A kelet-ázsiai gazdasági regionalizmus egyik érdekessége, hogy az államok közötti együttműködés először a pénzügy és nem a kereskedelem területén bontakozott ki. De minderre magyarázatként szolgálhatnak a következő tények: (1) az 1997/98-as ázsiai pénzügyi válságnak elsődleges szerepe volt a kelet-ázsiai regionalizmus kibontakozásában, (2) a kelet-ázsiai kereskedelmi integráció – államközi egyezmények (pl: FTA) nélkül is – dinamikusan fejlődött.
A kelet-ázsiai országok különböző pénzügyi intézkedései közül az alábbiakban a Chiang Mai Kezdeményezéssel (CMI) foglalkozom részletesebben. A CMI, amelyet az ASEAN+3 (ASEAN + Kína, Japán, Dél-Korea) országok pénzügyminiszterei 2000-ben hoztak létre, bilaterális valuta-swap egyezmények rendszerét foglalta magában. A CMI felállításának elsődleges célja az 1997/98-as ázsiai pénzügyi válsághoz hasonló valutakrízisek elkerülése és az IMF hitelezési tevékenységének kiegészítése volt. A CMI létrejöttének előzményeként szükséges megemlítenünk, hogy Japán 1997-ben – még az ázsiai pénzügyi válság kitörése előtt – egy Ázsiai Monetáris Alap megalapítására tett javaslatot, amely azonban az Egyesült Államok és az IMF ellenzése miatt nem valósulhatott meg. A CMI fejlesztése, ugyan 2000-től fogva folyamatosan napirendi témaként szerepelt a résztvevő országok közötti tárgyalásokon, mégis lassan haladt előre. Mindenre magyarázatként szolgálhat egyrészt az ázsiai pénzügyi válság utáni gyors gazdasági fellendülés, (ami mérsékelte a CMI aktiválása iránti esetleges igényeket), másrészt a Japán és Kína közötti ellentét.
2007-ben a CMI-ban résztvevő nyolc ország - Japán, Kína, Dél-Korea, Szingapúr, Malajzia, Indonézia, Thaiföld, Fülöp-szigetek - között összesen tizenhat bilaterális valuta-swap egyezmény létezett, amelyek értéke elérte a 80 milliárd dollárt. Az egyes országok a szerződésben szereplő összeg 20 százalékának automatikus lehívására voltak jogosultak. A 20 százalék feletti részt csak az IMF által előírt program végrehajtásával vehették volna igénybe. A CMI fejlesztésének központi kérdése a multilateralizálásának módja volt, amelyről 2006-ban az ASEAN+3 pénzügyminiszterek a következőképpen döntöttek: a bilaterális egyezményeket egyetlen multilaterális valuta-swap egyezmény váltsa fel. 2008 májusában az ASEAN+3 pénzügyminiszterek a multilaterizált CMI (CMIM) méretét 80 milliárd dollárban, és az ASEAN és a három északkelet-ázsiai ország (Kína, Japán, Dél-Korea) CMIM-hez való hozzájárulását 20:80 arányban rögzítették.
A 2008 végén kitört globális válság jelentősen felgyorsította a CMI évekig elhúzódó, lassú fejlesztési folyamatát. 2009 februárjában az ASEAN+3 pénzügyminiszterek a CMIM méretét 80 milliárdról 120 milliárd dollárra növelték, valamint a multilateralizálás mielőbbi megvalósítása érdekében független regionális felügyeleti szerv felállításáról is döntöttek. Három hónappal később, a globális válság, mint külső kényszerítő tényező hatására Kína és Japán is egyezségre tudott jutni a hozzájárulásuk mértékéről, amely korábban a közöttük lévő vita tárgyát képezte. Kína azt szerette volna, hogy mindketten egyenlően járuljanak hozzá az alaphoz, míg Japán egyedül kívánt a legnagyobb hozzájáruló lenni. Végül mindkét ország kívánsága teljesült: Kína Hongkonggal együtt 38,4 milliárd dollárral járult hozzá a CMIM-hez, éppen annyival, mint Japán. Dél-Korea 19,2 milliárd dollárral támogatta a CMIM-et. A maradék 20 százalékot az ASEAN tagállamok bocsájtották rendelkezésre. A már korábban javasolt független regionális felügyeleti szervről azonban nem született végleges megállapodás, ami nem mást, mint a Kína és Japán közötti egyet nem értés további meglétét jelezte.
A nyitott kérdés ellenére az ASEAN+3 országok 2009. december 24-én aláírták a CMIM Egyezményt, amely 2010. március 24-én lépett hatályba. Majd május elején, az ASEAN+3 pénzügyminisztereknek sikerült megegyezniük a tervezett regionális felügyeleti szerv létrehozásáról is, amely az ASEAN+3 Makrogazdasági Kutatási Hivatal (AMRO) nevet kapta. Az AMRO székhelyéül Szingapúrt választották. A regionális felügyeleti szerv feladata a régióban található országok gazdasági helyzetének folyamatos megfigyelése, amely elősegíti a kockázatok korai felismerését és a CMIM hatékony döntéshozatalát és cselekvési terveinek végrehajtását. A regionális felügyeleti szerv csak 2011 májusában kezdte meg a működését. A késedelem oka a kínai-japán ellentétekben gyökerezik. 2010 novemberében Kína visszautasította az AMRO élére jelölt japán szakember kinevezését, és így a vezetőválasztásra csak egy félévvel később, 2011 májusában kerülhetett sor. A hosszan elhúzódó egyeztetést lezáró kínai-japán kompromisszum eredményeként a kínai Wei Benhua töltötte be az AMRO igazgatói tisztségét a szervezet működésének első évében. 2012. május 27-én a japán Yoichi Nemoto váltotta fel kínai elődjét a vezetői székben. 2012 májusában pedig az AMRO vezetőváltása mellett újabb fejlemények történtek a CMIM-mel kapcsolatosan. Az ASEAN+3 pénzügyminiszterek és jegybankvezetők – tekintettel a romló nemzetközi pénzügyi/gazdasági környezetre – a CMIM méretének 120 milliárdról 240 milliárd dollárra való növeléséről (a hozzájárulás arányai nem változtak), illetve az IMF program nélkül lehívható összeg arányának 30 százalékra (2014-re, 40 százalékra) történő emeléséről döntöttek.
A 2010-ben életre hívott CMIM – mind méretét mind infrastruktúráját tekintve – jóval nagyobb jelentőséggel bír, mint a CMI. Ugyanakkor a likviditáshoz való hozzáférés nem lett egyszerűbb a CMIM-ben sem. A tagországok a pénzüket nem egy közös alapban helyezik el, hanem pénzügyi segítségnyújtásra vállalnak kötelezettséget. IMF-megállapodás nélkül pedig a lehívható összegnek csak 20 (30) százaléka elérhető a tagországok számára. Mindez szerepet játszott abban, hogy eddig egyetlen ASEAN+3 ország sem élt a CMI és CMIM által biztosított likviditással. Így felmerülhet az a kérdés, hogy mekkora a CMIM gyakorlati jelentősége? A CMIM mérete eltörpül az IMF-é mellett, és annyi bizonyos, hogy a CMIM csak kiegészítheti az IMF tevékenységét, de nem válthatja fel azt. Bár ez megnyilvánult az ASEAN+3 országok által megfogalmazott célkitűzésekben is. Jelenleg a CMIM mind méretében, mind intézményi infrastruktúrájában még messze áll a korábban már javasolt Ázsiai Monetáris Alaptól. A CMIM jövőbeli fejlődése a két legnagyobb hozzájáruló, Japán és Kína közötti együttműködés sikerességétől, illetve a nemzetközi pénzügyi/gazdasági helyzet alakulásától függ majd.
Völgyi Katalin
