A Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) a nemzetközi gazdasági kapcsolatok talán a legjelentősebb kezdeményezése az utóbbi évtizedben, amely egyelőre nem kapott akkora figyelmet Magyarországon, de talán Európa több országában sem, mint amekkora hatást megvalósulása esetén a világgazdaság és a nemzetközi gazdasági és politikai rendszer jövője szempontjából gyakorolhat. „Ma este bejelentem, hogy megkezdjük az átfogó Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségről szóló tárgyalásokat az Európai Unióval, mert a szabad és fair kereskedelem az atlanti térségben jól fizető amerikai munkahelyek millióinak a megteremtését segíti elő”. (Obama elnök beszéde az Unió helyzetéről. 2013. február 12.)
A kezdeményezésről szóló gondolkodás felgyorsulása mögött több jól körülhatárolható gazdasági és politikai ok és érdek is beazonosítható. Egyrészt, a világgazdaság, s ezen belül Európa gazdasági dinamizálásának kérdése mind fontosabbá válik, különösen annak tükrében, hogy a feltörekvő térségek gazdasági fejlődése egyre kiegyensúlyozatlanabb, de összességében lassabb, mint a korábbi években volt. Ez pedig az európai térség külkereskedelmen keresztüli dinamizálási lehetőségeit is szűkíti (erre a Világgazdasági Intézet nagy, átfogó elemzése már egy évvel ezelőtt felhívta a figyelmet!). Másrészt, a Doha forduló kereskedelemliberalizációs tárgyalásai kudarcba fulladtak, s nem sikerült áttörést elérni a további kereskedelemliberalizáció terén, amelyben a multipolárissá vált és megerősödött érdekérvényesítési képesség (pl. A BRIC-országoké) is fontos szerepet játszott. A Kereskedelmi Világszervezet keretében zajló elképzelések zsákutcába jutottak, ami korlátozza a nemzetközi gazdasági kapcsolatok további liberalizációjához kötött gazdaságfejlesztés lehetőségeit. Harmadrészt, bár a WTO adatbázisa szerint a kereskedelmi protekcionista intézkedések a világgazdasági válság kitörése óta viszonylag szerény mértékben bővültek csak, a valóságban a nacionalizmus és a protekcionizmus rejtett, de sokszor nyílt formái is áthatják számos ország gazdaságpolitikáját, ami összességében megállította, sőt némiképp visszafordította a nemzetközi gazdaság szabadságának mértékét. Negyedszer, a világgazdaság válság utáni új rendszere, amely hosszabb távon is a nemzetközi gazdaság stabilitását biztosítaná, miközben a gazdasági növekedés számára is kedvező környezetet teremtene, egyelőre nem alakult ki. A TTIP az új nemzetközi gazdasági rend egyik fejlődési iránya is lehet megvalósulása esetén, ezért jelentősége messze túlmutat egy egyszerű szabadkereskedelmi megállapodáson.
A TTIP kapcsán sok fontos gazdasági s ehhez kapcsolódóan politikai dilemma vethető fel. Az első fontos kérdés az előnyök megoszlása (kik lesznek a vesztesek és a nyertesek); mi lesz a helyzet a harmadik országokkal fenntartott kereskedelmi kapcsolatokkal, hogyan alakul a kereskedelemteremtés és a kereskedelemterelés; mi történik az érzékeny ágazatokkal (mezőgazdaság, kulturális termékek – „amerikai filmek” –, szolgáltatások) kapcsolatos ellentétes érdekekkel; milyen szabályozási problémák és kérdések merülnek fel mind bilaterálisan (USA-EU), mind harmadik térségek viszonylatában; illetve hogyan lehet az amerikai és európai eltérő szabályozási rendszereket, hagyományokat összehangolni?
Az előnyökkel, hátrányokkal kapcsolatos egyelőre kisszámú (és főleg amerikai) hatáselemzés szerint a résztvevők (az EU országok és az USA államai) mindegyike számára nyereséget hozna egy ilyen megállapodás. Ennek oka alapvetően az, hogy a két térség hasonló fejlettsége következtében elsősorban az iparágon vagy vállalaton belüli kereskedelem dominál, így az előnyök megoszlása sem annyira egyenlőtlen, mint jelentősen eltérő fejlettségű és gazdasági szerkezettel rendelkező országok esetében. Elsősorban a feldolgozóipari export, a szolgáltatásszektorokban indirekt hatásokon keresztül jelentkező munkahelyteremtés (a növekvő jövedelmek következtében emelkedő vásárlóerőnek köszönhetően) érzékelné a legnagyobb nyereséget. Ami a harmadik országokat illeti, elsősorban a Doha forduló kudarca következtében a jól ismert „second best” megoldásként kerül előtérbe a bilaterális szabadkereskedelem megteremtésének az igénye, amely a világ GDP-jének 45%-át, s a világkereskedelem közel egyharmadát (az intra-EU kereskedelem nélkül) felölelné, a szolgáltatások terén még pedig még nagyobb részarányt. Ami az érzékeny területeket érinti, itt lehet a legnagyobb dilemmákra számítani, különösen az EU egyes tagállamai részéről, s olyan területek tartoznak ide, mint az audiovizuális termékek, vagy éppen a mezőgazdaság. Valódi eredmények eléréséhez az e területeken való áttörés elengedhetetlen, különben az egész egyezmény hatása leértékelődne, s nem lépne túl egy hagyományos, ráadásul kivételekkel meggyengített szabadkereskedelmi megállapodáson.
Fontos megjegyezni, hogy az EU-USA viszonylat meghatározó gazdasági mozgatórugója nem elsősorban a külkereskedelem, hanem a közvetlen befektetések, míg a világ többi részével folytatott kapcsolatok alakulásában a kereskedelmi forgalom a meghatározó. Az Európába áramló amerikai FDI nagysága 2012-ben 188 milliárd dollár volt, ami bár némiképp mérséklődést mutatott 2011-hez képest, de még mindig a harmadik legmagasabb érték a statisztikák szerint, s 2013 első felének adatai erősödést mutatnak. Ami érdekes, hogy az amerikai érdeklődés Kelet-Európa irányába (pontosabban egyes országok felé) erősödött, pl. Lengyelországban az első félévben az egy évvel korábbihoz képest 140%-kal, Csehországba pedig közel 40%-kal bővült a befektetett tőke nagysága (s ez a növekedés az utóbbi 4-5 évben folyamatosnak tekinthető). Az amerikai leányvállalatok külföldi profitjának több mint fele (2012-ben 226 milliárd USD) származott Európából. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államokba érkező FDI kétharmada, vagy annál is több érkezik Európából (2012-ben 105 milliárd USD). Látványos különbség mutatkozik az Európába és a Kínába áramló amerikai FDI volumene között, 2006 óta a Kínába befektetett FDI éves nagysága soha nem haladta meg a 16 milliárd dollárt – inkább annál sokkal kisebb volt –, míg az Európába áramló FDI nem csökkent 160 milliárd dollár alá, de annál inkább sokkal több volt, s nagyságrendileg hasonló eltéréseket látunk, ha az egész BRIC térségbe versus Európába áramló FDI volumenét vizsgáljuk. Ha pedig az európai uniós FDI földrajzi megoszlását tekintjük, ugyancsak jelentős eltérés mutatkozik az Egyesült Államok javára, noha kétségtelen, hogy a Kínába irányuló befektetések növekednek, de a különbség még mindig dollár százmilliárdos nagyságrendben mérhető (miközben a távol-keleti országba irányuló beruházások 20 milliárd dollár alatt maradnak).
Érdekes az is, hogy az USA-ban működő európai uniós leányvállalatok, illetve az EU-ban működő amerikai leányvállalatok eladásainak nagysága 3-4 szeresen múlja felül az Európából, illetve az Egyesült Államokból származó import értéket, ami ugyancsak a két térség nagyfokú gazdasági összeépültségét jelzi, nagyjából 600 milliárd dollár körüli export és import volumen mellett. Hasonló kép bontakozik ki a szolgáltatások esetében is. A szolgáltatások szerepe pedig mindkét fél számára meghatározó, már csak azoknak a GDP-ben betöltött súlya (70-75%) következtében is. Az USA és az EU alapvetően szolgáltatásorientált gazdaságok, a liberalizáláshoz, nyitáshoz köthető előnyök elsősorban ezek területén jelentkeznek, s ebben a szektorban lehet a legtöbb munkahely létrejöttére is számítani. Az amerikai cégek számára Európa jelenti a legfontosabb profitforrást, s ugyanez érvényes az európai cégekre is. Összességében tehát igen nagy a külföldön folytatott közvetlen tevékenység súlya, amely a magasabb szintű gazdasági összeépültség biztos jele.
Ezen gazdasági tényezők mellett a TTIP leglényegesebb eleme annak stratégiai jelentőségében rejlik: a cél pedig az, hogy a fejlett gazdaságok visszanyerjék világgazdasági orientáló szerepüket, egy tovább liberalizálódó nemzetközi szabályozás húzóerejévé váljanak a nehezen működő multilaterális keretek helyett. Ez az egyezmény a Bretton Woods-i rendszer megrendülése utáni sokkal bizonytalanabb környezet rendezésére, az új globális világrend kialakítására tett stratégiai kísérletként értékelhető. Ennek persze fontos része a kereskedelmi és nem kereskedelmi akadályok felszámolása (még ha azok átlagos nagysága összességében nem is jelentős, különösen a vámok esetében), ami a piac mérete miatt mégis komoly gazdasági hatásokkal is járhat.
Mindemellett a TTIP melletti elkötelezettség aszimmetrikus. Egyrészről az Egyesült Államokban az üzleti szféra számára nagyon kecsegtetető a perspektíva, ugyanakkor a törvényhozók nem foglalkoznak egyelőre túl intenzíven a kérdéssel, míg különbség mutatkozik az amerikai és az EU elkötelezettsége között is, nem utolsó sorban amiatt, hogy az EU-ban sok ország érdekeit kellene ezzel összefüggésben összehangolni. Amerikában már több hatástanulmány is készült (s már vannak európai tanulmányok is, bár egyelőre jóval kevesebb). Ezek végkövetkeztetése, hogy minden egyes állam számára az előnyök lennének túlsúlyban (lebontva az egyes USA államokra is, nem csak az EU28-ra).
Ezt a stratégiai dimenziót egyelőre nem érintik az európai viták, sokkal inkább a félelem az amerikai hegemóniától, az USA érdekek kíméletlen érvényesítésétől (steamroller – úthenger) való aggodalom dominál. Ami az időtávot illeti, gyors eredmény egyelőre nem várható pont az európai dilemmák miatt, de ha az EU hosszabb távon is szeretné megőrizni jelenlegi szerepét a nemzetközi gazdasági folyamatokban, valamilyen stratégiai döntést és áttörést célszerű elérnie vagy a belső viszonyait illetően, vagy pedig a nemzetközi intézményi beágyazottságát tekintve. Amerikai részről kétségtelenül jelentős mértékű az elkötelezettség.
Összefoglalva, a legfontosabb jellegzetességei a tervezett megállapodásnak a következők:
- Egyrészt, a világ két meghatározó gazdasági és kereskedelmi térségének a szabadkereskedelme (különösen a nem vámjellegű korlátozások megszüntetésével) igen jelentős potenciált jelent az egyesített piacméretnek köszönhetően, vagyis a névlegesen nem túl magas vámszintek (leszámítva az EU agrárvámjait) megszüntetése volumenében jelentős pozitív gazdasági következményeket (profitlehetőséget) hordoz. Elsősorban a feldolgozóipar lehet a nyitás nyertese.
- Az EU-USA közötti gazdasági kapcsolatok igazi mozgatói a közvetlen külföldi befektetések, ezek számára a kereskedelmi akadályok megszüntetése további ösztönzést jelent. Az FDI fontossága a két térség viszonylatában nagymértékben meghaladja az áruforgalom jelentőségét.
- A szolgáltatások terén igen lényeges hatások jelentkezhetnek. A gazdasági fejlődés dinamizálódása a jövedelmek erősödésén át alapvetően a szolgáltatások iránti keresletet erősítheti (hiszen mind az EU, mind pedig az USA esetében a GDP előállításában rendkívüli súlya van a szolgáltatásoknak), így a munkahelyek teremtése is ezeken a területeken valószínűsíthető a leginkább.
- A legfontosabb azonban a stratégiai szempontnak a megértése. A TTIP a világgazdasági válság után némiképp irány nélkül maradt globális szabályozás és világgazdasági rend új keretrendszerbe terelését eredményezhetné, ezért jelentőségében a II. világháború után kialakult nemzetközi intézményrendszer fontosságához mérhető hatású.
A fejlett világ és a feltörekvő térségek versenyében ez az eszköz a kezdeményezés visszaszerzését, a nemzetközi rendszerben betöltött pozíció javítását szolgálja, s lényegében a gyorsan fejlődő, felemelkedő középhatalmak kihívására adott válasznak tekinthető. A cél, hogy a fejlett világ maradjon a szabályok kidolgozója, amelyhez Kínának, Indiának és más nagy, vagy közepes országoknak kellene alkalmazkodniuk. Ha pedig az USA és az EU képes szabadkereskedelmet kialakítani egymás között, majd pedig ahhoz több országot is magához vonzani, akkor egy idő után az ebből való kimaradás költsége magas lehet. Ez kiterjedhet a WTO-tagok teljes körére, de az már nyilván nem a mostani WTO lesz, amely egyre mozgásképtelenebb. A transzatlanti liberalizálás melletti amerikai és európai érvek nyilvánvalóak. Legalább ilyen izgalmas kérdés azonban, hogy mi az ezzel kapcsolatos kínai és egyéb feltörekvő térségek álláspontja és stratégiája. E szempontokat a magyar gazdaságpolitikai és külpolitikai döntéshozatal, illetve a magyar érdekek megfogalmazása során is maximálisan figyelembe kell venni.
Novák Tamás
