A Világgazdasági Intézet blogja

Világgazdasági Intézet, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont / Institute of World Economics, Centre for Economic and Regional Studies HAS





Friss topikok

Címkék

adóharmonizáció (1) adósságfinanszírozás (4) adósságválság (2) Afrika (1) agrárkereskedelem (2) agrártermelés (1) agriculture (1) ajánló (4) alterglobalizáció (1) Amerikai Egyesült Államok (9) arab országok (1) árfolyamrendszer (1) artner annamária (23) asean (1) Asger Olesen (1) asia (1) austerity package (1) Ausztria (2) autóipar (3) automotive industry (1) bailout (1) bankia (1) bankszabályozás (2) Basel III (1) bázel (1) belső (1) belső fogyasztás (1) beruházás (1) biedermann zsuzsánna (5) bitcoin (1) Brazil (1) brazília (3) Brazília (4) brexit (1) buborék (1) business capture (1) central and eastern europe (3) chiang mai (1) China (2) cikkajánló (1) Ciprus (1) climate change (5) cmi (1) CRD IV (1) crisis (3) david ellison (4) David Ellison (1) davos (2) Deák András (5) demokrácia (1) dezséri kálmán (2) Dodd-Frank Act (1) durban (1) eastern partnership (1) Egyesült (1) Egyesült Királyság (4) elnökválasztás (4) éltető andrea (23) EMIR (1) energetika (1) eng (25) értéklánc (1) északi országok (1) EU (21) EU-büdzsé (2) euró (7) euró-csatlakozás (1) Európa (1) európai (3) Európai Bizottság (3) eurozóna (7) eurózóna (12) EU Climate Policy Framework (1) exportdiverzifikáció (1) exportorientáció (1) exportorientált növekedés (1) farkas péter (7) FDI (1) Fehér könyv Európa jövőjéről (1) feldolgozóipar (1) felháborodottak (1) felzárkózás (2) fenntarthatóság (1) financial market regulation (1) financial reform (1) fogyasztás (1) földgáz (2) franciaország (6) függetlenség (2) g20 (1) g8 (1) gazdasági növekedés (1) GGTTI (1) globális értékláncok (2) globalizáció (1) görögország (18) görög államadósság (2) greece (1) grexit (1) Grúzia (1) Hans Petersson (1) hans petersson (1) háttéranyag (1) Hegedüs Zsuzsanna (10) Horvátország (1) humán tőke (1) hun (163) Hungary (3) ifjúsági munkanélküliség (1) ingatlanbuborék (1) innováció (1) International Visegrad Fund (2) investment screening (1) iparfejlesztés (1) Irán (1) írország (1) italy (1) John Szabó (1) jubileumi konferencia (1) K+F (1) kapitalista piacgazdaság (1) kapitalizmus (1) kap reform (1) Katalónia (7) keleti partnerség (1) kelet ázsiai regionalizmus (1) Kerényi Ádám (4) kína (10) Királyság (2) kiss judit (8) klímacsúcs (1) költségvetés (2) konferencia-beszámoló (2) kornai jános (1) Kőrösi István (7) közép kelet európa (8) közös agrárpolitika (1) központosítás (1) kutatási beszámoló (1) labour (1) labour reform (1) lemaradás (1) leminősítés (1) ludvig zsuzsa (4) LULUCF (2) magyarország (5) marco siddi (1) market (1) Martin Schulz (1) Mattias Lundblad (1) menekültek (1) mezőgazdaság (2) MiFID (1) migráció (1) minimálbér (1) modellváltás (1) Moldova (1) monitoring-jelentés (1) műhelybeszélgetés (1) működőtőke (1) multipolaritás (1) munkaerőpiac (3) munkanélküliség (3) N. Rózsa Erzsébet (1) Naszádos Zsófia (5) Németország (3) nemzetközi pénzügyi rendszer (3) nemzetközi termelési rendszerek (1) népszavazás (2) novák tamás (5) növekedés (2) nyersanyag-gazdaság (1) OFDI (1) ökoszociális piacgazdaság (1) oktatás (1) olajár (1) olaszország (1) One Belt One Road (1) OPEC (1) open letter (1) oroszország (10) Orosz Ágnes (5) pénzügyi tervezet (1) Peragovics Tamás (1) Peter Golias (1) population (1) porfolioblogger (2) portfolioblogger (129) portugal (1) portugália (1) Post-Kyoto Framework (1) processes (1) public finance consolidation (1) putyin (1) rácz margit (19) recession (1) recesszió (1) Ricz Judit (3) románia (1) Románia (1) russia (1) simai mihály (4) Skócia (1) social (1) Solti Ágnes (2) somai miklós (12) spain (3) spanyolország (18) state capture (1) Szalavetz Andrea (2) szankciók (1) Szanyi Miklós (1) szegénység (1) szigetvári tamás (7) Szijártó Norbert (2) szociális világfórum (1) sztrájk (1) szunomár ágnes (9) szüriza (3) szuverén vagyonalapok (1) társulási szerződés (1) terepkutatás (1) termelési (1) területi mintázat (1) think tank kerekasztal (1) tobin adó (1) törökország (5) trade (1) ttip (1) túlzott deficit eljárás (1) Túry Gábor (4) új tagországok (1) Ukraine (2) ukrajna (5) unió (2) United States of America (1) választások (19) vállalati döntéshozatal (1) vállalati jövedelemadó (1) vállalati útonállás (1) válság (44) Vida Krisztina (4) világgazdasági fórum (1) világgazdasági kihívások (4) világgazdasági növekedés (3) világkereskedelem (4) visegrádi országok (2) Visegrad countries (2) völgyi katalin (2) Volkswagen (1) weiner csaba (2) welfare models (1) welfare state (1) Wisniewski Anna (1) world social forum (2) world trade (1) wto (1) Címkefelhő

Gondolatok a skót történelmi döntésről

2014.09.23. 11:26 Világgazdasági Intézet

Skócia mintegy háromszáz év függetlenséget, majd száz év perszonáluniót követően 1707-ben vált – vér nélkül, szerződés alapján – az Egyesült Királyság részévé. Bár az unió rengeteg előnnyel járt a skótok számára, a függetlenség vágya folyamatosan jelen volt közöttük, anélkül azonban, hogy kritikus tömeget ért volna el. Az 1970-es években fordult a kocka, ugyanis a hatalmas északi tengeri olaj-lelőhelyek feltárása lendületet adott a nagyobb önállósodás ügyének. Akkoriban sokan – elsősorban az 1934-ben alakult Skót Nemzeti Párt (SNP) képviselői – hangoztatták, hogy „ez Skócia olaja”. Kezdeményezésükre 1979-ben sor is került egy olyan tartalmú népszavazásra, amely egyelőre nem a kilépést, hanem a nagyobb önállóságot célozta meg, egy korlátozott hatáskörű skót parlament felállításának jogával. Bár ekkor az igenek kerültek többségbe, a népszavazás formai okokból (lényegében az alacsony részvételi arány miatt) elbukott. Az ún. devolúciós (hatásköröket Londonból Edinburghbe delegáló) igények azonban továbbra is jelen voltak. E folyamat következő állomása a második, 1997-ben rendezett népszavazás volt, amely már meggyőző többséget hozott az igeneknek. Ezt követően született meg az első Skócia Törvény, amelynek alapján 1999 óta létezhet skót parlament és kormány. A skót belpolitikában a függetlenséget zászlajára tűző SNP csak fokozatosan tudta növelni támogatói körét (már 2007-11 között, amikor kisebbségi kormányt alkottak, megindították a nemzeti konzultációt Skócia jövőjéről), de igazából csak a 2011-es választáson kerültek magabiztos kormányalkotó többségbe. Ezt követően kezdték meg a kampányban hangoztatott függetlenségi programjuk végrehajtását. Ennek első lépéseként David Cameron brit miniszterelnök és Alex Salmond skót első miniszter 2012-ben aláírták az Edinburghi Egyezményt, amely jogot biztosított Skóciának a népszavazás megrendezésére, és egyben kötelezettséget jelentett London számára a végeredmény elismerésére. Ezután indult útjára az „Igen” kampány, amelynek ellenpontja a „Jobb együtt” tábor volt.

Bár joggal mondhatjuk, hogy az északi tengeri olaj lobbantotta lángra a skót függetlenség ügyét, azért nem csak erről volt szó. A skótok fő problémája az volt, hogy a II. világháború óta eltelt időszak kb. felében olyan kormányok kormányozták őket Londonból – nevezetesen a konzervatívok – amelyekre ők nem szavaztak. Skócia hagyományosan munkáspárti szavazó, támogatják a széleskörűen gondoskodó jóléti államot, és ellenzik a privatizációt, illetve a piaci folyamatokat szabadjára engedő, majd időnként megszorításokra épülő gazdasági és fiskális politikát. Számukra máshol vannak a prioritások, mint London számára: a skótok fontosnak tartanák a helyi – és nem a fővárosi, valamint dél-kelet angliai – infrastruktúra fejlesztését, és erre sokkal többet szeretnének áldozni, mint amennyi a közösből jut. A társadalmi egyenlőségre is több figyelmet fordítanának, szerintük a londoni vezetés tehet arról, hogy az országban igen nagy a jövedelempolarizáció. További konfliktus-pont, hogy ők pénzpazarlásnak és etikailag is elfogadhatatlannak tartják, hogy nyugati partjaiknál hatalmas nukleáris tömegpusztító fegyver-arzenál állomásozik, amitől szeretnének megszabadulni (nem is beszélve arról, hogy sajnos többször is előfordult sugárzóanyag-szivárgás, amit London igyekezett eltussolni). 

A függetlenség melletti legfontosabb érv tehát a teljes önrendelkezés volt: jelenleg a skót kormány az adóbevételek kevesebb mint tizedéről dönt, ezt ők száz százalékra szerették volna emelni, és az önállóan kialakítandó jövedelmek alapján (amelyben az olaj- és gáztermelés adójából származó bevételek igen jelentős szerepet játszottak volna) önállóan dönteni a kiadásokról. Itt tehát nem annyira Egyesült Királyság-ellenesség jelent meg, mint inkább az a vágy, hogy Skócia jövőjéről kizárólag maguk a skótok dönthessenek.

Az elszakadás-pártiak egyébként távolról sem csak az olaj- és gázbevételekre alapozták volna az ország önállóságát. Kiemelték, hogy Skócia igen gazdag természeti és emberi erőforrásokban egyaránt. A szénhidrogének mellett kulcsszerepet játszik a halászat (a világ egyik legnagyobb lazac-kitermelői és exportőrei), az édesvízkészletek, a fakitermelés, illetve a megújuló energiaforrások. Ez utóbbi terén hatalmas potenciállal rendelkeznek (pl. víz, hullám, szélenergia), hiszen már most a villanyáram-fogyasztás 40 százaléka megújulókból származik, amit 2020-ra 100 százalékra emelnének. A természeti és épített környezet is nagyon fontos idegenforgalmi célpont (a turizmus a GDP 3 százalékát teszi ki). A humánerőforrás tekintetében joggal lehetnek büszkék világszínvonalú egyetemeikre (ingyenes a felsőoktatás), a kutatás-fejlesztési és innovációs eredményeikre, a magasan képzett munkaerőre, és a jó termelékenységi szintre. Maga a reálgazdaság is jó állapotban van Skóciában: az 1950-es években megindult nehézipari hanyatlás után sikeresen alakították át a gazdaság szerkezetét, amely ma versenyképes iparágaknak és szolgáltatásoknak (pl. elektronika, gyógyszeripar, szoftverfejlesztés, pénzügyi szolgáltatások) ad otthont.

A kétségtelenül meglévő erősségek és előnyök mellett azonban világosan látszottak a függetlenségből adódó bizonytalanságok is, amelyek közül itt legalább hármat érdemes kiemelni. Először is nem volt világos, hogy a független Skócia milyen fizetőeszközzel rendelkezne. Míg a „szakadárok” mindenképpen – megegyezés hiányában akár egyoldalúan is – megtartották volna az angol fontot, addig London ebben nem volt partner. Az eurótól egyelőre elzárkóztak (bár az EU tagjává kívántak válni), és az önálló skót valuta bevezetése sem szerepelt a hivatalos kampányban. A második kihívás a reálgazdaság terén jelentkezett, a legnagyobb pénzintézetek, valamint vezető nagyvállalatok ugyanis bejelentették, hogy az igenek győzelme esetén székhelyüket Angliába helyezik át – jelentősebb vákuumot hagyva maguk  után az ötmilliós skót piacon. Végül az önálló Skóciának a nulláról kellett volna indítania nemzetközi kapcsolatait. Ennek keretében több ezer nemzetközi szerződést kellett volna letárgyalnia, mintegy száz nagykövetséget nyitni a világ különböző pontjain, valamint be kellet volna adnia csatlakozási kérelmét egy sor nemzetközi szervezethez, amelyeknek az Egyesült Királyság részeként évtizedek óta tagja volt.

Az unió-pártiak 55 százalékos győzelmével azonban elmondható, hogy a kis Skócia a világ egyik vezető politikai, gazdasági és katonai hatalmának védernyője alatt maradhat, tovább használhatja a stabil angol fontot és élvezheti a brit piac összefonódottságából, valamint a kiépült emberi-szakmai kapcsolatokból adódó előnyöket. További pozitívum, hogy ugyan nem jelenhet meg önállóan a nemzetközi kapcsolatokban, de nem is kell azokat a semmiből felépítenie. Az együttmaradás az Egyesült Királyság szempontjából is rendkívül fontos, hiszen az ország így nem erodálódott tovább az 1922-es ír kiválást követően. Egy több mint háromszáz éve jól működő unió maradt fenn, amelynek során az Egyesült Királyság nem vesztette el lakossága nyolc, hazai termékének pedig tíz százalékát, valamint területének természeti és humán erőforrásokban gazdag egyharmadát.

A 2014. szeptember 18-i népszavazás mindenképpen történelmi jelentőségű volt Skócia, az Egyesült Királyság, sőt egész Európa szempontjából. Önmagában az a tény, hogy egy nagyobb egységhez tartozó kis nép demokratikus körülmények között dönthetett önrendelkezéséről egyértelműen modell értékű lehet Európa és a világ más térségei számára is. A történet azonban itt nem ér véget: az Egyesült Királyság egybenmaradásának záloga immár a nagyobb decentralizáció lett, amelynek Skócia mellett Wales, Észak-Írország, sőt maga Anglia is haszonélvezője kell hogy legyen. Ennek részletei a közeljövőben derülhetnek ki, az azonban már most látszik, hogy a skót népszavazás, bár nem változtatott az Egyesült Királyság térképén, annak eddigi államberendezkedését minden bizonnyal jelentősen át fogja alakítani.

Vida Krisztina

Szólj hozzá!

Címkék: népszavazás függetlenség hun portfolioblogger Skócia Egyesült Királyság Vida Krisztina

A bejegyzés trackback címe:

https://vilaggazdasagi.blog.hu/api/trackback/id/tr306723727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.