A legutóbbi választásokon a görög polgárok demonstrálták: ellenállnak a rájuk nehezedő, számukra immár elviselhetetlen megszorításokat követelő európai nyomásnak. Ezzel a görögök, történelmük során nem először, egy szűk szorosban veszik fel a küzdelmet az elkerülhetetlen ellen. Egyelőre állóháború zajlik. A májusi választások egyrészt kijelölték a közeljövő fejleményeinek irányát (baloldali radikalizálódás), másrészt csupán elodázták a valódi kérdést: hogyan keveredhet ki Görögország a jelenlegi kátyúból. Hogy a helyzetet ne súlyosbítsák tovább, az euró vezetői és az IMF megengedték a soron következő 5,2 milliárd eurós részlet lehívását, 1 milliárd euró kivételével. Ha azonban nem lesz olyan görög kormány, amelynek sikerül megegyeznie az intézményi hitelezőkkel, az előttünk álló hónapokban elkerülhetetlen az államcsőd, annak minden következményével, beleértve Görögország kizárását az eurózónából.
Az eljövendő, júniusi választásokon további szavazatokra esélyes, és a megszorításokat harcosan ellenző Szüriza (Koalíció a Radikális Baloldalért) vezető tagja a Szinaszpiszmosz, az 1980-as években a görög kommunista pártokból alakult szövetség, amely később, a Szovjetunió felbomlása után eurokommunista, baloldali szociáldemokrata irányultságú lett. 1991-ben alakult párttá, 1994 óta mind a görög, mind az európai parlamentben képviselteti magát. 2004-ben a Szinaszpiszmosz vezetésével alakult meg a Szüriza, amelyben demokratikus szocialista, környezetvédő, maoista, trockista szervezetek képviseltetik magukat, és amely szoros kapcsolatokat ápol a „neoliberális globalizációt” ellenző szociális fórummozgalmak civil szervezeteivel is. A Szüriza vezetője 2009 októbere óta a Szinaszpiszmosz elnöke, a 38 éves Alekszisz Ciprasz.
Ez a szövetség a megszorító politika azonnali felfüggesztését követeli azzal érvelve, hogy az adósságot nem az egyszerű dolgozók halmozták fel, tehát nem is nekik kell visszafizetniük. Ugyanakkor sem az EU intézményeit, sem Görögország EU- vagy eurótagságát, sem társadalmi-gazdasági berendezkedését nem kérdőjelezi meg. Ciprasz azt nyilatkozta a CNN-nek, hogy mindent el fognak követni (!) az ország Unióban és eurózónában tartása érdekében.
A Szüriza – vezetőjének nyilatkozatai alapján – tehát messze nem olyan veszélyes a fennállóra, mint az őt „szélsőbaloldalinak” beállító elemzések sejtetni engedik. Valójában közelebb áll a görög választásokkal egy napon megválasztott francia Francois Hollande platformjához, mint az antikapitalista gondolathoz. Mindössze a megszorításokat ellenzi, növekedésorientált és a görög gazdaságot enyhébb feltételek mellett finanszírozó, inflációt megengedő európai politikát akar – mint Hollande. Hangsúlyozza, hogy a görög válság nem önmagában áll, hanem európai probléma, és megoldatlansága (Görögország csődje) esetén magával ránthatja az euró más gyenge országait is. Ezért az összes érintettel való összefogás alapján lényegében egy másik válságkezelést szorgalmaz, nem elemezve a válság természetét.
Mivel a Szüriza jelenleg bírja a görög nép nagy részének bizalmát, kormánytényezővé válása esetén talán jobb esélye van elfogadtatni a görögökkel azt, ami az Unióból érkezett „ejtőernyősöknek” nem sikerülhet. A probléma ezzel azonban még mindig nem oldódik meg. A válság által jobban sújtott országok növekedési ösztönzök iránti igénye megszorítások nélkül a profitorientált viszonyok között illúzió. Mivel a tőke mozgatja a termelési eszközöket, ezek működése csak úgy lehetséges, ha kellő profitot hoz neki. A profithoz pedig a verseny áthághatatlan törvényszerűségei miatt az egységnyi munkaerőköltség leszorítása szükséges. Az állami gazdálkodás a GDP újraelosztását jelenti. Ha ez a munka javára billen, a versenyképesség romlik, ami visszafogja a termelést. Ha tehát Görögország bent akar maradni az eurózónában (a közvélemény-kutatások szerint a drachmát maguk a görögök sem kívánják vissza), vagy akár azon kívül, de a globális kapitalista termelési módban, költségvetésének rendbetételét, adósságainak menedzselését még külső segítség esetén is csak ennek tudomásulvételével viheti sikerre. A legtöbb, amit a nép életkörülményeiért aggódó politikai irányzat elérhet – ha a szükséges nemzetközi segítséghez a gazdagabb országok, elsősorban a német gazdaság és főleg a német választópolgárok teherviselő képessége elegendő –, hogy a megszorításokra kissé enyhébben, időben elnyújtva kerül sor.
A tömegek csalódottságát azonban ez csak fokozni fogja, ami napirenden tartja a profitorientált gazdálkodás belső ellentmondásait. A politikai szintéren ez a Szürizán belüli irányzatok ellentéteinek kiéleződéséhez, akár a Szüriza felbomlásához is vezethet. A valódi alternatívát, akár az eurózónán belül, akár azon kívül, a megtermelt új érték elosztásának 180 fokos irányváltását lehetővé tevő termelési és tulajdonszerkezet felé történő elmozdulás jelentené, magán Görögországon belül, és az Unióban is. A görög adókerülés régóta óriási, a válság hatására pedig a tehetősek menekítik ki vagyonukat az országból. Mindennek megállítása elsőrendű, bár roppant határozottságot igénylő feladat, és a lényegi változtatások még csak ezután következnének.
Végigvitelükhöz nemzetközi összefogásra van szükség, ami uniós szinten változtathatná meg a társadalmi újratermelés tulajdonviszonyokat és demokratikus formákat is érintő szabályait. Ilyen alternatívát képviselő, számottevő politikai erő azonban még Görögországban sincs a láthatáron.
Artner Annamária
