Több nemzetközi és helyi elemző úgy véli, bárki is lesz az idei brazil elnökválasztás győztese, mindenképpen gazdaságpolitikai változtatásokra kényszerül a világ ötödik legnagyobb állama. A gazdaság évek óta tartó lassulása bizonytalanságot vált ki a lakosság és a befektetők körében egyaránt, a 2010. évi, rekordnak számító 7,5 százalékos GDP-növekedés már a múlté, sem a kormány, sem a nemzetközi szervezetek nem számítanak kiugró javulásra az elkövetkezendő években.
Vitathatatlan eredmény, hogy a jelenleg kormányzó Munkáspárt (Partido dos Trabalhadores – PT) 12 éves hatalma alatt látványosan emelkedett a szociális jólét Brazíliában: több mint 40 millió szegény léphetett fel az (alsó-)középosztályba, jelentősen emelkedtek a reálbérek (2003 és 2012 között közel 70 százalékkal), a munkanélküliség országos átlaga nem haladja meg az öt százalékot. A gazdaság azonban jelenleg technikai recesszióban van, ugyanis az előző két negyedévre vonatkozóan negatív növekedési adatokat produkált. A látványos lassulás, az egymást érő korrupciós botrányok, az infrastrukturális és szociális hiányosságok miatt általános társadalmi elégedetlenség tavaly júniusban, a futball világbajnokság előszobáját jelentő konföderációs kupa idején az utcára szólította a brazilokat, akik drága futballstadionok helyett jobb oktatást, közegészségügyi ellátást, közbiztonságot, közösségi közlekedést, valamint hatékonyabb korrupcióellenes küzdelmet követeltek a kormányzattól.
Míg a jelenlegi elnök, Dilma Rousseff csak hosszú hallgatás után állt a nyilvánosság elé, addig a tüntetők mellett foglalt állást a legerősebb kihívónak tartott Marina Silva, aki azt követően lett a Brazil Szocialista Párt (Partido Socialista Brasileiro – PSB) első számú favoritja, hogy annak eredeti jelöltje, Eduardo Campos repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt augusztusban. Silva egyébként négy évvel ezelőtt is indult az elnöki címért, akkor a Zöld Párt színeiben húszmillió szavazatot gyűjtött össze.
Rousseff és Marina Silva már évek óta komoly politikai ellenfelei egymásnak, Silva a köztük fennálló ellentétek miatt mondott le 2008 májusában miniszteri posztjáról (ugyanis korábban Silva is a Munkáspárt tagja volt), azzal az indokkal, hogy a párton belüli növekvő ellenállás – amely az Amazonas vidéke kapcsán megfogalmazott fejlesztési tervekben öltött testet – megakadályozza őt környezetvédelmi programjának megvalósításában. Silva nem értett egyet a vízerőművek bővítésével, Dilma Rousseff akkori energiaügyi miniszterként azonban ezekben látta az energiaellátás problémájának kulcsát.
A vasárnapi (október 5.) választásokon összesen tíz jelölt indul, a három legesélyesebbnek tartott politikus (Dilma Rousseff, Marina Silva és Aécio Neves) közül azonban csak Silva dolgozott ki konkrét választási programot. A gazdaságpolitikával kapcsolatos terveket tanácsadója, Eduardo Gianetti da Fonseca fogalmazta meg, aki „gyors, piacbarát kiigazításokat” tenne a növekedési pálya visszaállítása érdekében. A Rousseff-adminisztráció, illetve az azt megelőző Lula-kormányok által képviselt vonaltól eltérő, a Munkáspárt kormányzását megelőző időszak gazdaságpolitikájához hasonló célokat vázol fel Silva programja: fiskális megszorító intézkedéseket, az inflációs cél szigorúbb betartását és a szabadon lebegő árfolyam rendszerének visszaállítását, vagyis a neoliberális gazdaságpolitikai szemlélet visszatértét ígéri, amelytől a Munkáspárt vezetői eltávolodtak az elmúlt évtizedben.
Dilma Rousseff elődje, Lula da Silva elnöksége (2003-10) alatt a brazil gazdaság újabb fénykorát élte meg, amelynek záloga kezdetben az ország GDP-jének egynegyedét termelő agrárágazat, később a 2007 elején felfedezett mélytengeri kőolajtartalékok voltak. Rousseff azonban 2010-ben már egy túlhevülőben lévő gazdasági lokomotívot örökölt: a már említett 7,5 százalékos GDP-növekedés az import rendkívüli megugrásával és a jegybanki célt meghaladó, az élelmiszer- és kőolajárak által felfelé hajtott inflációval (5,6 százalék körül) járt. Lula második ciklusa során a korábbaikhoz képest bőkezűbben költekezett, így a GDP három százalékának megfelelő költségvetési hiányt hagyott Dilmára, amelyen azóta sem sikerült javítani. Lula monetáris politikájának első számú célkitűzése az infláció alacsony szinten tartása volt, így viszont növelni kellett a referencia-kamatlábat (Selic), emellett megerősödött a nemzeti fizetőeszköz is: ebben az időszakban a brazil reál vált a világ egyik leginkább túlértékelt valutájává. Mivel az Egyesült Államok jelentős ideig alacsonyan tartotta az alapkamat szintjét, ami gyakorlatilag nulla volt, a befektetések olyan országokba vándorolnak, ahol a kamatlábak és így a hozamlehetőségek magasak voltak, mint ahogy Brazíliában is, ahol főként a rövidtávú értékpapírok iránt nőtt a kereslet. A Brazíliába áramló tőke a valuta erősödéséhez, és így az export versenyképességének csökkenéséhez vezetett, ami veszélybe sodorta a gazdasági növekedést.
Rousseff elnökségének éveiben így a gazdaságpolitika fő kihívása az volt, hogy segítse a brazil exportőröket, például azzal, hogy bizonyos ágazatokat adókedvezményben részesített a kormány. Nőtt tehát az állami beavatkozás mértéke a gazdaságban, amely a külkereskedelemben protekcionista eszközök bevezetését jelentette. Több elemző felhívta a figyelmet arra, hogy a brazil gazdaság növekedését 50 évvel ezelőttről eredő belső gátak fogják vissza, amelyeken Getúlio Vargas importhelyettesítő iparosítása óta nem sikerült túllépni, például úgy, hogy a nagyvállalatok közvetlen állami támogatása helyett arra koncentrálna a kormány, hogy hogyan növelhetné azok innovációs, beruházási és nemzetköziesedési hajlandóságát és képességét.
Bár Dilma Rousseff nem állt elő konkrét választási programmal, a kampány során elmondottak alapján arra lehet következtetni, hogy folytatná a gazdasági növekedés motorjának tartott infrastrukturális beruházásokat a lakásépítések és a közlekedési hálózat fejlesztése érdekében. Az állami beruházásokból így nem faragna le, az iparpolitikát illetően sem tervez nagy változásokat, valamint a sikeres szociális programok költségvetését sem faragná le. Kisebb, fokozatos korrekciókat azonban Rousseff is kilátásba helyezett a fiskális és monetáris politika kapcsán. A másik két esélyes jelölttel szemben azonban nem csökkentené a minisztériumok számát, pedig épp a közszféra az egyik legvitatottabb terület a közéleti és politikai párbeszédben. Az állami apparátus amellett, hogy nem működik hatékonyan – miközben a GDP körülbelül 12 százalékát emészti fel – a közalkalmazottak aránya sem megfelelő az egyes területek között: például az adminisztratív és kisegítő feladatokat ellátók száma rendkívül magas, míg vámtisztekből, tanárokból és orvosokból hiány van az egész országban. Hiányosságok vannak az állami szféra képzési, értékelési és elbocsátási rendszerében is.
Marina Silva annak ellenére, hogy programjában gazdasági megszorításokról beszél, a szociális programok folytatását ő is alapvetőnek tartja, sőt további területekre is kiterjesztené azokat. Dilmával ellentétben Silva nehéz körülmények között nőtt fel az ország egyik legszegényebb régiójában, ami még elfogadottabbá teszi őt a 143 millió brazil választópolgár szemében. Ennél is fontosabb, hogy személyét még nem érték korrupciós vádak, ellentétben a Munkáspárt jelenlegi és korábbi, meghatározó tagjaival. Azonban sokan nem hisznek abban, hogy Marina Silva sikeres lehet a politikai koalíció kialakításában. Október 5-én a brazilok nem csupán elnököt választanak, hanem 27 kormányzót, azok helyetteseit, valamint a törvényhozás képviselőit is. Utóbbiban a Munkáspárt jelenlegi hatalma még mindig a Lula által kötött politikai alkukon nyugszik, bár az elmúlt években jelentős politikai törésvonalak látszottak kirajzolódni, például a PT és legfőbb szövetségese a Brazil Demokratikus Mozgalom Pártja (Partido do Movimento Democrático Brasileiro – PMDB) között, utóbbi ugyanis nehezményezi, hogy nem jut elég szerephez a felelős állami pozíciók betöltésében.
Az eddigi nyilatkozatok alapján úgy tűnik, hogy a harmadik nagy esélyesnek tartott Aécio Neves, a Brazil Szociáldemokrata Párt (Partido da Social Democracia Brasileira, PSDB) jelöltje az első körből való esetleges kiesését követően Marina Silva mellé állítaná szavazóit. A jelenleg ellenzékben álló PSDB a gazdaságpolitikán kívül Rousseff (illetve Lula) külpolitikáját is firtatja, felróva a kubai és venezuelai barátságot, illetve az ENSZ Biztonsági Tanácsában való állandó tagsághoz való ragaszkodást. A PSDB bízik abban, hogy Neves vagy Silva megválasztása a külpolitika és külgazdaság terén is jelentős változásokat hoz majd. Szeptember utolsó heteiben valóban úgy tűnt, hogy Silva az első körben megszorongathatja Rousseffet, sőt a második fordulóban le is győzheti, a legfrissebb közvélemény-kutatások azonban már Dilma jelentős fölényéről árulkodnak a másik két jelölttel szemben. Valószínűleg nem az első, október 5-ei fordulón dől el a következő brazil elnök kiléte, így az azt követő három hét eseményei még változtathatnak a jelenlegi felálláson.
Solti Ágnes