Magyarország 15 évvel ezelőtt, 2004-ben lett az Európai Unió tagja. Az Európai Bizottság adatai szerint a tíz új tagállam 2004 és 2020 között összesen 365,2 milliárd euró értékben részesült az európai strukturális és beruházási alapokból, ami átlagosan a bruttó hazai termékük (GDP) 2,6 százalékát tette ki évente. Emellett az úgynevezett Juncker-terv keretében 31,4 milliárd eurót (10 ezer milliárd forintot) fektettek be ezekben az országokban 2014 óta. Ez az összeg roppant nagynak tűnik, azonban adódik a kérdés, hogy vajon mennyire segítette a tagállamok felzárkózását? Fontos mutató az egy főre eső, vásárlóerő paritásban mért nemzeti össztermék, azonban a multidiszciplináris megközelítésben a sikeresség méréséhez szükséges jogi- és politikai szempontokat is figyelembe venni.
2019. május 16-án került sor az MTA KRTK intézetközi európai integrációs kutatócsoportjának szervezésében egy több kutatóműhelyen átívelő, interdiszciplináris konferenciára. A résztvevők a kutatócsoport célkitűzésének megfelelően igyekeztek a lehető legtöbb szempontot figyelembe venni elemzéseik során.
Papp Mónika, az MTA TK Jogtudományi Intézet tudományos munkatársa ,,Hová tartunk? Az EU állami támogatási jogának modernizációja” címmel tartotta a konferencia első előadását. Fontos kijelenteni, hogy az állami támogatások joga a gazdasági jog egyik kiemelkedő jelentőségű jogterülete, mivel az állam piaci beavatkozásának jogi kereteit szabályozza. Az Európai Unióban a tág értelemben vett versenyjog részeként tekintett támogatási jog azért is kulcsfontosságú, mivel a belső piac védelmét célozza annak megelőzésével, hogy a tagállamok között káros támogatási verseny alakuljon ki. Az állami támogatásoknak három alapvető funkciója a derogációs, verseny- és közpolitikai integrációs funkció, ami bővíthető egy negyedik, közpénzügyi management funkcióval is.
Az előadó szerint állami támogatás kizárólag akkor éri el eredményesen a kívánt közpolitikai célt, ha hatékony ösztönzőt jelent, vagyis arra serkenti a támogatás kedvezményezettjét, hogy olyan tevékenységeket végezzen, amelyeket a támogatás hiányában nem tenne meg. Továbbá az állami támogatás akkor gyakorolja a legjelentősebb hatást a gazdasági növekedésre, ha olyan módon alakítják ki, hogy korlátozza a versenytorzulásokat, és fenntartsa a belső piac nyitottságát és versenyző jellegét. Ezért az állami támogatások ellenőrzése döntő fontosságú az állami támogatásként jelentkező közkiadások hatékonyságának és eredményességének javítása tekintetében. Az ellenőrzés átfogó célja a belső piac növekedésének serkentése, amelynek szükséges előfeltételét képezi a verseny fejlődése. Az olyan állami támogatás, amely nem a piaci hiányosságokra irányul, és amelynek nincs ösztönző hatása, nem pusztán az állami források elfecsérlését jelenti, hanem fékezi a növekedést is azáltal, hogy rontja a versenyfeltételeket a belső piacon. Az EU működéséről szóló szerződés 107. cikke kimondja, hogy a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.
Az Európai Bizottság egyre több utólagos ellenőrzést végez, miután az Európai Számvevőszék 2011-ben publikált jelentése lesújtó képet adott a Bizottság állami támogatási vizsgálatainak hatékonyságáról. Az Európai Számvevőszék öt évvel később, 2016-ban publikált úgynevezett külön jelentése szerint jobban kell törekedni a kohéziós politikában alkalmazott állami támogatási szabályok megismerésére és betartására. A Bizottság a 2014–2020-as programozási időszak tekintetében lépéseket tett az alkalmazandó állami támogatási jogszabályok egyszerűsítésére, amelynek eredményeként csökkentek az adminisztratív terhek és nőtt az átláthatóság, de a tagállamok immár nagyobb felelősséget is viselnek a támogatási intézkedéseik kialakítása és végrehajtása terén. A tagállamokra ruházott nagyobb felelősség azonban azzal a veszéllyel jár, hogy nő az állami támogatással összefüggő hibák száma.
Medve-Bálint Gergő, az MTA TK Politikatudományi Intézet osztályvezetője “Külföldi beruházás-ösztönzés és uniós források Közép-Európában: gyengítik vagy erősítik a függő piacgazdaságot?” címmel tartotta meg az előadását.
Medve-Bálint Gergő előadásában egy sokat vitatott kérdésre kereste a választ: az EU-támogatások és a beruházás-ösztönzés a felzárkózás eszközei, vagy inkább a közép-európai régió félperifériás helyzetének megszilárdításához járulnak hozzá? Kutatásában megállapította, hogy az egyes országok által politikai ciklusokon átívelően követett szakpolitikáknak van ebben a kérdésben döntő jelentősége. Az EU lehetőséget (pl. befektetés ösztönzés, vagy állami támogatások) és forrásokat (EU Kohéziós Politikája) biztosít a félperifériás helyzet meghaladására, a globális termelési láncokban való feljebb lépéshez, az azonban már a nemzeti kormányokon múlik, mennyire tudnak élni ezekkel a lehetőségekkel.. Az előadó szerint akkor valósulhat meg sikeres felzárkózás, ha az érintett országok képesek a rendelkezésükre bocsátott forrásokat hatékonyan, a saját adottságaik minél jobb kiaknázásával felhasználni. Ehhez leginkább a magasabb hozzáadott értékű gazdasági tevékenységek támogatása szükséges. Az előadó számításaiban a külföldi befektetések adatait vetette össze a magyar és lengyel kormány külföldi beruházás-támogatásaival. Lengyelország a magasabb hozzáadott-értéket termelő befektetéseket támogatta, míg Magyarország nem. A lengyel egyfajta „fejlesztő állam”, és az EU- források felhasználása sokkal tudatosabban történt. A lengyel intézményrendszer a változó kormányok ellenére stabil maradt, ez is hozzájárult a sikerhez.
Ezzel szemben az előadó szerint a magyar állami beruházás-ösztönzés konzerválja az olcsó munkaerőre építő piacgazdasági modellt. Hiába részesült az ország 2004 és 2017 között mintegy 29,7 milliárd eurónyi kohéziós támogatásban, ezt a kiugróan magas összeget nem sikerült igazán hatékonyan elkölteni. Az uniós támogatásokhoz kötődő korrupció, az emberi-erőforrás fejlesztésre, innovációra fordított alacsony összegek is hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarországon valóban a félperifériás helyzet konzerválódott az EU-csatlakozásunk után másfél évtizeddel.
Zsibók Zsuzsanna, az MTA KRTK RKI tudományos munkatársa ,,KKE mint a konvergencia motorja?” című előadását azzal a kérdéssel kezdte, hogy vajon utolérhetjük-e Ausztriát, főleg a legfrissebb 5%-os magyar GDP növekedési adatok fényében? A kutató szerint nem szabad kizárólagosan az egy főre eső GDP-re összpontosítani a figyelmet, noha az alacsonyan fejlett országokban egy kis GDP növekedés jelentősen javíthatja a felzárkózás esélyét, de egy bizonyos szint elérése után ez már kevésbé lesz releváns. Pontosan ezért hívta fel a figyelmet az Európai Bizottság úgynevezett regionális versenyképesség mutatójára, ami komplexen ábrázolja azt, hogy egy régió mennyire képes vonzó és fenntartható környezetet biztosítani a vállalkozások és a lakosok számára a letelepedéshez, illetve a működéshez vagy a munkához. A versenyképességet ebben a megközelítésben 11 pillérben mérik és mutatják ki. Az előadó szerint Magyarország egyik legnagyobb versenyhátránya a termelékenység terén lelhető fel, ugyanis a magyarok sokat dolgoznak, de mégis keveset tudnak előállítani.
Noha az európai integráció alapdokumentumai nemcsak nemzeti, hanem regionális szinten is elvárásként jelölik meg az elmaradottabb térségek felzárkóztatását, Zsibók Zsuzsanna eredményei alapján kijelenthető, hogy szemben a nemzeti adatokkal, regionális szinten nem történt jelentős javulás, ami azt jelenti, hogy NUTS3-as szinten (Magyarországon ezek a megyék) nagyon magas maradt a szigma konvergencia hányadosa a maximális és a minimális értékek hányadosát vizsgálva.
Ha feltesszük a kérdést, hogy miért történt a regionális felzárkózás figyelmen kívül hagyása, akkor egy olyan válasz adható az elmúlt időszak adatai alapján, hogy a pénzügyi-gazdasági világválság hatására a regionális konvergencia fontossága csökkent, a nemzeti szintű növekedés vált prioritássá. Ma már kijelenthető, hogy ez a területpolitika nem bizonyult elegendőnek a leszakadó régiók felzárkóztatására, hiszen a népesség-kivándorlás nem állt meg, illetve az innováció diffúziója nem valósult meg. Így a konvergencia-folyamatra egyre nagyobb nagy hatást gyakorol a befektetések nyugatról keletre áramlása és egyidejűleg a népesség (munkaerő) ezzel ellentétes irányú áramlása. Zsibók Zsuzsanna előadását azzal zárta, hogy térségünk a fent bemutatott folyamatok eredményeként bekerült a közepes jövedelem csapdájába.
Kerényi Ádám és Naszádos Zsófia
