Hosszú szünet után ismét a magas politika frekventált vitatémája lett a vám. Az aktualitás kapcsán nem árt megvizsgálnunk a címben feltett kérdést: mi is a vám, milyen célból alkalmazzák, és milyen gazdasági hatása van?
Célszerű a 200 év előtti közgazdasági alapokból kiindulni. Piacgazdasági viszonyokat feltételezünk, ahol a kereslet és a kínálat egyensúlya határozza meg a termelést és az árakat. David Ricardo mutatta be először, hogy a specializáció, a szakosodás előnyöket jelent minden együttműködő ember, gyár, ország számára. Azért előnyös, mert mindenki olyasmivel foglalkozik, azt termel, amihez a legjobban ért, amihez a legjobb adottságai vannak. Az így létrehozott termék tömeg nagyobb lesz, mintha mindenki mindent maga gyártana. Arról érdemes csak vitatkozni, hogy a résztvevők egymás között hogyan osztozzanak a többleten. Nyilvánvaló, hogy az erősebb vállalkozó, gyár, nemzet nagyobb részt fog tudni magához vonni, mint a kisebb, gyengébb.
Ezzel a tiszta logikával vitatkoztak azok a közgazdászok, akik szerint a hosszú távú fejlődést korlátozza, ha a szereplők megragadnak a kialakult gazdasági szerepkörükben. Ez a gondolat már 200 évvel ezelőtt is országok közötti gazdasági és politikai erőviszonyok fenntartását vagy megváltoztatását célozta. A brit hegemónia ellen irányult. De volt közgazdasági tartalma is. A Ricardo-féle komparatív előnyök „bebetonozása” negatív következményekkel járhat, csökkenti a versenyt, monopóliumok létrejöttéhez vezethet.
Ezt a veszélyt úgy lehet elkerülni, ha új versenytársak megjelenését támogatjuk a gazdaságban. Kormányok ezt például úgy tehetik meg, hogy időlegesen megnövelik az erős monopol pozícióban lévő gyártók árait, megadóztatják termékeiket. Külföldi gyártók termékeire vámot vetnek ki. A vám segíti a kevésbé hatékony, esetleg gyengébb minőségű termékeket termelő hazai vállalkozásokat, mert saját maguk is alkalmazhatják a mesterségesen megemelt piaci árakat, ami bevételeiket növeli. A kulcs a korlátozott időtartam, és persze nem árt az sem, ha a kormányzat időnként utánanéz, hogy a vámokkal segített gyártók valóban fejlődnek-e az elvárásoknak megfelelően. A vámok és más adminisztratív korlátozó eszközök alkalmazását a külkereskedelemben protekcionizmusnak hívjuk.
A vámok alkalmazásának legfontosabb gazdaságpolitikai célja tehát a hazai gazdaság fejlesztése, főleg az iparpolitika alátámasztása. Hogy ennek hatására a hazai gyártók képesek-e a fejlődésre, az sok tényezőn múlik. Leginkább saját adottságaik számítanak, de fontos lehet az adott ország általános gazdasági állapota, intézményeinek fejlettsége is. Egy alapvetően korrupt országban például a vámok nagy valószínűséggel újabb járadékszerzési lehetőséget jelentenek csak néhány privilegizált vállalkozónak.
De vannak egyéb gazdasági célok is. A vámok csökkentik a vámmal sújtott termékek iránti keresletet, az így kialakuló piaci rést használhatják ki a hazai gyártók azzal, hogy a kieső importtermékek helyébe lépnek. De a vámok még csökkenő fogyasztás mellett is új bevételi forrást jelentenek a központi költségvetés számára. Adott esetben tehát fiskális célok érvényesítése céljából vezetnek be vámokat. Ezek a vámok többnyire nem egyes piacokra célzottan, hanem általános jelleggel kerülnek alkalmazásra. Amint a fiskális célt sikerül elérni, a túlzott költségvetési hiányt megfelelően csökkenteni, a vámokat azonnal ki lehet vezetni.
A vámoknak további hatásai közül kiemelkedik az inflációs hatás. Nem nehéz belátni, hogy a vámok alkalmazása mesterségesen megnöveli egyes piacokon az árszintet. Ez természetesen egy nem kívánatos, de nagyon is valós, biztosan bekövetkező mellékhatás. Az infláció minden gazdasági szereplőt érint, de nem mindenkit egyformán, hiszen vannak, akik képesek jövedelmeiket az inflációhoz igazítani és vannak, akik nem. Legrosszabb helyzetben természetesen a leggyengébb érdekérvényesítő képességgel rendelkező egyszerű fogyasztók vannak. Őket nem csak közvetve, az infláción keresztül sújtja a vám, de adott esetben közvetlenül is, hiszen ők vásárolják meg a megdrágított termékeket. Ezeken a csatornákon keresztül a vámok kivetése jelentős jövedelemátcsoportosító hatással is jár, és jellemzően növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.
Az infláció mellett további negatív makrogazdasági hatásokat is előidézhet a vámok alkalmazása. Az árdrágulás következtében a kereslet, a fogyasztás csökkenni fog. Ennek a hatásnak a mértéke a kereslet árrugalmasságától függ. Nyilvánvaló, hogy alapvető fogyasztási cikkek esetében a csökkenés kisebb, mint a szükségleti hierarchia magasabb szintjén lévő termékeknél. A mostani viták egyik gócpontját jelentő személygépkocsi vásárlás például nagyon rugalmasan tud az árváltozásokhoz alkalmazkodni. A visszaeső piaci kereslet pedig a gazdasági növekedést is negatívan befolyásolja. A szabad kereskedelem a globális gazdasági együttműködéshez alapvetően szükséges feltétel. Az alapanyagokra, félkész termékekre, alkatrészekre alkalmazott vámok a globális munkamegosztást megvalósító értékláncok működését nehezíti meg. Például a kanadai alumíniumra kivetett vám az amerikai felhasználók termelési költségeit fogja növelni, ami nem tesz jót ezek versenyképességének.
Látható tehát, hogy a vámok alkalmazása sokrétű és általában nem kedvező gazdasági folyamatokat indíthat el vagy erősíthet fel. Éppen ezért fontos higgadtan megfontolni, hogy mikor és milyen célból alkalmazzuk. Úgy gondolom, hogy a nem gazdasági célú alkalmazás szempontunkból a legkárosabb. Ha politikai furkósbotként alkalmazzuk, magunkat is elintézhetjük vele. Ráadásul úgy, hogy az égvilágon semmilyen gazdasági előnyünk nem származik belőle.
Donald Trump nem közgazdász, és tanácsadói között olyan üzletemberek szerepelnek, akik úgy tűnik, hogy saját gazdagodásukat előbbre helyezik az amerikai gazdaság gyarapodásánál. A politikacsinálást mindig is jellemezte a különféle gazdasági, ideológiai, politikai lobbik befolyása. A sikeres állami vezetők képesek a lobbiérdekek között egyensúlyozni és figyelembe veszik a nemzeti érdekeket, amelyeket nem azonosítanak saját személyes érdekeikkel vagy a lobbisták érdekeivel. Az új amerikai elnök nem ezt a hagyományt követi. Politikai célokból, gyakran saját személyes, elfogult meggyőződéseit követve alkalmazza a vámokat, akár egy furkósbotot.
Az amerikai gazdaság jó állapotban van, a vámok negatív hatásait egyelőre elviseli. Kérdés, hogy következő lépésként a vámokkal megtámadott országok hogyan reagálnak? Most nem gazdasági racionalitás van az intézkedések mögött. Diplomáciai szokás szerint az ilyen lépéseket hasonló, arányos megtorló intézkedések követik. Európai termékekre általános 25 %-os büntetővám bevezetését elvileg hasonló mértékű általános vám kivetése követi. Csakhogy vannak más tényezők, amelyek megfontolásra késztetik az Európai Bizottságot. Ilyen mindenek előtt az amerikai LNG szállítások kérdése. Az amerikai gáz már eddig is sokkal drágábban került be az európai gazdaságba, mint korábban az orosz. Az LNG szállítást tehát nagyon nem lenne jó tovább drágítani. Így aztán Trump akár jól is számíthatott: behúzott egy gyomrost Európának, amit az nem tud hasonlóképpen visszaadni. Nyert. Megmutatta. Legfeljebb nem fognak majd annyi Cadillac-et vásárolni Európában, de mivel azt úgyis a másik ellenség, Mexikó gyártja, ez főleg az ottani gyárakat fogja majd érinteni.
Sajnos tehát nem állunk jól. Bármilyen ostoba indoklással körítik is az amerikai vámokat, a régi mód szerint most is az erősebb kutyáé lesz a csont. Nem csak a szabadkereskedelem előnyein lehet egyenlőtlenül osztozni, de a protekcionizmus költségein is.
Szanyi Miklós
