2015 januárjától Németországban ismét van minimálbér, köszönhetően a kormányban résztvevő szociáldemokratáknak. Önmagában ezzel az EU többi tagországában nem lenne semmiféle baj, de a német szabályozás esetében a fogadó ország elve érvényesül, azaz Németország területén minden munkavállalóra – így a fuvarozókra is – érvényes a német minimálbér. Ha ugyanis nem lenne érvényes, akkor Németországban a külföldi fuvarozók egy része a versenyképesebb költségstruktúra alapján fokozatosan kiszorítaná a német fuvarozókat. Ezért kell német szempontból ennél a bérnél a fogadó ország elvét érvényesíteni.
A magyar fuvarozókat súlyosan érinti ez a szabályozás, mert ugyan Magyarországon is van minimálbér, de ez csupán alig egyharmada a német minimálbérnek. Tehát, ha a Németországon keresztül haladó fuvarozóknak ezt az emelt minimálbért kellene kifizetni, azonnal költségproblémáik lennének. Van-e erre a problémára jó megoldás? Olyan megoldás, amely valamelyik fél érdekét nem sértené, nincs. Ezért merül fel a következő kérdés: vajon a gazdasági fejlettség különböző fokán álló országok piacát össze lehet-e nyitni egy egységes belső piacon? Bár logikus lenne, ezt a kérdést mégsem lehet feltenni, hiszen immáron több mint egy évtizedes múltra tekinthet vissza az egységes belső piac, amely mindig is az európai integráció egyik „ékkövének” számított. Amikor az elmúlt egy-másfél évtizedben az Európai Unió növekedési gondokkal volt kénytelen szembe nézni, mindig az egységes belső piac továbbfejlesztését (azaz a belső korlátok további leépítését) jelölték meg a növekedésgerjesztő eszközök legkívánatosabb formájaként.
Az áruk szabad mozgásánál az úgynevezett származási ország elve érvényesül, azaz, ha egy termék az azt előállító országban többféle szempont alapján fogyasztásra alkalmas, akkor azt a terméket az importáló országban is hasonló módon el kell fogadni. A származási ország elve azonban bizonyos gazdasági területeken nem érvényesíthető, vagy legalábbis nem magától értetődő módon.
A 2004-es úgynevezett „megakibővülés” folyamatának idején a nyugat-európai szakszervezetek élesen tiltakoztak az ellen, hogy a munkaerő szabad mozgását az újonnan csatlakozók számára a belső piac egyik szabadságaként azonnal, minden korlát nélkül megadják. Attól féltek ugyanis, hogy az a – nem utolsó sorban a szakszervezeti küzdelmek eredményeként kialakult – magas bérszínvonal, amely ezekben az országokban létrejött, a bérverseny következtében a kelet-közép-európai EU-tagországokból odavándorló munkaerő foglalkoztatásakor lefelé fogja vinni a béreket a hazai munkaerőnél is, ezért néhány régi EU-tagország 2+3+2 évre megakadályozta a munkaerő szabad mozgását. A 2004-es kibővülés időszakában a Bizottság készített egy anyagot, amelyben azt a próféciát írták le, hogy a kelet-közép-európai országokban alacsonyabbak a fogyasztói árak, és ennek megfelelően alacsonyabb a bérszínvonal is, s ez majd csak hosszabb idő alatt fog idomulni az EU15-ök ár- és bérszínvonalához. Több mint tíz éve bent vagyunk az Európai Unióban, a fogyasztói árak fokozatos felzárkózása folyamatosan történik, de a bérek folyamatos felzárkózása valahogy még sincs összhangban ezzel. A 2008-ban kirobbant válság után ez a helyzet – legalábbis ami a béreket illeti – talán még romlott is, tehát a fogadó ország elve alapján a minimálbért érvényesíteni akaró német szándék feltehetően jelenleg több érdeksérelmet fog okozni, éppen a rossz növekedési és foglalkoztatási helyzet miatt.
A foglalkoztatás kiélezett kérdés a válság utáni években, igaz, eltérő súllyal, de minden EU-tagországban. A foglalkoztatás és a növekedés egymást feltételező folyamatok. Az eurózóna gazdasági növekedése kifejezetten problematikus akár a V4-hez, akár a világgazdaság többi régiójához képest. Így akár a német minimálbér-szabályozást burkolt piacvédelemnek is lehet értelmezni, pedig a német munkanélküliségi ráta (5 % körül van) az egyik legalacsonyabb az EU-ban is és az eurózónában is.
A piac megoldja ezeket a problémákat, ha szabadon érvényesülhet. A minimálbér önmagában egy közgazdaságilag vitatott eszköz, hiszen a bér a munkaadó és a munkavállaló megállapodásán kellene hogy alapuljon. A minimálbér azokban az esetekben szokott egyáltalán előkerülni, amikor a szociális helyzet javítása kerül előtérbe a leszakadó rétegek leszakadásának korlátozása érdekében. A 2008-as válság hozadékaként az EU egészében megnőtt az adott ország viszonyai között értelmezendő szegény rétegek súlya. Így még az is lehet, hogy a politikusok a továbbiakban egyre gyakrabban fognak a minimálbér bevezetéséhez folyamodni.
A szolgáltatások szerepe normális gazdasági körülmények között folyamatosan növekszik. Az egységes belső piac válság előtti működésében is állandó problémát jelentett a szolgáltatások szabad mozgása. A válság utáni helyzetben ez a konkrét probléma se többet, se kevesebbet nem jelent, mint azt, hogy a fejlettségi heterogenitás nem kedvez a négy szabadság akadálymentes működésének a belső piacon.
Rácz Margit
