A strukturális transzformáció jelentős kihívás napjaink fejlődő országai számára. A nyersanyagban gazdag országok gazdaságának diverzifikációja különösen makacs problémának bizonyult. Ezen országok ugyanis gyakran ún. nyersanyag-átoktól szenvednek (Sachs-Warner, 2001), amelynek egyik aspektusa a helyi valuta felértékelődése.A tartós felértékelődés versenyképtelenné teheti az exportszektort, tovább nehezítve ezzel az iparosodást (ez az ún. holland kór, ld. Corden-Neary, 1982) . Én egy olyan dél-afrikai fejlődő országot választottam elemzésem tárgyául, amely a legtöbb szakértő szerint elkerülte a nyersanyag-átok főbb tüneteit, azonban gazdaságát ennek ellenére sem sikerült a magasabb hozzáadott-értékű tevékenységek irányába mozdítania. A strukturális transzformáció sikertelensége mögött komplex külső és belső okok állnak, amelyek elemzése révén a felzárkózás nehézségeire és a külső meghatározottságra szeretném felhívni a figyelmet. Napjaink világgazdasági rendszere nem támogatja az értékláncokba való bekapcsolódást, és feljebb lépést, inkább konzerválja a meglévő struktúrákat.
Amikor a termelési tényezők a mezőgazdasági szektor felől az ipari tevékenységek felé mozdulnak el, és az egyéni technikai, szervezeti és intézményi innovációk elérnek egy kritikus tömeget, a gazdaság egészét érintő strukturális transzformáció következik be, amelyet iparosodásnak nevezünk (Grübler, 1998). A strukturális átalakulás (az alacsonyabb termelékenységű szektorok felől a magasabb termelékenységűek felé történő elmozdulás) mértéke, gyorsasága és a gazdasági növekedés között jelentős összefüggés van (Kuznets, 1966 és Lewis, 1954).
Európában és Ázsia fejlettebb országaiban a strukturális transzformáció egyet jelentett a mezőgazdaságból a feldolgozóiparba történő munkaerő-áramlással (Busse et al., 2019), szubszaharai Afrika azonban más fejlődési utat járt be. Bár a legtöbb függetlenségét elnyert afrikai ország kormányának volt valamilyen iparosítást előmozdító stratégiája, az általuk elindított pozitív tendenciák a hatvanas-hetvenes években megfordultak (Whitfield et al., 2015). Számos szubszaharai afrikai országban leépültek a meglévő ipari kapacitások, illetve a transzformáció úgy következett be, hogy a feldolgozóipar helyett az informális szolgáltató szektor irányába áramlott a munkaerő, illetve kismértékű termelékenységnövekedés történt a mezőgazdaságban (Rodrik, 2016; IMF, 2012). Az iparosodást természetesen a dinamikus kitermelőszektor jövedelmeire alapozva is végre lehetne hajtani (Álvarez – Brando, 2019), de szubszaharai Afrika nagy részében ez nem sikerült (2014-ben a kontinens GDP-jének átlagban mintegy 10 %-a származott a feldolgozóipari kapacitásokból, Newfarmer et al., 2018).
Az afrikai fejlődési út kulcsát számos kutató abban látja, hogy az afrikai politikai-gazdasági környezetnek olyan jellegzetességeket tulajdonít, amelyek azt a fejlődő világ nagy részétől megkülönböztetik. Tény, hogy az afrikai államok jó részében a weberi állam definíciója nem állja meg a helyét (Bach, 2011), mert ezek az egységek területi, gazdasági, infrastrukturális értelemben gyengék (Lippolis-Peel, 2019). Emiatt az afrikai államok gyakran képtelenek hosszú távon fejlesztő politikát folytató hatékony intézményeket kiépíteni. Sandbrook egyenesen neo-patrimoniális, fejlesztés-ellenes afrikai országokról ír, ahol a célokat alárendelik a rövid távú politikai túlélésnek (Sandbrook, 2000:97). Kohli szerint a tradicionális és modern hatalmi struktúrák egymás mellett élése a neopatrimoniális államban ellehetetleníti a hosszú távú befektetésekhez szükséges cél-orientáltságot (Kohli, 2004). A gyenge hatalmi struktúrák - különösen a nyersanyagban gazdag országokban, ahol kevés kézben összpontosul a hatalmas bevétel - kedveznek a járadékvadászatnak. Ez persze nem feltétlenül jelent problémát, hiszen olyan esetek is előfordulnak, ahol a központosított járadék-elosztás vált a gazdasági növekedés forrásává (Kelsall, 2013 és Booth - Golooba-Mutebi, 2012). Jelen sorok szerzője nem tartja célravezetőnek az afrikai államok tipizálásának leválasztását a fejlődő világ többi részétől, hiszen a gyakorlat azt mutatja, hogy a fejlődő országokban világszerte problémát jelent a strukturális transzformáció és iparosítás.
A gyakran hangoztatott véleményekkel szemben (ld. erről a témáról Newfarmer et al., 2018) a szolgáltatóiparra és mezőgazdaság termelékenységnövekedésére alapozott “afrikai fejlődési út” véleményem szerint nem válthatja ki a klasszikus munkaerő-intenzív ágazatok pozitív hatását. A kedvező GDP-növekedési mutatók ellenére az elmúlt években ugyanis “munkahelyteremtés nélküli” növekedésről beszélhetünk Afrika-szerte, amely a szegénységcsökkentés, emberi és szociális fejlődés terén kiábrándító eredményeket produkált (Oyelaran-Oyeyinka, 2014).
Tekintsük át most egy konkrét példán keresztül, hogy milyen tényezők hátráltatják a gazdaság diverzifikációját és az iparosodást egy gyémántban gazdag dél-afrikai országban. Eredményeink általánosíthatósága szempontjából fontos jelezni, hogy a szubszaharai afrikai országok nagy része statisztikailag a nyersanyagfüggő/nyersanyagban gazdag kategóriába sorolható, mivel a gazdaság más szektorai a kitermelőiparhoz képest kevésbé jelentős szerepet töltenek be, illetve az exportpalettát nyersanyagok dominálják.
Botswanát sokáig Afrika fejlődésgazdaságtani sikertörténetének tekintették, hiszen a gyémántban gazdag ország stabil gazdasági növekedést produkál már ötven éve, és demokratikusan választott vezetői a gyémántból származó jövedelem jelentős részét az ország fejlesztésére fordították.
Én most ezen sikertörténet árnyoldalára szeretném felhívni a figyelmet: habár Botswana vezetői kezdetektől tudatos iparpolitikát folytattak és jelenleg is számos strukturális transzformációt elősegítő intézkedés van érvényben, az ország gazdaságának nem sikerült érdemben elmozdulni a gyémánt-kitermeléstől a magasabb hozzáadott értékű, magasabb munkaintenzitású szektorok felé. Az exportbevételek 85%-a továbbra is gyémántból származik, és a mindössze 2,2 millió lakosú ország jelentős munkanélküliséggel küzd. Ez a helyzet pedig növekvő problémát okoz, mivel a gyémántkitermelés tartós és gyors hanyatlása már 2025-től várható, és az előrejelzések szerint tíz évvel a bányák kimerülése után a botswanai GDP “várhatóan 47%-kal alacsonyabb lesz, mint amilyen folyamatos kitermelés mellett lenne” (Grynberg et al., 2015:124).
Forrás: Barczikay et al.(2020): An investigation of a partial Dutch Disease in Botswana
Tekintsük át röviden, hogy milyen jellemzőkkel bír a tswana gazdaság, és mely intézkedésekkel igyekezett segíteni a mindenkori vezetés a gazdaság diverzifikációját, a felkészülést a gyémántkitermelés utáni helyzetre.
Botswana a kitermelt mennyiség és érték alapján is a világ második legjelentősebb gyémánt-exportőre, a világ kínálatának mintegy 15%-át állítja elő (Kimberley Process, 2017). Ellentétben a legtöbb szubszaharai afrikai országgal, amelyek a nyersanyag-átok számos aspektusával küzdenek, a gyémántkitermelés növekedési csodát okozott Botswanában. Gyémántvagyonának köszönheti, hogy a szegény, mezőgazdaságra épülő, vidéki, tanulatlan, segélyfüggő ország (Samatar, 1999, Gwebu, 2012, Maipose, 2008) egy generáció alatt felső közepes jövedelművé vált (Hillbom, 2008). A korrupció mértéke és a szociális feszültségek afrikai viszonylatban kiemelkedően alacsonyak, az államszervezet és a fejlesztő intézmények pedig stabilak és erősek (Acemoglu-Robinson, 2010).
Az éremnek azonban másik oldala is van: az alacsony népességszám ellenére tartósan magas a munkanélküliség, világszinten is jelentősek a vagyoni különbségek, a gazdaság versenyképességi problémákkal küzd, és egyoldalú az exportstruktúra (Barczikay et al., 2020).
Botswana döntéshozói számos mikro- és makroszintű diverzifikációt támogató intézkedéssel igyekeztek ellensúlyozni a kitermelési boom által okozott versenyképességi problémákat (MITI, 2016, interjú). Makroszinten óvatos árfolyampolitika jellemezte az országot, amely megakadályozta a tartós és jelentős felértékelődést. A kormányzati kiadások szintje folyamatosan elmaradt a bevételnövekedés mértékétől, és a “többletet” szuverén vagyonalapokon keresztül nagyrészt külföldön fektették be (Pegg, 2010). A gyémántkitermelés kezdete óta elérhetőek különböző mezőgazdasági és feldolgozóipari vállalkozásokat támogató programok és foglalkoztatottság növelését elősegítő alapok. Egységes és előremutató iparpolitikai programokat fogadtak el 1984-ben, 1998-ban és 2014-ben (MITI, 2014), és a mindenkori kormány különös figyelmet fordított a feldolgozóipar fejlesztésére, amelyen keresztül a gazdaság diverzifikációját és a munkahelyteremtési problémákat is szerette volna megoldani (Sekwati, 2010).
Az évtizedeken keresztül következetesen célzott diverzifikációs politika bizonyos értelemben sikeres volt: a GDP sokkal több forrásból származik, mint korábban (Jefferis, 2014). A De Beers csoport (Botswana gyémántkitermeléséért felelős nemzetközi vállalatcsoport) 2012-ben Londonból Gaboronéba költöztette a gyémántszortírozó és gyűjtő központját, amely a helyi hozzáadott-érték termelés szempontjából óriási előrelépés (Kufa, 2016, interjú). Növelte a más gyémánttermelőkkel folytatott keresekedelem mértékét és Botswanát a gyémánt-értékláncban egy szinttel feljebb pozicionálta (Biedermann - Czirják, 2016). A feldolgozóipari szektor a GDP növekedésével párhuzamosan növekedett, de a GDP-n belül nem sikerült növelnie részarányát. Nem vált a diverzifikáció motorjává, és folyamatosan az elvárásoknál gyengébben teljesített (Barczikay et al, 2020).
Összességében tehát kijelenthetjük, hogy a gazdaság diverzifikációját és a strukturális transzformációt célzó politikák csak mérsékelt sikereket értek el. Tekintsük át ennek okait!
- Botswana a Dél-Afrikai Vámunió (SACU) tagországa, amelynek további tagjai Lesotho, Namíbia, Szváziföld és Dél-Afrika. A régió “ipari nagyágyúja” (Martin, 1990:59), Dél-Afrika a SACU GDP-jének és feldolgozóipari termékeinek több mint kilencven százalékát állítja elő (McCarthy, 2014) - iparosítással összefüggő érdekeit agresszívan képviseli a vámunión belül (is). Ez tükröződik a vámunió jöveledelemelosztási formulájában is: a vámbevételek meghatározott része Dél-Afrikáé, a maradékot pedig a SACU-n belüli import arányában osztják fel egymás között a tagok (Grynberg - Motswapong, 2012). Botswanának elhanyagolható kereskedelmi kapcsolatai vannak más, kisebb tagországokkal, nagyrészt Dél-Afrikából importál. Minél többet importál más vámuniós tagországoktól, annál nagyobb arányban részesül a SACU vámbevételeiből (Biedermann, 2016b). A vámuniós bevételek a gyémántkitermelésből szrámazó bevételeket is meghaladják, az országban tehát súlyos vámbevétel-függőség alakult ki (Jefferis, 2014). Nyilvánvaló, hogy a saját ipari kapacitás kiépítése ebből a szempontból hátrány lenne, hiszen csökkentené az importot. A jövedelemelosztási formula tehát a strukturális transzformáció szempontjából rendkívül kontraproduktív.
- A holland kór elméletéből ismert feldolgozóipart kiszorító hatás jelen van Botswanában. A gyémánt világpiaci árának és az országpáronként meghatározott pula (BWP)-árfolyam kointegrációjának vizsgálata segítségével arra a következtetésre jutottunk, hogy 2006 és 2018 között a Namíbiával és Dél-Afrikával folytatott kereskedelemben (Botswana importja 74%-ban e két országból érkezik!) érvényesült a holland kór, és akadályozta a gazdaság diverzifikációjára tett erőfeszítéseket (ld. Barczikay et al., 2020). Ezt részleges holland kórnak neveztük el, mivel csak bizonyos kereskedelmi relációkban mutatkozik, és csak a “költési hatás” érvényesül.
Forrás: Barczikay et al, 2020: An investigation of a partial Dutch disease in Botswana
- Botswana versenyképességi problémájának egyik fő oka, hogy magas a munkaerő-költség. A kitermelőiparban fizetett magas bérek kiterjedtek a teljes kormányzati szektorra: ez szándékos gazdaságpolitikai lépés volt a kormány részéről annak érdekében, hogy az enklávé jelleggel működő bányászatból származó javak inkluzív növekedést eredményezzenek. Azonban a kormányzati szférában alkalmazott bérek számos esetben meghaladták a magánszektorban fizetett béreket, és így ugyanolyan ipar-kiszorító hatást eredményeztek, mint a klasszikus holland kór (Leith, 2005). Különösen kedvezőtlen az ipari termelés fellendítése szempontjából a munkaerőköltség és a munka termelékenységének kedvezőtlen aránya (Pegg, 2010).
- A gyémánt-értékláncon belüli feljebb lépés szintén nagyban hozzájárulhatott volna a rendelkezésre álló munkaerő felszívásához és a strukturális transzformáció beindulásához. Ezt a botswanai gyémántot kitermelő De Beers vállalatcsoport és a mindenkori vezetés összefonódó érdekei akadályozták. A korrupciós szempontból Afrika mintaállamának kikiáltott Botswana függetlenség óta kormányzó Botswana Democratic Party-jának kampányait a De Beers jelentős összegekkel támogatta leányvállalatain keresztül. A De Beers offshore cégein keresztül Masire botswanai elnök (1980-1998) üzleti érdekeltségeinek is juttatott tőkeinjekciót (a részletekről lásd Biedermann-Czirják, 2016). A De Beers világpiaci monopóliumának meggyengülése révén a botswanai vezetés alkupozíciója a kétezres évek elejétől fokozatosan javult, így 2013-ra a De Beers már a botswanai állami tulajdonban álló Okavango Diamond Company-nek adta el a kitermelt gyémántok 10-15%-át (Biedermann, 2016), majd 2012-ben a De Beers kereskedő részlege Londonból Gaboronéba, Botswana fővárosába költözött, kötelezettséget vállalva arra is, hogy nagy arányban helyi munkásokat alkalmaz, illetve kiképezi őket a gyémánt értékelésének, feldolgozásának bonyolult folyamatára (Biedermann - Czirják, 2016). Nem szerencsés, hogy ezek a helyi feldolgozásra irányuló erőfeszítések a De Beers és a kormány hatalmi összefonódásai révén a kitermelés kezdete után negyven évvel realizálódtak, mivel a gyémántkitermelés leszálló ágban van, s megszűnésével Botswana néhány éven belül elvesztheti a De Beers csoporttól kialkudott helyi feldolgozást.
Botswana példája jól mutatja, hogy a strukturális transzformáció megvalósításához többre van szükség a következetes iparpolitikánál. Az egységes, hosszú távon a gyakorlatba átültetett belföldi iparpolitikai koncepció sikerességét számos olyan tényező nehezíti, amelyekre a kormányoknak nincs befolyása. A nyersanyag-exportőr országok árfolyamára és exportképességére komoly hatást gyakorol az exportált nyersanyag(ok) világpiaci árának ingadozása, és az iparpolitikának ezt foyamatosan figyelembe kell vennie. A versenyképességi hátrányokat fokozhatja, amennyiben a kitermelőiparban alkalmazott magas bérek gyakorlata átgyűrűzik a kormányzati és magánszektorba.
Ugyanakkor az iparpolitika sikerességéhez szükség van a regionális nagyhatalmak, illetve a helyi szinten jelentős multinacionális cégek implicit támogatására is. Botswana esetében ugyanis egy regionális kereskedelmi egyezmény, illetve a mindenkori kormány gazdasági érdekeinek összefonódása a kitermelő cég érdekeivel a helyi gazdaság diverzifikációjának elmaradását eredményezte.
Nem Afrika neo-patrimoniális politikai-gazdasági rendszereinek sajátosságaiban rejlik a válasz Afrika gazdasági elmaradottságára. A strukturális transzformáció megvalósításához szükséges intézkedéseknek nem kedvez a világgazdasági rendszer, és ezt súlyosbítja az egyoldalú exportstruktúra. A regionális egyezmények részeként önként vállalt korlátozások pedig gyakran tovább szűkítik a fejlődő országok kormányainak mozgásterét, tovább erősítve a világgazdasági rendszer status quo-ját. Ebben a hierarchiában a fejlődő országoknak főként nyersanyag-exportőrként jut szerep, és ez nem afrikai sajátosság.
Biedermann Zsuzsánna
Bibliográfia
Acemoglu, D. - Robinson, J. (2010): The Role of Institutions in Growth and Development. Review of Economics and Institutions, vol. 1.
Álvarez, A. – Brando, C.A. (2019): Revisiting Industrial Policy and Industrialization in Twentieth Century Latin America. Revista de Estudios Sociales (68):2-7.
Bach, D.C. (2011): The African Neopatrimonial State as a Global Prototype In: Governing the Global Economy: Politics, Institutions and Economic Development Eds: Dag Harald Claes, Carl Henrik Knutsen, pp:153-159. Abingdon: Routledge, Taylor and Francis
Barczikay, T.- Biedermann, Zs.- Szalai, L. (2020): An investigation of a partial Dutch Disease in Botswana. Resources Policy 67, August 2020
Biedermann, Zs. (2016): Botswana és a De Beers. https://www.afrikablog.hu/botswana-es-a-gyemantok/, Hozzáférés: 2020. augusztus 21.
Biedermann, Zs. (2016b): Mi lehet az oka annak, hogy Namíbiában a feldolgozóipar csekély jelentőséggel bír? 2. Rész, https://www.afrikablog.hu/mi-lehet-az-oka-annak-hogy-namibiaban-a-feldolgozoipar-csekely-jelentoseggel-bir-2-resz/, Hozzáférés: 2020. augusztus 21.
Booth, D. – Golooba-Mutebi, F (2012): “Developmental Patrimonialism? The Case of Rwanda.” African Affairs 111(444): 379–403Busse, M. – Erdogan, C. – Mühlen, H. (2019): Structural transformation and its relevance for economic growth in Sub‐Saharan Africa. Review of Development Economics (23):33–53.
Corden,M.W. - Neary, P.J. (1982): Booming sector and de-industrialisation in a small open economy. Econ. J., 92: 825-848Grübler, A. (1998): Technology and Global Change. Cambridge, UK: Cambridge University Press, International Institute for Applied System Analysis. Laxenburg, Austria
Grynberg, R. - Sengwaketse, M. - Motswapong, M. (2015): Botswana after diamonds: a study into the consequences and responses to the depletion of Botswana's diamonds. Botswana Institute for Development Policy Analysis
Gwebu, T. (2012): Botswana's mining path to urbanisation and poverty alleviation Contemp. Afr. Stud., 30: 611-630
Hillbom, E. (2008): Diamonds or development? a structural assessment of Botswana's forty years of success. J. Mod. Afr. Stud., 46: 191-214
Jefferis, K. (2014): The Botswana development model since 1966: evaluation of diversification efforts. what worked? what didn't?
Paper Presented at BIDPA-UB-FES Conference on “Are Diamonds There Forever? – Prospects of a Sustainable Development Model for Botswana”
The Botswana development model since 1966: evaluation of diversification efforts. what worked? what didn't? Paper Presented at BIDPA-UB-FES Conference on “Are Diamonds There Forever? – Prospects of a Sustainable Development Model for Botswana”
Kohli, A. (2004): State-Directed Development: Political Power and Industrialization in the Global Periphery. Cambridge: Cambridge University Press
Kelsall, T. (2013): Business, Politics, and the State in Africa: Challenging the Orthodoxies on Growth and Transformation. London: Zed Books.
Kimberley Process (2017): Kimberley process certification scheme, Hozzáférés: 2019. Június 10.
Kufa, L. (2016): Interview with Leon Kufa Economic Consultant. Institute for Public Policy Research, Windhoek,11 January 2016
Kuznets, S. (1966): Modern economic growth: Rate, structure, and spread, Vol. 2. New Haven, CT: Yale University Press.
Leith, J.C. (2005): Why Botswana Prospered. McGill-Queen’s University Press, Montreal and Kingston.
Lewis, W. A. (1954): Economic development with unlimited supplies of labour. The Manchester School, 22(2)139–191.
Lippolis, N. – Peel, S. (2019). Political Strategies for Industrial Development. Theories, Concepts and Praxis. Background Paper for Programme on Rethinking African Paths to Industrial Development. Oxford: Blavatnik School of Government and Centre for the Study of African Economies, University of Oxford.
Maipose, G. (2008): Policy and institutional dynamics of sustained development in Botswana. World Bank 35. Commission on Growth and Development Working Paper
MITI (2014): Industrial development policy for Botswana. Technical Report, Government of Botswana, Botswana, Gaborone, Government Paper No. 3
MITI (2016): Interview with Civil Servants and Experts at the Ministry of Investment,Trade and Industry, Gaborone
Newfarmer, R., Page, J. & Tarp, F. (2018) Industries without Smokestacks: Industrialization in Africa Reconsidered. WIDER Studies in Development Economics. Oxford University Press.
Oyelaran-Oyeyinka, O. (2014): Industrialization Pathways to Human Development: Industrial Clusters, Institutions and Multidimensional Poverty in Nigeria. Submission to
The first Annual Bank Conference (June 23-24, 2014) on Africa: “Harnessing Africa’s Growth for Faster Poverty Reduction” The Paris School of Economics and The World Bank
Pegg, S. (2010): Is there a Dutch disease in Botswana? Resour. Pol., 35: 14-19.
Rodrik, D. (2016). Premature deindustrialization. Journal of Economic Growth, 21(1), 1–33.
Sachs, J.D. - Warner, A. (2001): The curse of natural resources. Eur. Econ. Rev., 45: 827-838
Samatar, A. (1999): An African Miracle: State and Class Leadership, and Colonial Legacy in Botswana Development. Heinemann, Portsmouth
Sandbrook, R (2000): Closing the Circle: Democratisation and Development in Africa London: Zed Books.Sekwati, L. (2010): Economic diversification: the case of Botswana. Technical Report, Revenue Watch Institute
Whitfield, L. – Therkildsen O. – Buur, L. – Kjær, A. M. (2015): The Politics of African Industrial Policy: A Comparative Perspective. Cambridge: Cambridge University Press.
