A július 15-i sikertelen puccskísérlet, és az azt követő politikai tisztogatás élénken foglalkoztatja a világsajtót, nem is alaptalanul. Törökország a NATO második legnagyobb hadseregét tudhatja magáénak, a világ legnagyobb gazdaságát tömörítő G-20 tagja, és geopolitikai szempontból is stratégiai szereppel bír, így a török belpolitikai eseményeknek komoly külpolitikai és gazdasági kihatásai is lehetnek.
A puccs előzményei részben jól ismertek, egyes elemei viszont továbbra sem teljesen tisztázottak. Törökországban nagy hagyománya van a katonaság politikai beavatkozásának, a 20. század második felében szinte minden évtizedre jutott egy puccs. A hadsereg, bár olykor erőszakos módszereket alkalmazva, de kétségkívül stabilizáló szerepet játszott a modern török államiság történetében. A mostani puccskísérlet azonban viszonylag stabil belpolitikai helyzetben, az országgyűlési választásokat követő évben történt, ahol – második próbálkozásra ugyan –, de ismételten stabil többséget szerzett a mérsékelt iszlamista irányzatú AKP. Persze a hadsereg beavatkozásának nem csak az instabilitás, de a szekularizált állam veszélybe kerülése is lehet beavatkozási alapja, amint az 1997-ben történt, és amint azt kezdetben sokan most is feltételezték. A hivatalos magyarázat azonban egyértelműen a szintén vallási alapokon álló, a közigazgatásban is meghatározó szereppel bíró Gülen-mozgalmat nevezte meg felelősként, amely a kiszorítására az elmúlt években indult politikai akciókra adott válaszként próbálkozott a katonai hatalomátvétel kétségbeesett eszközével.
A gülenistákkal történő leszámolás láthatólag előre eltervezetten, de a sikertelen puccs kínálta váratlan lehetőséget kihasználva, példátlan gyorsasággal és alapossággal megy végbe. Bár a hivatalos kommunikáció szerint mindez nem befolyásolja a török gazdaság működését, valójában mind rövid-, mind középtávon vannak érezhető negatív következményei.
Nyilvánvaló, hogy egy esetleges sikeres puccs mindenképpen súlyosabb közvetlen hatásokkal járt volna, hiszen a hatalomátvételt követő belpolitikai bizonytalanság a gazdaságot is alapjaiban érintette volna. Még inkább fenyegető lett volna a puccs nyomán kialakuló polgárháború, amennyiben a viszonylag szilárd társadalmi bázissal rendelkező jelenlegi kormánypárt, a hozzá hű fegyveres erőkre támaszkodva megpróbálja visszaszerezni a hatalmat. Ehhez képest a mostani szcenárió közvetlen gazdasági hatásai valóban elenyészőek. Bár a török líra árfolyama a dollárhoz képest történelmi mélypontra esett, és a Standard & Poor’s hitelminősítő még mélyebbre taszította Törökországot a bóvli kategóriába, összességében ez még valóban elhanyagolható lenne.
A puccs leverését követő brutális tisztogatások és a bevezetett három hónapos szükségállapot azonban komolyabb negatív gazdasági hatásokkal is bírhat. Törökország egyik legjelentősebb gazdasági ágazata a turizmus, amely a GDP-hez való hozzájárulása (közel 5százalék, azaz évi 30 milliárd dollár) mellett a török foglalkoztatás szempontjából is jelentős (fél millió közvetlen, és több mint kétmillió közvetett munkahely). Az elmúlt évben jelentősen visszaesett a turisták száma, nem csak az isztambuli és ankarai terrorista-támadások miatt, de az orosz harci-repülőgép lelövését követően bevezetett orosz ellenintézkedéseknek hatásai is – ez egymagában 3-4 millió orosz turista kiesését jelentette. A puccsot megelőző hetek látványos külpolitikai fordulata, az orosz (és izraeli) kapcsolatok rendezése, részben ennek a negatív hatásnak a kiküszöbölését célozta. Összességében elmondhatjuk, hogy a szükségállapot hatására várhatóan kevesebb turista érkezik az uniós országokból, viszont ezt kompenzálhatják a visszatérő orosz turisták. Vagyis a helyzet itt talán nem romlik – de nem is javul a kívánt mértékben.
Komolyabb lehet a helyzet a tőkeáramlások kapcsán. Törökországban az elmúlt másfél évtized gyors gazdasági fellendülése jelentős részben a beáramló külföldi tőke támogatásával ment végbe. Az ország folyó fizetési mérlege tartósan öt százalék feletti deficitet mutatott. Ennek finanszírozásában a működő-tőke (FDI) korábban jelentős szerepet játszott, hiszen a kétezres évek elején – az EU-s csatlakozási tárgyalások megindulásához is köthetően – Törökország kedvelt beruházási területévé vált a multinacionális vállalatoknak. Az elmúlt években azonban – az európai gazdaságok válsága mellett a romló török politikai és gazdasági feltételeknek is köszönhetően – az FDI helyét egyre inkább a „forró tőkének” is nevezett portfolió befektetések vették át, ami elsősorban a magasan tartott török kamatlábakkal volt biztosítható. A finanszírozásnak ez a módja azonban meglehetősen bizonytalan és volatilis, és a már említett valutaárfolyam-esés és hitelminősítői leértékelés negatívan hat vissza ezekre a finanszírozás költségeire is.
Törökország stratégiai helyzetének köszönhetően kitüntetett helyzetben van mind az Európai Unió, mind az Egyesült Államok viszonylatában: az EU-nak a migránsválság rendezése kapcsán, az USÁ-nak a szíriai rendezés, és tágabb értelemben a közel-keleti térségben betöltött pozíciója miatt szüksége van a török együttműködésre. Ez rövidtávon mindenképpen nagyobb mozgásteret eredményez a török kormányzatnak a belpolitikai kérdéseknek a jogállami keretekkel nem feltétlenül egyező megoldására. Hosszabb távon azonban a kapcsolatok megromlásának komoly negatív kihatása lehet a török gazdaság teljesítményére.
Szigetvári Tamás
(az írás a Világgazdaság 2016. július 27-i számában jelent meg)
