2014 nyarán világosan látható, hogy a legutóbbi, 2008-ban kezdődött és hatásaiban máig le nem zárult pénzügyi válság egyúttal a világgazdaság, a nemzetközi pénzügyi intézményrendszer, a gazdasági-pénzügyi működési mechanizmusok és a gazdaságpolitikai eszköztár alkalmazásának válsága is, a gazdasági-pénzügyi szereplők súlyos etikai felelősségével együtt. Azóta kiderült, hogy a válságproblémák a válság után is fennmaradtak és kezelésük hosszú távú, nehéz feladatokat ró a gazdasági struktúrák befolyásolóira, a gazdaságpolitikákra és a társadalmi szereplőkre egyaránt.

Az EU Magyarország számára döntő jelentőségű gazdasági partner a kereskedelem, a tőkeáramlás, a technológiai fejlesztés és a kooperáció területén egyaránt. Magyarország áru- és szolgáltatásexportja éves GDP-jének 81 százalékát, importja 80 százalékát teszi ki. Magyarország a kereskedelmi intenzitás, az összekapcsolódás mértéke szerint, a tőkekapcsolatok és a szerkezeti konvergencia alapján az EU-ba kiemelkedően integrált országok közé tartozik. Az EU részesedése a magyar összexportban 76 százalék, az importban 70 százalék. (Az importban az arány döntően az EU-n kívülről származó energiabehozatal miatt kisebb). Az integrációs struktúrákba való bekapcsolódás szerint Magyarország az egységes belső piac és Schengen résztvevője. Az integrációs kapcsolatok arányai nagyságrendileg beálltak a jelenlegi magas szintre, így nem a további aránynövekedés, hanem a minőségi javulás, a hozzáadott értéknövelés és a mikroszerkezeti nemesítés a fő cél. A termelékenység növelése is elsőrendű feladat. (Az egy munkaórára vetített termelékenység terén, az EU-átlagot 100-nak véve, Németország adata 125,2, Csehországé 67,5, Magyarországé 59,5).

A döntően hitelfelvételekre alapozott, adósságnövelés árán megvalósított gazdasági növekedés korszaka jóidőre lezárult, illetve tarthatatlanná vált. A pénzügyi konszolidáció került előtérbe, s ez behatárolja a fejlesztésösztönzés forrásait. A gazdaságban a reálszféra és a pénzügyi szféra drasztikusan felborult egyensúlyának megteremtése, azaz a belátható időtávban az egyensúlyhiányok csökkentése elkerülhetetlen feladattá vált az Európai Unió egészében, még a legfejlettebb, sőt a fizetésimérleg-többlettel rendelkező országokban is. Ez az államháztartás egyensúlyának megteremtésével és fenntartásával kapcsolatos költségvetési intézkedéseket helyezi előtérbe.

A pénzügyi egyensúlyhiányok csökkentésének céljával együtt előtérbe kell helyezni a fejlesztéspolitikát és annak finanszírozását, mert az EU-országok, köztük Magyarország konszolidációja és előbbre jutása csak így biztosítható. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy jelenleg a költségvetési hiány alacsonyan tartása és az adósságteher csökkentése a legfőbb út arra, hogy a növekedési bevételek többlete mellett több finanszírozási forrás keletkezzen a fejlesztéspolitika finanszírozására. Az adósságmenedzselés ebből a szempontból rendkívüli jelentőségű.

Az Európa 2020 stratégia középpontjában áll, hogy „versenyben tartsa az 500 millió ember életét meghatározó blokk gazdasági erejét”, azaz immár sokkal heterogénebb EU-28-ak ne maradjanak le fő gazdasági és politikai versenytársaik mögött. Az első lisszaboni program fő céljai voltak:1. a tudásalapú társadalom és gazdaság megteremtése, 2. dinamikus gazdasági növekedés (a makrogazdasági teljesítmény javítása), 3. a világgazdasági, globális piacon a gazdasági versenyképesség biztosítása, 4. a gazdasági fejlődés környezeti szempontokat figyelembe vevő fenntarthatósága, 5. a szociális integráció, s ennek keretében a lehetőség szerinti teljes foglalkoztatottság és a szociális gondoskodás új európai modelljének kialakítása.

Az Európa 2020-as stratégia - ezeket az általános célokat fenntartva - konkretizálva 5 fő célkitűzést tartalmaz az Unió szintjén. Ezek a következők:

• a 20-64 éves népesség körében a foglalkoztatási ráta növelése legalább 75 százalékra (a jelenlegi kétharmados szintről),
• a K+F-beruházások növelése a GDP jelenlegi 1,9 százalékáról 3 százalékára (megismétlik az eredeti, 10 évvel ezelőtti célt),
• 2020-ig el kívánják érni a megújuló energiák arányára, az energiafogyasztás csökkentésére és a CO²-kibocsátás mérséklésére vonatkozó célkitűzéseket,
• az alapfokú oktatásban az iskolát be nem fejezők arányát 10 százalékra tervezik csökkenteni (jelenleg 15 százalék), a felsőfokú oktatás fejlesztésével elérendő cél, hogy a fiatalok legalább 40 százaléka rendelkezzen diplomával (a beiratkozottak aránya már most hasonló, azt kell elérni, hogy a diplomáig eljussanak),
• a szegénységi küszöb alatt élők arányát 25 százalékkal kívánják csökkenteni (ez a küszöb országonként eltérő, a fejlettség függvényében), összességében e cél elérése 20 millió embert érintene.

Ezeket a célkitűzéseket kellett a tagállamoknak nemzeti akciótervekbe átültetniük, ami csak részben sikerült.

Az EU-országokbeli, köztük a magyar tapasztalatok azt mutatják, hogy a modernizáció, a munka­helyteremtés és a versenyképesség szempontjai minden korábbinál szorosabban össze­függnek. Az aktív munkaerő-piaci politikának ezért együttes ösztönzésükre kell kon­cent­rálnia, éppen a pénzforrások szűkössége miatt. Ez ugyanis jóval olcsóbb, mint a passzív járadékkifizetés. A modernizáció jelenleg alapvetően külföldi tőkével és technológiával valósul meg, döntően a működőtőke-beruházások révén. E téren szükséges lenne mindenütt a hazai találmányok otthoni bevezetésének, alkalmazásának támogatása, a belföldi K+F és innovációs bázisok megerősítése, ésszerű fejlesztése. A foglalkoztatásban viszont, főleg a kisméretű gazdaságokban, döntő szerepet játszanak a hazai kis- és középvállalatok, az aktív munkaerő-piaci politikával ezért az ő helyzetüket, versenypozíciójukat kellene javítani.

A kutatás-fejlesztés, az innováció fejlesztése csak magas színvonalú felsőoktatás és tudományos képzés bázisán valósítható meg. A K+F-kiadásokban növelni kellene a tőkeerős vállalatok részvételét, de úgy, hogy az egyetemi és kutatóintézeti alapkutatások ne sérüljenek, sőt megerősítést kapjanak. Az EU-28-ak átlagában jelenleg 55 százalék a vállalatok részvétele a K+F-kiadásokban, de a 2004-ben és utána csatlakozott EU-tagországokban ez az arány jóval alacsonyabb. Az USA és Japán jóval nagyobb mértékben tudja bevonni vállalatait a kutatás-fejlesztésbe. A lisszaboni stratégia mintegy kétharmados arányt tűz ki célul. A matematikai, természettudományi és technológiai diplomával rendelkezők aránya a XXI. század elején kevesebb, mint 4 százalék az EU-15-ökben, az  EU-13-ak az EU-28-ak arányát 4,4 százalékra javítják. Az EU-2020 stratégia 15 százalékos célkitűzést tartalmaz, ami a jelenlegi helyzet és tendenciák alapján a belátható időben elérhetetlen.

Az EU-ban növekszik a képzésben és a szakképzésben résztvevők száma és aránya, ami nagymértékben hat a gazdasági növekedésre, a termelékenységre és részben a foglalkoztatásra. Az átlagos közoktatási idő egy évvel történő meghosszabbítása folyamatosan a GDP 0,3-0,5 százalékos növekedését biztosíthatja. Az oktatásra fordított költségvetési kiadások aránya az EU-ban átlagosan kb. a GDP 5 százalékát teszi ki, a költségvetésekben pedig mintegy 10-11 százalékkal szerepel.

Magyarország fő érdekei a lisszaboni folyamat folytatásában és megvalósításában találkoznak, sőt nagy mértékben egybeesnek az EU-tagországok közös érdekeivel.Ilyen területek: az Európai Kutatási Térség konkretizálása és fejlesztése, az oktatás, képzés, különösen a szakoktatás és felsőfokú képzés minőségének koordinált fejlesztése, a K+F –keretprogramok finanszírozásának kibővítése, az euro-normák és euro-szabványok mellett közös szabadalmi elbírálás és tevékenység egységes európai feltételrendszerének kialakítása, a transznacionális hálózatok (különösen a közlekedési és az energetikai rendszerek) kiépítésének közös európai alapokra helyezése, közös európai energiaellátási politika és rendszereinek kiépítése, fejlesztése (gázvezeték és atom), a határokon átlépő közös környezetgazdálkodási politika fejlesztése, a K+F-keretprogramok mintájára innovációs alapok létesítése pl. a kockázati tőkenyújtás területén, az EU-finanszírozású projektekhez nemzetközi munkavállalás megszervezése, a tudományban és az innovációban élenjáró, kiválósági centrumok kooperációjának jobb ösztönzése.

Lesz-e pénz a fejlesztésre? Sok függ attól, hogy az adósságcsökkentés, a pénzügyi konszolidáció és az EU stabilizációs programjai összességükben milyen keretfeltételeket teremtenek a fejlesztéspolitikák számára. A nemzeti fejlesztéspolitikák sikere azon múlik, hogy miként képesek összeegyeztetni és egyszerre megvalósítani a fenntartható fejlődés megteremtésének és a pénzügyi egyensúlyhiányok csökkentésének nehéz feladatát.

A nemzeti költségvetések szanálásának szükségessége belgazdasági oldalról, a nemzetközi fizetési mérleg problémái pedig külgazdasági szempontból behatárolják a fejlesztési forrásokat. Ez azt jelenti, hogy a fejlesztéspolitikában az igen szűkös fejlesztési pénzekkel körültekintően kell gazdálkodni, de ugyanakkor az oktatás-tudománypolitika-kutatás-fejlesztés-innováció láncolatát egységként kezelve, meg kell erősíteni a felemelkedés legfőbb hatóerejét, a humán erőforrás fejlesztését.

Az Európai Központi Bank több, igen jelentős stabilizációs programot dolgozott ki és a konszolidációs programok szabályrendszerét, mechanizmusát igyekszik hatékonyan érvényesíteni. A stabilitásorientált költségvetési és adósságleépítési stratégiát törekszenek minél szélesebb körben elfogadtatni, mert a nagyobb európai pénzügyi stabilitás csökkentheti a pótlólagos terhek veszélyét és újabb támogatási csomagok szükségességét. A szükséges stabilizáció mellett elengedhetetlen az európai uniós országok, köztük Magyarország gazdaságának fenntartható, hosszú távú, jó struktúrában történő, megfelelően finanszírozható és ökoszociális fejlesztési pályára állítása. Magyarország számára kulcsfontosságú, hogy a  fejlesztési finanszírozási forrásokat tudja-e valóban konzisztens fejlesztéspolitikára koncentrálni, mert csak ez lehet a felzárkózás záloga.

Kőrösi István