A generációváltás az év elején befejeződött, az új kínai vezetés elfoglalta a kijelölt bársonyszékeket. Bár sokan vártak meglepetést, végül nem történt semmi váratlan, a régi vezetőket azok váltották, akiket már évekkel ezelőtt sejteni lehetett, és akik már évek óta együtt dolgoztak a most búcsúztatottakkal. Ezt a folyamatot természetesen lehet bírálni, demokratizálódását sürgetni, egy azonban bizonyos: a folyamatosság ily módon garantálható, a korábban született – és napjaink Kínájában nagyon is szükséges – gazdaságpolitikai döntések végrehajtása csak így biztosított. A kínai gazdaság, ebből kifolyólag az új politikai vezetés ugyanis fontos kihívások előtt áll, melyeknek csupán egy része köthető a 2008-as válsághoz, a legtöbb probléma ugyanis évtizedek óta jelen van, a gazdasági szerkezet inherens része, de mostanában kezd igazán komoly gondokat okozni.
Az alapvetően pozitív eredmények és mutatók ellenére a kínai gazdaság ma is jelentős szerkezeti aránytalanságokkal (a gazdaság duális szerkezete, a mezőgazdaság elmaradottsága, a városok és falvak közötti jelentős fejlettségbeli különbség) és fejlődési nehézségekkel (extenzív gazdasági növekedés, az exportvezérelt stratégia túlzott hangsúlyozása) küzd. Számos belső probléma adódik ezen strukturális okokból, amelyek – amennyiben megoldásuk elmarad – akár a korábbi eredményeket is veszélybe sodorhatják. A jövedelemegyenlőtlenség, a regionális különbségek, a korrupció, vagy épp a környezetrombolás problémáit tehát nem a válság szülte, csupán felerősítette azokat. E folyamatok révén ugyanakkor a társadalmi elégedetlenség is soha nem látott méreteket ölthet, amely akár már a politikai stabilitást is veszélybe sodorhatja, ha a vezetés nem lép kellő időben.
A 2008-as válság – bár nem a fejlett országokkal megegyező mértékben – a kínai gazdaságot is sújtotta. A kínai külkereskedelem mind az export, mind az import tekintetében visszaesett, csökkentek az országba érkező külföldi tőkebefektetések, mindezek folyományaként kínaiak milliói veszítették el állásaikat. A kínai kormány gyorsan cselekedett, közel 600 milliárd dolláros gazdasági élénkítő csomaggal válaszolt a válság által teremtett kihívásokra, lazított a monetáris politikán, ezzel is ösztönözve a banki hitelezés növelését, és további intézkedéseket tett annak érdekében, hogy a gazdasági modellváltás – a belső fogyasztás élénkítése és az export- és beruházás-vezérelt növekedés visszafogása – meginduljon. A csomag alapvetően sikeres volt: 2008 és 2011 között a kínai reál GDP-növekedés 9,6 százalékos volt, igaz, 2012-ben e folyamat némileg lelassult, 7,8 százalékot érve el.
Ven Csia-pao márciusban elmondott leköszönő beszédében 7,5 százalékos növekedési célt tűzött ki 2013-ra (a tavalyinál valamivel kisebb, 3,5 százalékos inflációs ráta mellett), elismerve, hogy már a 2012-es GDP-növekmény is tizenhárom éves mélypontot jelentett. Éppen ezért tartotta fontosnak a belső fogyasztás további élénkítését és a gazdasági reformok folytatását, ebben jelölve meg a növekedés hosszútávú stratégiáját. „Ki kell használnunk a fogyasztás erejét, hogy felszabadítsuk a gazdasági növekedés potenciálját” – hangsúlyozta Ven e beszédében. Várakozásaik szerint ugyanis csak ez adhat új lökést a termelés növekedésének és csökkentheti a további piaci részesedés szerzésének szükségességét. Megjegyeznénk ugyanakkor, hogy a fenntartható fejlődéshez és felzárkózáshoz az is elengedhetetlen, hogy az extenzív fejlődést intenzív fejlődés váltsa fel, amely pedig csak struktúraváltás és technológiafejlesztés révén valósulhat meg.
A gazdasági modellváltás kérdése nem most került elő, a kínai vezetés már 2004-ben elhatározta annak bevezetését, a fokozatosság elvét tartva szem előtt, hiszen a modellváltás egyúttal a társadalom hozzáállásának, szokásainak változását is kell hogy jelentse majd: a kínai nép megtakarítási hajlandósága közismert, ha van is tartalékuk, azt rosszabb esetben a párna alatt rejtegetik, vagy befektetési céllal vásárolnak, mivel a bankbetétekre adott kamatok igen alacsonyak. A kínai ember tehát nem kezdi majd el egyik percről a másikra szórni a pénzt, főként nem úgy, hogy a szociális háló meglehetősen gyenge, miközben a társadalom öregszik, de a lakossági fogyasztás növekedését hátráltatja az ezredforduló óta emelkedő lakossági kiadások szerkezeti változása is: a jövedelemadó mellett nőttek a nyugdíj és társadalombiztosítási befizetések, valamint a lakossági jelzáloghitelek állománya, így a háztartások kamat-fizetései is megemelkedtek.
A kérdés tehát az, hogy az új vezetés képes lesz-e megfelelni az új kihívásoknak, tartja-e magát az előző vezetés által kijelölt irányvonalhoz. Hszi Csin-ping államelnök-pártfőtitkár és Li Ko-csiang miniszterelnök első nyilatkozataik alapján teljes vállszélességgel kiállnak a reformok folytatása, sőt mélyítése mellett, azonban, ahogy a fentiekben utaltunk is rá, a meglévő problémák újabb és újabb kihívásokat szülnek, a gazdaságban jelenlévő egyensúlytalanságok felszámolása pedig tovább lassíthatja a gazdasági növekedést. Sok múlik tehát az új vezetők saját kezdeményezésein és alkalmazkodási képességén, valamint természetesen azon is, milyen tendenciák érvényesülnek a világgazdaságban.
Szunomár Ágnes
A fenti bejegyzés az MTA KRTK Világgazdasági Intézetében tartandó május 2-i Műhelybeszélgetés háttéranyaga.
