A Lehman Brothers csődbemenetele után komoly meglepetést okozott az eurózóna döntéshozói között az, hogy néhány hónap elteltével 22 nagy bankja a csőd szélére jutott. Ez annak a következménye volt, hogy a pénzpiac nemzetközileg integrálódott, a prudens működésre vonatkozó szabályozás pedig az eurózónára korlátozódott. Így a később mérgezett papírnak keresztelt, a bankok közti értékpapír forgalomban elég nagy súlyt képező derivátumok kizárása az eurózónában nem sikerülhetett, mert a prudens működés csak az eurózónában történő tevékenységre terjed ki. Azt azonban, hogy maga a pénzpiaci integráció felülírja a telephelyi szabályokat, csak a pénzügyi világválság kirobbanása után detektálhatták a zóna döntéshozói. Okozott is nagy meglepetést, és nagy zavarodottságot a kialakult helyzet. Végül tagországi nemzeti költségvetésekből finanszírozták a mérgezett papírok eltávolítását a banki portfóliókból.
2013 novemberéből nézve olyan nemzetközi szabályozás nem alakult ki, ami egy idő múlva megakadályozhatná az olcsó hitel újbóli megjelenését, vagy a derivátumokban a rejtett rizikómegosztást. Most azonban még mindig jellemző éppen az adósságválság miatt a kereslethiány, ez pedig önmagában akadályozza a korábbi, szinte másfél évtizedig tartó pénzpiaci gyakorlat újraszervezését. Az integrált pénzpiac és a szabályozás földrajzi határai közti különbség az eurózónán belül szerveződő közös bankfelügyelet, illetve az erre építendő bankunió kialakulásakor is jelent problémát. A bankunió csak az eurózóna hatezer bankjára terjed ki. Ezek a bankok azonban az eurózónán kívüli EU-tagországokban, sőt még azon túl is rendelkeznek leánybankokkal. Ezek hogy lesznek figyelembe véve?
Minél részletesebben megnézzük mi is a bankunió tartalma, annál bonyolultabb a feltett kérdésre a működés zavartalanságát is elérhető céllá tevő megoldás. A bankunió abban haladja meg a közös bankfelügyeletet, hogy közössé, vagy kvázi közössé teszi a betétbiztosítást, és a bankszanálást. Ha az adott bank több pénzügyi intézmény tulajdonosa, amely tulajdonoknál nincs földrajzi egybeesés az eurózónával, akkor miként működhetnek ezek a pénzügyi alapok?
Az Európai Központi Bank a bankunió létrejövetele előtt, 2014-ben az említett hatezer banknál elvégzi a stressz-teszteket. Azért is teszi ezt, hogy a bankunió iránti piaci bizalmat ezúton is jól megalapozza. Olyan szanálási mechanizmusnak kell kialakulnia, amely a legkisebb megrázkódtatást okozza a gazdasági környezet számára. Az is feladat, hogy a bankmentés költségeit függetleníteni lehessen az államadósságtól. (Az Európai Stabilitási Mechanizmus eleve úgy épült fel, hogy az eurózóna bankjai a közös bankfelügyelet létrejötte után abból közvetlenül jussanak forráshoz.) Az elképzelések szerint azonban nem ez lenne a tipikus, hanem az, hogy a bankok saját helyzetüket piaci forrásokból erősítsék meg. A 2008-ban kezdődő válság során a pénzpiacok illikviddé váltak. A likviditás nagy részét még jelenleg is a Fed monetáris lazítása adja. Tehát azt, hogy bajba jutó bank mit tud biztosítani a pénzpiacról, egyáltalán nem tekinthetjük megnyugtató felvetésnek, elsősorban magának a pénzpiacnak szempontjából.
Korábban elvégzett stressz-tesztek bizonysága szerint az eurózóna bankjainak feltőkésítése még az USA bankjaival összehasonlítva is megnyugtatónak tűnik. Ez önmagában jó hír. De ezzel együtt nem zárható ki, hogy a 2014-es EKB által lebonyolítandó vizsgálat nem hoz magával még újabb költséges bankmentési feladatokat. Mindezek alapján érdekes felvetésnek tűnik az, hogy esetleg az eurózónán kívüli EU-tagországok is csatlakozhatnának az ESM-hez. (Például azért, hogy az ezekben az országokban lévő bankok is fordulhassanak az ESM-hez forrásért.) A közös bankszanálás módja még az eurózónán belül sem eldöntött. Feltehető, hogy először is a piacról, másodszor az illető tagországból, és csak végül valamilyen közös forrásból lesznek a bankok a bankunió létrejötte után szanálandók. Még mindig fel-felmerül az a gondolat, amit Cipruson 2013-ban alkalmaztak is. Nevezetesen az, hogy egy bank pénzügyi stabilitásáért nemcsak a banki menedzsment, hanem a nagybefektetők is felelősséggel bírnak. Ez a gondolat a bankunió kapcsán még se igazán megbeszélve, se elvetve nem lett. Mindenesetre nem kizárható, hogy a bankszanálás kérdése a szubszidiaritás elve alapján mégis csak alapvetően nemzeti keretek között maradhat.
A közös bankfelügyelet és a bankunió is az integráció mélyülését hozza magával az eurózónán belül. Lényegében a kétszintű bankrendszer erősödik meg azáltal, hogy az EKB és az üzleti bankok kapcsolatában egy ilyenfajta elem is megjelenik. De az, hogy pénzügyi támogatás esetén ki és milyen feltételek mellett finanszíroz, még jelentős vitákra számíthat. Azt, hogy az eurózónán kívüli tulajdonosi banki struktúrák mi módon kapcsolódnak, még egyáltalán nem lehet megmondani.
Rácz Margit
