 80% of hazardous waste) in Samsung SDI is “aqueous liquid waste containing hazardous substances.”

Main hazardous waste generated at Samsung SDI (over 1,000 tonnes), kg

Source: 'Samsung SDI Waste Management Plan 2023-2027', October 2023, page 5.

Of this28,000 tonnes, about 20 percent is a suspension containing hazardous solvents (N-methyl-2-pyrrolidone, NMP) and even cathode-side substances such as cobalt and nickel. (The irritating and toxic effects of NMP have been much discussed in connection with the Göd plant contamination. Nickel damages the kidneys, lungs, nervous system, cobalt damages the immune system, it is carcinogenic and accumulates in the body.) This suspension cannot be recycled for the time being, and according to the documents, it is given to external waste treatment companies. However, it is not clear from the documentation where these waste handlers will take this material and what they will do with it. In other words, from one cell factory alone, some 5 600 tonnes of highly toxic waste are being discharged each year without any known fate.

More than half of the “aqueous liquid waste” is aqueous NMP, which is regenerated by the South Korean-owned company JWH (Jaewon) in Komárom. JWH, which recycles 60 tonnes of NMP per day, did not need an environmental assessment (as neither was it necessary for Samsung, SK for years) although according to Annex 2 of Government Decree 314/2005 (25.12.2005), activities above 200 tonnes/year of solvent use would have required a unified environmental permit. In addition, the authorities do not investigate the technological, capacity or transport-related disaster risks of the regeneration process of aqueous NMP waste, nor do they control the technologies used.

With the arrival of Chinese cell factories, the amount of NMP used and transported will increase dramatically. CATL's permits in Debrecen all state that 2000 tonnes of NMP “fresh solvent” are used per year. Only a deficiency addition document (35900/8170-1/2022) shows that 48 300 tonnes of NMP will be “in circulation” at the CATL plant when the cells are produced, more than 90% of which will be regenerated and recycled (but all of it will be fed into the system at the beginning). The permits also show that in the first year of operation CATL will not carry out the NMP regeneration itself, but will outsource it to an “external supplier”, it is not known to whom and where. The battery factories already in operation and CATL’s use of NMP in Phase 1 will total around 90,000 tonnes, and the Eve Power and Sunwoda cell factories will also use thousands of tonnes of NMP, as well as other industries using the solvent in smaller batches. For comparison, in 2018, there were 30 thousand tonnes of NMP in Europe as a whole.

Other large quantities of hazardous waste include contaminated packaging waste, but also contaminated protective equipment and filters. In addition, there is a significant amount of toxic sludge from wastewater pre-treatment and technology, also contaminated with toxic metals, which is also transported by external companies. Samsung SDI's wastewater treatment could be seriously problematic, as a Greenpeace investigation found NMP in the water spilt in February 2024 in the fields of Göd (the city where the factory is located). The waterworks company report proved that this was municipal (!) wastewater coming from Samsung, not even industrial (but NMP should not be found in that either). The environmental permit issued to Samsung SDI in December 2023 (which was legally challenged by the NGO Göd-Ért, precisely partly because of the problems with the wastewater treatment) states in bold letters that “the discharge of pollutants into surface water, groundwater or geological media is prohibited, even in the event of an accident.” (page 12). Moreover, the Pest County Government Office has issued Samsung SDI’ s environmental permit despite that the waterworks company does not have the capacity to treat half of the wastewater produced in the factory and that it is not known what will happen to it. In the meantime, on 24 April, the Budapest District Court ordered the suspensive effect against the environmental permit of the Samsung battery factory in Göd on the basis of an immediate application for legal protection by the civil association (the company should be ordered to cease its activities temporarily until the end of the case, but this order has not come).

It is also possible that a consignment of waste may not be known to be hazardous. In the Mocsa case, waste batteries with a falsified classification were found in the warehouse of Éltex Ltd. (a waste handling company). Samsung SDI was also allowed by the Government Office to reclassify its scrap batteries from hazardous (HAK 16 02 15*) to non-hazardous (HAK 16 06 05), so that in 2022, 2278 tonnes of scrap batteries could travel anywhere as (on paper) non-dangerous goods (Samsung SDI Full Review Document 2023, p. 203). So, several shipments of waste batteries, NMP tankers, toxic sludge and nickel-manganese-cobalt dust for cathode production are ‘travelling’ on our roads... Dust is “black mass” too, which is the toxic end product of battery recycling. It was produced in large quantities at South Korean SungEel’s plants, which were temporarily closed due to serious irregularities. There is no suitable hydrometallurgical technology in Hungary (and hardly any in Europe) for the further processing of this powder and the recovery of lithium, cobalt and manganese from it. In Asia, however, there is such technology, and the Pest County Government Office has issued decisions (PE/KTFO/308-2/2024 and 42-6/2024) authorising SungEel to send 240 and 400 shipments of black powder through the border by road and water to South Korea (a total of 11400 tonnes) by 30 November this year. The hazardous battery waste produced in Hungary therefore passes in large quantities through many other countries.

This article originally appeared in Hungarian. The hyperlinks to the references can be found in the Hungarian version.

Az elmúlt évben az akkumulátorhulladékokkal leginkább illegálisan lerakott selejtes akkumulátorok formájában találkozhattunk a híradásokban. Iklad, Abasár, Mocsa, Salgótarján, Sárbogárd – itt elhagyott épületekbe, régi gyárakba került többezer tonna veszélyes akkumulátor, szabálytalanul. Hatósági felszólítás ellenére sem sikerül ezeket mind elszállíttatni, hiába szennyezik a levegőt, talajt. A Heves Vármegyei Kormányhivatal például 2024 március 28-án ismételten bírságolt (HE/HGO/00065-45/2024) és leírta: „a nagy mennyiségű veszélyes hulladék engedély és hatósági kontroll nélküli tárolása során a környezetveszélyeztetés megvalósult. Továbbá az eredeti teljesítési határidőt követően az önkéntes teljesítésre biztosított további harminc határidő is eredménytelenül telt el, és a bírság harmincegyedik alkalommal került kiszabásra.” A selejtes akkumulátorok sérülése nagy mennyiségű lítiumkibocsátást (is) eredményez a környezetbe, ami súlyos környezeti és egészségügyi problémák forrásává válhat. A lítium gátolja a sejtek életképességét és az emberi szívizom-sejtek osztódását, bőr és szemkárosító, rákkeltő és tűzveszélyes.

A jól látható és bűzölgő selejtes akkumulátorok ugyanakkor az akkumulátorgyártásból származó veszélyes hulladéknak csak egy töredékét teszik ki, van sok másfajta, kevésbé érzékelhető anyag is. A táblázatban látható, hogy például a Samsung SDI-ben a legnagyobb tétel (a veszélyes hulladékok kb. 80%-a) a „veszélyes anyagokat tartalmazó vizes folyékony hulladék.”

 A Samsung SDI-ben képződött főbb (ezer tonna feletti) veszélyes hulladékok, kg

Forrás: „Samsung SDI Hulladékgazdálkodási Terv, 2023-2027”, 2023 október, 5.old.

Ennek a 28 ezer tonnának körülbelül 20 százaléka veszélyes oldószert (N-metil-2-pirrolidon, NMP) és még katód oldali anyagokat, pl. kobaltot és nikkelt tartalmazó szuszpenzió. (Az NMP irritáló és mérgező hatásairól sok szó esett már a gödi gyár szennyezései kapcsán. A nikkel a vesét, tüdőt, idegrendszert károsítja, a kobalt az immunrendszert is károsítja, rákkeltő, ráadásul ezek halmozódnak a szervezetben.) Ezt a szuszpenziót egyelőre nem lehet újrahasznosítani, a dokumentumok szerint külső hulladékkezelők elszállítják. Nem derül ki azonban a dokumentációkból, hogy ezek a hulladékkezelők hová szállítják ezt az anyagot és mit kezdenek vele. Vagyis, csak egy cellagyárból kb. 5600 tonna erősen toxikus hulladék kerül ki évente úgy, hogy nem ismert annak sorsa.

A „vizes folyékony hulladék” több, mint fele vizes NMP, amit a komáromi koreai tulajonú JWH (Jaewon) cég regenerál. A napi 60 tonna NMP-t visszanyerő JWH-nak sem kellett környezethasználati vizsgálat (csakúgy, mint évekig a Samsungnak, SK-nak) bár a 314/2005. (XII. 25.) kormányrendelet rendelet 2. melléklete szerint 200 tonna/év oldószer-felhasználás  feletti tevékenység egységes környezethasználati engedélyhez lett volna kötött. Ezen felül, a regenerálásra kerülő vizes NMP hulladék regenerálási folyamatának sem a technológiai, kapacitásbeli, sem pedig a szállítással járó katasztrófavédelmi kockázatait nem vizsgálják a hatóságok érdemben, az alkalmazott technológiákat nem ellenőrzik.

A kínai cellagyárak betelepülésével a használt és szállított NMP mennyisége drasztikusan nőni fog. A debreceni CATL engedélyeiben mindenhol az szerepel, hogy 2000 tonna NMP „friss oldószert” használnak évente. Az már csak egy hiánypótlásból (35900/8170-1/2022) derül ki, hogy a CATL gyárban a cellagyártáskor 48 300 tonna NMP „mozog” majd, csak ennek több, mint 90%-a regenerált, újrahasznosított lesz (az elején azonban az egész bekerül a rendszerbe). Az engedélyekből viszont az is kiderül, hogy az első működési évben a CATL nem maga oldja meg helyben az NMP regenerálást, hanem „külső szolgáltatóra” bízza, nem tudni kire és hol. A már működő akkumulátoripari gyárak, és a CATL 1 üteme NMP használatát összesítve kb. 90 ezer tonnánál járunk, és az Eve Power és a Sunwoda cellagyár is használ majd többezer tonna NMP-t, valamint más iparágban is használják ezt az oldószert kisebb tételekben. Összehasonlításképpen: 2018-ban egész Európában 30 ezer tonna NMP volt jelen.

Egyéb nagy mennyiségű veszélyes hulladék a szennyezett csomagolási hulladék, de a szennyezett védőfelszerelések, szűrők is. Ezen kívül jelentős a szennyvíz előkezeléséből és a technológiából származó, toxikus, nehézfémekkel is szennyezett iszap, amit szintén külső cégek szállítanak el valahova. A Samsung SDI-nél a szennyvíz kezelésénél egyébként komoly problémák lehetnek, mivel a 2024 februárjában a gödi szántóföldekre kiömlött vízben NMP-t talált a Greenpeace vizsgálata, ráadásul a vízművek jelentése szerint ez a kommunális (!) szennyvíz volt, nem is az ipari (de abban sem lenne szabad ilyet találni). A Samsung SDI számára 2023 decemberében kiadott környezethasználati engedély (amit a civil Göd-Ért egyesület többek között éppen a szennyvízkezelés gondjai miatt is jogilag megtámadott[1]) vastag betűvel, kiemelten közli, hogy „a felszíni, felszín alatti vizekbe, vagy földtani közegbe szennyezőanyagok bevezetése még havária esetén is tilos.” (12.old). Időközben a Budapest Környéki Törvényszék április 24-én a civil egyesület azonnali jogvédelmi kérelemre elrendelte a gödi Samsung akkumulátorgyár környezetvédelmi engedélye elleni kereset halasztó hatályát (ez alapján a céget ideiglenesen, a per lezárulásáig tevékenysége beszüntetésére kellene kötelezni, ami nem történt meg).

Az is előfordulhat, hogy egy hulladékszállítmányról nem tudhatjuk, hogy valójában veszélyes. A mocsai esetnél az Éltex Kft raktárában találtak meghamisított besorolású selejtes akkumulátorokat. A Samsung SDI-nek pedig azt is engedélyezte a Kormányhivatal, hogy átminősítse a veszélyesből (HAK 16 02 15*) nem veszélyessé (HAK 16 06 05) a selejtes akkumulátorait, így 2022-ben 2278 tonna selejtes akkumulátor papíron már nem veszélyes áruként utazhatott bárhova (Samsung SDI teljeskörű felülvizsgálati dokumentáció 2023, 203. old). Közútjainkon ide-oda „utaznak” tehát selejtes akkumulátor szállítmányok, NMP-s tartálykocsik, mérgező iszap és a katódgyártáshoz szükséges nikkel-mangán-kobalt por is. Por alakú az a „black mass” is, ami az akkumulátor újrahasznosítás toxikus végterméke. Nagy tételben keletkezett ez a dél-koreai SungEel szigetszentmiklósi és bátonyterenyei üzemében, amit a súlyos szabálytalanságok miatt be is zártak. Ennek a pornak a továbbfeldolgozására, a lítium, kobalt, mangán visszanyerésére nincs Magyarországon (de szinte egész Európában is alig) megfelelő hidrometallurgiai technológia. Ázsiában viszont van, ezért a Pest Vármegyei Kormányhivatal határozatokban (PE/KTFO/308-2/2024 és 42-6/2024) engedélyezte a SungEelnek, hogy idén november 30-ig 240 „fekete por” szállítmány Rajka felé, 400 szállítmány Tornyiszentmiklós felé elhagyva az országot közúton és vízi úton Dél-Koreába menjen (összesen 11400 tonna). A Magyarországon termelt veszélyes akkumulátoripari hulladék tehát nagy tételben sok más országon is áthalad.

[1] A Pest Vármegyei Kormányhivatal úgy adta ki a Samsung SDI környezethasználati engedélyét, hogy a képződő szennyvíz felének tisztítására nincs kapacitása a vízműnek és nem tudni, mi történik vele.

Éltető Andrea

Ötven éve, 1974 áprilisában volt a Szegfűs Forradalom Portugáliában, ami megdöntötte Salazar diktatúráját. Éppen az ünnepélyes évforduló előtt, két évvel az előző parlamenti választások után 2024 március 10-én ismét választásokat tartottak az országban. Ennek az volt az oka, hogy a 2015 óta kormányzó szocialista miniszterelnök, Antonio Costa 2023 novemberében lemondott. Costa az előző választást még fölényesen megnyerte, a Szocialista Párt kapta a mandátumok 52 százalékát, a 230-ból 120 képviselői helyet. Mi történt?

2023 novemberében a portugál hatóságok az ország 17 pontján razziát tartottak, kormányhivatalban és a miniszterelnöki rezidencián is.  A gyanú szerint ugyanis a kabinet több tagja is érintett volt lítiumbányákkal és zöld hidrogénnel kapcsolatos korrupciós ügyletekben. Costa maga nem volt gyanúsított (a neve felmerült, de mint később kiderült, egy másik Costa nevű emberről volt szó) mindenesetre vállalta a felelősséget kormányáért és távozott. Magyar olvasónak már egy miniszterelnöki hivatali razzia is furcsa, hát még az, hogy korrupciós ügyért bukjon a kormány vezetője erkölcsi felelősségvállalás miatt.

Manapság sokat hallani a lítiumról, mivel az akkumulátorgyártás egyik fontos alapanyaga. Az ibériai régióban vannak lítium-lelőhelyek, ezek kiaknázását az EU stratégiai autonómia törekvései miatt fontosnak tartják. A Portugália északi részén található Montalegre régióban Európa egyik legnagyobb lítiumkészleteit akarta a kormány kitermelni, a helyi lakosság tiltakozása ellenére. Az itteni bányára vonatkozó koncessziót egy furcsa, sebtében bejegyzett cég kapta meg, aminek vezetőjével kapcsolatban korábban nyomozás is folyt, például csalás ügyében. A másik lítiumbánya, Covas do Barroso 2018 óta FAO világörökségi agrárterület, először ezt a Környezetvédelmi hivatal elutasította, később viszont engedélyezte – ezzel felmerült a korrupció gyanúja. Mindenesetre idén februárban a portugál államügyészi hivatal az engedély megsemmisítését kérte. A Lisszabontól délre található Sines kikötőjében zöld hidrogént terveztek termelni, milliókat öltek bele, de nem készült el semmi. És egy nagyszabású adatközpontot is a városba telepítettek volna 3,5 milliárd euróért, de ez sem volt teljesen törvényes.

2024 elején két nagy párt versenyzett fej-fej mellett a hatalomért: a Szocialista Párt (vezéralakja a 46 éves Pedro Nuno Santos) és a jobbközép Demokratikus Szövetség (a Szociáldemokrata Párt és a Néppárt koalíciója, vezetője az 51 éves Luis Montenegro). Mindkét miniszterelnök jelöltet is megcsapta korábban korrupciós ügyek szele, beosztottjaik, vagy párttársaik révén. Egy harmadik fontos erővé a szélsőjobboldali Chega („elég!”) párt lépett elő, egy volt futballkommentátor, a 41 éves Andre Ventura vezetésével. A Chega támogatja a halálbüntetést és leginkább a cigány lakosok ellen uszít. A szélsőjobb előretörése azonban nem azt jelenti, hogy az ilyen retorikára sokan vevők, hanem protestálás az eddig kormányzó pártokkal szemben. Ventura szókimondó stílusa pedig a fiatalok körében népszerű. 9 millió Portugáliában élő és 1, 6 millió levélben szavazó külföldön lakó portugál szavazhatott vasárnap. A részvételi arány 66% volt, ami itt magasnak mondható. Szűk többséggel a jobbközép Demokratikus Szövetség a szavazatok 29,5, a Szocialista Párt pedig 28,7 százalékát kapta. A Chega 18%-kal 48 helyet szerzett a Parlamentben (majdnem kétszer annyit, mint két éve). A többi szavazatot 2-5 százalékokkal öt kisebb párt kapta.

A kampányban a Chega a korrupcióellenességet hangoztatta („Tisztítsuk meg Portugáliát!” jelszóval), a két nagy párt pedig például a nőket szólította meg, a nemek közti egyenlőséget propagálva. A lakhatás drágulása és közszolgáltatások romlása is fontos téma volt.  Portugáliában a munkanélküliség 6,6%, a foglalkoztatási ráta magas, 77,5%, tavaly a reálbérek nőttek. Képzett munkaerőből hiány van és a népesség ott is öregszik. Az infláció tavaly még 5,3% volt, idénre 2,3%-ot jósolnak. A portugál államadósságot a Nagy Pénzügyi Válság utáni 78 milliárd eurós mentőcsomaggal és az azt követő intézkedésekkel sikerült csökkenteni.  Mindenesetre az emberek a jó makrogazdasági mutatók mellett úgy érzik, hogy a bérek és nyugdíjak alacsonyak, a lakásbérleti díjak viszont nagyon magasra nőttek (főleg a külföldi ingatlanbefektetők, turisták miatt). Az eddigi kormány ezekkel a problémákkal nem sokat foglalkozott, inkább közlekedési kedvezményeket nyújtott a lakosoknak (diákoknak ingyenes, nyugdíjasoknak, munkanélkülieknek, fogyatékosoknak kedvezményes utazásokat).

Korábban a pandémiát egyébként Portugália jól kezelte, a kormány a szakértőkkel egyeztetve időben és határozottan lépett fel. Az esetszám alacsony és az oltási arány magas volt más európai államokhoz képest. Az EU Helyreállítási és Reziliencia alapjából (RRF) 22,2 md euró jut az országnak, ebből 16, 3 támogatás, a többi hitel. Az erre vonatkozó portugál nemzeti terv117 beruházási irányt és 44 reformot tervez, 41%-ban a klímacélkitűzésekre, 21%-ban pedig a digitális átmenet előmozdítására összpontosít.

A klímacélok fontosak, mert az éghajlati változások komolyan érintik Portugáliát. Az egyre melegedő időjárás aszályokat hoz, és erdőtüzeket: a mediterrán országok közül az elmúlt 30 évben a tűzvészek 35%-a Portugáliában történt, az ország erdeinek átlagosan 3%-a ég le évente. A part menti településeket a tengerszint várható emelkedése is fenyegeti és vízellátási problémák is vannak, több területen.

A szocialista Santos már bejelentette, hogy pártja az ellenzéket fogja vezetni és megújul. Ha Montenegro betartja korábbi ígéretét és nem társul a szélsőjobbal, akkor kisebbségi kormányzás és egy nagyon megosztott Parlament várható az országban

Éltető Andrea

Egy gödi levegőszennyezéssel kapcsolatos sajtóhír borzolta fel nemrég a kedélyeket. Nézzük meg, honnan is tájékozódhatunk az ezzel kapcsolatos adatokról és azok mit mutatnak!

A 306/2010-es kormányrendelet szerint a településeken mért különféle szennyezési adatok nyilvánosak. A 31-32. paragrafus leírja, hogy az adatszolgáltatásra köteles légszennyező forrás üzemeltetője a tárgyévet követő év március 31-ig a területi környezetvédelmi hatóság részére éves levegőtisztaság-védelmi jelentést nyújt be. Az adatszolgáltatás elektronikus úton teljesítendő, tartalmazza a szennyező pontforrásokat, anyagnevet, kibocsátási értéket, stb.  A környezetvédelmi hatóság az adatszolgáltatások adatai alapján levegőtisztaság-védelmi alapnyilvántartást, illetve légszennyezésmérték nyilvántartást vezet és ezeknek interneten keresztül történő elérhetőségét az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer (OKIR) publikus felülete biztosítja. Az adatszolgáltatás során benyújtott dokumentációt legalább 5 évig meg kell őrizni.

Mivel a Környezetvédelmi Minisztériumot 2010-ben megszüntették, az Agrárminisztérium Környezetügyért felelős államtitkársága a gazdája az OKIR adatbázisnak, ami a hulladékkal, felszíni és felszín alatti vizekkel és levegővel kapcsolatos adatokat tartalmazza, vagy kellene, hogy tartalmazza. A légszennyező források naptári évre vonatkozó légszennyező anyagkibocsátását telephelyenként, illetve területi bontásban is megadva lehet látni. Az adott naptári évre vonatkozó levegőterhelési adatokat a kormányrendelet szerint legkésőbb a naptári évet követő év október 30-ig közzé kell tenni. Egészen 2024 januárjáig azonban az OKIR adatbázis nem frissült, hanem csak a 2020-as adatokat mutatta utolsó évként. 2024 februárjában a légszennyezési adatok láthatóvá váltak, de a felszíni és felszín alatti vizek adatairól még mindig nem derül ki semmi.

1. ábra: Göd szén-dioxid kibocsátása, kg

Forrás: OKIR adatbázis, letöltve 2024.03.01.

Ha megnézzük Göd levegőjének alakulását 2018 és 2022 között, akkor, ami először is feltűnik, az a szennyezőanyagok fajtáinak és kibocsátási pontok számának bővülése. 2018-ban 27 féle anyagot mutattak ki a levegőben, 2019-2020-ban 37-et, 2021-ben 40 és 2022-ben 41 félét, a kibocsátás-telephely tételek száma pedig 27-ről 70-re nőtt öt év alatt.

Az egyik legtöbbször emlegetett üvegházhatású gáz (ÜHG) a szén-dioxid. Országos és helyi stratégiák vannak az ÜHG kibocsátás csökkentésére, települési környezetvédelmi programok írják le a CO₂ kibocsátás kívánatos redukcióját. Az 1. ábra mutatja, hogyan alakult ez Gödön. Az OKIR adatbázisban kg-ban vannak megadva az adatok, az ábrán látszik, hogy 2018 és 2022 között Göd szén-dioxid kibocsátása a nyolcszorosára nőtt (1766 tonnáról 14062 tonnára), a jelentős megugrás pedig 2019 és 2020 között következett be. Az adatbázis szerint a legnagyobb CO₂ kibocsátó telephely a „Schenek István utca 1”, a tevékenység szerint pedig „Lítiumakkumulátor-modul és -cella gyártóüzem”, vagyis a Samsung SDI.

Az említett cikk azonban nem a szén-dioxid, hanem az úgynevezett NMP (N-metil-2-pirrolidon) levegőbe kerülését emelte ki. Ez belélegezve, vagy bőrrel érintkezve irritáló hatású, reprodukciós toxicitású oldószer, amit az iparban néhány helyen, köztük akkumulátor cellagyártásnál is használnak. 2017-ben az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége javasolta a használatának betiltását, veszélyes tulajdonságai miatt pedig az Európai Bizottság 2018 áprilisában korlátozta az NMP felhasználását a REACH-rendelet XVII. mellékletének 71. számú tételében. Az Európai Vegyianyag-Ügynökség rendelete is korlátozza az NMP-t 0,3%-nál nagyobb koncentrációban tartalmazó valamennyi termék gyártását, felhasználását és értékesítését, kivéve, ha bizonyos feltételek teljesülnek. Az NMP egyébként könnyen, levegőben pár óra, talajban pár nap alatt lebomlik.

2. ábra: NMP Göd és Komárom levegőjében, kg

Forrás: OKIR adatbázis, letöltve 2024.03.01.

A gyárak dokumentációi szerint az SK ON akkumulátorgyár Iváncsán évente 11 ezer tonna NMP-t használ, a gödi Samsung évente 14,4 ezer tonnát. Hivatalos adatok a komáromi és a gödi levegő NMP-tartalmáról vannak. A 2. ábra mutatja, hogy 2019 és 2020-ban alig, 2022-ben pedig 4-5 ezer kg került a levegőbe mindkét városban. A 2021-es gödi adat azonban kiugró: 81 468 kilogramm, azaz 81 tonna, és ez is a Samsung SDI telephelyéhez köthető.

Az éves adatokból nem derül ki, hogy az emisszió mikor történt és mennyi ideig állt fenn. A gödi gyárban az NMP a katód szárítása során kerül a levegőbe és elszívó berendezések kezelik. Van NMP tartálypark, ahol az oldószert visszanyerő egységek által leválasztott vizes NMP-t is tárolják. A vizes NMP újrahasznosítását külső szolgáltató (a környezethasználati dokumentáció hiánypótlása szerint a Komáromban levő dél-koreai JWH Kft.) végzi. Nem tudni, a gyártási folyamat melyik részén (elszívás, mosás, tárolás, szállítás) történhetett olyan esemény, ami miatt az NMP a levegőbe került. Emlékezetes, hogy 2022-ben három gödi talajvízkútban mutattak ki NMP-t (amit azóta sem vizsgáltak ki, hogyan került oda). Ezek az esetek arra utalnak, hogy bármilyen „zárt technológiánál” előfordulhatnak problémák, minél több akkumulátorgyár van, annál több. Az adatokból az is látszik, hogy az akkumulátorgyárak rontják az ÜHG kibocsátást az adott településeken (így országosan is). A gyárak ráadásul hatalmas mennyiségű vízpárát bocsátanak ki a hűtőtornyokon keresztül, ami szintén üvegházhatásúnak minősül és a levegő melegítésén keresztül a szén-dioxiddal együtt negatív klímahatást vált ki.

Éltető Andrea

„Más debates y aburridos mítines sin credibilidad
Tras esa careta angelical se refugia la mezquindad
Ya he votado y todo ha terminado, te he dejado de interesar
Tu mirada ha dejado de brillar, hasta la próxima chaval”

(Ska-P)

A nyár közepén, július 23-án Spanyolországban általános választásokat tartottak. Ennek az adminisztratív lebonyolítása nem volt könnyű, például számos kisorsolt választási megfigyelő nem vette át az értesítést, sokan nem szakították meg nyaralásukat. Rengetegen igényeltek levélben szavazást és 94,2%-uk, azaz 2,47 millió ember így is tett. A postai alkalmazottak vasárnap reggel ezeket a szavazatokat 60 317 megfelelő szavazókörzetbe juttatták el. A részvételi arány a választáson 70,4%-os volt, ami nagyobb, mint az előző választáson 2019-ben (akkor 66,3% volt).

Nem túlzás azt állítani, hogy Európa lélegzetvisszafojtva figyelte a szoros küzdelmet a spanyol jobb és baloldali pártok között, mert a tét a szélsőjobb hatalomra kerülése volt. A választás győztese végül a Néppárt lett (47 hellyel többet szerzett, mint 2019-ben), de nem nyert annyira, hogy abszolút többséget szerezzen a szélsőjobb párttal együtt sem. A nagy ellenfél a szocialista párt (PSOE) kissé (két hellyel) jobban szerepelt, mint 2019-ben és a várakozásokhoz képest sokkal jobban. Egész jól alakult a kevéssel a választások előtt, április elején a népszerű munkaügyi miniszter Yolanda Díaz által alakított „Sumar” (egyesül) helyzete. A baloldali erőket tömörítő pártot vonakodva bár, de végül a Podemos is támogatta és együtt indultak a voksokért, 31 helyet szerezve. (A párt egyik legérdekesebb programpontja az volt, hogy 20 ezer eurót ígértek alanyi jogon minden 18 évet betöltött fiatalnak kezdőtőkeként tanulás, vagy vállalkozás céljából. Ez a spanyol GDP 0,8%-ára rúgó összeg, amit a gazdagok adóiból teremtenének elő). A szélsőjobboldali Vox párt parlamenti helyeinek száma ugyanakkor 52-ről 33-ra csökkent, de maradt a harmadik legnagyobb párt.

Helyzetkép

Pedro Sánchez szocialista miniszterelnök 2018 óta kormányzott, a baloldali Podemos párttal együtt. Bár sok mindenben nem értettek egyet, végül több törvényt módosítottak, 5 év alatt 47%-kal emelték a minimálbért, a nyugdíjakat infláció-követővé tették, munkaerőpiaci reformjuk nyomán csökkent a részidős foglalkoztatás aránya, a nemek közötti egyenlőséget erősítették. (A spanyol kormányban egyébként már 2018-ban  többségben voltak a női tagok). Spanyolország gazdasága egész jó állapotban van. A GDP az EU-átlag felett nőtt, a munkanélküliség jelentősen csökkent. A COVID-19 járvány komolyan sújtotta az országot, a betegek és halálesetek száma magas volt. A GDP és a turizmus erősen csökkent. 2021-22 folyamán azonban már jelentősen javultak a makrogazdasági mutatók (lásd táblázat). A kormány kezdettől jól ki tudta használni az EU Helyreállítási Alapjából érkező pénzügyi segítséget, teljesítve annak mérföldköveit és feltételeit (ez a magyar kormánynak például mindeddig nem sikerült). Ebből az alapból 30 tematikus területre érkezik finanszírozás 69,5 milliárd euró értékben. Ennek 40%-a klímaváltozással kapcsolatos, 28%-a digitalizációval  és várhatóan 1,8%-os GDP növekedést okoz. A spanyol kormány jól kezelte az orosz agresszió nyomán bekövetkezett energiaválságot is, LNG tartalékokat képzett és a megújuló energiákat tovább ösztönözte, közben a rászoruló háztartásokat anyagilag támogatta. A spanyol munkanélküliség ugyanakkor, bár jelentősen csökkent, de még így is a legmagasabb az EU-ban.

Spanyol makrogazdasági adatok

Forrás: Eurostat

Az ország fontos szerepet tölt be az EU-ban és annak külpolitikájában, az Egyesült Királyság kiválása ezt fel is erősítette. Belpolitikai téren a korábbi néppárti kormány alatt felerősödött katalán szeparációs törekvések csendesültek, a szeparatizmus híveket vesztett Katalóniában.

Az ország belső problémái közül emeljünk ki kettőt, ez egyik az elnéptelenedés és öregedés. Spanyolország belső részén a népességcsökkenés az elmúlt évtizedekben erős volt, több helyen csak 12 fő lakik négyzetkilométerenként. Galíciában közel 2000 településen nincs lakos, az ilyen területeket „üres Spanyolországnak” hívják (España vacía). Ezeket a falvakat képviseli például az a mozgalom („Teruel létezik”), ami 2019-ben egy fővel a Parlamentbe is bejutott és a figyelmet jobban ráirányította az elnéptelenedés problémájára. Ennek az egy főnek a támogatása fontos volt a szocialista kormány számára a parlamenti szavazásokkor. Teruel falu mellett Soria település is pártot indított a választáson, és ezeknek a pici pártoknak fontos szerepük van a koalíció alakításokban. A spanyol választási rendszer jellemzői miatt, míg Madridban 100 ezer szavazat kell egy parlamenti helyhez, Soriában 18 ezer is elég,

Az EU Helyreállítási Alapjából 10 md eurót ezekre az elhanyagolt területekre szán a kormány (helyi turizmus erősítése, 5G hálózat kiterjesztése, közszolgáltatások növelése). A születések száma évről évre csökken az országban, a várható életkor hossza pedig kitolódott, így a társadalom öregszik.

A másik probléma, ami az elmúlt években Spanyolország számára komoly kihívást jelent: az aszály (erről korábban itt írtunk). 2023 áprilisában a kormány egy 2,2 md eurós sürgősségi programot jelentett be (pl. agrártermelők támogatása, sólepárlók létesítése) de 2027-ig 23 md eurós beruházásokat irányoz elő a spanyol Vízügyi Terv. 

Tavaszi fordulat 

Idén májusban a regionális választásokon a szocialista párt jelentős helyeket veszített és a Néppárt, illetve a szélsőjobboldali Vox megerősödött. Ezt látva, Pedro Sánchez előrehozta az amúgy decemberben esedékes általános választásokat júliusra. Kérdés, mi okozta ezt a fordulatot?

A lakosságot a 2022-ben 8 százalékra nőtt infláció ugyan megviselte (bár idén júniusban az már csak 1,9% volt), de Sánchez népszerűség-vesztése inkább erkölcsi-pszichológiai okokra vezethető vissza. Tavaly októberben lépett életbe egy olyan törvény, ami szigorítani akarta a szexuális bűncselekményeket, megszüntetve a különbséget a szexuális visszaélés és nemi erőszak között. Ugyanakkor, adminisztratív hiba miatt a büntetési tételeket is összemosták, így azóta 104 elkövető könnyebben szabadult. A felháborodás nyomán a miniszterelnök beismerte a hibát, a törvényt átírják és bocsánatot kért az áldozatoktól. Egy másik esetben a Büntető Törvénykönyv reformja a zendülés bűntényét törölte el, ezzel az elítélt katalán szeparatistáknak kedvezett, akik kilencen kijöhettek a börtönből, de a közügyektől el lettek tiltva. Az ellenzék ezt erősen kritizálta, az ország egységére hivatkozva.

Az ellenzéki Néppárt mindent elkövetett, hogy a „Sánchizmus”t de főleg magát a miniszterelnököt bírálja, hatalommániás egoistaként beállítva őt. Könnyű volt belekötni a  kormánnyal időnként együtt szavazó kisebb baszk pártba is, az EH Bildu ugyanis 44 olyan jelöltet állított ki a regionális választásokon, akik korábban az ETA terrorszervezet tagjai voltak. Ugyan büntetésüket letöltötték és jogilag nem volt kifogásolható a jelölés, de ez felháborodást okozott az országban. A jobboldali kampányban azóta egy gúnyos jelmondat pörgött Sánchez felé: „Que te vote Txapote!” (szavazzon Rád Txapote!). Txapote az ETA egyik hírhedt gyilkos vezére volt, most a nevét ezrek skandálták (még a pamplonai bikafuttatáson is) és pólókra írták. Ezen felháborodva a terrorizmus áldozatainak csoportja 10 nappal a választások előtt nyílt levelet írt a jobboldali politikai pártoknak, hogy állítsák le ezt a szlogent, politikai és anyagi haszonszerzésre használva a terrorista nevét, aki több embert megölt.   

Pedro Sánchez becsületes politikus hírében áll, néppárti elődjével ellentétben neve nem keveredett bele korrupciós ügyekbe. Ugyanakkor mostani kihívója, Alberto Núñez Feijóo szoros barátsága egy azóta elítélt drogkereskedővel jól ismert és emiatt a korábbi választásokon nem is indította őt a Néppárt miniszterelnök jelöltként. Sánchez és szocialista pártja ugyanakkor a gazdasági sikereket nem tudta jól kommunikálni a lakosság felé, a miniszterelnök pedig a fenti esetek miatt elvesztette hitelességét az emberek szemében. A kampány végén Feijóo hazugsághoz ragaszkodott, egy TV interjúban tévesen állította, hogy a Néppárt mindig is indexálta a nyugdíjakat, holott ennek éppen ellenkezője történt.

A baloldal ziláltsága, vitái miatt félő volt, hogy a csalódott szavazók inkább otthon maradnak, a jobboldal ugyanakkor mozgósítja híveit. A korábban felívelő, de időközben megszűnt jobboldali párt, a Ciudadanos szavazóit is a Néppárt illetve talán a Vox tudta begyűjteni.

Felívelő szélsőjobb

Más országoktól eltérően a spanyol törvényhozásban 2018-ig nem volt szélsőjobboldali párt. A 2013-ban alakult, fasiszta jellegű Vox ekkor jutott be 12 hellyel az andalúziai parlamentbe. 2019-ben, a katalán szeparatizmus elleni retorikájukkal már a spanyol nemzeti parlamentben is 52 helyet szereztek, a harmadik legnagyobb párttá lépve elő. A párt vezetője Santiago Abascal, akinek példaképe Orbán Viktor és gyakori látogató a magyar miniszterelnöknél. A májusi regionális választások után újabb autonóm tartományokban is néppárti-Vox koalíció alakult vagy alakul (Valencia, Castilla-León, Extremadura, Aragón). A Vox követői leginkább fiatalok, támogatottsága a 18-24 év közöttieknél a legmagasabb, de hasonló a 44 alattiaknál is.

Július 8-án a Vox közzétette 100 pontos, provokatív programját. Ebben szerepel az illegális, vagy bűnöző bevándorlók hazaküldése, mecsetek bezárása, az illegális bevándorlást segítő szervezetek megbüntetése, a korábbi baloldali kormány több törvényének eltörlése (pl. abortusz, eutanázia, LMBTQ, vagy a Franco éra bűneit felelevenítő demokratikus emlékezet törvény), a katalán és baszk szeparatista pártok betiltása, és a régiók autonómiájának csökkentése.

A Néppárt hol támadta a Vox-ot, hol együttműködött vele, mindenesetre közvéleménykutatások szerint a lakosság 60%-a aggódott a Vox esetleges kormányra kerülése miatt. Ugyan a Néppárton belül van, aki azt gondolja, meg lehet szelidíteni a szélsőjobb pártot kormányerőként, de van, aki inkább attól fél, hogy legitimizálják azt. Mindenesetre a madridi jobboldali polgármester, Isabel Díaz Ayuso már évek óta hangoztatja, hogy a Vox szavazói korábbi néppárti szavazók, figyelembe kel venni véleményüket, és így fokozatosan emelte a tolerancia-szintet a szélsőséges párttal szemben.

A vasárnapi választások után sem a piros (baloldali) sem a kék (jobboldali) blokk nem tud abszolút többséget felmutatni. Ismét a kis regionális pártok szerepe értékelődik fel, de kérdés, hogy a valószínűleg hetekig tartó tárgyalások hoznak-e eredményt. Nem biztos, hogy bármelyik kis párt hozzá akar járulni ahhoz, hogy Franco óta először egy szélsőjobboldali párt kerüljön kormányra. A szocialista Sánchez pozíciója is nehéz, mert a legfontosabb regionális pártok a katalánok (ERC: 7 hely és a radikálisabb Junts: 7 hely) és a Junts várhatóan hivatalos katalán függetlenségi népszavazás kiírását követeli majd a támogatásért cserébe, ami túl nagy ár. Ráadásul Spanyolország jelenleg az EU soros elnöke és egy hosszabb politikai bizonytalanság nem előnyös. Mindez előrevetítheti egy újabb választás kiírását az év végére.

Éltető Andrea

Az utóbbi hetekben Spanyolország többször szerepelt a hírekben a vízhiány és várható aszály kapcsán. Az Európai Űrügynökség (ESA) monitorozó missziójának adatai szomorú képet festenek az európai aszályhelyzetről. Súlyos vízhiánnyal néz szembe Spanyolország is idén, mivel a víztározókban a víz a kapacitás 48,9%-ára csökkent a szokatlanul száraz időjárás miatt. Az ország 317 víztározójában raktározott víz mennyisége mintegy 23 százalékkal marad el az elmúlt tíz év tavaszi átlagától. Az előrejelzések a megszokottnál melegebb nyarat mutatnak, Spanyolországot hosszú távú aszály sújtja.

Az OECD szerint Spanyolországban a víz 67 százalékát a mezőgazdaság használja fel, de ez a szám délkeleten akár a 90 százalékot is eléri. A spanyol kormány az 1970-es években úgy döntött, hogy az ország délkeleti partjainál található Murciát és Almeríát „Európa kertjévé” alakítja. A probléma csak az, hogy ezek a területek nagyon szárazak, Spanyolország három fő folyója közül egyik sem érinti ezeket. A megoldás az volt, hogy a hatalmas Tajo folyó felső folyásáról 300 kilométeres csővezetéken keresztül vizet szivattyúznak a déli tájakra. Almeríában kiépült egy fóliasátor- és üvegház-birodalom, melynek területe ma már 8500 négyzetkilométer. Ez a terület a Balatonnál több mint tízszer nagyobb. Az elmúlt 40 év során a Tejo vizének hozama 40%-kal csökkent, négy éve már majdnem kiszáradt, és veszélybe kerültek azok a védett, vizes élőhelyek is, amelyek Tejo vizére támaszkodnak. Ezért Almería öntözése egyre inkább a sómentesített tengervízre támaszkodik. A szárazságtól leginkább sújtott terület a Guadalquivir-medence, ahol a Doñana nemzeti park található, és Katalónia.

Andalúzia, Doñana

Az Andalúzia déli részén található 130 ezer hektár mocsaras természetvédelmi területet Spanyolország és Európa egyik legfontosabb biodiverzitási pontja, az UNESCO világörökség része. Vonuló madarak millióinak ad otthont, flamingók és a veszélyeztetett ibériai hiúzok is élnek itt. A Doñana vízellátása az elmúlt 30 évben drasztikusan csökkent a klímaváltozás, a mezőgazdaság, a bányászat és a mocsarak lecsapolása miatt. Környezetvédő csoportok régóta kampányolnak a terület védelméért rámutatva, hogy a régió számos farmjának illegális kútjai megterhelik a víztartó réteget. A legfrissebb adatok szerint Doñana legnagyobb lagúnáinak 60%-a száraz. A 267 lagúna 19%-a el is tűnt az elmúlt évtizedben, és a telelő vándormadarak száma a korábbi félmillióról 90 000 alá csökkent.

Doñana a vidéki szavazatokért folytatott politikai kampány részévé vált, 2023 május végén lesznek a regionális választások az országban. Az andalúz tartományi kormányt a jobboldali Partido Popular és a szélsőjobboldali Vox vezeti. Bejelentettek egyrészt egy aszály elleni rendkívüli intézkedéscsomagot 163 millió euró értékben, ebből 40 millió euróval az agrárágazatot támogatnák. Másrészt egy olyan törvénytervezetet dolgoztak ki, amely 800 hektárral növelné a Doñana környéki öntözhető területek nagyságát. Egyben ez amnesztiaként is szolgál az ott már illegális kutakat fúrt epertermelők számára. Az epertermés idén 30%-kal kevesebb lesz a vízhiány miatt.

A lépést, bár a termelők üdvözölték, a környezetvédők, valamint a nemzeti és európai hatóságok hevesen elítélték. Spanyolország környezetvédelmi minisztere azzal vádolta az andalúziai regionális kormányt, hogy "rövid távú választási demagógiát" folytat, és a szélsőjobb kezére játszik azzal, hogy az eperültetvények öntözési terveit erőlteti, ami veszélyeztetheti Európa egyik legfontosabb vizes élőhelyének fennmaradását. A WWF is bírálta Spanyolországot és az Európai Bizottság szóvivője szintén figyelmeztetett a felszín alatti vizek túlzott kiaknázásának káros hatásaira a Doñana ökoszisztémájában. Becslések szerint Doñana környékén 1000-2000 illegális mezőgazdasági kút található, amelyek az állat- és növényvilág számára kulcsfontosságú víztározó rétegeket terhelik. A gyümölcstermelőkön kívül az idegenforgalmi vállalkozások is illegálisan használják a felszín alatti vizeket.

Katalónia

Barcelonának és a környező, mintegy 6 millió embernek otthont adó területnek a következő hónapokban vízhasználati korlátozásokkal kell szembenéznie. A terület valószínűleg szeptemberre "aszályos vészhelyzet" minősítést kap.

A Ter-Llobregat folyórendszer biztosítja Barcelona, Girona és más kisebb városok és falvak fő vízellátását. A tározók a kapacitás 27%-ára zsugorodtak, Katalónia számos folyója történelmi mélyponton van. A hatóságok elszállítottak mintegy 13 köbméter vizet a katalán Sau víztározóból és a vízminőség biztosítása és a halak tömeges pusztulásának elkerülése érdekében 4000 invazív fajhoz tartozó halat selejteztek ki. A Sau most egyike annak a három víztározónak, amelyet a katalán tűzoltók közlése szerint többé nem használhatnak az erdőtüzek elleni küzdelemhez szükséges víz utántöltésére.

A jelenlegi korlátozások értelmében a katalán városok naponta és személyenként legfeljebb 230 liter vizet használhatnak fel, beleértve a személyes használatot, valamint olyan szolgáltatásokat, mint az utcaseprés. A katalán aszályterv "vészhelyzeti" szakasza értelmében ez a mennyiség napi 200 literre csökkenne. A vízügyi hivatal szerint egy átlagos személy napi 116 litert fogyaszt háztartási célokra. A szökőkutakat, medencéket nem lehet feltölteni. A katalán kormány olyan regionális törvényjavaslatot terjeszt elő, amely lehetővé tenné, hogy bírságokat szabjon ki a túl sok vizet használó városokra.

Mit tesz a kormány?

A spanyol kormány 2027-ig tartó Hidrológiai Terve 22,84 milliárd eurós beruházást irányoz elő. Ökológiai áramlásokat határoznak meg valamennyi víztestre vonatkozóan és egyedi terveket is készítettek. A terv több mint 6500 intézkedést tartalmaz a szennyvízelvezetés és -kezelés, az öntözés korszerűsítése, a vízellátás javítása, az árvízkockázat kezelése, a közcélú vízterület helyreállítása, az infrastruktúra kiépítése és a vízkörforgás digitalizálása területén.

547 millió eurót kapnak egyes területek a meglévő sólepárló üzemek kapacitásának növelésére, és ezen infrastruktúrák között összeköttetéseket hoznak létre, hogy a teljes területet lefedjék. Hasonlóképpen, kompromisszum született a sótalanított víz áráról, hogy az ne jelentsen elviselhetetlen terhet a gazdálkodók számára, és bár a végső jóváhagyásra vár, az ár köbméterenként 34 euró körül alakulhat.

A kormány május 11-én néhány konkrét célra sürgősséggel kiutalt 2,2 md eurót: például újabb sólepárlók létesítése Katalóniában és más területeken, a leginkább rászoruló agrártermelők öntözésének támogatása. A Doñana-t ellátó felszín alatti vizek kiszivattyúzásának helyettesítésére pedig évi 3 millió köbméter vizet szállítanak a közeli településre két folyóból.

A szárazság már károsított 3,5 millió hektár gabonaföldet, számos helyen legelőket is, ami az állattenyésztést is befolyásolja. A gyümölcsösök, magvak, olajbogyó termelés is érintett. A kevesebb vadvirág miatt a méhek sem termelnek mézet. Ha kevesebb lesz az élelmiszer, az növeli az inflációt és ez, illetve a vízkorlátozások csökkentik a turizmust is. Az aszály tehát a spanyol lakosság és gazdaság legfontosabb problémájává lépett elő, ráadásul idén a tavaszi regionális és decemberi általános választások miatt politikai tényezővé is vált. A nagy kérdés, ami más országokban is hasonló: hogyan lehet összeegyeztetni a természetvédelmet az agrárlobbi érdekeivel? A „flamingók vagy epertermelők” esetében „és”-re lehet-e változtatni a „vagy” szót?

Éltető Andrea

A magyar átlagember csak 2023. január 9-én, egy  Népszava cikkből tudhatta meg, hogy veszélyben az EU diákokat és oktatókat érintő Erasmus+ és Horizont Európa támogatása a legtöbb magyar egyetem számára (amelyek vagyonkezelői alapítványi formában működnek). A magyar kormány számára azonban ez már 2021 nyarán sejthető, 2022 őszén pedig ismert lehetett. Tehettek volna ellene, de ez nem történt meg. A következőkben főként az Európai Bizottság és Tanács hivatalos dokumentumai alapján ismertetem az eseményeket.

2021 áprilisában már tucatnyi Európai Parlamenti képviselő írt levelet a Bizottság elnökének, arra figyelmeztetve őt, hogy a Helyreállítási Alap pénzeinek útja az új magyar homályos alapítványi struktúrában követhetetlen lesz, és a tanszabadság, egyetemi intézményi autonómia is eltűnhet. Kicsit később, a Bizottság 2021 júliusában publikált jogállamisági jelentése ki is tér az akkor újonnan létrehozott közérdekű vagyonkezelő alapítványokra, rámutatva, hogy azok úgy részesültek jelentős állami finanszírozásban, hogy a kuratóriumokban miniszterek és államtitkárok is ülnek, miközben kérdéses ezeknek az alapítványoknak az átláthatósága.

A közérdekű vagyonkezelői alapítványok (KEKVA) a 2021 évi IX törvény által létrehozott olyan szervezetek, melyek az eredetileg állami tulajdonú, nagy értékű és társadalmilag fontos értékeket a kormány határozatai során megszerzik és birtokolják, felette rendelkeznek, gazdasági tevékenységet (3.§ (6)) is végezhetnek (eltérően az eddigi alapítványi törvénykezéstől). A KEKVA alapítója visszavonhatatlanul átruházhatja a kuratóriumi tagok kinevezését az alapítványra (7. § (1)). Az egyetemi alapítványok kuratóriumait a kormány jelölte ki és a tagok nem visszahívhatóak.  „A nemzetközi modellektől lényeges pontokon eltérő kuratóriumi rendszer felett semmilyen ellenőrző, kiegyensúlyozó szerepe nincs sem az egyetemi szenátusnak, sem a kormánynak”- mutat rá az egyetemi autonómia elvesztésére az Akadémiai Dolgozók Fóruma.

2022. július 13-án jelent meg a Bizottság újabb jogállamisági jelentése Magyarországról. A „Fékek és ellensúlyok egyéb intézményi problémái” c. fejezetben van szó a KEKVÁ-król (31. oldal), megemlítve, hogy „a 106 kuratóriumi ember több, mint 70%-a a kormányhoz köthető, például miniszterek, államtitkárok, képviselők… A 21 modellváltó egyetem közül 19 kuratóriumában többségben kormányközeli tagok ülnek.”

2022. szeptember 18-án a Bizottság közzétette javaslatait a Tanácsnak a 2021 és 2027 közötti magyar kohéziós politikai támogatások egyharmadának (három operatív program pénzügyi kerete 65%-nak, összesen 7,5 milliárd eurónak) a zárolására. A részletes dokumentumban öt helyen (37, 40, 50, 51. old) van arról szó, hogy a közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal és az általuk fenntartott bármilyen entitással tilos legyen új jogi elkötelezettséget létrehozni (támogatási szerződést kötni). A magyar kormány november végéig kapott időt arra, hogy rendezze ezt a helyzetet is.

2022. november 30-án a Bizottság értékelte a kormány addigi intézkedéseit és megállapította azok elégtelenségét, többek között a VI. pontban a KEKVÁk kuratóriumaival kapcsolatban is. December 9-én az ECOFIN (a tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsa) soros cseh elnökének írt levelében a Bizottság (4.oldal) megerősítette aggályait a vagyonkezelő alapítványokkal kapcsolatban is: „a hivatalnokok jelentős közpénz felett rendelkező KEKVA kuratóriumokba kerülésének november eleji megkönnyítése ellentétes a korrekciós intézkedések céljával és nem megfelelő.”  

Miről van itt szó? Az októberben megszavazott 2022. évi XXIX.magyar törvény hatályon kívül helyezte a kormányzati igazgatásról szóló törvénynek azt a bekezdését (182. paragrafus 3a bekezdés), mely a politikai felsővezetők összeférhetetlensége alól engedett kivételt. Ugyanakkor, a később megszavazott vagyonnyilatkozati törvény módosítás újfent visszateszi a már törölt passzust. (Vagyis, ismét külön mentességet kapnak a közalapítványi kuratóriumi másodállásukra a miniszterek, államtitkárok.)

December 12-én tehát az Európai Tanács döntött 6,3 milliárd eurónyi támogatás felfüggesztéséről, megemlítve az okok között: „a közérdekű vagyonkezelő alapítványok nem tartoznak az uniós közbeszerzési irányelvek szerinti szabályok hatálya alá, és visszatérő problémák mutatkoznak az összeférhetetlenséggel és az átláthatósággal kapcsolatban (pl. a vagyonkezelő alapítványok tagjaira nem vonatkoznak összeférhetetlenségi követelmények, illetve az összeférhetetlenségi szabályok nem alkalmazandók a parlamenti képviselőkre, az államtitkárokra és más olyan kormánytisztviselőkre, akik egyidejűleg ilyen vagyonkezelő alapítványok vezetőtestületeinek tagjaiként is tevékenykedhetnek)”

A Tanács december 15-i végrehajtási határozatában  pedig szó szerint ez szerepel:

„A korrekciós intézkedéssel összhangban a 2022. évi XXIX. törvény olyan módosításokat vezetett be, amelyek a közbeszerzésre és az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályok hatályát kiterjesztették a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra is. A szabályozási keret azonban – a Bizottság többszöri kérése ellenére – még mindig nem akadályozza meg, hogy magas rangú tisztviselők, köztük az Országgyűlés és a magyar autonóm szervek politikai felsővezetői bekerüljenek a közérdekű vagyonkezelő alapítványok vezetőtestületeibe. Ezen túlmenően Magyarország 2022. november 1-jétől újra bevezette azt a lehetőséget (az általános tilalom alóli kivételként), hogy a politikai felsővezetők más, javadalmazással járó tisztséget is betölthessenek, többek között a közérdekű vagyonkezelő alapítványok vezetőtestületeiben. A Tanács úgy véli, hogy ezen okok miatt, amelyeket a Bizottság közleménye még részletesebben ismertet, a szabályozási keret gyengeségei az új jogalkotási fejleményekkel együtt súlyosbítják a korrekciós intézkedése által kezelni hivatott esetleges összeférhetetlenséget, és ezért nem tekinti azt alkalmasnak a Bizottság által eredetileg felvetett aggályok eloszlatására.”

A fentiek fényében meglepő a kormány "meglepődése" az Erasmus-hír kapcsán. Navracsics Tibor, uniós forrásokért felelős miniszter levelet is írt két Bizottsági tagnak. Ebben rámutatott, hogy az egyetemi modellváltásokat 2021-ben 87 százalékos szavazattöbbséggel támogatták az egyetemek önigazgató szervezetei, a szenátusok. A bizottsági határozatokban szereplő állítás – amely szerint „a modellváltáson átesett egyetemek a kormány befolyása alatt álló kuratóriumok kizárólagos ellenőrzése alatt állnak” – nem helytálló, írta Navracsics miniszter, a Pannon Egyetem kuratóriumának elnöke.

Éltető Andrea

2022. október 30-án a brazil választások második fordulójában a Munkáspárt 77 éves jelöltje Luiz Inácio Lula da Silva (röviden Lula) a szavazatok 50, 9%-t (60.345.999 szavazattal) szerezte meg, ezzel 1,8%-kal (mintegy 2.140.000 szavazattal) felülmúlta a szélsőjobb oldali jelenlegi elnököt, Jair Bolsonarot. A világ nagyhatalmainak vezetői (többek között Joe Biden, Emmanuel Macron és Justin Trudeau) és a latin-amerikai elnök többsége is sorban gratulált Lula látványos visszatéréséhez, ugyanakkor Orbán Viktor Bolsonarot támogatta a kampány során.

Lula győzelme egy újabb baloldali politikai fordulatba illeszkedik a latin-amerikai kontinensen, és elemzések szerint ez a pink tide 2.0 az elsőnél is erősebb lehet. Az alábbi térkép jól mutatja, hogy Mexikótól Chiléig minden nagyobb gazdaságban valamilyen baloldali irányzatot képviselő elnök, illetve politikai erő van hatalmon.

1. térkép: Latin-Amerika politikai térképe

Forrás: https://www.dw.com/pt-br/onde-a-esquerda-est%C3%A1-no-poder-na-am%C3%A9rica-latina/a-63599544

Az alábbi írásban Lula visszatérésének körülményeit, várható kilátásait elemezzük elsősorban gazdaság- és fejlesztéspolitikai szemszögből. Mielőtt azonban rátérnénk arra, hogy melyek az elmúlt négyév, a Bolsonaro éra főbb hagyatékai és milyen körülmények között kerülhet újra hatalomra 2023. januárjában Lula, érdemes kitérni röviden a választást megelőző kampányra és az szavazás első fordulójára is.

A brazil viszonyokban otthonosan mozgó szemlélő számára nem történt semmi különös, a már megszokott mederben zajlottak a történések. De európai, hazai szemmel még mindig tartogatott meglepő fordulatokat a kampány. A politikai sárdobálás, extrém szélsőséges kommunikáció és a dezinformációs kampány talán ma már nem egyedi vonás, de azért e téren (is) messze a legek országa Brazília. Jól jelzik ezt azok a sztorik, amelyek Bolsonaro (egyik) szerencsétlen nyilatkozata után az elnök emberevési „hajlandóságát” visszhangozták, míg a másik oldalon Lulát a sátánnal kötött paktummal próbálták lejáratni. Végül a második forduló előtt egy héttel Bolsonaro egyik szövetségese rálőtt a kiérkező rendőrökre, majd a választás előtti napon São Pauloban egy Bolsonarot támogató szövetségi megbízott ugyancsak fegyvert rántott az utcán.

Végül még a választás második fordulójának napján is voltak akadályozó tényezők, amelyek a szegényebb rétegek szavazó helyiségekbe való eljutását célozták megnehezíteni, ezek kivizsgálása még folyamatban van. A Legfelsőbb Választási Bíróság szerint azonban az autópályákon és egyes városokban feltartóztatott szavazók még időben le tudták adni a szavazataikat (és nem volt szükség a szavazó helyiségek nyitvatartásának meghosszabbítására – helyi idő szerint reggel 8 és 17 óra között lehetett szavazni).

Összességében Lula legitimációja a részvételi adatok tükrében erős is lehetne, a jogosultak közel 80%-a adta le a szavazatát, és több mint 60 millióan szavaztak a Munkáspárt jelöltjére. Ugyanakkor a szavazók több mint 4,5%-a nem adott le érvényes szavazatot, vagy nem jelölte meg egyértelműen preferenciáját (azaz a 5.700.000 szavazó bár résztvett a választáson – ami kötelező minden írástudó 18 és 70 és közötti brazil állampolgár számára – mégis „tartózkodott”a véleménynyilvánítástól). Ha ehhez hozzávesszük a Bolsonarora leadott 58.206.345 szavazatot, akkor jól láthatjuk a brazil társadalom megosztottságát. A szavazatok regionális megoszlása (ld. alábbi térkép) ugyancsak jól mutatja a világ 4. legnagyobb demokráciájának szélsőséges megosztottságát.

2. térkép: Választási eredmény a brazil régiókban (2022. október 30.)

Forrás: dw.com/p/4lr96

További nehézséget jelenthet a kormányzás tekintetében, a rendkívül töredezett pártstruktúra, valamint a Munkáspárt által elért várakozáson aluli eredmény a törvényhozásban. A Kongresszus 513 fős alsóházában 19 párt képviselteti magát, Bolsonaro pártja, a Liberális párt (PL), 99 helyett szerzett, szemben a Munkáspárt (PT) a Remény Brazíliája szövetségben (a PT, a kommunistapárt és a zöldek választási szövetsége) elért 79 helyével (ld. 1. ábra alul). A 80 fős szenátusban még ennél is rosszabb a helyzet (a szenátusi kinevezések 8 évre szólnak Brazíliában, és négyévente a helyek egy, illetve két harmadára szavaznak, idén október 3-án, a választások első fordulójában a helyek egy harmadáról szavaztak), hiszen itt a Munkáspárt 9, a baloldal 18, míg a PL 13, a jobboldal 35 helyet tudhat magáénak.

Mindez jól mutatja a koalíciós kormányzás kényszerűségét, és akadályokat jelenthet, nem csak a fiskális konszolidáció, de gyakorlatilag bármilyen egyéb reformtörekvés előtt is.

1. ábra: A brazil alsóház összetétele 2023-tól

Forrás: https://ihsmarkit.com/research-analysis/brazils-firstround-election-results-increase-risk-gridlock.html

A brazil gazdaság: trendek és kilátások

A világ népesség és terület szerint 5. legnagyobb országa a bruttó hazai termék (GDP) vásárlóerőparitáson mért mutatója szerint a világ 12. legnagyobb gazdasága, az elmúlt évtizedben finoman szólva sincs túl jó állapotban. Az éves növekedési ütemet tekintve a 2014 óta tartó időszakban egy újabb elvesztegetett évtizedről beszélhetünk (ld. ábra).

1. ábra: Egy (újabb) elvesztegetett évtized Brazíliában

* előrejelzés

Forrás: saját szerkesztés Világbank (2022) adatai alapján

A gazdasági (és ezzel szorosan összefonódó társadalmi és politikai) problémák messze megelőzték Bolsonaro hatalomra kerülését (sőt éppen a változás ígérete volt az egyik tényező, ami elősegítette a 2018-as hatalomra jutását). A szakértők egyetértenek abban, hogy a külső tényezők megváltozása mellett a 2014-től kezdődő gazdasági (és intézményi) válságban a Lula által 2003 és 2010 között folytatott gazdaságpolitikák is főszerepet játszottak. A kritikusabb elemzők (köztük sok baloldali érzelmű szakértő is) az elfecsérelt lehetőségek korszakának tarja Lula első kormányzását (Lula 1.0), azzal együtt hogy a brazil történelemben egyedülálló módon drasztikusan csökkentette a szegénységet és egyenlőtlenséget, milliók jutottak első munkahelyükhöz, bankkártyájukhoz és érezték magukat országuk teljesjogú állampolgárának. Ugyanakkor a kedvező külső körülmények (világgazdasági konjunktúra, nyersanyagpiaci boom és a felfutó kínai kereslet), valamint a rendkívül széles hazai támogatói bázis lehetővé tette volna a mélyreható strukturális reformok véghezvitelét (vagy legalábbis napirendre kerülését), és ezek elmaradása okán (jogosan) kritizálják a Munkáspártot, valamint Lulát. A kedvező világgazdasági környezet azonban korántsem kedvezően hatott Brazília gazdasági struktúrája tekintetében, hiszen az ezredfordulón még elsősorban feldolgozó ipari cikkeket az USA-ba szállító ország egy évtized alatt gyakorlatilag Kína nyersanyagbeszállítója lett.

Mindezzel párhuzamosan, szorosan kapcsolódva egyrészt az ország fentebb említett rendkívül egyedi (és töredezett) politikai rendszerének sajátosságaihoz (és a koalíciós kormányzás brazil metódusához), de az új iparpolitikák és a kiterjedt állami intervencionizmus egyik nem-szándékolt velejárójaként hatalmas korrupciós botrányok végig kísérték a munkáspárti kormányzást. 2014-ben indított Autómosó hadművelet révén a Petrobras botrány került be leginkább a nemzetközi hírekbe, elsősorban kiterjedtsége és az érintett pénzmozgások nagyságrendje okán. Ennek következményei megrengették a brazil (és más latin-amerikai országok) politikai hatalmi viszonyait és intézményrendszerét, amely végül 2016-ban Dilma Rousseff (aki Brazília első női elnökeként 2011-ben Lulát követte munkáspárti színekben) hatalomból való eltávolításához vezetett (ez eljárás formálisan alkotmányos közjogi felelősségre vonás volt, a valóságban azonban brazil módra egy sokkal inkább egy jól megkomponált, filmbe illő politikai játszma végső felvonása volt). E jobboldali fordulat egyik fontos mérföldköve volt Lula korrupciós vádak nyomán való börtönbe kerülése 2018 tavaszán, és ezáltal az azévi őszi választásokból való kizárása, amely megágyazott Bolsonaro hatalomra kerülésnek is.

A Lula 1.0 következményeként is halmozódó gazdasági kudarcokat és korrupciós ügyeket ugyanakkor az utóbbi években elhomályosították a fenntartható fejlődés további szempontjai, a már részben említett társadalmi dimenzió mellett a környezeti, biztonsági szempontok, vagy akár a globális (nagy-)hatalmi törekvések, amelyek terén Bolsonaro látványosan kudarcot vallott.

A Bolsonaro hagyaték

Külön írást és elemzést igényelne a Bolsonaro éra mélyreható elemzése akár a szűken vett gazdasági, akár a tágabban értelmezett fejlődési szempontok mentén. Az egyik első érdekesség, amit érdemes kiemelni, hogy az ultraliberális nézeteiről híres Paulo Guedes gazdasági miniszterként mindvégig megtartotta a pozícióját, miközben más posztokon gyakori változásoknak lehettünk szemtanúi. Így bár következetes és koherens gazdaságpolitikáról nehéz beszélni (nem utolsó sorban a koronavírus járvány előre nem látható hatásai és következményei okán sem), a fő csapásirány (eleinte) egyértelműen a piacorientált, ortodox gazdaságpolitikák irányába mutatott (még ha nem is feltétlenül a tankönyvi, kiszámítható módon). A 2016-os költségvetési plafon lazítására eleinte a koronavírus-járvány következtében került sor, majd mint oly gyakran Latin-Amerikában, Bolsonaro ráérzett a populista osztogatás ízére, és a Lula alatt családi kassza (Bolsa Família) néven elhíresült segélyprogramot átkeresztelve (Auxílio Brasil – brazil segély) gyakorlatilag politikai szavazatvásárlásra használta fel (a segély mértékét legutóbb 2022. augusztusában a kampányhajrában emelték meg 50%-kal, 400-ról 600 realra –akkori árfolyamon kb. 110 dollár). A szegénység terén ezáltal relatíve (regionális viszonylatban) jó eredményeket ért el, ugyanakkor ennek az osztogatásnak ára volt: a bruttó államadósság a 2010-es évek elején jellemző 60%-os GDP arányos szintről napjainkra 90% felé emelkedett.

A Covid19 járvány kezelése, illetve annak hiánya (félrekezelése) egy további dimenziója a brazil szélsőségeknek. Lekicsinylő, tagadó és demagóg hozzáállásával Bolsonaro elérte, hogy az USA után Brazília rendelkezett a legrosszabb mutatókkal a járvány kezelése terén. Napjainkra a koronavírus áldozatainak száma meghaladta a 680.000 főt, ami 2 %-os halálozási rátát jelent. Miközben a „gazdaság az első” retorika, nem mentette meg a gazdaságot a több mint 4%-os visszaeséstől, a munkanélküliség 10% közelébe emelkedett, és az inflációt is csak kőkemény monetáris szigorral (14% közelébe emelt kamatlábakkal) sikerült napjainkra 8% alá visszaszorítani. A Covid19 következtében bevezetett, GDP arányosan kiemelkedő 12%-os fiskális stimulus, sokkal inkább jelentett populista osztogatást, mintsem érdemi és koherens gazdasági válságmenedzsmentet.

A másik, ugyancsak gyakran emlegetett vetülete Bolsonaro gazdaságpolitikájának a környezeti vagy erőforrás nacionalizmussal (resource nationalism) címszóval írható le. Azaz a természeti erőforrásokat teljes mértékben (és környezetvédelmi szempontoktól függetlenül) a gazdasági növekedés szolgálatába állította, amit jól jelez a természetvédelmi intézmények gyengítése, hatáskörük kiürítése és végsősoron az illegális, a természetet kizsákmányoló tevékenységek (aranybányászat, fakitermelés, stb.) soha nem látott mértéket öltöttek. Mindezt nem csak a meggyengített intézményi kontroll, hanem a bátorító elnöki retorika is jelentősen támogatta. Az Amazonas területén az illegális erdőirtások folyamatosan rekordot döntöttek Bolsonaro kormányzása alatt. A 2012-es mélypontról, amikor egy év alatt kevesebb mint 5000km2-t érintettek a fakivágások, 2019-re 13.000 felé nőtt az érintett területek kiterjedtsége. Mindez további lendületet kapott 2022-ben, az év első három hónapjában 64%-kal nőtt az illegális fakitermelés az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg az utóbbi hónapokban további drasztikus növekedés jelezte, hogy az illegális fakivágók egy esetleges politikai váltástól tartanak, és felpörgették fel a kitermelést (a havi érintett területek nagysága a legújabb számok szerint augusztus óta 1500 km2 felé nőtt). Becslések szerint Lula hatalomra kerülése esetén (a korábbi politikáihoz való visszatérés esetén) az erdőirtások közel 90%-os visszaesése várható.

A környezetvédelem terén szembeötlő illiberális változásoknak lehettünk szemtanúi a szabad sajtó és véleménynyilvánítás, a kisebbségek jogainak védelme, a demokratikus intézmények működésének (fékek és ellensúlyok rendszerének) tekintetében, de a sort folytathatnánk a társadalmi kohézió és befogadás, a közoktatás, közbiztonság vagy akár általánosabban véve a politikai pluralizmus különféle aspektusainak leépítésével, ezek elleni rendszerszintű támadásokkal. Számos téren tragikus következményekkel jártak ezek a változások: drasztikusan megugrott a brazil nyomornegyedekben a drogkartellekkel zajló katonai leszámolások civiláldozatainak száma, ugyancsak említhetnénk a környezetvédelmi aktivisták ellenében elkövetett merényleteket és az újságírókat ért inzultusokat.

Lula 2.0

Írásunk utolsó részében arra keressük a választ, hogy mit várhatunk Lula újabb négy éves kormányzásától, azaz miben térhet el Lula 2.0 a korábbi verziótól (illetve értelemszerűen az előzőekben bemutatott Bolsonaro időszaktól is).

A fiskális politikák terén az elemzők többsége a szociális célkitűzések és programok visszatérését (az egészségügyi és oktatási kiadások emelését) várja, aminek első lépése a 2016-ban húsz évre bevezetett költségvetési plafon eltörlése lenne. Ugyanakkor a korábbi Lula időszakhoz képest sokkal kevésbé kedvező (világ-)gazdasági környezetben a költekezés csak egy további adóreform esetén finanszírozható felelősen, ami elsősorban a leggazdagabbakat érintő progresszív adónem és a pénzügyi szektor megadóztatásával valósítható meg.

Az állam gazdasági szerepvállalásának növekedését mindenki készpénznek veszi, a kérdés ennek mikéntje és hogyanja, vajon tanult-e a Lula és a stábja a korábbi hibákból. A kiterjedt privatizációs tervek és törekvések felülvizsgálata várható, éppúgy mint az állami pénzügyi szektor „rehabilitációja”, miközben újra napirendre kerülhetnek a nagy állami infrastrukturális beruházások és akár új iparpolitikai beavatkozások is. Ez utóbbiakra jó példa, hogy Lula már augusztusban a Petrobras olajkitermelésének és kapacitásainak esetleges felpörgetéséről beszélt (a korábban eladott olajfinomítók visszavásárlása nyomán).

A környezetvédelemmel kapcsolatos várakozások egy részéről már fentebb szót ejtettünk (illegális fakitermelés visszaszorítása), de a megújuló energiaforrásokra való hazai átállás elősegítése várható (miközben az olaj és gáz hazai kitermelése, valamint exportja továbbra is a brazil gazdasági modell fontos lábát képezi). Mindeközben a környezetvédelmi és indiánközösségek életterét érintő szabályozások szigorítása és ezek betartatása, valamint ezirányú tevékenységek finanszírozásának növelése és a részvételi mechanizmusok (újra) kiterjesztése is napirenden van/lesz.

Végezetül a külkapcsolati relációkban is számos pozitív várakozás előzi meg a Lula 2.0 érát, hiszen napjainkra Bolsonaro Brazíliája jelentős mértékben elszigetelődött a nemzetközi kapcsolatokban, és gyakorlatilag csak az illiberális vezetők szimpátiájára hagyatkozhatott. Lulától azt várják, hogy normalizálja Brazília külpolitikai megítélését, helyreállítja az ország regionális vezetőszerepét (ehhez a kontinensen lezajlott újabb baloldali fordulat nyomán jó esély van), feléleszti a Mercosur regionális együttműködést és mindeközben nem veszélyezteti túlzottan az USA-val való viszonyt sem.

Mindezek megvalósítása azonban jelentős mértékben függ a koalíciós egyezkedések sikerességétől, hiszen a fentebb bemutatott törékeny törvényhozási pozícióban nagyon kemény (bel-)politikai játszmák várhatóak. Most még azt ünnepli Brazília és a világ, hogy a legnagyobb dél-amerikai ország visszatér az illiberális kilengésből, és megindulhat a demokratikus alapértékek és intézmények helyreállítása, és Lula megkapta a második esélyt, hogy egy társadalmilag befogadóbb, környezetileg fenntarthatóbb fejlődési pályára állítsa Brazíliát. Meggyőződésünk, hogy mindez nem lehetetlen küldetés, ugyanakkor azt is látni kell, hogy a 2000-es évek eleji „aranykorhoz” képest jelentősen megváltozott a (kül- és bel-)gazdasági helyzet, valamint alapjaiban térnek el (kül- és bel-)politikai körülmények is, és talán a mindig is hatalmas egyenlőtlenségekkel jellemzhető brazil társadalom is polarizáltabb, mint valaha. Mindezen kevésbé kedvező kiinduló feltételek óvatosságra intenek, de talán Lula és a Munkáspárt is tanult a korábbi hibákból és egy “okosabb” kormányzással ebben a szűkebb mozgástérben (sőt akár jelentős ellenszélben) is lehet jól (jobban) navigálni Brazíliát, az örök remény országát!

Ricz Judit

Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársa

Az utóbbi hetekben a világsajtóban megsokasodtak a brit gazdaság problémáiról szóló híradások. Ráadásul – a COVID-válság minden mást elhomályosító hónapjai után – újra megjelentek az olyan elemzések, melyek a legfőbb gazdasági bajok (áruhiány, munkaerőhiány, infláció) hátterében végső mozgatórugóként a Brexitet vélik megtalálni. Ismét lehetett olvasni olyan közvéleménykutatásokról, melyek eredményei azt sugallták, hogy a britek már megbánták a Brexitet. A „licitálásba” külföldi politikusok is beszálltak. A német kancellári szék várományosa sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a britek nem maradtak benn az egységes európai piacon, hiszen a munkaerő áramlására vonatkozó „szabadság” most jó lehetőségeket kínálna nekik az kamionsofőr-hiánnyal kapcsolatos problémáik enyhítésére. A francia Európa-ügyi miniszter pedig egyenesen „intellektuális csalásnak” nevezte a Brexitet. Jelen írásunkban annak nézünk utána, mennyiben egyediek a brit gazdaság problémái, és mint ilyenek mennyiben hozhatók kapcsolatba a Brexittel.

Az alapanyagok, félkész- és késztermékek széles skálájára kiterjedő, rövidebb-hosszabb időszakokban ideiglenesen jelentkező áruhiány egyáltalán nem brit jelenség, gyakorlatilag a világ minden táján felüti a fejét. A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban az egyes „hullámokban” vissza-visszatérően bevezetett kijárási tilalom, karantén, a vállalkozások kényszerű leállásai, bolt- és intézménybezárások – általában az emberek szabad mozgását és munkavállalását korlátozó intézkedések – alaposan szétzilálták a pontosan ütemezett (just-in-time) szállítással és minimális készletezéssel operáló értékláncok működését.

Amerikában az áruhiány a termékek igen széles skálájára terjed ki: az élelmiszerektől (pl. brojlercsirke) a WC-papírig, a sportcipőtől a kisteherautóig, és hetekkel, vagy akár hónapokkal is többet kell várni a könyvrendelésekre, a bababútorokra, és a különböző szabadidős vízijárművekre. Európában az elemzők az alábbi árucsoportok tekintetében számítanak átmeneti ellátási problémákra: játékok és bizonyos sportcikkek (pl. teniszlabda); a félvezetőipar termékeit inputként használó háztartási, informatikai és szórakoztatóelektronikai cikkek, illetve különféle közlekedési eszközök (pl. kerékpárok és személyautók); textilruházati termékek, lábbelik, világhírű sportruhagyártók (pl. Adidas, Nike) termékei; fa- és papíripar termékek (pl. bútorok); valamint az építőiparban felhasznált anyagok (a fától a PVC-ig, az ócskavastól a gipszkartonig). Az említett áruféleségek közös jellemzője, hogy a fejlett világba olyan dél- és délkelet-ázsiai (pl. India, Vietnam) és/vagy latin-amerikai országokból (Mexikó, Brazília) érkeznek, ahol a pandémia különböző epizódjai jelentősen lelassították a gyártási folyamatokat.

A koronavírussal kapcsolatos intézkedéseken túlmenően természetesen egyéb tényezők is hozzájárultak a világszerte jelentkező áruhiányhoz. Az egyik ilyen tényező a fogyasztás, illetve általában a gazdasági növekedés újraindulása. Ismeretes, hogy 2020 márciusától kezdődően – részben a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően kényszerűségből, részben a pandémiától való félelmükből adódóan – az emberek nem csupán kevesebb jövedelemhez jutottak, de maguktól is kevesebbet költöttek, mint az előző időszakban. Napjainkban, ahogyan a járványkezeléshez kapcsolódó tudás és eszközrendszer (pl. intenzívellátás, oltás) fejlődése lehetővé teszi a korlátozások fokozatos enyhítését, a lakosság egyre inkább visszatalál a korábbi fogyasztási igényeihez/szintjéhez.

2021 július közepe óta – amióta a járványügyi intézkedésekben a személyes felelősségre helyeződött a hangsúly – a fejlett nyugati demokráciák között az Egyesült Királyság (elsősorban Anglia miatt) már a viszonylag liberális COVID-szabályozást megvalósító országok közé tartozik. Ennek megfelelően a brit gazdaság egyike azon, a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő (a globális GDP 80, a világexport 75 és a globális népesség 60 százalékát adó) G20-ak csoportjába tartozó fejlett országoknak, ahol a leggyorsabb a növekedési ütem; legalábbis az OECD 2021-re és 2022-re vonatkozó prognózisai alapján (a spanyolok mögött) a briteknél számít a leggyorsabb fejlődésre (lásd 1. Ábra). Igaz, a visszaesés is a briteknél (és a spanyoloknál) volt a legnagyobb 2020-ban, vagyis van honnan „visszakapaszkodni”, de éppen ez a nagy amplitúdójú, hektikus hullámzás teszi rendkívül nehézzé a kínálat számára a kereslet rugalmas lekövetését – legyen szó a gazdaság bármelyik (primer, szekunder vagy tercier) szektoráról. Márpedig a brit háztartások fogyasztása 2021 második negyedévében 7,2 százalékos növekedést mutatott az előző negyedévhez, és 20,7 százalékosat az előző év azonos időszakához képest.

1. ábra: Reál GDP növekedési kilátások (előző évhez képest, %) a G20-ak fejlett gazdaságaiban

Forrás: OECD (AUS = Ausztrália; CAN = Kanada; DEU = Németország; FRA = Franciaország; ITA = Olaszország; ESP = Spanyolország; JAP = Japán; KOR = Dél-Korea; UK = Egyesült Királyság; USA = Egyesült Államok)

Ahol a gyors gazdasági növekedés áruhiánnyal párosul, óhatatlanul felgyorsul a (termelői majd fogyasztói) áremelkedés. A megélénkülő infláció azonban megint nem csupán a britek problémája, vagyis nem lehet emiatt a Brexitet okolni: legalábbis 2020-ban és 2021-ben messze nem a brit adatok a legrosszabbak a G20-ak fejlett országai közül (lásd 2. Ábra). Ugyanakkor az is tény, hogy a 2022-re vonatkozó előrejelzések szerint az Egyesült Királyság (az Egyesült Államok társaságában) már a legmagasabb ütemű fogyasztói áremelkedésre számíthat.

 2. ábra: Fogyasztói árindexre vonatkozó kilátások (éves áremelkedés, %) a G20-ak fejlett gazdaságaiban

Forrás: OECD (AUS = Ausztrália; CAN = Kanada; DEU = Németország; FRA = Franciaország; ITA = Olaszország; ESP = Spanyolország; JAP = Japán; KOR = Dél-Korea; UK = Egyesült Királyság; USA = Egyesült Államok)

Mind az áruhiánynak, mind pedig az áremelkedésnek további lökést adott a tengeri konténeres szállítás akadozása, illetve megdrágulása. A COVID miatti súlyos termeléskiesések az exportárualap jelentős csökkenéséhez vezettek a fejlett nyugati országokban, ezért az Ázsiából érkező import ellentételezése egyre komolyabb gondot jelentett. A nyugati kikötőkben felhalmozódó konténerek – amelyeket üresen nem érte volna meg visszaszállítani Ázsiába – egyre inkább hiányoztak a fejlődő világ exportkikötőiből. Miközben a COVID-intézkedések magára a konténergyártásra is kihatottak – amennyiben az elhasznált kapacitások egyszerű pótlása is meghiúsult –, a logisztikai zűrzavar 2020 nyara óta világszerte több mint az ötszörösére drágította a konténeres tengeri szállítást. Eközben a pontosan (határidőre) érkező konténerhajók aránya a felére (74-ről 36 százalékosra) csökkent. Tovább súlyosbította a helyzetet egyes kikötők rövidebb-hosszabb időre szóló hatósági lezárása, általában a kikötői munkalehetőségek csökkenése. Az eredeti állapot visszaállítására (a munkaerő és a kisvállalkozók visszacsábítására) azután – a COVID-intézkedések enyhülésének és a kereslet megélénkülésének idején – már nem volt mindenhol azonnal lehetőség. A kikötők szűkebb-tágabb környezetében – a kirakodás és az áru elszállítása terén – számos országban akut munkaerőhiány alakult ki. Így aztán több nagy nemzetközi kikötő bejáratánál tucatjával álltak/állnak sorban a konténerhajók arra várva, hogy felszabaduljon egy hely a kikötőben, és végre kirakodhassák a szállítmányukat.

Bár a fenti problémák egyikét sem lehet a Brexit számlájára írni, azért a brit benzinkutaknál kialakult, és hetekig tartó részleges üzemanyaghiány mégis összefüggésbe hozható az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból való kilépésével. Tény, hogy a munkaerő szabad áramlásának fenntartása – vagyis az EU egységes piacán való bennmaradás – jobb lehetőségeket kínálna a briteknek egyes szakmákban (köztük a teherfuvarozásban) a munkaerőhiány enyhítésére. Azonban a probléma ennél komplexebb.

Kamionsofőrből – ahogyan még jó néhány szakmából – Nyugat-Európa egészéhez hasonlóan az Egyesült Királyságban is régóta hiány van. Ezen a hiányon enyhített 2004-től kezdődően a keleti bővüléssel beáramló olcsó munkaerő. A sofőröknek munkát adó ügynökségek a számukra kedvező helyzetet kihasználva – igyekeztek alacsony szinten tartani a béreket, aminek hatására sok brit kisvállalkozó szorult ki a fuvarozásból, és a szakma a fiatalok számára is veszített a vonzerejéből. Azután jött a Brexit-népszavazás…

Nem mintha a Brexit elijesztette volna az uniós állampolgárokat. Ahhoz képest, hogy a népszavazás idején még csak 3 millió olyan európairól szóltak a jelentések, akik brit földön éltek – elsősorban munkavállalás vagy tanulás céljából – a 2019 közepén a letelepedési engedélyért folyamodók számára megnyíló kormányzati honlapon már 5,57 millióan regisztráltak a 2021 június végi határidőig. Ez utóbbi időpontban a kérelmek 90 százalékát már elbírálták, 95 százalékukat kedvezően. A kiadott engedélyek zöme az EU27-ek keleti és déli perifériáiról érkezetteknek jutott (lásd 3. Ábra). A magyarok a tizedik legnépesebb kolóniát alkotják.

3. ábra: Az Egyesült Királyságban elfogadott (előzetes és végleges¹) letelepedési kérelmek száma nemzetiségek szerint (2021. június 30. szerinti állapot)

Forrás: Gov.UK  1 = Kérelemért azok folyamodhattak, akik az átmeneti időszak végéig (2020. december 31-ig) megkezdték az egyesült királysági tartózkodásukat. Végleges letelepedési engedélyt azok kérhettek, akik már 5 évet eltöltöttek az országban. Akik nem, azok ideiglenes engedélyt kaphattak, de 5 év elteltével ők is jogosultak lesznek a végleges letelepedési engedély kérvényezésére. 

A Brexitre vonatkozó átmeneti időszak letelte után két és fél hónappal kitört a koronavírus-járvány. A COVID-intézkedések – ellentétben a Brexittel – már alaposan átrendezték a brit munkaerőpiacot. A gazdaság több hullámban történő részleges leállítása lecsökkentette a fuvarozási keresletet. Részben ennek hatására, részben a korlátozások nyomán 2020-ban több tízezerrel csökkent a sikeres teherautóvezetői vizsgát abszolválók, vagyis a szakmából nyugdíjba vonulók helyére lépők száma. Ráadásul a kamionsofőrök megtapasztalhatták, hogy a félelem milyen gyökeres változásokat hozott a munkakörülményeikben: a nemzeti és helyi szintű intézkedések nyomán gyakorlatilag kitiltották őket az autópályák mentén lévő benzinkutak és pihenőhelyek mosdóiból, tusolóiból, a bisztrókból, de még a kisebb élelmiszerboltokban a személyzet részére fenntartott toalettekből is. Miközben az egészségi állapotukkal kapcsolatban egyre több bizonyítékot kértek tőlük, a jogosítványuk megújítása végett egyre nehezebben jutottak be a háziorvosukhoz.

A kamionosokra a végső csapást egy adórendeletnek a magánszférára történő kiterjesztése jelentette. Az ún. IR35 bevezetésével a cél eredetileg az volt, hogy megszüntessen egy joghézagot, amely lehetővé tette a munkavállalóknak (és persze a munkaadóiknak, vagyis a sofőröket alkalmazó fuvarozó ügynökségeknek is), hogy kevesebb adót és járulékot fizessenek, ha nem alkalmazottként, hanem magánvállalkozóként szerződnek. Ez a rendelet az állami szférában 2017-től lépett hatályba, és bár a COVID miatt halasztódott a dolog, 2021 áprilisától végül a magánszférára is kiterjesztették. Ez a lépés önmagában 25 százalékkal (óránként 5-6 fonttal) növelte az amúgy is viszonylag alacsony (2-3%-os) profitrátával működő ügynökségek bérköltségeit, amely többletköltség nagy részét így kénytelenek voltak a sofőrökre és a klienseikre tovább hárítani.

A járványt megelőzően kb. 600 ezer kamionsofőr dolgozott az Egyesült Királyságban, közülük 60 ezren az EU27-tagországokból. 60 ezer állás volt betöltetlen. 2021 szeptemberében, a fuvarozási (üzemanyagellátási) krízis tetőpontján már 100 ezer kamionsofőr hiányzott a szakmából. Az RHA, a brit Közúti Szállítmányozási Egyesület nyárközepi felmérése szerint a fuvarozócégek zöme (58%-a) a Brexitet tartotta a sofőrhiány miatti legfőbb oknak; ezt követte a tömeges nyugdíjba menetel, illetve a kamionosok más iparágban történő elhelyezkedése. A legnagyobb fuvarozóügynökségek szemében azonban döntően az IR35-ös adórendelet okozta a munkaerőhiányt.

Másrészt tény, hogy sok külföldi munkavállaló a COVID miatt hazament, és azután „otthon ragadt”, mivel nehézségekbe ütközött a visszatérése. És miközben az EU27-ekben 400 ezer betöltetlen kamionsofőri állás van (csak Németországban 45, Franciaországban pedig 20 ezer), a megváltozott anyagi feltételek nem sarkallják visszatérésre a sofőröket, hiszen otthonukhoz közelebb is el tudnak helyezkedni – a britekénél nem rosszabb feltételekkel. Ráadásul sokuk élt a halasztott adófizetés lehetőségével, mely adóhátralékot a szigetországba való visszatérésükkor ki kellene fizetni.

Talán akkor járunk a legközelebb az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy nem csak a Brexit okozza a mostani „drámát”. A Brexit inkább csak a felszínre hozta a hosszú éveken keresztül a szőnyeg alá söpört problémákat. Azt, hogy a kamionos szakma képviselőinek megbecsülése sokat romlott a keleti bővülés óta. Bár a brit kormány 5000 ideiglenes (2021 karácsonyáig érvényes), tartálykocsik és élelmiszerszállító teherautók vezetésére szóló munkavállalói vízum kiadását rendelte el – és emellett a hadsereg segítségét is igénybe veszi a munkaerőhiány enyhítésére – hosszabb távon valószínűleg a piac fogja kikényszeríteni a megfelelő bérezést és a szakképzés felfuttatását. És nem csupán a kamionsofőrök körében, hanem a többi, az utóbbi évtizedekben mostohán kezelt, kelet-európaiakkal feltöltött, egyetemi diplomát nem igénylő szakmában is. A brit kormány terveiben mindenesetre ezen szakképzések megfinanszírozása kiemelt helyen szerepel.

Somai Miklós

Valóban fejlődés-e a jelenlegi keretek között a világgazdaság növekedése? Sheppard könyve tulajdonképpen ezzel a kérdéssel foglalkozik nyolc fejezeten keresztül. A kérdést a regionális közgazdászok (geographical economists) és a gazdaságföldrajzosok (economic geographers) alapvető szemléletmód- és felfogásbeli különbségekből következő vitájaként vizsgálja a szerző, már az elején egyértelművé téve, hogy az utóbbiak mellett foglal állást.

A Geography, Economy, Development című első fejezet bemutatja, hogy a regionális közgazdászok szemlélete jobbára belesimult abba a mainstream közgazdaságtani nézetbe, miszerint létezik a fejlődésnek egy egyetemesen érvényes módja (nevezetesen a globális kapitalizmus), amelyen – és egyedül ezen – keresztül mindenhol elérhető a jól(l)lét. A fősodratú regionális közgazdaságtan számára a földrajzi-területi különbségek externáliaként értelmezendők, ami megfelelő (piacipárti) politikákkal kezelhető és kezelendő. Ez a szemlélet visszavezethető a krugmani absztrakt és sematikus térbeli ábrázolásmódra.[i] A gazdaságfölrajz megközelítése teljesen ellentétes ezzel; a területi-földrajzi, illetve a gazdasági különbségek egymás természetes velejárói. Amennyiben a globális kapitalizmust, mint feltételezett egyetemes fejlődési modellt, rákényszerítik a földrajzilag eltérő területekre, az csak súlyosbítja az egyenlőtlenségeket. A regionális közgazdaságtan szemléletét a módszertani individualizmus, míg a gazdaságföldrajzét a társadalmi-térbeli dialektika jellemzi.

A második és a harmadik fejezet (Spatialities of Commodity Production és The Uneven Geographies of Globalizing Capitalism) az árutermelés és a gazdasági kapcsolatok térbeli egyenlőtlenségeivel – vagy inkább „egyenlőtlen térbeliségeivel” – foglalkozik. A földrajzilag (és történelmi-kulturális szempontok miatt is) eltérő adottságú területek eltérően tudnak csak csatlakozni a világkereskedelemhez. A globális kapitalizmus „égisze” alatt azok a területek, amelyeknek a növekedéselméletek egyoldalú logikája szerint jobbak a piaci kapcsolatai, más területek kárára használják ki ezt az előnyüket. A súlyosbodó globális egyenlőtlenségeknek még az is oka lehet, hogy nem minden bocsátható áruba egyformán; a szerző szerint például téves az a felvetés, hogy a munkaerőre és a tőkére egyformán árucikként lehet tekinteni. 

A negyedik és az ötödik fejezet (Capitalist Dynamics: Continuity, or Crisis? és Globalizing Capitalism’s Spatio-temporalities) a témában született számos szakirodalmi publikáció mentén bemutatja, hogy a kapitalizmus nem progresszív gazdasági rendszer, hanem olyan, amelybe bele vannak kódolva a periodikusan ismétlődő válságok. Az egyenlőtlenségek térbeli és időbeli együttes jellegével viszont még a globalizáció kritikusai sem foglalkoztak eleget. Az egyenlőtlen gazdasági kapcsolatok miatt a hátrányos helyzetű térségekben a globális kapitalizmusra – vagyis a világgazdaság jelenlegi formájára – (mindenáron) történő felcsatlakozás helyett/mellett inkább az alternatív helyi kísérleteket kellene támogatni. A szerző szerint ez különösen igaz a globális délen és a volt gyarmati területeken.

A hatodik fejezet (The Free Trade Doctrine – A Critique) egyebek mellett kitér arra, hogy történelmileg a szabadkereskedelmi doktrínát először a 19. század közepi Nagy-Britannia ültette át a kereskedelempolitikai gyakorlatába, amikor is kiterjedt gyarmatbirodalmának köszönhetően előnyös helyezben volt. Más gazdaságilag és politikailag erős országok (főleg az Egyesült Államok, Németország és Japán) viszont erősen protekcionista gazdaságpolitikát folytattak egészen addig, amíg a hazai gyártóiparuk kellően meg nem erősödött. Egy évszázaddal később, a második világháborút követően – részben Bretton Woods szellemében – az Egyesült Államok lett a szabadkereskedelem új élharcosa, nem véletlenül; globálisan messze ennek az országnak voltak ekkor a legelőnyösebbek a lehetőségei a nemzetközi piacokon. A (volt) gyarmati és félgyarmati térségek többségére azonban úgy akarták (és akarják) rákényszeríteni a szabadkereskedelmi liberalizáció ideológiai dogmává vált elvét, hogy sosem volt lehetőségük igazán a saját gazdaságuk védelmére és megerősítésére, aminek következtében a harmadik világbeli országok jobbára nyersanyagexportőrök lettek kiegyensúlyozatlan monoszektorális gazdasági szerkezettel.

A hetedik fejezet (Geographies of Unequal Global Exchange) a szabadkereskedelmi doktrínával szembeni heterodox (pl. marxista, posztkeynesiánus) megközelítésekkel foglalkozik, külön kihangsúlyozva a földrajzi szempontok jelentőségét. A szabadkereskedelemmel szembeni protekcionista állami politikák lehetnek a társadalom szélesebb rétegei számára kedvezőtlenek – amikor is csak egy vékony államkapitalista réteg jár jól –, de adott esetben akár előnyösek is, amennyiben a globális egyenlőtlenségből származó hátrányokat igyekeznek kompenzálni.

Az utolsó fejezet (Capitalism’s Raggedy Edges) kifejti, hogy a kapitalizmus társadalomföldrajzi kritikája a (piac)gazdasági nézőponton túllépő megközelítést feltételez. Az informális szektorba tartozó alternatív gazdasági gyakorlatok – amelyek egy része kimondottan a globális kapitalizmus hibáira adott válaszként született (pl. a szívességbankok és egyéb kölcsönös szolgáltatásnyújtáson alapuló rendszerek) – általában nem járulnak hozzá a piacgazdasághoz, viszont a társadalmi jóllétet növelhetik. Ugyanakkor gyakran előfordul az is, hogy ezek a kezdeményezések inkább újratermelik az egyenlőtlenségeket, amennyiben a piacgazdaság magába integrálja azokat. A piaci áruba bocsátás (commodification) okozta veszélyek a természeti erőforrások kizsigerelése és a környezetszennyezés tekintetében jelentik a legnagyobb kihívást, ami általában szintén szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségek formájában csapódik le, ugyanis a rendszerszintű környezetkárosítás árát sokszor a szegényebb tömegekkel fizettetik meg, miközben a negatív hatások közvetlen elszenvedői is éppen ők. A pénzügyi forrásokhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés szintén egyenlőtlen, amit a financializáció (pénzügyi globalizáció) folyamatai csak tovább mélyítenek; a pénzügyi központok közelében, ahol több forrás áll rendelkezésre, olcsóbbak a banki-pénzügyi szolgáltatások, mint a (pénzügyi földrajzi szempontból) perifériális területeken, ahol a leginkább szükség van ezekre. Ezt a kedvezőtlen tendenciát hivatottak enyhíteni több-kevesebb sikerrel egyes alternatív pénzügyi szolgáltatások, mint például a mikrofinanszírozás.

Összességében a könyv a globális kapitalizmus korlátai és kritikája mellett hangsúlyozza, hogy a kritikáknak nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a földrajzi, történelmi és kulturális különbségekből eredő egyenlőtlenségekre, valamint a kapitalizmus logikáján és dinamikáján túlmutató alternatív helyi társadalmi kísérletekre. Szintetizáló, irodalomfeldolgozó szakirodalomnak tekinthető a regionális tudományok területén, elsősorban gazdaságföldrajzi fókusszal.

Néhány felvetése a könyvnek tovább gondolandó. Az egyik ezek közül a szabadkereskedelem elvének felülbírálása, ami persze nem újdonság; sokan felhívták már erre a figyelmet korábban is. Nem pusztán arról van szó, hogy a gyakorlatban egyenlőtlen földrajzi adottságok miatt nem tud megvalósulni az az elméletileg egyébként jól működő – David Ricardóig visszanyúló – elképzelés, amely szerint a szabadkereskedelem a komparatív előnyök elve alapján mindenkinek előnyös. A jelenlegi globalizációs kontextusban már önmagában a szabadkereskedelem célja és értelme is megkérdőjelezhető azon ágazatok esetében, amelyek ugyanazt termelik mindenhol. Márpedig a legtöbb – de nyilván nem mindegyik – napi fogyasztási cikk olyan, amely bárhol előállítható. Borsos Béla ökológus három évtizeddel ezelőtt – a szocialista tervgazdaságok összeomlása és a piacgazdaság térnyerése idején – az alábbiképpen fogalmazta meg kritikáját egy konkrét szektor, az állattenyésztés kapcsán:

„A jelenlegi állattenyésztés egyik legnagyobb átka a kereskedelem nevetséges, de kategorikus kényszere. Gazdasági, politikai és fogyasztási tényezők bonyolult egybejátszása következtében csak akkor „éri meg” a mezőgazdasági termék előállítása, ha azt elsődlegesen nem hazai fogyasztásra, pláne nem regionális piacra szánják, hanem soklépcsős átalakítási és értékesítési folyamat során a világ egy más részébe juttatják. […] Bármily furcsának tűnik, az organikus, alternatív mezőgazdaság pontosan tudja a választ erre a látszólag feloldhatatlan kérdésre. Az első alapelv a regionalitás. […] A kívánatos másik alapelv az lenne, amely megteremti a szabadkereskedelem helyett a kereskedelem szabadságát, és fenntartja a jogot egyes országoknak, országcsoportoknak vagy régióknak védővámok és egyéb intézkedések bevezetésére saját nemzeti vagy regionális érdekeik védelmében. A harmadik és legfontosabb a politikai, gazdasági és földrajzi egységek regionális önellátásának kidolgozása lenne, amely a jelentősebb mezőgazdasági termékekből az illető régió teljes lakosságának igényeit fedezni kívánja. Kereskedni pedig elsősorban olyan specifikus termékekkel lehetne, amelyek másutt nem teremnek meg.” [ii]

Lakócai Csaba

[i] Krugman telephelyelmélete sematikus és absztrakt területábrázolásból indul ki, és matematikai levezetésekkel modellez egy elméleti morfogenezist, ami azonban a gyakorlatban nem működik. A gazdaságföldrajz válasza erre, hogy téves feltevés egy egységesen sematikus minta mentén vizsgálni a térfejlődést, ugyanis a valóságban ilyen nincsen; mindegyik régiónak a priori földrajzi adottságai vannak, amelyek igencsak eltérőek.

[ii] Borsos B. (1994): Az élet kereke. Liget Műhely Alapítvány, Budapest. 229-232. o.

2021. június 20-án és 27-én Franciaország európai nagyrégióiban, tengerentúli területein és megyéiben kétfordulós választásokat tartottak, melynek során eldöntötték, hogy a közigazgatási eme köztes szintjein milyen politikai orientációjú, illetve összetételű tanácsok működjenek az elkövetkezendő években. Az 1990-es évek végéig az volt a tapasztalat, hogy az emberek viszonylag nagyobb arányban jelennek meg a hozzájuk közelebb álló (helyi önkormányzati), illetve a messzinek tűnő, de nagyon fontosnak tartott (parlamenti és köztársasági elnöki) választásokon, míg például az Európai Parlament összetétele kevésbé hozza lázba őket. A 2000-es évektől kezdődően azonban, egyre egyértelműbb tendenciaként, csökkent a szavazási hajlandóság, ami alól kivételt egyedül a köztársasági elnöki választás jelentett (1. ábra). Végül, ehhez a romló irányzathoz adódott hozzá 2020-tól a „COVID-hatás”, mely teljesen a mélybe taszította a részvételi szándékot: a korábban általában 70 százalék fölötti részvétellel lezajló települési választásokon 2020-ban negyvenegy-két százaléknyi szavazó jelent meg, a 2021-es megyei/regionális tanácsok megújítása miatt pedig a szavazásra jogosultak alig egyharmada volt hajlandó kimozdulni az otthonából (1. ábra – kiemelt adatok).

1. ábra: Távolmaradási arány a különböző szintű és típusú választásokon Franciaországban (a szavazásra jogosult népesség százalékában)

Megjegyzés: az egymás fölötti jelölések az adott választás első és második fordulójának eredményeit mutatják (Forrás: Abstention électorale en France)

A pontos távolmaradási arány a regionális választásokon az első fordulóban 66,72, a második fordulóban pedig 65,35 százalékos, a megyei választásokon pedig rendre 66,68, illetve 65,66 százalékos volt. Amennyiben a szándékosan érvénytelenül (kitöltetlen, széttépett, vagy összefirkált cédulát bedobó) szavazókat is számításba vesszük, úgy a tényleges részvételi arány 31,98/33,2, illetve 31,68/31,74 százalékos volt a régiókban, illetve a megyékben a választások két fordulójában [1].

A voksolók korösszetételét tekintve elmondható, hogy minél öregebb volt valaki, annál nagyobb eséllyel vett részt a választásokon. A szavazáson megjelentek több mint egyharmada 70, több mint fele 60, és több mint kétharmada 50 éves, vagy annál is idősebb volt (2. ábra). Ez egyrészt a hagyományos pártoknak (baloldalon főleg a Szocialista Pártnak, a jobboldalon pedig a Köztársaságiaknak) kedvezett, másrészt azzal az eredménnyel járt, hogy a regionális tanácsokban szinte kivétel nélkül a hivatalban lévő elnököt választották újra. 

2. ábra: A szavazáson megjelentek kor szerinti megoszlása a 2021-es regionális/megyei választásokon

Forrás: BFM-TV és INSEE [2][3]

A megyei és regionális választások eredményét a 3. ábrában foglaltuk össze. A közel 6000 tanácsosi hely zömét a jobbközép és balközép pártok és a hozzájuk csatlakozó egyéb politikai formációk szerezték meg: a jobboldal jellemző partnerei a centrista pártok, a baloldalé pedig a környezetvédők voltak. A populista erők a vártnál gyengébben szerepeltek: a Nemzeti Tömörülés (a korábbi Nemzeti Front) például egyetlen régióban sem tudott győzni, és a megyékben alig jutott képviselői helyhez, a 2017-es választásokon még jól szereplő Lázadó Franciaország pedig szinte láthatatlan volt. Az előbbiek magyarázataként megjegyezzük, hogy míg a szélsőjobbal senki sem volt  hajlandó szövetkezni, ellenük azonban mindenki, addig a radikális baloldallal a Szocialista Pártnak voltak fenntartásai. A vesztesek közé sorolhatók még a zöldek és a köztársasági elnök mozgalma (Lendületben a köztársaság, LREM), akik saját listán nem, csupán a tradicionális jobb- és baloldali erőkkel összeállva tudtak a regionális vezető erők részesei lenni.   

3. ábra: A 2021-es regionális/megyei választások eredménye

A megyei listákra adott voksok megoszlása	A regionális listákra adott voksok megoszlása
A megyei tanácsi helyek megoszlása	A regionális tanácsi helyek megoszlása

Forrás: La Voix du Nord [1]

A 2021-es franciaországi megyei és regionális választásokkal kapcsolatban két kérdést érdemes megvizsgálni: először, hogy mi okozhatta a rekord alacsony részvételt; másrészt, hogy milyen hatással lehet az eredmény a 2022-es köztársasági elnöki, és az azt követő parlamenti választásokra?

Az első kérdést illetően, valószínűleg szerepe volt annak, hogy a COVID-válsággal kapcsolatos, sorozatban harmadik, az emberek mindennapi életét korlátok közé szorító intézkedéscsomag enyhítésére, illetve fokozatos kivezetésére nagyjából a választások első és második fordulójával párhuzamosan került sor. A fiatalabb korosztályok számára az újra megnyíló gazdasági, utazási és szórakozási lehetőségek könnyen a háttérbe szoríthatták a demokratikus politikai jogaik gyakorlására vonatkozó igényeiket. A választási rendszer bonyolultsága, az igen változatos összetételű szövetségeket eredményező közös pártlisták átláthatatlansága, az első és második forduló közötti további listaegyesítések lehetősége és gyakorlata, valamint általában a megyei és regionális önkormányzati funkcióknak a szavazók általi nem kellő ismerete is hozzájárulhatott az alacsony részvételi hajlandósághoz. Végül, azt sem lehet teljesen kizárni, hogy a politikai rendszerrel szembeni kritika is megfogalmazódott a tömeges távolmaradásban. A választási kampány vitáiban kitüntetett szerepet kapott témák (közbiztonság, migráció, iszlám) nem feltétlenül esnek egybe az embereket leginkább foglalkoztató témákkal: az egyre nehezülő megélhetéssel, a fiatalok (és kevésbé fiatalok) lakásproblémáival, a leromló közszolgáltatásokkal, a foglalkoztatási kilátásokkal és a COVID-válság menedzselésével.

A második kérdést illetően meg kell jegyezni, hogy sem az alacsony részvételből, sem az eredményekből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. Ugyanakkor bizonyos jelekre érdemes odafigyelni. Az extrém alacsony részvétel legitimációs kérdéseket vet föl: amennyiben nem sikerül visszaszerezni az emberek politika iránti bizalmát/érdeklődését, és a köztársasági elnök és a parlamenti képviselők mögött sem lesz kellő társadalmi felhatalmazás, ez állandósuló szociális feszültségekhez, kormányzási nehézségekhez vezethet, ami a gazdaságra visszahatva tovább ronthatja a válságból való kilábalás esélyeit. Továbbá, a szélsőséges pártok visszaszorulása és a hagyományos pártok jó szereplése bizonytalanná teszi azt az elképzelést, amely szerint 2022-ben megismétlődik a 2017-es forgatókönyv, és az elit elnökjelöltje a második fordulóban megint egy, a széles tömegek számára elfogadhatatlan populista ellenféllel találja majd magát szemben. Mindenesetre, az ország élhetősége és kormányozhatósága szempontjából hasznos lenne, ha a soron következő (2022-27-es) ötéves elnöki/parlamenti ciklusban az emberek mindennapi problémáira jobban odafigyelő politikai formáció kerülne hatalomra.

Somai Miklós

[1] La Voix du Nord (2021): Élections régionales & départementales 2021, Tous les résultats - https://www.lavoixdunord.fr/elections/resultats

[2] BFM-TV (2021): Régionales: 79% des 18-34 ans se sont abstenus au second tour – https://www.bfmtv.com/politique/elections/regionales/regionales-79-des-18-34-ans-se-sont-abstenus-au-second-tour_AN-202106280032.html

[3] INSEE (2021): Population par sexe et groupe d'âges, Données annuelles 2021 – https://www.insee.fr/fr/statistiques/2381474

Az Európai Unió történetének legnagyobb újjáépítési pénzügyi csomagja a „Next Generation EU” terv. A Helyreállítási Alap igénybevételéhez a tagállamoknak tervet kell benyújtaniuk.

Ez év május 17-én, a parlamenti ülés kezdete előtt két perccel került fel a kormányzati honlapra a 391 oldalas „Magyarország Helyreállítási és Ellenállási Terve” (HET). Ez már a második verzió volt, mert közben változtak a politikai megfontolások. Az első, áprilisi verzió még 5800 milliárd forint összeget kért az Európai Uniótól (hitelekkel együtt), a második verzió már csak a 2511 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást igényelte. Mindkét verzióban közös vonás azonban, hogy a szakmai szervezetek bevonása és társadalmi egyeztetés nélkül készült.

Ugyan sokat fakult, de Magyarország legerősebb vonzó tényezője a külföldi befektetők szemében a szakképzett munkaerő volt. Köztudott ugyanakkor, hogy hazánk oktatási eredményei, mutatói az elmúlt évtizedben romlottak. Éppen ezért égető fontosságú lenne, hogy az Uniótól kapott támogatás jelentős része az oktatásban hasznosuljon. Az eredeti tervhez képest a „demográfia és köznevelés” téma finanszírozási igénylése a felére csökkent (458 milliárdról 230-ra).  Az egyetemekre szánt 1191 milliárd forint eltűnt a HET-ből, de megjelent a „magasan képzett, versenyképes munkaerő” fejezet 281 milliárdot forinttal. Ide tartozik a felsőoktatás modernizációja, a szakképzés megújítása és az innovációs ökoszisztéma megerősítése. A köznevelésre és a felsőoktatásra kért összegek tehát a töredékére csökkentek, de nézzük, milyen célokra fordítaná ezeket a kormány.

A köznevelési rész egyik pillére a bölcsődékkel foglalkozik. 2019-ben 48702 bölcsődei férőhely állt rendelkezésre a KSH adatai szerint. Ezt további 3300 hellyel tervezi a HET bővíteni 2024 végéig, amire (beleértve az épületek felújítását) 40 milliárd forintot irányoz elő. „A kora gyermekkori nevelés-gondozás (3 év alatti gyermekek esetében) kihatással van a gyermek későbbi életútjára, ezért meghatározó, hogy ebben az érzékeny életkorban a gyermekekkel – a jövő nemzedékével – magasan kvalifikált szakemberek foglalkozzanak.”- írja az anyag (40.old.). Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy a pszichológiai, gyermeknevelési szakirodalom a család fontosságát hangsúlyozza ebben az életkorban, tehát a gyermekkel otthon maradó szülőt is lehetne jobban támogatni.

HET köznevelési terveinek egyik legfontosabb területe a digitális oktatás. A köznevelésról szóló oldalakon 56-szor fordul elő a „digitális” szó. A „bér” szó egyébként csak mindössze 8 alkalommal, de nem annak tervezett emelkedésével kapcsolatban. Magyarország sajnos utolsó előttiként kullog az EU tagállamok között a tanítók, tanárok bérezését tekintve (1. ábra) és amíg ez gyakorlatilag megélhetési gondokat okoz, addig a pályaelhagyók száma nem fog csökkenni, és a tanári pálya nem lesz vonzó, akármennyire is digitalizált az. Erről az alapvető és szinte minden további tényezőt meghatározó problémáról mindössze ennyit ír a HET:„..tervezzük egyrészt a Klebelsberg ösztöndíj kiterjesztését a pályakezdő pedagógusokra, a tanárok juttatási és ösztönzőrendszerének bővítését, valamint – az európai, pl. észt jógyakorlatokat is figyelembe véve – a segítő személyzet és a felsőbb éves diákok bevonását a digitális támogató feladatok ellátásába”(47.old) A pedagógus bértábla még mindig a hat évvel ezelőtti minimálbérhez képest van meghatározva és egy tíz éve tanító, egyetemet végzett pedagógus bruttó havi 274 000 forintot keres  miközben a bruttó átlagkereset  2021 februárjában havi 414 400 forint volt.

 1. ábra: Teljes állású tanárok éves bruttó fizetése 2019 (alap- és középfokú képzésben)

Forrás: Eurydice (2020): Teachers' and School Heads' in Europe 2018/19 Eurydice – Facts and Figures Salaries and Allowances. 13. old.

Egyre több a sajátos nevelési igényű gyerek Magyarországon[1], de egyre kevesebb a gyógypedagógus is. A HET szolidan utal arra, hogy a diákok kompetenciái matematika és szövegértés terén OECD-átlag alattiak, hogy nagy a korai iskola-elhagyók száma és hogy „lehetséges” a szegregáció is. Cél mindezek javítása, de hogy pontosan hogyan, azt nem tudjuk meg. Olvashatjuk viszont, hogy javítani kell az iskolák ellátását digitális eszközökkel, a tanórákon ezeket jobban kell használni, ezzel is csökkentve a „papíralapú oktatási tartalmak” felhasználását. A digitális eszközök káros hatásainak a 14 év alatti gyermekek szervi és pszichés fejlődésére ugyan könyvtárnyi irodalma van, de ez a HET összeállításánál nem volt szempont, és ilyen szakértők sem látták az anyagot. A HET mindenesetre előirányozza 2025 végéig 615 ezer db notebook beszerzését és digitális „élményszerű” tananyag fejlesztését. (Az, hogy mindez hogyan fér bele a NAT által megkövetelt igen feszített órarendbe, nincs tárgyalva).

Az irány tehát a digitális fejlesztés, ily módon: „A főállású pedagógusok létszáma 118.308 fő. Jelen projekt az ösztönzőprogramba az iskolában főállásban foglalkoztatott pedagógusok 25%-át (negyedét) kívánja bevonni, ami alkalmas arra, hogy multiplikátor hatása révén a pedagógus-társadalom többségét, az ún. kritikus tömeget elérve a fejlesztés a teljes pedagógiai gyakorlatot áthassa. A résztvevő 30 000 pedagógus számára differenciált ösztönző rendszer kerül kialakításra. A differenciálás szempontja a pedagógusok digitális tudásszintje, továbbá a hátrányos helyzetű tanulókkal foglalkozó pedagógusok kiemelt támogatása… A programok személyes jelenléttel vagy online kontakt formában valósulnak meg, konzultációk, illetve szervezett workshopok keretében. Az egyes workshopok várható résztvevői létszáma: 12 -18 fő. A csoportok kialakítása jellemzően a résztvevők digitális pedagógiai kompetenciái alapján történik, ezért a résztvevők bemeneti mérésen vesznek részt”.(58.old.) Vagyis a pedagógusok negyedétől várják el, hogy továbbadja valahogyan azt a digitális tudását kollégáinak, amit valamilyen kormány-megbízott cég által szervezett workshopokon elsajátít 2026 végéig. A köznevelés digitalizációjára előirányzott összeg 190,6 milliárd forint.

Következik a felsőoktatás. Ebben a részben már 113-szor fordul elő a „digitális” szó. A fő pillérek itt is az épületfejlesztés, digitális eszközök és digitális tananyagfejlesztés. A HET érinti azt is, hogy az OECD és EU átlaghoz képest alacsony a felsőfokú végzettségűek száma, ezért „cél a felsőfokú végzettséget szerzők számának többek között a beiratkozási bázis szélesítése révén történő növelése, a felsőoktatás minden szintjén.” (68.old.) A HET úgy csodálkozik rá a korai iskolaelhagyók magas arányára a szakképző intézményekben, a lemorzsolódásra és rossz teljesítményre, mintha az nem az elmúlt évtizedek oktatáspolitikájának egyik következménye lenne. A külföldi egyetemek vonzóereje nem csökkent a tehetséges fiatalok körében és az egyetemi szféra autonómiájának törvénybe iktatott csökkentésével a magyar felsőoktatás népszerűsége várhatóan tovább hanyatlik[2]. A HET szerint az infrastruktúra fejlesztése és az új digitális tananyagok mindenesetre majd megoldják a gondokat. Minderre (ha belevesszük még a Nemzeti Laborokat is) 281 milliárd forintot igényel az EU-tól 2026-ig. (Csak összehasonlítási alapként: egyetlen évre a jövő évi költségvetésben 340 milliárd forintot különítettek el sportberuházásokra és pályázatokra).

Az EU-nak benyújtott dokumentum és az abban igényelt összegek és célok alapján tehát nem várható a magyar közoktatás és felsőoktatás megújulása. Bár a kulcsszó a digitalizáció, ahogy hazánk évtizede stagnáló digitalizációs mutatói is érzékeltetik: a modern világgazdaságba való bekapcsolódás nem elsősorban a digitális eszközök beszerzésén, hanem az azokat használó emberi erőforrás minőségén múlik. A „magasan képzett versenyképes munkaerő” fogalma tehát helyes. Azonban nemsokára nem lesz, aki „magasan képezzen” és nem lesz kit.

Éltető Andrea

[1] Ez többek között a digitális eszközök kisgyermekkori használatával  is összefügghet.

2] Az egyetemi oktatók fizetése természetesen Nyugat-Európában sokszorosa a magyar juttatásoknak.

Emlékezetes volt a Valentin nap Katalóniában. A világjárvány harmadik hullámában, maszkban, esőben választani mentek az emberek. Pontosabban a választásra jogosultak bő fele, 53%, ami az eddigi legalacsonyabb részvételi arány. A távolmaradókat nemcsak a fertőzés veszélye riasztotta el, de bele is fáradtak a pártok függetlenségi huzavonájába.

A digitalizáció és az Ipar 4.0 fogalma hazánkban is nagyon felkapott. Joggal, hiszen az Ipar 4.0 egy összetett, több pillérből (az egyik a digitalizáció) álló rendszer, ami átalakítja a vállalatirányítást, termelés-szervezést és a versenyképesség fenntartásához ma már szinte elengedhetetlen. Már 2015-ben felismerték egyes ipari és kormányzati szervezetek ennek fontosságát, és különböző szervezetek, ösztönző projektek indultak elsősorban a vállalatok számára.

The COVID-19 crisis (epidemic and economic crisis) provided a challenging time for European governments. Since the coronavirus reached the European continent and member states of the European Union, the position of the Hungarian government regarding the main issues and challenges of the European Union, however, has remained intact.

A KRTK Világgazdasági Intézetében 2016 óta folyik kutatás az Európán kívüli feltörekvő piacok multinacionális vállalatainak vizsgálata érdekében. A projekt keretében számos feltörekvő gazdaság (Kína, India, Brazília, Mexikó, Törökország, Dél-Afrika, Oroszország, Dél-Korea, Tajvan, Malajzia, Thaiföld, Indonézia, Vietnám) vállalatainak közvetlen külföldi befektetéseit vizsgáltuk meg több szempont alapján (pl. trendek, szektorális és földrajzi irányultság, toló (push) és húzó (pull) tényezők, motivációk stb.). Kiemelten a kelet-közép-európai befektetéseikkel (és azon belül is a V4 országokban lévő befektetéseikkel) foglalkoztunk. Jelen blogbejegyzés a délkelet-ázsiai befektetőkkel (Malajzia, Thaiföld, Indonézia, Vietnám) kapcsolatos kutatási eredményeket mutatja be.