Az ökoszociális piacgazdaság gazdaság-, társadalom- és környezetpolitikai eszmerendszer, amelynek elméleti, stratégiai, társadalom- és gazdaságpolitikai célrendszere a hosszú távú fenntartható fejlődés megalapozását kívánja szolgálni. Az ökoszociális piacgazdaság a szociális piacgazdaságnak a XXI. század követelményeinek megfelelő továbbfejlesztését irányozza elő. Stratégiai háromszögét a gazdaság, a társadalom és a környezet képezi. A gazdaságban a versenyképesség biztosítása a fő cél, a piacgazdaság megfelelő működése révén, a teljesítményelv és a tisztességes verseny érvényesítésével. A társadalomban a szociális béke biztosítása a cél, a szubszidiaritás és a szolidaritás egymást kiegészítő, együttes megvalósításával. Az ökológia a természeti, a természetes és az emberi munkával teremtett környezet megóvását és ésszerű hasznosítását kívánja elérni, a természetes létalapok megőrzésével, a biodiverzitás és a jövő generációk létérdekeinek figyelembe vételével. A rövid fogalmi tisztázás után rögtön le kell szögezni, hogy a gyakorlatban sajnos mindezektől nem csak messze vagyunk, hanem alapvetően ellentétes, az emberiséget létében fenyegető, súlyos negatív tendenciákat tapasztalunk világszerte, a gazdaságban, a társadalomban és a környezetben egyaránt.
A szociális piacgazdaságnak a fejlett országokban az 1950-73-as időszakban elért eredményeit (viszonylag gyors gazdasági növekedés, relatíve magas szintű foglalkoztatás, javuló életszínvonal, modernizálódó gazdasági szerkezet, társadalmi felemelkedés) az 1970-es évek elejétől sokasodó piaci és állami kudarcok, a válságok elmélyülése és a válságproblémák tartósulása, a gazdasági-pénzügyi egyensúlytalanságok kiéleződése, a társadalmi feszültségek növekedése, a munkanélküliség rendkívül magas szintje, a munkajövedelmeknek a megtermelt új értékhez (hozzáadott érték) viszonyított csökkenése, sőt reálbér-csökkenések jelezték a szociális piacgazdaság jelentős erózióját. A Római Klub jelentései, köztük az 1972. évi „A növekedés határai”, rámutattak arra, hogy az emberiség a természeti vagyon felélésével a jövő létalapját veszélyezteti.
A „fenntartható gazdaság” fogalmát és gondolatrendszerét először Joseph Chelladurai Kumarappa, indiai gazdasági-pénzügyi szakértő, Mahatma Gandhi küzdőtársa és tanácsadója fogalmazta meg és publikálta 1945-ben. Rachel Carlson amerikai természettudós szerepe is úttörő volt. 1951-ben „A minket körülvevő tenger” c. munkájában az ökológiai ártalmakra hívta fel a figyelmet, különös tekintettel a tengerek szennyezésére és az atomhulladékok kezelésére. Ernst Fritz Schumacher 1973-ban megjelent „Small is beautiful” c. művében többek között a természeti tőkével is foglalkozott, s rámutatott arra, hogy a természeti tőkénket jövedelemként éljük fel. A Nobel-díjas Gunnar Myrdal „Korunk kihívása: a világszegénység” c. könyvében az elemzett globális probléma elsődlegesen társadalmi jellegére hívta fel a figyelmet.
Az ökoszociális piacgazdaság alapeszméje, hogy meg kell változtatni a termelés és a piac viszonyát, a gazdaságpolitika irányát, a költségek és árak képzését. Azoknak a termelési technológiáknak, termékeknek és üzemszervezési eljárásoknak kell előnyt biztosítani, amelyek megfelelnek a fenntarthatóság elvének. Ennek az elvnek a gyakorlati alkalmazása elsősorban a következőket jelenti: 1. a környezet igénybevételének és megterhelésének költségeit be kell építeni az árakba, 2. az adórendszer „ökologizálására” van szükség, 3. pontos terméknyilatkozatokra van szükség, 4. csak a fenntartható beruházásokat szabad támogatni, 5. a környezetvédelem területén átfogó nemzetközi együttműködést kell megvalósítani.
A környezet kiaknázásának és megterhelésének negatív externáliáit internalizálni kell és a reális költségeket be kell építeni az árakba. Az ökológiai célokat szigorú jogi előírások mellett gazdasági-pénzügyi szabályozással kell érvényesíteni. Az adórendszer „ökologizálása” azt jelenti, hogy az adóterheket a fenntartható fejlődés érdekében célszerű lenne átcsoportosítani: az emberi tényező adóterhét csökkenteni kellene, viszont a természeti erőforrások igénybevételének, valamint a tőkejövedelmek adóterhe növelendő. A természeti erőforrások adóterheléséből a megújuló erőforrásoknak kisebb, a meg nem újulóknak nagyobb adóterhet kellene viselniük. Az egészségvédelem, a fogyasztóvédelem, a környezetgazdálkodás és a tisztességes verseny alapkövetelménye, hogy minden, a kereskedelembe kerülő áruról pontos terméknyilatkozat álljon rendelkezésre. A termékeken a származási hely, a felhasznált anyagok és a feldolgozási eljárás egyértelmű feltüntetése elengedhetetlen a fogyasztó és a hatóságok számára. Ezt követeli meg a fair nemzetközi kereskedelem biztosítása is. Csak a fenntartható jövőt ígérő beruházásokat szabad támogatni. Az elavult termékeket és technológiákat gyakran konzerváló szubvenciókkal tartják fenn, ami az adópénzekkel való pazarlással a jövőorientált fejlesztések elől von el forrásokat. Az ökoszociális piacgazdaság a környezetbarát termékek és technológiák kifejlesztésének és bevezetésének előmozdítását fontos célnak tartja. A gazdaságpolitikának a piacot a fenntartható fejlődés irányába kell terelnie.
Az ökológiai szempontokat következetesen kellene érvényesíteni az elvonások, támogatások és fejlesztések területén. A környezetterhelési adókból származó bevételek 3 ésszerű módon visszaoszthatók, így a környezeti szempontok mellett a gazdasági fejlődés és a társadalmi igazságosság követelménye is figyelembe vehető. 1. Klíma-bónusz: a magánfogyasztók energiatakarékossági beruházásainak (építkezés, készülékvásárlás) támogatása, 2. szociális-bónusz: az energiaköltségek stb. miatti egyéni ill. családi terhek csökkentésére, 3. foglalkoztatási bónusz: bejelentett új, tartós, környezetbarát munkahelyek létrehozásának támogatása.
A tőke 3 alapvető típusa: természeti tőke, dologi és pénztőke metamorfózisa, humán tőke. A XXI. századot megelőzően a gazdaságban, a gazdaságpolitikában és a beruházók számára a dologi és pénztőke alakulása, gyarapítása állt előtérben. A XXI. században a humán tőke és a természeti tőke szerepe rendkívül megnőtt a fenntartható fejlődés biztosításában és az ökoszociális piacgazdaság kiépítésében. Az országok felemelkedésében vagy hanyatlásában is nő a humán tőke jelentősége.
Az ökoszociális piacgazdaság európai modellt, illetve modellváltozatokat jelent. A legsikeresebbek a rajnai (német, osztrák, Benelux), svájci és skandináv típusai. Az ökoszociális piacgazdaságot a globalizáció kihívásai és a globális problémák (különösen a migráció, terrorizmus) létében támadják, ezért meg kell találni a megfelelő választ a globalizáció rombolásával szemben.
Az Ökosoziales Forum Europa kidolgozta a „Globális Marshall-terv a világméretű ökoszociális piacgazdaságért” c. koncepcióját, amelynek lényegi javaslatai: világdimenziójú rendszerkeretek kialakítása, a fenntartható jövőorientált fejlődés feltételrendszerének megteremtése, a szegénység elleni harc, a környezet védelme és az igazságosság érvényesítése. E célok elérését kötelező szociális és ökológiai minimum-követelmények (standard-ek) előírása révén kívánják ösztönözni. A konkrét célok közé tartozik az éhezők és az extrém szegények számának csökkentése, minden gyermek alapfokú iskolázásának biztosítása, a gyermekhalandóság csökkentése, az édesanyák egészségének javítása, a krónikus járványok felszámolása és az ökológiai fenntarthatóság elérése, hogy legalább ne romoljon tovább a környezet állapota.
Az ökoszociális piacgazdaság kiépítése hosszú és nehéz folyamat Európában és Magyarországon is. A szociális piacgazdaság eredeti erhardi célkitűzése volt: „Jólétet mindenkinek!” Az ökoszociális piacgazdaság mai megvalósítandó mottója: (fokozatosan) jobb életminőséget mindenkinek! A megvalósíthatóság értékrendi, gazdasági, társadalmi, kulturális, civilizációs és környezetpolitikai tényezőktől és egyúttal az extern hatásokra való reagáló képességtől egyszerre függ.
Kőrösi István
