Franciaország után az Európai Unió másik vezető államában, Németországban is választások közelednek, amelynek eredménye hasonlóan (sőt, egyes területeken még jelentősebben) befolyásolhatja az Unió jövőjét, mint Emmanuel Macron hétvégi győzelme. Igaz, a német belpolitikai helyzet egyelőre kevesebb bizonytalanságot vetít előre, mint azt Franciaországban tapasztalhattuk. Az április végi felmérések szerint ugyanis a CDU-CSU és Angela Merkel visszaszerezte vezető pozícióját a népszerűségi listákon, így jelenleg a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy ősztől a kormányzás változatlan politikai összetételben folytatódhat Németországban.
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a március 19-én az SPD kongresszusa által példátlan módon egyhangúan támogatott kihívó, Martin Schulz Merkelétől sok tekintetben gyökeresen eltérőnek látszó gazdaság –, szociál –, és Európa-politikai víziója (egyelőre) nem tudott kritikus számú szavazót tartósan meggyőzni. Martin Schulz az Európai Parlament volt elnökeként európai színtéren veterán politikusnak minősül, a német belpolitikában azonban újszerű, hiteles szereplőként ünnepelték, ami március közepén és végén mért kiugró népszerűségi adatain is meglátszott – ennek hatására kezdte a német média a „Schulz-hatás” kifejezést használni.
Schulz politikai koncepciója szakított a korábbi schröderi, harmadik utas felfogással, és sokkal inkább igyekszik az európai újbaloldal, mintsem a régi „status quo” szociáldemokraták hangján megszólalni. A kancellárjelölt több alkalommal kritizálta visszamenőleg a Hartz-reformokat (A Hartz-reformokat 2002-2003-ban hajtotta végre a német kormány négy lépcsőben. A komplex reformcsomag célja az ország versenyképességének javítása volt, amelyet többek között a foglalkoztatás, munkaerőpiac rugalmasabbá tételével igyekeztek elérni), amelyeket elsődlegesen tart felelősnek azért, hogy a pártja sok tradicionális szavazót elidegenített magától az elmúlt több, mint tíz évben. (Noha a 2000-es évek elején az SPD-t mélyen megosztó reformintézkedések határozott támogatója volt). Programjának hangsúlyos eleme a munkanélküli segély növelése és folyósítási idejének meghosszabbítása, a nagyvállalatok adóelkerülése elleni küzdelem, illetve a szakszervezetekhez fűződő viszony szorosabbá tétele, javítása. Valószínűleg ez is hozzájárult, hogy számos, időközben az euroszkeptikus, szélsőjobboldali AfD-hez, illetve a Balpárthoz (Die Linke) átpártolt szavazót tudott időlegesen meggyőzni.
Ugyanakkor több olyan, az elmúlt években nagy vitákat kiváltó gazdaságpolitikai kérdés van, amelyben nem nyilvánított egyértelműen véleményt, vagy folyamatosan elkerüli a válaszadást. Ilyen például a transzatlanti kereskedelmi megállapodás (TTIP) megítélése, vagy a vagyonadó bevezetése.
Martin Schulz igazi erősségének az Európa-politika tekinthető, kérdés azonban, hogy azok a választók, akiket harcos, „plebejus” retorikájával megszólít, vajon kitartanak-e akkor is, ha az Unió jövőjéről alkotott elképzeléseit megismerik. Vagy más megközelítésben: „felöltöztethető” –e a schulzi EU-koncepció olyan köntösbe, hogy az a német átlagválasztó számára vonzóvá váljon?
Schulz az Európai Parlament elnökeként is többször bírálta a Merkel-Schӓuble tandemet az euróválság kezelése kapcsán, „több Európát”, nagyobb szolidaritást követelve a déli periféria államaival, különösen Görögországgal. 2010-ben kiállt az európai adósságkollektivizálás, az eurókötvények bevezetése mellett is, amelyet az adósságválságra adott adekvát válasznak tekintett. Ezen az (a német választók túlnyomó többsége által mereven ellenzett) álláspontján azonban máris finomított, azt állítva, hogy az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) létrehozása miatt a kérdés okafogyottá vált. migrációs válság során határozottan a nyitott határok és a befogadás, illetve a menedékkérők kötelező kvótaalapú elosztása mellett állt ki, ezt kiegészítve azzal, hogy a kisebb, és a válság során nagyobb terheket viselő tranzitországokat jelentősen segíteni kell. Az egyoldalúan befogadáspárti álláspont azonban már a német közvéleményben sem örvend elsöprő népszerűségnek, így könnyen lehet, hogy ezt az álláspontját is korrigálni lesz kénytelen.
A kezdeti lelkesedés után feltehetően a német választók is érzékelni kezdték, hogy a hatásos retorikai fordulatok szakpolitikai bizonytalanságot és hitelességi problémákat fedhetnek el, amely a közvélemény-kutatások mellett meglátszott két, a közelmúltban tartott tartományi választás eredményén is: március végén a Saarvidéken majd május elején Schleswig-Holsteinben szerepeltek a vártnál gyengébben a szociáldemokraták.
A szeptemberi választásokig természetesen bekövetkezhet sokféle fordulat, és akár a nemzetközi környezet változása (lejáró görög hitelmegállapodás, esetleges orosz hacertámadások, migrációs válság ismételt fellángolása) is befolyással lehet a jelöltek és pártok népszerűségére, jelenleg azonban úgy tűnik: a „Schulz-hatásnak” nagyobb volt a füstje, mint a lángja.
Naszádos Zsófia
