A szuverén vagyonalapok jelentősége a nemzetközi pénzügyi rendszerben ugrásszerűen megnőtt az elmúlt években. Habár a szuverén vagyonalap elnevezést elsőként Andrew Rozanov használta 2005-ös „Ki birtokolja a nemzetek vagyonát?” c. cikkében, a fogalom azóta általánosan elterjedtté vált.

A szuverén vagyonalapoknak nincs általánosan elfogadott definíciójuk, működésükkel kapcsolatban azonban kiemelhetőek bizonyos általános jellemzők. Olyan állami tulajdonban lévő befektetési alapokról van szó, amelyek egy bizonyos ország elkülönített vagyonának kezelését végzik, konkrét makroökonómiai célokat szem előtt tartva. Általában azok az országok rendelkeznek szuverén vagyonalappal/alapokkal, amelyek nyersanyag- és feldolgozóipari exportjuk révén több éve folyó fizetésimérleg-többlettel rendelkeznek, és külföldi eszközállományuk meghaladja az „optimális tartalékszintet”. Ugyanis minden ország rendelkezik hivatalos tartalékokkal, amelyek fontos szerepet játszhatnak a kormány gazdaságpolitikájában: devizapiaci intervenció segítségével befolyásolható a hazai valuta árfolyama, sokkok idején a gazdaság szereplőit külföldi pénzhez juttathatja. A megfelelő mennyiségű tartalék azt is jelzi a pénzügyi piacok felé, hogy az ország ki tudja egyenlíteni a külfölddel szembeni fizetési kötelezettségeit. A fizetési mérleg átmeneti deficitét is lehet finanszírozni a jegybanki tartalékkal, valamint természeti katasztrófák, vészhelyzet esetére is biztosíthatja a szükséges „puffert”.

Az optimális tartalékszint meghatározása nem egyszerű, azonban bizonyos országokban az elfogadott és szükséges referenciaértéket a rendelkezésre álló tartalékok mennyisége jelentősen meghaladja. Jellemzően ezek az (általában nyersanyag- és feldolgozóipari exportjuk révén meggazdagodó) országok alapítanak szuverén vagyonalapokat, hogy többletforrásaikat különböző célok mentén befektessék.  A szuverén vagyonalapok befektetéseinek célja lehet többek között a kormányzati bevételek volatilitásának kiküszöbölése (a költségvetés függetlenítése például a nyersanyagárak világpiaci ingadozásától), a jövő generációk számára a jólét biztosítása, az optimális tartalékszinten felüli tartalékok hozamának növelése (esetleges kockázatosabb befektetések révén), technológiatranszfer, know-how szerzése célzott külföldi befektetésekkel, valamint vannak rendkívüli nyugdíjtartalék-alapok, amelyek a kormány előre nem látható nyugdíjfizetési kötelezettségeinek teljesítése érdekében invesztálnak.

Napjainkban a legnagyobb eszközállománnyal bíró szuverén alapok a következők:

Forrás: Sovereign Wealth Fund Institute, 2013. július

Az első szuverén vagyonalapokat az ötvenes években alapították (Kuvait például 1953-ban hozta létre a Kuwait Investment Authority-t). Az alapítás második nagy hulláma a hetvenes évekre tehető, és az olajár-robbanásokhoz kapcsolódik. Kezdetben a szuverén vagyonalapok meglehetősen szerény szereplői voltak a globális pénzpiacoknak, azonban az eszközállományuk az ezredforduló után egyrészt az égbe szökő olajárak, másrészt a délkelet-ázsiai országok olcsó munkaerőre építő exportvezérelt növekedése hatalmas exporttöbbletet termelt. Ezeket a többletjövedelmeket nem célszerű a gazdaságba pumpálni, mert zavarokhoz vezethetnek (infláció, nem exporttal foglalkozó ágazatok romló versenyképessége, stb.), így azokat a szuverén vagyonalapokba vezették.

Bár a 2007-ben kezdődött másodrendű jelzálogpiaci válság, amely átterjedt a pénzügyi szektorra is, rövid időre megrendítette a szuverén vagyonalapok eszközállományának gyarapodását, napjainkban ismét dinamikusan növekednek. A szuverén vagyonalapokkal foglalkozó intézet becslése szerint napjainkban összesen mintegy 5493,6 milliárd dollár a szuverén vagyonalapok eszközállománya. Világgazdaságban betöltött szerepük tehát jelentőssé vált. Mivel egyre nagyobb források felett rendelkeznek, működésükkel és átláthatóságukkal kapcsolatban is egyre több kérdés merül fel.

A szuverén vagyonalapokkal kapcsolatban megfogalmazott egyik legfontosabb félelem, hogy befektetéseiket nem használják-e majd nemzeti stratégiai célok megvalósítására, esetleg a befektetési célország politikájának befolyásolására. Vagy másként fogalmazva vajon pénzügyi vagy politikai megfontolások vezérlik ezeket az állami tulajdonban lévő alapokat befektetési céljaik megválasztásakor? A válság előtt gyakran hangoztatott kétségek (nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha túl nagy részesedést szereznek bizonyos kulcsfontosságú szektorokban, globális pénzügyi instabilitást okozhatnak, ha hatalmas befektetéseiket hirtelen elmozdítják, ha szavazati többséggel bírnak, szavazhatnak a megszerzett vállalat érdekeivel ellentétesen, a befektető ország érdekeinek megfelelően) azonban elülni látszanak, hiszen a válság alatt a vagyonalapokhoz köthető befektetések nagy része stabilizáló jellegű tőkeinjekció volt.

A pénzügyi válság kiváló lehetőség volt abból a szempontból, hogy a szuverén vagyonalapok „valódi” motivációjára” fény derüljön. A korábbi félelmekre rácáfolva a szuverén vagyonalapok több milliárd dollárt költöttek többek között arra, hogy kimentsék az amerikai pénzpiac egyes óriásait.[1] Azonban a külföldről érkező tőke sem bizonyult elegendőnek a veszteségek elkerülésére. A részvényárak esésével a szuverén vagyonalapok is óriási veszteségeket könyvelhettek el.[2] A veszteségek hatására a szuverén vagyonalapok a hazai piacok felé fordultak, és inkább államkötvényekbe, hazai bankokba, vállalkozásokba  eszközöltek több befektetést.

Összességében határozottan kijelenthető, hogy a pénzügyi válság során tanúsított viselkedésük alapján a szuverén vagyonalapok ugyanolyanok, mint bármely más racionális, hozammaximalizálásra törekvő pénzpiaci szereplő: amikor a részvényárak zuhanni kezdtek, pozitív piaci fordulatban reménykedve növelték befektetéseiket, majd amikor kétségessé vált, hogy a befektetések valaha is megtérülnek, konzervatívabb befektetések felé fordult a figyelmük. 

Egyszer sem fordult elő sem a válság során, sem azóta, hogy szuverén vagyonalapok szándékos zavar okozásának szándékával hirtelen részvényeket vagy piaci részesedést adtak volna el. Szintén kiemelendő, hogy a legtöbb befektetésük passzív, azaz nem törekednek többségi vagy döntő befolyással bíró szavazati jogok megszerzésére.

A pénzügyi válság során betöltött stabilizáló szerepük jelentősen javított a szuverén vagyonalapok megítélésén. Tagadhatatlan azonban, hogy jelentős készleteik révén hatalmas befolyást gyakorolhatnak a világgazdaságra. Éppen ezért tevékenységük szabályozása, átláthatóbbá tétele (számos ország nem vagy csak részleges adatokat közöl vagyonalapja befektetéseiről, eszközállományáról) már a válság előtt és azóta is napirenden van.

Az IMF még a válság előtt alapított egy, a szuverén vagyonalapok tevékenységének szabályozásával foglalkozó munkacsoportot (International Working Group of Sovereign Wealth Funds), amely 2008 októberében hozta nyilvánosságra egyeztetéseinek eredményét (Általánosan Elfogadott Elvek Gyakorlatok-GAPP vagy más néven Santiago Elvek). A Santiagói Elvek lényegében felhívja a befektetők figyelmét arra, hogy jelentősebb beruházások előtt egyeztessenek a célország kormányával, tevékenységükről, valamint befektetési terveikről folyamatosan hozzanak nyilvánosságra adatokat. A Santiagói Elvek tiszteletben tartása azonban nem kötelező, a szuverén vagyonalapok önkéntes alapon érvényesíthetik azokat.

Az utóbbi közel öt év gyakorlata alapján megállapíthatjuk, hogy az egyes alapok meglehetősen szelektíven veszik csak figyelembe a Santiago Elveket. Ahogy Sven Behrendt (Sovereign wealth funds in nondemocratic countries: financing entrenchment or change?, Journal of International Affairs, 2011) tanulmányában megállapítja, a demokratikus és autokratikus berendezkedésű országok szuverén vagyonalapjainak működtetése alapvető eltéréseket mutat: az utóbbiakra jellemzőbb a gyengébb átláthatóság és elszámoltathatóság.

Megállapíthatjuk tehát, hogy a szuverén vagyonalapok növekvő szerepe a világgazdaságban új félelmeket és lehetőségeket teremt. A válság során játszott stabilizáló szerepüknek köszönhetően megítélésük pozitívan változott, térnyerésük azonban további egyeztetéseket tesz szükségessé a világgazdaság zavartalan működése érdekében.