A 2008-as világgazdasági válság egyik legdrámaibb következménye a világkereskedelem jelentős visszaesése volt: habár már 2006-tól csökkent a a forgalom növekedési üteme, a mélypontot 2009-ben érte el, amikor is az előző évhez képest 12,1% százalékkal csökkent a világkereskedelem volumene. A II. világháború óta ekkor fordult elő először, hogy a világ árukereskedelme abszolút értékben is csökkent. Ennek legfőbb okai:

• a termelés, s ezen belül is az ipari termelés csökkenése, ami alapvetően a beruházások visszaesésének tudható be;
• a fentiekből következően a beruházási javak és a nyers- és alapanyagok iránti import-igény zuhanása;
• a fogyasztói piac zsugorodása a vásárlőerő csökkenése és a munkanélküliség emelkedése következtében;
• a nyerstermék-árak emelkedése és nagyfokú ingadozása;
• a közvetlen külföldi beruházások (FDI) csökkenése;
• a kereskedelemfinanszírozó eszközök beszűkülése, valamint
• a különböző, de elsősorban burkolt protekcionista gazdaság- és kereskedelempolitikai eszközök alkalmazása.

2010-ben akár azt is lehetett remélni, hogy kilábalunk a válságból, hiszen a világkereskedelem 13,8 százalékkal nőtt, igaz, hogy a megelőző év drasztikus eséséhez képest. A kiábrándulás 2011-ben következett be, amikorra is a világkereskedelem növekedési üteme 5,0 százalékosra szelídült és 2012-ra is további növekedési ütemcsökkenés prognosztizálható. A WTO (World Trade Organisation) előrejelzése 2,1 százalékos világtermelés-növekedést feltételezve (1,1 százalékosat a fejlett országokban és 5,0 százalékosat a fejlődőkben) 3,7 százalékosra teszi a világkereskedelem bővülését 2012-ben, vagyis a 20 éves 5,5 százalékos átlagos növekedési ütem alatt lesz a forgalom növekedése. Ezen belül a fejlett országok exportja csak 2 százalékkal nőne, míg a fejlődőké 5,6 százalékkal. A WTO szerint 1,9 százalékkal nőne a fejlett országok importja, míg a fejlődő országoké 6,2 százalékkal.

Így aligha beszélhetünk még a válságból való kilábalásról, annál is inkább, mivel a fejlett országok legtöbbje (elsősorban az USA, illetve az Európai Unió, valamint Japán) továbbra is válságban van, igen szerény növekedési ütemet, illetve sok esetben stagnálás közeli állapotot, sőt recessziót mutat. Az Európai Uniónak meg kell küzdenie az adósságválsággal, az eurózóna és az euró válságával, valamint kezelnie kell az igen magas munkanélküliséget.  Az alkalmazott restriktív monetáris és megszorító gazdasági intézkedések aligha növelik a fizetőképes (import-) keresletet, ugyanakkor a beruházások, s ezen belül is a közvetlen külföldi beruházások dinamizmusvesztése a jövőbeni exportpotenciált szűkítheti.

Ráadásul a világgazdaság húzóerejének és a világkereskedelem motorjának tekintett Kínában és a feltörekvő gazdaságokban (Brazília, India) is szelídül a gazdasági és az exportnövekedés üteme: 2012 első negyedévében Kína gazdasági növekedési üteme 8,1 százalékra, míg a második negyedévben 7,6 százalékra csökkent az elmúlt 30 év 10 százalékon felüli gazdasági növekedési ütemével szemben. Amennyiben Kínában bekövetkezik a modell-váltás és a hangsúlyt az export mellett a belső kereslet élénkítésére helyezik, akkor Kína aligha fogja a korábbi mértékben dinamizálni a világkereskedelmet. A természeti csapások (mint például a 2011-es japán földrengés, a thaiföldi áradások vagy a 2012-es aszályok) és a politikai feszültségek (az arab tavasz, a líbiai események, a közel-keleti konfliktusok) növelik a bizonytalanságot (például a nyerstermék-árak ingadozása révén) és az előrejelzések lefelé igazítását borítékolják.

Ami a 2013-as perspektívákat illeti, 2012 júniusában a WTO 2,7 százalékos világ GDP növekedést feltételezve a világkereskedelem volumenének 5,6 százalékos bővülésével számolt, vagyis azzal, hogy immáron a 20 éves trendnek megfelelően fog nőni a világ árukereskedelme. Ugyanakkor, még ha be is következne ez az előrejelzés, akkor is jelentősen elmaradna az export növekedése attól a hosszú távú trendtől, ami a válság nélkül alakult volna ki. A fentiekhez hasonló 5,5 százalékos kereskedelembővülést prognosztizál az ENSZ kiadványa, a World Economic Situation and Prospects 2012 alap (baseline) forgatókönyve, feltéve, ha a világ GDP-je 3,2 százalékkal nő. Amennyiben a gazdasági növekedési ütem ettől magasabb lesz (4 százalék körüli), illetve alacsonyabb (0,5 százalékos) lesz, akkor ennek megfelelően fog a világkereskedelem jobban, illetve kevésbé jobban növekedni.

Az 5,6 százalékos kereskedelembővülés esetén a fejlett országok exportja 4,1 százalékkal nőne, míg a fejlődő országoké 7,2 százalékkal. Az import esetében pedig a fejlett országok behozatala 3,9 százalékkal nőne, a fejlődőké pedig 7,8 százalékkal, vagyis a világkereskedelem bővülésének motorja a fejlődő régióban marad.

A fenti prognózisok meglehetősen bizonytalanok, hiszen nem lehet tudni, hogyan sikerül az adósságválságot és az euró válságát kezelni, mennyi pénzügyi forrás marad a gazdasági növekedés beindítására, milyen mértékben növekednek a nyerstermék-árak, s ez hogyan hat az azt exportáló, illetve importáló gazdaságokra, élénkülnek-e közvetlen külföldi beruházások, valamint, hogy hogyan alakul a geopolitikai helyzet és milyen természeti katasztrófák lesznek. Az optimistább forgatókönyv csak akkor tud megvalósulni, ha az USA gazdasági növekedése beindul, növeli a feltörekvő és a fejlődő országok exportlehetőségeit, vagyis élénkíti a világkeresletet. Ráadásul a világgazdaságot továbbra is jelentős pénzügyi egyensúlytalanságok fogják jellemezni (USA, Németországon kívüli EU vis-á-vis Kína, Németország, Japán, olajexportőrök). Jó hír ugyanakkor, hogy a globalizáció jelenlegi szintjén, a nemzetközi termelési láncok térnyerése mellett és a transzmissziós hatások következtében a nemzetgazdaságok érdeke a nyílt protekcionizmus elkerülése, a multilateralizmus erősítése akár a dohai forduló felélesztése révén.

A magyar gazdaság számára sem a bel-, sem a külgazdasági kilátások nem kedvezőek. Egy kis, tőke-hiányos és export-orientált országnak nincs más választása, mint a változó körülményekhez maximálisan alkalmazkodni. Az elmúlt két évtizedben a magyar gazdaság motorja a feldolgozóipari export volt, ami a multinacionális vállalatok és a külföldi tőke aktív részvételén alapult: a magyar export mintegy 70%-át a külföldi tőke termeli. Ezen modell sikeres folytatásához, a tőkevonzó képesség növeléséhez versenyképes, kiszámítható, megbízható és „barátságos” politikai, pénzügyi és gazdasági környezetre, a munkaerő minőségének javítására és az infrastruktúra fejlesztésére van szükség. Nem beszélve az olyan”puha” feltételekről, mint a korrupció megfékezése, a közbeszerzések tisztasága és a jogállamiság tiszteletben tartása. 

A feldolgozóiparon kívül Magyarországnak lehetőségei vannak a mezőgazdaság és az élelmiszeripar területén, valamint a szolgáltatáskereskedelembe való intenzívebb bekapcsolódás révén (turizmus, IT-szektor). Komoly dilemma, hogy a nem eléggé dinamikusan növekvő világkereskedelemben hol találunk piacokat a magyar termékek számára. A magyar export legfőbb piacai (az EU és az eurózóna) recesszióban van, a kelet-európai régióban csekély piacbővülésre, de növekvő versenyre lehet/kell számítani. Maradnak a távolabbi és kevésbé ismert, illetve elvesztett piacok (Kína, feltörekvő gazdaságok, arab országok Oroszország, FÁK), amelyek maguk is válsággal küzdenek, vagyis nem korlátlan piacok, s különösen nem a kevésbé versenyképes magyar áruk/szállítók számára. 

Kiss Judit