A Világgazdasági Intézet blogja

Világgazdasági Intézet, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont / Institute of World Economics, Centre for Economic and Regional Studies HAS





Friss topikok

Címkék

adóharmonizáció (1) adósságfinanszírozás (4) adósságválság (2) Afrika (1) agrárkereskedelem (2) agrártermelés (1) agriculture (1) ajánló (4) alterglobalizáció (1) Amerikai Egyesült Államok (5) arab országok (1) árfolyamrendszer (1) artner annamária (23) asean (1) Asger Olesen (1) asia (1) austerity package (1) autóipar (3) automotive industry (1) bailout (1) bankia (1) bankszabályozás (2) Basel III (1) bázel (1) belső (1) belső fogyasztás (1) beruházás (1) biedermann zsuzsánna (5) Brazil (1) brazília (2) Brazília (3) buborék (1) business capture (1) central and eastern europe (1) chiang mai (1) cikkajánló (1) Ciprus (1) climate change (5) cmi (1) CRD IV (1) crisis (3) David Ellison (1) david ellison (4) davos (2) Deák András (3) dezséri kálmán (2) Dodd-Frank Act (1) durban (1) eastern partnership (1) Egyesült (1) Egyesült Királyság (3) elnökválasztás (3) éltető andrea (17) EMIR (1) eng (22) értéklánc (1) északi országok (1) EU (16) EU-büdzsé (2) euró (7) euró-csatlakozás (1) Európa (1) európai (3) Európai Bizottság (2) eurozóna (7) eurózóna (12) EU Climate Policy Framework (1) exportorientáció (1) exportorientált növekedés (1) farkas péter (6) FDI (1) feldolgozóipar (1) felháborodottak (1) felzárkózás (2) fenntarthatóság (1) financial market regulation (1) financial reform (1) fogyasztás (1) földgáz (1) franciaország (6) függetlenség (1) g20 (1) g8 (1) gazdasági növekedés (1) GGTTI (1) globális értékláncok (2) globalizáció (1) görögország (18) görög államadósság (2) greece (1) grexit (1) Grúzia (1) hans petersson (1) Hans Petersson (1) háttéranyag (1) Hegedüs Zsuzsanna (10) hun (141) Hungary (1) ifjúsági munkanélküliség (1) ingatlanbuborék (1) innováció (1) iparfejlesztés (1) Irán (1) írország (1) italy (1) jubileumi konferencia (1) kapitalista piacgazdaság (1) kapitalizmus (1) kap reform (1) Katalónia (3) keleti partnerség (1) kelet ázsiai regionalizmus (1) Kerényi Ádám (1) kína (9) Királyság (2) kiss judit (8) klímacsúcs (1) költségvetés (1) konferencia-beszámoló (2) kornai jános (1) Kőrösi István (4) közép kelet európa (6) közös agrárpolitika (1) központosítás (1) kutatási beszámoló (1) labour (1) labour reform (1) lemaradás (1) leminősítés (1) ludvig zsuzsa (4) LULUCF (2) magyarország (5) marco siddi (1) market (1) Mattias Lundblad (1) menekültek (1) mezőgazdaság (2) MiFID (1) migráció (1) minimálbér (1) modellváltás (1) Moldova (1) monitoring-jelentés (1) műhelybeszélgetés (1) működőtőke (1) multipolaritás (1) munkaerőpiac (3) munkanélküliség (3) N. Rózsa Erzsébet (1) Naszádos Zsófia (2) nemzetközi pénzügyi rendszer (3) nemzetközi termelési rendszerek (1) népszavazás (2) novák tamás (5) növekedés (2) nyersanyag-gazdaság (1) OFDI (1) ökoszociális piacgazdaság (1) olajár (1) olaszország (1) OPEC (1) open letter (1) oroszország (7) Orosz Ágnes (5) pénzügyi tervezet (1) Peter Golias (1) population (1) porfolioblogger (2) portfolioblogger (108) portugal (1) portugália (1) Post-Kyoto Framework (1) processes (1) public finance consolidation (1) putyin (1) rácz margit (19) recession (1) recesszió (1) Ricz Judit (1) románia (1) Románia (1) russia (1) simai mihály (3) Skócia (1) social (1) Solti Ágnes (2) somai miklós (10) spain (3) spanyolország (12) state capture (1) Szalavetz Andrea (2) szankciók (1) Szanyi Miklós (1) szegénység (1) szigetvári tamás (6) Szijártó Norbert (2) szociális világfórum (1) szunomár ágnes (8) szüriza (3) szuverén vagyonalapok (1) társulási szerződés (1) terepkutatás (1) termelési (1) területi mintázat (1) think tank kerekasztal (1) tobin adó (1) törökország (4) trade (1) ttip (1) túlzott deficit eljárás (1) Túry Gábor (4) új tagországok (1) Ukraine (2) ukrajna (4) unió (2) választások (9) vállalati döntéshozatal (1) vállalati jövedelemadó (1) vállalati útonállás (1) válság (42) Vida Krisztina (4) világgazdasági fórum (1) világgazdasági kihívások (3) világgazdasági növekedés (2) világkereskedelem (3) visegrádi országok (2) Visegrad countries (1) völgyi katalin (2) Volkswagen (1) weiner csaba (2) welfare models (1) welfare state (1) Wisniewski Anna (1) world social forum (2) world trade (1) wto (1) Címkefelhő

A török puccskísérlet margójára

2016.07.26. 19:12 Világgazdasági Intézet

A 2016. július 15-i török katonai puccskísérlet és az azt követő politikai tisztogatás átmenetileg felülírta a nemzetközi napirendet uraló kérdéseket, beleértve a terrorizmust és az előző napon elkövetett nizzai merényletet, a németországi késes támadást a vonaton, a közel-keleti robbantásos merényleteket, de az iráni nukleáris megállapodás első évfordulóját és mérlegét, valamint az Irak megsegítésére összehívott donor-konferenciát is. Törökország, mely a hidegháború vége egyik vesztesének mondható, a kvázi-érdektelenségből regionális hatalommá vált, és ma a nemzetközi rend napirendjét diktálni képes, megkerülhetetlen politikai szereplő. Ezért a puccskísérlet és annak következményei messze meghaladják egy állam (bármely állam) „pusztán” belpolitikai vonatkozásait.

A demokrácia-paradoxon

A puccskísérlet során és után nemcsak a török közvélemény igen jelentős része és a török ellenzéki pártok, hanem Törökország szövetségesei és szomszédai is elítélték a demokratikusan megválasztott török kormány és Erdoğan elleni kísérletet. Ugyanakkor szintén komoly kritika érte a török elnököt a több tízezres letartóztatások, elbocsátások, és a három hónapra meghirdetett szükségállapot miatt. A török hivatalos álláspont szerint mindezek a lépések éppen Törökország demokratikus rendjének védelmében történnek. Azonban nem tekinthetünk el attól a ténytől, hogy az európai uniós álláspont meglehetősen elítélő, sőt, egyenesen elutasító mind a halálbüntetés visszaállításának felvetése, mind a migrációs megállapodás keretében megígért vízummentesség ügyében. AZ EU Bizottsága elnöke, Jean-Claude Juncker szerint „Törökország, jelenlegi állapotában, nincs abban a helyzetben, hogy a közeljövőben, vagy akár hosszabb távon is, az Unió tagja legyen.”

Mindez kérdések sorát veti fel, melyek közül a legfontosabb, hogy vajon akar-e még Törökország egyáltalán az Unió tagja lenni, illetve hogy az Európai Unió akarja-e egyáltalán Törökországot tagjai között látni. Emlékezetes, hogy az Unióval 2005-ben megkezdett csatlakozási tárgyalások tagállami (francia, ciprusi) kezdeményezésre évek óta fel vannak függesztve. Erdoğan pedig tulajdonképpen ultimátumot adott az EU-nak, amelyben 2023-at, a Török Köztársaság fennállásának százéves évfordulóját jelölte meg, mint végső határidőt a csatlakozásra. Ha ez addig nem történik meg, Törökország felhagy európai csatlakozási törekvéseivel. Mindez legalább két, igen fontos kérdésben jelent az Unió számára súlyos dilemmát: egyrészt az AKP és Erdoğan irányítása alatt Törökország immár egy érdekeit érvényre juttatni kész regionális hatalommá nőtte ki magát, másrészt az Európát elérő migráció feltartóztatásában és kezelésében az Uniónak szüksége van Törökországra, a törökök együttműködésére. Ezekben az EU számára létkérdéssé „biztonságiasított” kérdésekben a sikertelen puccs után és a török közvélemény támogatásával, mely az utóbbi években egyre jobban euro-szkeptikussá vált, még jobban megerősödött Erdoğan alkupozíciója az EU-val szemben még erősebb lett, miközben egyre nyilvánvalóbb, hogy az Unió a Törökország közvetlen szomszédságát alkotó térségekben (Közel-Kelet, Közép-Ázsia, Kaukázus) gyakorlatilag fajsúlytalanná vált.

A szíriai polgárháború és a „nulla probléma a szomszédokkal” politika

A 2011-ben szíriai arab tavaszként kezdődő megmozdulások hamar polgárháborúba fordultak, melynek keretében a számtalan, magát ellenzékinek nevező csoport nemcsak Bassár al-Aszad kormányával, hanem gyakran egymással is fegyveres harcba keveredett. A szíriai polgárháború önmagában is fenyegetést jelentett Törökország számára, de egyben az Ahmet Davutoğlu külügyminiszter, később miniszterelnök nevéhez kötődő „nulla probléma a szomszédokkal” politika látványos végét is jelentette. Recep Tayyip Erdoğan, aki korábban kifejezetten jó személyes kapcsolatokat ápolt Aszaddal, a szíriai arab tavaszban tanácsokkal látta el Aszadot, azonban amikor a szíriai hadsereg fegyverekkel lépett fel a tüntetők ellen, Törökország a „demokratikus ellenzék” oldalára állt és követelte Aszad távozását. Hamar nyilvánvalóvá vált azonban, hogy a törökök „rossz lóra tettek”, amikor úgy vélték, hogy Aszad hamarosan – a többi arab tavaszban megbukott diktátorhoz hasonlóan – megbukik. Aszad – a szíriai kisebbségek és a kereskedő középosztály támogatásával, akik benne és rendszerében látták túlélésük garanciáját az egyre jobban radikalizálódó ellenzéki csoportok közé szorulva – 2016-ban is a helyén van. Sőt, az Iszlám Állammal szemben fellépő nemzetközi koalíciónak immár nem ő, hanem az Iszlám Állam az elsődleges célpontja. Sőt, a nemzetközi egyeztetéseken egyre inkább afelé hajlanak a világ vezető hatalmai, hogy a rendezés részeként egy átmeneti időszakra elfogadják Aszad hivatalban maradását, annak ellenére, hogy 2012-ben mintegy 112 ország nyilatkozott úgy, hogy a továbbiakban nem ismerik el az Aszad-kormányt Szíria hivatalos képviselőjének.

Egyes elemzők szerint a tény, hogy a puccskísérlet után több ezer katonatisztet is letartóztattak, tulajdonképpen azt jelzi és jelenti, hogy Törökország végleg lemondott egy esetleges katonai beavatkozásról Szíriában. (Emlékezetes, hogy a török nemzetgyűlés megadta a felhatalmazást a hadseregnek, hogy a török–szíriai határon túl is folytasson műveleteket, ha erre szükség van, azonban ezzel a hadsereg sohasem élt.) Ezt látszik alátámasztani Binali Yıldırım török miniszterelnök kijelentése, mely szerint a terrorizmus elleni harcban és a térség stabilitása érdekében a Szíriával való jó kapcsolatok elkerülhetetlenek. Tekintettel arra, hogy Törökország a közelmúltban rendezte orosz és izraeli kapcsolatait is, ezt a bejelentést többen úgy értelmezik, mint a visszatérést a „nulla probléma a szomszédokkal” politikához, és arra emlékeztetnek, hogy Törökország megítélése akkor volt a legjobb, amikor a „jószándékú” regionális hatalom szerepében, elsősorban a térség vitás kérdéseiben közvetítőként, lépett fel.

A kurdok - szövetségesem szövetségesei az ellenségem?

Törökország legnagyobb biztonságpolitikai kihívása a múltban és a jelenben a kurd kérdés, melyet a szíriai polgárháború új dimenzióban vetett fel. Egyrészt, a török határ mentén élő szíriai kurdok egyfajta autonómiához jutottak, amikor Bassár al-Aszad 2012-ben kivonta a központi rendfenntartó erőket a szíriai kurd területekről. Ez immár a második kurd autonóm terület (az első az Iraki Kurd Regionális Kormányzat) Törökország közvetlen határai mentén, ami a törökországi kurd autonómiatörekvések új hullámát vetítette előre. Másrészt, a – többek között az Iszlám Állammal szemben harcoló – felfegyverzett kurdok óriási presztízsre és harci tapasztalatra tettek és tesznek szert, amit a nemzetközi közösség, beleértve Törökország legfontosabb, NATO-szövetségeseit, támogat. Tulajdonképpen a kurdok az egyetlen, szinte az Iszlám Állam elleni harc kezdetétől harcoló, hatékony és sikeres szárazföldi fegyveres erő, mely nélkül az Iszlám Állam legyőzhetetlen, hiszen egy háborút pusztán légitámadásokkal nem lehet megnyerni.(Az iraki központi hadsereg képzettségével és hatékonyságával kapcsolatban számos probléma, de legalábbis a műveleteket súlyosan késleltető tényező merült fel. A szíriai hadsereg pedig éveken keresztül nem került közvetlen fegyveres kontaktusba az Iszlám Állam harcosaival.) Harmadrészt, a kurd ellenállás első színterén, a szíriai Kobanában a kurdok élethalálharcát az Iszlám Állammal szemben a török hadsereg a szíriai határ mentén felvonulva nézte végig, de nem sietett a kurdok segítségére. Ez az évek óta tartó török-kurd békés egymás mellett élést és a békefolyamatot is megszakította. A katonai puccskísérlet után a nemzetgyűlésben bent ülő kurd- és kisebbség-barát HDP (Népi Demokrata Párt) elítélte mind a puccsot, mind azt a „légkört”, mely a puccskísérlethez vezetett. Néhány órával később azonban három HDP-irodát gyújtottak fel. A kurd kérdés rövid távon úgy tűnik, hogy tovább éleződik, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a 2015 novemberében tartott parlamenti választásokon Recep Tayyip Erdoğan ismét felhasználta/kijátszotta a kurd kártyát. Közép- vagy hosszabb távon azonban nem nagyon látszik más megoldás, mint hogy a török kormány visszatér ahhoz a békefolyamathoz, mely éppen a szíriai helyzet miatt szakadt meg. Különösen azért, mert a nemzetközi közösség és az Egyesült Államok minden bizonnyal támogatni fogják a két kurd autonómiát (Irakban és Szíriában), már csak az Iszlám Állam elleni harcban szerzett érdemeikért is. (Még akkor is, ha az Iraki Kurd Regionális Kormányzat vezetőit nem hívták meg az Irak megsegítésére szervezett donorkonferenciára Washingtonba.) Ráadásul az Iraki Kurd Regionális Kormányzattal Törökországnak igen jó – elsősorban virágzó gazdasági – kapcsolatai voltak. Az AKP és személyesen Erdoğan számára mégis az lehet a legnyomósabb érv, hogy Törökország lakosságának 16-18%-a kurd, akik immár a hagyományos kurd területeken kívül, a nagyvárosokban élnek. És azt sem szabad elfelejteni, hogy a kurdok több választáson is támogatták az AKP-t és Erdoğant, volt egy békefolyamat, melynek keretében a kurdok több, elsősorban kulturális jogot meg tudtak szerezni.

Fethullah Gülen – újabb feszültség az amerikai kapcsolatban

A hivatalos török álláspont a puccskísérlet hátterében Fethullah Gülen török prédikátort, volt imámot jelölte meg, aki éveken keresztül Erdoğan szövetségese volt, és aki évek óta az Egyesült Államokban él. Ugyanakkor Gülen elítélt minden olyan lépést, mely a török demokráciát veszélyezteti, és Erdoğant jelölte meg, mint a puccs kiötlőjét és legfőbb haszonélvezőjét. Erdoğan jelezte, hogy Gülen kiadatását kérik az Egyesült Államoktól és a bizonyítékokat Gülen részvételéről megküldik Washingtonba. A teljes nyilvánosság előtt zajló kommunikáció (TR – elküldtük a bizonyítékokat; USA – még nem kaptuk meg, anélkül Gülen nem kiadható; Gülen – alávetem magam a kiadatásnak) egyelőre egyfajta „színjátéknak” látszik, melyben minden fél lerója a kötelező köröket. Azonban a nagy kérdés az lesz, hogy mi lesz, ha Gülen kiadatására valóban sor kerül. Egyrészt, egyáltalán nem biztos, hogy Erdoğan számára jó az, ha Gülen Törökországban van. Ha visszaállítják a halálbüntetést, Gülent nyilván erre ítélik, gyakorlatilag mártírt csinálnak belőle. (Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a halálbüntetés kiszabása nem feltétlenül azonos annak végrehajtásával, hiszen annak ellenére, hogy Törökországban csak 2002 nyarán szüntették meg a halálbüntetést, 1984 óta egyet sem hajtottak végre.) Ha börtönbüntetésre ítélnék, kérdés, hogy ez milyen hatással lehetne követőire. Másrészt viszont nagy kérdés, hogy valójában mekkora is lehet Gülen hatása Törökországban. Azóta ugyanis, hogy Erdoğan szakított Gülennel, kétszer is tartottak parlamenti választásokat Törökországban: 2015 júniusában az AKP a szavazatok 40,87%-át (18,867,411 szavazat – 259 mandátum), 2015 novemberében a szavazatok 49,5%-át (23,681,926 szavazat – 317 mandátum) szerezte meg. Jóllehet a 2015. június eredmények visszaesést jelentettek a 2011-es választásokhoz képest, amikor Erdoğan és Gülen még együttműködtek, ez nem veszélyeztette az AKP többségét és a 2015. novemberi eredmények még felül is múlták a 2011-eseket.

Összességében a katonai puccskísérletből egy még jobban megerősödött Erdoğan került ki győztesen, aki a demokrácia-paradoxon okán megnyert külső és belső politikai támogatást nemcsak saját politikai céljaira, hanem Törökország regionális hatalmiságának megerősítésére fogja felhasználni. Ebben, úgy tűnik, visszatérhet a korábbi „nulla probléma a szomszédokkal” politikához, annál is inkább, mert katonai ereje is – legalábbis ideiglenesen – veszteségeket szenvedett. Ezzel is szoros összefüggésben közép-, vagy hosszabb távon a török-kurd békefolyamathoz való visszatérésnek sincs reális alternatívája.

N. Rózsa Erzsébet

6 komment

Címkék: törökország hun portfolioblogger N. Rózsa Erzsébet

A bejegyzés trackback címe:

http://vilaggazdasagi.blog.hu/api/trackback/id/tr518916208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Szalay Miklós 2016.07.28. 17:26:31

Egy alapos kis összefoglaló demokráciáról és diktatúráról, a demokrácia visszásságairól:

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid076

(A legfelső sor a kép tetején, "Demokrácia és diktatúra". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

Érdekes lehet továbbá az Állam rész is, többek között a hatalommal való visszaélésről.

dunántúli gyerek 2016.07.28. 18:27:39

Az eu sosem akarta a törököket tagnak.

Most meg senki se akar eu tag lenni éppen.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.29. 05:47:18

Alapvető szabály: ha támadás ér valakit, s abban a támadó veszít, a megtámadott erősödik.

Orbánnak is ez az egyik titka, az elleni irányuló nyugati támadások őt segítették.

Ballib cenzúrázók réme 16 2016.07.29. 08:40:27

Való igaz Erdogan diktatúrát épít.
Mitöbb Szaddam is azt épített Irakban.
És Szíriában is Aszad.
Meg Kadhafi Líbiában.

Azt azért érdemes megjegyezni, hogy ugyan el lehet kergetni a muszlim országokból a diktátorokat (minden muszlim országban diktátor van, és volt), de a tapasztalat azt mutatja, hogy ahol elkergették, ott erősödött meg az Iszlám állam, onnan kezdett menekülni a legtöbb ember, és ott alakult ki a legnyagobb káosz.

Azaz nem sok értelme van. Sok szélsőséges mini diktátor küzdelme, semmivel sem jobb, és kontorllálhatóbb, mint 1 nagyé.

A probléma gyökere a muszlim kultúrában rejlik.
Végletekben gondolkodnak, és bármikor gyilkolnak az igazukért.

Ballib cenzúrázók réme 16 2016.07.29. 08:42:34

@Szalay Miklós:

MIylen demokrácia ?

Egy darab muszlim országban se működött soha a demokrácia, legfeljebb csak papíron.
Vagy egy diktátor visszafogta a szélsőségeket, vagy terrorccselekmények és törzsi háborúk tizedelték a lakosságot.

Líbiától, Irakon át, Afganisztánon keresztül, Szíriáig.

ZX 2016.07.29. 09:22:40

@Ballib cenzúrázók réme 16:
"A probléma gyökere a muszlim kultúrában rejlik."

Törökország korábban szekuláris és demokratikus állam volt. Malajzia sem éppen diktatórikus, egy kicsit gondold át a mondandód mielőtt hülyeségeket írsz.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu