A Világgazdasági Intézet blogja

Világgazdasági Intézet, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont / Institute of World Economics, Centre for Economic and Regional Studies HAS





Friss topikok

Címkék

adóharmonizáció (1) adósságfinanszírozás (4) adósságválság (2) Afrika (1) agrárkereskedelem (2) agrártermelés (1) agriculture (1) ajánló (4) alterglobalizáció (1) Amerikai Egyesült Államok (6) arab országok (1) árfolyamrendszer (1) artner annamária (23) asean (1) Asger Olesen (1) asia (1) austerity package (1) autóipar (3) automotive industry (1) bailout (1) bankia (1) bankszabályozás (2) Basel III (1) bázel (1) belső (1) belső fogyasztás (1) beruházás (1) biedermann zsuzsánna (5) Brazil (1) Brazília (3) brazília (2) brexit (1) buborék (1) business capture (1) central and eastern europe (1) chiang mai (1) cikkajánló (1) Ciprus (1) climate change (5) cmi (1) CRD IV (1) crisis (3) David Ellison (1) david ellison (4) davos (2) Deák András (3) dezséri kálmán (2) Dodd-Frank Act (1) durban (1) eastern partnership (1) Egyesült (1) Egyesült Királyság (4) elnökválasztás (3) éltető andrea (17) EMIR (1) eng (22) értéklánc (1) északi országok (1) EU (17) EU-büdzsé (2) euró (7) euró-csatlakozás (1) Európa (1) európai (3) Európai Bizottság (2) eurozóna (7) eurózóna (12) EU Climate Policy Framework (1) exportorientáció (1) exportorientált növekedés (1) farkas péter (7) FDI (1) feldolgozóipar (1) felháborodottak (1) felzárkózás (2) fenntarthatóság (1) financial market regulation (1) financial reform (1) fogyasztás (1) földgáz (1) franciaország (6) függetlenség (1) g20 (1) g8 (1) gazdasági növekedés (1) GGTTI (1) globális értékláncok (2) globalizáció (1) görögország (18) görög államadósság (2) greece (1) grexit (1) Grúzia (1) hans petersson (1) Hans Petersson (1) háttéranyag (1) Hegedüs Zsuzsanna (10) hun (144) Hungary (1) ifjúsági munkanélküliség (1) ingatlanbuborék (1) innováció (1) iparfejlesztés (1) Irán (1) írország (1) italy (1) jubileumi konferencia (1) kapitalista piacgazdaság (1) kapitalizmus (1) kap reform (1) Katalónia (3) keleti partnerség (1) kelet ázsiai regionalizmus (1) Kerényi Ádám (1) kína (10) Királyság (2) kiss judit (8) klímacsúcs (1) költségvetés (1) konferencia-beszámoló (2) kornai jános (1) Kőrösi István (4) közép kelet európa (6) közös agrárpolitika (1) központosítás (1) kutatási beszámoló (1) labour (1) labour reform (1) lemaradás (1) leminősítés (1) ludvig zsuzsa (4) LULUCF (2) magyarország (5) marco siddi (1) market (1) Martin Schulz (1) Mattias Lundblad (1) menekültek (1) mezőgazdaság (2) MiFID (1) migráció (1) minimálbér (1) modellváltás (1) Moldova (1) monitoring-jelentés (1) műhelybeszélgetés (1) működőtőke (1) multipolaritás (1) munkaerőpiac (3) munkanélküliség (3) N. Rózsa Erzsébet (1) Naszádos Zsófia (3) Németország (1) nemzetközi pénzügyi rendszer (3) nemzetközi termelési rendszerek (1) népszavazás (2) novák tamás (5) növekedés (2) nyersanyag-gazdaság (1) OFDI (1) ökoszociális piacgazdaság (1) olajár (1) olaszország (1) OPEC (1) open letter (1) oroszország (7) Orosz Ágnes (5) pénzügyi tervezet (1) Peter Golias (1) population (1) porfolioblogger (2) portfolioblogger (111) portugal (1) portugália (1) Post-Kyoto Framework (1) processes (1) public finance consolidation (1) putyin (1) rácz margit (19) recession (1) recesszió (1) Ricz Judit (1) románia (1) Románia (1) russia (1) simai mihály (3) Skócia (1) social (1) Solti Ágnes (2) somai miklós (11) spain (3) spanyolország (12) state capture (1) Szalavetz Andrea (2) szankciók (1) Szanyi Miklós (1) szegénység (1) szigetvári tamás (6) Szijártó Norbert (2) szociális világfórum (1) szunomár ágnes (8) szüriza (3) szuverén vagyonalapok (1) társulási szerződés (1) terepkutatás (1) termelési (1) területi mintázat (1) think tank kerekasztal (1) tobin adó (1) törökország (4) trade (1) ttip (1) túlzott deficit eljárás (1) Túry Gábor (4) új tagországok (1) Ukraine (2) ukrajna (4) unió (2) választások (11) vállalati döntéshozatal (1) vállalati jövedelemadó (1) vállalati útonállás (1) válság (42) Vida Krisztina (4) világgazdasági fórum (1) világgazdasági kihívások (4) világgazdasági növekedés (3) világkereskedelem (4) visegrádi országok (2) Visegrad countries (1) völgyi katalin (2) Volkswagen (1) weiner csaba (2) welfare models (1) welfare state (1) Wisniewski Anna (1) world social forum (2) world trade (1) wto (1) Címkefelhő

Beszámoló: Európa a változó világban - Konferencia Rácz Margit emlékére

2016.03.16. 13:18 Világgazdasági Intézet

A Világgazdasági Intézet 2016. március 7-én konferenciát rendezett nemrég elhunyt kutatója, Rácz Margit emlékére. Az előadók két kerekasztal beszélgetés keretében – a rendezvény névadójának életművéhez, fő érdeklődési és kutatási területéhez kapcsolódva – elsősorban az Európai Uniót érő aktuális kihívásokat, így a migrációs válságot, az euróövezet és a közös monetáris politika működését, a regionális egyenlőtlenségek kérdését, az integráció mélységét, illetve az egyes régiók tőkevonzó képességét elemezték.

„Az Európai Unió a globális rendszerben –külső és belső kihívások” címmel a nyitó előadást tartó Inotai András felhívta a figyelmet arra, hogy az EU története során mindig válságokon keresztül fejlődött és formálódott, azonban a jelenlegi helyzet a korábbiakhoz képest minőségileg más, mivel az Uniót létében fenyegető kihívások egyszerre túl sok területen jelentkeznek. Korábban a politikai vezetők három lehetőség közül választhattak: vagy mélyítik az integrációt, vagy visszabontják azt egy szabadkereskedelmi megállapodás szintjére, vagy „átbukdácsolnak” („muddling through”) az aktuális problémákon, igazán radikális változásokat nem kezdeményeznek. Mára ez a harmadik lehetőség azonban szerinte megszűnt, csak két lehetőség maradt: a nemzetállamok együttműködésének sokkal szorosabbra fűzése, vagy a jelenlegi integrációs keretek széthullása. Az Európai Unió történetére utalva megjegyezte: a jelenlegi helyzet abból a szempontból is új, hogy korábban az egységfolyamatot komoly külső és belső erők ösztönözték (szovjet fenyegetés, amerikai nyomásgyakrolás a francia-német együttműködésért, háborús tapasztalatok). Ezzel szemben ma rengeteg, nehezen azonosítható kihívással kell szembenézni, és felnőtt egy új generáció is, amelynek már más élményanyag alakította az identitását.

A belső kihívások közül Inotai elsőként a növekedés kérdését vizsgálta. Megállapította, hogy noha a kamatszint alacsony, és bőséges beruházási források állnak rendelkezésre, mégsincs jelentős növekedés. Véleménye szerint ez elsősorban a bizalomhiányra vezethető vissza, amellett, hogy az elosztásai politika sem megfelelő. Jelentős a vagyoni (nem feltétlenül jövedelmi!) polarizáció, a kettő együtt pedig pénzügyi „buborékfúvódással” fenyeget. Rácz Margit egyik fő megállapítását idézve utalt arra a problémára is, hogy az EU-ban a szabadkereskedelmi övezet, a vámunió és a monetáris integráció megelőzte a politikai, különösen a fiskális politikai integrációt – ha ez fordítva történik, a ma jelentkező problémák kevésbé lennének súlyosak. Ez azonban politikai okokból nem történhetett meg. A második belső kihívásként a brit EU-tagság kérdéséről és az esetleges brit kilépésről („BREXIT”) beszélt. Szerinte Nagy-Britannia egyfajta „szereptévesztésben” van, ma az ország versenyképessége nem annyira jó, hogy az EU nélkül megállná a helyét, és ugyanígy az EU-nak is szüksége van a britekre. A német-francia viszonyról szólva megjegyezte, hogy a két ország versenyképessége között folyamatosan nő szakadék. Míg Németország nem kis részben a Hartz-reformoknak köszönhetően ma az EU legversenyképesebb állama, Franciaországban az intézményi hatékonyság és az érdekharmonizáció a különböző társadalmi csoportok között nem működik megfelelően. Ehhez kapcsolódva az utolsóként a populizmus előretörését és az egyes társadalmak rugalmatlanságát, az alkalmazkodóképesség hiányát említette a belső kihívások között, amely különösen Görögországban okozott komoly károkat.

Az Európai Uniót érő külső kihívások sorában Inotai András elsőként említette a migrációt, amelyet szerinte a közösség egyáltalán nem tud kezelni jelenleg, ráadásul – figyelembe véve az afrikai kontinens robanásszerű népességnövekedését – „ez még csak a kezdet”. Szerinte az nyilvánvaló, hogy a problémát a gyökereinél kellene kezelni, és a helyszínen fellépni, ez azonban megoldhatatlan dilemma elé állítja a döntéshozókat: sokszor olyan rezsimek lennének képesek szavatolni a stabilitást a Közel-Keleten és Afrikában, amelyek támogatása teljesen ellentétes lenne az európai értékekkel. Az energiahordozók kérését elemezve kiemelte, hogy bár az olajárak jelenleg alacsonyak, az alternatív energiaforrások finanszírozása egyre drágább. Ráadásul a fő olajexportőr országok az EU déli és keleti peremén egyúttal a közösségre veszélyt jelentő biztonsági kockázatokat is „becsatornázzák”. A sorban utolsóként említette az transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodásról (TTIP) szóló vitákat, amelyek szerinte valójában a belsőpiaci szabályok alakításáról szólnak, és nem a vámokról.

            A kerekasztal második hozzászólója, Balázs Péter, a CEU professzora, volt külügyminiszter előadása bevezetőjében felidézte: Rácz Margit egyik emlékezetes kijelentését, mely szerint ha a Szovjetunió összeomolhatott – amit sokan elképzelhetetlennek tartottak az utolsó pillanatig – akkor ugyanez megtörténhet az Európai Unióval is. Véleménye szerint az EU hatékony működését több tényező is hátráltatja intézményi és jogi szempontból.

Elsőként a csatlakozás, teljes jogú taggá válás feltételrendszerét említette ezek között. Az EU eddig minden esetben a „maximalista bővítés” modelljét alkalmazta, vagyis a tagságra aspiráló államoknak egyszerre kellett az alkalmassági, eljárási, és értékrendbeli feltételeknek megfelelni, így a „léc” nagyon magasan volt egy-egy ország számára. A csatlakozási tárgyalásokat – ahogy Magyarország esetében is – viszonylag gyorsan lefolytatták, erre az időszakra az országok igyekeztek minden szempontból alkalmasnak, megbízhatónak látszani a tagságra, sok esetben kiderült azonban, hogy csatlakozásuk elsietett volt, a mögöttes politikai (értékrendbeli) támogatás nem kellően stabil és tartós. Az ilyen országok esetében azonban az EU nem tud hatékonyan fellépni, és kikényszeríteni az acquiscommunitaire betartását, mivel kényszerítő eszközei gyengék. A „maximalista bővítés - minimalista kényszerítő erő” kettőse pedig végül lehetővé teszi az egyes tagállamok játszmaszintű problémakezelését, pávatáncát.

Ezt követően a túlkompenzált méretbeli egyenlőtlenségek problémáját vetette fel. A tagállamok azonos politikai súllyal (egy szavazat) vesznek részt a Tanács munkájában, azonos feltételek mellett egyes országoknak többlettámogatások is járnak. Az ezek hatékony felhasználásához szükséges szakpolitikai háttér azonban gyakran nem megfelelő, a jogszabályi feltételek teljesítése akadozik, így végül a közvélemény indulata megalapozatlanul az EU ellen fordul a nemzetállami döntéshozók helyett, és megkérdőjelezik országuk EU-tagságának előnyeit.

A politikai bizalom és akarat hiányából fakadnak a folyamatos hatásköri zavarok is. Az egyes döntési kompetenciákat a kormányzati elitek igyekeznek „eltolni” maguktól, így a hatáskörök devalválódnak, egyre alacsonyabb szintre kerülnek át, ami végül legitimitásukat is megkérdőjelezi. Emellett az önkorrekciós képessége is rossz az Uniónak, amely nagymértékben köszönhető az egymással is rivalizáló országcsoportoknak, érdekcsoportoknak.

Balázs Péter előadása zárásaként kiemelte, hogy a megfelelő intézményi és döntéshozatali korrekciók, a célok és eszközök megfelelő meghatározása elengedhetetlenek lesznek ahhoz, hogy az EU a jelenlegi válságból kilábaljon és versenyképességét növelje.

A beszélgetés szünet előtti utolsó hozzászólója Szíjártó Norbert, a Világgazdasági Intézet fiatal kutatója, a Corvinus Egyetem PhD-hallgatója az euróválság óta végrehajtott intézményi reformokat mutatta be és elemezte, kitérve arra is, hogy milyen jövője lehet monetáris integrációnak. Elméleti bevezetőjében rámutatott, hogy a Balassa-féle csoportosítás számos integrációs lépcsőfokkal egészíthető ki, amelyek mentén az EU mélyült, vagy amelyek mentén az EU mélyülni kíván. A klasszikus Balassa-féle rendszerben a közös piac és a gazdasági unió közé már beékelődött az egységes piac, majd a globális pénzügyi válságra és az euróválságra adott válaszok (intézmények és gazdasági kormányzás) újabb lépcsőfokokat hoztak létre a gazdasági és monetáris unió, valamint a politikai unió között. A Juncker vezetésével kidolgozott Öt elnök jelentése ezt a folyamatot intézményesíti és ezáltal tervezi mélyíteni a gazdasági integrációt.

Az intézményi reformok ugyanakkor az optimális valutaövezetek elméletből is levezethetőek. A klasszikus elmélet (Mundell, McKinnon, Kenen stb.) képviselői az árfolyampolitikai választás kérdésköréből kiindulva arra keresték a választ, hogy milyen eszköz helyettesítheti az önálló monetáris és árfolyampolitika elvesztését. Szijártó Norbert kutatásai alapján úgy vélte, a globális pénzügyi válságig terjedő időszakban az endogenitás nagyon gyenge volt, vagyis érdemi konvergencia nélkül a heterogenitás konzerválódott a Gazdasági és Monetáris Unióban. Az optimális valutaövezetek elmélet újabb ága már nem újabb vizsgálandó tényezőket, hanem az intézményeket emelte be a vizsgálandó rendszerbe. Abban az esetben, ha ez optimális valutaövezetek elmélet kritériumai nem teljesülnek, akkor olyan intézményeket kell kialakítani, amelyek ezt a problémát közép- vagy hosszú távon feloldják. Az EBK közgazdászai által készített tanulmányok alapján az intézményi integráció foka a 2000-es évek elején megközelítette a 90%-ot, a tanulmány 2015-ös újrakalibrálása során arra a következtetésre jutottak, hogy még a globális pénzügyi válságra adott válaszként létrehozott intézményeket beleértve is csak 70% körül van az intézményi integráció. Az euróválság kezelése során ezért számos új intézmény létrehozása történt meg: új fiskális keretrendszer, versenyképesség növelése (Euró-Plusz Paktum), az eurózna védőhálója (Európai Stabiliási Mechanizmus), a mikró- és makroprudenciális felügyelet megerősítése, a bankunió létrehozása stb. Az euróválság intézmények általi kezeléséhez egy soha nem látott módon támogató monetáris politika párosult.

Az Öt elnök jelentésében négy terület került megkülönböztetésre: a valódi gazdasági unió, a pénzügyi unió, a költségvetési unió és a politikai unió. A politikai unió itt a korábbi, kormányközi megállapodások által létrehozott intézmények egy részének uniós alapszerződésbe történő átültetését jelenti. A négy terület mellett három idősávot fogalmaz meg a Jelentés: az első szakasz 2015. július 1 – 2017. június 30 közötti időszakot jelenti, és elmélyítési szakasz névre hallgat; a második szakasz a négy területen történő mélyítés által, a folyamat végén létrejön egy jól működő Gazdasági és Monetáris Unió, viszont ennek nincs céldátuma. Végül, van egy végső szakasz, amely legkésőbb 2025-ben elindul és „a valódi, szoros GMU stabil és virágzó életteret biztosít a közös fizetőeszközt használó uniós tagállamok valamennyi polgára számára”.

A konferencia második blokkja Ferkelt Balázs, a Budapesti Gazdasági Egyetem docensének előadásával indult, és a közös monetáris politika regionális fejlődésre gyakorolt hatásait mutatta be. Ferkelt prezentációja első felében felvázolta a téma vizsgálatához szükséges elméleti alapokat, így az optimális valutaövezetek modelljét Mundell alapján, illetve az egyes konvergencia – és divergencia-elméleteket is, kitérve arra, hogy eltérő fejlettségű országok esetében nem valósulhat meg a megfelelő tényezőáramlás közös monetáris politika esetén sem. Az euróbevezetés körülményeit számos országban politikai döntések, nem ritkán politikai nyomás alakította, amely később szintén a felzárkózást nehezítette. Ehhez hozzájárulhatott még a konvergencia kritériumok megszegése, az egyes gazdaságok külső egyensúlyi helyzetének romlása, a gazdasági fejlődésbeli lemaradás. Előadása konklúziójaként elmondta: a közös monetáris politikai hozzájárulhat a regionális különbségek fokozódásához, de csökkentheti is azokat, amennyiben a kiegyenlítő mechanizmusok megfelelően működnek.

Ezt követően Palánkai Tibor akadémikus az integráltság mértékének mérhetőségéről, és az ehhez kapcsolódó módszertani kutatásairól beszélt. Két féle integrációs profilt, egy reálintegrációsat, illetve egy intézményi integrációsat különböztetett meg, majd a különböző globalizációs indexek alapján bemutatta, hogy milyen kvantitatív összehasonlítási módszerek léteznek a gazdasági és intézményi összefonódások és függőségi kapcsolatok feltárására. Különböző mennyiségi és minőségi aspektusok, szabályozási, konvergencia-divergencia, illetve teljesítménymutatók figyelembe vételével tárható fel egy-egy régió integráltságának mértéke, ezek alapján pedig Közép-Kelet-Európa és benne Magyarország világviszonylatban is az egyik legintegráltabb területnek számít. Ez főként a külföldi közvetlen tőkebefektetéseknek (FDI) köszönhető, a kis-és közepes vállalkozások jelentősége kicsi, ez a szektor gyengének mondható. A régió igen erős kölcsönös függésben van Németországgal, amely az egyik legfontosabb tőkekihelyező.

A monetáris politika és regionális integráció kérdésére visszautalva Palánkai alapvető magyar érdeknek nevezte az euró bevezetését, ugyanakkor arra is kitért, hogy EU jelenlegi keretei nem tudják kezelni a közösség országainak eltérő adottságait, nagyfokú diverzitását.

A konferencia záró előadásában Éltető Andrea, a Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa a visegrádi, a balti és az ibériai régiót hasonlította össze export-tendenciáik alapján. Az adatok alapján a kivitel szerepe a GDP-hez viszonyítva egyre nőtt az összes vizsgált országban az EU-csatlakozás óta, a válságot követően pedig még inkább felértékelődött a szerepe. Az Európai Unió, mint kereskedelmi partner szintén meghatározó mindhárom régió esetében, a visegrádi országok esetében a vizsgált periódusban nőtt is az oda irányuló kivitel, míg az Unión kívüli területeknél stagnálás figyelhető meg. A Balti államok esetében legfontosabb Unión kívüli kereskedelmi partnerük, Oroszország irányába visszaesés történt, míg az EU-n belüli kereskedelmükben Litvánia súlya volt a legalacsonyabb.

Az ibériai országok a gazdasági válságot követően új külső piacokat igyekeztek keresni, ugyanakkor az EU meghatározó kereskedelmi partnerük maradt, különösen a két magállam: Franciaország és Németország. A visegrádi országok esetében a német szerep stabilan domináns, 25 százalék feletti a kivitelben, és egymás közti kereskedelmük is bővült. A Balti országok, különösen Észtország növelték exportjukat Skandinávia irányába, illetve az egész régióban megerősödött Oroszország szerepe is.A kivitel sok esetben nem túl diverzifikált: 1-3 volumenhordozó termékcsoport a jellemző, a visegrádi négyek például nagyon erősen specializálódtak a jármű-elektronika-alkatrész-telekommunikácis termékek körére.

Az utóbbi 3 évben kiemelt téma lett a hozzáadott-érték kereskedelem, input-output táblákból készült adatbázisok jöttek létre. Az ezeken alapuló tanulmányok egy része említi a közép-kelet-európai országok erős betagozódását a globális termelési láncokba. Három visegrádi ország feldolgozóipari kivitelében különösen magas a külföldi (főleg német) hozzáadott érték. A hazai hozzáadott érték aránya a termelés globalizálódásával az EU magországaiban is csökkent. Számunkra a multinacionális hálózatokba való hasznos bekapcsolódás háttérfelételeiként fontos az innováció és az oktatás fejlesztése.

Naszádos Zsófia

Szólj hozzá!

Címkék: hun Európa rácz margit konferencia-beszámoló Naszádos Zsófia

A bejegyzés trackback címe:

http://vilaggazdasagi.blog.hu/api/trackback/id/tr718487016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.