A választások

2015 szeptember 27. történelmi jelentőségű nap volt Katalónia, Spanyolország és az Európai Unió számára is. A katalán parlamenti választásokon, rekord magas, 77,4%-os részvételi arány mellett a legtöbb szavazatot a függetlenséget kitűző pártkoalíció, a Junts pel Sí (Együtt az Igenért) kapta. Így 62 helyhez jut a parlamentben. Hét párt indult a választási listán, közülük kettő függetlenség-párti (az említett Junts-on kívül még a CUP (UnitatPopular, Nemzeti Egység). Változások híve a SqeP párt is (Sí que es Pot, ez a katalán Podemos). A CUPpal együtt a Junts-nak meglesz az abszolút többsége a parlamentben (72 hely). A szavazatok számát tekintve a függetlenségre kevesebb, mint a fele (47%) szavazott, vagyis közel fele-fele arányban megosztott Katalónia. A nagy vesztes a Néppárt, 2012-ben 19 helye volt, most 11. Sokkal több helyet nyert viszont az egy év alatt rakétaként felívelő Ciutadans, 9-ről 25-öt. A választási rendszer sajátosságai miatt egyébként egyes katalán alrégiókban (pl. Barcelona) két-két és félszer annyi szavazat kell egy parlamenti helyhez, mint más alrégióban. Tehát hiába szerezték meg a parlamenti helyek többségét a függetlenség-pártiak, ez nem jelenti a szavazatok többségét.

2015 tavaszán és kora nyáron sorra megjelentek az OECD, az EU Bizottság, a World Bank, a World Investment Report jelentései a világgazdaság és a tagországok helyzetéről. A jelentések szerint 2014 eredményei és a 2015. év első negyedévében illetve félévében mutatkozó tendenciák összességükben pozitív képet nyújtanak a magyar gazdaság és benne az ipar teljesítményéről. Figyelemre méltó, hogy Magyarország pozíciói az Európai Unió átlagához viszonyítva is erősödtek. A magyar bruttó hazai termék (GDP) 2014-ben 3,6 százalékkal nőtt, 2015 első negyedévében (éves szintre vetítve) 3,4 százalékkal bővült. Az ipari termelés 2014-ben a gazdaság átlagánál több mint kétszer gyorsabban; 7,6 százalékkal nőtt. A termelés és az értékesítés fellendülése a járműgyártásban, a textiliparban és a vegyiparban volt a legnagyobb ütemű. A járműgyártás 20 százalék feletti termelés-bővítéssel az ipar húzóágazatává vált. Az ipari export növekedése is az említett ágazatokra és a feldolgozóipari gépek és berendezések kivitelére épül.

A független Görögország a világgazdaság, benne az európai gazdaság integrált részeként jött létre és fejlődött, de úgy, hogy helyzete az első pillanattól kezdve függő, „perifériás” volt. Ez a helyzet formálta gazdaságának szerkezetét, ez határozza meg eladósodásra való hajlamát és ez az oka annak is, hogy sorsa, a görög nép minden törekvése ellenére, mindig is külső hatalmak befolyása alatt állt. Az ország geostratégiai jelentősége miatt azonban az európai nagyhatalmak (és szövetségeseik) nem engedhették és engedhetik meg maguknak Görögország elvesztését, így azt sem, hogy kiengedjék az eurózónából és az Európai Unióból. Ugyanakkor a görög nép, történelme során, nemegyszer tett tanúbizonyságot függetlenségi vágyáról, kitartásáról, ami méltán érdemelte ki az általános emberi emancipáció történelmi korokon áthúzódó vágya iránt fogékony emberek együttérzését.

Egy hosszabb tanulmányban mindezt érdemes részletesebben kifejteni, most azonban álljon itt csupán néhány pillanatfelvétel a görög történelemből.

All Visegrad countries (i.e. the Czech Republic, Hungary, Slovakia and Poland) have decreased their structural budget deficits below 3% of GDP by 2014 and, consequently, exited the Excessive Deficit Procedure – corrective arm of the Stability and Growth Pact of the EU. The external pressure from the European Commission played a crucial role in stabilizing their public finances after the crisis hit their economies in 2009 and 2010. In Poland and Slovakia also the internal debt brake rules added substantially to this pressure.

The implemented consolidation measures included increase in the retirement age (Poland), increase in direct income taxes and increase in the efficiency of tax collection (Slovakia), increase in VAT taxes (Poland, Slovakia), temporary freezing of public workers’ salaries (Poland, Hungary, Slovakia), cuts in several social benefits (all Visegrad countries) and many others.

Az eurózóna szabályozása tudatosan félkész építmény lett abból a szempontból, hogy csak a monetáris politika vált közössé, a fiskális nem. Ebben a rendszerben az ECOFIN-Tanácson belül nem igazán különülhettek el az eurózónába tartozó pénzügyminiszterek azoktól a pénzügyminiszterektől, akik saját nemzeti valutával rendelkező tagországokból jöttek. Ez így volt mindaddig, amíg 2010-től – a 2008-as válság eredményeként – nemzeti keretek között megoldhatatlannak bizonyuló adósságválság alakult ki néhány eurózóna-tagországban. Ekkor az államcsőd elkerülésének céljából két feladat keletkezett, aminek a megoldása halaszthatatlan volt. Az egyik feladatot az jelentette, hogy a piaci finanszírozás helyett likvid források teremtődjenek az érintett tagországok államadósságának finanszírozására. A másik feladat pedig az volt, hogy a forrás nyújtásával párhuzamosan a megfelelő jogi szabályok is létrejöjjenek.

2015-ből visszatekintve forrás is keletkezett, a szabályozás is megszületett, és eddig egyetlen eurózóna-tagországban sem alakult ki államcsőd. Ezt talán önmagában is sikernek tekinthetnénk, ha ezekkel az eredményekkel az eurózóna valamennyi tagországa túljutott volna a válságon. De nem jutott. És most nemcsak Görögországról van szó, hanem a Mediterránum számos országában szinte már politikai szinten kezd megjelenni a válság eredményeként állandósuló, magas munkanélküliség teremtette áldatlan helyzet.

Az immár 13 éve hatalmon lévő AKP (Igazság és Fejlődés Pártja) ugyan megnyerte a 2015. június 7-én tartott, sorrendben immár negyedik parlamenti választását, azonban a győzelem meglehetően soványra sikerült: a 41 százalékos eredménnyel az 550 tagú parlamentben mindössze 268 mandátumot szerzett, vagyis a korábbi választásoktól eltérően ezúttal nem sikerült abszolút többséget szereznie. A két fő ellenzéki erő, a balközép CHP (25% ) és az nemzeti MHP (16,5%) mellett – először a Török Köztársaság történetében először – a kurdokat képviselő baloldali HDP párt (12,5%) is parlamenti mandátumhoz jutott.

A választási eredmények azt jelentik, hogy az AKP – ha nem akar kisebbségben kormányozni – koalícióra kényszerül. Márpedig a koalíciós kormányzás kapcsán Törökország meglehetősen rossz tapasztalatokat őriz: a kilencvenes évek koalíciós kormányai képtelenek voltak hatékony döntéseket hozni, az ország pedig válságról válságra bukdácsolt. Bár Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök – aki hivatali funkciója ellenére aktívan kampányolt az AKP mellett – változatlanul pozíciójában marad a következő években, a gyengébb szereplés meghiúsíthatja azon törekvéseit, hogy a köztársasági elnök hatalmát megnövelő prezidenciális rendszert hozzon létre Törökországban.

Intézetünkben 2009-ben megvizsgáltuk, hogy az egyes fejlett országok az 1929-es válság óta hány év alatt tudtak kilábalni az olyan gazdasági válságokból, melyek pénzügyi krachhal is jártak és nemzetközi kihatásúak voltak. Kiderült, hogy a gazdasági recessziójuk átlagban közel 2 évig tartott. A visszaesés fázisát majdnem ugyanilyen hosszú pangás követte, amely alatt a gazdaságuk már nagyon lassan növekedni kezdett. Ezután, tehát átlagosan a recesszió kitörése után 4,5 évvel kezdődött a fellendülés.

A 2007-2008-ban kitört gazdasági világválság és a fejlett kapitalista térségek nagyon lassú kilábalása immár 7 éve tart, és még mindig nem látszik a határozott növekedés reménye. Simai akadémikus bon mot-jával: ez az elhúzódó válsággörbe fürdőkád alakú. A fejlett országok 2014-2015-ben (részben az olajár esésével összefüggésben) deflációval, vagy ahhoz közeli helyzettel küzdenek. Európa és Japán gazdasága – most éppen kisebb javulás ellenére – elhúzódóan pang, a válság előtti GDP-jük színvonalát épphogy elérték. Az USA elmúlt években felmutatott 2,2-2,4%-os, mérsékelt – de a legfejlettebb országok között kiemelkedő – növekedése 2015 első negyedévében megtorpanni látszott (bár sok elemző ezt átmenetinek reméli). Kína szárnyalása lassul, a korábban igen dinamikus félperifériás és perifériás országcsoport (a többi BRICS ország, Közel-Kelet, Latin-Amerika) növekedése erősen lefékeződött.

A 2015. május 7-i brit parlamenti választás – 66 százalékos részvételi arány mellett, és a szoros eredményt előrevetítő közvéleménykutatók számára óriási meglepetésként – fényes győzelmet hozott a brit konzervatív párt számára. A 650 választókörzetet leképező londoni parlamenti helyből David Cameron pártjának 331-et sikerült megszereznie, ami kényelmes többséget biztosít számukra az egyedüli kormányzásra a következő öt évben. Eközben hasonló léptékű áttörést csak a skót nemzeti párt (SNP) tudott elérni, a korábbi 6 helyett 56 mandátumot nyerve el. Ugyanakkor a nagy rivális munkáspárt (26 mandátumos veszteséggel) 232, a liberális demokraták (a korábbi 57 helyett) 8, a brit függetlenséget zászlajára tűző, és a tavalyi európai parlamenti választást megnyerő UKIP pedig összesen 1 mandátumot tudott megszerezni. Ez utóbbi három párt vezetője (Ed Miliband, Nick Clegg és Nigel Farage) azonnali hatállyal le is mondott, miközben az SNP elnökeként, és Skócia első minisztereként Nicola Sturgeon szinte már diktálja a tennivalókat a még fel sem állt kormány számára (függesszék fel a megszorításokat, biztosítsák a nagyobb skót önállóságot). A brit alsóházban emellett összesen 22 helyen osztoznak az észak-írek, a walesi párt, valamint a zöldek képviselői.

Április 20-án „Az északi országok fenntarthatósági modelljei” címmel Dánia, Norvégia, Svédország és Finnország tapasztalatairól tartottak – az említett országokat képviselő politikusok, diplomaták és üzletemberek előadásait, valamint az azt követő nyilvános vitát felölelő – félnapos konferenciát az ELTE-n.

Már Tom Nørring, budapesti dán nagykövet nyitóbeszéde is érzékeltette, mi az északi modell lényege: a jóléti, szociális, emberjogi, gazdasági, környezetvédelmi témák holisztikus megközelítése, magas HDI és alacsony korrupcióérzékelési index, a nemek egyenjogúsága, a fenntarthatóságra és általában a hosszú távú tervezésre, gondolkodásra való törekvés. Az őutána következő előadók természetesen ezt a képet még kiegészítették, elsősorban annak hangsúlyozásával, hogy az északi társadalmak – bár történelmük folyamán sokat harcoltak egymás ellen – mára jó és együttműködő szomszédokká váltak, a többiekkel és saját magukkal is békében élnek, konszenzuson alapuló társadalmakat építenek. Ugyanakkor a dán nagykövet hangsúlyozta, ezek az országok különböznek is egymástól: nincs egy, mindenkire érvényes modell, nincs könnyű megoldás.

Hol vannak már azok az idők, mikor a kínai gazdaság rendre túlteljesítette az év elején kitűzött – kétszámjegyű – növekedési célokat? Most épp az ellenkezője történt: Kína most először (vallotta be, hogy) nem volt teljes mértékben tartható az év elején kitűzött 7,5 százalékos növekedési terv, csak 7,4 százalékkal nőtt a kínai GDP. Önmagában ezzel tulajdonképpen nincs is gond, számos fejlett és fejlődő gazdaságban előfordul hasonló (egyébként pedig sokan a fél kezüket is odaadnák hasonló ütemű növekedésért), ráadásul csak kis mértékű az elmaradás, de az mindenképp jelzésértékű, hogy – ha virágnyelven is – de a kínai vezetés is jelezte, hogy nincs minden rendben.

Az Országos Népi Gyűlés éves ülésszakának megnyitóján Li Kö-csiang (Li Keqiang) miniszterelnök egyenesen azt állította, hogy a Kína előtt álló gazdasági nehézségek az idei évben még jelentősebbek lehetnek mint 2014-ben voltak, a „lefelé irányuló nyomás” még intenzívebb lesz. Li azonban ennek ellenére továbbra is elkötelezett a reformok mellett és kijelentette, hogy az utóbbi években tapasztalt mérsékeltebb növekedési ütem immáron új normának tekinthető. A 2015-ös növekedési cél a fentiek jegyében pedig csupán 7 százalék.

2010 óta - amikor egy januári ECOFIN-találkozón a görög pénzügyminiszter bejelentette, hogy lejáró államadósságát nem tudja finanszírozni a piacról - időnként fel-felmerül, hogy Görögország elhagyja az eurózónát. 2015 márciusában azonban minden korábbinál több jel mutat arra, hogy Görögország kisodródhat az eurózónából. Újabb 7,2 milliárd euró nem került kifizetésre a 240 milliárd eurós hitelcsomagból. Az új görög kormány a gyakorlatban nem vállalja  azt a reformprogramot, amelynek eredményeként a trojka hozzájárulna az utolsó hitelrészlet kifizetéséhez. Görögországnak március 20-án két milliárd euró nagyságú összeget kell törlesztenie, s ha nem kap forrást, nem tud törleszteni. Görögország kimerítette az idei kincstárjegy kibocsátási kvótát (az eurózóna tagországaiban  az EKB szabályozza a kibocsátható kincstárjegy mennyiségét). Így tehát vagy születik valamilyen megoldás péntekig, vagy megkezdődhet egy fájdalmas és mindenképpen újabb szociális áldozatokkal járó folyamat, az államcsőd...

2015 március 10-én, a túlzott hiányra vonatkozó eljárás keretében az EU Tanácsa két évvel (2017-ig) meghosszabbította azt a határidőt, amelyet Franciaország államháztartási hiányának az uniós referenciaérték, azaz a GDP 3 százaléka alá csökkentésére kapott. 

Franciaország a válság hatására az Eurózónán belül (Spanyol-, Ír- és Görögországgal együtt) az elsők között került túlzott deficit eljárás alá, s a Tanács először 2009. április 27-én tűzött ki határidőt, a 2012-es évet jelölve meg a hiány rendezésére. Alig több mint fél évvel később (2009. december 2-án) – látva a válság mélyülését és az eredeti ütemterv tarthatatlanságát – a Tanács 2013-ig tolta ki a határidőt. Minthogy a francia gazdaság növekedése messze elmaradt a tervezettől, a Tanács 2013. június 21-én további engedményt tett Párizsnak és 2015-re módosította a teljesítési dátumot. Ez a mostani tehát már sorrendben a harmadik ilyen jellegű halasztás, ami felveti, nincs-e szó kivételezésről az EU második legnagyobb gazdaságával szemben. Tény, hogy azon 11 ország közül, amely ellen jelenleg túlzott deficit eljárás van folyamatban, Franciaország kapta a leghosszabb időt az alkalmazkodásra, egyedül ő húzhatja el a folyamatot 2017-ig. Ugyanakkor az is tény, hogy a Bizottság – a Tanács felé megfogalmazott ajánlásában – végül is nem hagyhatta figyelmen kívül azt a kockázatot, ami azzal járt volna, ha az EU második legnagyobb gazdaságát egy elhamarkodott szankcióval recesszióba sodorják. Ez ugyanis a Franciaországhoz kereskedelmi és tőkekapcsolatokon keresztül szorosan kötődő többi EU-tagországra is romboló hatással lenne.

A kontinens a görögöktől kapta nevét és kultúráját, amelyen felvirágozhatott. A mára alaposan megfogyatkozott szépségű Európába a görögök most új életet lehelhetnek…

A piaci verseny a maga természeténél fogva az egyenlőtlenségek növekedése irányába hat. Az eurózóna, mint bármely közös valutarendszer az aranystandard óta, halálra ítéltetett, hacsak a közös valutaövezetből elsősorban profitáló fejlettebb, gazdagabb (a kevésbé fejlettekből is gazdagadó) országok nem hajlandók visszaosztani jövedelmükből az elmaradottabbak gazdasági-intézményi fejlesztésére. Ezt a problémát a kapitalizmus működése elkerülhetetlenül felveti. Bukás vár arra az uralkodóra, aki a realitásokkal való szembenézés helyett a rossz hír hozóját okolja és bünteti a bajokért. Ha Görögország nem lenne az euróövezet tagja, akkor talán Spanyolország vagy Portugália játszaná el azt a szerepet, amit a történelem a jelen helyzetben Görögországra osztott.

Sokakat foglalkoztató kérdés, hogy a Sziriza győzelmével vajon kezdődhet-e új korszak a görög adósságfinanszírozásban? A miniszterelnök és a pénzügyminiszter európai társaikat nemrégiben egy újfajta kezdetről akarták meggyőzni, de mostanra úgy tűnik, hogy ez nem fog sikerülni. A 240 milliárd eurós hitel ugyanis az eurózóna többi tagországának garancia-vállalása mellett volt csak megvalósítható, tehát ha Görögország a hitelszerződésben meghatározott feltételeket kérdőjelezi meg, akkor életbe léphet a garancia okán történő kifizetés. Ezért is alakul ki lassan, de úgy tűnik biztosan az ECOFIN-Tanácsban és az Európai Tanácsban egyaránt a görög elképzelésekkel szemben egyfajta egységfront.

Február 16-án újra összeül az ECOFIN-Tanács, kifejezetten a görög adósságtörlesztés kérdéseinek megvitatására. Az idő múlásával a probléma egyre nagyobbá válik, főként azért, mert az ország annyira el van adósodva, hogy folyamatos szükség van az EKB által biztosított, a görög kereskedelmi bankokon keresztül juttatott likviditásra is. Február 28-ával lejár a jelenleg nyújtott hitel. A görög makropénzügyi helyzet alapján nem tűnik valószínűnek, hogy Görögország - akár magas felár mellett is - képes lesz piacról finanszírozni lejáró adósságát. Feltehetően ezzel tisztában van a görög kormány is, hiszen lejáró adósságát kötvényekre szeretné cserélni, amelyek egy része soha nem járna le, másik része pedig akkor kerülne beváltásra, amikor görög gazdaság növekedésnek indul. Janis Varufakisz görög pénzügyminiszter ezen felvetésével senki nem értett egyet az ECOFIN-Tanácson belül.

Az MTA KRTK Világgazdasági Intézete 2015. január 22-én kerekasztal-beszélgetést rendezett a magyarországi think tankek szerepéről és lehetőségeiről. A beszélgetés apropóját a University of Pennsylvania Think Tanks and Civil Societies Program-jának (TTCSP) keretében elkészített Global Go To Think Tank Index (GGTTI) jelentés hazai bemutatója adta. Ugyanezen a napon került bemutatásra a jelentés New York-ban (az Egyesült Nemzetek Szervezete és a Carnegie Council for Ethics in International Affairs szervezésében), valamint Washingtonban (a Center for International and Strategic Studies szervezésében), illetve 55 további helyszínen szerte a világban.

A budapesti eseményen Ámon Ada, az Energiaklub igazgatója; Jaksa Renáta Anna, az ICEG European Center igazgatója; Kaderják Péter, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont vezetője; Szanyi Miklós, az MTA KRTK VGI tudományos igazgatóhelyettese; Szivós Péter, a TÁRKI ügyvezető igazgatója; valamint Tálas Péter, a Stratégiai Védelmi Kutató Központ vezetője vett részt. A beszélgetés moderátora Váradi Balázs, a Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet alapító partnere és vezető kutatója volt.

2015 januárjától Németországban ismét van minimálbér, köszönhetően a kormányban résztvevő szociáldemokratáknak. Önmagában ezzel az EU többi tagországában nem lenne semmiféle baj, de a német szabályozás esetében a fogadó ország elve érvényesül, azaz Németország területén minden munkavállalóra – így a fuvarozókra is – érvényes a német minimálbér. Ha ugyanis nem lenne érvényes, akkor Németországban a külföldi fuvarozók egy része a versenyképesebb költségstruktúra alapján fokozatosan kiszorítaná a német fuvarozókat. Ezért kell német szempontból ennél a bérnél a fogadó ország elvét érvényesíteni.

A magyar fuvarozókat súlyosan érinti ez a szabályozás, mert ugyan Magyarországon is van minimálbér, de ez csupán alig egyharmada a német minimálbérnek. Tehát, ha a Németországon keresztül haladó fuvarozóknak ezt az emelt minimálbért kellene kifizetni, azonnal költségproblémáik lennének. Van-e erre a problémára jó megoldás? Olyan megoldás, amely valamelyik fél érdekét nem sértené, nincs. Ezért merül fel a következő kérdés: vajon a gazdasági fejlettség különböző fokán álló országok piacát össze lehet-e nyitni egy egységes belső piacon? Bár logikus lenne, ezt a kérdést mégsem lehet feltenni, hiszen immáron több mint egy évtizedes múltra tekinthet vissza az egységes belső piac, amely mindig is az európai integráció egyik „ékkövének” számított. Amikor az elmúlt egy-másfél évtizedben az Európai Unió növekedési gondokkal volt kénytelen szembe nézni, mindig az egységes belső piac továbbfejlesztését (azaz a belső korlátok további leépítését) jelölték meg a növekedésgerjesztő eszközök legkívánatosabb formájaként.

Az Amerikai Egyesült Államokban 2013 októberén ismét középpontba került az államadósság magas szintje, amely akkor elérte a GDP 100 százalékát. A kérdéskör a megszavazott költségvetés illetve az adósságplafon 2015. március 15-ig történő felfüggesztése után ugyan lekerült a napirendről, de ez nem jelenti, hogy a probléma megoldódott volna. Az Amerikai Egyesült Államok gazdasága egyelőre jól teljesít, de a világ legnagyobb gazdaságának számolnia kell annak hatásaival, hogy az ország a legnagyobb hitelező államból mára a világ legnagyobb adósává vált.

A korábbi olajárrobbanások okozta elhúzódó gazdasági recesszió miatt az egységes belső piac létrehozása jelentette az USA gazdasági sikere utólérésének reményét. Ebben a hétéves programban minden akadályt le akartak küzdeni, ami a munkaerő, a tőke, az áru és a szolgáltatások szabad mozgását korlátozta. Az egységes belső piac létrejötte valóban komoly gazdasági fellendülést hozott a tagországokban. A belső piaci programban szerepelt az adóharmonizáció is. A tagországok politikai vezetői szinte egyhangúlag tagadták meg a közvetlen adók harmonizációját. Arra hivatkoztak, hogy az adó - fajtáit és mértékét tekintve egyaránt - történelmi fejlődés eredménye, melynek következményeként a tagországok adórendszerei között óriási különbségek vannak. Végül a közvetett adók harmonizációját vállalták fel, így az áfa-szabályok közeledtek egymáshoz. A közvetlen adókkal kapcsolatban pedig a tagországok politikai vezetői azon reményüknek adtak hangot, hogy nem alakul ki az egységes piacon adóverseny.

2014 november 9. fontos nap volt Katalónia történelmében. Még fontosabb nap lehetett volna, ha „igazi”, ügydöntő szavazásról lett volna szó. Az elmúlt hónapok történései már ismertek a sajtóból, ezért csak röviden foglalom össze, hogyan is alakult a katalán népszavazás sorsa.

A keddi amerikai választások eredményeképpen a Szenátusban 100 helyből 52-t szereztek meg a republikánusok, 45 a demokratáké, 2 független szenátoré, és 1 helyre később fognak szavazni. A Képviselőház 435 helyéből 243 illeti a republikánusokat, 180 a demokratákat, 12 sorsa pedig még bizonytalan. A félidős választások eredménye annyiban nem volt meglepő, hogy a közvélemény-kutatások a republikánus párt győzelmét prognosztizálták, azonban ilyen mértékű fölényre nem sokan számítottak. A Képviselőházban az eddigi republikánus többség tovább növekedett a két évvel korábbi eredményekhez képest, 1940 óta ez a legnagyobb arányú többség az alsóházban. A Szenátusban a jelenlegi – nem végleges – eredményeket figyelembe véve valószínűleg fordított lesz az arány, mint a korábbi ciklusban, 55-45 a republikánusok javára (mivel a független jelöltek is velük szavaznak), és ez 2007 óta először republikánus többséget jelent, de nem abszolút többséget. Általában az elnöki ciklusok utolsó két évében fordul elő hasonló „duplázás” a Kongresszusban, mint ahogy Obama elnök előtt Nixon, Ford, Reagen, Bush, Clinton, W. Bush is hasonló feltételek mellett töltötte ki hivatali idejét. Az tény, hogy ez a választási eredmény megnehezíti az amerikai elnök munkáját, és ez elsősorban a belpolitikában érződhet, mivel itt sokkal nagyobb a Kongresszus beleszólása. Mától már a két év múlva esedékes elnökválasztás a tét mindkét politikai párt számára. Ez azt jelenti, hogy a republikánus pártnak be kell bizonyítania, hogy képes kormányozni, megfelelő döntéseket hozni, viszont ehhez szükségük lesz a demokrata párt segítségére is, mivel nincsen meg az abszolút többségük a Szenátusban.

Az OECD tavaly nyári jelentése óta fokozottabb figyelem fordul a vállalati jövedelemadóztatás kérdései felé, mivel egyre több ország veti fel, hogy a nagy cégek, rendszerint multinacionális vállalatok a transzferárak céltudatos alakítása révén nem egyszerűen adóoptimalizálásra törekednek, hanem már inkább az adóelkerülés a céljuk. Az ilyen esetek egy részében a kormányzatok adópolitikája is kisebb vagy nagyobb mértékben szerepet játszik, így több esetben is a kritika célpontjává vált nem csak a multinacionális vállalatok könyvelési gyakorlata, hanem a kormányok adópolitikája is. Európában három ország – Írország, Luxembourg és Hollandia – esetén merültek fel most  ilyen kritikák, s míg az ír kormány a több országból jövő nyomás eredményeként október 14-én bejelentette, hogy fokozatosan – bizonyos átmeneti idő után – módosítja az adózási szabályait, addig a másik két ország esetében egyelőre csak vizsgálatok folynak az Európai Bizottság (EB) részéről az itt alkalmazott transzferár-rendszerekkel kapcsolatban. Az ír döntést az is megelőzte, hogy az OECD is felszólította Írországot az adószabályokban lévő kiskapuk bezárására.

A 2014-es év jó alkalmat kínál a számadásra, hiszen éppen 10 esztendeje, hogy hazánk – több sorstársával egyetemben – belépett az Európai Unióba. Az integráció egyik leginkább közösnek tekinthető – abban az értelemben, hogy igen jelentős részben közösségi szabályozás által vezérelt – politikája a közös agrárpolitika (KAP). A KAP-nak az új tagországokban történt bevezetése a keleti bővülés egyik különleges epizódja, amennyiben az előzményekből (akkori joganyag, utolsó bővülés körülményei) nem következett mindaz, ami és ahogyan megvalósult. A felemás – amennyiben átmenetileg másodrendű tagságot eredményező – agrárcsatlakozás eltérő viszonyokat talált a különböző tagjelölt országokban, s így a tagság is nagyon különböző eredményeket hozott az integráció első 10 évében.

Holnap „félidős” választások (midterm elections) lesznek az Amerikai Egyesült Államokban. A szavazók a Képviselőház 435 tagjára illetve a Szenátus körülbelül egyharmadára, jelen esetben 35 szenátorra voksolhatnak. Az USA-ban 2 évente tartott választásokon a Képviselőház, vagyis a Kongresszus alsóházának összes képviselőjét választják 2 évre, míg a Szenátus – Kongresszus felsőháza – tagjainak egyharmadára voksolnak 6 éves ciklusra. Jelenleg a Képviselőház republikánus, a Szenátus demokrata többségű.

Az amerikai elnök ciklusának félidejében tartott választásokon általában az elnök és pártja komoly kritikát kap a választóktól, amit jelen esetben az is alátámaszt, miszerint Barack Obama elfogadottsága a választók körében a Gallup felmérése szerint 42%-os, ami a korábbi elnökök azonos hivatali időszakához képest kifejezetten alacsony támogatottságot jelent. A kérdés csak az, hogy mennyire fogják „büntetni” az elnököt a választók.

Ha valaki több évtizede foglalkozik kutatóként az Európai Unióval és a magyar agrárgazdasággal, akkor számára jó alkalmat kínál az EU-tagság 10. évfordulója arra, hogy számvetést készítsen. Elemzésünk (Lásd: Hegedüs Zsuzsa - Kiss Judit: The impact of ten years of European Union  membership on Hungarian agricultural trade, Studies in Agricultural Economics vol. 116, 2.szám, pp. 87-94.) célja a magyar csatlakozás agrárkereskedelmi hatásainak vizsgálata volt, amihez a Központi Statisztikai Hivatal 2003 és 2013 közötti időszakra vonatkozó adatait használtuk fel, amelyeket az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat is közzé tesz.

A 2010-2013 közti időszakban a nemzeti költségvetésekre vonatkozóan számos új szabály született. Ezeknek a szabályoknak az alkalmazása 2014-ben meg is kezdődött. A kezdet azonban koránt sem nevezhető békésnek. Azokban az eurózóna tagországokban, ahol a folyó hiány tartósan magasabb az elvárt három százaléknál, ott a Bizottság az elfogadott joganyag alapján javaslatokat és figyelmeztetéseket juttat el a tagországhoz. Jelesül most Franciaországhoz. François Hollande nehéz helyzetben van, mert eredetileg 2015-re kellene a három százalékos deficithatárt elérni az éves költségvetésben, de a 2014-es gazdasági teljesítmények nem alapozzák meg az egyre közelebb kerülő  határidőre történő stabilizálást. Az elnök nemzetközi fórumokon is amellett érvel, hogy a foglalkoztatás és a gazdasági növekedés fontosabb az éves költségvetés stabilizálásánál.