A Világgazdasági Intézet blogja

Világgazdasági Intézet, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont / Institute of World Economics, Centre for Economic and Regional Studies HAS





Friss topikok

Címkék

adóharmonizáció (1) adósságfinanszírozás (4) adósságválság (2) Afrika (1) agrárkereskedelem (2) agrártermelés (1) agriculture (1) ajánló (4) alterglobalizáció (1) Amerikai Egyesült Államok (9) arab országok (1) árfolyamrendszer (1) artner annamária (23) asean (1) Asger Olesen (1) asia (1) austerity package (1) Ausztria (2) autóipar (3) automotive industry (1) bailout (1) bankia (1) bankszabályozás (2) Basel III (1) bázel (1) belső (1) belső fogyasztás (1) beruházás (1) biedermann zsuzsánna (5) bitcoin (1) Brazil (1) brazília (3) Brazília (4) brexit (1) buborék (1) business capture (1) central and eastern europe (3) chiang mai (1) China (2) cikkajánló (1) Ciprus (1) climate change (5) cmi (1) CRD IV (1) crisis (3) david ellison (4) David Ellison (1) davos (2) Deák András (5) demokrácia (1) dezséri kálmán (2) Dodd-Frank Act (1) durban (1) eastern partnership (1) Egyesült (1) Egyesült Királyság (4) elnökválasztás (4) éltető andrea (23) EMIR (1) energetika (1) eng (25) értéklánc (1) északi országok (1) EU (21) EU-büdzsé (2) euró (7) euró-csatlakozás (1) Európa (1) európai (3) Európai Bizottság (3) eurozóna (7) eurózóna (12) EU Climate Policy Framework (1) exportdiverzifikáció (1) exportorientáció (1) exportorientált növekedés (1) farkas péter (7) FDI (1) Fehér könyv Európa jövőjéről (1) feldolgozóipar (1) felháborodottak (1) felzárkózás (2) fenntarthatóság (1) financial market regulation (1) financial reform (1) fogyasztás (1) földgáz (2) franciaország (6) függetlenség (2) g20 (1) g8 (1) gazdasági növekedés (1) GGTTI (1) globális értékláncok (2) globalizáció (1) görögország (18) görög államadósság (2) greece (1) grexit (1) Grúzia (1) Hans Petersson (1) hans petersson (1) háttéranyag (1) Hegedüs Zsuzsanna (10) Horvátország (1) humán tőke (1) hun (163) Hungary (3) ifjúsági munkanélküliség (1) ingatlanbuborék (1) innováció (1) International Visegrad Fund (2) investment screening (1) iparfejlesztés (1) Irán (1) írország (1) italy (1) John Szabó (1) jubileumi konferencia (1) K+F (1) kapitalista piacgazdaság (1) kapitalizmus (1) kap reform (1) Katalónia (7) keleti partnerség (1) kelet ázsiai regionalizmus (1) Kerényi Ádám (4) kína (10) Királyság (2) kiss judit (8) klímacsúcs (1) költségvetés (2) konferencia-beszámoló (2) kornai jános (1) Kőrösi István (7) közép kelet európa (8) közös agrárpolitika (1) központosítás (1) kutatási beszámoló (1) labour (1) labour reform (1) lemaradás (1) leminősítés (1) ludvig zsuzsa (4) LULUCF (2) magyarország (5) marco siddi (1) market (1) Martin Schulz (1) Mattias Lundblad (1) menekültek (1) mezőgazdaság (2) MiFID (1) migráció (1) minimálbér (1) modellváltás (1) Moldova (1) monitoring-jelentés (1) műhelybeszélgetés (1) működőtőke (1) multipolaritás (1) munkaerőpiac (3) munkanélküliség (3) N. Rózsa Erzsébet (1) Naszádos Zsófia (5) Németország (3) nemzetközi pénzügyi rendszer (3) nemzetközi termelési rendszerek (1) népszavazás (2) novák tamás (5) növekedés (2) nyersanyag-gazdaság (1) OFDI (1) ökoszociális piacgazdaság (1) oktatás (1) olajár (1) olaszország (1) One Belt One Road (1) OPEC (1) open letter (1) oroszország (10) Orosz Ágnes (5) pénzügyi tervezet (1) Peragovics Tamás (1) Peter Golias (1) population (1) porfolioblogger (2) portfolioblogger (129) portugal (1) portugália (1) Post-Kyoto Framework (1) processes (1) public finance consolidation (1) putyin (1) rácz margit (19) recession (1) recesszió (1) Ricz Judit (3) románia (1) Románia (1) russia (1) simai mihály (4) Skócia (1) social (1) Solti Ágnes (2) somai miklós (12) spain (3) spanyolország (18) state capture (1) Szalavetz Andrea (2) szankciók (1) Szanyi Miklós (1) szegénység (1) szigetvári tamás (7) Szijártó Norbert (2) szociális világfórum (1) sztrájk (1) szunomár ágnes (9) szüriza (3) szuverén vagyonalapok (1) társulási szerződés (1) terepkutatás (1) termelési (1) területi mintázat (1) think tank kerekasztal (1) tobin adó (1) törökország (5) trade (1) ttip (1) túlzott deficit eljárás (1) Túry Gábor (4) új tagországok (1) Ukraine (2) ukrajna (5) unió (2) United States of America (1) választások (19) vállalati döntéshozatal (1) vállalati jövedelemadó (1) vállalati útonállás (1) válság (44) Vida Krisztina (4) világgazdasági fórum (1) világgazdasági kihívások (4) világgazdasági növekedés (3) világkereskedelem (4) visegrádi országok (2) Visegrad countries (2) völgyi katalin (2) Volkswagen (1) weiner csaba (2) welfare models (1) welfare state (1) Wisniewski Anna (1) world social forum (2) world trade (1) wto (1) Címkefelhő

Konferencia-összefoglaló: „Tíz éve az EU-ban – közös lehetőségek, eltérő fejlődés”

2014.03.29. 22:48 Világgazdasági Intézet

Az alábbiakban a „Tíz éve az EU-ban – közös lehetőségek, eltérő fejlődés” című konferenciánk összefoglalója olvasható. A március 27-én megrendezett eseményen Somai Miklós, Vida Krisztina, Meisel Sándor és Rácz Margit tartottak előadást.

Somai Miklós: Az EU 2014-2020-ra szóló közös költségvetési kerete, különös tekintettel a kohéziós és az agrárpolitikát érintő változásokra

Az előadáson elsősorban a Többéves Pénzügyi Keret (angolul Multiannual Financial Framework = MFF) kialakításában résztvevő európai uniós intézmények szerepéről, a tagországok eltérő érdekeiről, és a korábbi (2007/2013-as) keret tárgyalási folyamatával való hasonlóságokról esett szó. Az Európai Parlament a Lisszaboni Szerződésnek köszönhetően megnövekedett befolyásával élve többek között elérte, hogy az egyes költségvetési években megmaradó forrásokat át lehessen vinni a következő évre (rugalmasság). A tárgyalásokon a nettó befizető országok spórolási szándéka érvényesült: a fő keretösszegek reálértékben 3,5 (illetve a Horvátországnak járó pénz levonásával kb. 5) százalékkal csökkennek, ami példa nélküli az eddigi MFF-ek történetében. Ugyanakkor arra vigyáztak, hogy minden tagország delegációja emelt fővel állhasson az otthoni közvéleménye elé: a hétéves programban az olyan speciális rendelkezések száma, amelynek alapján egyes tagországok vagy régiók egyedi alapon kaphatnak plusz pénzeket, illetve mentesülhetnek bizonyos kötelezettségek alól, a korábbi 42-ről 53-ra emelkedik.

Bár a főösszegeket érintő változások látszólag csekély mértékűek, a valóságban igen jelentős átrendeződés indult a forrásoknak az egyes költségvetési fejezetek közötti megoszlásában. Jellemzően mindazon költségvetési fejezeteknél, ahol az új tagországoknak a kiadásokban való részesedése viszonylag nagynak mondható, komoly visszaesés tapasztalható: a kohéziós pénzek (melyeknél az újak részesedése 2010-2012 átlagában 46,5%-os volt) 8,4 százalékkal, a természeti erőforrások (vagyis az agrárpolitika) büdzséje (melyből az újak 20%-kal részesedtek) 11,3 százalékkal csökken. Ezzel szemben a versenyképességi fejezet forrásai 37,3 (ezen belül a kutatásé 40) százalékkal nőnek, miközben az újak részesedése 2010-2012 átlagában itt mindössze 8,8 (a kutatási projektekben 3,7) százalékos volt. A kutatási támogatásoknál az új tagországok igen gyenge esélyekkel indulnak a pénzek elnyeréséért, mivel – a kohéziós és az agrárpolitikával ellentétben – nincsenek előre leosztott, tagállamokhoz rendelt borítékok, és a rendelkezésre álló forrásokat egyre inkább az ún. „kiválósági központra” fogják koncentrálni. Ez utóbbi tekintetében a régi tagországok tagadhatatlan komparatív előnyökkel, jelentős fizikai és humán kapacitással, valamint hagyományosan hatékony agyelszívó képességgel rendelkeznek.

A kohéziós politikában csökken a támogatás-intenzitás, s – a Bizottság eredeti szándékával ellentétben – nem csupán a fejletlen régiók felzárkóztatására, hanem általában a régiók kihasználatlan képességeinek a feltárására, valamint versenyképességük fokozására koncentrálnak. Vagyis a fejlett régiókba is jut bőven a kohéziós forrásokból. Az agrárpolitikai reform – bár némileg csökkenti a hektáronkénti támogatásban az (elsősorban) Európa nyugati és keleti fele közötti meglévő rést – az egyszerűsített (SAPS = Single Area Payment Scheme) támogatási rendszer kivezetésének halogatásával, valamint a szabályozás „à la carte” jellegének növelésével, továbbra is jelentős versenyképességi és alkalmazkodási nyomás alatt tartja az új tagállamok termelőit.    

Vida Krisztina: A visegrádi országok tapasztalatainak összehasonlítása

A kutató a visegrádi országok elmúlt tíz éves tapasztalatainak áttekintését a jogi-intézményi szempontokkal kezdte. Az Európai Bizottság adatain alapuló diagramok jól mutatták a négyek – különösen a három kisebb visegrádi ország – gyors alkalmazkodását, és jó teljesítményét mind a belső piaci irányelvek átvétele, mind az ezzel kapcsolatos kötelezettségszegési eljárások számának alakulása tekintetében. Az uniós intézményekbe a négy ország zökkenőmentesen tagozódott be, Csehország, Magyarország és Lengyelország már egy sikeres Tanács-elnökségi perióduson is túl van, és e három ország fővárosai otthont adnak egy-egy uniós ügynökségnek is. A V4-csoport az utóbbi években egyre markánsabban lép fel közösen bizonyos integrációs kérdésekben, amelyekről rendszeresen egyeztetnek.

Az előadó a továbbiakban egy sor – az Eurostat és az Európai Bizottság adatbázisára épülő – makrogazdasági szempontot vett górcső alá. Ami a GDP-növekedést illeti, a csatlakozástól a négy ország közül három komoly lendültet kapott, miközben a magyar gazdaság éppen a belépés után veszítette el azt. A csoporttól leszakadó, lassuló magyar gazdaság így a legsúlyosabb recessziót szenvedte el 2009-ben, miközben a cseh és a szlovák GDP az uniós átlag körül esett vissza. A nagy belső piaccal és kisebb nemzetközi kitettséggel rendelkező Lengyelország megúszta a zsugorodást, de a növekedés ott is lelassult. A különböző ütemű kilábalást követően azonban a középtávú előrejelzések bíztatóak: a térségben 3-5 százalék közötti növekedés várható, ami a csatlakozás óta először jelent majd kiegyenlített bővülést a négy ország vonatkozásában. A visegrádi országok különböző tempóban zárkóznak fel az EU átlagához (egy főre jutó GDP-ben mérve), ami összességében a régió EU-átlaghoz való fokozatos közeledését, valamint a négy ország egymás közötti fejlettségi különbségeinek csökkenését is magával hozta. A regionális felzárkózás az országoshoz hasonlóan alakult: a cseh és a magyar régiók (a központi régiók kivételével) alig, míg a lengyel és a szlovák régiók jelentősebben tudtak fejlődni. Végül, ami a bérfelzárkózást illeti: itt továbbra is nagy a lemaradás, bár a V4-csoportra számított éves átlagbér 2012-ben az uniós átlagnak már nem a belépéskor mért negyede, hanem „csupán” a harmada volt.

Ezt követően a kutató olyan fontos versenyképességi mutatók alakulását elemezte, mint a foglalkoztatás, a beruházások, az uniós források felhasználása, a termelékenység, vagy az innováció. Végezetül kitért a közpénzügyi és monetáris környezetre, kiemelve, hogy a térség országaiban sikeres erőfeszítésekre került sor a válságban szétzilált költségvetések stabilizálása és az államadósságok csökkentése, vagy növekedésének visszafogása terén. Emellett egyöntetűen igen kedvező szintre süllyedt a korábban többnyire magas infláció, és ez a trend – a kibontakozó kamatkonvergenciával együtt – várhatóan a következő években is fennmarad. Mindez megteremtheti a megfelelő alapot az euró bevezetésére a három nagyobb visegrádi országban is, és nem irreális ennek dátumát az évtized végére tenni.

Meisel Sándor: A három balti ország válsága és válságkezelése

A balti államokat a gazdasági válság kitörésekor az alábbi feltételek jellemezték: gyors növekedés, eladósodással járó mesterségesen táplált magas lakossági fogyasztás, ingatlanpiaci buborék, kedvezőtlen beruházási szerkezet.  Alacsony volt a termelékenység és gyenge a versenyképesség (a két utóbbi jellemző örökölt tulajdonságnak tekinthető). Mindhárom országban rögzített árfolyamrendszert alkalmaztak, ami meghatározta a válságkezelés mikéntjét is. A válságot kiadáscsökkentéssel (költségvetési konszolidáció, szociális kiadások mérséklése, a közszféra kiadásainak a csökkentése), illetve gazdaságélénkítéssel kezelték. A gazdaságélénkítés elemei eltérőek voltak a három államban. Észtországban a beruházásokat élénkítették, a finanszírozáson javítottak, munkaerő-piaci reformot, illetve rugalmas szabályozást vezettek be. Lettországban a  hitelbővítésre helyezték a hangsúlyt, illetve a szabályozást módosították. Litvániában elosztási reformot vezettek be, és a KKV-k helyzetét javították.

A balti sikerhez több tényező járult hozzá. A kormányok gyors intézkedéseket hoztak, amelyekkel azonnal felléptek a kialakult problémákkal szemben. Az intézkedéseket úgy hozták meg a legtöbb esetben, hogy azok a jövőre orientáltak voltak, tehát az innovációt, illetve a fejlesztéseket előtérbe helyezték. Bankrendszerük konszolidációját elősegítette, hogy a bankok döntő többsége külföldi kézben van. Alacsony volt az eladósodottsági szintjük, export által vezérelt növekedést tudtak elérni, az uniós alapokat válságfinanszírozásra használták fel. A válságot követő években újból – az uniós átlaghoz képest gyorsabb, a korábbihoz képest fenntarthatóbb – növekedési pályára tértek. A válságkezelést a társadalom elfogadta, annak ellenére, hogy az intézkedések elsősorban a lakosságot érintették. Ebben közrejátszott a balti társadalmak sajátos történelmi tapasztalata és attitűdje is.

Az elért sikernek komoly ára is van. Nőtt az elszegényedés, romlott az emberi erőforrások minősége. A munkavállalók jelentős része külföldrön  vagy ingázva vállal munkát. A jövőben kockázatot jelenthet az export lanyhulhása, a munkaerőpiac rugalmatlanságainak fennmaradása.  Az elosztási és az adórendszer is kiigazításra szorul. A balti államok között a válságkezelés során nőtt a homogenitás, ebben kialakulni látszik egy ezekre az országokra érvényes modell, amely azonban gazdasági és társadalmi sajátosságaik okán  mégis unikálisnak, más uniós tagállamok által nehezen alkalmazhatónak tarható.

Rácz Margit: Válságszabályozás, európai kormányzás

A Maasstrichti Szerződésben a monetáris politika szupranacionális szintre emeléséről döntöttek. A fiskális politika nemzeti szinten maradt, a Stabilitási és Növekedési Paktum szabályai alapján nemzetközi ellenőrzés alá került az éves költségvetés egyenlegének alakulása. Az eurózóna első csaknem tízéves működése során világossá vált, hogy a tagországok között a stabilitási kultúra meglétét illetve hiányát tekintve nagy különbségek vannak a tagországok között.

A 2008-ban kitört nagy válság előtt a nemzeti keretek között maradt fiskális politika a stabilitási kultúra tartós hiánya ellenére sem akadályozta az euró nemzetközi szerepének fokozatos fejlődését. Az olcsó pénz mindent finanszírozhatóvá tett. A Lehman Brothers csődbemenetelével egy olyan pénzügyi világválság kezdődött, amikor az olcsó hitel eltűnésével a korábbi adósságfinanszírozás módok alkalmazása lehetetlenné vált.

Az eurózónában az adósságválság közös kezelésének szüksége 2010-ben a görög államadósság piaci finaszírozásának megszűnésével kezdődött. Az eurózóna vezetői úgy vélték, hogy tagállam nem mehet államcsődbe a zónán belül, mert az a közös valuta létét fenyegetné. Olyan szabályozás és főként pénzügyi forrás, amivel ki lehetett volna váltani a piaci finanszírozást, nem volt. Elkezdődik a válságkezelés, de mindig a kitört aktuális válság kezelése történik meg

2010-2013 között az eurózónában új szabályok és új pénzügyi források keletkeztek az adósságválság kezelésére. Átalakították a Stabilitási és Növekedési Paktumot az un. Hatos jogszabálycsomagban. Létrejön az európai kormányzás. Ennek keretében az Európai Bizottság minden naptári év első felében elkészíti hároméves előrejelzését és minden EU-tagország számára ajánlásokat készít a folyó hiány, az államadósság és a makrogazdasági egyensúly hány megszüntetésére. A tagország elutasíthatja ezeket a javaslatokat. De ha nem teljesül az egyensúly javulása, akkor az eurózóna tagországok az un. fordított szavazás keretében pénzbüntetéssel sújthatók, ha az ECOFIN-Tanács ezt kétharmados többséggel nem állítja meg.( Az eurózóna 1999-ben történt megalakulása óta mostanáig egyetlen országot sem sújtottak pénzbüntetéssel.) A Hatos csomag akár egész szellemisége megkérdőjelezhető. Egyrészt rendelkezik-e a Bizottság olyan tudással, aminek az alapján országspecifikus ajánlásokat adhat?! Másrészt a pénzbüntetés kiterjesztése a csomagban, nem valószínű, hogy erősíti a szupranacionális szint érdekérvényesítő képességének növekedését a korábbiakhoz képest. Szabályozási dömping bontakozott ki ebben az időszakban. Figyelemreméltó a  ,  kormányközi szinten elfogadott Fiskális Paktum. Ebben a közpénzügyi fegyelem elérésének jól mérhető eszközét tetemtettek meg, azáltal, hogy az éves költségvetés strukturális hiányának mértékét a GDP -0,5 százalékában állapították meg. Így a szokásos bevételekből kell finanszírozni a szokásos kiadásokat. Strukturálisan így biztosítható fenntartható módon a költségvetés egyensúlya.

Az eurózónaban az adósságválság nemcsak az államadósság piacról történő finanszírozásának ellelhetetlenülésében nyilvánult  meg hanem bankválság formájában is. Ez utóbbi kezelésének igénye vezet a bankunió kialakításához. A bankunió az EKB részeként jön létre. A legvitatottabb kérdés a közös bankszanálási alap létrehozatala. A bankmentésben részt kell vállalniuk az adott bank nagy befektetőinek, hitelt is vehet fel a  bank . Csak mindezek után lép be a közös szanálási alap, amit nyolc év alatt töltenek fel.

Az államadósság finanszírozásra létrejött az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM). Az ESM –be a tagországok kvóta szerint fizetnek be. Zajlik a kvóta befizetés. Az ESM rendszerét és termékeit tekintve az IMF-re hasonlít.

2014-ben lecsengőben van a válság. A 2010-2013 között kialakult új szabályok és finanszírozási formák mostanra már mutatják az eurózóna fejlődési útját a válságkezelés tapasztalatai alapján. Fiskális területen nem mélyült az integráció. De váratlan válságok estén finanszírozhatóvá vált az államadósság. Monetáris területen a bankunió létrejöttével mélyül az integráció az eurózónában. Egyetlen tagország sem került ki az eurózónából, államcsőd sem alakult ki eddig.

De egyensúlyi és reálgazdasági szempontból egyaránt jobban látható regionalizálódás van a zóna 18 tagországa között. észak-dél irányban. Megkockáztatható egy olyan megállapítás is, hogy a déli kohéziós tagállamokat több,   mint húsz év alatt sem zárkóztak fel. Nem zárható ki, hogy a kölcsönök visszafizetése nem lesz problémamentes. (Főleg Görögországban)

Az eladósodottság hosszabb ideig jelen lesz számos tagországban. Ezért akár egy évtizednyi időszakban is lassú lehet a növekedés. Ilyen körülmények között sem a fiskális fegyelem fenntartása, sem a munkanélküliség csökkentése nem lesz egyszerű feladat.  

Hegedüs Zsuzsanna

Szólj hozzá!

Címkék: válság hun EU Hegedüs Zsuzsanna konferencia-összefoglaló

A bejegyzés trackback címe:

https://vilaggazdasagi.blog.hu/api/trackback/id/tr495885113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.