A Világgazdasági Intézet blogja

Világgazdasági Intézet, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont / Institute of World Economics, Centre for Economic and Regional Studies HAS





Friss topikok

Címkék

adóharmonizáció (1) adósságfinanszírozás (4) adósságválság (2) Afrika (1) agrárkereskedelem (2) agrártermelés (1) agriculture (1) ajánló (4) alterglobalizáció (1) Amerikai Egyesült Államok (11) arab országok (1) árfolyamrendszer (1) artner annamária (23) asean (1) Asger Olesen (1) asia (1) austerity package (1) Ausztria (2) autóipar (3) automotive industry (1) bailout (1) bankia (1) bankszabályozás (2) Basel III (1) bázel (1) belső (1) belső fogyasztás (1) beruházás (1) biedermann zsuzsánna (5) bitcoin (1) Bolsonaro (1) Brazil (1) Brazília (5) brazília (3) brexit (3) buborék (1) business capture (1) central and eastern europe (3) chiang mai (1) China (3) cikkajánló (1) Ciprus (1) climate change (7) cmi (1) covid (1) CRD IV (1) crisis (3) csehország (1) David Ellison (1) david ellison (4) davos (2) Deák András (5) demokrácia (1) dezséri kálmán (2) Dodd-Frank Act (1) durban (1) eastern partnership (1) Egyesült (1) Egyesült Államok (1) Egyesült Királyság (7) elnökválasztás (4) éltető andrea (27) EMIR (1) energetics (2) energetika (1) eng (29) értéklánc (1) északi országok (1) EU (26) EU-büdzsé (2) euró (7) euró-csatlakozás (1) Európa (1) európai (3) Európai Bizottság (3) eurozóna (7) eurózóna (12) EU Climate Policy Framework (1) exportdiverzifikáció (1) exportorientáció (1) exportorientált növekedés (1) facebook (1) farkas péter (7) FDI (2) Fehér könyv Európa jövőjéről (1) feldolgozóipar (1) felháborodottak (1) felzárkózás (3) fenntarthatóság (2) financial market regulation (1) financial reform (1) financial solidarity (1) fogyasztás (1) földgáz (2) franciaország (7) függetlenség (2) g20 (1) g8 (1) gazdasági növekedés (2) GGTTI (1) globális értékláncok (2) globalizáció (1) görögország (18) görög államadósság (2) greece (1) grexit (1) Grúzia (1) gyár (1) hans petersson (1) Hans Petersson (1) háttéranyag (1) Hegedüs Zsuzsanna (10) Horvátország (1) Huawei (1) humán tőke (1) hun (188) Hungary (5) ifjúsági munkanélküliség (1) indonézia (1) ingatlanbuborék (1) innováció (1) International Visegrad Fund (2) investment screening (1) iparfejlesztés (1) Irán (1) írország (2) italy (1) John Szabó (3) jubileumi konferencia (1) K+F (1) kamat (1) kapitalista piacgazdaság (1) kapitalizmus (1) kap reform (1) Katalónia (8) keleti partnerség (1) kelet ázsiai regionalizmus (1) Kerényi Ádám (7) kereskedelem (1) kína (13) Királyság (2) kiss judit (8) klímacsúcs (1) költségvetés (2) konferencia-beszámoló (2) könyvajánló (1) kornai jános (1) koronavírus (10) Kőrösi István (7) közép kelet európa (9) közös agrárpolitika (1) központosítás (1) kriptovaluta (1) kutatási beszámoló (1) labour (1) labour reform (1) Lakócai Csaba (1) lemaradás (1) leminősítés (1) ludvig zsuzsa (4) LULUCF (2) magyarország (8) magyar nemzeti bank (1) Magyar Tudományos Akadémia (1) malajzia (1) marco siddi (1) market (1) Martin Schulz (1) Mattias Lundblad (1) menekültek (1) mezőgazdaság (2) MiFID (1) migráció (1) minimálbér (1) mnb (1) modellváltás (1) Moldova (1) monitoring-jelentés (1) MTD (1) műhelybeszélgetés (1) működőtőke (1) multipolaritás (1) munkaerőpiac (3) munkanélküliség (3) N. Rózsa Erzsébet (1) Nagy Péter (2) Naszádos Zsófia (6) Németország (4) nemzetközi pénzügyi rendszer (3) nemzetközi termelési rendszerek (1) népszavazás (2) Norway (1) novák tamás (5) növekedés (2) nyersanyag-gazdaság (1) OFDI (1) ökoszociális piacgazdaság (1) oktatás (1) olajár (1) olaszország (1) One Belt One Road (1) OPEC (1) open letter (1) oroszország (10) Orosz Ágnes (5) pénzügyi tervezet (1) Peragovics Tamás (2) Peter Golias (1) population (1) porfolioblogger (3) portfolioblogger (157) portugal (1) portugália (1) Post-Kyoto Framework (1) processes (1) public finance consolidation (1) putyin (1) rácz margit (19) reálkamat (1) recession (1) recesszió (1) Ricz Judit (4) római klub (1) Románia (1) románia (1) russia (1) simai mihály (5) Skócia (1) social (1) Solti Ágnes (2) somai miklós (17) spain (3) spanyolország (22) state capture (1) svédország (1) Szalavetz Andrea (3) szankciók (1) Szanyi Miklós (1) szegénység (1) szerbia (1) szigetvári tamás (7) Szijártó Norbert (4) szociális világfórum (1) sztrájk (1) szunomár ágnes (10) szüriza (3) szuverén vagyonalapok (1) társulási szerződés (1) terepkutatás (1) termelési (1) területi mintázat (1) thaiföld (1) think tank kerekasztal (1) tobin adó (1) törökország (5) trade (1) ttip (1) túlzott deficit eljárás (1) Túry Gábor (5) új tagországok (1) Ukraine (2) ukrajna (5) unió (2) United States of America (1) USA (1) választások (23) vállalati döntéshozatal (1) vállalati jövedelemadó (1) vállalati útonállás (1) válság (53) Vida Krisztina (4) vietnám (1) világgazdasági fórum (1) VIlággazdasági Intézet (1) világgazdasági kihívások (4) világgazdasági növekedés (3) világkereskedelem (4) visegrádi országok (3) Visegrad countries (2) völgyi katalin (2) Volkswagen (1) weiner csaba (2) welfare models (1) welfare state (1) Wisniewski Anna (1) world social forum (2) world trade (1) wto (1) Címkefelhő

Fenntartható modell „à la ÉSZAK”

2015.04.24. 15:07 Világgazdasági Intézet

Április 20-án „Az északi országok fenntarthatósági modelljei” címmel Dánia, Norvégia, Svédország és Finnország tapasztalatairól tartottak – az említett országokat képviselő politikusok, diplomaták és üzletemberek előadásait, valamint az azt követő nyilvános vitát felölelő – félnapos konferenciát az ELTE-n.

Már Tom Nørring, budapesti dán nagykövet nyitóbeszéde is érzékeltette, mi az északi modell lényege: a jóléti, szociális, emberjogi, gazdasági, környezetvédelmi témák holisztikus megközelítése, magas HDI és alacsony korrupcióérzékelési index, a nemek egyenjogúsága, a fenntarthatóságra és általában a hosszú távú tervezésre, gondolkodásra való törekvés. Az őutána következő előadók természetesen ezt a képet még kiegészítették, elsősorban annak hangsúlyozásával, hogy az északi társadalmak – bár történelmük folyamán sokat harcoltak egymás ellen – mára jó és együttműködő szomszédokká váltak, a többiekkel és saját magukkal is békében élnek, konszenzuson alapuló társadalmakat építenek. Ugyanakkor a dán nagykövet hangsúlyozta, ezek az országok különböznek is egymástól: nincs egy, mindenkire érvényes modell, nincs könnyű megoldás.

Ezután négy előadás következett, melyek közül (egy közgazdász számára) az első kettő informatívabb volt, ezért ezekről valamivel részletesebben szólunk.

Steen Gade – dán parlamenti képviselő, a Klíma, Energia és Építési Bizottság elnöke – fenntartható zöld megoldásokról beszélt az energetika vonatkozásában, illetve arról, hogyan növelték a zöld megoldások Dánia versenyképességét. Elmondta, hogy az ország gazdasága korábban az olajra épült, de ez mára ez teljesen megváltozott. Egyre növekvő szerephez jut a biomassza, a szélenergia és az egyéb megújuló erőforrások (pl. nap- és geotermikus energia).

Az energetikai fordulat lényege az ún. „kettős szétválasztás” volt: egyrészt szét kellett választani a gazdasági növekedést az erőforrás-felhasználástól, másrészt ez utóbbit a környezeti hatástól. Másként fogalmazva: egyrészt el kellett érni, hogy anélkül nőjön a gazdaság, hogy ehhez arányosan több erőforrást használjanak fel; másrészt olyan energiamixet kellett létrehozni, hogy az erőforrás-felhasználás arányaiban kisebb környezeti hatást (romlást) okozzon.

A folyamatban az igazi áttörést a második olajválság kényszerítette ki. Ekkortól kezdve sikerült megtörni a kapcsolatot a gazdasági növekedés és az energiafogyasztás között, bár az igazi szétválasztás az 1990-es évek közepétől gyorsult fel. Ha az 1980-as értékeket 100-nak vesszük, akkor a 2000-es évek elejére, miközben a GDP több mint 40 százalékkal nőtt, az energiafogyasztás – egy néhány éves visszaeséssel és emelkedéssel kombinált kitérő után – 1986-tól kezdődően gyakorlatilag pár százalékkal az 1980-as szint fölött ingadozott. Az 1990-es évek második felétől kezdve pedig – ahogy nőtt a megújuló erőforrások szerepe az energiamixben – már a környezeti szennyezés növekedése is elmaradt az erőforrás-felhasználás növekedése mögött.

Dánia: A nagy kettős szétválasztás

 somai_240415.png

Forrás: Steen Gade: Sustainable Green Solutions c. előadása

A kettős szétválasztás sikerét végül a gazdasági és pénzügyi válság „szentesítette”. Egyrészt – elsősorban a szénnek és a földgáznak az energiamixben való visszaszorulása miatt – az energiaintenzitás (az egységnyi GDP megtermeléséhez szükséges energia) 2005 és 2014 között tovább csökkent, s 2014-ben az 1990-es szintnek már csupán 66 százalékán állt. Másrészt, a válság kitörése óta a dán energiafogyasztás már abszolút értékben is csökken (a 2014-es szintnél kisebb fogyasztás utoljára 1983-ban volt), ami – akárcsak a javuló összetétel (energiamix) – természetesen a levegő állapotára is jótékony hatással van: a CO2 és általában az üvegházhatású gázok kibocsátásra az utóbbi 15 évben tisztán csökkenő trendet mutat.

Dánia 2050-ig a teljes energiafelhasználást (áramtermelést, fűtést, ipari termelést, közlekedést) megújuló erőforrásokra akarja átállítani. A fő csapásirányok: az energiahatékonyság javítása (ezen a téren 2007-ben a dán feldolgozóipar – a német és az osztrák mögött – már a harmadik helyen állt az EU-ban); az energiafogyasztás egyre nagyobb hányadának áramalapúra történő átállítása; valamint a megújuló erőforrásokra épülő energiatermelés fejlesztése (2013-ban Dánia az első helyen állt az EU-ban az egy főre eső szélenergia-előállításban). Bár a megújuló energia egyre kiterjedtebb használatának is megvannak a maga kockázatai – a nem szabályozható források aránya az áramtermelésben ma már meghaladja az egyharmadot, és az ennek zömét alkotó szélenergia szélsőségeire jellemző, hogy a szélenergia az áramigények igen hullámzó (jellemzően 6 és 121 százaléka közötti) hányadát képes kielégíteni – a dán elektromos rendszer megbízhatósága EU-szinten kimagasló (99,9963 %-os). Az irigylésre méltó adathoz az is hozzátartozik, hogy az északi országok energiapiacát már egyesítették, és szükség esetén az országok egymást kisegítik; a fosszilis energiahordozók mellett Norvégiában igen jelentős a víz-, Svéd- és Finnországban pedig az atomenergiára épülő alaperőművek szerepe.    

Az energetikai átállást Dániában helyi és országos programok tömkelege segíti, melyekhez a forrást az energiaárra rakódó adókkal teremtik elő: a rendszer úgy működik, hogy míg a háztartások rendkívül magas árat fizetnek az energiáért (az EU-átlag kb. másfélszeresét), addig a vállalkozások viszonylag alacsonyat (az EU-átlag kb. 80 százalékát). Így az energetikai átállás nem rontja a dán gazdaság versenyképességét.

Előadása végén Steen Gade a következő jó tanáccsal összegezte a mondandóját: használd ki a képességeidet, és kooperálj a szomszédaiddal.

A második előadásban Knut Ringstad – az EGT (Európai Gazdasági Térség) „Tisztes munka és háromoldalú párbeszéd” elnevezésű programja norvégiai innovációért felelős menedzsere – arról beszélt, miként képes a munkáltatók, a munkavállalók és az állam közötti együttműködés csillapítani a konfliktusokat, illetve megteremteni a bizalom légkörét, mely kulcsfontosságú tényezők nélkül nincs sikeres nemzetgazdaság. Bár elsősorban a norvégiai tapasztalatokról volt szó, az előadásban folyamatosan utalások történtek az általános északi modellre.

Az első dia máris egy összehasonlítást mutatott Magyarország és Norvégia között, amely később a többi északi ország adataival is kiegészült. Ezek szerint a szakszervezeti szervezettség (a szakszervezeti tagsággal rendelkező munkavállalók) aránya Norvégiában 55, Dániában, Svéd- és Finnországban 70-80 százalék közötti, Magyarországon pedig 12 százalékos; a kollektív szerződéssel védett munkahelyek aránya Norvégiában 70, a másik három északi országban kb. 90, Magyarországon ellenben 33 százalékos. Ami nem szerepelt a dián, hogy a hetente vagy évente ledolgozott munkaidő tekintetében fordított lenne a sorrend: a magyarok jóval több időt töltenek munkával, mint az északi országok – igaz, jóval kevésbé hatékonyan. Hozzátesszük: a szakértők ma még vitatkoznak azon, hogy a jobb munkakörülmények (rövidebb munkaidő, magasabb bér stb.) elsősorban a dolgozók szervezettségén múlnak, vagy azokat a gazdasági fejlődés lassú és hosszú folyamata hozza majd magával.

Az előadó szerint az északi országok három dologban erősek: adókban, közszolgáltatásokban és transzferekben. A szabályozott munkaerőpiacon kitüntetett szerepe van a dolgozók és a munkáltatók szervezeteinek, mely utóbbiak közötti egyeztetésen dőlnek el a bérviták. Jellemző még, hogy az emberek között nincsenek jelentős jövedelmi különbségek, és alacsony a munkanélküliség. Közbevetőleg jegyezzük meg, hogy a fenti dolgok természetesen összefüggenek egymással, és még valamivel, amiről az előadó nem beszélt: az erős és hatékony állami szerepvállalással. Az előadások utáni vitában jelen sorok írója meg is kérdezte az előadóktól, hogy szerintük az északi modell létrejöhetett-e volna az állam komoly gazdasági szerepvállalása nélkül (pl. köztudott, hogy a szóban forgó országokban kb. minden harmadik munkavállalót a közszféra foglalkoztat). A válasz egyértelmű nem volt. Az indoklás szerint a fő ok az, hogy a magánszférában nem keletkezik elegendő munkahely, így az állam kénytelen besegíteni, ami még mindig jobb, mintha munka és perspektíva nélkül hagyná a lakosság tömegeit.

Visszatérve Knut Ringstad előadásához, kiderült, hogy Norvégiában 80 éves múltra tekinthet vissza a munkaadók és a munkavállalók közötti egyeztetés: 1935-ben született meg a „Társadalmi párbeszéd alapegyezménye” azzal a céllal, a két fél a munkakörülmények és a vállalkozások gazdasági teljesítménye javításának szükségességét egyaránt figyelembe vevő és lehetővé tevő megoldásokra törekedjen. Erre az okmányra Norvégiában a mai napig úgy tekintenek, mint a munka világának „alkotmánya”.

Az alapegyezményből következően a két oldal közötti egyeztetés legfőbb színtere az alapvető feltételek – tárgyalási és vitarendezési procedúrák, az üzemi megbízottak jogai és kötelességei, valamint a munkavállalóknak a vállalati döntéshozatalba történő bevonása (kooperációs, információs és konzultációs jogok) – rögzítéséről szóló, négyévenkénti tárgyalássorozat. A módszer mindkét félnek előnyös: a dolgozók kihasználhatják az egységükből eredő erőt és mozgásteret; a vállalatok pedig élvezhetik a megegyezés utáni, évekig tartó munkabékét.

A négyévenkénti tárgyalásoknak nem témája a munkabér. Az országban kötelezően alkalmazandó minimálbér nincs, ez utóbbi gazdasági ágazatonként más és más. A törvény igen kevéssé szól bele a munka világába; jellemzően csak a fizetett szabadság, a minimum-nyugdíj, a beteg- és szülési szabadság témáját szabályozza. A szakszervezetek szabadon és önállóan, mindenféle politika ráhatástól mentesen működhetnek. A szakszervezetek számára biztosított jogok zöme a nagy önállóságot élvező helyi üzemi megbízott személyére korlátozódik.

A norvég társadalom a konszenzuson, az arra való törekvésen alapul. Bár az állam, a munkaadói és a munkavállalói oldal több mint 100 éve egyeztet egymással, a háromoldalú tárgyalásoknak nincs állandó intézménye. Az előadó szerint a háromoldalú koordináció alapja a kétoldalú koordináció. Ha a társadalmi partnereknek megfelelő a képviseletük, viszonyukat a kölcsönös tisztelet, a hitelesség és a professzionalizmus jellemzi, akkor gyakorlatilag nincs különösebb szükség állami közvetítésre, vagy ha mégis van, akkor a háromoldalú tárgyalások is bármikor zökkenőmentesen lefolytathatók.

Knut Ringstad az előadása végén így összegezte a helyzetet: a norvégok jó kis (értsd: élhető) társadalmat alkotnak, mert megszokták, hogy egyeztetnek.

A harmadik előadást Szabó Tamara és Beskid Vilmos, az Ericsson budapesti kutató-fejlesztő egységének vezető beosztású munkatársai tartották a svéd üzleti stílusról, a nagy multinacionális cég sikerének egyik zálogáról, az ún. egyesített vállalati kultúráról. A hallgatóság a végén elsősorban bizonyos, sokszor ismétlődő fogalmakra, szlogenekre, kulcsszavakra (pl. csapatmunka, emberközpontúság, tisztelet) emlékezhetett, illetve arra, hogy ez a két fiatalember bizonyára elégedett, hogy ilyen „európai” munkahelyen dolgozhat.

A záró előadáson Rauno Merisaari, Finnország emberi jogi nagykövete, az emberi jogoknak a hazájában és a szomszédos államokban való gyakorlati megvalósulását „A valódi északi fénykényt” aposztrofálta. Kifejtette: ezeket az országokat a társadalmi szerződés, a politikai kompromisszum valamint az teszi igazán naggyá, hogy az ipar kész áldozatot vállalni és finanszírozni az oktatást.

Somai Miklós 

Szólj hozzá!

Címkék: hun fenntarthatóság somai miklós északi országok konferencia-beszámoló

A bejegyzés trackback címe:

https://vilaggazdasagi.blog.hu/api/trackback/id/tr127395658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása