A Világgazdasági Intézet blogja

Világgazdasági Intézet, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont / Institute of World Economics, Centre for Economic and Regional Studies HAS





Friss topikok

Címkék

adóharmonizáció (1) adósságfinanszírozás (4) adósságválság (2) Afrika (1) agrárkereskedelem (2) agrártermelés (1) agriculture (1) ajánló (4) alterglobalizáció (1) Amerikai Egyesült Államok (9) arab országok (1) árfolyamrendszer (1) artner annamária (23) asean (1) Asger Olesen (1) asia (1) austerity package (1) Ausztria (2) autóipar (3) automotive industry (1) bailout (1) bankia (1) bankszabályozás (2) Basel III (1) bázel (1) belső (1) belső fogyasztás (1) beruházás (1) biedermann zsuzsánna (5) bitcoin (1) Brazil (1) brazília (3) Brazília (4) brexit (2) buborék (1) business capture (1) central and eastern europe (3) chiang mai (1) China (2) cikkajánló (1) Ciprus (1) climate change (5) cmi (1) CRD IV (1) crisis (3) David Ellison (1) david ellison (4) davos (2) Deák András (5) demokrácia (1) dezséri kálmán (2) Dodd-Frank Act (1) durban (1) eastern partnership (1) Egyesült (1) Egyesült Királyság (5) elnökválasztás (4) éltető andrea (23) EMIR (1) energetika (1) eng (25) értéklánc (1) északi országok (1) EU (21) EU-büdzsé (2) euró (7) euró-csatlakozás (1) Európa (1) európai (3) Európai Bizottság (3) eurózóna (12) eurozóna (7) EU Climate Policy Framework (1) exportdiverzifikáció (1) exportorientáció (1) exportorientált növekedés (1) farkas péter (7) FDI (1) Fehér könyv Európa jövőjéről (1) feldolgozóipar (1) felháborodottak (1) felzárkózás (2) fenntarthatóság (1) financial market regulation (1) financial reform (1) fogyasztás (1) földgáz (2) franciaország (6) függetlenség (2) g20 (1) g8 (1) gazdasági növekedés (1) GGTTI (1) globális értékláncok (2) globalizáció (1) görögország (18) görög államadósság (2) greece (1) grexit (1) Grúzia (1) Hans Petersson (1) hans petersson (1) háttéranyag (1) Hegedüs Zsuzsanna (10) Horvátország (1) humán tőke (1) hun (164) Hungary (3) ifjúsági munkanélküliség (1) ingatlanbuborék (1) innováció (1) International Visegrad Fund (2) investment screening (1) iparfejlesztés (1) Irán (1) írország (2) italy (1) John Szabó (1) jubileumi konferencia (1) K+F (1) kapitalista piacgazdaság (1) kapitalizmus (1) kap reform (1) Katalónia (7) keleti partnerség (1) kelet ázsiai regionalizmus (1) Kerényi Ádám (4) kína (10) Királyság (2) kiss judit (8) klímacsúcs (1) költségvetés (2) konferencia-beszámoló (2) kornai jános (1) Kőrösi István (7) közép kelet európa (8) közös agrárpolitika (1) központosítás (1) kutatási beszámoló (1) labour (1) labour reform (1) lemaradás (1) leminősítés (1) ludvig zsuzsa (4) LULUCF (2) magyarország (5) marco siddi (1) market (1) Martin Schulz (1) Mattias Lundblad (1) menekültek (1) mezőgazdaság (2) MiFID (1) migráció (1) minimálbér (1) modellváltás (1) Moldova (1) monitoring-jelentés (1) műhelybeszélgetés (1) működőtőke (1) multipolaritás (1) munkaerőpiac (3) munkanélküliség (3) N. Rózsa Erzsébet (1) Naszádos Zsófia (5) Németország (3) nemzetközi pénzügyi rendszer (3) nemzetközi termelési rendszerek (1) népszavazás (2) novák tamás (5) növekedés (2) nyersanyag-gazdaság (1) OFDI (1) ökoszociális piacgazdaság (1) oktatás (1) olajár (1) olaszország (1) One Belt One Road (1) OPEC (1) open letter (1) oroszország (10) Orosz Ágnes (5) pénzügyi tervezet (1) Peragovics Tamás (1) Peter Golias (1) population (1) porfolioblogger (2) portfolioblogger (130) portugal (1) portugália (1) Post-Kyoto Framework (1) processes (1) public finance consolidation (1) putyin (1) rácz margit (19) recession (1) recesszió (1) Ricz Judit (3) románia (1) Románia (1) russia (1) simai mihály (4) Skócia (1) social (1) Solti Ágnes (2) somai miklós (13) spain (3) spanyolország (18) state capture (1) Szalavetz Andrea (2) szankciók (1) Szanyi Miklós (1) szegénység (1) szigetvári tamás (7) Szijártó Norbert (2) szociális világfórum (1) sztrájk (1) szunomár ágnes (9) szüriza (3) szuverén vagyonalapok (1) társulási szerződés (1) terepkutatás (1) termelési (1) területi mintázat (1) think tank kerekasztal (1) tobin adó (1) törökország (5) trade (1) ttip (1) túlzott deficit eljárás (1) Túry Gábor (4) új tagországok (1) Ukraine (2) ukrajna (5) unió (2) United States of America (1) választások (19) vállalati döntéshozatal (1) vállalati jövedelemadó (1) vállalati útonállás (1) válság (44) Vida Krisztina (4) világgazdasági fórum (1) világgazdasági kihívások (4) világgazdasági növekedés (3) világkereskedelem (4) visegrádi országok (2) Visegrad countries (2) völgyi katalin (2) Volkswagen (1) weiner csaba (2) welfare models (1) welfare state (1) Wisniewski Anna (1) world social forum (2) world trade (1) wto (1) Címkefelhő

A francia elnökválasztás margójára

2012.05.14. 16:55 Világgazdasági Intézet

Május 15-től hivatalosan is új elnöke van Franciaországnak. A választások második fordulójában a Szocialista Párt (PS) jelöltje François Hollande a szavazatok 51,6 százalékával, ha nem is fölényesen, de a közvélemény-kutatások jóslatának megfelelően, simán legyőzte riválisát, a jobboldali Népi Mozgalom Unió (UMP) jelöltjét, a 2007 óta hatalmon lévő eddigi elnököt, Nicolas Sarkozyt. A semmiféle kormányzati tapasztalattal nem rendelkező Hollande sikerében nagy szerepet játszott, hogy a nagyvárosok liberális rétegei, az alkalmazottak, valamint a muzulmánok (a francia lakosság 10 százaléka) és a homoszexuálisok (itt nem merünk az arányokat illető becslésekbe bocsátkozni) jelentős arányban szavaztak rá. A muszlimok 93 százaléka állt a migráció kérdésében rendkívül óvatosan fogalmazó szocialista jelölt mellé; innen az a különbség, hogy míg a második forduló utáni nagygyűléseken Sarkozy táborában csak a trikolór lengett, Hollande-nál mindenféle ismeretlen eredetű, "tarkabarka" (főleg afrikai) zászló.
Bár Hollande tett konkrét ígéreteket is az említett szavazói rétegeknek (pl. 60 ezer új poszt létrehozása a közoktatásban, vagy a melegházasság engedélyezése), a győzelmet sokkal inkább a Sarkozy elleni, protest voksoknak köszönheti. Pedig az Ötödik Köztársaság történetében, az idejekorán elhunyt Pompidou-t nem számítva, a legkevesebb idővel rendelkező elnök sok tekintetben igen tehetségesnek mutatkozott: külpolitikai sikerei például határozottan növelték Franciaország nemzetközi tekintélyét. A belső (társadalmi-gazdasági) ügyek tekintetében azonban már jobban megoszlott a közvélemény, hiszen az import visszaszorítására hivatott szociális ÁFA bevezetése (lényegében a munkáltatói terhek csökkentésével párhuzamos ÁFA-emelés), vagy a nyugdíjkorhatár 60-ról 62 évre való megemelése bizonyos rétegek (általában a szegényebb és/vagy bérből élők) számára sokkal nagyobb terhet jelentett, mint másoknak.
A szavazóknak mégsem annyira az elnök politikájával, semmint annak személyiségével, stílusával kapcsolatban voltak fenntartásaik. A fennkölt, idejétmúlt kifejezésmód, a lassú, az élet legelemibb pillanatában is elemző, magyarázó beszéd idegenné, és egyértelműen a gazdagok képviselőjévé tette az elnököt az emberek szemében. Ugyanakkor jobbról is támadták. Vesztét éppen az okozta, hogy míg a baloldal össze tudott fogni ellene a második fordulóban – a kommunista érzelmű jelöltek (az első fordulóban 13%-ot értek el) egyértelműen kiálltak Hollande mellett –, sőt a centrista François Bayroux (9%) is Sarkozy ellen fordult, addig a jobboldalon gyakorlatilag csak a szélsőséges Nemzeti Front (FN) szavazói maradtak, mert Sarkozy az összefogás jelszavával az UMP-n kívül minden más jobboldali pártot elsorvasztott. Márpedig az első fordulóban 18 százalékot besöprő Marine le Pen jobban támadta az elnököt és politikáját, mint a baloldal, és arra szólította fel híveit, hogy üresen dobják be az urnába a szavazólapjukat.
Ebben az ellenszélben a Sarkozy által elért 48,4 százalék jó eredménynek számít, s egyúttal azt jelenti, hogy Hollande felhatalmazása nem túl erős. Ezt a felhatalmazást azonban várhatóan megerősítik a közelgő, június 10-én és 17-én lebonyolításra kerülő parlamenti választások. Itt megint a szélsőjobb lesz a „királycsináló”, hiszen Marine le Pen szemében a jobboldal ugyanolyan (értsd népellenes) politikát folytat, mint a baloldal, ezért azzal semmilyen sorsközösséget vagy összefogást nem vállal.
A populizmus tehát Franciaországban is előretör, de míg annak szélsőjobboldali megnyilvánulását egyelőre minden szalonképes politikai formáció elutasítja, baloldali formájában elnökválasztást lehet vele nyerni. Mert mit is ígért Hollande a kampányban? Legelőször is, a saját (elnöki) fizetésének és a miniszteri fizetések 30 százalékos csökkentését. Azután növekedést, munkahelyeket, az európai fiskális paktum újratárgyalását, annak egy növekedési paktummal történő kiegészítését. Továbbá az üzemanyagok árának befagyasztását, a közszférában új munkahelyek tömeges létrehozását, a nyugdíjkorhatár részleges leszállítását, a kis és közepes vállalkozások terheinek mérséklését, állami beruházási bank felállítását, a vásárlóerő megőrzését, a szociális ÁFA eltörlését, a könyvek ÁFA-jának csökkentését, az iskolakezdési támogatás növelését, a lakásállomány energetikai szempontú modernizálását, a francia csapatok Afganisztánból való időelőtti kivonását. Általában igazságosságot és a fiatalság szempontjainak messzemenő figyelembe vételét.
Hogy minderre honnan lesz pénz – nem beszélve az európai és NATO-ügyekben a partnerek esetleges ellenállásáról – akkor, amikor a költségvetési politika terén az európai szinten tett vállalások (no meg a pénzpiacok fokozott figyelme) miatt igencsak szűk a mozgástér? Nos, a válasz igen egyszerű (legalábbis annak tűnik): a gazdagok és a nagyvállalatok fokozott megadóztatásából. A háztartások adóztatása tekintetében két új kulcsot hoznának létre: az évi 150 ezer euró fölötti jövedelemrészt 45, míg az évi egymillió fölöttit 75 százalékos adó terhelné, ami együtt évi 12 milliárdos többlet adóbevételt ígér. A nagyvállalati csoportosulások pluszterhe évi 17 milliárdra rúgna. Megjegyezzük, hogy Sarkozy óvakodott a vagyonos rétegek túladóztatásától, aminek több oka is lehetett: egyrészt tartott tőle, hogy ez a réteg, pontosabban ennek egy része könnyen átteheti székhelyét egy „kellemesebb” adózási klímával rendelkező szomszédos országba (pl. Belgiumba vagy Svájcba), és így végeredményben nem fog tudni több adót beszedni tőlük. A másik potenciális ok: az említett társadalmi rétegbe tartozó személyek segítették az ő politikai pályafutását, s nyilván rosszul viselnék, ha „cserében” tőlük akarná beszedni a hiányzó forrásokat.
Kérdés persze, hogy a francia gazdaság, jelenlegi állapotában, alkalmas terep lehet-e a fenti tervek megvalósítására. Az idei évben egy százalék alatt maradó növekedés, az ugyan lassuló ütemben, de még mindig folyamatosan növekvő (kb. 10%-os) munkanélküliség, a stagnáló (Sarkozy alatt mindössze évi 0,64%-kal bővülő) vásárlóerő, a GDP öt százaléka körüli államháztartási hiány és a GDP 90 százalékát közelítő államadósság mindenesetre aggodalomra adnak okot. A tetemes (2011-ben rekordméretű) kereskedelmi hiány, az eurózóna és általában a francia kivitel számára legfontosabb piacok romló növekedési kilátásai, a versenytársakkal szembeni ár- és nem-árjellegű (minőség, a helyi igényekhez történő alkalmazkodás, innováció terén megmutatkozó) hátrány növekedése egytől-egyig az ambiciózus tervek megvalósítása ellen hatnak.
Ugyanakkor, optimista megközelítésből tekintve a dolgokat, azt is sorba lehet állítani, hogy az új elnök milyen francia erősségekre támaszkodhat. Ilyen tényező például a demográfiai helyzet: Franciaország lakossága évről-évre növekszik, és egyáltalán nem csupán a betelepülő muzulmán népesség magasabb termékenységi rátája miatt. A stabilan növekvő, a fogyasztás szempontjából alapvető fontosságú fiatal réteg keresleti, belső piaci oldalról alátámaszthatja a gazdasági növekedést; nincs olyan erős exportkényszer, mint például Németországban vagy a Benelux országokban. Egy másik tényező a képzett munkaerő nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő kreativitása és termelékenysége: 2010-es adatok szerint az egy óra alatt előállított GDP tekintetében az OECD nagy (20 milliósnál nagyobb) népességű országai között Franciaországot csak az Egyesült Államok előzi meg. További bizakodásra adhat okot a francia termelői infrastruktúra, valamint a közigazgatás és a közszolgáltatások állapota és színvonala, továbbá az országnak a kultúrával, az életmóddal és a klímával kapcsolatos előnyei. Korántsem mindegy ugyanis, hogy egy országban milyen az emberanyag és az épített környezet állapota, amikor valamely politikai fordulat és/vagy gazdasági-társadalmi kihívások következtében a vezetés radikális változásokat helyez kilátásba.
A francia gazdasági pályára vonatkozóan nem szeretnénk jóslásokba bocsátkozni. A társadalomtudományokban éppen az a szép, hogy semmit nem lehet előre biztosra venni. Ugyanakkor, az európai partnereket érintő választási ígéretekről annyit érdemes megjegyezni, hogy a fiskális paktum újratárgyalása helyett valószínűleg egy párhuzamos megállapodás, egy „növekedési paktum” megalkotására lesz csupán mód, mely mellé korlátozott forrásokat rendelnek majd. Ilyen forrás lehet az európai nagy infrastrukturális projektek tekintetében az európai kötvények kibocsátása, hasonló céllal az Európai Befektetési Bank feltőkésítése, az EU közös költségvetésének strukturális alapjaiból el nem költött pénzek átcsoportosítása, és egy európai szintű pénzügyi tranzakciós adó bevezetése.
 
Somai Miklós 

Szólj hozzá!

Címkék: franciaország hun portfolioblogger somai miklós

A bejegyzés trackback címe:

https://vilaggazdasagi.blog.hu/api/trackback/id/tr944508203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.