A GMU korábbi szabályozása csak az „M” betűre, azaz a monetáris politikára vonatkozott. Ebben a jogszabálycsomagban megjelenik a „G” betűre vonatkozó szabályozás is. A hat jogszabályból kettő a makrogazdasági egyensúlytalansággal foglalkozik. A gazdasági növekedés, az egységnyi munkaerőköltség, a tartós munkanélküliség, a folyó fizetési mérleg stb. elemzés tárgyává válik. Összesen tíz mutató vizsgálatával a reálgazdasági problémák is mérhetővé válnak. A tagországok 2011-től nemcsak stabilitási- illetve konvergencia-programot készítenek, hanem a makrogazdasági egyensúly irányába teendő lépésekről is beszámolnak (Széll Kálmán Terv). A Bizottság ezen anyagok elkészítéséhez világgazdasági elemzést bocsát rendelkezésre. Megvizsgálja a tagországi anyagokat, majd a mutatószámok alapján ajánlásokat is készít a tagországok számára.

 

2012 elejére a világgazdasági előrejelzés jóval szerényebb lett a 2011-ben készítetthez képest. Elkészültek azonban a tagországok makrogazdasági egyensúlyára, illetve egyensúlyhiányára vonatkozó ajánlások. Magyarország esetében például felhívják a figyelmet arra, hogy a külföldi devizában lévő teljes eladósodottság mértéke a 27 EU-tagországon belül Magyarországon a legmagasabb. Arról azonban már egy szó sincs ebben a tájékoztatóban, hogy mi módon lenne célszerű ezt az adóssághegyet (a lakosság, az önkormányzatok, a cégek, és az állam külföldi devizában való eladósodottságát együttesen mutató adat) a legkisebb áldozat árán fokozatosan leépíteni. Ajánlás nincs.  Az ország által a beküldött tervekben szereplő ígéretek azonban számon kérhetők. A számon kérhetőség eszközrendszere kibővült. Ebben a szigorúságban azonban az a gyönyörű kezdet, hogy valahol távolban az Okosok, a Látók szinte jószolgálati adományként szolgáltatják a tagországoknak a megfelelő kiinduló információkat a világgazdaság, az EU és az eurózóna várható rövid távú alakulásáról. 

 

Ebben a válságban ez a rövid távú előrelátás tünedezik el először. Ebből viszont további vakulási folyamatok bontakozhatnak ki. A gazdasági növekedés beindítása bármilyen távon a legnagyobb kihívás 2012 márciusából nézve. A legnagyobb tévedések mindenfajta prognózisban éppen ennél a mutatónál tapasztalhatók. Ez korábban a világgazdaság békésebb korszakaiban is így volt. Akkor azonban nem játszott ilyen nagy szerepet a jó prognózis, mint most. Maga a Bizottság a főigazgatóságokon dolgozó jó felkészültségű, jól felszerelt, és jól megfizetett szakértőivel nem tud 2012-ben rövid távú növekedési prognózist készíteni. Cca. másfél hónapon belül saját prognózisát is kénytelen változtatni. Nem csoda, hogy igazán alapos, a makrogazdasági mutatók túlnyomó többségét magába foglaló prognózis elkészítésére – a 2012 első félévében induló szemeszterhez – nem  is vállalkozott a Bizottság. Így a tagországok kénytelen voltak nélkülözni egy ilyen átfogó „prognózistudást” a Bizottságnak küldendő anyagok elkészítésekor...

 

Az EU és az eurózóna számos tagországa azzal kénytelen szembesülni, hogy 2012 a GDP növekedésének lassulását hozza egy olyan időszakban, mikor a bázisadatok is alacsony növekedést mutattak. A munkanélküliség növekszik, s ezzel párhuzamosan számos országban a szociális feszültség is. A Bizottságnak erről kellene prognózisadatokat adni. Nem csoda, hogy nem vállalkoztak erre. A baj csak az, hogy a folyamatok a valóságban ettől még zajlanak. Ha az új fiskális szabályokkal a tagországi kormányzó politikai elitek számára kívánnak a fenntartható államháztartás irányába mutató új, és a korábbinál hatékonyabb rendszert működtetni, akkor ehhez a gazdasági folyamatok rövid távú előrelátásának képességét óriási mértékben fejleszteni kell. 2012 első néhány hónapja e tekintetben a vereség jeleit mutatja. Egyelőre csak bizonytalan kérdésként szabad megfogalmazni, vajon vakulnak-e – egyre nagyobb mértékben ráadásul – a fiskális fenntarthatósághoz szükséges nemzeti intézkedéseket megalapozó prognóziskészítők?!

 

Rácz Margit