A Világgazdasági Intézet blogja

Világgazdasági Intézet, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont / Institute of World Economics, Centre for Economic and Regional Studies HAS





Friss topikok

Címkék

adóharmonizáció (1) adósságfinanszírozás (4) adósságválság (2) Afrika (1) agrárkereskedelem (2) agrártermelés (2) agriculture (2) ajánló (4) akkumulátor gyártás (1) alterglobalizáció (1) Amerikai Egyesült Államok (11) arab országok (1) árfolyamrendszer (1) artner annamária (23) asean (1) Asger Olesen (1) asia (1) austerity package (1) Ausztria (2) autóipar (4) automotive industry (1) bailout (1) bankia (1) bankszabályozás (2) Basel III (1) bázel (1) belső (1) belső fogyasztás (1) beruházás (1) biedermann zsuzsánna (5) bitcoin (1) Bolsonaro (1) Brazil (1) brazília (3) Brazília (6) brexit (4) buborék (1) business capture (1) central and eastern europe (3) chiang mai (1) China (3) cikkajánló (1) Ciprus (1) climate change (7) cmi (1) covid (1) CRD IV (1) crisis (3) csehország (1) david ellison (4) David Ellison (1) davos (2) Deák András (5) demokrácia (1) dezséri kálmán (2) digitális megosztottság (1) digitalizáció (1) Dodd-Frank Act (1) durban (1) eastern partnership (1) Egyesült (1) Egyesült Államok (1) Egyesült Királyság (8) elnökválasztás (4) éltető andrea (33) EMIR (1) energetics (2) energetika (1) eng (29) értéklánc (1) északi országok (1) EU (27) EU-büdzsé (2) euró (7) euró-csatlakozás (1) Európa (1) európai (3) Európai Bizottság (3) eurozóna (7) eurózóna (12) EU Climate Policy Framework (1) exportdiverzifikáció (1) exportorientáció (1) exportorientált növekedés (1) facebook (1) farkas péter (7) FDI (2) Fehér könyv Európa jövőjéről (1) feldolgozóipar (1) felháborodottak (1) felzárkózás (3) fenntarthatóság (3) financial market regulation (1) financial reform (1) financial solidarity (1) fogyasztás (1) földgáz (2) franciaország (8) függetlenség (2) g20 (1) g8 (1) gazdasági növekedés (3) GGTTI (1) globális értékláncok (3) globalizáció (2) Göd (1) görögország (18) görög államadósság (2) greece (1) grexit (1) Grúzia (1) gyár (1) hans petersson (1) Hans Petersson (1) háttéranyag (1) Hegedüs Zsuzsanna (10) Horvátország (1) Huawei (1) humán tőke (1) hun (191) Hungary (5) ifjúsági munkanélküliség (1) indonézia (1) ingatlanbuborék (1) innováció (1) International Visegrad Fund (2) investment screening (1) ipar4.0 (1) iparfejlesztés (2) Irán (1) írország (2) italy (1) John Szabó (3) jubileumi konferencia (1) K+F (1) kamat (1) kapitalista piacgazdaság (1) kapitalizmus (1) kap reform (1) Katalónia (9) keleti partnerség (1) kelet ázsiai regionalizmus (1) Kerényi Ádám (8) kereskedelem (1) kína (13) Királyság (2) kiss judit (8) klímacsúcs (1) költségvetés (2) konferencia-beszámoló (2) könyvajánló (1) kornai jános (1) környezetvédelem (1) koronavírus (10) Kőrösi István (7) közép kelet európa (9) közös agrárpolitika (1) központosítás (1) kriptovaluta (1) kutatási beszámoló (1) labour (1) labour reform (1) Lakócai Csaba (2) légszennyezés (1) lemaradás (1) leminősítés (1) ludvig zsuzsa (4) LULUCF (2) magyarország (8) magyar nemzeti bank (1) Magyar Tudományos Akadémia (1) malajzia (1) marco siddi (1) market (1) Martin Schulz (1) Mattias Lundblad (1) menekültek (1) mezőgazdaság (3) MiFID (1) migráció (2) minimálbér (1) mnb (1) modellváltás (1) Moldova (1) monitoring-jelentés (1) MTD (1) műhelybeszélgetés (1) működőtőke (1) multipolaritás (1) munkaerőpiac (4) munkanélküliség (3) N. Rózsa Erzsébet (1) Nagy Péter (2) Naszádos Zsófia (6) Németország (4) nemzetközi pénzügyi rendszer (3) nemzetközi termelési rendszerek (1) népszavazás (2) Norway (1) novák tamás (5) növekedés (2) nyersanyag-gazdaság (1) OFDI (1) ökoszociális piacgazdaság (1) oktatás (1) olajár (1) olaszország (1) One Belt One Road (1) OPEC (1) open letter (1) oroszország (10) Orosz Ágnes (5) pénzügyi tervezet (1) Peragovics Tamás (2) Peter Golias (1) population (1) porfolioblogger (3) portfolioblogger (163) portugal (2) portugália (2) Post-Kyoto Framework (1) processes (1) public finance consolidation (1) putyin (1) rácz margit (19) reálkamat (1) recession (1) recesszió (1) Ricz Judit (5) római klub (1) Románia (1) románia (1) russia (1) simai mihály (5) Skócia (1) social (1) Solti Ágnes (2) somai miklós (19) spain (3) spanyolország (25) state capture (1) svédország (1) Szalavetz Andrea (3) szankciók (1) Szanyi Miklós (1) szegénység (1) szerbia (1) szigetvári tamás (7) Szijártó Norbert (4) szociális világfórum (1) sztrájk (1) szunomár ágnes (10) szüriza (3) szuverén vagyonalapok (1) társulási szerződés (1) terepkutatás (1) termelési (1) területi mintázat (1) thaiföld (1) think tank kerekasztal (1) tobin adó (1) törökország (5) trade (1) ttip (1) túlzott deficit eljárás (1) Túry Gábor (5) új tagországok (1) Ukraine (2) ukrajna (5) unió (2) United States of America (1) USA (1) választások (28) vállalati döntéshozatal (1) vállalati jövedelemadó (1) vállalati útonállás (1) válság (53) Vida Krisztina (4) vietnám (1) világgazdasági fórum (1) VIlággazdasági Intézet (1) világgazdasági kihívások (5) világgazdasági növekedés (4) világkereskedelem (4) visegrádi országok (3) Visegrad countries (2) völgyi katalin (2) Volkswagen (1) weiner csaba (2) welfare models (1) welfare state (1) Wisniewski Anna (1) world social forum (2) world trade (1) wto (1) Címkefelhő

A strukturális transzformáció nehézségei szubszaharai Afrikában - Botswana esete

2020.08.24. 18:01 Világgazdasági Intézet

A strukturális transzformáció jelentős kihívás napjaink fejlődő országai számára. A nyersanyagban gazdag országok gazdaságának diverzifikációja különösen makacs problémának bizonyult. Ezen országok ugyanis gyakran ún. nyersanyag-átoktól szenvednek (Sachs-Warner, 2001), amelynek egyik aspektusa a helyi valuta felértékelődése.A tartós felértékelődés versenyképtelenné teheti az exportszektort, tovább nehezítve ezzel az iparosodást (ez az ún. holland kór, ld. Corden-Neary, 1982) . Én egy olyan dél-afrikai fejlődő országot választottam elemzésem tárgyául, amely a legtöbb szakértő szerint elkerülte a nyersanyag-átok főbb tüneteit, azonban gazdaságát ennek ellenére sem sikerült a magasabb hozzáadott-értékű tevékenységek irányába mozdítania. A strukturális transzformáció sikertelensége mögött komplex külső és belső okok állnak, amelyek elemzése révén a felzárkózás nehézségeire és a külső meghatározottságra szeretném felhívni a figyelmet. Napjaink világgazdasági rendszere nem támogatja az értékláncokba való bekapcsolódást, és feljebb lépést, inkább konzerválja a meglévő struktúrákat. 

Amikor a termelési tényezők a mezőgazdasági szektor felől az ipari tevékenységek felé mozdulnak el, és az egyéni technikai, szervezeti és intézményi innovációk elérnek egy kritikus tömeget, a gazdaság egészét érintő strukturális transzformáció következik be, amelyet iparosodásnak nevezünk (Grübler, 1998). A strukturális átalakulás (az alacsonyabb termelékenységű szektorok felől a magasabb termelékenységűek felé történő elmozdulás) mértéke, gyorsasága és a gazdasági növekedés között jelentős összefüggés van (Kuznets, 1966 és Lewis, 1954). 

Európában és Ázsia fejlettebb országaiban a strukturális transzformáció egyet jelentett a mezőgazdaságból a feldolgozóiparba történő munkaerő-áramlással (Busse et al., 2019), szubszaharai Afrika azonban más fejlődési utat járt be. Bár a legtöbb függetlenségét elnyert afrikai ország kormányának volt valamilyen iparosítást előmozdító stratégiája, az általuk elindított pozitív tendenciák a hatvanas-hetvenes években megfordultak (Whitfield et al., 2015). Számos szubszaharai afrikai országban leépültek a meglévő ipari kapacitások, illetve a transzformáció úgy következett be, hogy a feldolgozóipar helyett az informális szolgáltató szektor irányába áramlott a munkaerő, illetve kismértékű termelékenységnövekedés történt a mezőgazdaságban (Rodrik, 2016; IMF, 2012). Az iparosodást természetesen a dinamikus kitermelőszektor jövedelmeire alapozva is végre lehetne hajtani (Álvarez – Brando, 2019), de szubszaharai Afrika nagy részében ez nem sikerült (2014-ben a kontinens GDP-jének átlagban mintegy 10 %-a származott a feldolgozóipari kapacitásokból, Newfarmer et al., 2018). 

Az afrikai fejlődési út kulcsát számos kutató abban látja, hogy az afrikai politikai-gazdasági környezetnek olyan jellegzetességeket tulajdonít, amelyek azt a fejlődő világ nagy részétől megkülönböztetik. Tény, hogy az afrikai államok jó részében a weberi állam definíciója nem állja meg a helyét (Bach, 2011), mert ezek az egységek területi, gazdasági, infrastrukturális értelemben gyengék (Lippolis-Peel, 2019). Emiatt az afrikai államok gyakran képtelenek hosszú távon fejlesztő politikát folytató hatékony intézményeket kiépíteni. Sandbrook egyenesen neo-patrimoniális, fejlesztés-ellenes afrikai országokról ír, ahol a célokat alárendelik a rövid távú politikai túlélésnek (Sandbrook, 2000:97). Kohli szerint a tradicionális és modern hatalmi struktúrák egymás mellett élése a neopatrimoniális államban ellehetetleníti a hosszú távú befektetésekhez szükséges cél-orientáltságot (Kohli, 2004). A gyenge hatalmi struktúrák - különösen a nyersanyagban gazdag országokban, ahol kevés kézben összpontosul a hatalmas bevétel - kedveznek a járadékvadászatnak. Ez persze nem feltétlenül jelent problémát, hiszen olyan esetek is előfordulnak, ahol a központosított járadék-elosztás vált a gazdasági növekedés forrásává (Kelsall, 2013 és Booth - Golooba-Mutebi, 2012). Jelen sorok szerzője nem tartja célravezetőnek az afrikai államok tipizálásának leválasztását a fejlődő világ többi részétől, hiszen a gyakorlat azt mutatja, hogy a fejlődő országokban világszerte problémát jelent a  strukturális transzformáció és iparosítás. 

A gyakran hangoztatott véleményekkel szemben (ld. erről a témáról Newfarmer et al., 2018) a szolgáltatóiparra és mezőgazdaság termelékenységnövekedésére alapozott “afrikai fejlődési út”  véleményem szerint nem válthatja ki a klasszikus munkaerő-intenzív ágazatok pozitív hatását. A kedvező GDP-növekedési mutatók ellenére az elmúlt években ugyanis “munkahelyteremtés nélküli” növekedésről beszélhetünk Afrika-szerte, amely a szegénységcsökkentés, emberi és szociális fejlődés terén kiábrándító eredményeket produkált (Oyelaran-Oyeyinka, 2014).

Tekintsük át most egy konkrét példán keresztül, hogy milyen tényezők hátráltatják a gazdaság diverzifikációját és az iparosodást egy gyémántban gazdag dél-afrikai országban. Eredményeink általánosíthatósága szempontjából fontos jelezni, hogy a szubszaharai afrikai országok nagy része statisztikailag a nyersanyagfüggő/nyersanyagban gazdag kategóriába sorolható, mivel a gazdaság más szektorai a kitermelőiparhoz képest kevésbé jelentős szerepet töltenek be, illetve az exportpalettát nyersanyagok dominálják.

Botswanát sokáig Afrika fejlődésgazdaságtani sikertörténetének tekintették, hiszen a gyémántban gazdag ország stabil gazdasági növekedést produkál már ötven éve, és demokratikusan választott vezetői a gyémántból származó jövedelem jelentős részét az ország fejlesztésére fordították. 

Én most ezen sikertörténet árnyoldalára szeretném felhívni a figyelmet: habár Botswana vezetői kezdetektől tudatos iparpolitikát folytattak és jelenleg is számos strukturális transzformációt elősegítő intézkedés van érvényben, az ország gazdaságának nem sikerült érdemben elmozdulni a gyémánt-kitermeléstől a magasabb hozzáadott értékű, magasabb munkaintenzitású szektorok felé. Az exportbevételek 85%-a továbbra is gyémántból származik, és a mindössze 2,2 millió lakosú ország jelentős munkanélküliséggel küzd. Ez a helyzet pedig növekvő problémát okoz, mivel a gyémántkitermelés tartós és gyors hanyatlása már 2025-től várható, és az előrejelzések szerint tíz évvel a bányák kimerülése után a botswanai GDP “várhatóan 47%-kal alacsonyabb lesz, mint amilyen folyamatos kitermelés mellett lenne” (Grynberg et al., 2015:124).


kepernyofoto_2020-08-24_17_49_04.pngForrás: Barczikay et al.(2020): An investigation of a partial Dutch Disease in Botswana

Tekintsük át röviden, hogy milyen jellemzőkkel bír a tswana gazdaság, és mely intézkedésekkel igyekezett segíteni a mindenkori vezetés a gazdaság diverzifikációját, a felkészülést a gyémántkitermelés utáni helyzetre.

Botswana a kitermelt mennyiség és érték alapján is a világ második legjelentősebb gyémánt-exportőre, a világ kínálatának mintegy 15%-át állítja elő (Kimberley Process, 2017). Ellentétben a legtöbb szubszaharai afrikai országgal, amelyek a nyersanyag-átok számos aspektusával küzdenek, a gyémántkitermelés növekedési csodát okozott Botswanában. Gyémántvagyonának köszönheti, hogy a szegény, mezőgazdaságra épülő, vidéki, tanulatlan, segélyfüggő ország (Samatar, 1999, Gwebu, 2012, Maipose, 2008) egy generáció alatt felső közepes jövedelművé vált (Hillbom, 2008). A korrupció mértéke és a szociális feszültségek afrikai viszonylatban kiemelkedően alacsonyak, az államszervezet és a fejlesztő intézmények pedig stabilak és erősek  (Acemoglu-Robinson, 2010).

Az éremnek azonban másik oldala is van: az alacsony népességszám ellenére tartósan magas a munkanélküliség, világszinten is jelentősek a vagyoni különbségek, a gazdaság versenyképességi problémákkal küzd, és egyoldalú az exportstruktúra (Barczikay et al., 2020).

Botswana döntéshozói számos mikro- és makroszintű diverzifikációt támogató intézkedéssel igyekeztek ellensúlyozni a kitermelési boom által okozott versenyképességi problémákat (MITI, 2016, interjú). Makroszinten óvatos árfolyampolitika jellemezte az országot, amely megakadályozta a tartós és jelentős felértékelődést. A kormányzati kiadások szintje folyamatosan elmaradt a bevételnövekedés mértékétől, és a “többletet” szuverén vagyonalapokon keresztül nagyrészt külföldön fektették be (Pegg, 2010). A gyémántkitermelés kezdete óta elérhetőek különböző mezőgazdasági és feldolgozóipari vállalkozásokat támogató programok és foglalkoztatottság növelését elősegítő alapok. Egységes és előremutató iparpolitikai programokat fogadtak el 1984-ben, 1998-ban és 2014-ben (MITI, 2014), és a mindenkori kormány különös figyelmet fordított a feldolgozóipar fejlesztésére, amelyen keresztül a gazdaság diverzifikációját és a munkahelyteremtési problémákat is szerette volna megoldani (Sekwati, 2010). 

Az évtizedeken keresztül következetesen célzott diverzifikációs politika bizonyos értelemben sikeres volt: a GDP sokkal több forrásból származik, mint korábban (Jefferis, 2014). A De Beers csoport (Botswana gyémántkitermeléséért felelős nemzetközi vállalatcsoport) 2012-ben Londonból Gaboronéba költöztette a gyémántszortírozó és gyűjtő központját, amely a helyi hozzáadott-érték termelés szempontjából óriási előrelépés (Kufa, 2016, interjú). Növelte a más gyémánttermelőkkel folytatott keresekedelem mértékét és Botswanát a gyémánt-értékláncban egy szinttel feljebb pozicionálta (Biedermann - Czirják, 2016). A feldolgozóipari szektor a GDP növekedésével párhuzamosan növekedett, de a GDP-n belül nem sikerült növelnie részarányát. Nem vált a diverzifikáció motorjává, és folyamatosan az elvárásoknál gyengébben teljesített (Barczikay et al, 2020). 

Összességében tehát kijelenthetjük, hogy a gazdaság diverzifikációját és a strukturális transzformációt célzó politikák csak mérsékelt sikereket értek el. Tekintsük át ennek okait!

  1. Botswana a Dél-Afrikai Vámunió (SACU) tagországa, amelynek további tagjai Lesotho, Namíbia, Szváziföld és Dél-Afrika. A régió “ipari nagyágyúja” (Martin, 1990:59), Dél-Afrika a SACU GDP-jének és feldolgozóipari termékeinek több mint kilencven százalékát állítja elő (McCarthy, 2014) - iparosítással összefüggő érdekeit agresszívan képviseli a vámunión belül (is). Ez tükröződik a vámunió jöveledelemelosztási formulájában is: a vámbevételek meghatározott része Dél-Afrikáé, a maradékot pedig a SACU-n belüli import arányában osztják fel egymás között a tagok (Grynberg - Motswapong, 2012). Botswanának elhanyagolható kereskedelmi kapcsolatai vannak más, kisebb tagországokkal, nagyrészt Dél-Afrikából importál. Minél többet importál más vámuniós tagországoktól, annál nagyobb arányban részesül a SACU vámbevételeiből (Biedermann, 2016b). A vámuniós bevételek a gyémántkitermelésből szrámazó bevételeket is meghaladják, az országban tehát súlyos vámbevétel-függőség alakult ki (Jefferis, 2014). Nyilvánvaló, hogy a saját ipari kapacitás kiépítése ebből a szempontból hátrány lenne, hiszen csökkentené az importot. A jövedelemelosztási formula tehát a strukturális transzformáció szempontjából rendkívül kontraproduktív.
  2. A holland kór elméletéből ismert feldolgozóipart kiszorító hatás jelen van Botswanában. A gyémánt világpiaci árának és az országpáronként meghatározott pula (BWP)-árfolyam kointegrációjának vizsgálata segítségével arra a következtetésre jutottunk, hogy 2006 és 2018 között a Namíbiával és Dél-Afrikával folytatott kereskedelemben (Botswana importja 74%-ban e két országból érkezik!)  érvényesült a holland kór, és akadályozta a gazdaság diverzifikációjára tett erőfeszítéseket (ld. Barczikay et al., 2020). Ezt részleges holland kórnak neveztük el, mivel csak bizonyos kereskedelmi relációkban mutatkozik, és csak a “költési hatás” érvényesül.

kepernyofoto_2020-08-24_17_49_28.pngForrás: Barczikay et al, 2020: An investigation of a partial Dutch disease in Botswana

  1. Botswana versenyképességi problémájának egyik fő oka, hogy magas a munkaerő-költség. A kitermelőiparban fizetett magas bérek kiterjedtek a teljes kormányzati szektorra: ez szándékos  gazdaságpolitikai lépés volt a kormány részéről annak érdekében, hogy az enklávé jelleggel működő bányászatból származó javak inkluzív növekedést eredményezzenek. Azonban a kormányzati szférában alkalmazott bérek számos esetben meghaladták a magánszektorban fizetett béreket, és így ugyanolyan ipar-kiszorító hatást eredményeztek, mint a klasszikus holland kór (Leith, 2005). Különösen kedvezőtlen az ipari termelés fellendítése szempontjából a munkaerőköltség és a munka termelékenységének kedvezőtlen aránya (Pegg, 2010). 
  2. A gyémánt-értékláncon belüli feljebb lépés szintén nagyban hozzájárulhatott volna a rendelkezésre álló munkaerő felszívásához és a strukturális transzformáció beindulásához. Ezt a botswanai gyémántot kitermelő De Beers vállalatcsoport és a mindenkori vezetés összefonódó érdekei akadályozták. A korrupciós szempontból Afrika mintaállamának kikiáltott Botswana függetlenség óta kormányzó Botswana Democratic Party-jának kampányait a De Beers jelentős összegekkel támogatta leányvállalatain keresztül.  A De Beers offshore cégein keresztül Masire botswanai elnök (1980-1998) üzleti érdekeltségeinek is juttatott tőkeinjekciót (a részletekről lásd Biedermann-Czirják, 2016). A De Beers világpiaci monopóliumának meggyengülése révén a botswanai vezetés alkupozíciója a kétezres évek elejétől fokozatosan javult, így 2013-ra a De Beers már a botswanai állami tulajdonban álló Okavango Diamond Company-nek adta el a kitermelt gyémántok 10-15%-át (Biedermann, 2016), majd 2012-ben a De Beers kereskedő részlege Londonból Gaboronéba, Botswana fővárosába költözött, kötelezettséget vállalva arra is, hogy nagy arányban helyi munkásokat alkalmaz, illetve kiképezi őket a gyémánt értékelésének, feldolgozásának bonyolult folyamatára (Biedermann - Czirják, 2016). Nem szerencsés, hogy ezek a helyi feldolgozásra irányuló erőfeszítések a De Beers és a kormány hatalmi összefonódásai révén a kitermelés kezdete után negyven évvel realizálódtak, mivel a gyémántkitermelés leszálló ágban van, s megszűnésével Botswana néhány éven belül elvesztheti a De Beers csoporttól kialkudott helyi feldolgozást. 

Botswana példája jól mutatja, hogy a strukturális transzformáció megvalósításához többre van szükség a következetes iparpolitikánál. Az egységes, hosszú távon a gyakorlatba átültetett belföldi iparpolitikai koncepció sikerességét számos olyan tényező nehezíti, amelyekre a kormányoknak nincs befolyása. A nyersanyag-exportőr országok árfolyamára és exportképességére komoly hatást gyakorol az exportált nyersanyag(ok) világpiaci árának ingadozása, és az iparpolitikának ezt foyamatosan figyelembe kell vennie. A versenyképességi hátrányokat fokozhatja, amennyiben a kitermelőiparban alkalmazott magas bérek gyakorlata átgyűrűzik a kormányzati és magánszektorba.

Ugyanakkor az iparpolitika sikerességéhez szükség van a regionális nagyhatalmak,  illetve a helyi szinten jelentős multinacionális cégek implicit támogatására is. Botswana esetében ugyanis egy regionális kereskedelmi egyezmény, illetve a mindenkori kormány gazdasági érdekeinek összefonódása a kitermelő cég érdekeivel a helyi gazdaság diverzifikációjának elmaradását eredményezte.

Nem Afrika neo-patrimoniális politikai-gazdasági rendszereinek sajátosságaiban rejlik a válasz Afrika gazdasági elmaradottságára. A strukturális transzformáció megvalósításához szükséges intézkedéseknek nem kedvez a világgazdasági rendszer, és ezt súlyosbítja az egyoldalú exportstruktúra. A regionális egyezmények részeként önként vállalt korlátozások pedig gyakran tovább szűkítik a fejlődő országok kormányainak mozgásterét, tovább erősítve a világgazdasági rendszer status quo-ját. Ebben a hierarchiában a fejlődő országoknak főként nyersanyag-exportőrként jut szerep, és ez nem afrikai sajátosság. 

Biedermann Zsuzsánna

Bibliográfia

Acemoglu, D. - Robinson, J. (2010): The Role of Institutions in Growth and Development. Review of Economics and Institutions, vol. 1.

Álvarez, A. – Brando, C.A. (2019): Revisiting Industrial Policy and Industrialization in Twentieth Century Latin America. Revista de Estudios Sociales (68):2-7.

Bach, D.C. (2011): The African Neopatrimonial State as a Global Prototype In: Governing the Global Economy: Politics, Institutions and Economic Development Eds: Dag Harald Claes, Carl Henrik Knutsen, pp:153-159. Abingdon: Routledge, Taylor and Francis

Barczikay, T.- Biedermann, Zs.- Szalai, L. (2020): An investigation of a partial Dutch Disease in Botswana. Resources Policy 67, August 2020

Biedermann, Zs. (2016): Botswana és a De Beers. https://www.afrikablog.hu/botswana-es-a-gyemantok/, Hozzáférés: 2020. augusztus 21.

Biedermann, Zs. (2016b): Mi lehet az oka annak, hogy Namíbiában a feldolgozóipar csekély jelentőséggel bír? 2. Rész, https://www.afrikablog.hu/mi-lehet-az-oka-annak-hogy-namibiaban-a-feldolgozoipar-csekely-jelentoseggel-bir-2-resz/, Hozzáférés: 2020. augusztus 21.

Booth, D. – Golooba-Mutebi, F (2012): “Developmental Patrimonialism? The Case of Rwanda.” African Affairs 111(444): 379–403Busse, M. – Erdogan, C. – Mühlen, H. (2019): Structural transformation and its relevance for economic growth in Sub‐Saharan Africa. Review of Development Economics  (23):33–53.

Corden,M.W. - Neary, P.J. (1982): Booming sector and de-industrialisation in a small open economy. Econ. J., 92: 825-848Grübler, A. (1998): Technology and Global Change. Cambridge, UK: Cambridge University Press, International Institute for Applied System Analysis. Laxenburg, Austria

Grynberg, R. - Sengwaketse, M. - Motswapong, M. (2015): Botswana after diamonds: a study into the consequences and responses to the depletion of Botswana's diamonds. Botswana Institute for Development Policy Analysis 

Gwebu, T. (2012): Botswana's mining path to urbanisation and poverty alleviation Contemp. Afr. Stud., 30: 611-630

Hillbom, E. (2008): Diamonds or development? a structural assessment of Botswana's forty years of success. J. Mod. Afr. Stud., 46: 191-214

Jefferis, K. (2014): The Botswana development model since 1966: evaluation of diversification efforts. what worked? what didn't?

Paper Presented at BIDPA-UB-FES Conference on “Are Diamonds There Forever? – Prospects of a Sustainable Development Model for Botswana”

The Botswana development model since 1966: evaluation of diversification efforts. what worked? what didn't? Paper Presented at BIDPA-UB-FES Conference on “Are Diamonds There Forever? – Prospects of a Sustainable Development Model for Botswana”

Kohli, A. (2004): State-Directed Development: Political Power and Industrialization in the Global Periphery. Cambridge: Cambridge University Press

Kelsall, T. (2013): Business, Politics, and the State in Africa: Challenging the Orthodoxies on Growth and Transformation. London: Zed Books.

Kimberley Process (2017): Kimberley process certification scheme, Hozzáférés: 2019. Június 10. 

Kufa, L. (2016): Interview with Leon Kufa Economic Consultant. Institute for Public Policy Research, Windhoek,11 January 2016

Kuznets, S. (1966): Modern economic growth: Rate, structure, and spread, Vol. 2. New Haven, CT: Yale University Press. 

Leith, J.C. (2005): Why Botswana Prospered. McGill-Queen’s University Press, Montreal and Kingston.

Lewis, W. A. (1954): Economic development with unlimited supplies of labour. The Manchester School, 22(2)139–191.

Lippolis, N. – Peel, S. (2019). Political Strategies for Industrial Development. Theories, Concepts and Praxis. Background Paper for Programme on Rethinking African Paths to Industrial Development. Oxford: Blavatnik School of Government and Centre for the Study of African Economies, University of Oxford.

Maipose, G. (2008): Policy and institutional dynamics of sustained development in Botswana. World Bank 35. Commission on Growth and Development Working Paper

MITI (2014): Industrial development policy for Botswana. Technical Report, Government of Botswana, Botswana, Gaborone, Government Paper No. 3

MITI (2016): Interview with Civil Servants and Experts at the Ministry of Investment,Trade and Industry, Gaborone 

Newfarmer, R., Page, J. & Tarp, F. (2018) Industries without Smokestacks: Industrialization in Africa Reconsidered. WIDER Studies in Development Economics. Oxford University Press.

Oyelaran-Oyeyinka, O. (2014): Industrialization Pathways to Human Development: Industrial Clusters, Institutions and Multidimensional Poverty in Nigeria. Submission to

The first Annual Bank Conference (June 23-24, 2014) on Africa: “Harnessing Africa’s Growth for Faster Poverty Reduction” The Paris School of Economics and The World Bank 

Pegg, S. (2010): Is there a Dutch disease in Botswana? Resour. Pol., 35: 14-19.

Rodrik, D. (2016). Premature deindustrialization. Journal of Economic Growth, 21(1), 1–33. 

Sachs, J.D. - Warner, A. (2001): The curse of natural resources. Eur. Econ. Rev., 45: 827-838

Samatar, A. (1999): An African Miracle: State and Class Leadership, and Colonial Legacy in Botswana Development. Heinemann, Portsmouth 

Sandbrook, R (2000): Closing the Circle: Democratisation and Development in Africa London: Zed Books.Sekwati, L. (2010): Economic diversification: the case of Botswana. Technical Report, Revenue Watch Institute

Whitfield, L. – Therkildsen O. – Buur, L. – Kjær, A. M. (2015): The Politics of African Industrial Policy: A Comparative Perspective. Cambridge: Cambridge University Press.



2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vilaggazdasagi.blog.hu/api/trackback/id/tr2816175178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NekcseiKelemen 2020.08.26. 00:32:40

Kedves Szerző(k)!

Gratulálok a megjelent tanulmányhoz és köszönöm a magyar összefoglalót is.
A kutatással egy dolgon gondolkodtam, és értékelem ha reagálnak is rá, hogy hol siklik ki a gondolatmenetem.

1.) Botswana monetáris politikai keretrendszere egy előretekintő crawling peg. Ennek működése: REER ne nagyon változzon (figyelembe veszi a várt inflációt)

2.) Botswana nagyrészt nyersanyagot exportál, főbb kereskedelmi partnerei között Namíbia és Dél-Afrika szerepel.

Eddig:
1)-ből következik, hogy az árfolyamot úgy határozza meg, hogy abban a legnagyobb súlya a legnagyobb kereskedelmi partnerekkel szembeni inflációkülönbözetnek van.
Szintén következik, hogy az összes reálárfolyamot nem akarják, hogy változzon, de ha változik a kereskedelmi partner súlya a külkereskedelemben, akkor azt egy másik országé ellensúlyozhatja.
2)-ből pedig, hogy a kereskedelem értékét nagyban meghatározza a legnagyobb termék értéke.

Ezek alapján nem lehet-e, hogy:
A) A nyersanyag meghatározza a külkereskedelem szerkezetét
B) A külkereskedelemben résztvevő országokkal szembeni inflációkülönbözet meg az operatív árfolyampolitikát.

Így,
az árfolyam, természetesen függeni fog a nyersanyag értékétől (feltételezve, hogy a többi külkereskedelmi tétel nem igazán változik), és ez igen látványos pont a legnagyobb partnerek esetében lesz.

Röviden összegezve: nem lehet ez a kapcsolat pont a monetáris politika (kényszerű) választásának a direkt eredménye?

mrpea 2020.09.01. 11:04:07

@NekcseiKelemen:

Kedves NekcseiKelemen!

Engedje meg, hogy technikai probléma miatt én tolmácsoljam a szerző válaszát Önnek:

"Köszönjük a részletes hozzászólást! Mi a modellben nem REER-rel, hanem reálárfolyamokkal dolgoztunk, országpáronként. Ebben a modellben az infláció implicit módon szerepel. A két legjelentősebb importpartnerrel (az össz-import 74%-a) zajló kereskedelemben sikerült kimutatnunk a gyémántár növekedésének felértékelő hatását. Természetesen egy másik országgal kiépülő/leépülő kereskedelmi kapcsolat ellensúlyozhatja esetünkben azt a változást, hogy Namíbiából nagymértékű gyémántimport zajlik Gaborone felé, amióta a De Beers áthelyezte szortírozó központját a botswanai fővárosba. A gyémántkereskedelem hangsúlyainak eltolódása érdemi változást hozhat az árfolyam-alakulásban, amelyet a monetáris politikának is figyelembe kell vennie. Arra a kérdésre, hogy a hatás iránya fordított-e (azaz hogy a monetáris politika okozta-e a kialakult helyzetet), biztos választ nem tudunk adni, de valószínűbbnek tartjuk, hogy a hatás kényszerű (vagyis direkt következmény a spending effect) és ezt próbálja kompenzálni a monetáris politika, esetleg kevéssé hatékonyan."
süti beállítások módosítása