A Világgazdasági Intézet blogja

Világgazdasági Intézet, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont / Institute of World Economics, Centre for Economic and Regional Studies HAS





Friss topikok

Címkék

adóharmonizáció (1) adósságfinanszírozás (4) adósságválság (2) Afrika (1) agrárkereskedelem (2) agrártermelés (2) agriculture (2) ajánló (4) akkumulátor gyártás (1) alterglobalizáció (1) Amerikai Egyesült Államok (11) arab országok (1) árfolyamrendszer (1) artner annamária (23) asean (1) Asger Olesen (1) asia (1) austerity package (1) Ausztria (2) autóipar (4) automotive industry (1) bailout (1) bankia (1) bankszabályozás (2) Basel III (1) bázel (1) belső (1) belső fogyasztás (1) beruházás (1) biedermann zsuzsánna (5) bitcoin (1) Bolsonaro (1) Brazil (1) brazília (3) Brazília (6) brexit (4) buborék (1) business capture (1) central and eastern europe (3) chiang mai (1) China (3) cikkajánló (1) Ciprus (1) climate change (7) cmi (1) covid (1) CRD IV (1) crisis (3) csehország (1) david ellison (4) David Ellison (1) davos (2) Deák András (5) demokrácia (1) dezséri kálmán (2) digitális megosztottság (1) digitalizáció (1) Dodd-Frank Act (1) durban (1) eastern partnership (1) Egyesült (1) Egyesült Államok (1) Egyesült Királyság (8) elnökválasztás (4) éltető andrea (33) EMIR (1) energetics (2) energetika (1) eng (29) értéklánc (1) északi országok (1) EU (27) EU-büdzsé (2) euró (7) euró-csatlakozás (1) Európa (1) európai (3) Európai Bizottság (3) eurozóna (7) eurózóna (12) EU Climate Policy Framework (1) exportdiverzifikáció (1) exportorientáció (1) exportorientált növekedés (1) facebook (1) farkas péter (7) FDI (2) Fehér könyv Európa jövőjéről (1) feldolgozóipar (1) felháborodottak (1) felzárkózás (3) fenntarthatóság (3) financial market regulation (1) financial reform (1) financial solidarity (1) fogyasztás (1) földgáz (2) franciaország (8) függetlenség (2) g20 (1) g8 (1) gazdasági növekedés (3) GGTTI (1) globális értékláncok (3) globalizáció (2) Göd (1) görögország (18) görög államadósság (2) greece (1) grexit (1) Grúzia (1) gyár (1) hans petersson (1) Hans Petersson (1) háttéranyag (1) Hegedüs Zsuzsanna (10) Horvátország (1) Huawei (1) humán tőke (1) hun (191) Hungary (5) ifjúsági munkanélküliség (1) indonézia (1) ingatlanbuborék (1) innováció (1) International Visegrad Fund (2) investment screening (1) ipar4.0 (1) iparfejlesztés (2) Irán (1) írország (2) italy (1) John Szabó (3) jubileumi konferencia (1) K+F (1) kamat (1) kapitalista piacgazdaság (1) kapitalizmus (1) kap reform (1) Katalónia (9) keleti partnerség (1) kelet ázsiai regionalizmus (1) Kerényi Ádám (8) kereskedelem (1) kína (13) Királyság (2) kiss judit (8) klímacsúcs (1) költségvetés (2) konferencia-beszámoló (2) könyvajánló (1) kornai jános (1) környezetvédelem (1) koronavírus (10) Kőrösi István (7) közép kelet európa (9) közös agrárpolitika (1) központosítás (1) kriptovaluta (1) kutatási beszámoló (1) labour (1) labour reform (1) Lakócai Csaba (2) légszennyezés (1) lemaradás (1) leminősítés (1) ludvig zsuzsa (4) LULUCF (2) magyarország (8) magyar nemzeti bank (1) Magyar Tudományos Akadémia (1) malajzia (1) marco siddi (1) market (1) Martin Schulz (1) Mattias Lundblad (1) menekültek (1) mezőgazdaság (3) MiFID (1) migráció (2) minimálbér (1) mnb (1) modellváltás (1) Moldova (1) monitoring-jelentés (1) MTD (1) műhelybeszélgetés (1) működőtőke (1) multipolaritás (1) munkaerőpiac (4) munkanélküliség (3) N. Rózsa Erzsébet (1) Nagy Péter (2) Naszádos Zsófia (6) Németország (4) nemzetközi pénzügyi rendszer (3) nemzetközi termelési rendszerek (1) népszavazás (2) Norway (1) novák tamás (5) növekedés (2) nyersanyag-gazdaság (1) OFDI (1) ökoszociális piacgazdaság (1) oktatás (1) olajár (1) olaszország (1) One Belt One Road (1) OPEC (1) open letter (1) oroszország (10) Orosz Ágnes (5) pénzügyi tervezet (1) Peragovics Tamás (2) Peter Golias (1) population (1) porfolioblogger (3) portfolioblogger (163) portugal (2) portugália (2) Post-Kyoto Framework (1) processes (1) public finance consolidation (1) putyin (1) rácz margit (19) reálkamat (1) recession (1) recesszió (1) Ricz Judit (5) római klub (1) románia (1) Románia (1) russia (1) simai mihály (5) Skócia (1) social (1) Solti Ágnes (2) somai miklós (19) spain (3) spanyolország (25) state capture (1) svédország (1) Szalavetz Andrea (3) szankciók (1) Szanyi Miklós (1) szegénység (1) szerbia (1) szigetvári tamás (7) Szijártó Norbert (4) szociális világfórum (1) sztrájk (1) szunomár ágnes (10) szüriza (3) szuverén vagyonalapok (1) társulási szerződés (1) terepkutatás (1) termelési (1) területi mintázat (1) thaiföld (1) think tank kerekasztal (1) tobin adó (1) törökország (5) trade (1) ttip (1) túlzott deficit eljárás (1) Túry Gábor (5) új tagországok (1) Ukraine (2) ukrajna (5) unió (2) United States of America (1) USA (1) választások (28) vállalati döntéshozatal (1) vállalati jövedelemadó (1) vállalati útonállás (1) válság (53) Vida Krisztina (4) vietnám (1) világgazdasági fórum (1) VIlággazdasági Intézet (1) világgazdasági kihívások (5) világgazdasági növekedés (4) világkereskedelem (4) visegrádi országok (3) Visegrad countries (2) völgyi katalin (2) Volkswagen (1) weiner csaba (2) welfare models (1) welfare state (1) Wisniewski Anna (1) world social forum (2) world trade (1) wto (1) Címkefelhő

Oroszország és a közép- és kelet-európai államok gázipari együttműködésének aktuális kérdései, különös tekintettel Magyarországra

2012.04.21. 18:48 Világgazdasági Intézet

 
Az orosz Gazprom exportcégén, a Gazprom Exporton keresztül a volt Szovjetunión túli Európában értékesített (150 milliárd köbméter) gáz 25,3 százaléka tíz közép- és kelet-európai államba ment 2011-ben. A tíz vevő: Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária, Macedónia, Szerbia, Szlovénia és Bosznia-Hercegovina voltak. 2010-ben egy állammal még több volt. Horvátország azonban 2010 végén kiesett. A horvátok a 2010 végén kifutó szerződést nem újították meg, addig évi bő 1 milliárd köbméter gázt vásároltak a Gazprom Exporttól. Az oroszok helyett az olasz ENI és a német E.ON Ruhrgas társaságokkal szerződtek. Horvátország tehát az egyik véglet, miközben végül 2010 márciusában a horvátok egyezményt írtak alá az oroszokkal a Déli Áramlat gázvezeték horvátországi szakaszáról.
 
A közép- és kelet-európai régió nem teljesen homogén, ám általában véve közös jellemzője az orosz gázimporttól és a Belaruszon, Ukrajnán, valamint Moldován keresztüli gáztranzittól való függősége. A 13 közép- és kelet-európai importőr (mert a három balti állam is a Gazprom-csoport vevője) különböző adottságokkal rendelkezik: különböző arányban függ a földgáztól, a földgázimporttól és az orosz gázbehozataltól, de emellett nem mindegy az sem, hogy az adott országba hány vezetéken, illetve irányból érkezhet a földgáz, milyen tranzitvezetékek haladnak keresztül rajta, hogy áll a gáztermeléssel és a gáztárolással, vagy van-e tengerpartja. Az egyes államokban eltérő nagyságú lépéseket tettek a diverzifikáció érdekében a kilencvenes évek eleje óta. A számok önmagukban sokszor nem mondanak eleget, tudni kell, hogy milyen folyamatok állnak mögöttük. Például – a Nemzetközi Energiaügynökség adatai alapján végzett számításaink szerint – a vizsgált államok közül 2009-ben Lettországban volt a legnagyobb a gáz szerepe az áramtermelésben, majd Magyarország következett. Ám 2009 végén leállt a litvániai atomerőmű, amely következtében Litvániában drasztikusan megugrott a gáz részesedése az áramtermelésben. Litvánia nettó áramexportőrből az EU legimportfüggőbb állama lett az áram terén. De ugyanígy magyarázatra szorul például az, amikor Magyarország Ausztria (Baumgarten) felől kap gázt az E.ON Ruhrgas és a GdF Suez társaságokkal meglévő hosszú távú gázellátási szerződésekkel, vagy amikor az azonnali piacon vásárolunk Baumgartenben. Mennyi ebből valójában, ami nem orosz gáz? (A 2009-es orosz–ukrán gázválság után Szlovákia is leszerződött az E.ON Ruhrgas és a GdF Suez társaságokkal.)
 
A közép- és kelet-európai régióban Románia rendelkezik jelentős gáztermeléssel. Ezután jön a sorban – jóval lemaradva – Lengyelország, majd Horvátország és Magyarország. A közép- és kelet-európai gáztermelés jövőjét illetően a nem konvencionális gáztermelés sorsa óriási és nagyon bizonytalan kérdés. A palagáz mint nem konvencionális gáz hatalmas figyelmet kap. Az első lépéseket már megtették a régióban és az első kudarcokon is túl vagyunk. A legnagyobb reménység továbbra is Lengyelország. Bizonyos 2011-es lengyelországi sikertelen kutatófúrásokból korai még messzemenő következtetéseket levonni. Ugyancsak nem kell elkeseredni amiatt, hogy a palagázkészletek jóval kisebbek lehetnek, mint azt korábban várták. Bulgáriában a palagáz terén nem léphettek előre, 2012 elején ugyanis betiltották a palagázkutatáshoz és -termeléshez használatos hidraulikus rétegrepesztést, s visszavonták a Chevron kutatási engedélyét. A Chevron Lengyelországban és Romániában viszont még bizonyíthat, bár Romániában egyelőre korlátozza magát. De Románia nagy reménye jelenleg nem is a palagáz, hanem a fekete-tengeri gáz. Litvánia szintén csatlakozna a palagázklubhoz, s a magyarországi (valamint a volt jugoszláv szomszédainknál rejlő) nem konvencionális gáz ugyancsak említést érdemel.
 
A gáziparban központi kérdés az árazás, a piaci árak felé való elmozdulás. A kontinentális Európában a hosszú távú gázellátási szerződésekben a gázár (főként) az olajtermékárakhoz kötött, a közelmúltban azonban a kontinentális Európában a gázkereskedelmi csomópontok és az itt kialakult piaci árak szerepe növekedésnek indult. 2008 végétől egy kétáras vagy hibrid áras piac jött létre (lásd erről Jonathan Stern és Howard Rogers 2011-es munkáját), s a piaci gázárak átlagosan jóval alacsonyabbak lettek, mint az olajtermékárakhoz között gázárak. A hosszú távú gázellátási szerződésekről többek között azt kell tudni, hogy a vevőnek a leszerződött éves mennyiségből egy minimum mennyiséget mindenképpen át kell vennie, vagy ki kell fizetnie. Az európai importőrök nehézségeik közepette kereskedelmi tárgyalásokat folytatnak a Gazprommal – különböző sikerekkel. A Gazprom nem akarja elfogadni, hogy a mesterséges áraktól a piaci viszonyok felé kell elmozdulni. Megegyezés híján egyesek választott bíróság elé vitték az ügyet. A Gazprom a vizsgált közép- és kelet-európai régióból a lengyel PGNiG és a német RWE cseh leányvállalata, az RWE Transgas társasággal van választott bíróság előtt.
 
A lengyel hosszú távú gázellátási szerződésről azért is érdemes szólni, mert miközben más országok a felesleges leszerződött gázmennyiségek miatt aggódtak, addig Lengyelország 2009–2010-ben a negatív gázmérlegét igyekezett egyensúlyba hozni. Az orosz–ukrán Rosukrenergo közvetítő 2009 eleji kiesésével erősödött a Gazprom szerepe a lengyel gázellátásban: a Gazprom Export egy ízben (2009 során) rövid távú szerződéssel értékesített pótlólagos mennyiséget, majd 2010 októberében megszületett a megállapodás a gázmennyiség növeléséről. A hosszú távú gázellátási szerződést azonban végül nem hosszabbították meg (így is csak 2022-ben fut ki), ami bölcs lépés volt, hiszen fel kell mérni a palagáz- és egyéb lehetőségeket. Megszüntették viszont a reexporttal kapcsolatos korlátot. A PGNiG 2012-ben csak a minimum gázmennyiséget szeretné átvenni, ez a leszerződött volumen 85 százaléka.
 
2005 óta többen is leszerződtek, illetve újraszerződtek a Gazprommal régiónkban. Kutatásaink szerint egyes hosszú távú szerződések azonban már a 2010-es évek elején, illetve a 2010-es évek közepén kifutnak. A lejáró szerződések meghosszabbítása előtt fontos látni, hogy valójában mennyi orosz gázra lesz szükség, illetve a jobb alkupozíció érdekében mindenképpen szükséges lenne felmutatni előrehaladást a diverzifikációs projektekben. Bulgária jó példa, nehéz helyzetben van a 2012-ben kifutó hosszú távú orosz gázbeszerzési szerződései miatt. Olcsóbb orosz gázt kíván (ez nem keverendő össze a Déli Áramlattal kapcsolatos együttműködésért cserébe 2012 hátralévő részére kapott árkedvezménnyel), „közvetítők” nélkül, lehetővé tenné a reexportot, közben pedig diverzifikálna, amely valós perspektívája komolyan befolyásolná az oroszokkal való tárgyalásokat. A palagáz eddigi negatív sorsáról már volt szó, míg a fekete-tengeri gáz egy újabb reménység. Bulgária mindenekelőtt végre interkonnektorokat építene, de egyáltalán nem feledkezne meg a Nabucco gázvezetékről (mint „nemzeti projektről”) sem. Bulgária aktívan dolgozik azon, hogy azeri gázhoz jusson (felmerült a sűrített földgáz, a CNG lehetősége is), s számít a cseppfolyósított földgázra (LNG) is délről. Az azeri gáz Európában csak Görögországig jutott el, de oda is – egyelőre – török reexportként. Térségünkből ki kell emelni még Szlovéniát. Szlovéniában 2010-ben a gázimport mindössze 47 százaléka érkezett Oroszországból, szemben a 2004-es és 2005-ös 57 százalékkal (a szlovén energiaügynökség adatai szerint).
 
A harmadik uniós energiacsomag komoly konfliktusforrás lett azoknál a gázszállító vezetékeknél (illetve szállítóvezetékeket is magukban foglaló gáztársaságoknál), amelyekben orosz tulajdonosi részesedés van (szétválasztás kérdése). Lengyelországban az orosz–belorusz–lengyel–német vonalon haladó Jamal-Európa gázvezeték lengyelországi szakaszának üzemeltetése 2010 végén kikerült a Gazprom tulajdonosi részesedésével működő EuRoPol GAZ társaság kezéből, s független rendszerirányítója lett a lengyel állami Gaz-System vállalat személyében. Litvániában a parlament 2011. június végén szavazta meg a tulajdonosi szétválasztást; a végrehajtás 2014 végére történne meg. Litvánia és Oroszország között meglehetősen intenzív vita folyik. Észtországban 2015-re várható a tulajdonosi szétválasztás. Lettország a legfrissebb hírek szerint 2017-ig oldaná meg a szétválasztás kérdését, de már az elején jelezték, hogy az érintett gáztársasággal és részvényeseivel konstruktív, pragmatikus tárgyalásra törekednek. (A „kialakulóban lévő és elszigetelt piacokról” a földgáz belső piacára vonatkozó 2009/73/EK irányelv 49. cikke szól.) A szétválasztás a posztszovjet tranzitállamban, Moldovában (az Energiaközösség tagjáról van szó) szintén feladat lesz (a Moldovagaz társaság esete).
 
A közép- és kelet-európai régióban a gázösszeköttetések kérdése régóta megoldásra vár, de csak a közelmúltban történtek előrelépések, s még nagyon sok a tennivaló. Magyarországon viszont most már az ukrán–magyar és az osztrák–magyar vezeték mellett van magyar–román és magyar–horvát összeköttetés is.
 
Az Európai Bizottság még 2010 márciusában döntött földgázprojektek támogatásáról a gazdaságélénkítő csomagon belül. A kapacitások alapján vannak kicsi és nagyobb projektek egyaránt. A földgázellátás biztonságáról szóló 2010. októberi európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében bizonyos kivételekkel legkésőbb 2013. december 3-áig meg kell oldani a „kétirányúsítás” kérdését a tagállamok között. Az Európai Bizottság energiainfrastruktúra-prioritásokról szóló 2010. novemberi közleménye kiemelt jelentőségű folyosónak tekinti a déli folyosót, az észak–déli irányú gázfolyosót régiónkban, illetve a balti energiapiacok összekapcsolási tervét is. Az Európai Tanács 2011. február 4-i ülése szerint 2015 után egyetlen uniós tagállam sem maradhat elszigetelt. A déli folyosón 2011 végén változások történtek a törökországi Transzanatóliai gázvezeték tervével, amely komolyan érinti az eddigi projekteket.
 
Közép- és Kelet-Európában egyedül Lengyelországban lépett megvalósítási fázisba az LNG-terminál (visszagázosító létesítmény) kérdése, hasonló sikerről sem a balti országokban, sem a Balkánon nem beszélhetünk. Pontosabban: Litvániában egy úszó tároló- és visszagázosító egység lízingelésére született nemrég szerződés, tehát itt a lengyeltől eltérő technológiáról van szó. Az orosz gáz a volt Szovjetunión túli Európába döntően Belaruszon, Ukrajnán és Moldován megy keresztül. Finnországba közvetlen vezetékes kapcsolat van, Törökországba az export egy része a fekete-tengeri Kék Áramlaton jut el, míg a balti-tengeri Északi Áramlaton most már Németországgal is van közvetlen kapcsolat.
 
Az Északi Áramlatot Lengyelország, Észtország és Litvánia erősen ellenezte, míg Lettország pragmatikusabban állt a kérdéshez. Az Északi Áramlat csökkenti az ukrán tranzitot, amely következtében a Szlovákián és Csehországon keresztüli tranzit is mérséklődik. Jóllehet egy új csehországi vezeték, a Gazelle, ami szélesebb értelemben az Északi Áramlat projektjének része, növelni fogja a Csehországon áthaladó tranzitot. Belarusz és így Lengyelország sokkal biztosabb helyzetben van, mint Ukrajna, miután a Gazprom a belorusz vezetékek tulajdonosa. A Gazprom feje 2011 júniusában külön hangsúlyozta, hogy az Északi Áramlat és a Déli Áramlat révén teljesen ki szeretnék zárni a tranzitkockázatot. A Gazprom 2012 februárjában a vita hevében odáig ment, hogy kijelentette: az lesz a célja, hogy teljesen kiiktassa Ukrajnát. A Dél Áramlat építése a tervek szerint már 2012 decemberében indul.
 
Ami Magyarországot illeti, a 2011-ben elfogadott, 2030-ig szóló magyar energiastratégia szerint „Oroszország tartósan a legfontosabb importforrás marad, így a kiegyensúlyozott orosz–magyar partneri viszony az ellátásbiztonság nélkülözhetetlen eleme.” A jelenlegi hosszú távú gázellátási szerződés az E.ON Földgáz Trade-é, Magyarország legnagyobb gázkereskedőjéé. Alapvető kérdés, hogy magyar részről ki köti meg az új orosz szerződést.
 
Az orosz import Magyarországra a Panrusgáz közvetítőn keresztül érkezik. A Panrusgáz a közelmúltban jelentős nagyságú válságadót volt kénytelen befizetni, amely következtében a Panrusgáz visszavonatta a gázkereskedelmi engedélyét. Ettől kedve az E.ON Földgáz Trade külföldön veszi meg a Panrusgáztól a földgázt: az új átadás-átvételi pontok az ausztriai Baumgarten és az ukrajnai Beregszász lettek. A Panrusgáz részvényesei: a Gazprom Export, az E.ON Ruhrgas és a magyarországi Centrex Hungária. Az E.ON a Mol gázüzletágának 2006-os részleges értékesítése során lett részvényes. A Gazprom nem szerzett részesedést a Mol gázüzletágából, sem ekkor, sem később. A Centrex Hungária a bécsi Centrex Europe Energy & Gas AG-é, végső soron pedig a Gazprombanké, amelyet viszont már nem ellenőriz a Gazprom. Az energiaszektornak az úgynevezett Robin Hood-adó is teher.
 
A magyarországi földgázkereskedők között több orosz érdekeltséget találunk. Az egyik ilyen orosz engedélyes a Centrex Hungária. A Mol Energiakereskedőben 2009-ben szerzett 50 százalékos részesedést egy orosz magánszemély tulajdonában álló, belize-i székhelyű vállalat. (A Mol-csoport a gázkereskedelmi üzletbe a Mol Energiakereskedőn keresztül tért vissza.) A 2010-ben létrehozott orosz–német WIEE Hungary 2011 februárjában kapott földgáz-kereskedelmi működési engedélyt. A cég végső soron a Gazprom és a német BASF-csoporthoz tartozó Wintershall közös vállalkozása.
 
A Mol és a Gazprom 2006-ban alapított közös vállalatot a Kék Áramlat gázvezeték meghosszabbításának, föld alatti gáztárolók létesítésének és magyarországi kereskedelmi központ létrehozásának megvizsgálása érdekében, de egyik elképzelés sem valósult meg. A Déli Áramlatról 2008 elején született magyar–orosz kormányközi megállapodás, a magyarországi partner viszont nem a Mol, hanem a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) lett. A közös vállalatot csak 2010-ben jegyezték végül be. 2012 februárjában a Magyar Villamos Művek (MVM) közgyűlése úgy döntött, hogy megvizsgálják a vezetékszakasz előkészítésében való szerepvállalás lehetőségét, s a megfelelő jogi feltételek teljesülése esetén megvásárolnák az MFB részesedését. A Mol és a Gazprom közös gáztárolós vállalkozása nem vezetett sikerhez. A csak 2010 elején bejegyzett közös vállalat 2011 októberében végelszámolás alá került.
 

Weiner Csaba

Szólj hozzá!

Címkék: oroszország hun földgáz weiner csaba közép kelet európa

A bejegyzés trackback címe:

https://vilaggazdasagi.blog.hu/api/trackback/id/tr704465286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása