A Világgazdasági Intézet blogja

Világgazdasági Intézet, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont / Institute of World Economics, Centre for Economic and Regional Studies HAS





Friss topikok

Címkék

adóharmonizáció (1) adósságfinanszírozás (4) adósságválság (2) Afrika (1) agrárkereskedelem (2) agrártermelés (1) agriculture (1) ajánló (4) alterglobalizáció (1) Amerikai Egyesült Államok (9) arab országok (1) árfolyamrendszer (1) artner annamária (23) asean (1) Asger Olesen (1) asia (1) austerity package (1) Ausztria (2) autóipar (3) automotive industry (1) bailout (1) bankia (1) bankszabályozás (2) Basel III (1) bázel (1) belső (1) belső fogyasztás (1) beruházás (1) biedermann zsuzsánna (5) bitcoin (1) Brazil (1) brazília (3) Brazília (4) brexit (1) buborék (1) business capture (1) central and eastern europe (3) chiang mai (1) China (2) cikkajánló (1) Ciprus (1) climate change (5) cmi (1) CRD IV (1) crisis (3) david ellison (4) David Ellison (1) davos (2) Deák András (5) demokrácia (1) dezséri kálmán (2) Dodd-Frank Act (1) durban (1) eastern partnership (1) Egyesült (1) Egyesült Királyság (4) elnökválasztás (4) éltető andrea (23) EMIR (1) energetika (1) eng (25) értéklánc (1) északi országok (1) EU (21) EU-büdzsé (2) euró (7) euró-csatlakozás (1) Európa (1) európai (3) Európai Bizottság (3) eurozóna (7) eurózóna (12) EU Climate Policy Framework (1) exportdiverzifikáció (1) exportorientáció (1) exportorientált növekedés (1) farkas péter (7) FDI (1) Fehér könyv Európa jövőjéről (1) feldolgozóipar (1) felháborodottak (1) felzárkózás (2) fenntarthatóság (1) financial market regulation (1) financial reform (1) fogyasztás (1) földgáz (2) franciaország (6) függetlenség (2) g20 (1) g8 (1) gazdasági növekedés (1) GGTTI (1) globális értékláncok (2) globalizáció (1) görögország (18) görög államadósság (2) greece (1) grexit (1) Grúzia (1) Hans Petersson (1) hans petersson (1) háttéranyag (1) Hegedüs Zsuzsanna (10) Horvátország (1) humán tőke (1) hun (163) Hungary (3) ifjúsági munkanélküliség (1) ingatlanbuborék (1) innováció (1) International Visegrad Fund (2) investment screening (1) iparfejlesztés (1) Irán (1) írország (1) italy (1) John Szabó (1) jubileumi konferencia (1) K+F (1) kapitalista piacgazdaság (1) kapitalizmus (1) kap reform (1) Katalónia (7) keleti partnerség (1) kelet ázsiai regionalizmus (1) Kerényi Ádám (4) kína (10) Királyság (2) kiss judit (8) klímacsúcs (1) költségvetés (2) konferencia-beszámoló (2) kornai jános (1) Kőrösi István (7) közép kelet európa (8) közös agrárpolitika (1) központosítás (1) kutatási beszámoló (1) labour (1) labour reform (1) lemaradás (1) leminősítés (1) ludvig zsuzsa (4) LULUCF (2) magyarország (5) marco siddi (1) market (1) Martin Schulz (1) Mattias Lundblad (1) menekültek (1) mezőgazdaság (2) MiFID (1) migráció (1) minimálbér (1) modellváltás (1) Moldova (1) monitoring-jelentés (1) műhelybeszélgetés (1) működőtőke (1) multipolaritás (1) munkaerőpiac (3) munkanélküliség (3) N. Rózsa Erzsébet (1) Naszádos Zsófia (5) Németország (3) nemzetközi pénzügyi rendszer (3) nemzetközi termelési rendszerek (1) népszavazás (2) novák tamás (5) növekedés (2) nyersanyag-gazdaság (1) OFDI (1) ökoszociális piacgazdaság (1) oktatás (1) olajár (1) olaszország (1) One Belt One Road (1) OPEC (1) open letter (1) oroszország (10) Orosz Ágnes (5) pénzügyi tervezet (1) Peragovics Tamás (1) Peter Golias (1) population (1) porfolioblogger (2) portfolioblogger (129) portugal (1) portugália (1) Post-Kyoto Framework (1) processes (1) public finance consolidation (1) putyin (1) rácz margit (19) recession (1) recesszió (1) Ricz Judit (3) románia (1) Románia (1) russia (1) simai mihály (4) Skócia (1) social (1) Solti Ágnes (2) somai miklós (12) spain (3) spanyolország (18) state capture (1) Szalavetz Andrea (2) szankciók (1) Szanyi Miklós (1) szegénység (1) szigetvári tamás (7) Szijártó Norbert (2) szociális világfórum (1) sztrájk (1) szunomár ágnes (9) szüriza (3) szuverén vagyonalapok (1) társulási szerződés (1) terepkutatás (1) termelési (1) területi mintázat (1) think tank kerekasztal (1) tobin adó (1) törökország (5) trade (1) ttip (1) túlzott deficit eljárás (1) Túry Gábor (4) új tagországok (1) Ukraine (2) ukrajna (5) unió (2) United States of America (1) választások (19) vállalati döntéshozatal (1) vállalati jövedelemadó (1) vállalati útonállás (1) válság (44) Vida Krisztina (4) világgazdasági fórum (1) világgazdasági kihívások (4) világgazdasági növekedés (3) világkereskedelem (4) visegrádi országok (2) Visegrad countries (2) völgyi katalin (2) Volkswagen (1) weiner csaba (2) welfare models (1) welfare state (1) Wisniewski Anna (1) world social forum (2) world trade (1) wto (1) Címkefelhő

Merre tovább Egyesült Királyság?

2014.07.10. 14:49 Világgazdasági Intézet

Gondolatok a brit válságkezelésről, a skót függetlenségi törekvésekről és az uniós kapcsolatokról

Az Egyesült Királyság a nagy válságot megelőző másfél évtizedben összességében jó teljesítményt nyújtott: átlagban 2,6 százalékos, kiegyensúlyozott – elsősorban a magánfogyasztáson alapuló – növekedés, 2 százalék alatti infláció, magas foglalkoztatottság, viszonylag alacsony munkanélküliség, valamint jó közpénzügyi helyzet (3 százalékon belüli költségvetési hiány és kb. 45 százalékos államadósság) jellemezte. E kedvező folyamatok mellett azonban a kockázatok is jelen voltak a szigetország gazdaságában, különös tekintettel az alacsony beruházási rátára, a deficites árukereskedelemre (az Egyesült Királyság minden termékcsoportban nettó importőr volt), a pénzügyi szektor túlsúlyos szerepére (az ágazat eszközállománya a bruttó hazai termék mintegy 560 százalékára rúgott), valamint az ingatlanbuborék duzzadására. A 2008-ban begyűrűző pénzügyi és gazdasági válság hatására 2009-ben már több mint 5 százalékos volt a visszaesés, és az évekig húzódó gyengélkedés miatt a GDP csak mostanában éri el ismét a recesszió előtti szintet. A kibocsátás zsugorodása mellett a krízis magával rántotta a globális pénzügyi rendszerrel összefonódott brit bankszektort is, amelynek konszolidációja szétzilálta a közpénzügyeket (2009-ben és 2010-ben is kétszámjegyűre ugrott a hiány és meglódult az adósságállomány), miközben aggasztó társadalmi hatások – jelentős életszínvonal-esés, 5 százalék közeléből 8 százalékra növekvő munkanélküliség – is megjelentek. Mindezek a súlyos problémák kijelölték a 2010-ben hatalomra került Cameron-Clegg (konzervatív-liberális demokrata) koalíciós kormány számára a válságkezelés várható irányait, amelynek fő elemei az alábbiakban foglalhatók össze.

Politikai konszenzus volt arról, hogy a pénzintézeteket meg kell menteni, így egyetlen bank sem ment csődbe. A (még a Brown-kormány alatt megkezdett) bankkonszolidáció különböző formákat öltött, beleértve az állami irányítás alá vételt, összevonásokat, tőkeinjekciókat, rossz hitelek kiegyenlítését, külső befektetők bevonását, állami garanciavállalást. A mentőcsomag teljes keretét igen nehéz megállapítani, a különböző források eltérő nagyságrendet említenek, de talán nem alaptalan nagyjából ezermilliárd fontról (vagyis a brit GDP mintegy kétharmadáról) beszélni a bankmentések kapcsán. Mindezek eredményeként az ágazat stabilizálódott, teljes eszközállománya a GDP arányában kb. 460 százalékra szűkült.

A válságkezelés további fontos eleme volt a pénzügyi szolgáltatások átfogó reformja. Ennek jegyében a legfontosabb újdonság, hogy megvalósul a kiskereskedelmi ügyletek elkülönítése a nagy befektetési tevékenységektől („ring-fencing”), bevezetésre került a magasabb tőkemegfelelés, valamint az ún. „bail-in” rendszer is, amely baj esetén nem az államot, hanem a bank részvényeseit, befektetőit kötelezi a probléma megoldására. Emellett az új szabályozás szigorúbb makro- és mikorprudenciális felügyeletről is gondoskodik (a Bank of England szervezetén belül), továbbá büntetőjogi felelősségük is lehet a pénzügyi szektor fő döntéshozóinak túlzott kockázatok vállalása esetén.  

A krízis egyik fontos kísérőjelensége volt a hitelpiac kiszáradása, amelyet a brit központi bank a monetáris lazítás politikájával igyekezett orvosolni: az alapkamatot történelmi mélységbe, 0,5 százalékra vitte le, majd több lépcsőben összesen 375 milliárd fontnyi elektronikus pénzt pumpált a gazdaságba a „mennyiségi lazítás” jegyében. Ez utóbbi lényege, hogy a Bank of England állampapírokat vásárolt fel nagy pénzintézetektől, azzal a céllal, hogy azok forrásait más irányba, például tőzsdei befektetések, hitelezések (és így közvetve a reálgazdaság élénkítése) felé terelje.

A kormányzat az elmúlt években komoly hangsúlyt fektetett a munkapiaci helyzet javítására. A főbb intézkedések közé sorolható, hogy a munkahelykeresés rendszerét célzottabbá, személyre-szabottabbá tették, az „ifjúsági szerződés” program keretében egy sor ösztönzőben részesülhet az a munkaadó, aki 18-24 éves korú munkavállalókat foglalkoztat, jelentősen kiterjesztették a gyakornoki programokat, valamint bevezették, hogy a segélyért valamilyen munkát kell végezni.

Mindemellett a költségvetés alapos szerkezet-átalakításon esik át. Az állam újraelosztó szerepének igen jelentős leépítése megy végbe közel egy évtized alatt az eddigi eredmények, és a további tervek (ld. konvergenciaprogramok) alapján. Ennek értelmében a költségvetés a bevételi oldalon a 2011-es 40,4 százalékról 2019-re a GDP 37,6 százalékára mérséklődne, amit elsősorban adócsökkentésekkel érnek el (lényegében csak az áfa és a bankadó emelkedett az elmúlt években); miközben a kiadási oldal a 2011-es 48,9 százalékról 2019-re a GDP 37,7 százalékára zsugorodna, elsősorban az államigazgatási, valamint a szociális kiadások leépítése/visszafogása eredményeképpen. Így az évtized végére a bevételi és kiadási olló látványosan zárulna, az államháztartás egyensúlyba kerülhetne.

A sokrétű válságkezelés lassan meghozza gyümölcseit. 2013-ban a kilábalás, ezt követően pedig a fellendülés egyértelmű jelei mutatkoznak, ami az idén és jövőre is mintegy 2,5 százalékos növekedést jelent. Ennek hajtóereje elsősorban ismét a magánfogyasztás, ugyanakkor erősödnek a vállalati beruházások is. A fizetési mérleg továbbra is negatív, de javul, a munkanélküliség 7 százalék alá csökkenése várható az idén, ami – a Bank of England bejelentése alapján – magával vonja majd a fokozatos kamatemelés megkezdését, miközben az infláció 2 százalékon stabilizálódik. London 2008 óta túlzott hiány-eljárás alatt van, a jelenlegi korrekciós határidő a 2014/15-ös költségvetési év lenne, de ezt a kormány biztosan nem tudja teljesíteni (5 százalékos deficit várható). A trend azonban megfelelő, és közép-távon az említett egyensúlyi helyzet felé tart. Emellett a jelenleg mintegy 92 százalékos államadósság mérséklődése még várat magára, ugyanakkor itt is bíztató, hogy az emelkedés évről évre már csupán egy százalékpontos szemben a válság éveiben látott ijesztő mértékű növekedési ütemekkel. További előny, hogy a brit adósbesorolás, ha kisebb zökkenőkkel is, de folyamatosan a legjobb kategóriában maradt a világ valamennyi mértékadó minősítő intézeténél, és a kockázatot az is csökkenti, hogy az állam fontban, és több mint kétharmados arányban hazai szereplők felé adósodott el.

A továbbiakban a kormány tervei közé tartozik a nagy infrastruktúra-beruházások beindítása, a képzés, és a gyakornoki rendszer továbbfejlesztése, valamint a kis- és középvállalatok támogatása is. A kétségtelen eredmények mellett ugyanakkor foglalkozni kellene a mostani fellendülésben is megjelenő kockázatokkal, ideértve az ismét felpörgő ingatlanpiacot- és árakat, a City szerepét, vagy a külkereskedelmi teljesítményt is. Ezen felül az ország számára további két igen komoly kockázati tényező is jelen van: Skócia esetleges kiszakadása az Egyesült Királyságból (amiről 2014. szeptember 18-án lesz népszavazás), illetve a britek kilépése az EU-ból (amiről konzervatív választási győzelem esetén 2017 vége előtt várható referendum). Érdemes röviden áttekinteni e két lehetséges esemény következményeit az érintett felek számára.

Skóciában a függetlenségpártiak fő érvei közé tartozik a teljes fiskális önállóság megteremtése (jelenleg a náluk beszedett adóknak csak a 7 százaléka fölött rendelkeznek). Azt is hangsúlyozzák, hogy az olaj- és gázmezőkből származó bevételek (a tengeri lelőhelyeket lényegében Skóciához tartozónak tekintik), illetve a versenyképes iparágak, egyetemek és tudomány mind a lakosság életszínvonalának jelentős emelkedését eredményeznék. Végre nem London-központú, hanem a skót igényeknek megfelelő fejlesztésekre kerülhetne sor, megvalósulhatna az önálló védelem és az atomfegyverek eltávolítása az újdonsült állam területéről. Nem kellene olyan központi kormányok uralma alatt élni, amelyek programját a skót szavazók nem támogatják (az országos választásokon a skótok jellemzően munkáspárti szavazók, márpedig az elmúlt 68 évben csak 34-ben volt baloldali kormány). Az ötmilliós Skócia ugyanakkor veszíthet is a kiválással. Hosszadalmas vitáknak néznének elébe Londonnal, ami a tengeri határt és a szénhidrogén erőforrásokat illeti, valuta-bizonytalanság lépne fel (Skócia megtartaná az angol fontot, amit a Bank of England elutasít), és várhatóan munkahelyek vesznének el (a brit államigazgatási és védelmi szektorban éppúgy, mint a nagyobb piacra termelő vagy szolgáltató cégek várható áttelepülése miatt). A nulláról kellene felépíteniük nemzetközi kapcsolataikat, miközben néhány kulcspozícióból (ENSZ BT, G20) kiesnének. Csatlakozási tárgyalásokat kellene bonyolítaniuk a NATO-val és az EU-val, miközben a tagsággal járó előnyöket átmenetileg elveszítenék (nem is beszélve arról, hogy a szeparatizmust ellenző tagországok akár vétójogukkal is élhetnek a skót csatlakozást illetően!). Az Egyesült Királyság ugyanakkor semmit nem nyerne, viszont veszteségei közé lenne sorolható közjogi státuszának megváltozása és nemzetközi helyzetének meggyengülése, a GDP (9 százalékos) zsugorodása és elesés az adó- valamint szénhidrogén-bevételektől.

Közvéleménykutatások szerint a népszavazás kérdésére – „Skócia legyen-e független ország?” – 2014 júniusának végén még mindig a „nem” vezetett, ám az elmúlt hónapok fő trendje alapján az ellenzők inkább stagnáló tábora mellett a bizonytalanok aránya rohamosan csökken, és ők mind az „igen-tábort” erősítik. Így az olló szűkül, de az arány még mindig 49-37 százalék, tehát egyelőre úgy tűnik, nagyobb esély van arra, hogy Skócia nem lesz a nemzetközi jog új alanya a közeljövőben.

Bár London nem örülne Skócia kiválásának, az ország egy nagyobb egységből, az Európai Unióból való kilépést fontolgatja. Az Egyesült Királyság szempontjából a fő érvek között van az önállóság mind a külgazdasági kapcsolatokban, mind a jogalkotásban és számos politikaterületen is (pl. szociálpolitika, bevándorlás). További szempont számukra, hogy nem kellene hozzájárulni az EU költségvetéséhez, ami évente GDP-ben mérve kb. 0,5 százalékos megtakarítást jelentene. Az ellenérvek között említhető ugyanakkor az ország nemzetközi szerepének át- és valószínűleg leértékelődése, a brit piacok vonzerejének csökkenése a külső nagy befektetők szemében, de a már ott működő cégek számára is piacjutási nehézségek léphetnek fel, attól függően, milyen kapcsolatokat sikerülne kialkudni az EU-val. Kimaradnának a jogalkotásból, és a tágabban értelmezett döntéshozatalból, miközben számos területen továbbra is fennmaradna a külső alkalmazkodási kényszer. Az Unió más országaiba igyekvő brit migránsok helyzete is nehezebbé válna. Emellett várhatóan a költségvetési megtakarítás sem lenne olyan jelentős, hiszen például egy EGT-típusú megállapodás esetén a piacra jutásért cserébe be kellene fizetni bizonyos összegeket az uniós kasszába (miközben a mainál jóval csekélyebb támogatásra lennének jogosultak). A britek kiválásával szűkülne az integráció mélyítését hátráltatók tábora, bár egy kritikus hang elvesztése sem feltétlenül pozitívum. Emellett azonban az Unió csak veszítene, hiszen önmaga is meggyengülne a nemzetközi porondon mind gazdasági, mind politikai szempontból, miközben a költségvetést is nettó veszteség érné.

Egyelőre tisztázatlan, hogy pontosan mit takarna az EU szerződés 50. cikke alapján kitárgyalt kilépési megállapodás, illetve, hogy ezt követően a szigetország milyen kapcsolatot építene ki az EU-val. Egy egyszerű szabadkereskedelmi megállapodás jelentős visszalépés lenne a mostani helyzethez képest, és valószínűleg nem elégítené ki a brit gazdasági érdekeket. A svájci modell lényege, hogy több mint száz kétoldalú szerződéssel kötődik az Unióhoz, ennek vonzereje is kétséges. Szóba jön az EGT-tagság is, ám ez tele van ellentmondással, hiszen itt a négy szabadság kiterjesztéséről van szó, amelyen belül a munkaerő szabad áramlása alól várhatóan kivételt kérnének. A tagdíjat azonban itt is át kellene utalni, miközben a belső piaci szabályozásba nem szólhatnának bele. Végül a vámunió is elképzelhető lenne (ld. török modell), ám itt éppen a külgazdasági önállóságról kellene lemondani, ezért ennek nincs realitása. A majdani népszavazás előtt tehát ezeket a szempontokat is alaposan mérlegelni kell.

Összegzésként elmondható, hogy az Egyesült Királyság rendkívül súlyos és hosszú válságon van túl – a válságkezelés lassan meghozza eredményét. A növekedés beindult, a munkanélküliség csökken, a közpénzügyi trendek bíztatóak, a bankszektort sikerült talpraállítani. Bár a kedvező fejlemények mellett a belső kockázatok is kitapinthatók (ingatlanpiaci helyzet, a gazdaság szerkezetének változatlansága), az ország számára ezeken túlmenően középtávon a legnagyobb kihívás Skócia kiszakadása, valamint az európai uniós tagság feladása lenne. 

Vida Krisztina

Szólj hozzá!

Címkék: válság hun portfolioblogger Egyesült Királyság Vida Krisztina

A bejegyzés trackback címe:

https://vilaggazdasagi.blog.hu/api/trackback/id/tr746497103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.