A Világgazdasági Intézet blogja

Világgazdasági Intézet, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont / Institute of World Economics, Centre for Economic and Regional Studies HAS





Friss topikok

Címkék

adóharmonizáció (1) adósságfinanszírozás (4) adósságválság (2) Afrika (1) agrárkereskedelem (2) agrártermelés (1) agriculture (1) ajánló (4) alterglobalizáció (1) Amerikai Egyesült Államok (6) arab országok (1) árfolyamrendszer (1) artner annamária (23) asean (1) Asger Olesen (1) asia (1) austerity package (1) autóipar (3) automotive industry (1) bailout (1) bankia (1) bankszabályozás (2) Basel III (1) bázel (1) belső (1) belső fogyasztás (1) beruházás (1) biedermann zsuzsánna (5) Brazil (1) Brazília (3) brazília (2) brexit (1) buborék (1) business capture (1) central and eastern europe (1) chiang mai (1) cikkajánló (1) Ciprus (1) climate change (5) cmi (1) CRD IV (1) crisis (3) David Ellison (1) david ellison (4) davos (2) Deák András (3) dezséri kálmán (2) Dodd-Frank Act (1) durban (1) eastern partnership (1) Egyesült (1) Egyesült Királyság (4) elnökválasztás (3) éltető andrea (17) EMIR (1) eng (22) értéklánc (1) északi országok (1) EU (17) EU-büdzsé (2) euró (7) euró-csatlakozás (1) Európa (1) európai (3) Európai Bizottság (2) eurozóna (7) eurózóna (12) EU Climate Policy Framework (1) exportorientáció (1) exportorientált növekedés (1) farkas péter (7) FDI (1) feldolgozóipar (1) felháborodottak (1) felzárkózás (2) fenntarthatóság (1) financial market regulation (1) financial reform (1) fogyasztás (1) földgáz (1) franciaország (6) függetlenség (1) g20 (1) g8 (1) gazdasági növekedés (1) GGTTI (1) globális értékláncok (2) globalizáció (1) görögország (18) görög államadósság (2) greece (1) grexit (1) Grúzia (1) hans petersson (1) Hans Petersson (1) háttéranyag (1) Hegedüs Zsuzsanna (10) hun (144) Hungary (1) ifjúsági munkanélküliség (1) ingatlanbuborék (1) innováció (1) iparfejlesztés (1) Irán (1) írország (1) italy (1) jubileumi konferencia (1) kapitalista piacgazdaság (1) kapitalizmus (1) kap reform (1) Katalónia (3) keleti partnerség (1) kelet ázsiai regionalizmus (1) Kerényi Ádám (1) kína (10) Királyság (2) kiss judit (8) klímacsúcs (1) költségvetés (1) konferencia-beszámoló (2) kornai jános (1) Kőrösi István (4) közép kelet európa (6) közös agrárpolitika (1) központosítás (1) kutatási beszámoló (1) labour (1) labour reform (1) lemaradás (1) leminősítés (1) ludvig zsuzsa (4) LULUCF (2) magyarország (5) marco siddi (1) market (1) Martin Schulz (1) Mattias Lundblad (1) menekültek (1) mezőgazdaság (2) MiFID (1) migráció (1) minimálbér (1) modellváltás (1) Moldova (1) monitoring-jelentés (1) műhelybeszélgetés (1) működőtőke (1) multipolaritás (1) munkaerőpiac (3) munkanélküliség (3) N. Rózsa Erzsébet (1) Naszádos Zsófia (3) Németország (1) nemzetközi pénzügyi rendszer (3) nemzetközi termelési rendszerek (1) népszavazás (2) novák tamás (5) növekedés (2) nyersanyag-gazdaság (1) OFDI (1) ökoszociális piacgazdaság (1) olajár (1) olaszország (1) OPEC (1) open letter (1) oroszország (7) Orosz Ágnes (5) pénzügyi tervezet (1) Peter Golias (1) population (1) porfolioblogger (2) portfolioblogger (111) portugal (1) portugália (1) Post-Kyoto Framework (1) processes (1) public finance consolidation (1) putyin (1) rácz margit (19) recession (1) recesszió (1) Ricz Judit (1) románia (1) Románia (1) russia (1) simai mihály (3) Skócia (1) social (1) Solti Ágnes (2) somai miklós (11) spain (3) spanyolország (12) state capture (1) Szalavetz Andrea (2) szankciók (1) Szanyi Miklós (1) szegénység (1) szigetvári tamás (6) Szijártó Norbert (2) szociális világfórum (1) szunomár ágnes (8) szüriza (3) szuverén vagyonalapok (1) társulási szerződés (1) terepkutatás (1) termelési (1) területi mintázat (1) think tank kerekasztal (1) tobin adó (1) törökország (4) trade (1) ttip (1) túlzott deficit eljárás (1) Túry Gábor (4) új tagországok (1) Ukraine (2) ukrajna (4) unió (2) választások (11) vállalati döntéshozatal (1) vállalati jövedelemadó (1) vállalati útonállás (1) válság (42) Vida Krisztina (4) világgazdasági fórum (1) világgazdasági kihívások (4) világgazdasági növekedés (3) világkereskedelem (4) visegrádi országok (2) Visegrad countries (1) völgyi katalin (2) Volkswagen (1) weiner csaba (2) welfare models (1) welfare state (1) Wisniewski Anna (1) world social forum (2) world trade (1) wto (1) Címkefelhő

Miért nem ér véget a globális depresszió?

2016.05.30. 10:48 Világgazdasági Intézet

2015 második felétől a világgazdaság helyzete újra bizonytalanabbá vált. A tőzsdéken pánikhoz közeli volt a hangulat 2015 nyarán, majd 2016 elején. A tőzsdeindexek mind a két időpontban 10-20 %-ot estek, majd visszakapaszkodtak és stagnáltak. Talán ennél is szokatlanabb és figyelmeztető, hogy a nemzetközi kereskedelem volumene – éves szintre átszámítva – 1%-ra esett 2016 első negyedévében, az értéke pedig – az általános deflációs nyomás, azaz az áresés folytán – 13-14%-al csökkent 2015-ben, és 2016 első negyedévére számítva is. A növekedési kilátások is rosszabbodtak. Az Egyesült Államok GDP-je 2016 elő negyedévében – éves ütemre átszámítva – csak 0,8 %-kal, Japáné 0,5 %-kal nőtt, az EU most éppen jobban teljesített (közel 2 %). A BRICS országok közül Brazília és Oroszország még recesszióban van, Dél-Afrika közel stagnál, Kína GDP-je az első negyedévi adat alapján – évre átszámítva – csupán 4,5 %-kal nőtt (!!!). Csak India tartja évek óta a 7,5%-os növekedését. Az IMF szerint „A globális növekedés folytatódik, de újra csökkenő és egyre bizonytalanabb ütemben”.

A nemzetközi pénzügyi intézmények és elemző szervezetek az elmúlt hónapokban jobban hangsúlyozzák az egyre fenyegetőbb bizonytalansági tényezőket: Kína esetleges válságát, az árfolyam-ingadozásokat, a pénzpiaci turbulenciák lehetőségét, a nyerstermékek árzuhanását és a világkereskedelem növekedésének csökkenését, az EU esetleges bomlását (grexit, brexit), s persze a gazdasági növekedés lassulását, különösen a feltörekvő országok sérülékenységét. A nemzetközi befektetőházak – melyeket nem terhel politikai felelősség, ezért nyíltabbak – már több mint egy év óta nem zárják ki egy újabb komplex mélyválság eljövetelét sem.

A bizonytalan konjunktúraciklus alakulása mellett legalább ilyen izgalmas kérdés a gazdasági depresszió elhúzódása (stagnálási, gyenge növekedési hajlam, szerkezeti problémák). Ez a Japánban már 1990 óta tartó jelenség az egész világgazdaságot markában tartja 2008, illetve a mentőcsomagok révén „felpumpált” GDP-jű 2010 óta. (AZ USA speciális helyzete folytán kevésbé érintett, bár 2015 második felétől ott is csökken a növekedési dinamika.) A Nemzetközi Valutaalap ez évi áprilisi jelentésének ez a címe: Too Slow for Too Long, azaz: Túl sokáig túl lassú.

A világgazdaság mindenkori aktuális helyzetét elemző előadásaimban sajnos évek óta a depresszió okaival kell foglalkozni. Ezúttal néhány olyan híres-neves közgazdász nézetét ismertetem, akik mélyebben és kritikusabban, szerintem reálisabban ítélik meg a jelenleg működő globális gazdasági rendet és mechanizmusokat, s egymásra rímelnek is.

Az alaphangot Larry Summers, volt amerikai pénzügyminiszter adta meg 2013-ban (nézeteit már tavaly is elemeztem). Kijelentette, hogy az egész globális világ a hosszan húzódó, un. szekuláris stagnálás korszakába lépett. Ezt azzal magyarázta, hogy míg korábban a megtakarítások és a beruházási kereslet között a központi bankok által megfelelően mozgatott irányadó kamat állította helyre az egyensúlyt, most ez nem lehetséges. A nagyon alacsony infláció és a nulla közeli, sőt negatívba futó alapkamatok korában a korábbi egyensúlyi mechanizmus nem működik. A megtakarítók ugyanis manapság nem bankba viszik a pénzüket, hanem kockázatos értékpapírokat vesznek, ezzel megnő a buborékok terjedelme és kipukkanásuk veszélye. Emellett a beruházási kereslet alacsony az óvatos költségvetési politika, a lassú technikai fejlődés, a high tech ágazatok rizikója, a pénzügyi szabályozás merevsége miatt.

Ezt a nézetrendszert, a szekuláris stagnálás koncepcióját megtámogatta Paul Krugman is (lásd még itt és itt). Ő egyébként már Summers előtt egy évvel igyekezett felhívni a figyelmet a túlzott monetáris lazítás és a növekvő pénzhegyek veszélyeire. S mivel az amerikai fogyasztók és a vállalatok nem költenek eleget, a kormánynak kell belépnie és költekezni, keresletet generálni. A kereslet megteremti a megfelelő kínálatot – így fordítja visszájára – szerintem a talpára – a neoliberális tételt. Szerinte az állami költségvetés megszorítása válság idején meglehetősen „stupid” dolog.

Nouriel Roubini, a bevált prognózisairól híres elemző azt vallja, hogy most valószínűleg nem vagyunk egy nagy válság küszöbén, de azért a pénzügyi piacok helyzete, hektikussága rosszabb, mint 2009 óta bármikor. A helyzet szerinte paradox: a jegybankok nem konvencionális monetáris politikája hatalmas felesleges likviditást teremtett (a monetáris bázis kétszeresére, az USA-ban négyszeresére nőtt), miközben a piacokon hiányzik a tőke, illikviddé váltak. Más okok mellet (nagy sebességű (HFT) kereskedelem, tőzsdén kívüli (OTC) piacok nagy súlya, nyílt végű alapok sérülékenysége) azt emeli ki, hogy a megemelt tőkekövetelmények miatt a bankok nem viszik a piacra a pénzüket, nem töltenek be egyensúlyozó („árjegyző”) szerepet. A felesleges likviditás és a pici tőkehiány kettőssége Roubini szerint időzített bomba, pl. ha a túlárazott pénzalapokból, részvényekből bármiért, pl. javuló reálgazdasági lehetőségekért egyszerre sokan szeretnék kivenni a pénzt és az átárazás pánikszerűvé válik. Ekkor az összeomlás veszélye drasztikusan növekszik – mondja Roubini – akinek Dr. Végzet a beceneve.

Joseph Stiglitz szerint is a legrosszabb időket éljük 2008 óta. A legnagyobb probléma szerinte a kereslet hiánya. Egyszerű az összefüggés: az alacsony kamatok miatt nincs beruházás – állítja. A nagyvállalatok globálisan összesítve több billió dollár nagyságrendű pénzen ülnek, de nem ruháznak be, mert már úgyis nagyok a felesleges kapacitásaik. Így a nagy cégek beruházási célból nem vesznek fel pénzt a szabadpiacon a 0 közeli kamatok ellenére. A kisvállalatok meg csak a bankoknál tudnának hitelhez jutni, de ott már korántsem olyan alacsony a kamat. Az európai félperiférián és az elmaradottabb országokban a legrosszabb a helyzet, mert a betétek elapadtak, az ezen országokra erőltetett megszorító politika miatt pedig a bankok nem vállalnak hitelezési rizikót. A bankok profitabilitása az alacsony kamatok mellett világszerte romlik. Ezért kockázatosabb befektetésekbe, értékpapírokba fektetik a pénzüket, ezzel tovább növelik a pénzügyi rendszer instabilitását, sebezhetőségét.

Robert Skidelsky Stiglitzhez hasonlókat mond a hitelezés és a beruházások alacsony színvonaláról (és bőven idézi Keynest). „Az igazság az – írja –, hogy az ’új pénz’ forgalomba helyezésének egyetlen módja az, ha a kormány költi azt el. A kormányzatoknak közvetlenül a központi bankoktól kellene felvenni hiteleket, és ezek segítségével házakat kellene építeni, fel kellene újítani a közlekedési infrastruktúrát, az energiamegtakarító technológiákba kellene befektetni, stb.” Hozzáteszi azonban, hogy az állami deficit ilyen monetáris finanszírozása manapság tabu, ellentétes pl. az EU szabályaival! Pedig a Larry Summers által szekuláris stagnálás korszakának nevezett időszakban az ilyen állami költekezés elkerülhetetlen – állítja. A 2008-as válság óta eltelt időszak mutatja Skidelsky szerint, hogy a hatalmas pénzpumpa önmagában nem elégséges a gazdaság fellendítéséhez.

Ezek az ismertetett, egymást is erősítő elemzésekhez elsőként annyit tennék hozzá, hogy míg a fejlett országok elsősorban a recesszió elkerülése érdekében élnek mainstream közgazdaságtan által jobban tolerált monetáris lazítással és alacsony irányadó kamatokkal, a félperifériás és perifériás országok egyszerűen rákényszerülnek a nagyon alacsony kamatok bevezetésére. Ha ezt nem tennék, erősödne a valutájuk, ami – mint tudjuk – az exportjuk versenyképességét rontaná. Az általános deflációs (árcsökkenési) hajlam párosul a 0 körüli, esetenként negatív kamatokkal.

Na de meddig mehet ez a játék? Miért fektetnének a cégek a reálgazdaságba, amikor a pénzpiaci hozamok magasabbak és a kereslethez viszonyítva jelentősek a túlkapacitások? A monetáris bőség, a „pénzátömlesztés” ellenére nem emelkedik a reálgazdaság hitelezése, alig mozdulnak a beruházások, közel stagnál a termelékenység. Ma már az IMF és az ENSZ is – a fentebb idézett közgazdászokhoz hasonlóan –a olyan policy mix megvalósítását ajánlja (persze csak a gazdag országoknak!), melyben tágabb a tere a költségvetési költekezésnek. Na de akkor meg jön az országok további eladósodása…

A mai helyzet szerintem csapdahelyzet. Ha egy (fejlett) ország előre menekül és az állam hitelből, adott esetben külföldi hitelből növeli a költségvetési kiadásokat, akkor a már úgyis magas állami adósságállomány emelkedik, a fizetési mérleg romlik, ami távlatokban rontja a gazdasági fellendülés és az egyensúly helyreállításának feltételeit. Ha egy fejlődő vagy közepesen fejlett ország megszorításokat alkalmaz, akkor a hitelezőket kedvezményező rövidtávú haszon, a fizetőképesség oltárán feláldozza a gazdasági növekedést, a munkahelyeket, a hosszabb távú gazdasági fellendülés, viszonylagos gazdasági egyensúly és adósságtörlesztési képesség lehetőségét (lásd Görögország). Ha pedig sem a megszorítás, sem az előre menekülés, a költekezés nem hoz megoldást, akkor a működési renddel, a jelenlegi globális világrend termelési módjával van a baj. Szerintem Immanuel Wallersteinnek igaza van abban, hogy olyan korszakhatárhoz, korszakváltáshoz érkeztünk, amelyben a globális kapitalizmus az eddigi működési rendjével nem tudja megoldani a korábban saját maga által felhalmozott problémákat. A hetvenes évektől elindult transznacionális neoliberális korszak még meghosszabbította magát a mély válságfolyamatok megfékezése árán, de ez a felemás helyzet – amely a gazdaságelméletekben is tetten érhető – nem tarthat a végtelenségig. Átmeneti korszakot élünk.

Farkas Péter

Szólj hozzá!

Címkék: válság hun farkas péter portfolioblogger világgazdasági kihívások

A bejegyzés trackback címe:

http://vilaggazdasagi.blog.hu/api/trackback/id/tr768757802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.