Egyre gyakrabban hallani, hogy ha fél évig túlél az új görög kormány, akkor tovább is sikerülni fog. Az újonnan alakult görög kormányt alkotó mindhárom párt Európa-barát. Nagyon rövid ideig ezen az alapon azt lehetett vélni, hogy a 130 milliárd euró aktuális részei folyhatnak tovább a görög adósságfinanszírozásra. Ennek azonban az a feltétele, hogy az új görög kormány tartsa magát a megkötött szerződéshez. A kétszeri parlamenti választás és az ennek nyomán kialakult erőviszonyok azonban minden Európa-barátság mellett sem garantálják, hogy a kormánynak lesz akár néhány hónapja is, ha nem kísérli meg a hitel feltételeként meghatározott államháztartási konszolidáció fellazítását.
Az új kormány rögvest nyilatkozott is arról, hogy a konszolidáció idejét két évvel szeretnék kitolni. Ezzel sem az IMF vezetője, sem a német pénzügyminiszter nem értett egyet, és ennek azonnal hangot is adott. Mindenesetre július 2-án a trojka (az IMF, az EKB, és az EU-Bizottság képviselői) fel akarta keresni Athénban az új kormányt. Ez akár a szokásos negyedéves ellenőrző látogatás is lehetett volna. Hiszen hamarosan szüksége van a görög kormánynak a következő hitelrészlet kézhezvételére ahhoz, hogy a lejáró adósságot finanszírozni tudja. Ezt a találkozót eleve beárnyékolta a nyilatkozatháború a konszolidációs egyezmény témájában. A találkozó mégis elmarad a pénzügyminiszter és a miniszterelnök megbetegedése miatt. A július első hetében sorra kerülő EU-csúcson sem vesz részt személyesen a miniszterelnök. Mindez azt a benyomást kelti, hogy akár vis major miatt is, de húzódik a véleménykülönbség szemtől-szembe történő kirobbanása. Ez pedig akár azt is jelentheti, hogy túlhúzódik azon az időn, ami a következő lejáró adósságrész kifizetésének időpontja. Csak emlékeztetőül: a politikai válság idején a 130 milliárdból 5,2 milliárd eurót megkapott Görögország a lejáró adósság finanszírozására.
A segítséget nyújtók nem akarják, hogy államcsőd alakuljon ki Görögországban. Az új kormány sem akarja ezt, hiszen a görög lakosság bent szeretne maradni az eurózónában, ragaszkodik az euróhoz. Mindebből ebben az időpontban csak kérdések merülnek fel. Mi van, ha a trojka és az új görög kormány megegyezik a konszolidáció idejének meghosszabbításában? Ebben az esetben a Mediterránum más országai is hasonló kérésekkel fogják bombázni az EU egész döntéshozatali rendszerét. Mi van, ha nem tudnak megegyezni a görög kormánnyal, és így rövidtávon bekövetkezik az államcsőd? Ebben az esetben az Európa-barát kormány létrejöttével sem lehet benntartani a görögöket az eurózónában.
A piac, az eurózóna állampolgárai, és feltehetően politikusai is lassan hozzászoknak egy olyan korábban szokatlansága miatt elképzelhetetlen gondolathoz, hogy van út az eurózónából kifelé is. Nem biztos, hogy véglegesen, és az sem biztos, hogy egyetlen alternatíva a drachmához való visszatérés. Ahhoz, hogy a kifelé vezető utat egyáltalán részleteiben el lehessen képzelni, ki lehessen dolgozni, és meg lehessen vitatni, arra van szükség, hogy ez az alternatíva nagy valószínűségű, rövid időn belül bekövetkező, lehetséges eseménnyé váljon. A Sziriza párt bekerülése az új parlamentbe, méghozzá a második legnagyobb pártként, egy olyan politikai kényszer megjelenését jelentheti, ami a második mentőcsomag kondíciói újratárgyalásának követelését kikényszeríti az egyébként Európa-barát új koalíciós kormánytól is.
Mindezek alapján meg lehet kockáztatni, hogy az új kormány létrejöttével a görög válság kérdésében nem történt semmi. Így az új kormány létrejöttével együtt a válság mélyül tovább. Ez megkérdőjelezi az addigi válságkezelés és támogatás eredményességét éppen úgy, mint azt, hogy egy régebben meghozott rossz döntés számonkérése "elmismásolható". Ugyanis Görögországot a Maastrichti Szerződésben meghatározott öt konvergencia-kritérium teljesítésének tényleges és precíz számonkérése esetén 2001-ben nem lehetett volna az eurózóna 12. tagjaként felvenni.
A 2008 ősze óta tartó válságban egyre-másra keletkeznek olyan havaria-helyzetek, amelyek nem alakultak volna ki a papírpénzválság kirobbanása nélkül. Ezek között a válságkatasztrófák között csak egy a görög tragédia. Mindmáig a fiskális szabályok szigorítását célzó új törvények és a bajbajutott országok finanszírozását biztosító új pénzügyi alapok megteremtését igyekeztek az eurózóna politikai vezetői a válságra adott megnyugtató válaszként biztosítani. Embert próbáló munka volt. De nem volt sikeres. Nem lett kisebb a válság, és nincs gyógyító megoldás a közeljövő katasztrófahelyzeteire sem. Mindezért itt az ideje kiválasztani az integráció jövője szempontjából a legrelevánsabb kérdést, vagy kérdéseket, és erre, illetve ezekre keresni és a lehető leggyorsabban megtalálni az adekvát választ, válaszokat. Feltehető, hogy az integráció jövője szempontjából az euró megmaradásának biztosítása az egyetlen stratégiai kérdés. Ehhez pedig egyre növekvő valószínűséggel az eurózóna esetleg többkörös regionalizálására lesz szükség, mert a szinte egy évtizedre befagyasztott mélyülést gyorsított ütemben kellene megvalósítani a fiskális uniótól egészen a politikai unióig. Ilyen mélyülést - 17 országgal -biztosan nem lehet, még látszatra sem megoldani.
Rácz Margit
