A Világgazdasági Intézet blogja

Világgazdasági Intézet, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont / Institute of World Economics, Centre for Economic and Regional Studies HAS





Friss topikok

Címkék

adóharmonizáció (1) adósságfinanszírozás (4) adósságválság (2) Afrika (1) agrárkereskedelem (2) agrártermelés (1) agriculture (1) ajánló (4) alterglobalizáció (1) Amerikai Egyesült Államok (9) arab országok (1) árfolyamrendszer (1) artner annamária (23) asean (1) Asger Olesen (1) asia (1) austerity package (1) Ausztria (2) autóipar (3) automotive industry (1) bailout (1) bankia (1) bankszabályozás (2) Basel III (1) bázel (1) belső (1) belső fogyasztás (1) beruházás (1) biedermann zsuzsánna (5) bitcoin (1) Brazil (1) brazília (3) Brazília (4) brexit (1) buborék (1) business capture (1) central and eastern europe (3) chiang mai (1) China (2) cikkajánló (1) Ciprus (1) climate change (5) cmi (1) CRD IV (1) crisis (3) David Ellison (1) david ellison (4) davos (2) Deák András (5) demokrácia (1) dezséri kálmán (2) Dodd-Frank Act (1) durban (1) eastern partnership (1) Egyesült (1) Egyesült Királyság (4) elnökválasztás (4) éltető andrea (23) EMIR (1) energetika (1) eng (25) értéklánc (1) északi országok (1) EU (21) EU-büdzsé (2) euró (7) euró-csatlakozás (1) Európa (1) európai (3) Európai Bizottság (3) eurozóna (7) eurózóna (12) EU Climate Policy Framework (1) exportdiverzifikáció (1) exportorientáció (1) exportorientált növekedés (1) farkas péter (7) FDI (1) Fehér könyv Európa jövőjéről (1) feldolgozóipar (1) felháborodottak (1) felzárkózás (2) fenntarthatóság (1) financial market regulation (1) financial reform (1) fogyasztás (1) földgáz (2) franciaország (6) függetlenség (2) g20 (1) g8 (1) gazdasági növekedés (1) GGTTI (1) globális értékláncok (2) globalizáció (1) görögország (18) görög államadósság (2) greece (1) grexit (1) Grúzia (1) hans petersson (1) Hans Petersson (1) háttéranyag (1) Hegedüs Zsuzsanna (10) Horvátország (1) humán tőke (1) hun (163) Hungary (3) ifjúsági munkanélküliség (1) ingatlanbuborék (1) innováció (1) International Visegrad Fund (2) investment screening (1) iparfejlesztés (1) Irán (1) írország (1) italy (1) John Szabó (1) jubileumi konferencia (1) K+F (1) kapitalista piacgazdaság (1) kapitalizmus (1) kap reform (1) Katalónia (7) keleti partnerség (1) kelet ázsiai regionalizmus (1) Kerényi Ádám (4) kína (10) Királyság (2) kiss judit (8) klímacsúcs (1) költségvetés (2) konferencia-beszámoló (2) kornai jános (1) Kőrösi István (7) közép kelet európa (8) közös agrárpolitika (1) központosítás (1) kutatási beszámoló (1) labour (1) labour reform (1) lemaradás (1) leminősítés (1) ludvig zsuzsa (4) LULUCF (2) magyarország (5) marco siddi (1) market (1) Martin Schulz (1) Mattias Lundblad (1) menekültek (1) mezőgazdaság (2) MiFID (1) migráció (1) minimálbér (1) modellváltás (1) Moldova (1) monitoring-jelentés (1) műhelybeszélgetés (1) működőtőke (1) multipolaritás (1) munkaerőpiac (3) munkanélküliség (3) N. Rózsa Erzsébet (1) Naszádos Zsófia (5) Németország (3) nemzetközi pénzügyi rendszer (3) nemzetközi termelési rendszerek (1) népszavazás (2) novák tamás (5) növekedés (2) nyersanyag-gazdaság (1) OFDI (1) ökoszociális piacgazdaság (1) oktatás (1) olajár (1) olaszország (1) One Belt One Road (1) OPEC (1) open letter (1) oroszország (10) Orosz Ágnes (5) pénzügyi tervezet (1) Peragovics Tamás (1) Peter Golias (1) population (1) porfolioblogger (2) portfolioblogger (129) portugal (1) portugália (1) Post-Kyoto Framework (1) processes (1) public finance consolidation (1) putyin (1) rácz margit (19) recession (1) recesszió (1) Ricz Judit (3) románia (1) Románia (1) russia (1) simai mihály (4) Skócia (1) social (1) Solti Ágnes (2) somai miklós (12) spain (3) spanyolország (18) state capture (1) Szalavetz Andrea (2) szankciók (1) Szanyi Miklós (1) szegénység (1) szigetvári tamás (7) Szijártó Norbert (2) szociális világfórum (1) sztrájk (1) szunomár ágnes (9) szüriza (3) szuverén vagyonalapok (1) társulási szerződés (1) terepkutatás (1) termelési (1) területi mintázat (1) think tank kerekasztal (1) tobin adó (1) törökország (5) trade (1) ttip (1) túlzott deficit eljárás (1) Túry Gábor (4) új tagországok (1) Ukraine (2) ukrajna (5) unió (2) United States of America (1) választások (19) vállalati döntéshozatal (1) vállalati jövedelemadó (1) vállalati útonállás (1) válság (44) Vida Krisztina (4) világgazdasági fórum (1) világgazdasági kihívások (4) világgazdasági növekedés (3) világkereskedelem (4) visegrádi országok (2) Visegrad countries (2) völgyi katalin (2) Volkswagen (1) weiner csaba (2) welfare models (1) welfare state (1) Wisniewski Anna (1) world social forum (2) world trade (1) wto (1) Címkefelhő

Görögország és a villamos

2012.02.29. 17:51 Világgazdasági Intézet

 
Görögország ügye még a davosi világgazdasági fórumon is előkelő helyen szerepelt. James Gorman, A Morgan Stanley elnöke azt nyilatkozta, a világgazdaság kulcskérdése, hogy a görög „ragály” ne terjedjen át az eurózónára. „Bárcsak magunk mögött hagyhatnánk Görögországot” – mondta és a felvásárlások és fúziók valamint a részvénykibocsátások  folyamatában látta a kilábalás lehetőségét. A válság kétségtelenül a legjobb terep az erős tőkék számára a további növekedéshez, az euró válsága azonban egyelőre még nincs a hátunk mögött. Igaz ugyan, hogy - hála az Európai Központi Bank másodlagos piaci kötvényvásárlásainak - a spanyol, portugál és olasz állampapírok felárai némiképpen csökkentek 2012 januárjának végén, a problémák azonban messze nem oldódtak meg. Portugália például még mindig csak igen drágán képes finanszírozni adósságát a pénzpiacokról: 3 éves államkötvényeinek felára 19,4, %, a 10 éveseké 14,6 % volt 2012. január végén, és nem bíztat semmi jóval a jövő sem, hiszen 2012-re 3,1 %-os GDP-visszaesést várnak az elemzők.
 
A spanyol külső egyensúlyi és pénzpiaci mutatók ennél ugyan sokkal jobbak, ám a gazdaság annál súlyosabb terheket hordoz. Az államadósság 2008 óta gyorsan nő, és bár még 2011-ben is csak alig haladta meg a 60 százalékot, a kormánynak fel kellett függeszteni az önkormányzatok és több központi program (így például a zöld energiák) támogatását, és az országot - Olaszországgal együtt - a nemzetközi hitelminősítők többször is lefokozták 2012 januárjában. A munkanélküliségi ráta 2011 végére már közel 23 %-ra emelkedett, ami 5,4 millió munkanélkülit jelent és fél millióval több, mint 2011 harmadik negyedévében, a 25 éven aluliak közül pedig minden másodiknak nincs munkája. Ehhez képest a 18-19 %-os görög munkanélküliség még alacsonynak számít, bár a fiatalok munkanélkülisége a maga 46 %-ával közelíti a spanyol rekordot.
 
Európa vezetői félnek megkérdezni az embereket, mit vélnek alkalmazott politikájuk felől: először Papandreu népszavazási javaslata verte ki a biztosítékot a megszorításokhoz kötött mentőcsomaggal kapcsolatban, majd az új fiskális paktum (euro plus) előkészítésébe nem vonták be a polgárok által közvetlenül választott képviselőkből álló Európai Parlamentet, újabban pedig az ír népszavazás kimenetele miatt aggódnak a fiskális paktum kapcsán. Az ír politikai elit most azon dolgozik, milyen jogi alapon lehetne eltekinteni a népszavazástól, amelyen egyébként 1987, az Egységes Európai Okmány óta minden lényeges uniós szerződés átesett. A legelterjedtebb vélemények szerint mégis a görög gazdaság és társadalom betegségének tudható be Görögország csőd közeli helyzete, s ezzel az euró válsága.  Ez a nézőpont azonban elfeledkezik a globális kapitalizmus, benne az euró zóna rendszerszintű vizsgálatáról.
 
Görögország és az euróövezet problémája hasonlít egy túlfújt és kipukkant luftballonéra. Az ilyen luftballon – ezt mindenki tudja – szükségszerűen azon a helyen szakad ki, ahol a legvékonyabb a felülete. Ez a szűk keresztmetszet határozza meg a lufi teljesítményét. Aki fújt már léggömböt, azt is tudja, hogy a legvékonyabb területen a lufi hajlamos nagyobbra nőni, ott alakulhat ki rajta „buborék”. A lufinak mindig van leggyengébb pontja, mindegy milyen vékony is az. Tételezzük fel, hogy a lufiból kivesszük a legvékonyabb felületet. Ekkor a lufi minden pontján erősebb lesz ugyan, de felülete is kisebbé válik. Vajon belefér-e ugyanannyi levegő, mint korábban, és vajon meddig fújható az ilyen lufi? Csak laboratóriumi körülmények között kaphatunk pontos választ, ám a társadalmi-gazdasági folyamatok, amelyekre ezt a hasonlatot hoztuk, nem modellezhetők laboratóriumban. Annyit viszont laboratórium nélkül is állíthatunk, hogy ekkor sem fújható a végtelenségig a léggömb, és ekkor is a maga leggyengébb pontján fog kipukkadni.
 
Az euró övezet akkor is a maihoz fogható gondokkal küszködne, ha Görögország nem lett volna a tagja. Akkor az az eszközbuborék, az a lakossági és állami eladósodás, ami Görögországban alakult ki, másutt, mondjuk Portugáliában vagy Spanyolországban nőtt volna nagyobb, és egy ponton túl elviselhetetlen mértékűre.
 
Nincs túlköltekezés túlhitelezés nélkül. Az eurózónában a kedvező megtérülést kereső, a profitráta csökkenése miatt a termelésben már kellő nyereséggel nem befektethető pénzek szükségszerűen a gyengébb gazdaságokba áramlottak. Oda, ahol a magasabb infláció az alacsony euró kamatokkal párosulva negatív reálkamatot eredményezett, ezzel fellendült a hitelezés a termelés egyes szegmenseiben (mindenekelőtt az ingatlan bizniszben, de a fogyasztási cikkek terén is), ahol így magas profitok képződtek. Mindezt a pénzpiaci termékek sikeres összekapcsolása révén a hozzá értő pénztulajdonosok igen jól ki tudtak használni. A mára a privát adósságok államosítása miatt csődhelyzetbe került görög kormánytól szigorú, elsősorban a bérből, fizetésből, nyugdíjból és segélyből élőket sújtó költségvetési politikát követelő országok maguk is sokat profitáltak e fellendülésből. A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) adatai szerint 2004 májusa és 2008 júniusa között az európai bankok görögországi kintlevőségei több mint 180 milliárd dollárnak megfelelő összeggel (kb. 140-150 milliárd euróval) nőttek. Ugyanezen idő alatt Portugáliában csak 121 milliárd dollárnyi volt a növekmény.
 
Különösen a francia bankok voltak aktívak a pénzügyi felfúvódás idején. Ezek görögországi kintlevőségei 2004 márciusa és a 2008 júniusa között 72 milliárd dollárnyival, 6,2-szeresükre nőttek – jóval nagyobb ütemben, mint a többi, ma adóssággal küzdő euró-tagországban, és háromszor olyan ütemben, mint a világon vagy Európában összesen meglévő követeléseik. A német bankok görög követelései csak a fent jelzett időszakban „csak” 12 milliárddal gyarapodtak Görögországban, előtte viszont jóval nagyobb ütemben, mint a franciáké. 2001 szeptembere és 2004 márciusa között közel 11 milliárd dollárral, míg a francia bankok kintlevőségei csak 3 milliárd dollárral. Összesen a közel 8 év alatt több mint 98 milliárd dollár (kb. 78-80 milliárd euró) francia és német banki befektetés keletkezett Görögországban.
 
Ha a görögöknek az eurózónán kívül maradása esetén a 180 milliárd dollárnyi kedvező befektetést kereső európai, vagy akár csak a 98 milliárd dollárnyi francia-német banki tőke egy része a görögnél jóval kisebb GDP-vel rendelkező Portugáliába áramlik, a válság kitörése után Portugáliának a mainál is nagyobb mértékű eladósodással kellett volna szembe néznie. Az utóbbi hetekben a görög adósságrendezési próbálkozások kapcsán a portugál kormány jelezte, hogy ők is átstrukturálnák adósságukat. Ilyen elképzelést a 2011 elején megválasztott új ír kormány is megfogalmazott már rögtön hivatalba kerülésekor. Akármilyen hibákat követtek is el tehát a görög kormányok, az euró zóna válságáért semmiképpen sem ők, hanem maga a szisztéma a felelős. (Nehéz is elképzelni, hogy egy szilárd nemzetközi szisztémát meg tud rengetni egy perifériás ország hanyag kormányzata…)
 
Különböző fejlettségű országok egyazon monetáris politika alá történő besorolása a profitért folytatott piaci verseny körülményei közepette nem fenntartható. Erre szokás azt mondani, hogy ha közös költségvetés lenne… Igen, ha a kormányok feladnák önállóságukat, az országok lemondanának az önrendelkezésről, a nemzeti tőkék saját kormányaik szolgálatairól, ha mindezt meg lehetne valósítani és fenntartani békés úton, ha a gazdagabb országok polgárai és tőkéi áldozatokat hoznának a gyengébbek javára történő újraelosztás oltárán, ha elengednék az egyesek számára hasznot, mások számára gyötrelmet eredményező adósságokat, ha az oroszlán nem húst enne, ha a nagymamának áramszedője lenne…
 
Persze van egy reális „ha’”. Ha a termelőeszközök nem a társadalom egy kis részének kezében halmozódnának fel, és így nem az egyéni nyerészkedés uralkodna a termelésen. Áramszedője ugyan ekkor sem lenne a nagymamának, viszont mindenki bármikor szabadon használhatná a villamost...
 

Artner Annamária

 

Szólj hozzá!

Címkék: görögország euró válság hun artner annamária

A bejegyzés trackback címe:

https://vilaggazdasagi.blog.hu/api/trackback/id/tr314226330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.