Éppen 2492 éve annak, hogy a híres thermopülai csata megkezdődött. Azt követően Görögország még pár száz évig hatalmi vetélkedések, véres háborúk terepe volt, mígnem a Római Birodalom fennhatósága alá kerülve (i.e. 146) elérkeztek számára a meghódoltság hosszú évszázadai. Róma után Bizánc majd az Oszmán Birodalom uralkodott felette. A külső uralom ellen a görögök hosszú évtizedek alatt fel-fel lángoló felkelései, majd mégoly hősies szabadságharca (1821-1829) is csak nagyhatalmi érdekek miatt vezetett – igaz, kissé felemás – sikerre: a görög állami függetlenségre három „gyámhatalom” (Franciaország, Nagy-Britannia, Oroszország) védnöksége nyomta a pecsétet. Ezek még azt is megengedték védencüknek, hogy a tőlük kapott 60 millió frank hitelből területeket vásároljon vissza a törököktől (1831). A következő évben pedig határoztak arról, hogy az alig függetlenné váló állam a köztársasági formából királysággá avanzsálódjék: a kérészéletű és meglehetősen feudális köztársaság görög nemzetiségű miniszterének (Kapodisztriász grófnak) a helyét egy kiskorú (!) bajor származású király (Otto von Wittelsbach – I. Ottó) vette át az ország kormányzásában, aki az állam és a hadsereg vezető posztjaira bajorokat ültetett. A görög nép lázadozott az „ejtőernyős” uralkodó, és a vele jó viszonyt ápoló görög földbirtokosok ellen. Így aztán 1854-ben brit és francia csapatok kénytelenek voltak megszállni bizonyos görög területeket. Mivel azonban I. Ottó trónja már erősen ingadozott, Nagy-Britannia közbenjárásával Vilmos (I.) György, a Schleswig-Holstein-Sonderburg-Glücksburg-házból származó dán herceg került az ország élére.
A nyugati hatalmak kölcsönözték a pénzt Görögországnak akkor is, amikor a török uralom ellenes krétai felkelés miatt kirobbant háborút Törökországgal szemben elveszítette, és 100 millió frank hadisarc fizetésére kötelezték (1897). Hitellel támogatták a feléjük húzó Elefthériosz Venizélosz kormányainak modernizációs politikáját, és Thesszaloniki francia-brit megszállásával visszasegítették őt a hatalomba, eltávolítva a hadba lépni vonakodó királyt, hogy aztán Görögország az antant oldalán részt vehessen az első világháborúban. És ismét hitelt adtak Görögországnak, amikor az elvesztette a Törökország ellen területi igényekkel indított háborúját (1921-22) és ezért legalább másfél millió embert kellett elszakítani szülőföldjéről és áttelepíteni a másik országba. Ám a világ- és polgárháborúk, ciprusi illetve török konfliktusok, diktatúrák mozgalmas évtizedei után a „független” Görögország látszólag révbe ért: 1981-ben tagja lett az európai államok közösségének. Úgy látszott minden megoldódik...
Csakhogy addigra, a fenti okokból, Görögország egyike lett azoknak az országoknak, amelyeknek sosem volt fejlesztő állama, önálló és hazájáért felelős elitje, amelyek eleve versenyképtelen állapotban integrálódtak az erőseknek kedvező globális piacba. Így aztán hiába beszél ma mindenki „görög válság”-ról: Görögország nem lehet egy globális (vagy akár csak regionális) válságnak oka, legfeljebb terepe, vagy (tekintettel a népre) védtelen áldozata. A görög történelemmel összenőtt külső eladósodás az EU-ba való belépés (1981) után pörgött fel igazán. A görög gazdasági-politikai elit, amelynek ez az integrálódás megfelelő előnyöket kínált (az ilyen elit jellemzésére szolgál a „komprádor” kifejezés), a piaci erőkre bízta az ország gazdasági fejlődését, ami egy „termelési bázis nélküli fogyasztói társadalom”-hoz vezetett. A termelési bázis fejlesztéséről (mint a perifériás országok esetben általában) szó sem volt, sőt a „nyitás” eltiporta a korábban meglévő csírákat is.
Görögország beruházási jövedelemmérlege már az euróhoz való csatlakozás előtti években is negatív volt (1-1,4 milliárd eurós hiány), de 2001-től sebesen romlani kezdett, és a mostani globális válság előtti utolsó évben, 2007-ben már 10,6 milliárd euróra rúgott. Hét év alatt tehát nyolcszorosára nőtt. Az ok: az eurózónához való csatlakozás az erős valuta (a reálfelértékelődés) révén tovább rontotta a görög versenyképességet, és eszkalálta az egyensúlytalanságot. Ebből az erősebb partnereknek természetesen előnye származott, mint azt a német fizetési mérleg látványos javulása és ezzel szemben a görög (és a többi válságban lévő euró-ország) fizetési mérleg-romlása mutatja. A görög költségvetés kiadásai a GDP százalékában nem voltak nagyobbak, mint az eurótagországok átlaga, vagy akár a német arány, bevételei azonban messze elmaradtak ettől. Ezért a történelmileg gyenge állam rovására írható adórendszer és feketegazdaság a felelős. A következmények katasztrofálisak.
A költségvetésen tátongó és az adósságszolgálattal tovább szélesedő lyuk betöméséhez a görög bérből és fizetésből, segélyből élőktől nem lehet elegendő pénzt elvonni. A szegénységgel vagy társadalmi kirekesztődéssel fenyegetettek aránya már 2010-ben, a megszorítások előtt is jóval magasabb (27,7%) volt, mint az EU27 átlaga, és Írországon kívül csak az új tagországok előzték meg ebben. Azóta a bérek, nyugdíjak, segélyek drasztikus csökkentésen estek át. Az öngyilkosságok száma az utóbbi években megugrott, a betegek nem tudják fizetni gyógyszereiket, 2012-ben egymillió nyugdíjas élt havi 4-500 euróból, a minimálbér 535 euró, a fiatalokat a minimálbér alatt fizetik. A munkanélküliségi segélyt 2012 márciusában csökkentették havi 100 euróval 360 euróra, miközben a szegénységi küszöb (a mediánjövedelem 60 %-a) 2010-ben évi 7.178 (havi 598) euró volt. A görög munkanélküli ellátás ugyan 12 hónapra jár, utána azonban nincs semmiféle támogatás. A szakszervezeti szövetségek „társadalmi robbanás”-ra figyelmeztetnek.
A válság kirobbanása óta a görög GDP volumene az Eurostat szerint 17,3 százalékkal esett vissza, és 2013-ban már stagnálás várható. Azonban a 2012-es visszaesés valószínűleg még az előrejelzésnél is nagyobb lesz, és 2013-ban is folytatódik, a kumulált GDP-csökkenés tehát meghaladhatja a 20 százalékot. A növekedés 2014 előtt a legjobb esetben sem indul meg. 2013-ra már 1,3 százalékos csökkenéssel számoló prognózisok is napvilágot láttak. A munkanélküliséga válság alatt megháromszorozódott, 2012 májusában 1,15 millió főt tett ki. A fiatalok munkanélküliségi rátája 2012 májusában 54,9 százalék volt (ld. ábra). Ez még messze nem a végső pont. Ha a válság „kezelése” továbbra is az eddigi irányba halad, a munkanélküliség még tovább fog növekedni. Az USA-ban az eddig regisztrált legmagasabb munkanélküliségi ráta 23,6 százalék volt 1932-ben, és a görög arány egyelőre még ez alatt van (2012 májusában 23,1 százalék).
A munkanélküliség alakulás Görögországban 2007-2012 (százalék)
Forrás: Eurostat
Görögország e válságban is a nagyhatalmaktól kapott segítséget, két mentőcsomagban, összesen 238 milliárd eurót. A cserébe vállalt megszorításokat azonban olyan súlyos gazdasági-társadalmi helyzetben kell végrehajtani, ami önmagában is rendkívül megterheli a büdzsét: 2010 és 2011 között például a társadalombiztosítási kifizetések 746 millió euróval nőttek, aminek kb. 35 %-a munkanélküli segélyre ment. De a csomagban liberalizáció, dereguláció, privatizáció is szerepel, ami a görög állam további gyengítését jelenti. Sőt, figyelembe véve a hitelezők által gyakorolt „felügyeletet”, mára lényegében az állami szuverenitás megszűntéről beszélhetünk. A megkövetelt gazdaságpolitika, amelyet a politikai elit jobb- és baloldala egyaránt kiszolgál, szembe megy minden közgazdasági és politikai racionalitással, hiszen a keresletcsökkenés lefelé húzó spirálját immár mindenki elismeri, és a görög társadalmi feszültségek lehetséges kimenetelét sem nehéz megjósolni. E nehézségek miatt a megszorítások nem haladnak az előírtak szerint, a hitelezők mégsem tágítanak. Mindez azzal jár, hogy 2012 augusztusában újabb kormánycsőd elé nézünk…
2012 júniusában lett volna esedékes a mentőcsomag újabb 31 milliárd eurós részlete, de ekkor jöttek a görög parlamenti választások, és a hitelezők hármasa, a „Trojka” (Európai Bizottság, Európai Központi Bank, IMF) kivárt szeptemberig, hogy lássa, az új kormány valóban felvállalja-e a pénzügyi segítség feltételéül szabott szigorú programot. A 2012 június 17-i választásokon hatalomra jutott új, három párti koalíciós kormány azonban – kampányígéreteinek megfelelően – azzal kezdte, hogy a kiigazítási program két évvel való meghosszabbításának szándékáról szóló nyilatkozatot adott ki, majd kijött egy 14 pontos programmal, amelyben többek között a közszféra-elbocsátások, valamint bér- és nyugdíjcsökkentések azonnali leállítását, a végkielégítések és kollektív szerződések visszaállítását, az AgrárBank feltőkésítését és fejlesztési bankként való működtetését ígérte. Ezután jelent meg Athénban a Trojka és megindultak a tárgyalások, amelyek keresztülhúzták az új kormány naiv elképzeléseit (sőt, a kormányt már nyilván jóval előbb figyelmeztették). A görögök továbbra is a lehetetlenre vannak kényszerítve, ráadásul úgy, hogy Görögország finanszírozhatatlanságát és az eurózónából való kizárását a zóna vezetői egyre nyíltabban taglalják.
A hitelezők hajthatatlansága miatt tehát a kormánypártok fátylat borítottak választási programjukra, s módosítások nélkül bevállalták a megszorításokat, amelyek 2014-ig 11,5 milliárd eurónyi kiigazítást írnak elő. Így most többek között 1 milliárd euróval kurtítják meg a honvédelmi kiadásokat, 5-6 százalékkal csökkentik nyugdíjakat (a 700 euró feletti nyugdíjakat kevésbé, az 1400 euró felettieket jobban), 2500 eurós nyugdíjplafont vezetnek be (bár ez keveset hoz a konyhára, mert magas nyugdíja csak igen keveseknek van), a korábban elhatározott nyugdíjkorhatár-emelést (65 év) nem fokozatosan, hanem már 2013-tól foganatosítják, ismét terítéken van a közalkalmazottak elbocsátása.
Ezt a görög kormányt is bukás réme fenyegeti tehát. A választóknak tett ígéretét megszegte, a súlyos társadalmi következményekkel járó kiigazítási program elnyújtását nem érte el. Görögország legkésőbb 2013-ban már nem lesz az euró tagja, és ezzel vége a közös valutának. Ahogy Görögország, úgy az ő anyatején nevelkedett, de már felnőtt, sőt meg is roggyant Európa is válaszút elé került: vagy megoldja a válságig vezető történelmi gyökerű gazdasági-társadalmi ellentmondásokat, vagy gazdasági, társadalmi, politikai, sőt akár (polgár)háborús káoszba fullad, annak a globális gazdaságra gyakorolt minden következményével együtt.
Artner Annamária
