A 2010-2013 közti időszakban a nemzeti költségvetésekre vonatkozóan számos új szabály született. Ezeknek a szabályoknak az alkalmazása 2014-ben meg is kezdődött. A kezdet azonban koránt sem nevezhető békésnek. Azokban az eurózóna tagországokban, ahol a folyó hiány tartósan magasabb az elvárt három százaléknál, ott a Bizottság az elfogadott joganyag alapján javaslatokat és figyelmeztetéseket juttat el a tagországhoz. Jelesül most Franciaországhoz. François Hollande nehéz helyzetben van, mert eredetileg 2015-re kellene a három százalékos deficithatárt elérni az éves költségvetésben, de a 2014-es gazdasági teljesítmények nem alapozzák meg az egyre közelebb kerülő határidőre történő stabilizálást. Az elnök nemzetközi fórumokon is amellett érvel, hogy a foglalkoztatás és a gazdasági növekedés fontosabb az éves költségvetés stabilizálásánál.
A három százalékos deficithatár elérése, sőt fenntartása mellett Olaszországnak is meggyűlt a baja az új szabályokkal. A fiskális paktum ugyanis a strukturális deficit vizsgálatára is lehetőséget ad a Bizottságnak. Matteo Renzi olasz kormányfő sem kíván vállalkozni további megszorításokra annak érdekében, hogy a költségvetés struktúrája javuljon, azaz a szokásos bevételek és kiadások nagyobb összhangban legyenek. Az olasz kormányfő az olasz nép számára interneten elérhetővé tette azt a bizottsági javaslatot, amiben az a strukturális egyenleg javítására hívta fel az olasz kormányt. Ezzel a kormányfő mintegy arra utalt, hogy ha további megszorítás jönne, azt kifejezetten Brüsszel kényszeríti ki.
Az ilyen viták kapcsán a német kancellár, Angela Merkel általában kifejti – és most is ez történt – hogy a sorrendiséggel van a probléma. Azért kell előbb stabilizálni a közpénzügyeket, mert csak így lehet elkerülni, hogy az adósságfinanszírozás folyamatosan nagy forrásokat vonjon ki az országból. Ha stabilizálódik a közpénzügyi helyzet, utána indulhat meg a növekedés.
Egyre élesebb vita bontakozik ki a Bizottság és a brit miniszterelnök között amiatt, hogy a GNI alapján számított tagországi befizetési kötelezettsége a közös költségvetésbe megnövekedett. David Cameron határozottan visszautasította, hogy a közös költségvetésbe pusztán azért, mert náluk jobbak a növekedési eredmények, pótlólagos befizetést teljesítsen.
Mindezek alapján úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság igen népszerűtlenné kezd válni a három nagy, befolyásos régi tagország politikai vezetésénél. Az mindig válságos helyzetet eredményez, ha a közös joganyag alkalmazása feszültségeket teremt a tagországok és a közös joganyag őreként működő Bizottság között. A közös joganyag létrehozásában minden tartalmi elemet a különböző tanácsokban döntenek el. Így tehát tagországi vezetők állapodnak meg róluk. Különös optikája van tehát annak, amikor a saját maguk által kialakított szabályokkal kerülnek szembe maguk a szabályozást kialakítók.
A költségvetés stabilitásával azonban másféle problémák is vannak. Miközben lassan botladozik kifelé a világgazdaság, és ezen belül az Európai Unió, illetve az eurózóna a 2008-ban kezdődött válságból, jól látszik, hogy az adósság jelen van és nagyon nehéz túljutni rajta. Az eurózóna esetében ez az adósság nemcsak a növekvő államadósság formájában mutatkozik meg, hanem például jó néhány bank tőkehiányában is. Maga a reálgazdaság is szenvedi a kereslethiányt, hiszen általában magas a munkanélküliség és alacsony a gazdaság növekedési üteme.
Számos nemzetközileg is figyelmet érdemlő személyiség a növekedés élénkítése mellett érvel. De a növekedés lehetséges eszközeiben nagyon eltérő álláspontok olvashatók. Az IMF szakértői munkaerőpiaci és társadalombiztosítási fájdalmas reformok eredményeként keletkező források infrastrukturális fejlesztésekre történő felhasználásával ösztönöznék a növekedést. Az EU-ban egy 300 milliárd eurós beruházási csomagot szeretnének létrehozni a növekedés ösztönzésére. (Többek között ezért is meg kellene emelni a tagországi befizetést a közös költségvetésbe.) Azonban a jelenleg keringő javaslatok egyike sem olyan, amit közvetlenül alkalmazva rövidtávú növekedési esély keletkezhetne. Ezért ezt a válság utáni problématömeget látva nemigen lehet bízni abban, hogy akár az olasz, akár a francia, vagy a német álláspont a gyakorlatban tartós megvalósulás reményével kecsegtetne. Az eurózóna tagországainak gazdasági teljesítménye, különösen a növekedésre vonatkozóan elmarad az USA teljesítményétől, és jelenleg a brit gazdaság teljesítményétől is. Az EKB elnöke, Mario Draghi arra figyelmeztetett, hogy az eurózóna újabb recesszió előtt áll. Ez pedig minden eddigi gazdasági problémát kiélezne. Tehát maguk a gazdasági folyamatok – úgy tűnik – rossz irányba fordulhatnak. Eközben pedig élesedik a vita a szabályozó Bizottság és a közös jog alapján szabályozni kívánt tagországok között. A helyzet szinte morbid, mivel egyik vitatkozó félnek sincs a gyakorlatban megvalósítható programja.
Az eurózóna keletkezése óta az egyik legnagyobb mélyülése előtt áll. Szerveződik a bankunió. 2013-ban az EKB elvégeztette az euróövezet 130 legnagyobb bankjára a stressz teszteket. Ennek eredményeként 25 banknál találtak problémákat. 25 milliárd eurós tőkeemelésre lenne szükség, 12 bank esetében még ebben az évben. Feltételezhető, hogy a források megteremtésében lesznek fennakadások, és ezért lesznek politikai feszültségek is. Hiába állt fel viták után ugyan, de határidőre az új Bizottság és az új Európai Parlament, a válság utáni válságosnak tűnő időszakban nem látszik kialakulni az a stabilitás, ami az új intézmények és a tagországok kormányai között előrevivő együttműködést eredményezhetne.
Rácz Margit
