A koronavírus (COVID-19) szinte precedens nélküli gazdasági sokkot okozott a világ minden részén. Az Amerikai Egyesült Államokban (USA) is hanyatlásnak indult a gazdaság, és ez a politikai és gazdasági vezetőket lépéskényszerbe hozta. Annak érdekében, hogy megértsük az Amerikai Egyesült Államoknak a koronavírus által előidézett sokkra reflektáló gazdasági intézkedéseit, érdemes röviden áttekinteni, miként reagáltak a politikai döntéshozók a 2007–2008-as válságra. Minőségében ez egy eltérő válság volt, de a gazdasági intézkedések és az ezekben foglalt politikai-ideológiai megközelítések számos tanulsággal szolgálhatnak.

2007–2008-as gazdasági válság

Az USA kormányzata számos gazdasági intézkedést hozott a 2007–2008-as válság kirobbanása után. Érdemes különválasztani a fiskális és a monetáris beavatkozásokat, bár végső soron mindkettő célja a gazdaság élénkítése volt. Utóbbi a likviditás-bővítésről szólt, amely leginkább quantitative easing néven vált ismerté. A fiskális politikában pedig három, viszonylag jól elkülöníthető fázist lehet beazonosítani: 2007 és 2008-ban főleg az ingatlanpiacok és az ingatlan alapú jelzáloghitelek bedőlését elkerülő intézkedéseket rendeltek el, 2008-ban több, alapvetően toxikus pénzügyi eszközök vásárlását célzó programot indítottak be, ahogy a válság a gazdaság számos területére kiterjedt, majd 2009-ben általános fiskális ösztönzőkről rendelkeztek a politikai döntéshozók.

Elsőként, George W. Bush elnök az Economic Stimulus Act 2008-al 152 milliárd dollárt injektált a gazdaságba. Adó-visszatérítésekkel támogatta az alacsony- és középosztálybeli háztartásokat, adókedvezményeket biztosított vállalkozásoknak és megemelte az állam által támogatott vállalatoknak (Fannie Mae és Freddie Mac) az ingatlanhoz kötődő jelzáloghitelvásárlási keretét. A Housing and Economic Recovery Act of 2008 további 300 milliárd dollárt allokált jelzálog hitelek biztosítására, illetve kiváltására. Később, az Emergency Economic Stabilization Act of 2008 elrendelte a Troubled Asset Relief Program (TARP) létrehozását, ami a toxikus eszközök felvásárlását célozta meg, kerete 700 milliárd dollár volt. 2009-ben a Kongresszus gazdaságélénkítő célzattal jóváhagyta az American Recovery and Reinvestment Act of 2009-t, 787 milliárd dolláros kerettel (ezt később megemelték 831 milliárd USD-re).

Ezeket a programokat 2008 őszéig Georg W. Bush, majd később Barack Obama iktatta törvénybe. Ezekkel a mentőcsomagokkal a Fehér Ház és a Képviselőház is a gazdasági hanyatlást szerették volna megakadályozni vagy lassítani, de ezeket a támogatási programokat a Szenátus jelentős mértékben visszanyeste.

Mindezzel párhuzamosan az amerikai jegybank elindította a Term Asset-Backed Securities Loan Facility-t és nullára csökkentette az alapkamatot likviditás-növelő célzattal. Továbbá a dollár végső hitelezői funkcióját látta el és likviditást biztosított számos jegybanknak világszerte.

A fiskális és monetáris gazdasági élénkítések hatására az amerikai gazdaság az elmúlt években nőtt, a munkanélküliség csökkent. Ugyanakkor, a termelékenység történelmi összevetésben nem növekedett és a jövedelmi egyenlőtlenségek egyre nagyobb elégedetlenséget szültek. Ez nem azt jelenti, hogy a gazdasági programok nem lendítettek volna a gazdaságon, inkább arra világítanak rá, hogy célzott programok hiányában, számos negatív következménye is lett ezeknek az intervencióknak. Illetve, annak ellenére, hogy az akkor megjelenő Stern Review vagy a Kormányközi panel a klímaváltozásról (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) Fourth Assessment Report-ja sürgette a klímaváltozás elleni fellépést, a csomagok nem tettek annak érdekében, hogy fenntarthatóbb pályára állítsák az amerikai gazdaságot. A politikusai döntéshozók továbbra is külön dimenzióként kezelték a gazdaságot és a környezetet.

A koronavírus

A koronavírus hatására az USA-ban az elemzők folyamatosan revideálják gazdasági prognózisaikat. A Goldman Sachs elemzői például március elején 0% gazdasági expanziót prognosztizáltak 2020 második negyedévére , ez március 15-én már -5% volt, március 23-án pedig -24%-ra süllyedt (ez háromszor akkor visszaesés 2007–2008-as válság legrosszabb negyedévéhez képest). Az elbocsátások elkezdődtek és valószínű, hogy precedens nélküli ütemben növekednek tovább, több (tíz)milliós nagyságrendet elérve. Március 26-i adatok szerint az azt megelőző héten 3.3 millióra növekedett a munkanélküliséget jelentők száma, megtizenkétszerezve az azt megelőző hetet, amikor 282 ezer volt ez az adat. A St. Louis-i FED Elnöke szerint akár 30%-ot is elérheti a munkanélküliség a második negyedévben. A múlt héten pedig az amerikai tőzsdék 2008 óta nem látott ütembenzuhantak.

Az első gazdasági lépések az amerikai jegybanktól jöttek. A Jay Powell vezette intézmény március 15-én csökkentette az alapkamatot egy teljes százalékponttal 0%-0.25%-ra, 2015 óta példátlan szintre mérsékelve azt. Ez a csökkentés egy monetáris lazítási ciklus részét képezte, hisz 2019-ben háromszor csökkentett alapkamatot a jegybank (mind a háromszor 25 bázispontot), 2020-ban pedig egyszer, március 3-án 50 bázispontot (ekkor már érződtek a koronavírus gazdasági hatásai főleg a Kínában elrendelt karanténok és leállások miatt) amelyet az előbb említett március 15.-ei 100 bázispontos mérséklés követett. Továbbá, a FED bejelentett egy 700 milliárd dolláros eszközvásárlási programot, ebből 500 milliárdot államkötvények vásárlására fordít, 200 milliárdot pedig ingatlan-alapú jelzálog hitelekre. A FED további likviditást biztosít a kereskedelmi bankok számára és bejelentette, hogy likviditást biztosít Kanada, az Egyesült Királyság, Japán, az EU és Svájc jegybankjainak is.

A FED programja, bár kétségtelenül szükséges, de korlátokba ütközik, hisz nem a pénzügyi szektorból kiinduló válsággal állunk szembe mint 2007 után, amely ellen a likviditás bővítés hatékony eszköznek bizonyult, hanem a termelési láncokat és a fogyasztást gyökereiben felforgató sokkról. Hiába növeli a FED a rendelkezésre álló likviditást a pénzügyi szektorban és azon keresztül, ha az interakción alapuló szolgáltatási szektort gyakorlatilag felfüggesztették  és az ipari termelés is akadályokba ütközik, ahogy lelassul a globális kereskedelem. A vállalati szektornak még több támogatásra van szüksége.

Március 23-án további lépéseket tett a jegybank, amikor új monetáris eszközöket mutatott be, a Primary Market Corporate Credit Facility-t (PMCCF) és Secondary Market Corporate Credit Facility-t (SMCCF). Ezek célja a vállalati kötvények vásárlása, így biztosítva likviditást a vállalati szektornak. Utóbbi a pénzügyi intézményeken keresztül nyújt likviditást a vállalati szektornak, ami egy megfelelő t gazdasági lépés a FED részéről. Azonban a PMCCF problémásabb ennél, mivel beleavatkozik a fiskális politikába, hiszen közvetlenül a vállalatoknak hitelezne, ezzel megkerülve a Kongresszus hatáskörét.

Az amerikai kormányzat március 27-én fogadott el egy 2200 milliárd dolláros élénkítő csomagot.

-      A csomag magába foglal 1200 USD jóváírást minden amerikai számára, akinek a jövedelme nem haladja meg az évi 75000 dollárt.

-      500 milliárd USD-t vállalatok kimentésére szánnak a törvényalkotók. Ebből célzottan 25 milliárd a lakossági légiközlekedési vállalatokhoz kerülne, 4 milliárd teherszállítmányozási légiközlekedési vállalatokhoz és 17 milliárd vállalatokhoz amelyek nemzetbiztonsági szerepet töltenek be.

-      Ebből a csomagból megnövelik a munkanélküli segélyt heti 600 USD-re és az elérhetővé válik az igénylőinek négy hónapon keresztül.

-      150 milliárd dollárt kórházaknak és az egészségügynek allokálnak.

-      További 376 milliárdot pedig kisvállalkozásoknak (kevesebb mint 500 foglalkoztatott) tesznek elérhetővé.

Az USA kormányzatának koronavírusra adott gazdasági reakciója között számos hasonlóságot fedezhetünk fel a 2007–2008-as válsággal, ugyanakkor különbségeket is látni. A legfontosabb különbség a mérték. Az előző válság alatt a Fehér Ház és a Képviselőház több pénzt szeretett volna kiharcolni gazdaságélénkítésre, de a Szenátus hezitált, és sokak szerint ez hiba is volt – az élénkítés mértéke nagyobb kellett volna hogy legyen és akkor kevesebb kár keletkezett volna a gazdaságban, illetve az gyorsabban talpra állt volna.

Az előző válságból tanulva, jelen helyzetben inkább több pénzt kellene allokálni gazdaságélénkítési célra, amely legfeljebb nem kerül majd elköltésre. Azonban, az elmúlt hetek fájdalmasan (főleg a kisvállalatoknak) hosszú alkudozásaiban és az ebből kifolyó kormányzati tétlenségből látszott, hogy a Fehér Ház volt az amely konzervatívabban állt az ügyhöz mint a republikánus dominálta Szenátus és a demokrata kézben lévő Képviselőház. Figyelembe véve a Trump vezette kormány gazdaságpolitikáját ez meglepetés is, meg nem is. Számtalan konzervatív gazdasági szakemberrel vette magát körül a republikánus elnök, akik ódzkodnak az államháztartási hiánytól és az államadósság növelésétől. (Bár ez akkor nem okozott különösebb gondot, amikor jelentős mértékben csökkentették az állami bevételeket az adók visszavágásával [lásd: Tax Cuts and Jobs Act of 2017], amely hozzájárult az egyre nagyobb költségvetési hiányhoz.) Ugyanakkor a kormány pro-üzlet mivolta azt sugallaná, hogy a gazdaságélénkítésre kulcsintézkedésként tekintenek.

A COVID-19-járvány gazdasági hatásait egyelőre csak nagyvonalakban tudják becsülni az amerikai politikai döntéshozók (is) és ennek megfelelően hoztak intézkedéseket az amerikai kormányzatban is. Ami jól látható különbség az előző kormányzati beavatkozáshoz képest, az az, hogy egyszerre kellett azt a három lépést meglépni, amit 2007 és 2009 között fokozatosan tettek meg. Ezúttal nem volt egyetlen szektor, az ingatlan és később a pénzügyi, amelyből tova gyűrűzött volna a válság, hanem egyből kellett hatalmas, minden szektorra kiterjedő mentőcsomagot biztosítania a kormányzatnak. Ennek a hatékonysága ismét a részletekben fog rejleni, ugyanakkor több kérdést is felvet. Mennyiben fogja a kormányzati beavatkozás tovább növelni a jövedelmi egyenlőtlenségeket? Mekkora fiskális összeget fognak az amerikai hatóságok egy fenntartható gazdaságba fektetni? Ezek olyan politikai-ideológiai kérdések, amelyek egyelőre kevéssé jelentek meg az amerikai politikusok vitáiban, akik továbbra is pusztán gazdasági ügyként tekintenek erre az intervencióra is.

Szabó John