Véget ért a miniszterelnöki vizit, a népes delegáció hazatér a már megkötött egyezmények és további ígéretek birtokában, mi pedig sokadszorra tesszük fel a kérdést: lesz-e, lehet-e hazánk Kína kapuja/hídfőállása/legfőbb partnereinek egyike az Unióban, vagy legalább a régióban? A kérdés sok szempontból felesleges, hiszen hazánk méreténél, gazdasági potenciáljánál fogva nem képvisel, nem képviselhet jelentős súlyt Kína számára, mely az Unióba más módon is be tud jutni, ugyanakkor Kína valóban érdeklődik régiónk iránt, ezen belül pedig hazánk bizonyos szempontból kitüntetett figyelmet élvez. 

Bár a tavalyi évre vonatkozó kereskedelmi adatok még nem állnak rendelkezésre, de a becslések alapján már tudható, hogy a kereskedelem volumene ismét nőtt, ezen belül pedig exportunk is növekedett, azaz ismét csökkenteni tudtuk valamelyest a két ország kereskedelmében fennálló deficitet (igaz, ettől még a deficit továbbra is jelentős, de e problémával nem csak hazánk küzd). Ugyan pár éve Magyarország még a régiós lista élén állt a Kínával ápolt kereskedelmi kapcsolatok tekintetében, ez mára változott, hazánk a második, majd a harmadik helyre csúszott vissza a tavalyi adatok alapján, de ennek egyedüli oka az, hogy a szomszédos országok is rádöbbentek a kínai kapcsolatban rejlő lehetőségekre, és szép lassan félretették politikai vagy emberi jogi fenntartásaikat és a gazdasági haszon érdekében a kapcsolatok építése mellett döntöttek. Ami azonban a befektetéseket illeti, a régióban ma is hazánk a kínai működőtőke legkedveltebb célországa, pedig akad nálunk nagyobb vagy beáramló működőtőke szempontjából népszerűbb gazdaság is (Lengyelország, illetve Csehország). Magyarországra megközelítőleg 2,5 milliárd dollárnyi kínai működőtőke érkezett eddig, míg Lengyelországba 500 milliónál is kevesebb, Csehországba pedig alig 200 millió dollár. Látni kell azonban hogy még ez a hatalmasnak tűnő összeg is a magyarországi FDI-állomány alig 3 százalékát képviseli. Ez az összeg ugyanakkor nagyrészt  két-három nagyobb kínai befektetés eredménye (Wanhua, Huawei és még esetleg a ZTE), vagyis bőven van még lehetőség és az előbbiekhez hasonló kínai nagyvállalat, melyek befektetéseire szert tehetnénk, de érdemes a közepes és kisebb beruházások állományát is bővíteni.

A szomszédos országok Kínával foglalkozó szakemberei, kutatói gyakran teszik fel a kérdést: miben rejlik hazánk sikere? Bár Kína közép-kelet-európai befektetései eltörpülnek az ország uniós befektetéseihez mérve, sőt, még a kínai uniós befektetések mennyisége is csupán egy kicsi, 10 százalék alatti szeletet jelent Kína globális tőkeexportjában, a mi esetünkben e tőkemennyiség elmúlt tíz évben tapasztalt növekedése az, ami valóban szembetűnő. Véleményem szerint idejében eszméltünk és már a kétezres évek elején, a 2003-as Medgyessy-úttal kezdődően nekiláttunk a Kínával való kapcsolat építésének, és – talán a magyar politikában egyedülálló módon – az egymást követő kormányok folytatták is e kezdeményezést és intenzíven ápolták, fejlesztették, mélyítették a kapcsolatot lehetőségeikhez mérten.

forrás: mno.hu

A pozitív várakozásokat azonban sok esetben csalódottság követi, amennyiben elmaradnak a gyors eredmények. A magyar ember ugyanis a kézzel fogható és lehetőség szerint azonnali eredményekben hisz, mely az elmúlt évek során sem minden esetben következett egy-egy diplomáciai látogatásból, vagy gazdasági keret-megállapodásból. A probléma etéren az, hogy a nyugati gyakorlatból indulunk ki, mely szerint az ígéretet megállapodás, a megállapodást pedig rögtön tettek is követik. Kelet-Ázsiában, jelen esetben Kínában ez azonban sokszor másként működik. Vannak országok, például Japán, ahol már idomultak a nyugati elvárásokhoz, vannak kelet-ázsiai bázisú multinacionális cégek, ahol már alkalmazkodtak a nyugati mintákhoz, azonban a kelet- (és délkelet)-ázsiai üzletek jelentős része a nálunk megszokottnál lényegesen hosszabb idő alatt köttetik, számos utazás, bizalomépítő, egymás megismerését szolgáló vizit szükségeltetik hozzá. Igaz ez az államok és vállalatok közötti együttműködésekre egyaránt.

Hogy vesznek-e a kínaiak állampapírt, kincstárjegyet? Tulajdonképpen miért is vennének, mit kezdenének ők a forintalapú papírokkal? Tény, hogy a kínai állam deklaráltan diverzifikálni igyekszik devizatartalékaikat, nyit más valuták felé is, de azért azon talán senki sincs meglepve, hogy ez esetben nem a forint az, amire gondoltak, hanem például az euró (Szlovákiában talán épp ennek köszönhetően vettek is kötvényeket, bár ott sem jelentős mértékben). A letelepedési államkötvény (250.000 euró névértékű, legalább ötéves futamidejű államkötvényért cserébe tartózkodási engedély szerezhető) viszonylagos sikerének lényege, hogy a hasonló gyakorlatot folytató államoknál olcsóbban kínál könnyű, tulajdonképpen szinte vízummentes mozgási lehetőséget a fejlett világban. Ez értelemszerűen a tehetősebb fejlődő országbeli (nem csupán kínai) magánszemélyeknek, nem pedig a kínai államnak lehet vonzó.

Ugyancsak sokan hiányolják a már sokszor emlegetett hitelkeret-megállapodásból származó eredményeket (többféle összeg elhangzott már korábban melyet Kína a régió országai számára ajánlott fel, de a kínai miniszterelnök tavaly novemberben már egy 10 milliárd dolláros kedvezményes hitelkeretről is beszélt). Ebben az esetben is igaz az előbb említett „lassan járj, tovább érsz” hozzáállás (kínai mondással szólva „annak, aki vár, az idő minden ajtót kinyit“), azonban az sem hagyható figyelmen kívül, hogy Kína nem jószolgálati indítatásból ajánlotta ezt a lehetőséget, hanem saját profitlehetőségeit is figyelembe véve. Ha a hitel kedvező is, mégiscsak hitel, azaz vissza is kell fizetni, másrészt, a kedvező hitelért cserébe Kína további elvárásokat is támaszthat, például infrastrukturális beruházások esetében a kivitelezésben is részt szeretne vállalni részben vagy egészben állami tulajdonú vállalatai révén. Ez a gyakorlat bevált a fejlődő világban, Afrikában és Latin Amerikában is számos infrastrukturális beruházást hajtottak végre kínai fejlesztési támogatásból, vagy kedvező hitelekből, kínai vállalatok bevonásával. Nincs is ezzel gond, a kínai vállalatok szakértelme megkérdőjelezhetetlen etéren, az elmúlt hat év során több tízezer kilométernyi út és vasút épült Kínán belül, az egyéb beruházásokról nem is beszélve (metróvonalak, repterek, komplett városrészek születnek kevesebb mint egy év alatt), de ha egy beruházáshoz kötelezően társul a kínai vállalatok együttműködése, az már korlátozhatja a szabad versenyt, azaz sértheti az uniós szabályokat, így e hitelkeret igénybevétele mindjárt nem olyan egyszerű. Nem véletlen, hogy a régió országai – minden esetben üdvözölték ugyan a kezdeményezést – igénybe venni egyelőre mégsem tudták.

A magyar-kínai kapcsolatban rejlő lehetőségek a fentiektől függetlenül azonban továbbra is jelentősek számunkra, már a jelenlegi relációból is profitál az ország, és a mostani ígéreteknek megfelelően ennél még intenzívebb időszak következik. Magyarországnak éppen ezért dolgoznia kell a jelenlegi jó pozíció megtartásán, mely esetben a gesztus-értékű lépések és a kézzel fogható ösztönzők, például a Kínára szabott befektetési kedvezmények egyaránt fontosak. Kínában mindenesetre nemrégiben köszöntött be az új év, egészen pontosan a ló éve, melyben a kínai asztrológia szerint hihetetlen energiák szabadulnak fel, ezek révén képessé válunk arra, hogy régi terveinket is megvalósítsuk. Hátha.

Szunomár Ágnes