Nem hivatalos végeredmény szerint – de a szavazatok közel teljes feldolgozottsága alapján – a Boris Johnson vezette Konzervatív Párt magabiztos győzelmet aratott a 2019. december 12-ei brit előrehozott parlamenti választásokon. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a konzervatívoknak kényelmes többségük lesz az Alsóházban választási programjuk megvalósításához. E program kétségtelenül legsürgetőbb eleme az országnak az Európai Unióból való kivezetése.

Tény, hogy a választási kampány legfontosabb témája a Brexit volt (lásd ábra), s ebből a szempontból akár egy második népszavazásnak is tekinthető.

Mit tartanak a britek a jelenkor legfontosabb megoldandó problémájának

választás   népszavazás  választás
	- EU/Brexit - NHS (Országos Egészségügyi Szolgálat) - Bűnözés - Gazdaság - Bevándorlás

 Forrás: BBC (https://www.bbc.com/news/uk-politics-49826655) – eredeti: Ipsos Mori Issues Index  

A kampányban tett ígéretek alapján, Boris Johnson hamarosan a parlament elé viszi az EU-val kötött új megállapodását, és az ország – többszöri hosszabbítás után – 2020. január 31-én végre valóban kiléphet az Európai Unióból. Ezt követően ún. átmeneti időszak kezdődik, melynek során a britek és az EU közötti jövőbeli (döntően a kereskedelmet érintő) kapcsolatokról kezdődnek tárgyalások. Bár az átmeneti szakasz elvileg 2022 végéig meghosszabbítható, a kormányfő ígéretet tett arra, hogy nem nyújtja el a folyamatot 2020. december 31-nél tovább. A továbbiakban megpróbáljuk világossá tenni, milyen lehetőségeket teremt az új megállapodás, és hogyan lehet értékelni azt az előző, Theresa May által kitárgyalt egyezséghez képest.

Tudni kell, hogy az egyezség két fő részből áll: a Kilépési Megállapodásból, mely a nemzetközi jog hatálya alá eső szerződés (többek között az állampolgári jogokról, az ír-északír határról és a britek pénzügyi kötelezettségeiről), és a Politikai Deklarációból, amely csupán egy szándéknyilatkozat arról, hogy a felek hogyan képzelik el a jövőbeni kapcsolataikat. Brit szemszögből nézve, Boris Johnson érdeme, hogy a Kilépési Megállapodásnak az ír tartalékmegoldásra (az ún. ír backstopra) vonatkozó jegyzőkönyvét sikerült jelentősen megváltoztatni. Az eredeti jegyzőkönyv ugyanis csapdahelyzetet eredményezett: ha nincs egyezség a kereskedelmi kapcsolatokról az átmeneti időszakban, akkor az Egyesült Királyság egésze határozatlan időre szólóan az EU vámuniójában marad, ami meggátolná a Brexit egyik legfontosabb hozadékának kihasználásban, jelesül abban, hogy harmadik országokkal kölcsönösen előnyös kétoldalú kereskedelmi egyezségeket kössön. Ez a veszély most már nem áll fenn, azonban Észak-Írország az új Ír Jegyzőkönyv alapján is külön kezelendő az Egyesült Királyság többi részétől (lényegében Nagy-Britanniától), amennyiben egyrészt bizonyos mértékig továbbra is vonatkoznak rá az Egységes Piac szabályai, s ezáltal az Európai Bíróság joghatósága; másrészt új adminisztratív határvonal keletkezik az Ír-tengeren, és jelentősen megnőnek az Észak-Írország és Nagy-Britannia közötti áruforgalomra vonatkozó papírmunka. Az ír tartalékmegoldás meghosszabbításáról az északír parlament időről-időre dönthet: egyszerű többség esetén négy évre, mindkét közösség (unionista/nacionalista) megfelelő arányú támogatása esetén nyolc évre szólóan.

További változás, hogy az új Politikai Deklarációból kikerültek azok a kitételek, amelyek szerint az Egyesült Királyságnak továbbra is törekednie kellene az EU-s szabályokkal való harmonizációra. Az „egyenlő versenyfeltételek” biztosítására vonatkozó megfogalmazást a „versenytorzítás elkerülését” célzó kötelezettségvállalás váltotta fel. Végül a védelmi együttműködés terén az Egyesült Királyság szabadon választhatja meg, hogy miként vesz részt az EU-val közös akciókban.

A britek számára pozitívnak tekinthető változások azonban itt véget érnek. Egy nagyon fontos aspektusban változatlan maradt a Kilépési Megállapodás: a 174. Cikk szerint, az uniós jog értelmezése terén támadó jogviták tekintetében a papíron semleges választott bírói testület köteles az Európai Bírósághoz fordulni, s annak döntését elfogadni. A nemzetközi joggyakorlatban igen ritka, hogy egy szuverén ország egy szerződéssel kapcsolatban elfogadja a másik fél bíróságának jogértelmezését, ezáltal lehetővé téve, hogy az időközben a saját érdekei szerinti változtatásokat hozzon. Az uniós szerződésekben eddig csupán néhány egykori szovjet tagköztársaság (Ukrajna, Grúzia és Moldova) fogadta el a fenti egyenlőtlen helyzetet az EU-val kötött társulási egyezményeikben.  Az Egyesült Királyságénál jóval kisebb gazdasági (és alku-) erejű Norvégia és Svájc azonban mindeddig sikeresen ellenállt.

További veszélyt hordoz a britekre nézve, hogy minimum 11 hónapig fog tartani az ún. átmeneti időszak, melynek során Londonnak nem lesz beleszólása az Unió – például a pénzügyi szolgáltatások vagy a halászat terén – számára esetlegesen hátrányt okozó döntéseibe. Továbbá a kilépési számla (kb. 45 milliárd euró) sincs tételesen rögzítve, csupán az elvek, amelyek mentén azt ki kell számolni, s mint már említettük, az uniós jog értelmezése a másik fél joghatósága alá tartozik.

Bár az új Politikai Deklarációban a felek szabadkereskedelmi megállapodás megkötését tekintik elérendő célnak, nem lehet kétségünk afelől, hogy az EU27-ek jelentős árat szabnak majd a britek szabad piacra jutásának. Boris Johnson egyetlen komoly aduja, hogy az ír tartalékmegoldás új verziója alapján nem kell kötelezően megállapodásra jutnia. Továbbra is ott marad tehát a „no-deal”, az egyezség nélküli kilépés, illetve az ezzel való fenyegetőzés lehetősége.

Somai Miklós