A görög adósságfinanszírozásban az a 130 milliárd eurós csomag, amit mostanában csöpögtetnek be az országba, új szempontokat is felvillant a finanszírozók oldaláról. Minden eddigi, nem piacról finanszírozott csomagban 25 százalékot vállalt a Nemzetközi Valutaalap. Ez az összeg nemcsak azt szolgálta, hogy az Uniónak kevesebb pénzt kelljen mozgósítania, hanem azt is, hogy az IMF joganyaga és sok évtizedes tapasztalata is felhasználható legyen a támogatott tagország saját vállalásának ellenőrzése céljából. De éppen az IMF hosszú tapasztalata alapján mostanra az is felmerült, vajon Görögország ezt a lassan több száz milliárdos támogatást vissza tudja-e fizetni valamikor. Az IMF számára ez - az összegen túl - presztízs szempontjából is kardinális jelentőségű, ugyanis mindmáig egyetlen olyan IMF-hitelben részesült ország sincs, amelyik azt vissza ne fizette volna. Az IMF-nek akkor is visszafizették a nyújtott hitelt, ha egyébként az ország bejelentette az államcsődöt, és egyetlen piaci finanszírozónak egyetlen fillért sem fizetett vissza.
Az IMF számára tehát az lenne a legjobb, ha a többi finanszírozó saját követeléséből leírna valamekkora részt. Az európai finanszírozók, köztük az oroszlánszerepet vállalt Németország ebben nem érdekelt, ugyanis saját bankjait kellene mentesítenie a kifizetetlen görög adósság terheitől. Így Németországnak végül is az is megérné, ha Görögországnak még két évet adnának a költségvetés konszolidálására, a támogatások visszafizetésének futamidejét meghosszabbítanák, kamatát pedig csökkentenék. Ezzel jelenleg a Nemzetközi Valutaalap nem ért egyet. A 130 milliárd eurós csomag időarányos részét megkapta Görögország. Az azonban, hogy a következőt is megkapja-e, egyáltalán nem biztos. Ha két évvel kitolnák a türelmi időt, az is akár több tízmilliárd euróba kerülhetne a támogatást nyújtóknak. Feltehető, hogy a visszafizetés bizonytalansága mellett ilyen plusz terhekben való 25 százalékos részvételt nem akar majd támogatni az IMF.
Több oldalról, több alkalommal merült már fel eddig is, hogy rövid időn belül, a különböző erők összejátszásának váratlansága eredményeként, Görögország kieshet az eurózónából. Minden esetben az ilyen fejlemény az államcsőd következménye lett volna. Ha az időarányos támogatást nem kapja meg kis időhúzással Görögország, akkor bármelyik ilyen esetben bekövetkezhet az államcsőd. Az államcsőd pedig jelen esetben nemcsak a görögök eurózónából való kikerülését eredményezhetné, hanem sajnálatos módon akár ez lehetne a „világtörténelem” első olyan államcsődje, amikor az IMF sem lesz kifizetve. Ezt megfontolva talán biztosra vehető, hogy a görög államcsődben a Nemzetközi Valutaalap nem érdekelt. De ha abban sem érdekelt, hogy törlesztési könnyítéseken keresztül erősítsék a visszafizetési reményt, és az EU érintett tagországai nem szándékoznak az általuk nyújtott támogatások visszafizetési összegéből jelentős részt leírni, akkor erre a problémára nincs jó megoldás. A makrogazdasági adatok alapján Görögország középtávon sem lesz valójában hitelképes. Tehát 2012 őszéből nézve a növekvő és nem piaci támogatás – származzon bárkitől is – visszafizetésének esélyei az idő múlásával nagy valószínűséggel nem javulnak, hanem romlanak.
A Lisszaboni Szerződésben nincs olyan passzus, ami egy GMU-tagország számára az eurózónából való kilépését rendezné. Így Görögország jogszerűen nehéz procedúrán keresztül az EU-ból ugyan ki tudna lépni, de a GMU-ból nem. Ahhoz, hogy Görögország rendezett módon az EU-tagországok azon kisebbségéhez tartozzon, ahol nem alkalmazzák az eurót, meg kell teremteni a jogi kereteket is. Egyelőre azonban a német kancellár is hitet tett a mellett, hogy Görögországnak az eurózónában van a helye. Így nem nagyon kerülhet mostanában napirendre a rendezett kilépés jogi kereteinek a megteremtése. Mindezzel együtt azonban Görögország mostani helyzete alapján az a legvalószínűbb, hogy a támogatás összegének növelésére lehet szükség, miközben a teljes támogatás visszafizetésének valószínűsége egyre kisebb lesz.
Rácz Margit
