A Keleti Partnerség eddigi talán legfontosabb küldetése kudarcba fulladt, s Ukrajna kihátrált a társulási megállapodás aláírásából. Úgy tűnt, hogy az Európai Unió érintett szereplői közül többeket is nagyon meglepett ez a fordulat, ami azt jelzi, hogy az EU továbbra sem érzékeli kellőképpen az elmúlt néhány évben a pozícióját, érdekérvényesítő képességét érintő változásokat a közép- és kelet-európai térségben. Ha megvizsgáljuk az aláírással kapcsolatos rövid távú hatásokat és érdekeket, talán már nem is tűnik annyira meglepőnek az ukrán lépés. Sokkal kevesebb szó esik Moldováról és Grúziáról, amelyekkel az EU jövőre tervezi a most Ukrajnával kútba esett megállapodás aláírását (Vilniusban annak parafálására kerül sor), de annak eredménye nyilván nem lesz független attól, hogy az addig terjedő időszakban milyen lépésekre kerül sor. Esetükben, már csak méretükből adódóan és kiszolgáltatott helyzetüket is tekintve igen nagy aggodalomra adhat okot az egyre erőteljesebb orosz érdekérvényesítés (különösen Moldova esetében). Az Ukrajnával és a Keleti Partnerség jövőjével kapcsolatban jelentkező dilemmák mellett a kudarc Közép-Európára nézve egy kedvezőtlen, hosszabb távú folyamat logikus részeként is értelmezhető.

Slow progress within the EU Eastern Partnership (EaP) program and disappointment of all affected partners can be explained by both problems arising on the EU and the Eastern Partners’ side. Besides recent economic difficulties, diverging member state interests and approaches including the ‘South versus East’ problem, shared competencies between EU institutions, uncertainties of conditionality, problems on EU side include some major deficiencies like the lack of incentive of EU membership or the slow progress in the visa-free movement of people,  the  second major issue for most EaPs. All in all the ‘carrot’ offered by the EU is a small one compared to the appetite of the targeted countries. At the same time Eastern Partners can also be blamed since most of them delay in ‘doing their homework’, in transforming their political, juridical or economic systems.

2013-ban ünnepli a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézete, amely jelenleg a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjának része, fennállásának 40. évfordulóját. A jubileum alkalmából konferenciát tartottak 2013. november 20-án, ahol az Intézet volt és jelenlegi munkatársai, barátai tartottak tudományos előadásokat, és ültek a hallgatóság soraiban. 

A napokban fejeződött be a Kínai Kommunista Párt (KKP) 18. Kongresszusának harmadik plenáris ülése. Míg sokan történelminek bélyegzik azt, új reformkorszak kezdetét kiáltva, addig mások csalódottak, az elmaradt reformokon keseregnek, és tulajdonképpen mindenkinek igaza van. Egy ilyen jellegű plénum előtt mindig jelentősek a várakozások mind belföldön, mind pedig nemzetközileg, de jelen helyzetben, mikor a kínai gazdaság növekedési üteme harminc éve nem látott mélységekben van, ezen elvárások csak még erőteljesebbek. Minden elvárásnak megfelelni azonban szinte lehetetlen feladat.

As a consequence of the current financial and economic crisis, the EU and the US are in the midst of fundamental institutional and regulatory changes. Appropriate regulatory responses given to recurring crises are persistent problems of capitalism. In the period of economic upturn preceding the current crisis, developed countries’ money markets seemingly worked with incredible efficiency. This created the moral foundation for deregulation. The nightmare of recession seemed but a mirage, and the stringency of the regulatory environment started to ease up amidst general optimism. However, the current crisis has proved that the regulatory environment was inappropriate to tackle the complex and often opaque operation of financial markets in recent decades.

On the long term the increase of the world population will peak at 9 billion people according to the latest projections from the United Nations. This raises the problem of the regional and age dispersion of the population. Mid-term calculations show that until 2050 Europe will lose its current positions regarding to population share (see table). In 2050 Europe with its 632 million citizens will have only 7 percent of the world population compared to 22 percent in 1950, and 12 percent in 2000. But who are the winners and the losers (continent level) of this trend globally? Concerning the change of the population Africa’s growth rate will be the fastest. Its population ratio will increase from 13 (2000) to 20 percent (2050). Asia will lose its population growth momentum, Chinese strict birth control has had its effect, Chinese population will stop at 1.4 billion. In the case of the other regions (Northern-, Central- and South America; Australia) population willdecline, or stagnate. 

„The euro — barring a political revolution in Europe — is here to stay.” („Az euró – ha kizárjuk egy politikai forradalom lehetőségét – fennmarad.”) – Robert Mundell, 2012

A pénzügyi és gazdasági válság új megvilágításba helyezte az euró-csatlakozás kérdéskörét a kelet-közép-európai országok gazdaságpolitikai döntéshozói szemében. A feltételrendszer – az egyenlő elbírálás elve alapján – formailag nem változott ugyan, de az euró-övezeti válságkezelés számos új elemet hozott a már euró-tag országok esetében. A válság hatására a reál és nominális konvergencia folyamata differenciálódott. Az euró-övezet problémái összetettebbé tették térségünk országaiban a döntést a csatlakozás időzítéséről és módjáról, a korábbinál nagyobb mértékben politikai, semmint gazdasági megítélés alá esik ma már az euró csatlakozás kérdése. A kívül maradás – a társadalom részéről érzékelhető mégoly erős támogatottsága ellenére - az uniós döntéshozatali folyamatból való kimaradással járhat.   

A Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) a nemzetközi gazdasági kapcsolatok talán a legjelentősebb kezdeményezése az utóbbi évtizedben, amely egyelőre nem kapott akkora figyelmet Magyarországon, de talán Európa több országában sem, mint amekkora hatást megvalósulása esetén a világgazdaság és a nemzetközi gazdasági és politikai rendszer jövője szempontjából gyakorolhat. „Ma este bejelentem, hogy megkezdjük az átfogó Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségről szóló tárgyalásokat az Európai Unióval, mert a szabad és fair kereskedelem az atlanti térségben jól fizető amerikai munkahelyek millióinak a megteremtését segíti elő”. (Obama elnök beszéde az Unió helyzetéről. 2013. február 12.)

2010-től egészen mostanáig az adósságválság kezelésére két módszer alakult ki az eurózónában. Az egyik azoknak a forrásoknak a megteremtése, amelyekkel a lejáró államadósságok finanszírozása biztosítható maradt akkor, amikor a korábbi évtizedekben megszokott piacról történő finanszírozás átmenetileg megszűnt. A másik pedig azoknak az új jogszabályoknak a kialakítása és elfogadása, amelyekkel olyan államháztartások kialakítása vált a korábbiaknál sokkal ellenőrizhetőbbé, amelyek végül is ennek az adósságválságnak a legfőbb okozói voltak. 2013 októberében élesen felmerül az a kérdés, hogy az adósságválság és annak kezelési módja nyomán számos GMU-tagországban drasztikusan megemelkedett a munkanélküliek száma, és ez a helyzet legalább középtávon akár bebetonozottá is válhat. A munkanélküliség kezelése nemzeti hatáskörben maradt, miközben az egységes belső piacon a személyek, és ezen belül a munkavállalók szabad mozgása is érvényben van. Mindezzel együtt azonban munkanélküliség kezelésére nincs közösségi forrás és kompetencia.

A WTO idei World Trade Reportja szerint 1980 és 2011 között 2 trillió dollárról 18 trillióra nőtt a világ árukereskedelme, volumenben számolva pedig több, mint négyszeresére. (A világkereskedelem növekedése sokkal gyorsabb volt, mint a globális GDP növekedése.) Mindehhez hozzájárult a kereskedelem előtti akadályok lebontása világszerte, az infokommunikációs technológia fejlődése, új termékek létrejötte, és a feltörekvő nagy gazdaságok (India, Kína) felzárkózási folyamata.

A gyors kereskedelem-bővülés ahhoz is köthető, hogy az elmúlt évtizedekben meghatározó szerepet kaptak a termelési láncok (globális értékláncok), ahol egy terméket számos országban állítanak elő. Az  UNCTAD jelentése szerint a globális kereskedelem (bruttó export) 80 százaléka a multinacionális vállalatok termelési hálózataihoz köthető. A termelés széttagoltságának foka több tényezőtől függ, például a technikailag szeparálható termelési fázisok, tényező-intenzitás, a termelés technológiai színvonala, összetettsége, és a termék súlya (mennyire szállítható nagy távolságokra). Mindezek a tényezők leginkább az elektronikai és járműiparban segítik elő a termelés szegmentációját. Az informatika rohamos fejlődése a 80-as évek második felétől lehetővé tette a termelés távoli koordinálását is, a termelési fázisok kihelyezése pedig a fejlődő és fejlett országok közötti bérkülönbségek miatt vált előnyössé a vállalatok számára.

Az Európai Bizottság versenyképességi jelentésének címe jól kifejezi a tartalmát. Az utóbbi években felgyorsult a feldolgozóipar térvesztése Európában. Ez részben a válságnak köszönhető, részben pedig a feltörekvő gazdaságok gyors világgazdasági térnyerésének és versenyének. Ezek az országok már nem csak az alacsony áru és alacsony technológiájú termékek terén kompetitívek.

A válság ellenére az EU-nak komparatív előnyei vannak a világpiacon számos olyan feldolgozóipari szektor területén, amelyek tudás- és high-tech intenzívek. Ugyanakkor több területen rosszabbak a pozíciói, mint az Egyesült Államoknak vagy Japánnak, ráadásul Kína és más feltörekvő országok már nem csak az összeszerelésre fókuszálnak, hanem magára a  high-tech termékek gyártására is.

Az Uniós üzleti szféra kutatás fejlesztési kiadásai jóval alatta maradnak az Egyesült Államokénak, és ez minden ipari szektorra jellemző. Az Uniós kutatási eredmények ráadásul lassabban kerülnek piacra, hasznosulnak, mint az USA-ban. A jelentés szerint törekedni kell a high-tech és szofisztikált termékek gyártására és a kutatás-fejlesztés megerősítésére.

A jelentés ide kattintva érhető el.

A szuverén vagyonalapok jelentősége a nemzetközi pénzügyi rendszerben ugrásszerűen megnőtt az elmúlt években. Habár a szuverén vagyonalap elnevezést elsőként Andrew Rozanov használta 2005-ös „Ki birtokolja a nemzetek vagyonát?” c. cikkében, a fogalom azóta általánosan elterjedtté vált.

A szuverén vagyonalapoknak nincs általánosan elfogadott definíciójuk, működésükkel kapcsolatban azonban kiemelhetőek bizonyos általános jellemzők. Olyan állami tulajdonban lévő befektetési alapokról van szó, amelyek egy bizonyos ország elkülönített vagyonának kezelését végzik, konkrét makroökonómiai célokat szem előtt tartva. Általában azok az országok rendelkeznek szuverén vagyonalappal/alapokkal, amelyek nyersanyag- és feldolgozóipari exportjuk révén több éve folyó fizetésimérleg-többlettel rendelkeznek, és külföldi eszközállományuk meghaladja az „optimális tartalékszintet”. Ugyanis minden ország rendelkezik hivatalos tartalékokkal, amelyek fontos szerepet játszhatnak a kormány gazdaságpolitikájában: devizapiaci intervenció segítségével befolyásolható a hazai valuta árfolyama, sokkok idején a gazdaság szereplőit külföldi pénzhez juttathatja. A megfelelő mennyiségű tartalék azt is jelzi a pénzügyi piacok felé, hogy az ország ki tudja egyenlíteni a külfölddel szembeni fizetési kötelezettségeit. A fizetési mérleg átmeneti deficitét is lehet finanszírozni a jegybanki tartalékkal, valamint természeti katasztrófák, vészhelyzet esetére is biztosíthatja a szükséges „puffert”.

Lassuló gazdaság, romló versenyképesség, növekvő munkanélküliség, csigatempóban javuló közpénzügyek –, hogy csak néhányat említsünk a francia gazdaság aktuális és akutnak tűnő problémái közül. Ráadásul ezek a problémák összefüggnek, egymást erősítik és könnyen negatív spirálba rendeződhetnek. Megoldásuk egyre sürgetőbb szükségszerűség, de ehhez előbb meg kell érteni, hogyan alakulhattak ki.

A nemzetközi kereskedelem elméletének utóbbi évtizedeiben fontos módosulások történtek, egyre nagyobb szerepet kapott a termékek és a vállalatok differenciálása is. Erről szól Elhanan Helpman összegző írása: 

http://www.nber.org/papers/w19057

In what follows Future Forests’ LULUCF researchers David Ellison, Mattias Lundblad and Hans Petersson report on the results of a panel that was organized and held at the annual Conference of the Parties meeting (COP18/CMP8) in Doha, Qatar.

Hungary is a small and open economy depending on foreign capital and exports. As far as geographical distribution, structure and the size of exporting companies are concerned, Hungarian export is concentrated. The share of the European Union in Hungary’s exports (imports) was 76% (70%) in 2012. Asian countries certainly do not have a big share in Hungarian foreign trade but their role is increasing. The role of the Asian region is more significant in Hungarian imports (13.7% in 2012) than in exports (6.4%).

Due to photosynthesis, forests and forest products play an important role in climate change mitigation. In Sweden the annual gross removal from living tree biomass is currently about 165 Million Metric tons of CO₂-equivalent (MtCO2e) per year. This can be compared to the reported net emission from other sectors, (energy, industry, agriculture, and waste) to the UNFCCC of around 65 MtCO2e per year. A large proportion of the growth is used in products that at least partly substitute fossil fuel based products. After accounting for the harvest, the net annual growth of living biomass results in a net removal of approximately 30 MtCO2e per year.

A generációváltás az év elején befejeződött, az új kínai vezetés elfoglalta a kijelölt bársonyszékeket. Bár sokan vártak meglepetést, végül nem történt semmi váratlan, a régi vezetőket azok váltották, akiket már évekkel ezelőtt sejteni lehetett, és akik már évek óta együtt dolgoztak a most búcsúztatottakkal. Ezt a folyamatot természetesen lehet bírálni, demokratizálódását sürgetni, egy azonban bizonyos: a folyamatosság ily módon garantálható, a korábban született – és napjaink Kínájában nagyon is szükséges – gazdaságpolitikai döntések végrehajtása csak így biztosított. A kínai gazdaság, ebből kifolyólag az új politikai vezetés ugyanis fontos kihívások előtt áll, melyeknek csupán egy része köthető a 2008-as válsághoz, a legtöbb probléma ugyanis évtizedek óta jelen van, a gazdasági szerkezet inherens része, de mostanában kezd igazán komoly gondokat okozni.

Maurice Obstfeld friss átfogó elemzése az euró válságáról és annak tanulságairól:

http://elsa.berkeley.edu/~obstfeld/Revisiting%20EMU.pdf

A 2008-ban kirobbant világgazdasági válságot nem az eurózóna belső anomáliái okozták. A válság következményei azonban erősen sújtották és sújtják az eurózónát. 2010-2012 között elsősorban az állam adósságválságaként, 2013 elejétől pedig elsősorban a ciprusi események alapján bankválságként. E kettő a válság kezdetétől összefügg. 

Az eurózóna déli tagállamaiban kialakult adósságválság olyan szabályozás és pénzügyi alap létrehozás dömpinget váltott ki, ami önmagában jól mutatja, hogy az eurózóna létrehozói olyan monetáris integrációban gondolkodtak, ami minden oldalról kizárja a fiskális transzfert. Ezt a korábban megingathatatlannak vélt célkitűzést döntötte meg a válság. A megdönthetetlenség hite volt az, ami a szabályozást és a pénzteremtést némileg kapkodóvá tette. Négy jogszabálycsomag és két pénzügyi alap jött létre, a négy jogszabálycsomag közül kettő kormányközi jelleggel, kettő pedig a másodlagos jogban. A két pénzügyi alapban együtt megközelítőleg 1000 milliárd euró van.

Az Európai Parlament  az EU 2014-2020 időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretének tervezetével kapcsolatban komoly dilemma előtt áll, ugyanis a Parlamentnek arról kell döntenie, hogy megszavazza-e, vagy pedig elutasítsa az Európai Tanács által február 8-án elfogadott javaslatot. A dilemma lényege az, hogy ha a Parlament elfogadja a pénzügyi tervezetet, akkor saját szerepével és jogkörével kapcsolatban ébreszthet erős kételyeket és esetleg a jövőre nézve jelentéktelenné teszi a saját befolyását, vagy pedig ha a másik utat választja, és elutasítja a pénzügyi keret tervét, akkor komolyan veszélyezteti az EU működését, a különböző programok megvalósítását, amelyek közül számosnak éppen az a célja, hogy elősegítse a tagországokat a jelenlegi gazdasági válságból való kilábolásban.

A változó világgazdaság. Útkeresések, hosszú távú trendek a válság után(?) címmel   2013. március 6-án, szerdán 17 órától kerül megrendezésre a Budapesti Gazdasági Főiskola Lotz termében (Budapest V. kerület, Markó u. 29–31.) a BGF és a Magyar Közgazdasági Társaság Nemzetközi Gazdaság Szakosztálya közös programja. Az előadó: Novák Tamás, tudományos igazgató-helyettes, MTA KRTK Világgazdasági Intézet. Az előadás háttéranyaga (amely egy nagyobb kutatás részösszefoglalója) ide kattintva letölthető. 

Az MTA KRTK Világgazdasági Intézet évenként egyszer átfogó világgazdasági elemzést készít 2012-től kezdődően. Ezzel az értékeléssel mutatjuk be a világgazdaság legfontosabb hosszú, közép, és rövid távú folyamatait, különösen kiemelve azokat a trendeket, amelyek a nemzetközi gazdaság átalakulásának legfontosabb irányait kijelölik. Nem hagyományos konjunktúraelemzésről van szó, hanem azoknak a nemzetközi hatásoknak az átfogó elemzéséről, amelyek a magyar gazdaság nemzetközi illeszkedése szempontjából meghatározóak. Az elemzés aktualitását és fontosságát az adja, hogy a világgazdasági válság nem ért véget, sőt hatásai egyre több területen érezhetőek, s átmeneti megnyugvás után újra és újra, sokszor váratlan területeken fejti ki negatív hatását. Ilyen értelemben ezek az elemzések a Világgazdasági Kutatóintézet 2009-es nagy válságkutatásának a folytatását jelentik, s a hatások, következmények folyamatos nyomon követésének eszköze. Ez azért is nagyon fontos, mivel jelenleg sincs egységes megítélése a válság következményeinek, s az egyes közgazdasági iskolák receptjei nem egyértelműek, zavart mutatnak.

2013. február 23-án a Moody’s hitelminősítő intézet a legkiválóbb Aaa szintről eggyel lejjebb, azaz Aa1-re sorolta vissza az Egyesült Királyságot. Ez a lépés több okból sem volt váratlan. Egyrészt mindhárom intézet (a Moody’s mellett a Standard&Poor’s és a Fitch is) 2012 végén már stabilról negatívra változtatta a szigetországra vonatkozó kilátását. Másrészt ez a lépés abba a sorozatba illeszkedik, amely a világ és Európa számos vezető gazdaságát érintette. Harmadrészt pedig azért sem váratlan a lépés, mert az ország adóssága valóban ijesztő méreteket öltött a válság következtében, és az adósságráta várhatóan 2016-ig tovább nő.

Mi áll a leminősítés hátterében?

Egy olyan globális világban élünk, amelynek összetartó ereje nem a nemzetgazdaságok teljesítményén alapul, hanem az elmúlt évtizedekben megerősödött transznacionális vállalatok termeléséből táplálkozik. A világgazdaság kibocsátása a globális termelési- és elosztási láncokon keresztül jut el a végső fogyasztókig, a csúcsán pedig a több nemzetgazdaságban is tevékenykedő transznacionális vállalatok állnak.  

Az autóipart a nemzetközi vállalatokkal foglalkozó kutatások előszeretettel vizsgálják, hiszen ezek nem csupán klasszikus példái a piramis elrendezésben, vertikális hierarchia szerint kapcsolódó gyártóknak és beszállítóknak, de az iparág kiterjedt nemzetközi termelési- és elosztási rendszerének köszönhetően iskolapéldája a transznacionális vállalatok tevékenységének. Az autógyártásban – sokszor elsőként – alkalmazott technológiai és munkaszervezési újításoknak köszönhetően az elmúlt száz évben forradalmi átalakulás ment végbe. Ugyan az autógyártás előzményei egészen az 1700-as évekre nyúlnak vissza, mégis a mai értelemben vett autóipar fiatal iparágnak számít. Az elmúlt száz évben az autóipar a kisipari manufakturális termelésből egy nemzetközi termelési- és értékesítési hálózattal rendelkező iparággá fejlődött ki.

Február 7-8-i ülésén az Európai Tanács egyezségre jutott a 2014-2020-re szóló ún. „Többéves Pénzügyi Keretről”. Bár az EU történetében először fordult elő, hogy a megelőző időszakénál kisebb költségvetésről állapodtak meg, a tagországok állam- és kormányfői egytől-egyig elégedettség sugárzó arccal távoztak a csúcstalálkozóról. Válság idején már annak is örülni kell, hogy egyáltalán van megállapodás!?

Az tény, hogy a tárgyalásokra rányomta bélyegét a globális pénzügyi és gazdasági válság. Amikor a tagországok az uniós kiadások felső határáról döntenek, ezáltal azt is meghatározzák, hogy mekkora bevételei legyenek a közös költségvetésnek. A politikusok tisztában vannak azzal, hogy csak a befizetési oldal a biztos. Ellenben azt, hogy melyik tagország mennyi támogatást kap a büdzséből, már számos egyéb tényező befolyásolja. Következésképpen még a nettó kedvezményezettek számára sem közömbös, milyen méretű költségvetés születik.