Blogbejegyzésünkben arra keressük a választ mi várható Brazíliában azok után, hogy Jair Bolsonaro magabiztosan nyert a választások második fordulójában (2018. október 28-án), és 2019. január elsejétől Michel Temert váltva Brazília 38. elnöke lesz.
Egyelőre jelentős bizonytalanság és számos kérdés övezi az elkövetkező időszakot, amelyben Bolsonaro ígérete szerint „Naggyá teszi Brazíliát”! Mindez nem csak a szavak szintjén, de számos politikai területen rezonál Trump populista és nacionalista politikáival és ígéreteivel, de ez sok esetben csak a felszín és a látszat. Valójában Bolsonarot a legszélsőségesebb demokratikusan megválasztott vezetőnek tartják ma a világban, melynek egyelőre nehezen előrelátható következményei lehetnek mind nemzeti, mind globális szinten.
Bolsonaro megválasztásának hátterében évek óta tartó nagyon összetett válság áll, amely gazdasági recesszióval indult 2014 második felében (bár ezt megelőzően már 2011 óta lassult a gazdasági növekedés és sokasodtak a gazdasági problémák), és súlyos társadalmi és politikai következményekkel járt. Mindezzel párhuzamosan ugyancsak 2014-ben kezdett kibontakozni a világ egyik legnagyobb korrupciós botránya, amely a brazil olajipari óriás körül kialakult rendkívül kiterjedt pénzmosási mechanizmusokra világított rá, gyakorlatilag a teljes brazil gazdasági és politikai elit részvételével. Mindezek következményének tekinthető egy olyan, magát a politikai „establishmenten” kívülinek pozícionáló (bár 1991 óta a brazil Kongresszus alsóházában jelenlevő képviselő) szélsőjobboldali jelölt megválasztása, aki radikális megoldásokat ígért annak érdekében, hogy új fejlődési pályára állítsa Dél-Amerika legnagyobb gazdaságát.
Bolsonaro, miután nyilvánosan bevallotta, hogy ő nem ért a gazdasághoz, már 2018 áprilisában megnevezte a leendő gazdasági szuperminiszterét Paulo Guedes személyében. Az új gazdasági guru a Chicagói Egyetemen szerzett PhD fokozatával, és az elsősorban a gazdasági életben szerzett tapasztalataival új szereplő a brazil politikai életben, ugyanakkor egyértelműen a szabadpiaci elvek mellett való elköteleződést jelenti. Ami azonban gyakorlatilag már 2014 óta, Dilma Rousseff második elnöksége óta napirenden van a legnagyobb dél-amerikai gazdaságban. Ehhez elég visszaemlékezni Rousseff, majd Temer privatizációs terveire, amelyek folytatásaként értelmezhetőek Bolsonaro, illetve Guedes ilyen irányú bejelentései: nagy állami vállalatok magánkézbe adása által célozzák az államadósság 20%-os csökkentését (ugyanakkor nem egyértelmű egyelőre, hogy ez mennyiben érintené a Petrobrast és a brazil energetikai társaságot, az Eletrobrast).
Előrebocsátjuk azonban, hogy a választási kampány során elég vegyes üzeneteket hallhattunk a gazdasági programról, miközben Bolsonaro és Guedes számos kérdésben egymásnak ellentmondó üzeneteket fogalmazott meg, és hol az egyik, hol a másik kényszerült visszakozni korábbi állásfoglalásától. Ugyanakkor Bolsonaro erőskezű vezetőként többször is hangsúlyozta, hogy végső soron úgyis az elnök szava dönt majd. Erre jó példa, hogy a választások utáni egyik első szűkkörű megbeszélés után a leendő kabinetfőnök kijelentette, hogy a mezőgazdasági és a környezetvédelmi minisztériumot összevonják, szavaival élve „ahogy azt mindig is tervezték”. A kampány során heves vita övezte ezt a tervet, ugyanis Bolsonaro az őt támogató nagy földtulajdonos oligarchák, az agribusiness és a bányászati társaságok képviselőinek az érdekeit szem előtt tartva a környezetvédelmi előírások gyengítését, az őslakosok területeinek csökkentését és egyéb intézkedéseket harangozott be, amelyek elsősorban a bányászati termékek kitermelésének, és a nagyüzemi mezőgazdasági termelés (pl. szója) felfuttatását segítenék elő. Majd a heves belföldi és külföldi kritikák és ellenállás tükrében visszakozni tűnt, és ezt a helyzetet tisztázta az újabb bejelentés pár nappal a választásokat követően.
A várható gazdaságpolitikai agenda további elemeit röviden, felsorolás-szerűen összegezzük: Elsőként említjük a kormányzati kiadások átstrukturálását és az adóreform kérdéskörét. A kormányzati kiadásokat reálértéken már Michel Temer befagyasztotta az elkövetkező húsz évre egy alkotmánymódosítás keretében, ugyanakkor Guedes további kiadáscsökkentést harangozott be, bár ennek részletei még nem ismertek, jelen állás szerint megszorításokat hoznak az amúgy is alulfinanszírozott oktatási és egészségügyi alrendszerekben. Bolsonaro és Guedes másik látványos összezörrenése akkor következett be, amikor az utóbbi bejelentette, hogy egy pénzügyi tranzakciós adó bevezetését tervezi, majd Bolsonaro gyorsan helyesbített, hogy valójában a leendő miniszter adócsökkentésről beszélt.
Következőként említjük az ugyancsak évek óta napirenden levő nyugdíjrendszer reformját amelyet Michel Temer nem tudott átvinni a törvényhozáson, és e tekintetben perdöntő lesz, hogy a választások következtében alapjaiban átrendeződő Kongresszusban hogyan tud Bolsonaro szövetségeseket maga mellé állítani. Guedes a nyugdíjrendszer kétségkívül időszerű megreformálása során nyíltan a chilei modellt követné, azaz az állami szerepvállalás radikális csökkentését és a magán nyugdíjpénztárakra való áttérést priorizálja.
Végezetül a külpolitikai, külgazdasági kapcsolatokat említjük, ahol Bolsonaro Kína-ellenes retorikával és egyéb diplomáciai megnyilvánulásokkal egyértelműen az USA-val való szorosabb együttműködés mellett tette le a voksát, amit jól jelez az Izraelben lévő brazil nagykövetség székhelyének áthelyezési szándéka Jeruzsálembe. Nemcsak Brazília globális szerepvállalásában várhatóak gyökeres változások, de regionális téren is, aminek első jele lehet a venezuelai határ lezárása az onnan érkező menekültek előtt (itt ugyancsak felsejlik a trump-i párhuzam).
Összességében megállapíthatjuk, hogy a beharangozott szabadpiaci (piacbarát) intézkedések rövidtávon akár jó hatással is lehetnek a gazdasági mutatókra (ennek jelei a pénzpiacokon már megmutatkoztak), ugyanakkor a tágan értelmezett fejlődés tekintetében (elsősorban társadalmi, környezeti és intézményi téren) sokkal kevésbé bíztatóak az előjelek.
Nem térünk ki részletesen a kampány során, illetve korábban Bolsonaro által tett homofób, rasszista, nőgyűlölő és egyéb szélsőséges megjegyzésekre, de néhány példát hozunk azokra a tervezett vagy megvalósított intézkedésekre, amelyek az ország társadalmi kohéziója, demokratikus berendezkedése és környezeti sokszínűsége tekintetében felettébb aggasztóak. A környezetvédelem kapcsán már említettük, hogy Bolsonaro az üzleti érdekeket, a (ki-)termelést támogatja mind a természet-, mind az őslakosok területeinek védelmével szemben. Nagyon szélsőséges nézeteket vall mindenféle társadalmi kisebbség tekintetében, és itt nem csak a nők, vagy a szexuális és nemi kisebbségek (LGTB csoportok), de a fekete-afrikai rabszolgák leszármazottaira is kell (többek között) gondolni, akikkel kapcsolatban a történelmi tényeket is meghazudtoló kijelentésekre ragadtatta magát.
A világban zajló populista és illiberális trendeknek megfelelően mind a média, a szólásszabadság és a tudományos (egyetemi) autonómia terén is számos visszaélésre került sor a választási kampány során és azóta is. Az eddigi fél-információk hasonlóan botrányos csalásokat sejtetnek, mint Trump megválasztása során a Cambridge Analytica nevéhez fűződő közjáték. A Brazíliában rendkívül elterjedt WhatsApp-on keresztül tömegesen terjesztettek téves információkat (fake news) a Bolsonaro hívők, miközben a rivális Munkáspártot akadályozták a hivatalosan nekik járó médiaidő kihasználásában is. Negatív rekordokat döntöttek mind az újságírók, mind a környezetvédők elleni támadások az utóbbi időben.
Néhány nappal a választások után (november 1-én) 107 nemzetközi tudós írta alá azt a levelet, amelyben kiállnak az egyetemi szólásszabadság megőrzéséért. Több mint húsz egyetem jelezte ugyanis, hogy katonai fegyveres erők hatoltak be az épületekbe, és tananyagokat koboztak el, előadásokat szakítottak félbe, amit ez érintettek egyértelműen az egyetemi autonómia megsértésének tekintenek. Márpedig „az akadémiai autonómia nemcsak a független és objektív kutatás, hanem a működő demokrácia egyik alapintézménye is, amelyet alapos vizsgálatnak és nyilvánosságnak, bizonyítékokon alapuló nyomozásnak és szükség esetén kritikának kell alávetni” (az idézet a fenti levélből származik).
Utolsóként említjük, hogy Bolsonaro (aki korábban maga is kapitányként szolgált a hadseregben) a közbiztonság javítása érdekében gyakorlatilag szabad kezet adna a katonaságnak (többek között például a mentelmi jogaik kiterjesztésével), és egyúttal a lakosságra vonatkozó fegyverviselési szabályok lazítása mellett tette le a voksát. A közbiztonság helyreállítása kétségkívül az egyik legsürgetőbb probléma a világ egyik legmagasabb gyilkossági rátájával rendelkező országában (közel 64.000 gyilkossággal negatív rekordot ért el tavaly Brazília). Ugyanakkor történelmi példák sora igazolja, hogy ez egy olyan komplex problémakör, amely csak egy koherens szociális és gazdasági komponenseket is tartalmazó hosszú távú stratégiával kezelhető, és nem feltétlenül (vagy nem csak) katonai és rendőrségi beavatkozásokat igényel.
Bolsonaro nagyon provokatív kijelentéseket tett a brazil diktatúra (1964-85) alatt elkövetett erőszakos cselekményekről is, amivel nem csak az emberi jogi aktivisták ellenszenvét vívta ki, de mindezek tükrében sokan kétkedve fogadták a választási beszédében tett ígéretét a demokratikus intézmények tiszteletben tartására.
Zárásképp pedig felhívjuk a figyelmet arra, hogy a bemutatott szabadpiaci gazdaságpolitikai agenda megvalósítása bár a rövid távú üzleti és szűken vett gazdasági érdekeket szolgálhatja, megfelelő kompenzációs beavatkozások híján további társadalmi polarizációhoz vezethet, jelentős környezeti terhekkel járhat, és végső soron hosszabb távon magát a gazdasági növekedési pályát is negatívan befolyásolhatja.
Ricz Judit
