A 2015. május 7-i brit parlamenti választás – 66 százalékos részvételi arány mellett, és a szoros eredményt előrevetítő közvéleménykutatók számára óriási meglepetésként – fényes győzelmet hozott a brit konzervatív párt számára. A 650 választókörzetet leképező londoni parlamenti helyből David Cameron pártjának 331-et sikerült megszereznie, ami kényelmes többséget biztosít számukra az egyedüli kormányzásra a következő öt évben. Eközben hasonló léptékű áttörést csak a skót nemzeti párt (SNP) tudott elérni, a korábbi 6 helyett 56 mandátumot nyerve el. Ugyanakkor a nagy rivális munkáspárt (26 mandátumos veszteséggel) 232, a liberális demokraták (a korábbi 57 helyett) 8, a brit függetlenséget zászlajára tűző, és a tavalyi európai parlamenti választást megnyerő UKIP pedig összesen 1 mandátumot tudott megszerezni. Ez utóbbi három párt vezetője (Ed Miliband, Nick Clegg és Nigel Farage) azonnali hatállyal le is mondott, miközben az SNP elnökeként, és Skócia első minisztereként Nicola Sturgeon szinte már diktálja a tennivalókat a még fel sem állt kormány számára (függesszék fel a megszorításokat, biztosítsák a nagyobb skót önállóságot). A brit alsóházban emellett összesen 22 helyen osztoznak az észak-írek, a walesi párt, valamint a zöldek képviselői.

Április 20-án „Az északi országok fenntarthatósági modelljei” címmel Dánia, Norvégia, Svédország és Finnország tapasztalatairól tartottak – az említett országokat képviselő politikusok, diplomaták és üzletemberek előadásait, valamint az azt követő nyilvános vitát felölelő – félnapos konferenciát az ELTE-n.

Már Tom Nørring, budapesti dán nagykövet nyitóbeszéde is érzékeltette, mi az északi modell lényege: a jóléti, szociális, emberjogi, gazdasági, környezetvédelmi témák holisztikus megközelítése, magas HDI és alacsony korrupcióérzékelési index, a nemek egyenjogúsága, a fenntarthatóságra és általában a hosszú távú tervezésre, gondolkodásra való törekvés. Az őutána következő előadók természetesen ezt a képet még kiegészítették, elsősorban annak hangsúlyozásával, hogy az északi társadalmak – bár történelmük folyamán sokat harcoltak egymás ellen – mára jó és együttműködő szomszédokká váltak, a többiekkel és saját magukkal is békében élnek, konszenzuson alapuló társadalmakat építenek. Ugyanakkor a dán nagykövet hangsúlyozta, ezek az országok különböznek is egymástól: nincs egy, mindenkire érvényes modell, nincs könnyű megoldás.

Hol vannak már azok az idők, mikor a kínai gazdaság rendre túlteljesítette az év elején kitűzött – kétszámjegyű – növekedési célokat? Most épp az ellenkezője történt: Kína most először (vallotta be, hogy) nem volt teljes mértékben tartható az év elején kitűzött 7,5 százalékos növekedési terv, csak 7,4 százalékkal nőtt a kínai GDP. Önmagában ezzel tulajdonképpen nincs is gond, számos fejlett és fejlődő gazdaságban előfordul hasonló (egyébként pedig sokan a fél kezüket is odaadnák hasonló ütemű növekedésért), ráadásul csak kis mértékű az elmaradás, de az mindenképp jelzésértékű, hogy – ha virágnyelven is – de a kínai vezetés is jelezte, hogy nincs minden rendben.

Az Országos Népi Gyűlés éves ülésszakának megnyitóján Li Kö-csiang (Li Keqiang) miniszterelnök egyenesen azt állította, hogy a Kína előtt álló gazdasági nehézségek az idei évben még jelentősebbek lehetnek mint 2014-ben voltak, a „lefelé irányuló nyomás” még intenzívebb lesz. Li azonban ennek ellenére továbbra is elkötelezett a reformok mellett és kijelentette, hogy az utóbbi években tapasztalt mérsékeltebb növekedési ütem immáron új normának tekinthető. A 2015-ös növekedési cél a fentiek jegyében pedig csupán 7 százalék.

2010 óta - amikor egy januári ECOFIN-találkozón a görög pénzügyminiszter bejelentette, hogy lejáró államadósságát nem tudja finanszírozni a piacról - időnként fel-felmerül, hogy Görögország elhagyja az eurózónát. 2015 márciusában azonban minden korábbinál több jel mutat arra, hogy Görögország kisodródhat az eurózónából. Újabb 7,2 milliárd euró nem került kifizetésre a 240 milliárd eurós hitelcsomagból. Az új görög kormány a gyakorlatban nem vállalja  azt a reformprogramot, amelynek eredményeként a trojka hozzájárulna az utolsó hitelrészlet kifizetéséhez. Görögországnak március 20-án két milliárd euró nagyságú összeget kell törlesztenie, s ha nem kap forrást, nem tud törleszteni. Görögország kimerítette az idei kincstárjegy kibocsátási kvótát (az eurózóna tagországaiban  az EKB szabályozza a kibocsátható kincstárjegy mennyiségét). Így tehát vagy születik valamilyen megoldás péntekig, vagy megkezdődhet egy fájdalmas és mindenképpen újabb szociális áldozatokkal járó folyamat, az államcsőd...

2015 március 10-én, a túlzott hiányra vonatkozó eljárás keretében az EU Tanácsa két évvel (2017-ig) meghosszabbította azt a határidőt, amelyet Franciaország államháztartási hiányának az uniós referenciaérték, azaz a GDP 3 százaléka alá csökkentésére kapott. 

Franciaország a válság hatására az Eurózónán belül (Spanyol-, Ír- és Görögországgal együtt) az elsők között került túlzott deficit eljárás alá, s a Tanács először 2009. április 27-én tűzött ki határidőt, a 2012-es évet jelölve meg a hiány rendezésére. Alig több mint fél évvel később (2009. december 2-án) – látva a válság mélyülését és az eredeti ütemterv tarthatatlanságát – a Tanács 2013-ig tolta ki a határidőt. Minthogy a francia gazdaság növekedése messze elmaradt a tervezettől, a Tanács 2013. június 21-én további engedményt tett Párizsnak és 2015-re módosította a teljesítési dátumot. Ez a mostani tehát már sorrendben a harmadik ilyen jellegű halasztás, ami felveti, nincs-e szó kivételezésről az EU második legnagyobb gazdaságával szemben. Tény, hogy azon 11 ország közül, amely ellen jelenleg túlzott deficit eljárás van folyamatban, Franciaország kapta a leghosszabb időt az alkalmazkodásra, egyedül ő húzhatja el a folyamatot 2017-ig. Ugyanakkor az is tény, hogy a Bizottság – a Tanács felé megfogalmazott ajánlásában – végül is nem hagyhatta figyelmen kívül azt a kockázatot, ami azzal járt volna, ha az EU második legnagyobb gazdaságát egy elhamarkodott szankcióval recesszióba sodorják. Ez ugyanis a Franciaországhoz kereskedelmi és tőkekapcsolatokon keresztül szorosan kötődő többi EU-tagországra is romboló hatással lenne.

A kontinens a görögöktől kapta nevét és kultúráját, amelyen felvirágozhatott. A mára alaposan megfogyatkozott szépségű Európába a görögök most új életet lehelhetnek…

A piaci verseny a maga természeténél fogva az egyenlőtlenségek növekedése irányába hat. Az eurózóna, mint bármely közös valutarendszer az aranystandard óta, halálra ítéltetett, hacsak a közös valutaövezetből elsősorban profitáló fejlettebb, gazdagabb (a kevésbé fejlettekből is gazdagadó) országok nem hajlandók visszaosztani jövedelmükből az elmaradottabbak gazdasági-intézményi fejlesztésére. Ezt a problémát a kapitalizmus működése elkerülhetetlenül felveti. Bukás vár arra az uralkodóra, aki a realitásokkal való szembenézés helyett a rossz hír hozóját okolja és bünteti a bajokért. Ha Görögország nem lenne az euróövezet tagja, akkor talán Spanyolország vagy Portugália játszaná el azt a szerepet, amit a történelem a jelen helyzetben Görögországra osztott.

Sokakat foglalkoztató kérdés, hogy a Sziriza győzelmével vajon kezdődhet-e új korszak a görög adósságfinanszírozásban? A miniszterelnök és a pénzügyminiszter európai társaikat nemrégiben egy újfajta kezdetről akarták meggyőzni, de mostanra úgy tűnik, hogy ez nem fog sikerülni. A 240 milliárd eurós hitel ugyanis az eurózóna többi tagországának garancia-vállalása mellett volt csak megvalósítható, tehát ha Görögország a hitelszerződésben meghatározott feltételeket kérdőjelezi meg, akkor életbe léphet a garancia okán történő kifizetés. Ezért is alakul ki lassan, de úgy tűnik biztosan az ECOFIN-Tanácsban és az Európai Tanácsban egyaránt a görög elképzelésekkel szemben egyfajta egységfront.

Február 16-án újra összeül az ECOFIN-Tanács, kifejezetten a görög adósságtörlesztés kérdéseinek megvitatására. Az idő múlásával a probléma egyre nagyobbá válik, főként azért, mert az ország annyira el van adósodva, hogy folyamatos szükség van az EKB által biztosított, a görög kereskedelmi bankokon keresztül juttatott likviditásra is. Február 28-ával lejár a jelenleg nyújtott hitel. A görög makropénzügyi helyzet alapján nem tűnik valószínűnek, hogy Görögország - akár magas felár mellett is - képes lesz piacról finanszírozni lejáró adósságát. Feltehetően ezzel tisztában van a görög kormány is, hiszen lejáró adósságát kötvényekre szeretné cserélni, amelyek egy része soha nem járna le, másik része pedig akkor kerülne beváltásra, amikor görög gazdaság növekedésnek indul. Janis Varufakisz görög pénzügyminiszter ezen felvetésével senki nem értett egyet az ECOFIN-Tanácson belül.

Az MTA KRTK Világgazdasági Intézete 2015. január 22-én kerekasztal-beszélgetést rendezett a magyarországi think tankek szerepéről és lehetőségeiről. A beszélgetés apropóját a University of Pennsylvania Think Tanks and Civil Societies Program-jának (TTCSP) keretében elkészített Global Go To Think Tank Index (GGTTI) jelentés hazai bemutatója adta. Ugyanezen a napon került bemutatásra a jelentés New York-ban (az Egyesült Nemzetek Szervezete és a Carnegie Council for Ethics in International Affairs szervezésében), valamint Washingtonban (a Center for International and Strategic Studies szervezésében), illetve 55 további helyszínen szerte a világban.

A budapesti eseményen Ámon Ada, az Energiaklub igazgatója; Jaksa Renáta Anna, az ICEG European Center igazgatója; Kaderják Péter, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont vezetője; Szanyi Miklós, az MTA KRTK VGI tudományos igazgatóhelyettese; Szivós Péter, a TÁRKI ügyvezető igazgatója; valamint Tálas Péter, a Stratégiai Védelmi Kutató Központ vezetője vett részt. A beszélgetés moderátora Váradi Balázs, a Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet alapító partnere és vezető kutatója volt.

2015 januárjától Németországban ismét van minimálbér, köszönhetően a kormányban résztvevő szociáldemokratáknak. Önmagában ezzel az EU többi tagországában nem lenne semmiféle baj, de a német szabályozás esetében a fogadó ország elve érvényesül, azaz Németország területén minden munkavállalóra – így a fuvarozókra is – érvényes a német minimálbér. Ha ugyanis nem lenne érvényes, akkor Németországban a külföldi fuvarozók egy része a versenyképesebb költségstruktúra alapján fokozatosan kiszorítaná a német fuvarozókat. Ezért kell német szempontból ennél a bérnél a fogadó ország elvét érvényesíteni.

A magyar fuvarozókat súlyosan érinti ez a szabályozás, mert ugyan Magyarországon is van minimálbér, de ez csupán alig egyharmada a német minimálbérnek. Tehát, ha a Németországon keresztül haladó fuvarozóknak ezt az emelt minimálbért kellene kifizetni, azonnal költségproblémáik lennének. Van-e erre a problémára jó megoldás? Olyan megoldás, amely valamelyik fél érdekét nem sértené, nincs. Ezért merül fel a következő kérdés: vajon a gazdasági fejlettség különböző fokán álló országok piacát össze lehet-e nyitni egy egységes belső piacon? Bár logikus lenne, ezt a kérdést mégsem lehet feltenni, hiszen immáron több mint egy évtizedes múltra tekinthet vissza az egységes belső piac, amely mindig is az európai integráció egyik „ékkövének” számított. Amikor az elmúlt egy-másfél évtizedben az Európai Unió növekedési gondokkal volt kénytelen szembe nézni, mindig az egységes belső piac továbbfejlesztését (azaz a belső korlátok további leépítését) jelölték meg a növekedésgerjesztő eszközök legkívánatosabb formájaként.

Az Amerikai Egyesült Államokban 2013 októberén ismét középpontba került az államadósság magas szintje, amely akkor elérte a GDP 100 százalékát. A kérdéskör a megszavazott költségvetés illetve az adósságplafon 2015. március 15-ig történő felfüggesztése után ugyan lekerült a napirendről, de ez nem jelenti, hogy a probléma megoldódott volna. Az Amerikai Egyesült Államok gazdasága egyelőre jól teljesít, de a világ legnagyobb gazdaságának számolnia kell annak hatásaival, hogy az ország a legnagyobb hitelező államból mára a világ legnagyobb adósává vált.

A korábbi olajárrobbanások okozta elhúzódó gazdasági recesszió miatt az egységes belső piac létrehozása jelentette az USA gazdasági sikere utólérésének reményét. Ebben a hétéves programban minden akadályt le akartak küzdeni, ami a munkaerő, a tőke, az áru és a szolgáltatások szabad mozgását korlátozta. Az egységes belső piac létrejötte valóban komoly gazdasági fellendülést hozott a tagországokban. A belső piaci programban szerepelt az adóharmonizáció is. A tagországok politikai vezetői szinte egyhangúlag tagadták meg a közvetlen adók harmonizációját. Arra hivatkoztak, hogy az adó - fajtáit és mértékét tekintve egyaránt - történelmi fejlődés eredménye, melynek következményeként a tagországok adórendszerei között óriási különbségek vannak. Végül a közvetett adók harmonizációját vállalták fel, így az áfa-szabályok közeledtek egymáshoz. A közvetlen adókkal kapcsolatban pedig a tagországok politikai vezetői azon reményüknek adtak hangot, hogy nem alakul ki az egységes piacon adóverseny.

2014 november 9. fontos nap volt Katalónia történelmében. Még fontosabb nap lehetett volna, ha „igazi”, ügydöntő szavazásról lett volna szó. Az elmúlt hónapok történései már ismertek a sajtóból, ezért csak röviden foglalom össze, hogyan is alakult a katalán népszavazás sorsa.

A keddi amerikai választások eredményeképpen a Szenátusban 100 helyből 52-t szereztek meg a republikánusok, 45 a demokratáké, 2 független szenátoré, és 1 helyre később fognak szavazni. A Képviselőház 435 helyéből 243 illeti a republikánusokat, 180 a demokratákat, 12 sorsa pedig még bizonytalan. A félidős választások eredménye annyiban nem volt meglepő, hogy a közvélemény-kutatások a republikánus párt győzelmét prognosztizálták, azonban ilyen mértékű fölényre nem sokan számítottak. A Képviselőházban az eddigi republikánus többség tovább növekedett a két évvel korábbi eredményekhez képest, 1940 óta ez a legnagyobb arányú többség az alsóházban. A Szenátusban a jelenlegi – nem végleges – eredményeket figyelembe véve valószínűleg fordított lesz az arány, mint a korábbi ciklusban, 55-45 a republikánusok javára (mivel a független jelöltek is velük szavaznak), és ez 2007 óta először republikánus többséget jelent, de nem abszolút többséget. Általában az elnöki ciklusok utolsó két évében fordul elő hasonló „duplázás” a Kongresszusban, mint ahogy Obama elnök előtt Nixon, Ford, Reagen, Bush, Clinton, W. Bush is hasonló feltételek mellett töltötte ki hivatali idejét. Az tény, hogy ez a választási eredmény megnehezíti az amerikai elnök munkáját, és ez elsősorban a belpolitikában érződhet, mivel itt sokkal nagyobb a Kongresszus beleszólása. Mától már a két év múlva esedékes elnökválasztás a tét mindkét politikai párt számára. Ez azt jelenti, hogy a republikánus pártnak be kell bizonyítania, hogy képes kormányozni, megfelelő döntéseket hozni, viszont ehhez szükségük lesz a demokrata párt segítségére is, mivel nincsen meg az abszolút többségük a Szenátusban.

Az OECD tavaly nyári jelentése óta fokozottabb figyelem fordul a vállalati jövedelemadóztatás kérdései felé, mivel egyre több ország veti fel, hogy a nagy cégek, rendszerint multinacionális vállalatok a transzferárak céltudatos alakítása révén nem egyszerűen adóoptimalizálásra törekednek, hanem már inkább az adóelkerülés a céljuk. Az ilyen esetek egy részében a kormányzatok adópolitikája is kisebb vagy nagyobb mértékben szerepet játszik, így több esetben is a kritika célpontjává vált nem csak a multinacionális vállalatok könyvelési gyakorlata, hanem a kormányok adópolitikája is. Európában három ország – Írország, Luxembourg és Hollandia – esetén merültek fel most  ilyen kritikák, s míg az ír kormány a több országból jövő nyomás eredményeként október 14-én bejelentette, hogy fokozatosan – bizonyos átmeneti idő után – módosítja az adózási szabályait, addig a másik két ország esetében egyelőre csak vizsgálatok folynak az Európai Bizottság (EB) részéről az itt alkalmazott transzferár-rendszerekkel kapcsolatban. Az ír döntést az is megelőzte, hogy az OECD is felszólította Írországot az adószabályokban lévő kiskapuk bezárására.

A 2014-es év jó alkalmat kínál a számadásra, hiszen éppen 10 esztendeje, hogy hazánk – több sorstársával egyetemben – belépett az Európai Unióba. Az integráció egyik leginkább közösnek tekinthető – abban az értelemben, hogy igen jelentős részben közösségi szabályozás által vezérelt – politikája a közös agrárpolitika (KAP). A KAP-nak az új tagországokban történt bevezetése a keleti bővülés egyik különleges epizódja, amennyiben az előzményekből (akkori joganyag, utolsó bővülés körülményei) nem következett mindaz, ami és ahogyan megvalósult. A felemás – amennyiben átmenetileg másodrendű tagságot eredményező – agrárcsatlakozás eltérő viszonyokat talált a különböző tagjelölt országokban, s így a tagság is nagyon különböző eredményeket hozott az integráció első 10 évében.

Holnap „félidős” választások (midterm elections) lesznek az Amerikai Egyesült Államokban. A szavazók a Képviselőház 435 tagjára illetve a Szenátus körülbelül egyharmadára, jelen esetben 35 szenátorra voksolhatnak. Az USA-ban 2 évente tartott választásokon a Képviselőház, vagyis a Kongresszus alsóházának összes képviselőjét választják 2 évre, míg a Szenátus – Kongresszus felsőháza – tagjainak egyharmadára voksolnak 6 éves ciklusra. Jelenleg a Képviselőház republikánus, a Szenátus demokrata többségű.

Az amerikai elnök ciklusának félidejében tartott választásokon általában az elnök és pártja komoly kritikát kap a választóktól, amit jelen esetben az is alátámaszt, miszerint Barack Obama elfogadottsága a választók körében a Gallup felmérése szerint 42%-os, ami a korábbi elnökök azonos hivatali időszakához képest kifejezetten alacsony támogatottságot jelent. A kérdés csak az, hogy mennyire fogják „büntetni” az elnököt a választók.

Ha valaki több évtizede foglalkozik kutatóként az Európai Unióval és a magyar agrárgazdasággal, akkor számára jó alkalmat kínál az EU-tagság 10. évfordulója arra, hogy számvetést készítsen. Elemzésünk (Lásd: Hegedüs Zsuzsa - Kiss Judit: The impact of ten years of European Union  membership on Hungarian agricultural trade, Studies in Agricultural Economics vol. 116, 2.szám, pp. 87-94.) célja a magyar csatlakozás agrárkereskedelmi hatásainak vizsgálata volt, amihez a Központi Statisztikai Hivatal 2003 és 2013 közötti időszakra vonatkozó adatait használtuk fel, amelyeket az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat is közzé tesz.

A 2010-2013 közti időszakban a nemzeti költségvetésekre vonatkozóan számos új szabály született. Ezeknek a szabályoknak az alkalmazása 2014-ben meg is kezdődött. A kezdet azonban koránt sem nevezhető békésnek. Azokban az eurózóna tagországokban, ahol a folyó hiány tartósan magasabb az elvárt három százaléknál, ott a Bizottság az elfogadott joganyag alapján javaslatokat és figyelmeztetéseket juttat el a tagországhoz. Jelesül most Franciaországhoz. François Hollande nehéz helyzetben van, mert eredetileg 2015-re kellene a három százalékos deficithatárt elérni az éves költségvetésben, de a 2014-es gazdasági teljesítmények nem alapozzák meg az egyre közelebb kerülő  határidőre történő stabilizálást. Az elnök nemzetközi fórumokon is amellett érvel, hogy a foglalkoztatás és a gazdasági növekedés fontosabb az éves költségvetés stabilizálásánál.

Az idei brazil elnökválasztás első fordulója váratlan eredményeket hozott: a munkáspárti elnök, Dilma Rousseff mellett ugyanis nem a heteken át biztos befutónak tartott, a Brazil Szocialista Párt színeiben indult Marina Silva került be a második fordulóba, hanem a szociáldemokrata Aécio Neves.

A Rousseff-hez hasonlóan közgazdász végzettségű Neves 2003-10 között a területileg legnagyobb, lakosságszám szerint pedig a második legnagyobb állam, Minas Gerais kormányzója volt, egészen szenátorrá választásáig. A politikában otthonosan mozog, egész fiatalon kezdte pályáját nagyapja, Tancredo Neves mellett, aki betegsége miatt csupán rövid ideig lehetett Brazília elnöke. Az egész országban, de főként a sűrűn lakott délkeleti államokban erős jelenléttel bíró szociáldemokrata párt (PSDB) a kampány véghajrájában növelni tudta Aécio Neves népszerűségét a választók körében, akik egyre bizonytalanabbak lettek Marina Silva és pártja (PSB) vezetői képességeiben.

Több nemzetközi és helyi elemző úgy véli, bárki is lesz az idei brazil elnökválasztás győztese, mindenképpen gazdaságpolitikai változtatásokra kényszerül a világ ötödik legnagyobb állama. A gazdaság évek óta tartó lassulása bizonytalanságot vált ki a lakosság és a befektetők körében egyaránt, a 2010. évi, rekordnak számító 7,5 százalékos GDP-növekedés már a múlté, sem a kormány, sem a nemzetközi szervezetek nem számítanak kiugró javulásra az elkövetkezendő években.

Vitathatatlan eredmény, hogy a jelenleg kormányzó Munkáspárt (Partido dos Trabalhadores – PT) 12 éves hatalma alatt látványosan emelkedett a szociális jólét Brazíliában: több mint 40 millió szegény léphetett fel az (alsó-)középosztályba, jelentősen emelkedtek a reálbérek (2003 és 2012 között közel 70 százalékkal), a munkanélküliség országos átlaga nem haladja meg az öt százalékot. A gazdaság azonban jelenleg technikai recesszióban van, ugyanis az előző két negyedévre vonatkozóan negatív növekedési adatokat produkált. A látványos lassulás, az egymást érő korrupciós botrányok, az infrastrukturális és szociális hiányosságok miatt általános társadalmi elégedetlenség tavaly júniusban, a futball világbajnokság előszobáját jelentő konföderációs kupa idején az utcára szólította a brazilokat, akik drága futballstadionok helyett jobb oktatást, közegészségügyi ellátást, közbiztonságot, közösségi közlekedést, valamint hatékonyabb korrupcióellenes küzdelmet követeltek a kormányzattól.

Skócia mintegy háromszáz év függetlenséget, majd száz év perszonáluniót követően 1707-ben vált – vér nélkül, szerződés alapján – az Egyesült Királyság részévé. Bár az unió rengeteg előnnyel járt a skótok számára, a függetlenség vágya folyamatosan jelen volt közöttük, anélkül azonban, hogy kritikus tömeget ért volna el. Az 1970-es években fordult a kocka, ugyanis a hatalmas északi tengeri olaj-lelőhelyek feltárása lendületet adott a nagyobb önállósodás ügyének. Akkoriban sokan – elsősorban az 1934-ben alakult Skót Nemzeti Párt (SNP) képviselői – hangoztatták, hogy „ez Skócia olaja”. Kezdeményezésükre 1979-ben sor is került egy olyan tartalmú népszavazásra, amely egyelőre nem a kilépést, hanem a nagyobb önállóságot célozta meg, egy korlátozott hatáskörű skót parlament felállításának jogával. Bár ekkor az igenek kerültek többségbe, a népszavazás formai okokból (lényegében az alacsony részvételi arány miatt) elbukott. Az ún. devolúciós (hatásköröket Londonból Edinburghbe delegáló) igények azonban továbbra is jelen voltak. E folyamat következő állomása a második, 1997-ben rendezett népszavazás volt, amely már meggyőző többséget hozott az igeneknek. Ezt követően született meg az első Skócia Törvény, amelynek alapján 1999 óta létezhet skót parlament és kormány. A skót belpolitikában a függetlenséget zászlajára tűző SNP csak fokozatosan tudta növelni támogatói körét (már 2007-11 között, amikor kisebbségi kormányt alkottak, megindították a nemzeti konzultációt Skócia jövőjéről), de igazából csak a 2011-es választáson kerültek magabiztos kormányalkotó többségbe. Ezt követően kezdték meg a kampányban hangoztatott függetlenségi programjuk végrehajtását. Ennek első lépéseként David Cameron brit miniszterelnök és Alex Salmond skót első miniszter 2012-ben aláírták az Edinburghi Egyezményt, amely jogot biztosított Skóciának a népszavazás megrendezésére, és egyben kötelezettséget jelentett London számára a végeredmény elismerésére. Ezután indult útjára az „Igen” kampány, amelynek ellenpontja a „Jobb együtt” tábor volt.

The main objective of the paper published in the latest issue of Studies in Agricultural Economics (see:  Hegedüs Zsuzsanna - Kiss Judit.: The impact of ten years of European Union membership on Hungarian agricultural trade. In: Studies in Agricultural Economics Vol. 116, 2014. p. 87-94.) was to analyze the impact of European Union (EU) membership on Hungarian agricultural trade with the EU-27 in the period 2003-2013 based on the latest statistical data. This paper is among the first to cover the whole ten years period since EU accession and to analyze Hungary’s trade not only with the EU-15 but with all 27 Member States.

Hungary, together with nine other countries, joined the European Union (EU) in May 2004. Owing to its importance of agriculture in the economies of the newly acceded Member States and the fact that agriculture and rural development is still the biggest item of expenditure in the EU budget, agriculture was one of the most hotly debated and negotiated parts of the accession process. As a country with huge agro-potential and a high degree of export orientation, Hungary was looking forward to EU accession, especially in the field of trade in agricultural products.

A Studies in Agricultural Economics 2014. évi 116/2. számában megjelent tanulmány (Lásd: Hegedüs Zsuzsanna - Kiss Judit.: The impact of ten years of European Union membership on Hungarian agricultural trade. In: Studies in Agricultural Economics Vol. 116, 2014. p. 87-94.) célja a 10 éves magyar európai uniós tagság agrárkereskedelmi hatásának vizsgálata volt a rendelkezése álló legfrissebb statisztikai adatok tükrében. Mint ismeretes Magyarország 2004 májusában csatlakozott az Európai Unióhoz további 9 másik országgal együtt. A csatlakozási tárgyalások egyik legkényesebb fejezete a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés volt, mivel ezek a területek adták/adják az uniós költségvetés legnagyobb tételét. A jelentős agro-potenciállal és nagyfokú agrárexport-orientációval rendelkező Magyarország nagy várakozással tekintett az agrárcsatlakozás elé.

A tanulmány számításai szerint Magyarország EU-27-ekbe irányuló teljes exportja 2003-2013 között majdnem megduplázódott, ugyanakkor az EU-27 részaránya a teljes magyar exportban 84,1%-ról, 75,7%-ra csökkent, vagyis Magyarország nem tudta teljes mértékben kihasználni a csatlakozás nyújtotta lehetőségeket. Ugyanakkor Magyarország kereskedelemi egyenlege jelentősen növekedett az EU-27-tel szemben, elérve a 10 milliárd eurót 2010-ben és 2011-ben, ami nagymértékben javította az ország folyó fizetési mérlegét.

E bejegyzéssel Simai Mihály legutóbbi bejegyzéséhez szeretnék kapcsolódni néhány gondolattal. Simai akadémikus a „vezérdemokráciák” működésében tapasztalható egyik legfontosabb jellegzetességnek, a hagyományos értelemben vett „polgári” demokráciákhoz képest megnyilvánuló szembeötlő eltérésnek a jogállamiság (rule of law) csorbulását, hiányát tekintette. Azt a helyzetet, amikor az autokrata berendezkedésben a vezér akarata felülírhatja a demokratikus intézmények, akár az alkotmány rendelkezéseit. Az efféle kézi vezérlés a vezető ambíciójához mérten lehet egyedi vagy sűrűn ismétlődő. Szerintem ennél is nagyobb problémát jelent viszont az, hogy az autokrata berendezkedésben a vezető támogatói a maguk szintjén hasonló előjogokkal bírnak. Ennek az lehet a következménye, hogy a jogállamiság, a rule of law teljesen háttérbe szorul és a politikai hatalom a társadalmi lét valamennyi szintjén korlátozás és ellenőrzés nélkül tehet gyakorlatilag bármit tetszése szerint.

Apámnak volt 200 birkája, s juhászának a nyáj „igazgatásához” elég volt segítségként a vezérürü - aki Pirke névre hallgatott - és Bogár, a puli. Az egyik vezette, a másik terelte a nyájat. Máig sem tudom, hogy a kolomp, vagy a herélt kos tiszteletreméltó megjelenése - esetleg a kettő közösen - késztette a nyájat követésre. Gyerekkoromban mindig érdeklődve figyeltem a vezérürüt. A karizma fogalmát akkor még nem ismertem, lehet, hogy a juhok viszonylatában ezzel is rendelkezett Pirke. Bogár szerepe sokkel egyértelműbb volt. Tőle a birkák féltek. A juhászkampó, amit Fakó Laci, apám roma juhásza nekem is csináltatott az egyik helyi kováccsal ugyancsak hozzá tartozott a nyáj kezeléséhez. Kitűnő eszköz volt a birkák válogatásához. A kampóval tetszés szerint lehetett a birkák közül kiválasztani azokat, amelyek levágásra lettek előirányozva és nagy segítséget jelentett a fejésnél is. Ezek az egyáltalán nem a napi politikához kapcsolódó gondolatok, a Népszabadság julius 5-i „mellékletében” megjelent „Mit ér a vezérdemokrácia, ha magyar” című írást olvasva, nem véletlenül jutottak eszembe.