A gazdasági növekedés és a makro pénzügyi stabilitás minden egészségesen fejlődő gazdaság kettős alappillére, de azt tapasztalhatjuk világszerte, hogy e két követelmény egyidejű megvalósítása igen nehéz. A legutóbbi, 2008-09-es válságban és utána is megfigyelhettük, hogy mind a növekedéssel, mind a pénzügyi egyensúlyhiányok kezelésével baj van Európában. A 2015. decemberi párizsi klímacsúcs után újra előtérbe került a dilemma, hogy a stabilitás-, vagy a növekedésorientált gazdaságpolitika vezethet-e sikerre. Közvetlenül egyik sem képes választ adni az ökoszociális fejlődés alapkérdéseire. A két irányvonal együttes figyelembevétele azonban közelebb vezethet a probléma kezeléséhez. A 2015. decemberi csúcs visszhangjainak több ponton egyetértő megállapításait összegezzük, a korábbi, történelmi dimenziójú elemzések tükrében.
A német, osztrák, holland gazdaságpolitika szerint a stabilitásorientált irányvonal biztosíthatja leginkább a gazdaság jó működésének feltételeit. (Jelszószerűen: „stabilitással a növekedésért”). Ennek igazolását abban látják, hogy a pénzügyi konszolidáció és stabilizáció bázisán, alacsony infláció mellett, érdemesebb és kiszámíthatóbb megtakarítani és beruházni. A versenytársakhoz képest alacsonyabb költségnövekedés nagyobb jövedelmezőséget és jobb versenyképességet biztosít. A francia és mediterrán irányvonal sokáig a növekedés ösztönzésére helyezte a hangsúlyt, vállalva a nagyobb államháztartási deficitet és nemzetközi fizetésimérleg-hiányt, valamint a gyakran magasabb ütemű inflációt is. E mögött az a koncepció állt, hogy az államnak a növekedésösztönzésre kell koncentrálnia a beruházások növelése és a munkahelyteremtés érdekében. Ha nincs elegendő saját forrás, akkor hitelfelvétellel, adósságnövelés árán is lehet konjunktúrát ösztönözni. Abban a reményben költekeztek túl és adósodtak el az államok, hogy a pótlólagos növekedés hasznából több állami bevétel, főleg adóbevétel keletkezik, amelyből vissza lehet fizetni a hiteleket és szanálni a költségvetést, s egyúttal a magasabb ütemű növekedés haszna is megmarad. (Jelszó: „Növekedéssel a stabilitásért”). Ismeretes, hogy ez utóbbi koncepció nem vált be. Az államháztartási deficitek tartóssá váltak és kumuláltan nagy adósságállományok alakultak ki. Korunkban a pénzügyi egyensúlyhiányok nem csak nem növelhetők, de csökkentésükre van szükség, mert a magas adósságteher csökkenti a növekedés és fejlesztés forrásait, ezért a pénzügyi konszolidáció elengedhetetlenné vált.
Negyedszázaddal ezelőtt Európa nyugati felében és a kelet-közép-európai országokban egyaránt nagy várakozásokkal, reményekkel és illúziókkal tekintettek a rendszerváltás nyomán létrejött új helyzetre, amelyre nem voltak, nem lehettek megfelelően felkészülve. A nyugat-európai országok alkalmazkodó politikai partnereket, a vállalatok új, olcsó, kedvező termelési telephelyeket és könnyen meghódítható új piacokat reméltek Kelet-Közép-Európában. A térség keleti felének országai pedig gyors felzárkózásban, mielőbbi integrációban és a Nyugathoz hamar közelítő életszínvonalban bíztak, s azt remélték, hogy mindez nagyobb megrázkódtatások, bizonytalanságok és túl nagy áldozatok nélkül elérhető.
25 évvel később, 2015-ben megállapítható, hogy az átalakulás terhei és költségei a vártnál nagyobbak lettek Kelet-Közép-Európában. A maastrichti követelmények a pénzügyi fegyelem és stabilitás terén állítottak fel kemény mércét, különösen az államháztartási hiánnyal és az adósságállománnyal kapcsolatban, amelyet jelenleg a legtöbb nyugati EU-tagország, sőt az euróövezet átlaga sem tud teljesíteni. Érdekes, bíztató tény, hogy a kelet-közép-európai országok a költségvetési hiány és az adósság terén jobban teljesítenek, mint a nyugat-európai országok többsége.
Gazdasági, pénzügyi téren valamennyi kelet-közép-európai ország fő feladatai közé tartozik, miként lehetne egyszerre biztosítani a fenntartható, hosszú távon stabil, jó (javuló) struktúrában végbemenő, környezetbarát és versenyképes fejlődés keretfeltételeit a pénzügyi fenntarthatóság, majd a fiskális és monetáris stabilitás egyidejű megteremtésével együtt. A pénzügyi stabilizáció ugyanakkor nem épülhet restrikcióra, az előbbit csak tartós fejlődés bázisán lehet megvalósítani. A kelet-közép-európai országokban szerves, a saját adottságoknak megfelelő fejlesztési stratégiákat kell kidolgozni és azok megvalósíthatóságának feltételeit biztosítani. A 2008-09-es válságban újra bebizonyosodott, hogy a szociális piacgazdaság stratégiájának két alapértéke, a valutastabilitás és a szolid, kiegyensúlyozott állami költségvetés elengedhetetlen a válságok elkerüléséhez.
Az adósságállomány GDP-hez viszonyított arányát tekintve Kelet-Közép-Európa – Magyarország is – jobban áll, mint az euróövezet átlaga. Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában az állami adósságállomány/GDP-arány jóval a maastrichti 60 százalékos küszöbérték alatt van, Magyarország állami adósságállománya 75 százalék felett van, míg az euróövezet átlaga 90 százalék feletti adósságot mutat. Az adósságleépítés folytatódik a visegrádi térségben. Ez a tény felértékeli a kelet-közép-európai országokat a befektetők számára és különösen jelentős az a tény, hogy egyszerre valósul meg a stabilitásorientált gazdaságpolitika és az EU-átlagot jóval meghaladó gazdasági növekedés. (Magyarországon a növekedés üteme jelenleg az EU-átlagnak több mint kétszerese).
Kelet-Közép-Európa gazdasági, pénzügyi pozícióinak javításához átfogó, a fenntartható fejlődés feltételrendszerét megteremtő gazdaságpolitikára van szükség. Kelet-Közép-Európa felemelkedésének kulcstényezőire kell összpontosítani. Tartós fejlődést kell beindítani, a növekvő gazdaságban keletkező jövedelemnövekedés alapot teremthet a hazai megtakarításokra, amelyeket minél hatékonyabb hazai reál (termelési) beruházásokra kell fordítani. Ésszerű szabályozással biztosítani kell, hogy a termelés profitrátája magasabb legyen, mint a hitelkamatok.
Az államháztartás és a gazdasági növekedés alakulásáról az Eurostat 2015. novemberi adatai szerint megállapíthatjuk, hogy 2015-ben két ország zár államháztartási többlettel az EU-ban: Németország és Észtország. Luxemburg nulla szaldóval zár. A legnagyobb államháztartási hiányt Görögországban, Horvátországban, Spanyolországban, Nagy-Britanniában és Franciaországban találjuk. Magyarországon és a visegrádi országokban az államháztartási deficit mindenütt jóval a maastrichti 3 százalékos küszöbérték alatt van. Csehországban a hiány 1,9 százalék, Magyarországon 2,3 százalék, ami nemzetközi összehasonlításban igen jónak mondható. 2016-ban a jelenlegi előrejelzések szerint Németország, Észtország és Luxemburg zár államháztartási többlettel. A visegrádi országokban a hiány az előrejelzések szerint 3 százalék alatti lesz, Magyarországon tovább csökken 2,1 százalékra, ami az államháztartás tartós javuló tendenciáinak folytatódását jelenti. A gazdasági növekedés üteme kiemelkedően magas Lengyelországban: 2015-ben és 2016-ban is 3,5 százalék várható. Magyarországon a gazdasági növekedés üteme 2015-ben 2,9 százalék, 2016-ra az Eurostat 2,2 százalékos növekedést jelez előre.
Évtizedünk közepén megállapítható, hogy a stabilitásorientált, kiegyensúlyozott államháztartás felé haladó és egyúttal a gazdasági fejlődést ösztönző, a tartós növekedési pályára állítást megvalósító konzisztens gazdaságpolitikai stratégia vezethet sikerre. E stratégia központi eleme a vállalati innovációk bevezetésének ösztönzése, a termék- és technológiafejlesztés, valamint a folyamatirányítás összekapcsolása. A szerves fejlődés megalapozásának döntő tényezője a humán erőforrás fejlesztése, ez a hatékony foglalkoztatás-növelés bázisa. A közoktatás, a tudomány, a kutatás-fejlesztés, a kultúra és az innováció egységes láncolatot alkotva, együtt határozza meg az országok fejlesztési kilátásait. Ezekre a területekre a két világháború között éppen a világgazdasági válság körüli években Magyarország és Finnország költöttek relatíve a legtöbbet, akkori nemzeti jövedelmük mintegy 15 százalékát. (Ez a jelenlegi GDP-adatokkal nem hasonlítható össze, de a jelenlegi kiadásoknál nagyságrendileg nagyobb arányt jelentett).
Korunkban az országok felemelkedése és versenyképessége négy fő terület fejlődésétől függ: 1. az egészségügy, 2. az oktatás, tudomány, kutatás-fejlesztés és innováció, 3. az infrastruktúra, különösen a közlekedés és az információs és kommunikációs technológia, 4. a környezetgazdaság fejlődési dinamikájától. 32 ország több évtizedes adatsorai bizonyítják, hogy mindazok az országok felemelkedtek, amelyek ezeket a kulcsterületeket dinamikusan fejlesztették és mindazok hanyatlottak, amelyek ezeket elhanyagolták. E négy terület Kelet-Közép-Európában és különösen Magyarországon rendkívül gyengén finanszírozott, még a hasonló fejlettségű országok átlagához viszonyítva is. A felzárkózás megalapozásánál, az államháztartási kiadások tervezésénél ezzel sürgősen számolni kellene.
Kőrösi István
