Az Amerikai Egyesült Államok szinte teljes egészében importból öltözik fel, legyen szó akár ruháról, akár cipőről. Bár az amerikai elnök a vámháború napokban kihirdetett fejleményeinek jegyében olcsóbb termékeket vizionált az amerikaiak számára, a tervezett vámok nagy valószínűséggel pont azokat fogják negatívan érinteni, akik amúgy is sérülékenyek. Tehát a szegényebb amerikaiakat, és azokat a fejlődő országokat, ahol jelentős a ruházati gyártás – és az amerikai import aránya.

Április 2-án jelentette be az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Donald Trump, hogy vámokat vezetnek be az amerikai piacra importált termékekre, amolyan ellensúlyozásként az amerikai kereskedelmi deficitre. A jelenlegi állás szerint április 5-én léptek életbe az alapvámok, majd 9-én továbbiak. 9-én ugyanakkor azt is bejelentette, hogy 90 napig szünetelteti a vámokat azokkal az országokkal szemben, amelyek képviselői megkeresték és nem tettek ellenlépéseket. Elemzők és közgazdászok igencsak vitatták a tervezett vámok pozitív hatását az amerikai gazdaságra és megkongatták a vészharangokat, hogy összességében a tervezett vámok az amerikai vásárlókat (s fogyasztókat) büntetik majd magasabb árú termékekkel, recesszióba taszítva így az országot.

Globális értékláncok: a ruházati gyártás az egyik legszéttagoltabb

A WTO 2023-as jelentése szerint a textilek és a ruházati termékek teszik ki a készáruk nemzetközi összexportjának 2 és 4%-át: ez 339 és 576 milliárd (amerikai) dollárt jelent. A ruházati termékek világexportjának tekintetében Kína a legjelentősebb (31% a részesedése), majd az EU (27,1%) után Banglades (7,9%), Vietnám (6,1%), Törökország (3,5%), India (3,1%), Indonézia (1,7%) és Kambodzsa (1,6%), valamint Pakisztán következik (1,5%). Az Amerikai Egyesült Államok pedig a legnagyobb importőr, tehát az amerikai vámok kétségkívül súlyosan fogják érinteni a vámokkal sújtott országokat.

Az Observatory of Economic Complexity adatai alapján az USA 2023-ban 242 milliárd dollár értékben importált ruházati termékeket. Ezek között vannak kötött és nem kötött pulóverek, női-, férfi-, gyerekruhák, minden egyéb textilruházati termék mellett. A legtöbbet Ázsiából importálja az ország, Kína, Japán, Dél-Korea és Vietnám mellett még a mexikói és kanadai import jelentős – Kanada és Mexikó az alapanyagok, textilek terén is. A legmagasabb vámokkal sújtott országok kormányai, így Vietnám, Indonézia, India és Kambodzsa ugyanakkor már jelezték, hogy megpróbálnak tárgyalni Trumppal és készek elengedni az amerikai importra korábban kivetett vámokat. Kína – mint legnagyobb importőr – azonban úgy tűnik, felveszi a kesztyűt és maguk is „fegyvert” ragadnak a vámháborúban. Szerdán az Európai Bizottság is ellenintézkedéseket jelentett be.

Trump eredeti kijelentésével, ígéretével a gond azonban az, ahogy azt a Business of Fashion elemzése is írta, hogy az USA importálja az általuk felhasznált ruházati termékek 98, és a cipők 99%-át. Tehát alig lesz olyan ruházati termék az amerikai piacon, amelyiket nem érintik az újonnan bejelentett vámok. A tervezett vámok pedig több tucat olyan országot érintenek, amellyel szemben kereskedelmi deficitje van az USÁ-nak – ezek közül több is olyan fejlődő ország, amelyeknek az exportjának (és foglalkoztatásuknak) jelentős százalékát adja a ruházati gyártás.

Donald Trump április 2-i bejelentése alapján mekkora vámok sújthatják egyes országok ruházati exportját

Tervezett vámok forrása: CNN Business, Ruházati termékek importja: UN Comtrade, SITC 84 – Ruházati termékek kategória

Bár a UN Comtrade adatbázisban nincs minden érintett ország ruházati exportjára vonatkozó adat 2023-ra vonatkozóan, azt azonban kijelenthetjük, hogy gyakorlatilag még az Európai Unió jár a legjobban a 20%-os vámokkal. Míg az EU azonban jó pár más termékkel és szolgáltatással tud kereskedni, addig Banglades exportportfóliója már kevésbé színes: az ország toronymagasan legjelentősebb exportcikke a ruházati termék (2023-ban 4,89 milliárd dollárt tett ki), és ennek szinte a felét az amerikai piac importálja. Korábbi exportadatok alapján a bangladesi ruházati gyártás az ország teljes exporttevékenységének körülbelül 70%-áért felelős.

Bár az adatbázisban Bangladesre és Vietnámra vonatkozóan nincsenek adatok 2023-ra, Kambodzsa példáján látszik a sérülékenység: az ország teljes exportja 2023-ban 23,7 milliárd dollár volt, ebből 7,9 milliárd dollár csak a ruházati termékek exportja. Tehát az ország exportjának közel 30%-át ruházati termékek teszik ki, és ezekből 2,6 milliárd dollár, tehát annak majdnem a fele az amerikai piacra ment. De Kína esetében sem elhanyagolható az amerikai piac: 164,7 milliárd dollárból 34,7 milliárd dollárnyi ruházati termék, tehát annak a körülbelül 20%-a az amerikai piacra megy. Kína szerepe azonban csökkent az utóbbi 15 évben a ruházati gyártásban, miközben az olyan országoké, mint Banglades és Vietnám megerősödött.

Az EU-ba irányuló ruházati exportot több kevésbé fejlett ország esetében például az Everything But Arms megállapodás pörgette, mivel ennek keretében vámmentesen, mennyiségi kvóta nélkül exportálhattak az EU piacára (mindent, csak nem fegyvert, ahogy a név is sugallja, bár Kambodzsától megvonta az EU ezt a kedvezményt, pont a ruházati iparban is súlyosan megsértett emberi és munkajogok miatt). A 2005-től megszűnő Multi-Fiber Arrangement óta pedig nem sújtják különösebben mennyiségi kvóták a ruházati kereskedelmet – ennek megfelelően számos fejlődő ország lépett be a globális (ruházati) értékláncokba. Mostanra a WTO „általános” szabályai határozzák meg a ruházati termékek nemzetközi kereskedelmét. Tehát ezeknek „köszönhetően” nőtt meg leginkább délkelet-ázsiai országok ruházati exportja az amerikai piacra (is). Bár 20 országgal van (kétoldalú) szabadkereskedelmi megállapodása, az USA esetében a Közép-Amerika-Dominikai Köztársasággal kötött szabadkereskedelmi megállapodás (CAFTA-DR) értelmében a textil és ruházati termékek mindkét irányba vámmentességet élveznek. Ennek, és a korábbi NAFTA-nak köszönhetően az amerikai ruházati cégek döntően a nyugati féltekén kereskednek, ha textilekről és ruházati termékekről van szó. 2020-ban egyébként az amerikai piacra importált ruházati termékek csak kicsit több, mint 12%-a érkezett a szabadkereskedelmi megállapodások karimája alatt és ezekre viszonylag magas vámot is vetettek ki (más termékkategóriákhoz képest).  

Szintén a Business of Fashion 2024. április 6-án megjelent cikke szerint számos ázsiai gyártó ország képviselője nyilatkozta, hogy nem tervezik, hogy megbosszulnák az amerikai vámokat. Bár korántsem beszélhetünk egyenlő erőviszonyokról a nemzetközi kereskedelem színterén, amikor számos fejlődő, és legkevésbé fejlett országban gazdasági tevékenységei során dominálnak az alacsony hozzáadott értékű összeszerelő műveletek, és az iparban foglalkozatottak jelentős hányadának pont a relatív olcsón, könnyen, gyorsan „felhúzható” ruházati ipar jelent megélhetést. Valamint az évtizedek óta kedvező szállítás a hatalmas amerikai piacra, össze sem hasonlítható a helyi, regionális piacok méretével (kivétel persze Kína) és vásárlóerejével.

Made in America – milyen áron?

A tőzsdén jegyzett, az utóbbi időszakban egyre inkább konglomerátumosodó amerikai ruházati márkák részvényeinek sem tett jót a bejelentés: a Nike, a Puma, a Ralph Lauren, a PVH (ide tartozik a Tommy Hilfiger és a Calvin Klein), a Capri (Michael Kors, Versace, Jimmy Choo) és a Tapestry (Coach New York, Kate Spade, Stuart Weitzmann) részvényeinek értéke is zuhanni kezdett a bejelentés hatására. A vámháború aktuális, forrongó szakasza nem is lehetett volna rosszabb időzítésű az elmúlt időszak egyik legnagyobb luxusipari akvizíciójához: az olasz Prada csoport a héten döntött volna az amerikai Caprihoz tartozó (ám olasz) Versace márka megvásárlásáról. A Wall Street Journal értesülései szerint akár teljesen meg is hiúsulhat az adásvétel, a Financial Times pedig 200 millióval alacsonyabb vételárról írt.

Ugyanakkor az amerikai textil-, és ruházati ipar nagyon korán kiszervezte a gyártást, ezzel párhuzamosan pedig szinte teljes egészében leépült a helyi iparág: ahogy Sass Magdolna írta a korábban megjelent cikkében, Trump tanácsadói a termelési kapacitások kihelyezését és az ipari kapacitások külföldre telepítését is az amerikai ipar leépülésének, és így a kereskedelmi deficit mögötti okoknak tekintik. Ezek a vezető amerikai divatmárkák pedig szinte teljes egészében kiszervezték az országból a gyártást, már zömében az 1990-es években.

Ha pedig a külföldi beszállítóikon keresztül szeretnék csökkenteni a költségeket a cégek (márpedig a korábbi példák alapján elég biztosan kijelenthetjük, hogy a gyártási költségeken akarnak majd faragni, és/vagy árat fognak emelni, amit a vásárlók fizetnek majd meg), az az alapból rendkívül alacsony haszonkulccsal működő, sokszor kizsákmányoló és emberi-, valamint munkajogokat sértő munkakörülmények egyenesen még további romlásához vezet. (Bár ez nem fogja se Trumpot, se a tanácsadóit meghatni.) Az a néhány, ruházati gyártással foglalkozó amerikai vállalat pedig, akik még működnek, a magas(abb) munkaerőköltségek, az alapanyagra kivetett vámok kényszerű megfizetése miatt, kapacitás hiányában sem lesznek képesek kielégíteni a többletigényt, ha az amerikai márkák helyben szeretnének ezután gyártatni.

A Bureau of Labor Statistics adatai alapján 1990 és 2025 között 90%-kal csökkent a ruházati iparban dolgozók száma az USA-ban: míg akkor több, mint 938 ezer fő dolgozott a szektorban, mostanra kicsit több, mint 84 ezren dolgoznak a szegmensben. Összehasonlításképpen: Magyarországon – ami mind területileg, mind munkaerő tekintetében az USA töredéke - mostanra zsugorodott a ruházati ipar, ami körülbelül 17 ezer főt számlál a KSH adatai alapján. Bangladesben körülbelül 4 millió, Kambodzsában pedig 700 ezer embernek nyújt megélhetést a ruházati ipar a Clean Clothes Campaign NGO korábbi számításai és kutatásai alapján.

Ugyanakkor az amerikai ruházati dolgozókat sem fürösztik tejben-vajban: a kizsákmányoló sweatshop-körülményeket tévesen köti a köztudat a fejlődő országokhoz. Edna Bonacich és Richard Appelbaum már 2000-ben megjelent könyvökben mélyrehatóan rámutattak a Los Angeles-i ruházati műhelyekben uralkodó, méltatlan munkakörülményekre. Az amerikai ruházati ipar munkakörülményeit szabályozni kívánó, ún. FABRIC (Fashioning Accountability and Building Real Institutional Change) törvényjavaslatot 2022-ben terjesztették a Szenátus elé. Ha pedig növekszik az iparági nyomás (márpedig egy bizonytalan helyzet is nyomást gyakorol az amúgy is kompetitív, rendkívül árérzékeny ruházati beszerzésre), annak a ruházati gyártásban dolgozók isszák meg a levét, mert az ő munkakörülményeik fognak romlani.

Bár a U.S. Bureau of Economic Analysis 2022-as évre vonatkozó adatai alapján az amerikai ruházati cégek termelése rekordot döntött és elérte a 28 milliárd dolláros értéket, azért ez még mindig csekély az ország ruházati importjának fényében. Az amerikai kereskedelmi minisztérium alatt működő Office of Textiles and Apparel (OTEXA) adatai alapján ebből 24,8 milliárd dollárnyit egyébként exportáltak, tehát keveset értékesítettek a cégek a hazai piacon. Ezen felül bármelyik amerikai divatmárkát, mérettől függetlenül hátrányosan érintik a tervezett vámok, mivel még ha az USÁ-ban is gyártják a termékeiket, az alapanyagot már garantáltan importálják, amerikai textilgyártás szinte teljes hiányában.

Érintetlen luxusipar?

A legnagyobb luxuskonglomerátum, a francia LVMH ugyanakkor a bevétele egynegyedét az amerikai piacról szerzi: a luxuscsoport CEO-ja, a világ egyik leggazdagabb emberének is tartott Bernard Arnault a Le Monde szerint egészen jó kapcsolatot ápol Donald Trumppal annak első elnöki ciklusa óta. Az amerikai piac ráadásul kiemelten fontos a koronavírus-járvány utáni fellendülésben az európai luxusmárkák számára, különösen mióta már nem alapozhatnak úgy az ázsiai luxuséhségre, mint korábban. Míg az ázsiai luxusfogyasztó réteg mind inkább elkezdte értékelni a helyi tervezőket és megfontoltabban költ, az amerikai luxusfogyasztók – szemben az európaiakkal, akik inkább spórolnak egy közelgő, fennálló válság során - előszeretettel szórják a pénzt, bizonytalan gazdasági helyzetben is. Eddig körülbelül 15%-os vám volt az európai luxustermékeken, így a tervezett 20%-ot akár a késztermékek árának 1-4%-os emelésével is kompenzálni tudják a hagyományosan magasabb marginnal operáló luxusmárkák. Ezt pedig a nyilvánvalóan magasabb keresettel is rendelkező luxusfogyasztók könnyebben el is fogadják majd. Az LVMH csoport egyébként már Trump első ciklusa alatt is elébe ment a dolgoknak és a vámháborús lépéseknek: 3 gyárat nyitottak Texasban és Kaliforniában, amelyek mennyiségben az amerikai piacon eladott Louis Vuitton termékek felét, értékben pedig harmadát állítják elő.

Merre tovább?

Az amerikai vámokkal kapcsolatos korábbi jogszabályok egyébként jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a kínai ultra fast fashion szereplők, a Shein és a Temu gyakorlatilag kövérre hízzák magukat az amerikai piacon. Korábban a de minimis „kiskapunak” köszönhetően 800 dollár alatt vámmentesen tudtak kínai cégek közvetlenül az amerikai vásárlóknak csomagot küldeni. Erre (is) pontot tett most Trump, így vélhetően megdrágulnak majd ezek a nagyon alacsony árú termékek, bár világszerte egyre növekszik az ultra fast fashion termékek piaca.

A gond tehát pont az, hogy a trumpi vámoskodás pont azt a fogyasztói réteget és exportőr országokat érintik majd a leghátrányosabban, akik amúgy is a legvédtelenebbek: tehát az alsóbb amerikai társadalmi csoportokat, és azokat a fejlődő országokat, amelyeknek a ruházati termékek gyártása jelentős részét teszik ki az országban, ugyanis az exportorientált iparosítás révén számos délkelet-ázsiai országban domináns a ruházati termékek gyártása. Bár a ruházati gyártás „könnyen mozgó” és relatív olcsón, gyorsan lehet átszervezni, így az is elképzelhető, hogy ha maradnak a Trump (és a tanácsadói) által tervezett vámok, az átrajzolja a ruházati beszerzés térképét és megnő majd az amerikai ruházati export olyan országokból, amelyek kevésbé érintettek.

Még ha a gazdasági nacionalizmus jegyében Trump célja is az Amerikai Egyesült Államok kiszakítása a globális értékláncokból, a bevezetett vámoktól persze nem fog egy csapásra felépülni és rekonstruálódni a valaha volt amerikai textil- és ruházati ipar. Nem jelennek meg egy csapásra új munkahelyek, pláne nem magas hozzáadott értékűek, és ezek nem fogják elérhető árú termékekkel ellátni az alsóbb amerikai osztályokat. Így szinte biztos, hogy nem lesz igaza Trumpnak, aki bejelentette, hogy a helyi gyártás alacsonyabb árakat is fog hozni az amerikaiak számára.

Dobos Emese