A Világgazdasági Intézet blogja

Világgazdasági Intézet, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont / Institute of World Economics, Centre for Economic and Regional Studies HAS





Friss topikok

Címkék

adóharmonizáció (1) adósságfinanszírozás (4) adósságválság (2) Afrika (1) agrárkereskedelem (2) agrártermelés (1) agriculture (1) ajánló (4) alterglobalizáció (1) Amerikai Egyesült Államok (9) arab országok (1) árfolyamrendszer (1) artner annamária (23) asean (1) Asger Olesen (1) asia (1) austerity package (1) Ausztria (2) autóipar (3) automotive industry (1) bailout (1) bankia (1) bankszabályozás (2) Basel III (1) bázel (1) belső (1) belső fogyasztás (1) beruházás (1) biedermann zsuzsánna (5) bitcoin (1) Brazil (1) brazília (3) Brazília (4) brexit (1) buborék (1) business capture (1) central and eastern europe (3) chiang mai (1) China (2) cikkajánló (1) Ciprus (1) climate change (5) cmi (1) CRD IV (1) crisis (3) david ellison (4) David Ellison (1) davos (2) Deák András (5) demokrácia (1) dezséri kálmán (2) Dodd-Frank Act (1) durban (1) eastern partnership (1) Egyesült (1) Egyesült Királyság (4) elnökválasztás (4) éltető andrea (23) EMIR (1) energetika (1) eng (25) értéklánc (1) északi országok (1) EU (21) EU-büdzsé (2) euró (7) euró-csatlakozás (1) Európa (1) európai (3) Európai Bizottság (3) eurozóna (7) eurózóna (12) EU Climate Policy Framework (1) exportdiverzifikáció (1) exportorientáció (1) exportorientált növekedés (1) farkas péter (7) FDI (1) Fehér könyv Európa jövőjéről (1) feldolgozóipar (1) felháborodottak (1) felzárkózás (2) fenntarthatóság (1) financial market regulation (1) financial reform (1) fogyasztás (1) földgáz (2) franciaország (6) függetlenség (2) g20 (1) g8 (1) gazdasági növekedés (1) GGTTI (1) globális értékláncok (2) globalizáció (1) görögország (18) görög államadósság (2) greece (1) grexit (1) Grúzia (1) Hans Petersson (1) hans petersson (1) háttéranyag (1) Hegedüs Zsuzsanna (10) Horvátország (1) humán tőke (1) hun (163) Hungary (3) ifjúsági munkanélküliség (1) ingatlanbuborék (1) innováció (1) International Visegrad Fund (2) investment screening (1) iparfejlesztés (1) Irán (1) írország (1) italy (1) John Szabó (1) jubileumi konferencia (1) K+F (1) kapitalista piacgazdaság (1) kapitalizmus (1) kap reform (1) Katalónia (7) keleti partnerség (1) kelet ázsiai regionalizmus (1) Kerényi Ádám (4) kína (10) Királyság (2) kiss judit (8) klímacsúcs (1) költségvetés (2) konferencia-beszámoló (2) kornai jános (1) Kőrösi István (7) közép kelet európa (8) közös agrárpolitika (1) központosítás (1) kutatási beszámoló (1) labour (1) labour reform (1) lemaradás (1) leminősítés (1) ludvig zsuzsa (4) LULUCF (2) magyarország (5) marco siddi (1) market (1) Martin Schulz (1) Mattias Lundblad (1) menekültek (1) mezőgazdaság (2) MiFID (1) migráció (1) minimálbér (1) modellváltás (1) Moldova (1) monitoring-jelentés (1) műhelybeszélgetés (1) működőtőke (1) multipolaritás (1) munkaerőpiac (3) munkanélküliség (3) N. Rózsa Erzsébet (1) Naszádos Zsófia (5) Németország (3) nemzetközi pénzügyi rendszer (3) nemzetközi termelési rendszerek (1) népszavazás (2) novák tamás (5) növekedés (2) nyersanyag-gazdaság (1) OFDI (1) ökoszociális piacgazdaság (1) oktatás (1) olajár (1) olaszország (1) One Belt One Road (1) OPEC (1) open letter (1) oroszország (10) Orosz Ágnes (5) pénzügyi tervezet (1) Peragovics Tamás (1) Peter Golias (1) population (1) porfolioblogger (2) portfolioblogger (129) portugal (1) portugália (1) Post-Kyoto Framework (1) processes (1) public finance consolidation (1) putyin (1) rácz margit (19) recession (1) recesszió (1) Ricz Judit (3) románia (1) Románia (1) russia (1) simai mihály (4) Skócia (1) social (1) Solti Ágnes (2) somai miklós (12) spain (3) spanyolország (18) state capture (1) Szalavetz Andrea (2) szankciók (1) Szanyi Miklós (1) szegénység (1) szigetvári tamás (7) Szijártó Norbert (2) szociális világfórum (1) sztrájk (1) szunomár ágnes (9) szüriza (3) szuverén vagyonalapok (1) társulási szerződés (1) terepkutatás (1) termelési (1) területi mintázat (1) think tank kerekasztal (1) tobin adó (1) törökország (5) trade (1) ttip (1) túlzott deficit eljárás (1) Túry Gábor (4) új tagországok (1) Ukraine (2) ukrajna (5) unió (2) United States of America (1) választások (19) vállalati döntéshozatal (1) vállalati jövedelemadó (1) vállalati útonállás (1) válság (44) Vida Krisztina (4) világgazdasági fórum (1) világgazdasági kihívások (4) világgazdasági növekedés (3) világkereskedelem (4) visegrádi országok (2) Visegrad countries (2) völgyi katalin (2) Volkswagen (1) weiner csaba (2) welfare models (1) welfare state (1) Wisniewski Anna (1) world social forum (2) world trade (1) wto (1) Címkefelhő

A Chiang Mai Kezdeményezés (CMI) multilateralizálása

2012.06.08. 07:55 Világgazdasági Intézet

 
A kelet-ázsiai gazdasági regionalizmus egyik érdekessége, hogy az államok közötti együttműködés először a pénzügy és nem a kereskedelem területén bontakozott ki. De minderre magyarázatként szolgálhatnak a következő tények: (1) az 1997/98-as ázsiai pénzügyi válságnak elsődleges szerepe volt a kelet-ázsiai regionalizmus kibontakozásában, (2) a kelet-ázsiai kereskedelmi integráció – államközi egyezmények (pl: FTA) nélkül is – dinamikusan fejlődött.
 
A kelet-ázsiai országok különböző pénzügyi intézkedései közül az alábbiakban a Chiang Mai Kezdeményezéssel (CMI) foglalkozom részletesebben. A CMI, amelyet az ASEAN+3 (ASEAN + Kína, Japán, Dél-Korea) országok pénzügyminiszterei 2000-ben hoztak létre, bilaterális valuta-swap egyezmények rendszerét foglalta magában. A CMI felállításának elsődleges célja az 1997/98-as ázsiai pénzügyi válsághoz hasonló valutakrízisek elkerülése és az IMF hitelezési tevékenységének kiegészítése volt. A CMI létrejöttének előzményeként szükséges megemlítenünk, hogy Japán 1997-ben – még az ázsiai pénzügyi válság kitörése előtt – egy Ázsiai Monetáris Alap megalapítására tett javaslatot, amely azonban az Egyesült Államok és az IMF ellenzése miatt nem valósulhatott meg. A CMI fejlesztése, ugyan 2000-től fogva folyamatosan napirendi témaként szerepelt a résztvevő országok közötti tárgyalásokon, mégis lassan haladt előre. Mindenre magyarázatként szolgálhat egyrészt az ázsiai pénzügyi válság utáni gyors gazdasági fellendülés, (ami mérsékelte a CMI aktiválása iránti esetleges igényeket), másrészt a Japán és Kína közötti ellentét.
 
2007-ben a CMI-ban résztvevő nyolc ország - Japán, Kína, Dél-Korea, Szingapúr, Malajzia, Indonézia, Thaiföld, Fülöp-szigetek - között összesen tizenhat bilaterális valuta-swap egyezmény létezett, amelyek értéke elérte a 80 milliárd dollárt. Az egyes országok a szerződésben szereplő összeg 20 százalékának automatikus lehívására voltak jogosultak. A 20 százalék feletti részt csak az IMF által előírt program végrehajtásával vehették volna igénybe. A CMI fejlesztésének központi kérdése a multilateralizálásának módja volt, amelyről 2006-ban az ASEAN+3 pénzügyminiszterek a következőképpen döntöttek: a bilaterális egyezményeket egyetlen multilaterális valuta-swap egyezmény váltsa fel. 2008 májusában az ASEAN+3 pénzügyminiszterek a multilaterizált CMI (CMIM) méretét 80 milliárd dollárban, és az ASEAN és a három északkelet-ázsiai ország (Kína, Japán, Dél-Korea) CMIM-hez való hozzájárulását 20:80 arányban rögzítették.
 
A 2008 végén kitört globális válság jelentősen felgyorsította a CMI évekig elhúzódó, lassú fejlesztési folyamatát. 2009 februárjában az ASEAN+3 pénzügyminiszterek a CMIM méretét 80 milliárdról 120 milliárd dollárra növelték, valamint a multilateralizálás mielőbbi megvalósítása érdekében független regionális felügyeleti szerv felállításáról is döntöttek. Három hónappal később, a globális válság, mint külső kényszerítő tényező hatására Kína és Japán is egyezségre tudott jutni a hozzájárulásuk mértékéről, amely korábban a közöttük lévő vita tárgyát képezte. Kína azt szerette volna, hogy mindketten egyenlően járuljanak hozzá az alaphoz, míg Japán egyedül kívánt a legnagyobb hozzájáruló lenni. Végül mindkét ország kívánsága teljesült: Kína Hongkonggal együtt 38,4 milliárd dollárral járult hozzá a CMIM-hez, éppen annyival, mint Japán. Dél-Korea 19,2 milliárd dollárral támogatta a CMIM-et. A maradék 20 százalékot az ASEAN tagállamok bocsájtották rendelkezésre. A már korábban javasolt független regionális felügyeleti szervről azonban nem született végleges megállapodás, ami nem mást, mint a Kína és Japán közötti egyet nem értés további meglétét jelezte.
 
A nyitott kérdés ellenére az ASEAN+3 országok 2009. december 24-én aláírták a CMIM Egyezményt, amely 2010. március 24-én lépett hatályba. Majd május elején, az ASEAN+3 pénzügyminisztereknek sikerült megegyezniük a tervezett regionális felügyeleti szerv létrehozásáról is, amely az ASEAN+3 Makrogazdasági Kutatási Hivatal (AMRO) nevet kapta. Az AMRO székhelyéül Szingapúrt választották. A regionális felügyeleti szerv feladata a régióban található országok gazdasági helyzetének folyamatos megfigyelése, amely elősegíti a kockázatok korai felismerését és a CMIM hatékony döntéshozatalát és cselekvési terveinek végrehajtását. A regionális felügyeleti szerv csak 2011 májusában kezdte meg a működését. A késedelem oka a kínai-japán ellentétekben gyökerezik. 2010 novemberében Kína visszautasította az AMRO élére jelölt japán szakember kinevezését, és így a vezetőválasztásra csak egy félévvel később, 2011 májusában kerülhetett sor. A hosszan elhúzódó egyeztetést lezáró kínai-japán kompromisszum eredményeként a kínai Wei Benhua töltötte be az AMRO igazgatói tisztségét a szervezet működésének első évében. 2012. május 27-én a japán Yoichi Nemoto váltotta fel kínai elődjét a vezetői székben. 2012 májusában pedig az AMRO vezetőváltása mellett újabb fejlemények történtek a CMIM-mel kapcsolatosan. Az ASEAN+3 pénzügyminiszterek és jegybankvezetők – tekintettel a romló nemzetközi pénzügyi/gazdasági környezetre – a CMIM méretének 120 milliárdról 240 milliárd dollárra való növeléséről (a hozzájárulás arányai nem változtak), illetve az IMF program nélkül lehívható összeg arányának 30 százalékra (2014-re, 40 százalékra) történő emeléséről döntöttek.
 
A 2010-ben életre hívott CMIM – mind méretét mind infrastruktúráját tekintve – jóval nagyobb jelentőséggel bír, mint a CMI. Ugyanakkor a likviditáshoz való hozzáférés nem lett egyszerűbb a CMIM-ben sem. A tagországok a pénzüket nem egy közös alapban helyezik el, hanem pénzügyi segítségnyújtásra vállalnak kötelezettséget. IMF-megállapodás nélkül pedig a lehívható összegnek csak 20 (30) százaléka elérhető a tagországok számára. Mindez szerepet játszott abban, hogy eddig egyetlen ASEAN+3 ország sem élt a CMI és CMIM által biztosított likviditással. Így felmerülhet az a kérdés, hogy mekkora a CMIM gyakorlati jelentősége? A CMIM mérete eltörpül az IMF-é mellett, és annyi bizonyos, hogy a CMIM csak kiegészítheti az IMF tevékenységét, de nem válthatja fel azt. Bár ez megnyilvánult az ASEAN+3 országok által megfogalmazott célkitűzésekben is. Jelenleg a CMIM mind méretében, mind intézményi infrastruktúrájában még messze áll a korábban már javasolt Ázsiai Monetáris Alaptól. A CMIM jövőbeli fejlődése a két legnagyobb hozzájáruló, Japán és Kína közötti együttműködés sikerességétől, illetve a nemzetközi pénzügyi/gazdasági helyzet alakulásától függ majd.
 
 
Völgyi Katalin
 

Szólj hozzá!

Címkék: hun asean chiang mai portfolioblogger cmi völgyi katalin kelet ázsiai regionalizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://vilaggazdasagi.blog.hu/api/trackback/id/tr264570930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.