A Világgazdasági Intézet blogja

Világgazdasági Intézet, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont / Institute of World Economics, Centre for Economic and Regional Studies HAS





Friss topikok

Címkék

adóharmonizáció (1) adósságfinanszírozás (4) adósságválság (2) Afrika (1) agrárkereskedelem (2) agrártermelés (1) agriculture (1) ajánló (4) alterglobalizáció (1) Amerikai Egyesült Államok (11) arab országok (1) árfolyamrendszer (1) artner annamária (23) asean (1) Asger Olesen (1) asia (1) austerity package (1) Ausztria (2) autóipar (3) automotive industry (1) bailout (1) bankia (1) bankszabályozás (2) Basel III (1) bázel (1) belső (1) belső fogyasztás (1) beruházás (1) biedermann zsuzsánna (5) bitcoin (1) Bolsonaro (1) Brazil (1) Brazília (5) brazília (3) brexit (3) buborék (1) business capture (1) central and eastern europe (3) chiang mai (1) China (3) cikkajánló (1) Ciprus (1) climate change (7) cmi (1) covid (1) CRD IV (1) crisis (3) csehország (1) david ellison (4) David Ellison (1) davos (2) Deák András (5) demokrácia (1) dezséri kálmán (2) Dodd-Frank Act (1) durban (1) eastern partnership (1) Egyesült (1) Egyesült Államok (1) Egyesült Királyság (7) elnökválasztás (4) éltető andrea (27) EMIR (1) energetics (2) energetika (1) eng (29) értéklánc (1) északi országok (1) EU (26) EU-büdzsé (2) euró (7) euró-csatlakozás (1) Európa (1) európai (3) Európai Bizottság (3) eurozóna (7) eurózóna (12) EU Climate Policy Framework (1) exportdiverzifikáció (1) exportorientáció (1) exportorientált növekedés (1) facebook (1) farkas péter (7) FDI (2) Fehér könyv Európa jövőjéről (1) feldolgozóipar (1) felháborodottak (1) felzárkózás (3) fenntarthatóság (2) financial market regulation (1) financial reform (1) financial solidarity (1) fogyasztás (1) földgáz (2) franciaország (7) függetlenség (2) g20 (1) g8 (1) gazdasági növekedés (2) GGTTI (1) globális értékláncok (2) globalizáció (1) görögország (18) görög államadósság (2) greece (1) grexit (1) Grúzia (1) gyár (1) hans petersson (1) Hans Petersson (1) háttéranyag (1) Hegedüs Zsuzsanna (10) Horvátország (1) Huawei (1) humán tőke (1) hun (188) Hungary (5) ifjúsági munkanélküliség (1) indonézia (1) ingatlanbuborék (1) innováció (1) International Visegrad Fund (2) investment screening (1) iparfejlesztés (1) Irán (1) írország (2) italy (1) John Szabó (3) jubileumi konferencia (1) K+F (1) kamat (1) kapitalista piacgazdaság (1) kapitalizmus (1) kap reform (1) Katalónia (8) keleti partnerség (1) kelet ázsiai regionalizmus (1) Kerényi Ádám (7) kereskedelem (1) kína (13) Királyság (2) kiss judit (8) klímacsúcs (1) költségvetés (2) konferencia-beszámoló (2) könyvajánló (1) kornai jános (1) koronavírus (10) Kőrösi István (7) közép kelet európa (9) közös agrárpolitika (1) központosítás (1) kriptovaluta (1) kutatási beszámoló (1) labour (1) labour reform (1) Lakócai Csaba (1) lemaradás (1) leminősítés (1) ludvig zsuzsa (4) LULUCF (2) magyarország (8) magyar nemzeti bank (1) Magyar Tudományos Akadémia (1) malajzia (1) marco siddi (1) market (1) Martin Schulz (1) Mattias Lundblad (1) menekültek (1) mezőgazdaság (2) MiFID (1) migráció (1) minimálbér (1) mnb (1) modellváltás (1) Moldova (1) monitoring-jelentés (1) MTD (1) műhelybeszélgetés (1) működőtőke (1) multipolaritás (1) munkaerőpiac (3) munkanélküliség (3) N. Rózsa Erzsébet (1) Nagy Péter (2) Naszádos Zsófia (6) Németország (4) nemzetközi pénzügyi rendszer (3) nemzetközi termelési rendszerek (1) népszavazás (2) Norway (1) novák tamás (5) növekedés (2) nyersanyag-gazdaság (1) OFDI (1) ökoszociális piacgazdaság (1) oktatás (1) olajár (1) olaszország (1) One Belt One Road (1) OPEC (1) open letter (1) oroszország (10) Orosz Ágnes (5) pénzügyi tervezet (1) Peragovics Tamás (2) Peter Golias (1) population (1) porfolioblogger (3) portfolioblogger (157) portugal (1) portugália (1) Post-Kyoto Framework (1) processes (1) public finance consolidation (1) putyin (1) rácz margit (19) reálkamat (1) recession (1) recesszió (1) Ricz Judit (4) római klub (1) Románia (1) románia (1) russia (1) simai mihály (5) Skócia (1) social (1) Solti Ágnes (2) somai miklós (17) spain (3) spanyolország (22) state capture (1) svédország (1) Szalavetz Andrea (3) szankciók (1) Szanyi Miklós (1) szegénység (1) szerbia (1) szigetvári tamás (7) Szijártó Norbert (4) szociális világfórum (1) sztrájk (1) szunomár ágnes (10) szüriza (3) szuverén vagyonalapok (1) társulási szerződés (1) terepkutatás (1) termelési (1) területi mintázat (1) thaiföld (1) think tank kerekasztal (1) tobin adó (1) törökország (5) trade (1) ttip (1) túlzott deficit eljárás (1) Túry Gábor (5) új tagországok (1) Ukraine (2) ukrajna (5) unió (2) United States of America (1) USA (1) választások (23) vállalati döntéshozatal (1) vállalati jövedelemadó (1) vállalati útonállás (1) válság (53) Vida Krisztina (4) vietnám (1) világgazdasági fórum (1) VIlággazdasági Intézet (1) világgazdasági kihívások (4) világgazdasági növekedés (3) világkereskedelem (4) visegrádi országok (3) Visegrad countries (2) völgyi katalin (2) Volkswagen (1) weiner csaba (2) welfare models (1) welfare state (1) Wisniewski Anna (1) world social forum (2) world trade (1) wto (1) Címkefelhő

Amerikai járványkezelés és kínai maszkdiplomácia – időközi áttekintés a pandémia kontextusában

2020.04.17. 10:11 Világgazdasági Intézet

Nem sokkal azt követően, hogy a kereskedelmi háború legalábbis ideiglenesen nyugvópontra jutott ez év januárjában, a  koronavírus elleni küzdelem újabb frontot nyitott az Egyesült Államok és Kína között, hogy a két ország megmutassa nagyhatalmi kompetenciáját és ezáltal összemérje erejét. A pandémia sikeres menedzselésére vonatkozó állítások szükségszerűen spekulatívak, de az egyértelműnek látszik, hogy Peking és Washington olyan lehetőségként tekint a vírusjárvány kezelésére, amelyen keresztül megerősítheti globális imázsát. Így a kérdés egyrészt az, hogy milyen konkrét lépéseket tesz a két nagyhatalom a járvány felszámolására, másrészt pedig, hogy hogyan alakul ezeknek a nemzetközi fogadtatása. A kompetencia és az arról kialakult nemzetközi percepció ugyanakkor nem függetleníthető egymástól, így feltételezhető, hogy a nagyhatalmak olyan erőfeszítéseket tesznek, amelyekkel a róluk kialakult nemzetközi képet kívánják javítani.

A kompetencia fogalmának hasznossága könnyedén igazolható egy ilyen vizsgálódás esetében. Stephen M. Walt a Foreign Policy hasábjain meggyőzően érvelt amellett, hogy egy-egy ország járványügyi kompetenciája nem egyszerűen a helyes közegészségügyi válaszlépések beazonosítása miatt fontos, hanem mert az erről kialakult nemzetközi percepció, amennyiben pozitív, minden ország esetében hatalommá és befolyássá konvertálható erőforrásnak minősül. Így a koronavírus nem egyszerűen egészségügyi kihívás, hanem a liberális demokráciák által sokszor hangoztatott good governance egyik legkomolyabb stressztesztje. Walt szerint e tekintetben az USA évtizedek óta előkelő pozícióban volt, hiszen a nemzetközi közösség nem pusztán mint domináns katonai és gazdasági hatalomként tekintett Washingtonra, hanem mint a jó és hatékony kormányzáshoz szükséges technikai szakértelem és hozzáértés legfőbb letéteményesére.

A rendelkezésre álló információk szerint azonban az Egyesült Államok egyelőre kevéssé állja a sarat ebben a küzdelemben. Az USÁ-ban a WHO április 13-i adatai szerint 524 514 koronavírus-fertőzött van, a halottak száma pedig 20 444. Annak ellenére, hogy Donald Trump már január elején értesülhetett a járvány súlyos veszélyéről, a szövetségi kormányzat kifejezetten lassan lépett működésbe. Az amerikai elnök sokáig tagadta, elbagatellizálta a koronavírus jelentette fenyegetést abban a felfutási szakaszban, amikor a legtöbbet lehetett volna tenni a fertőzésgörbe ellapításáért. Trump személyes szereplése is gyakran célt tévesztett. Az elnök március 12-én beszédet intézett az amerikai néphez, aminek a hangneme és tartalma az elemzők többsége szerint inkább zavart keltett, semmint nyugalmat sugárzott volna. Noha Trump egyszer már határozottan tagadta a saját felelősségét, kifejezetten a tesztelés területén tapasztalt hiányosságok miatt, jól látszik, hogy a kritikus egészségügyi eszközök elérhetővé tétele is egy sajátos, az amerikai elnök személyéhez kötődő logikát követ. A lélegeztetők és védőfelszerelések gyakorlatilag patronázs-erőforrások lettek, olyan központi zsákmányok, amik elsősorban a Trump felé mutatott politikai lojalitás megerősítését, elmélyítését szolgálják, és így kiosztásuk sem elsősorban a szövetségi államok közötti rászorultság szerint történik. Ez nem egyszerűen egy autoriter politikai irányvonal erősödését mutatja, hanem a központi kormányzat és a szövetségi államok közötti konfliktus kiéleződését vetíti előre. Ezt a kettős tendenciát illusztrálta, amikor Trump gyakorlatilag teljhatalmat vindikált magának az amerikai gazdaság jövőbeli újranyitására, függetlenül attól, hogy a szövetségi államok szerint elérkezett-e az idő erre vagy sem. Ahogy Ian Bremmer fogalmaz, az egyetlen pozitívum mindebben az, hogy az Egyesült Államok szövetségi jellegéből adódóan a központi kormányzat inkompetenciája nem terjed át szükségképpen az egyes államokra, ami lehetővé teszi, hogy utóbbiak a Trump-adminisztrációtól függetlenül reagáljanak a járványra. Így tett például Andrew Cuomo, New York állam kormányzója, aki azzal borzolta a kedélyeket, hogy elfogadta a kínai kormány által felajánlott, 1000 lélegeztetőgépet tartalmazó segélycsomagot.

A washingtoni kormányzat egyelőre a nemzetközi színtéren sem mutat kimagasló teljesítményt. Német politikusok például egy Thaiföldről érkező, 200 000 egészségügyi maszkot tartalmazó szállítmány eltérítéséért orroltak meg az Egyesült Államokra. A német belügyminiszter szerint a Berlinnek szánt csomagot az amerikai fél egyszerűen elkobozta, a modern kalózkodás egy incidensének nevezve az esetet. A ritka, de annál értékesebb egészségügyi eszközökért folytatott versenyben Trump America First stratégiája nem sok szolidaritással kecsegtet, legyen szó partnerről vagy riválisról. Franciaroszág Île-de-France régiójának elnöke, Valérie Pécresse, arról számolt be, hogy ebben az egyre inkább zéró összegű kincsvadászatbanaz amerikaiak gyakran túllicitálják a többi vásárlót. A nemzetközi fórumokon szintén feszültség tapasztalható. A G7-ek például képtelenek voltak közös nyilatkozatot kiadni, miután az amerikai kormány a többi féllel dacolva ragaszkodott hozzá, hogy a szöveg vuhani víruskéntutaljon a koronavírusra. Az ENSZ ugyan kiadott egy közgyűlési határozatot április 3-án, de a Biztonsági Tanácsot továbbra is megbénítja az amerikai-kínai konfliktus a vírus eredetét illetően. Míg Washington minden esetben kiemelné, hogy a vírus először Kínában ütötte fel a fejét, ezt az igényt Peking érthető módon nem kívánja támogatni. Az érdemi nemzetközi koordináció hiányában az országok többnyire egyéni, parciális megoldásokat keresnek, tovább erősítve a szűkös erőforrásokért folyó harc darwini logikáját. Ezzel szemben az egyetlen jelenség, ami határokat nem ismerve valóban globális méreteket ölt, az a vírus maga.

Mindeközben a kínai kormány egyértelműen tudatos imázsépítésbe fogott. Ennek az újdonsült maszkdiplomáciának kiemelt célja, hogy elfeledtesse a nemzetközi közösséggel a vírus felbukkanását övező dezinformációs kampányt, beleértve azokat az elnyomó lépéseket, amiket Peking a vírus veszélyeire figyelmeztető hazai medikusok ellen foganatosított. Így elmondható, hogy hazai fronton mindkét nagyhatalom komoly járványkezelési hibákat követett el. Ezek utólag aligha korrigálhatóak, legfeljebb a róluk kialakult nemzetközi diskurzus alakítható át. Az újkeletűkínai diplomáciának vannak tehát propagandisztikus, a pandémia körüli diskurzus megváltoztatására irányuló törekvései, illetve konkrét, a bajba jutott államok megsegítésére irányuló céljai is. Az előbbire jó példa a vírus kínai eredetét vitató narratíva. Egy február 27-i sajtótájékoztatón Zhong Nanshan epidemiológus mondta ki először, hogy noha a világon Kínában regisztrálták az első, Covid-19-cel fertőzött beteget, ez önmagában nem jelenti azt, hogy a betegség maga kínai, vagyis Kínából származik. Zhao Lijian, a kínai külügyminisztérium szóvivője, március 12-én posztolt Twitter-üzenetében felvetette, hogy a vírust akár az amerikai hadsereg is behozhatta Vuhanba. E genezisvita így egy kimondottan átpolitizált kérdés lett Washington és Peking között, egy olyan stigma, amivel a másik fél megbélyegezhető és a saját felelősség tagadható. Egyelőre úgy tűnik, a nemzetközi közösség meghatározó tagjai számára Kína alternatív magyarázata sokkal inkább összeesküvésnek minősül, amivel Peking a saját járványkezelési hibáit próbálja tisztára mosni.

A kínai maszkdiplomácia másik eleme a vírussal küzdő államok aktív megsegítése. A pekingi kormány egyrészt a saját járványkezelési szakértelmét és tapasztalatait hangsúlyozza, másrészt azt használja ki, hogy az egészségügyi eszközök globális kínálatának oroszlánrészét a kínai gazdaság tudja biztosítani. Kína nagylelkűségi politikájával kapcsolatban az EU már megfogalmazott bizonyos aggályokat, míg azok az országok, amelyek ennek a konkrét haszonélvezői lennének, sok esetben a kapott eszközök minőségére panaszkodtak. A holland kormány március végén több százezer, Kínából beszerzett N95-ös maszkot hívott vissza, miután kiderült, hogy nem megfelelően működik a szűrőjük, a spanyol kormány pedig több ezer kínai tesztet küldött vissza, miután bebizonyosodott, hogy hibásak. Azaz a kínai jótékonykodás kontraproduktív is lehet, amennyiben a pandémia által felértékelt nemzetközi bizalmat és a nagyhatalmi szakértelembe vetett hitet ássa alá. A pekingi kormánynak további kihívást jelentenek azok az idegenellenes megnyilvánulások, amelyek a Kínába behozott koronavírus-esetek megfékezésével párhuzamosan kaptak lángra. Több afrikai ország is panaszt nyújtott be a kínai külügyminisztériumnál április 12-én, miután szerte Kínában, de elsősorban Guangzhou városában, afrikai hallgatókat és munkásokat vegzáltak a kínai hatóságok. Sokukat kilakoltatták, többszörös vírustesztnek vetették alá, vagy egyéb módon lettekdiszkrimináció áldozatai.

Összességében elmondható, hogy a járványkezelés objektív sikeressége mellett legalább annyira fontos az arról kialakult nemzetközi impresszió. Így Kína és az USA nem csak a járvány legyőzésére törekszik, legalább annyira fontos, hogy a felek a másiknál jobb teljesítményt tudjanak felmutatni. Ez a jelenség természetesen nem korlátozódik a nagyhatalmakra, elvégre Tajvan és Dél-Korea –a járványkezelési kompetencia koronázatlan királyai – szintén azért versengenek, hogy sikertörténetüket hangoztatva megerősítsék relatív pozíciójukat a nemzetközi porondon. A fenti áttekintés alapján arra lehet számítani, hogy Peking és Washington folytatja azon törekvését, hogy a hazai járványkezelési hibákat és hiányosságokat eltussolja és újraértelmezze. A kínai maszkdiplomácia egyértelműen ezt a célt szolgálja, míg a WHO amerikai finanszírozásának a felfüggesztésével a Trump-adminisztráció a saját inkompetenciáját próbálja palástolni és a fő felelősséget a nemzetközi intézményre terelni.

Ezen törekvések sikerétől függ, hogy a pandémia utáni nemzetközi átrendeződés felett melyik fél fog nagyobb befolyással bírni. A globális szereplőket összehasonlítva, Kína nem áll annyira rosszul. Az USA arrogáns izolacionizmusba hajló attitűdje és az Európai Unió lassú bürokratizmusa mellett megnőhet a kereslet Kína proaktív maszkdiplomáciája felé, főleg ha az exportált eszközök minőségében javulás áll be, és a bajba jutott országok nem látnak életképes alternatívát a pekingi segítség elfogadására. Annyi bizonyos, hogy noha egyes multilaterális intézmények egyértelmű diszfunkcionalitásról tettek bizonyságot, nem látszik körvonalazódni az az alternatíva, ami a jelenlegi világrend-koncepció helyét átvehetné. Henry Kissinger szerint az USA-nak három kiemelt szerepe lenne ebben a tranzícióban: a fertőző járványok ellen reziliensebbé tenni a nemzetközi közösséget, helyreállítani a világgazdaság működését és megvédeni a világrend liberális jellegét. Így Kissinger szerint tulajdonképpen nincs más lehetőség, mint az ancien régime megtartása és ellenállóbbá tétele. Kérdéses ugyanakkor, hogy Donald Trump rövidlátó, alapvetően tranzakcionális és messzemenően Amerika-központú víziójában ezek a törekvések mennyiben fognak külpolitikai prioritást élvezni, ahogy az is, hogy Washington megkopni látszó reputációja elégséges-e ahhoz, hogy a nemzetközi közösség továbbra is Amerika felé tekintsen a pandémia utáni visszarendeződés során. Ha Peking a globális megmentő szerepében több országot győz meg, mint amennyit elidegenít, az csak tovább élezheti a Washington és Peking közötti nagyhatalmi rivalizálást. Egyúttal romlanak az esélyei annak is, hogy a globális járvány nyugvópontra jutása után olyan pozitív változások történjenek a világban, amelyek a nemzetközi közösség alapvető érdekeit szolgálják.

Peragovics Tamás

Szólj hozzá!

Címkék: kína válság hun portfolioblogger Amerikai Egyesült Államok koronavírus

A bejegyzés trackback címe:

https://vilaggazdasagi.blog.hu/api/trackback/id/tr3715618880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása