A Világgazdasági Intézet blogja

Világgazdasági Intézet, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont / Institute of World Economics, Centre for Economic and Regional Studies HAS





Friss topikok

Címkék

adóharmonizáció (1) adósságfinanszírozás (4) adósságválság (2) Afrika (1) agrárkereskedelem (2) agrártermelés (1) agriculture (1) ajánló (4) alterglobalizáció (1) Amerikai Egyesült Államok (7) arab országok (1) árfolyamrendszer (1) artner annamária (23) asean (1) Asger Olesen (1) asia (1) austerity package (1) autóipar (3) automotive industry (1) bailout (1) bankia (1) bankszabályozás (2) Basel III (1) bázel (1) belső (1) belső fogyasztás (1) beruházás (1) biedermann zsuzsánna (5) Brazil (1) Brazília (3) brazília (2) brexit (1) buborék (1) business capture (1) central and eastern europe (1) chiang mai (1) cikkajánló (1) Ciprus (1) climate change (5) cmi (1) CRD IV (1) crisis (3) David Ellison (1) david ellison (4) davos (2) Deák András (3) dezséri kálmán (2) Dodd-Frank Act (1) durban (1) eastern partnership (1) Egyesült (1) Egyesült Királyság (4) elnökválasztás (3) éltető andrea (17) EMIR (1) eng (22) értéklánc (1) északi országok (1) EU (17) EU-büdzsé (2) euró (7) euró-csatlakozás (1) Európa (1) európai (3) Európai Bizottság (2) eurozóna (7) eurózóna (12) EU Climate Policy Framework (1) exportorientáció (1) exportorientált növekedés (1) farkas péter (7) FDI (1) Fehér könyv Európa jövőjéről (1) feldolgozóipar (1) felháborodottak (1) felzárkózás (2) fenntarthatóság (1) financial market regulation (1) financial reform (1) fogyasztás (1) földgáz (1) franciaország (6) függetlenség (1) g20 (1) g8 (1) gazdasági növekedés (1) GGTTI (1) globális értékláncok (2) globalizáció (1) görögország (18) görög államadósság (2) greece (1) grexit (1) Grúzia (1) hans petersson (1) Hans Petersson (1) háttéranyag (1) Hegedüs Zsuzsanna (10) Horvátország (1) hun (147) Hungary (1) ifjúsági munkanélküliség (1) ingatlanbuborék (1) innováció (1) iparfejlesztés (1) Irán (1) írország (1) italy (1) jubileumi konferencia (1) kapitalista piacgazdaság (1) kapitalizmus (1) kap reform (1) Katalónia (3) keleti partnerség (1) kelet ázsiai regionalizmus (1) Kerényi Ádám (3) kína (10) Királyság (2) kiss judit (8) klímacsúcs (1) költségvetés (1) konferencia-beszámoló (2) kornai jános (1) Kőrösi István (4) közép kelet európa (7) közös agrárpolitika (1) központosítás (1) kutatási beszámoló (1) labour (1) labour reform (1) lemaradás (1) leminősítés (1) ludvig zsuzsa (4) LULUCF (2) magyarország (5) marco siddi (1) market (1) Martin Schulz (1) Mattias Lundblad (1) menekültek (1) mezőgazdaság (2) MiFID (1) migráció (1) minimálbér (1) modellváltás (1) Moldova (1) monitoring-jelentés (1) műhelybeszélgetés (1) működőtőke (1) multipolaritás (1) munkaerőpiac (3) munkanélküliség (3) N. Rózsa Erzsébet (1) Naszádos Zsófia (3) Németország (1) nemzetközi pénzügyi rendszer (3) nemzetközi termelési rendszerek (1) népszavazás (2) novák tamás (5) növekedés (2) nyersanyag-gazdaság (1) OFDI (1) ökoszociális piacgazdaság (1) olajár (1) olaszország (1) OPEC (1) open letter (1) oroszország (8) Orosz Ágnes (5) pénzügyi tervezet (1) Peter Golias (1) population (1) porfolioblogger (2) portfolioblogger (112) portugal (1) portugália (1) Post-Kyoto Framework (1) processes (1) public finance consolidation (1) putyin (1) rácz margit (19) recession (1) recesszió (1) Ricz Judit (1) románia (1) Románia (1) russia (1) simai mihály (4) Skócia (1) social (1) Solti Ágnes (2) somai miklós (11) spain (3) spanyolország (12) state capture (1) Szalavetz Andrea (2) szankciók (1) Szanyi Miklós (1) szegénység (1) szigetvári tamás (6) Szijártó Norbert (2) szociális világfórum (1) szunomár ágnes (8) szüriza (3) szuverén vagyonalapok (1) társulási szerződés (1) terepkutatás (1) termelési (1) területi mintázat (1) think tank kerekasztal (1) tobin adó (1) törökország (4) trade (1) ttip (1) túlzott deficit eljárás (1) Túry Gábor (4) új tagországok (1) Ukraine (2) ukrajna (4) unió (2) választások (11) vállalati döntéshozatal (1) vállalati jövedelemadó (1) vállalati útonállás (1) válság (42) Vida Krisztina (4) világgazdasági fórum (1) világgazdasági kihívások (4) világgazdasági növekedés (3) világkereskedelem (4) visegrádi országok (2) Visegrad countries (1) völgyi katalin (2) Volkswagen (1) weiner csaba (2) welfare models (1) welfare state (1) Wisniewski Anna (1) world social forum (2) world trade (1) wto (1) Címkefelhő

Az euró-csatlakozás perspektívája Kelet-Közép-Európában: kilátások és kihívások a pénzügyi válság tükrében

2013.10.16. 13:16 Világgazdasági Intézet

„The euro — barring a political revolution in Europe — is here to stay.” („Az euró – ha kizárjuk egy politikai forradalom lehetőségét – fennmarad.”) – Robert Mundell, 2012

A pénzügyi és gazdasági válság új megvilágításba helyezte az euró-csatlakozás kérdéskörét a kelet-közép-európai országok gazdaságpolitikai döntéshozói szemében. A feltételrendszer – az egyenlő elbírálás elve alapján – formailag nem változott ugyan, de az euró-övezeti válságkezelés számos új elemet hozott a már euró-tag országok esetében. A válság hatására a reál és nominális konvergencia folyamata differenciálódott. Az euró-övezet problémái összetettebbé tették térségünk országaiban a döntést a csatlakozás időzítéséről és módjáról, a korábbinál nagyobb mértékben politikai, semmint gazdasági megítélés alá esik ma már az euró csatlakozás kérdése. A kívül maradás – a társadalom részéről érzékelhető mégoly erős támogatottsága ellenére - az uniós döntéshozatali folyamatból való kimaradással járhat.   

Az optimális valuta-övezet elméletének megalkotója, Robert Mundell[1] az ezredforduló világgazdaságát meghatározó négy legfontosabb elem egyikeként említi az euró létrejöttét (az információs technológiai forradalom, a globalizáció és az amerikai gazdaság akkoriban tapasztalt expanziója mellett), amely magában hordozza az erőviszonyok átrendeződésének lehetőségét a világgazdaságban. Az azóta eltelt évek – különösen a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság –  újra-rendezték a világgazdaság fejlődését meghatározó legfontosabb tendenciák körét, a súlypontok tekintetében azonban a technológiai forradalom és a globalizáció mellett legfeljebb a földrajzi súlypontok tolódtak, előbb az ázsiai országok (Kína és India), majd újabban az ún. MIST országok (Mexikó, Indonézia, Dél-Korea, Törökország) felé, míg a válság hatására nemcsak az amerikai gazdaság lassulása, de a KKE térség szempontjából meghatározó euró-zóna elhúzódó válsága is jellemzővé vált. A kelet-közép-európai országok közvetlen külső környezetét meghatározó válságfolyamatok nagymértékben befolyásolták a térség országainak makrogazdasági folyamatait, gazdaságpolitikájának alakulását, illetve az integráció következő szintjét jelentő euró-bevezetés stratégiáját.

Az euró-övezeti válság jellemzői

A Gazdasági és Monetáris Unió megalkotóit az integrációs felépítmény monetáris politika területére történő kiterjesztésekor az motiválta, hogy a „stabilitás és prosperitás” övezete jöjjön létre az euró-övezetben. A GMU megalkotói azt várták, hogy nominális és reál-konvergencia indul el a tagállamokban. Az árfolyamkockázat kiesése révén a kamatráták közeledésére, a közös monetáris politikának köszönhetően az inflációs ráták konvergálásának beindulására számítottak. A tranzakciós költségek csökkenésének, a külső sokkok leredukálásának, az árfolyam stabilitásnak az eredményeként pedig a gazdasági növekedésre gyakorolt pozitív hatással számoltak. A pozitív várakozások ellenére a monetáris integráció intézményesülésének folyamata bő harminc évet vett igénybe, s az euró sikeres bevezetését két kudarcba fulladt kísérlet előzte meg. A nemzetközi környezet átalakulását, de a sikertelen kísérletek tanulságait is figyelembe vevő program kétségek és kérdések közepette indult. Az első évtized kiegyensúlyozott időszaka igazolni  látszott a közös monetáris politika működőképessége iránti bizalmat. Az euró nemzetközi szerepét sikerült megerősíteni. A monetáris integráció makrogazdasági hatásai az eurózóna egészére ugyanakkor nem minden esetben, illetve jórészt az Unió felzárkózó tagállamai esetében igazolták a várakozásokat. A pénzügyi és gazdasági válság az euró felépítmény hiányosságaira mutatott rá, felerősítve a rendszer gyengeségeit és a negatív folyamatokat. A GMU makro-prudenciális mechanizmusai nem nyújtottak megfelelő védelmet az egyensúlytalanságok kezelésére, erre a túlzott költségvetési szigor sem jelenthetett megfelelő választ.

Az euró-övezet válsága részben abból fakadt, hogy az övezet soha nem teljesítette igazán az optimális valutaövezeti feltételeket, a konvergencia szintje nem elégséges a tagállamok között. A gazdasági fejlettségbeli különbségek növekedése nem csupán a fiskális fegyelem eltérő értelmezéséből adódik, hanem sokkal inkább a tőkeáramlások eltérő, sokszor visszás hatásának következménye. Az észak-dél irányú tőkemozgások felhasználása különbözőképpen alakult, versenyképességi torzulásokat okozva. A déli országokban a tőke nem a modernizációt szolgálta, sokkal inkább az ingatlan piacra ömlött, ami később súlyos egyensúlytalanságokat okozott. A nagymértékű tőkeáramlás egyben enyhítette a kormányzaton lévő nyomást a versenyképesség növelésére, a szerkezeti reformok végrehajtására, ami megintcsak hosszútávon versenyhátrányt okozott ezen országoknak. Az euró-övezeti válság egyik fontos aspektusa a versenyképesség eltérő alakulása, a különbséget leginkább a folyó mérleg hiányban lévő eltérések mutatják, ezért is nevezhető az euró-válság sokszor folyó mérleg válságnak is.

A válságkezelési mechanizmusok elsősorban a preventív ág erősítésére törekedtek, új gazdasági kormányzási mechanizmus kialakítása történt meg, speciális támogatási eszközök jöttek létre ezzel a céllal (lásd ESM). Az euró-övezet a gazdaságpolitikák szorosabb koordinációjának irányába halad. Az EKB korábban nem jellemző intervenciókat hajtott végre (kamatcsökkentés, kormányzati kötvényvásárlás, likviditás biztosítása a bankszektornak), az intézmény jelentősen hozzájárult a válságkezeléshez, a válság hatásainak enyhítéséhez. Az euró-övezet számára jelen pillanatban a legfontosabb az euró visszafordíthatatlan jellegének erősítése, a piaci bizalom helyreállítása, ami az egyik legfőbb akadálya a tartós növekedési pályára való visszatérésnek, a GMU gazdaságok stabilizálásának. Az euró-övezet számára most a legfontosabb a növekedés újra-indítása, hiszen a stagnálás társadalmi elégedetlenséget okoz, amely akár egyes tagállamok kilépését is hozhatja. Emellett nagyon fontos elem az adósságkezelés, amelyhez az eszközrendszer egyelőre még alakul. Sokan vannak azon a véleményen, hogy az övezet egészére kiterjedően kell rendezni az adósságproblémát, az USA mintájára (egyfajta European Investment and Reinvestment Fund-ra lenne szükség).

Az euró-övezet fenntarthatóságához fontos, hogy a tagállamok versenyképessége ne sérüljön a csatlakozással. Az euró nem egyszerűen gazdasági, de egyben politikai projekt is, ami összetetté teszi a kérdéskört. Németországnak, a német gazdaságpolitikának alapvető, meghatározó szerepe van a jövőbeni szerkezet és intézmények kialakításában. Másrészt az EKB szerepe kiemelkedően fontos az övezet jövője, stabilitása – egyben pedig a KKE országok csatlakozása – szempontjából.

A válság hatása a KKE országok makrogazdasági teljesítményére

A pénzügyi és gazdasági válság nem érintette egyformán a Kelet- és Közép-Európai országokat, a térség összességében ellenállónak bizonyult a válság negatív hatásaira. 2008 folyamán Magyarország és Lettország kényszerült IMF mentőcsomagra, 2009 és 2011 folyamán pedig Románia fordult a nemzetközi szervezethez segítségért. A bruttó hazai termék (GDP) növekedése alapján azonban azt láthatjuk, hogy a térség országai (az egyedüli 2009-es évet kivéve, amikor Lengyelországon kívül valamennyi térségbeli országban csökkent a GDP) az Európai Unió átlagánál gyorsabb ütemben tudtak növekedni (Magyarország és Szlovénia kivételével). A munkanélküliség tekintetében ezzel szemben sokkal rosszabbul teljesített a régió (Csehország, Lengyelország és Románia kivételével), mint az EU átlag. Mindettől eltekintve a konvergencia folyamat még a válságot követő években sem tört meg. A hosszú-távú trendet figyelembe véve elmondható, hogy, a világon nincs még egy olyan térség, mint az EU, ahol ilyen mértékű tartós konvergencia folyamat következett volna be, mint a „régi” és „új” tagállamok között. Mindamellett az európai konvergencia modell másik jellemzője, hogy az mindenekelőtt az óriási mértékű tőkeáramlásra alapul, míg a térséget nagyon alacsony hazai megtakarítási szint jellemzi. Éppen ezért is bizonyult sérülékenynek több ország, hiszen a válság a külföldi tőkeáramlás megtorpanását hozta, aminek következtében a korábban az integráció alapját jelentő konvergencia folyamat rövidtávon megtorpant. Másik közvetlen hatás, hogy a régió országai relatíve alacsony adósságszinttel rendelkeztek ugyan a válság kezdetekor (Magyarország kivételével), a válság hatására mindamellett az adósságállomány hirtelen jelentős növekedésnek indult. Az euró-övezeti válságnak van egy súlyosabb, elhúzódó hatása, amely a későbbi, hosszú-távú konvergencia folyamatokra hat majd ki. Valamennyi legújabb növekedési elmélet szerint a hosszútávon is fenntartható növekedési folyamat legfontosabb bázisa a beruházások mellett a humán tőke fejlesztése, a megfelelő oktatási rendszer támogatása, valamint az innováció erősítése. Ebből a szempontból a válság hatására kedvezőtlen folyamatok indultak el, nagyon sok tagállamban csökkentek a kormányzati kiadások, a fiskális szigor következménye az elhúzódó stagnálás, vagy alacsony szintű növekedés lehet, ami a konvergencia folyamatot egyértelműen veszélyezteti.

A válság alapvetően sokkal diverzifikáltabbá tette a KKE térségbeli országok makrogazdasági teljesítményét, rövid- és hosszú-távú növekedési- és felzárkózási kilátásaik számos tényező együttes alakulása miatt eltérően alakultak. A Visegrádi ország-csoporton belül stabil kilátásokkal Lengyelország rendelkezik, emellett Csehország és Szlovákia is a jól teljesítők között maradt, ezzel szemben Magyarország és Szlovénia lemaradni látszik. A Balti-államok közül Észtország volt képes a legtudatosabb válságkezelő gazdaságpolitikai mix-et kialakítani, Románia és Bulgária ezzel szemben egyelőre nem tudta növekedési kilátásait érezhetően javítani. A rövidtávú konvergencia megtorpanás akár hosszú-távú tendencia is lehet abban az esetben, ha az innováció, oktatás és humán tőke fejlesztés áldozatul esik a megszorító programoknak. Az európai integráció alapját és legitimitását jelentő konvergencia folyamat megtorpanása komoly veszélyeket hozhat nemcsak az egyes tagállamok, de az egész európai projekt szempontjából, egyben a térség egészének lemaradásához vezethet.        

Mérlegen az euró-csatlakozás

Az újonnan csatlakozott tagállamokban a reálfelzárkózás, illetve a nominális mutatók közelítése az uniós átlaghoz nem most kezdődött el, az ahhoz vezető feltételrendszer kialakítása már a rendszerváltás óta folyik. Ennek ellenére a reálfelzárkózás folyamata még évekig (egyes országok esetében akár évtizedekig) eltarthat, s a nominális mutatók (tartós) teljesítése ennek függvényében számos területen nehézséget jelent. A kelet-közép-európai tagállamokban mind a nominális, mind a reál-konvergencia területén eltérő eszközrendszerrel találkozunk a kiindulási helyzet, illetve a történelmi tapasztalatok függvényében. Az „új csatlakozó” nyolc kelet-közép-európai országból álló csoportból a „Visegrádi négyek” sok szempontból hasonló megoldásokat, eszközrendszert választottak.[2]

Az euró-bevezetésének időzítése, az ahhoz vezető konvergencia-út, az eszközrendszer kiválasztása nyilvánvalóan végső soron politikai döntés, azt megelőzően azonban a költség-haszon elemzésre alapuló gazdasági megfontolások lehetnek irányadók. Általánosságban véve a közgazdasági elmélet szerint kis és nyitott gazdaságok esetében, ahol magas a fejlődési ciklusok harmonizáltsága az euró-övezettel, az euró-csatlakozás potenciálisan nagyobb előnyöket hozhat. A csatlakozás legkézenfekvőbb hátránya ezzel szemben a független monetáris politika elvesztése és a készpénz cseréje. Az euró-bevezetéssel az árfolyamkockázat is eltűnik, csökken a tranzakciós költség, csökken a tőkeforrás költsége, nőhet a külföldi tőkebeáramlás az országba. Szlovákia esetében például a jegybanki számítások szerint hosszútávon 7-20% lehet az addicionális növekedés. Mindamellett a felsorolt előnyök mellett a pénzügyi válság felszínre hozott több olyan addicionális költségtényezőt is, amely ezen előnyök mértékét mérsékelheti, relativizálhatja, gazdasági és politikai többletterheket teremthet (pl. a szlovák kormány az EFSF kiterjesztésén bukott meg). A pénzügyi mentőprogramok az euró-tagságból fakadó kötelezettségek körét bővítették ki, ezzel mérsékelve a pozitív GDP hatást. (Szlovákia az első mentőcsomagban nem is vett részt, az azt követőkben viszont már benne maradt, emellett az ESM tagjává is vált.)

A lengyel kormány 2013 folyamán több alkalommal is kinyilvánította elkötelezettségét az euró-projekt mellett, az ahhoz elvezető út kidolgozása a jegybank és a kormányszervek közös szakértői munkáján alapul. A válság tanulságaként a lengyel kormány azt a következtetést vonta le, hogy a tagsághoz nem elégséges a maastrichti kritériumok teljesítése, a tagállamnak saját mérlegelése függvényében olyan tényezőket is figyelembe kell vennie, mint a tagállami versenyképesség, a kormányzás minősége, a makrogazdasági helyzet és kilátások. A kérdés összetettségét bizonyítja, hogy a nominális konvergencia mellett nemcsak a reál-konvergencia szintje, de a nettó befektetői pozíció, illetve az intézményi integráció mértéke is fontos lehet a csatlakozás mérlegelésekor. A felkészülésnél figyelembe venni kívánt tényezők körét az adott tagállamnak magának kell kialakítania, ugyanakkor ez nem jelenti a hivatalos felvételi feltételek változását. Mindezek nem csupán az euró-bevezetés miatt fontosak, de az ország makrogazdasági stabilitásához is. A kérdéskör objektív vizsgálatához a legjobb megközelítés, ha az euróra mint lehetőségre tekintünk, amely azonban feltételekhez kötődik, és endogén fejlődés eredménye.

A pre-in státusz ambivalenciája

Az euró-zóna jövője, valamint a kelet-közép-európai országok integrációja szempontjából egyaránt meghatározó kérdéskör, hogy az új tagállamok mikor és milyen (belső és külső gazdasági) feltételek mellett tudják bevezetni a közös európai valutát. A 2004. május elsejei csatlakozás az Európai Unió fennállásának legnagyobb bővítéseként vonult be a Közösség történetébe. A bővítés számos más társadalmi-politikai aspektusa mellett komoly dilemmákat hozott a monetáris politika területén is, mind az Európai Unió, mind az új tagállamok részéről. Az új tagállamok a csatlakozási szerződés aláírásával vállalták az eurózónabeli tagságot is. A szerződés monetáris unióval foglalkozó fejezete esetükben kifejezetten rögzíti, hogy az euró-tagság kötelezettség, annak feltétele pedig a maastrichti konvergencia-kritériumok teljesítése.[3] A tagság bekövetkeztéig jogi státuszuk ebből a szempontból a „member state with derogation”, vagyis tagállam mentességgel lett (pre-in státusz). Az új tagállamok előtt álló dilemma az uniós csatlakozást követő években ebből következően az euró-bevezetés időzítése, illetve az ahhoz vezető konvergencia-út meghatározása.

A bővítés a közös európai monetáris politikát alakító intézmény, vagyis az Európai Központi Bank (EKB) szempontjából is bonyolult helyzetet teremtett. Amíg ugyanis a tagsági szerződésből az olvasható ki, hogy az euró-csatlakozás rövidtávú kötelezettség, addig az EKB kommunikációjában a konvergencia-kritériumok hosszútávú teljesítésének fontossága, a fenntartható nominális konvergencia iránti igény hallható ki. Ma nem a GMU létrehozása (vagyis léte) a cél, hanem az övezet stabilitásának fenntartása az, ami az európai jegybank döntéseit befolyásolja. Ez különösen így van a válság következtében. Változtak a tagság feltételei az intézményrendszer átalakítása miatt. Az uniós szabályozási-irányítási rendszer általános felülvizsgálata következtében az euró-övezeti, mind pedig az azon kívüli országokkal szemben sokkal komplexebbé váltak a betartandó elvárások. Az új keretek irányadók, ha nem is minden elvárás tekintetében, az euró-övezeten kívüli tagországokra is. A pre-in státusz egyelőre egyfajta külső megfigyelői lehetőséget biztosító burka idővel elkophat, az euró-övezet a jogok és kötelezettségek azonos kezelésével kizárhatja ezt az ország-csoportot még a megfigyelői státuszból is.

A KKE térség országai a csatlakozás kérdésében az euró-övezeti bizonytalanságok miatt a gyors csatlakozási szcenárióról inkább a halogató, időben kiváró stratégia felé fordultak. Csehországban egyenesen a népszavazás beiktatásának kérdése is felmerült, amely lehetővé tehetné – svéd mintára – az euró-bevezetés időben bizonytalan időpontra halasztását. A cseh szkeptikus hozzáállás más európai projektek esetében is jól megfogható, ez látszik az euró plus pact, illetve a TSCG-ből való kimaradáson is. Lengyelország elkötelezettebb a projekt mellett, a megközelítés sokkal inkább politikai, nemzetközi politikai érveket figyelembe vevő. Lengyelország az euró-csatlakozást az európai döntéshozatali mechanizmusban kifejtett befolyás szempontjából közelíti meg, amit a cseh elit például nem vesz figyelembe. A lengyel kormány döntéséhez szakértői csoportot kért fel, amely a gazdasági szempontokat mérlegelő háttérelemzéssel alapozza meg az előnyök kihasználását leginkább lehetővé tevő szcenárió kidolgozását. Magyarország a csatlakozás időszakában még határozott elkötelezettsége a kritériumok teljesítésének ellehetetlenülése miatt vette le napirendről a kérdést – a céldátum többszöri eltolása után. Jelenleg politikai megfontolások állnak az euró-kérdéssel kapcsolatos távolságtartás mögött – a nemzeti valuta és monetáris irányítás önállósága szimbólikus tartalommal bír. A hivatalos kormányzati álláspont a reálfelzárkózás szintjéhez (90%-os egy főre eső GDP szint) köti a csatlakozás bevezethetőségét. Gazdasági megfontolásként a valuta gyengítésével nyert versenyképességi előnyökkel érvel a kormányzati elit, amely azonban hosszútávon versenyképességi hátrányokat okozhat.      

Következtetések

1. Annak ellenére, hogy a pénzügyi és gazdasági válság negatív hatásaira a térség országai relatíve ellenállóan reagáltak, a válság hatására a konvergencia folyamat láthatóan lelassult. A csatlakozással kapcsolatos megfontolásokat azonban nem a monetáris és fiskális kritériumok teljesíthetőségéből fakadó kötelezettségek vezérlik, előtérbe kerültek a politikai (és a társadalmi elvárásokat figyelembe vevő) érvek a kérdéskör megközelítésénél.

2. A válság relativizálta az euró csatlakozás problematikáját a Kelet- és Közép-Európai országokban, prompt megoldásra a V4 euró-övezeten kívüli tagjai nem törekednek. A pre-in státusz azonban csak átmeneti időszakra biztosítja a megfigyelői szintű részvételt az európai unió magországainak számító körben hozott döntéseknél. Ez a legfőbb motiváció jelenleg a leginkább pro-euró tagország, Lengyelország hozzáállásában.

3. Az euró-csatlakozás kapcsán meghozott döntésnél mindenképpen fontos a gazdasági megfontolások figyelembe vétele, amely – az övezet válsága, egyes tagállamok nehézségei, stb. – ellenére számos előnyöket hordoz a stabilitási kultúra importja, az árfolyamkockázat kiküszöbölése, a tőkeáramlás élénkülése révén. Az egyes tagállamok saját felkészülési stratégiájukkal tudnak leginkább kialakítani optimális konvergencia utat az övezetbe, amely lehetővé teszi a tagságból fakadó előnyök maximalizálását, egyben – a válság által méginkább felszínre jövő – veszélyekre és kockázatokra való felkészülést. A hosszútávú felzárkózás ráirányítja a figyelmet a versenyképességi tényezők erősítésének szükségességére, amely az innováció és oktatás fejlesztését feltételezi.

4. Az euró-csatlakozás alapfeltételének számító nominális és reál-konvergencia az Európai Unió stabilitása, politikai alapjai és fenntarthatósága szempontjából is alapvető folyamat. Ennek fenntartása, a tagállamok ösztönzése az Európai Bizottság feladata, amely az európai szemeszter keretében erre külön jogosítványokat kapott. Az európai intézményeknek is érdeke, hogy az euró-projektet a tagállami érdekek ne ássák alá, a közös valutába vetett piaci bizalom megerősödjön. Ehhez a KKE térség csatlakozási hajlandósága is hozzásegíthet.        


[1] Robert A. Mundell (2000): The Euro and the Accession Countries, Emergo 2000, pp. 5-10. 

[2] A négy ország közül Szlovákia lett euró-tag 2009-ben. Lengyelország, Magyarország és Csehország egyaránt rugalmas árfolyamrendszeren alapuló pénzügyi struktúrát tart fenn. Ezzel szemben az igen rövid szuverén államisággal és eltérő monetáris tapasztalattal rendelkező Balti-államok, illetve Szlovénia mind a fejlődésüket, mind az általuk választott stratégiát illetően más úton haladnak. Észtország és Litvánia 2004-ben, míg Lettország 2005-ben ERMII taggá vált. Észtország 2011-ben csatlakozott az euró-övezethez, Lettország 2014-től vezeti be az eurót. Amíg Románia szintén rugalmas árfolyamrendszert tart fenn, addig Bulgária a valutatanács (currency board) árfolyam-rendszert preferálja.

[3] A kimaradás (vagy opt out) az EMU történetében eddig az Egyesült Királyság és Dánia szerződésében fogalmazódott meg. Az eddig még nem csatlakozott Svédország esete arra hívja fel a figyelmet, hogy opt-out klauzula hiányában is van lehetőség a csatlakozás időbeli halasztására – átmeneti mentesség révén. Ugyanakkor az eddigi tapasztalatok és a makrogazdasági érvek is arra utalnak, hogy egy ilyen verzió nem valószínű, de nem is preferált az újonnan csatlakozó államok esetében. 


Wisniewski Anna

1 komment

Címkék: hun közép kelet európa portfolioblogger Wisniewski Anna euró-csatlakozás

A bejegyzés trackback címe:

http://vilaggazdasagi.blog.hu/api/trackback/id/tr865575434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2013.10.16. 14:42:07

Az euróhoz csak az EU-ban legkevésbé szocialista országok csatlakozhatnak sikeresen. Magyarország tipikusan nem ilyen, a Visegrádi országok közül messze a legszocialistább. Magyarország nagyjából megfelel Gögögországnak, még a Görög csöd elött.

Ha Magyarország csatlakozna az EUR zónához, akkor egészen pontosan Görögország sorsára jutna. Magyarországnak szüksége van egy saját valutára, amit lehet a mindenkori elk*rás mértéke szerint folyamatosan leértékelni.

Görögország felvétele az EUR zónába ma már egy elismert hiba, amit Angela Merkel is nyilvánosan elismert. Magyarország felvétele a jelenlegi FIDESZ v. MSZP managementtel pontosan ugyanekkora hiba lenne és pontosan ugyanolyan következményekkel járna.